#szedd össze magad

[borharisnya]

Tegnap hazaküldték a kisfiamat az iskolából, mert nem volt jól,  az autóban ért a hívás, és félre kellett állnom, hogy megnézzem a buszmenetrendet, hogy melyik buszra rakhatják fel, és aztán meg felhívott sírva, hogy egy kutya van az utcában és nem mer továbbmenni, én még 40 km-re voltam, és alig értettem, amit mond, és nem éreztem semmit, csak hogy talán nem néz ide az isten, nem néz ide senki és nem veszik észre, talán nem derül ki, hogy milyen tehetetlen, és gondatlan vagyok,  és a szomszéd néni  kiment végül a kisfiamért és hazakísérte, és még fel sem hívtam újra azóta, hogy megköszönjem. Aztán a lányom is hazáért jóval előttem, és mikor hazaértem a Kicsi összehányta a kanapét, a vécét, és az odáig vezető helyiségeket végig és sírdogált közben.  Mellettem aludt az éjjel, szörtyögött, horkolt, ivott, pisilt, bújt és  simogatott. Aludni akartam és megszakadt a szívem. Hajnalban keltem, hogy legyen időm egyetem előtt, és olyan nehéz volt a fejem, hogy félő volt, hogy elhúz, a kávé zamatos és forró,  sánta homeless az idő, a reggel, mint egy olcsó zuhanyfüggöny,  tapad. Egy idióta a seggembe áll, mikor a Hondikának helyet keresek. Azzal a tanárral kezdünk ma, aki még a legkevésbé gáz ezen az egyetemen, jóképű, jólöltözött, a hangja simogató, mint egy meleg, fahéjas illat, kürtőskalács, körbejárja a termet. Tetszik nekem. Figyelni kell és bár sokszor ismétli magát és néha túlbeszéli a dolgokat és toporgunk!, úgy érzem, állunk! és dobbantani kéne, dobbantani volna jó, hogy hajrá, szedd össze most magad, indulni, menni kell!, de csak kényelmetlenül érzem magam, és sajnos a faszi túl okos ahhoz, hogy elengedhessem, amit mond, és a szexuális fantáziámban elmerülhessek.

Ma reggel 8-tól este 8-ig tart az egyetem, és sírva hív a délelőtti óra szünetében a kisfiam, hogy a karate zsákját az iskolában, a pad mellett felejtette. És hiába nincs jól, és biztos, hogy a holnapi verseny így kimarad, de nem akarom, hogy azt érezze, hogy rajta múlt, és nincs remény. A szünetekben az iskola portáját, meg a gyerekeimet hívogatom felváltva, hogy engedjék be őket, illetve, hogy van-e közülük valaki a városban, aki elmenjen érte. És a tízpercekből az órákba bukdácsolok vissza, egyik sem túl unalmas, de nem is túl érdekes, lehetne az, lehetne ezt máshogyan, de így józan paraszti ésszel belátható dolgok sora, a tudomány lógó ujjú kabátjába tömve. Aztán egy későbbi szünetben - ez az óra sem rossz, ez a nő furcsa, mint egy kék bogár, egyszerre szép és undorító, de nézni kell, és a téma jó -, a házak mögött már lebukott a nap és a fák nyugtalanul ránganak az ablak mögött a szélben, a folyosóról fölhívom a volt férjemet, mert rájövök, hogy elfelejtettem, hogy ne jöjjön ma a Kicsiért, mert nincsen jól, de amúgy se jött volna, mondja, mert a mai naptól két kollégája ment el tartósan táppénzre, egy meg nyugdíjba, így mostantól kábé egyfolytában dolgozni fog, és nem is tudja, mikor tudna eljönni érte újra. Még szerencse, hogy a karácsonyi beosztást elfelejtette elküldeni, mert most úgyis újra kell majd az egészet írni. Még ugyanebben a szünetben hazaszólok a nagyoknak, hogy jól vannak-e, ők igen, de a Kicsinek a lábára ráhúzták véletlenül a hálószoba ajtót, felkunkorodott a körme,  de nem vérzik már, hidd el, anya, már jól van.

A fejemben néma a sötétség, csak mintha neoncsíkok berregnének benne középen egy vonalban az orrhátamtól a tarkómig egészen,  és nem állok a Hondikával messze, és az este fényes, a szél, mintha slagból locsolnának, nem fáztam még idén ennyire, csak feküdni volna jó, csak takarók alatt, csak összekucorodva,  csak meztelen, csak a hasam selymét akarom érezni, csak a mellemhez simuló térdemet, csak lenne minden langyos és kerek, csak hadd húzzam a takaró alá a fejem, csak ne lenne ilyen hideg.

[egy-lany-blogja]

Szedd össze magad ,állj ki végre magadért és szeresd annyira magad,hogy elsétálsz onnan ahol nem becsülnek meg...

Aki nem becsüli a jelenléted majd a hiányodat fogja...

[csakcsiga]

Az utóbbi 2 hétben kicsit elhagytam magam... Ez most hétvégére csúcsosodott ki. Nyilván sok minden közrejátszott(a jelenlegi meló, az hogy nem sikerül másikat találni, az hogy az edzéssel nem úgy megy a sérülés miatt és becsúszott némi önismereti válság...stb) de tegnap este a második förccsöm közbe úgy voltam vele, hogy akkor ebből elég volt. Szedd magad össze te hitvány szar.

Szóval lefeküdtem, aludtam egy jó 9 órát, fél 9kor keltem, a lakás már rendben az ebéd már a sütőben, össze pakoltam, 2re megyek edzeni utána meló holnap meg korán kelés. Ha nem baszom el még sütni is tudok majd.

Tanulság nincs, csak magamat is meg kell néha győznöm, hogy jobb az úgy ha nem hagyom el magam és haladok a dolgaimmal.

[kezenani]

természetesen ma is eltévedtem,

de megérte

lépcsőm + szedd má össze magad!

farsangi tobzódás *-*

[ghost-girl-stuff]

Szedd össze magad, állj ki végre magadért és szeresd annyira magad, hogy elsétálsz onnan ahol nem becsülnek meg.

[emlekeimkonyvtara]

“Szedd össze magad”

[spinebreaker01]

FÉLIGSZÍTT CIGARETTA ÍZE A SZÁMBAN - part14 - A Nagy Nap

@zsofolya

Máté pov.

Hétfő reggel van, épp a tükör előtt tollászkodva állítom be a hajam, közben azon agyalok, mi baja lehet Levinek. Nem értem. Valamivel megbánthattam? Remélem, azért az ajándékának örülni fog.... Megvettem a Harry Potter 3. kötetét.

Karolina pov.

6:30 van, épp a csajszikkal hívásozom, névszerint Brenda, Klementina, Emília, Tifani.

Emília : Karolina, szedd már össze magad! 🙄Tutira beléd fog esni, ne stresszelj már!

Brenda : Igen, igen, Emíliának igaza van! 🤩

Míg a lányok engem biztattak, egyre jobban kezdtem érezni az önbizalmam növekedését a belsőmben. Vettem egy mély levegőt, majd megszólaltam :

- Igen csajok, annyira örülök, hogy mögöttem álltok, és biztattok!

.....

Beérkeztem az iskolába a muffinokkal a kezemben. Amint az osztályba értem rögtön Mátét pillantottam meg. Az osztály már el volt rendezve, minden karácsonyi hangulatban úszott. Máté mégis szomorkásan ült egyedül.

Máté pov.

Vajon hol lehet Levente? Miért késik?

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok keringtek a fejemben kétségbeesésem közepette. Annyira el voltam mélyedve a gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy Karolina megkörnyékezett.

- Jaaaj Máté, mi a baj? - kérdezte Karolina nyálasan.

Na már csak ez hiányzott. Már a tököm kivwn ettől a leánkától. Felsóhajtva ránéztem.

- Mit szeretnél? - kérdeztem mosolyt erőltetve az arcomra.

- Jaj Máté, olyan szomorúnak tűntél, gondoltam szebbé teszem a napodat! - mosolygott ram Karolina, majd leült mellém. - Már alig várom, hogy odaadhassam az ajándékomat!

Karolina ekkor kezembe nyomott egy dobozt.

Levi pov.

Basszus, bealudtam! Szitkozódva indultam iskolába, és azon elmélkedtem, hogyan álljak Mátéhoz.

Amint beléptem az osztályba elkerekedett a szemem. Karolina épp Máténak ad ajándékot, és Máté mosolyog?!

👹👹👹

[peln290]

Akkor döbbensz rá, mit is kell tenned, amikor a hugaid azt mondják

Te nem ilyen vagy. Mindig felnéztünk rád. Szedd össze magad

[homancsb]

05.25

Kattogó agy zörgése:

Tudod mai napig mikor felhoznak téged, úgy emlegetlek, hogy az első igazi nagy szerelmem. Akiért a karomat oda adtam volna, sőt az életemet áldoztam volna ha az megment.

Fáj a tudat, hogy szeretlek, de nem lehetek veled, hiszen megfogadtam, nem hagyom, hogy több sebet ejts rajtam/bennem.

Azt a csókot keresem ami tökéletesen passzol az enyémhez, de egyenlőre úgy néz ki nálad hagytam.

Sokat gondolok rád, de gondolom ez feltűnhetett, hamár csak miattad van lent a tumblr.

Szívem szerint oda mennék, átölelnélek, és utána adnék egy pofont, hogy végre szedd össze magad teljesen, nem áll jól a káosz, még ha mindig is az volt az életed.

Látom ahogy az emberek megbámulnak engem, de egyik sem kelti fel a figyelmem, ha meg igen hamar el is múlik.

Nem vagyom túl rajtad még ha az ellenkezőjét is mutatom a külvilágnak.

Ha nem félnék attól, hogy nem lesz jobb csak rosszabb, vissza mennék, mert gyenge vagyok.

Kérlek legalább azt had lássam mikor mész be dolgozni, hogy minimálisan is boldog vagy.

[yobrevol-blog]

Kedves karma, mostmár szedd össze magad mert szétverlek.🥰

Nem érzem fairnek, hogy ezt kapom azok után amiket én adtam. Egyáltalán nem.

[bonnefoysdick]

"szedd össze magad vagy szétszedlek!" és más ellentmondásos fenyegetések amiket a kutyád nem fog komolyan vennj

[h-o-r-n-b-l-a-s]

Egy kicsit nézd magad kivülről légyszíves.......szedd már össze magad baszki

[timotheusrietbergen]

szedd már össze magad

[borderline-story]

Egy 10-es skálán mennyire vagyok balek?

Segítek, tizenegy. Történt ugyanis, hogy amit elronthatok dolog, azt mind megtettem. Szokásos kontroll, ahol - szokás szerint - a pszichiáter tojik rám, nekem kell kihúzni belőle, hogy esetleg utánanézhetnénk, hogy amúgy minden rendben van-e, el tudna-e küldeni laborba vagy valami, hogy tisztázhassam magamban, hogy egyedül én tehetek-e róla, hogy nem eszek, hogy amúgy az értékek rendben vannak-e.

Nem igazán kérdezősködött, vagy kapta volna fel a fejét arra, hogy nagynehezen kinyögtem, hogy elég sokat fogytam. Pedig szerintem ez az ő hatásköre is lenne, de na mindegy. Legalább készséges volt és mondta, hogy ott egyből meg is csinálhatjuk a vérvételt. Ömm, jó, nem így készültem, de már nem félek tőle, ez ilyen “legális szurkálás”. *élvezzük hát*

Nem így készültem. Szépen át is billegtem a másik szobába a nővérkékhez. Minden rendben. Kérdezik félek-e. Nem. Szoktam-e szédülni vagy rosszul lenni. Nem. Rendben akkor neki is kezdünk. Ismétlem nem készültem. Már egy ideje bennem van a tű és érzékelem, hogy megy a tanakodás. Jön a kérdés, hogy mennyi folyadékot ittam ma? Öhh, bazdmeg, tényleg nem készültem. Szóval nem valami sokat. Rendben, kiveszi a tűt és megpróbálja a másik asszisztens. Itt már kezdtem érezni, hogy hirtelen meleg lett, és a kis csillagok is igyekeztek megjelenni.

Szép, gyerünk *nevem* gyorsan szedd össze magad, most sikerült eltalálni, mindjárt kész. “Nem vagyok valami jól.” Nyilván ekkor mindkettejük figyelme százszorosan rám, baszki ezt már nem vonhatom vissza, rohadt kellemetlen az egész. (De mondjuk az rosszabb lett volna, ha szó nélkül ájulok el, szóval ügyes vagy *nevem*) Sürgés-forgás lefekszünk a földre, jön a hideg víz, hozzák a csokit, lábakat fel, borogatás és kilégzés-belégzés. Elhangzik a kérdés, hogy ettem-e ma már. Öhh bazdmeg, tényleg nem készültem. Minden másodperc legalább egy órának tűnt, rohadt kellemetlen az egész.

Mikor már ülő pozícióban igyekezett a szervezetem visszatalálni magához, megjelent a pszichiáter is, aki csodálkozva kérdezte, hogy itt meg mi történt. Igazán kellemes volt immáron 3 embertől hallani, hogy enni kellene, mert ez így elég veszélyes. TUDOM! Ezért is kértem segítséget tőlük. Bár az orvos továbbra sem mutatott túl nagy érdeklődést. Azt hittem sosem jutok ki abból a szobából.

(Természetesen még kifelé jövet kiejtettem a kabátomból a fülesemet, ami csattant egy nagyot, majd 3 felé esett, hogy aztán mint egy tényleg pszichiátriai gondozott dadoghassak valami “elnézést, bocsánat, köszönöm, ez már sok nekem”-szerűt kifelé jövet az orrom alatt. Szerintem el se köszöntem, csak menekültem.)

Szóval hogy kurva kellemetlen volt.

[egyedul]

Nem fog el a pánik, nem fogok szétesni és sírni az emberek között. Szedd össze magad!

[valamiegyedikene]

Ez is szar lett

Szedd már össze magad, te nyomorék geci

Ezt tudom csak mondani és van egy kis depi

Van egy kis pszichózis

Van egy kis szorongás

Kellek-e a csajnak?

Hogy beteg vagyok nem vitás

Gyáva faszkalap vagy

Aki utál flörtölni

Elég-e ha magam vagyok?

El kéne dönteni

És fogalmam sincs mit tehetnék