#szabógyörgy

[trafohouse]

„Fontos lenne új irányok felé nyitni” // Szabó György a STAFÉTÁról

Ősszel harmadszorra hirdette meg a Budapest Főváros Önkormányzata a Füge Produkció lebonyolításában a STAFÉTA pályázatot. A cél a Budapesten bemutatásra kerülő független színházi, tánc, újcirkusz és összművészeti kezdeményezések támogatása. A STAFÉTA az önálló alkotói munkásságának első öt évében járó fiatal alkotók és alkotói csoportok számára szeretne további megmutatkozási lehetőséget és anyagi forrást biztosítani.

A pályázatról a Füge és a Jurányi ház munkatársa, Dorogman Hédi készített interjút.

Jurányi: Mennyire vagy elégedett a harmadik STAFÉTA pályázatra beérkezett anyagokkal?

Szabó György: Meglehetősen elégedett vagyok. Elolvastam azt a tizenötöt, amit a konzulensek kiválasztottak a közel kilencven pályaműből. A korábbi évekhez képest azt láttam, idén sokkal jobban megírt pályázatokat kaptunk. Több olyan érdekes ötlettel is találkoztam, ami kifejezetten felkeltette az érdeklődésemet. Érdemes viszont elgondolkodni azon, hogy a tánc területéről miért érkezett be olyan kevés értékelhető pályázat. Fontos lenne, hogy új irányokba is nyisson a projekt, ne csak a színház felé.

J: A hivatalos kiírásban a színház mellett szerepel például a tánc és az újcirkusz is.

SZGY: Ha megnézed a pályázati űrlapot (ehhez regisztráció szükséges - a szerk.), visszalépsz egy cseppet sem rendhagyó világba. Több bátorsággal, több újítással kellene együtt járjon ez a pályázat. Létezik egy már kialakult, jól bejáratott esztétika, ami időről időre visszaköszön, pedig sokkal komolyabban kellene határokat feszegetni. Az egyetlen újcirkusz pályázat, ami a kuratórium elé került, a Freak Fusion fightinGravity előadása volt, ami a Trafóban valósult meg. Fontos lenne elkalandozni az újcirkusz irányába és még több lehetőséget biztosítani ezeknek az előadásoknak, mert nem állnak rendelkezésre komolyabb anyagi források. Ráadásul ez a terület a mai napig kissé lenézettnek számít.

J: Három éve hívta életre a STAFÉTA pályázatot a főváros. Érezhető már valamiféle hatás?

SZGY: Korai lenne erről még bármit is mondani, mivel eddig két pályázaton vagyunk túl, a harmadiknak pedig december 1-jén volt az eredményhirdetése. Az biztos, hogy hiánypótló, és reményt ad jó pár embernek, hiszen nyolcvanöt pályázat érkezett be legutóbb is. Évről évre többen pályáznak, ami azt mutatja, igény van arra, hogy új előadások születhessenek külső támogatásból. Nagy kérdés, hogy a Jurányi, a Szkéne, a Trafó, a Műhely Alapítvány és a SÍN által képviselt értékek mennyire képezhetnek egyfajta irányt. Jelenleg egyáltalán nem látom azt, hogy ebből megerősödve kerülhetnek ki. Azt a fajta következetes építkezést, mint amit például Ördög Tamás csinál (Dollár Papa Gyermekei), nagyon kevés alkotónál látom. Közben természetesen Tamásnak is rengeteg segítség kell ahhoz, hogy az előre lépések megtörténhessenek.

J: Kurátorként miért veszel részt szívesen a STAFÉTA pályázatok elbírálásában?

SZGY: Jó, hogy abban az izolált munkastílusban, amiben benne élünk, időnként másokkal is találkozhatunk, másokkal is együtt gondolkodhatunk, dolgozhatunk. Ezekben a helyzetekben igyekszem nem túl domináns lenni, éppen azért, hogy mások értékítéletei is érvényesülhessenek. Egészen sokszor jutottunk közös nevezőre, gyakran fogalmaztunk meg egybehangzó pozitív véleményt a bírálatok során.

J: Mi az, amin esetleg mégis változtatnál a STAFÉTA pályázat esetében?

SZGY: Az egészet nyitottabbá tenném. Ahogy mondtam, egy kialakult világban gondolkodnak az emberek. Ez rendben is van, de mégis kevés olyan példát látok, amikor szembe szállnak az alternatív konvenciókkal. A pályázat kiírása hagyományosabb hangot üt meg. Más kérdés, hogy mit akar a pályázat kiírója, és mit látnak ebbe bele a pályázók.

J: Több hasonló kezdeményezésre lenne szükség?

SZGY: A STAFÉTA esetében kisebb struktúrák kezelik a folyamatokat, így több figyelem jut mindenkinek. A nagyobbak esetében a szándékok dedikáltsága nem egyértelmű. A STAFÉTA esetében azt mondtuk, kapjanak lehetőséget a fiatalok, de tény, hogy ez sok olyan alkotónak rosszul esik, aki már nem feltétlenül tartozik bele ebbe a korosztályba. Valahogy normális egyensúlyt kellene teremtenünk.

J: A pályázatok esetében vannak közös bírálati szempontjaitok?          

SZGY: Mindenkinek megvannak a maga szempontjai. Abszolút szabad, liberális döntési mechanizmus érvényesül a bírálati szakaszban. Mindenki elmondja az egyéni véleményét, amit lefordítunk számokra, aztán összesítünk.

J: Mik a bírálati szempontjaid?

SZGY: A legfontosabb talán az, hogy mennyire ígéretes a pályázat, mennyire szorgalmazza az adott területen az előrelépést, reális-e, játszható-e a dolog, az a létszám nem eltúlzott-e, a pályázat mértéke, a pályázó produkciós elképzelése harmonizálható-e? Szeretne-e izgalmas, akár teljesen új dolgokat létrehozni, de lehet, hogy erre az a 3 millió forint kevés. Ahogy az élet is egyre drágább, úgy a költségek is emelkednek. Tény, hogy a produkciók nem akarnak nagyok lenni. Az megint más eset, ha valaki viszont egyből valami nagyot akar, de nincs meg hozzá a tapasztalata. Olyankor maga a pályázat kerülhet önellentmondásba.

J: Milyen az összbenyomásod a pályázatokkal kapcsolatban?

SZGY: Abszolút pozitív. Nagy dolog, hogy a főváros fölvállalta, hogy segíti a függetlenek helyzetét. Kevés ehhez hasonló pályázat létezik jelenleg. Idén legalább négy-öt olyan pályázati anyaggal találkoztam, amiket szívesen megnéznék majd. Ez magasabb arány, mint ami a korábbi évek STAFÉTA pályázatait jellemezte. Komoly szakmai problémát jelent viszint, hogy a színházi területen, amit a FÜGE képviselt, illetve a tánc területén, amit pedig a SÍN és a Műhely Alapítvány, kívánatos lenne, hogy fejlődjenek a rásegítő struktúrák, produkciós irodák. Az a benyomásom, hogy a művészek magukra vannak hagyva a problémáikkal, szükségük lenne külső segítségre.  A működőképes társulatok mögött már van valamiféle struktúra. Ehhez természetesen pénz kell.

A harmadik STAFÉTA pályázat másik nagy kérdése az volt, hogy vannak olyanok, akik szinte már őspályázóknak tekinthetők, és ha ők kikerülnek ebből a kategóriából, mi történik majd velük. Ez valamiféle ugródeszka számukra, de mi van azokkal, akik már egy ideje elkezdték a pályájukat? Lőrinczy György kurátortársamnak, az NKA alelnökének fel is vetettem ezt a dolgot, mivel nem látom megoldottnak a kérdést. Azt is közösen döntöttük el, hogy a Trafó utolsó alkalommal vett részt a pályázatok elbírálásában, mivel érintett ebben a tárgykörben, így a jövőben a végső döntésnél nagy valószínűséggel nem lesz ott senki a részünkről

J: A Trafó is figyelmet szentel a fiatal tehetségeknek, hangsúlyt fektet a támogatásukra.

SZGY: A produkciós támogatások fokozhatják az alkotók bátorságát. Franciaországban működik egy ONDA nevű szervezet, ami pénzügyi támogatással, szakmai segítségnyújtással fokozza ezt a bátorságot. Valahol a STAFÉTA pályázat is hasonlót jelent, csökkenti a rizikókat. Van jó néhány olyan produkció, amelynek az alkotói biztosak lehetnek abban, hogy valamelyik játszóhely – gondolok itt a Szkénére, a Jurányira, a Trafóra, mivel a MU és a Bethlen Téri Színház sajnos nincsenek abban a helyzetben – befektet némi pénzt az alkotásukba. A pályázatok jelentős része így ezeken a helyeken, a Szkénében, a Trafóban és a Jurányiban, kis részük pedig a Bethlenben és a MU-ban valósul majd meg. Ennek tehát egyértelműen szakmai okai vannak – a kis befogadó intézmények közül a passzívaknak alig van pénzük. Kis stábbal üzemelnek, nincs jelentős kommunikációjuk sem. A kommunikáció ma nem egyemberes feladat, hanem csapatmunka. Jeleztem Lőrinczy Gyurinak, hogy ezeket a kisebb intézményeket valahogy meg kellene erősíteni anyagilag azért, hogy hatékonyabbak, dinamikusabbak, láthatóbbak lehessenek.

J: Az a fajta tehetséggondozás, amit a Trafó hosszú évek óta végez, továbbra is fontos célkitűzést jelent számotokra?

SZGY: Őszintén szólva azért tartjuk ezt fontosnak, mert az oktatás általános színvonala gyengül. Próbáljuk a művészet irányába érzékenyíteni az embereket. Attól tartok, az absztrakt felé kevéssé működik ez a dolo: az absztraktabb formák vonzereje sokkal kisebb.

Dorogman Hédi

A STAFÉTA idei nyertesei

Znajkay Zsófia: Rendezői változat, Szkéné STEREO Akt: Védett férfiak, Jurányi Hegymegi Máté: Woyzeck, Szkéné Pass Andrea: Eltűnő ingerek, Trafó Daoud Dániel – Kliment János – Somló Dávid – Szabó Veronika: Tesz-Vesz Város, Trafó, 2018. Vadas Zsófia Tamara – Tóth-Márton Emil – Gryllus Ábris: NIBIRU (munkacím), Trafó Kurta Niké – Tési Dóra: Küszöb (munkacím), Jurányi Kelemen Kristóf SZ.: dosszié, Trafó