#szélén

[zoeeozzoeeoz]

A szomszédomban lakik két idős nő. A fiatalabbik 65 éves, az idősebbik az Ő Anyukája, aki 85 éves. Az idősebbik néni már nagyon rég óta nem járkál ki a házból sem, a lánya szokta a teraszra kiültetni néha, mikor jó idő van. A fiatalabbik, a múlt héten rosszul lett, pont akkor értem haza, mikor elvitte a mentő. Két napig semmi mozgást nem tapasztaltam tőlük, de aztán megláttam az idősebbik nénit leselkedni a függöny mögül. Átcsengettem hozzá. Nagyon lassan nyitott ajtót, nem is engedtem hogy lejöjjön a lépcsőn nekem kaput nyitni, inkább vissza mentem, és kerítésen keresztül kérdezgettem. Kiderült, hogy a lánya enyhe szélütést kapott, saját maga hívta ki a mentőket, nem tudja mi van vele, mikor jön haza stb. Nem tudom a telefonszámát, a néni azt sem tudta melyik kórházba vitték. Kiderült azóta nem evett, nem ivott Ő sem. Megkértem, dobja át a kulcsokat, hogy át tudjak menni hozzá. Átmentem. Találtam a hűtőben neki zöldséglevest, megmelegítettem neki, megette. Megnéztem a hűtőjét, szendvicsnek valók voltak neki, kidobáltam amik lejártak, és vittem át neki friss kenyeret is. Van egy kutyájuk is, kértem, hogy engedje ki őt a kertbe, el lesz majd ott, ne legyen láb alatt, és majd etetem kerítésen keresztül, amíg haza jön a lánya. Eltelt 2 nap, ismét semmi mozgás. Csengetek, semmi. A kulcsokkal bemegyek, néni ül az ágya szélén, valamit motyog. Feleszmél hogy bent vagyok, megörül nekem, kiderült azóta nem evett, hogy én 2 napja átvoltam. Csináltam neki szendvicset, majd segítettem neki fürdeni, rendbe tenni magát, meg közben kérdezgettem, hogy hol van a telefonja. Gondoltam azon csak megtalálom a lánya telefonszámát, és valahogy előkerítem. Meg is mutatta hol van, szerencsére nem volt lezárva,sem lemerülve, viszont volt kismillió nem fogadott hívása. Tudtam hogy hívják a lányát, és tőle is volt sok nem fogadott, uh felhívtam. Szegény lánya annyira megörült a hívásnak, hogy sírva fakadt, aztán aggódni kezdett hogy én szóltam bele, elmondtam neki mi a helyzet anyukájával, mondta hogy pont ezért aggódott, mert tudja hogy csak akkor eszik ha adnak neki, meg tjdkpn semmit nem tud egyedül megcsinálni. Ekkor mondta nekem hogy Ő meg enyhe szélütést kapott, de hogy elvileg pár nap múlva haza jöhet. Megadtam neki az én számomat, azon elér, én is őt most már. Szóval onnantól , mostanáig minden reggel munka előtt átmentem a nénihez, megreggelizttettem, rendbe tettem, bekapcsoltam neki a tévét, tettem be neki a hűtőbe ebédet, amit sajna soha nem evett meg, hanem este vacsira én melegítettem meg neki, megfürdettem, lefektettem. A gyógyszereit és adagolását megtaláltam az egyik szoba asztalon, arra rákérdeztem a lányánál, hogy valóban az, és hogy adhatom neki. Ma reggel jött haza a lánya, pont mikor jöttem el a nénitől. Nagy volt az öröm köztük, sírva köszönte meg, hogy segítettem anyukájának. Mondtam neki hogy kajára ne legyen gondja még, főztem friss húslevest, meg a néni tökfőzeléket kért, uh az is van a hűtőben, jut mindkettejüknek. Potyogtak a könnyei. Mondtam vásárolni se menjen, írja össze mi kell, és meghozom este neki, csak küldje majd át a listát telón. Mikor mondtam h ne zokogjon, mert felmegy a vérnyomása, azt mehet vissza a kórházba, akkor abba hagyta, megölelgettük egymást, elköszöntem, este jövök. Egész jó állapotban volt a fiatalabbik néni, uh szerintem ezután már csak majd a bevásárlásban kell nekik segíteni, de ez csak tipp részemről. Szokott netezni/rendelni/stb, uh lehet abban sem kell. Majd kiderül. Szól segítek. Ha nem szól, rákérdezek. Majd este beszélgetek vele, hogy rendezzünk valami szociális ide járó segítő ápolót nekik. Bár régebben mondta nekem a fiatalabbik néni, hogy ha úgy hozza, beköltözik a közeli idősek otthonába, de amíg él az anyukája nem fog. Majd ha egyedül marad. Na majd este szóba hozom ezt a témát is neki.

[havaria]

Július utolsó szombatján belenéztem a tükörbe, és a nyakam nem stimmelt valahogy. A bal oldalon vastagabb volt mint a másikon. Nem fájt semmit se. Hétfőn leballagtam a házidokihoz valami magyarázatért, aki átküldött az fülorrgége nénihez, aki azt mondta, hogy reggel hétkor legyek a Kék Golyóban.

Kedden reggel a fej-nyak daganat osztályon a doki hosszas küzdelem utan szert tett egy kis darabra torkomból. Mivel egy gyógyszert is csak öklendezés árán tudok bevenni, ezért tőlem elég nehéz ilyet szerezni. Neki is csak hosszas lidokain szprézés, majd lidokain injekció beadasa után sikerült. Igen, beleszúrt a számon át a torkomba. Úgy, hogy közben saját kezűleg húztam ki a nyelvem a számból, mert neki már nem volt több keze.

Aznap még átküldtek citológiara is, ami egy ultrahangos mókázással kezdődött, de aztán itt is nyakonszúrtak ahogy kell.

Ekkor még azt hittük cista, mert a citológia leletből erre lehetett következtetni.

Kaptam egy MR beutalót is. Sose voltam ilyenben. Nagy gép, motoros ágy, kedves népek. Azért megszúrtak ők is. Kanülön kapom a kontrasztanyagot.

Az MR-ben volt az első beszarás. A nyakamat fotózták és ehhez a fejemet egy ketreccel zárták körül, smi valahogy része a gépnek. A cuccból ki lehet látni, de azért centikkel van az arcod előtt. Ezután ezzel a kalitkával együtt betolnak a csőbe, ami az MR gép. Egy bő húsz percre. Az utolsó percekben már nagyon a pánik szélén álltam, de itt még nem csúsztam bele. Fuck you, claustrophobie!

Pont két hét telt el, mire meglett a szövettan. A doki nem sokat köntörfalazott. Amint ültem, csak annyit mondott, hogy rosszindulatú. Aután ültünk ott egy percet csendben. Aztan még elmondott par dolgot. Azt, hogy HPV alapú. Szóval ennek is a szex az oka. :) Meg azt, hogy jók az esélyek, de ez akkor olyan kötelező mondatnak tűnt.

Dóri kint várt a folyosón. Vele a dokitól imént tanult módon közöltem a hìrt, aztán kultúráltan nyugtatgattuk egymást kicsit.

Másnap jött a hír, hogy az onko-team sugarterápiát javasol.

Ezután négy hétig meglehetős hedonizmussal ünnepeltük az új helyzetet. Lenyomtunk egy balatoni hétvégét a barátainkkal, egy bringatúrát a Toronyszobába, Szobra, és egy hetet az olaszoknál, amiből két nap Velencében volt szállásunk. Jókat ettünk, jókat ittunk, jókat beszélgettünk. Dórival nagyon jól tudunk már utazni. :)

Ebben a négy hétben azért még volt egy labor,egy CT, meg egy megbeszélés a radiológus dokival. A CT nem olyan mint az MR. Sokkal rövidebb, nincs az a hülye ketrec, de itt is van kontrasztanyag. A szurkálasra elég gyorsan közömbös lesz az ember.

A radiológus dokinal kiderült, hogy azért ide kelleni fog a kemó is. Fasza. Ja, és elküldött még egy előkészítő CT-re is, ahol egy maszkot is kapni fogok, ami kell a sugárkezeléshez.

Ezen a ponton kezdődtek a szar dolgok. Nem a rákkal. A pánikkal.

A fej nyak daganatok sugárkezelését úgy csinálják, hogy a munkadarab áll, szerszám mozog, azaz te rögzítve vagy a munkaasztalra és a gép körülötted mozog mint egy ipari robot az autógyárban. Időnkent a munkaasztalt a folyamat közben bedugják egy CT-be is. Veled együtt, igen. A fejedet úgy rögzítik, hogy kapsz egy maszkot, igazából egy sisakot, ami a tarkód felé nyitott, a fejedet, arcodat nyakadat viszont teljesen körülöleli. Ez a sisak úgy készül hogy egy h��re lágyuló sűrű műanyag, rácsot ráformáznak az arcodra és a nyakadra. Egy millimétert sem tudsz benne mozogni, miutan megszilardul. A kezelés során a sisakot, benne a fejeddel 5 ponton bajonettel rögzítik az asztalra. Egy kezelés 15 percig tart. Hello claustrophobia!

Én már a sisak készítésekor, az azt követő CT közben ledobtam az ékszíjjat. Akkor még sikerült annyira rendbe raknom magamat, hogy be tudtuk fejezni a műveletet, de tudtam, hogy ebből baj lesz.

A kezelés szeptember 23-an, hétfőn kezdődött. Ezt a posztot kedden írom, miközben folyik le a kemo. Három órát tart, van idő pötyögni a telefonon.

A terv az, hogy 35 sugarkezelést kapok és három kemót. Hét hétig tart a műsor. Minden hétköznap sugárkezelés. Ez ma kezdődik, mert tegnap még nem volt kész a sugarkezelési terv. Bocsi. A három kemó öt-öt napig tart. Első nap folyadadék, második-harmadik méreg, negyedik-ötödik megint folyadék. Délutan négyre jósolja a nővér a rosszullétet. A hányás elleni gyogyit négykor és késő este kell bevenni.

Ha lement a kemó, megyek az első sugárra. Az előbb vettem be életem második xanax-át. Az elsőt tegnap, de hát ugye a terv...

Drukkoljatok, hogy ne legyen pánik a gép alatt!

Nagyon kell pisilni az infúziótól. Már kétszer voltam kint, én meg az állványom, de ez nagyon durván tölti a hólyagot.

[haelhetekevvelakifejezessel]

Szóval az volt, mikor is? Három vagy négy éve? Inkább négy. Az volt, hogy nyár, krumplisalátát készítettünk este, és akkor vágta le a bal mutatóujjának egy részét. Jobbkezes ugyanis.

Szombat volt, azt hiszem, negyedike, haza akartuk vinni a salátát meg a bepácolt húsokat (azokkal mi is lett?), grillezés céljából; meg mutternek cigi, addig se pofázik, padrénak sör, addig se rákos, szomszédoknak sercegés, csak. Tudniillik a krumplisalátát érdemes elkészíteni előző este, így áll össze majd a zamat, legalábbis tartja a népi hit. Terveztük azért előtte megkóstolni is.

Rajtam kívül még egy segédmunkás érkezett, szelídebb néven kukta, de az öcsém rabszolgának szeretett ilyenkor hívni mindenkit. Az a végzetes körülmény (nem körülmény, de így hangzik Zsaru magazinnak) azóta sem tisztázott, hogy a hagymát akkor, azon az úgyszint végzetes napon miért ő szeletelte. Én mondjuk úszószemüvegben szeletelek hagymát, és akkor pont nem volt nálam, talán ezért. Apu azért aprít, mert te nem úszol! Vagy csak parádézni akart a késével. Ez már sajnos soha nem derülhet ki. (Juszt László, Kriminális.)

Szóval ülünk Gáborral a konyhai asztalnál, daraboljuk a megfőtt krumplit, öcsém kedélyesen hagymát szeletel a pulton, a Hattori Hanzóval, tudniillik a séfkéssel, amit nem sokkal korábban kapott a bátyánktól. Néhány napig kedvenc elfoglaltságunk volt paradicsomokat és egyéb dolgokat (macskát nem) ejteni az élére, és ámulni, ahogyan két részben hullanak a vágódeszkára. Meg a bátyánk gondos, videós használati utasításait tanulmányozni: hogyan érdemes és hogyan nem szabad mindenféle dolgokat aprítani és vagdosni vele. "..És a bal kezeddel: hátrafelé, mint egy pók!" (A pókot itt nem úgy értette, hanem hogy úgy rakosgatja az ember az ujjait.) Én le is voltam tiltva a késről. Biztos, mert lány vagyok és főzni sem tudok. Ő meg fiú volt és tudott főzni és neki szabad volt. Végül is az övé. És a végén ő is vágta le az ujját, nem én.

Ott ültünk tehát, Gábor és én, kedvtelve a krumplivagdosással, diskurálva arról, kinek áll vagy nem áll jogában tizenhat éve nem enni húst, és miért hívják hamburgernek azt, ami egyáltalán nem az, én a megengedő álláspont mellett érveltem, jelesül, hogy ki nem szarja le, amikor az öcsém dühében hátrafordult a hagymából, és akkor a jólismert hang: egy macska szétroppant a szájában egy csirkecsontot. De hol a cica?

"Baszd meg, levágtam az ujjamat!"

Na tessék, a vegánok miatt -- látod, kell neked ilyen vaskalaposnak lenni!, vetettem oda lenézőn, és mentem ki pisilni unottan.

Szóval "baszd meg, de béna vagy!", röhögtem egy pillanatra, de már elindultál a fürdőszoba felé, mire eldobtam a kezemből a krumplit. Végigcsöpögtetted az egész kövezetet, na, gondoltam, milyen bosszús leszel emiatt is később, minden tiszta, nett kell, hogy legyen, Gábor csontig sápad, mondtam, igyon egy unicumot, ezt majd intézem én. Csak bele ne lépjek, mert akkor széthordom a zoknimon, és majd kapok érte. A mosdókagyló merő vér volt, géz, betadin, leukoplaszt, olló?, jó, akkor egy másodikat is még rá, meg egy törölköző jó szorosan.

"Hülye bazmeg, miért a fehéret hozod, sosem jön ki belőle!"

Dehát egy hotelből loptad, nem mindegy?! Mit hozzak, a sárgát?! Gábor az ájulás szélén téblábol az előszobában, láthatóan nem tudott a konyhában maradni, nem találta a helyét egy ilyen ujjlevágásban. Neki is ez volt az első. Útban vagy, szólok rá mentemben, ülj le, menj arrébb.

Aztán valamit matattál a hálószobában, a komóddal szemben az ágyon ülve, amíg hívtam a mentőt. Azt hiszem, zoknit próbáltál húzni.

Tehát: Gábor zavartan ücsörög a kanapén, a fél lakás tiszta vér, én majdnem beleröhögök a mentősnek a telefonba, te zoknit húzogatsz fél kézzel, a fél ujjperced pedig a konyhai vágódeszkán a lilahagyma mellett.

Mondtad, hogy iszol egy unicumot, mielőtt kiérnek, hamar jöttek különben. Még azt is megengedték, hogy elkísérjelek. Én is ittam egyet elmenőben, ha már, és az utolsó mozdulatommal, mielőtt becsuktam az ajtót, fölszedtem az ujjvéget egy szalvétára, és beraktam a zsebembe. Végül is jól jöhet.

Mire hazaértünk, Gábor tanácstalanságában befejezte a salátát, és talált egy üveg vodkát a sarki boltban. Örvendeztünk vala neki. Az öcsém ujja még mindig nálam volt, mert nem használták. Dehát csak nem dobja ki az ember?! Az idiótája még két hónappal később is előszedte a mélyhűtőből, és fényképeket küldött arról, hogy a helyére illeszti. Végül egyszer túlságosan kiolvadt, és lehúzta a vécén. Az ujját.

Hát ez történt négy éve nyáron, szombat éjjel, a tizenegyedik kerületben.

[a-kaosz-istene]

“Mikor nem az ismerős melankólia, az elpazarolt potenciálod húz az ágyba. Akár egy madár, akinek szárnyai vannak, mégsem tud repülni. Lehet, hogy igazuk van és ez csak egy gyenge kifogás. Hogy amikor mások a fiatal éveiket a jövőre való felkészüléssel töltötték, minden energiád arra fordítottad, hogy életben maradj. De lehet nem. Mert ott állsz huszonévesen és nyom mindenki súlya, akiről úgy érzed, hogy bármilyen tekintetben előtted van. Köröket rajzolsz a pohár szélén, egy enyhe mosollyal, miközben próbálják megindokolni, hogy miért kellett volna felkészülnöd egy olyan jövőre, amelyről nem is gondoltad, hogy eljön majd. A múlt meg sem történt, a jövő lázálom. Minden ingóságunk a jelen. Talán azt hiszed, hogy neked ez jutott, hogy nem volt szerencséd. De nem a szerencsés emberek mennek tovább, hanem a bátrak.”

Alexander Levin: Things I wish someone told me when I was young

[eleteskonyvtar]

Bicskén, mint random magyar kisvárosban, elképesztően magasról szarnak az élhetőségre. Ennek legnyilvánvalóbb része a teljesen autós életmód felé való pusholás, ennek elemei:

Kisboltok totális leépítése, az összes üzlet város szélére való telepítése (hatalmas szenzációként volt tavasszal eladva, hogy sikerült egy Jysk-Ecofamily-KiK-Rossmann négyest nyitni, ami egyrészt a szörnyű gagyi bizarr ünnepe lett, de ugyanakkor múltkor láttam pár fiatalt, aki láthatólag először találkozott az ízlés bármilyen apró jegyét felmutató bútorral - arról nem is beszélve, hogy a parkoló olyan minőségben lett lerakva, ami az ukrán fronton elmenne tankcsapdának). Ráadásul a Rossmann konkrétan a város közepéről került ki.

Az összes, környék faluit is kiszolgáló közszolgáltatás (egészségügyi központ, bölcsőde, könyvtár, kormányhivatal, iskolák, bíróság, óvoda, piac) egy helyre koncentrálása (nagyjából 100m körzetben), hogy lehetőleg ne csak a bicskei 10, hanem inkább 20 ezer ember próbálja ki az autós tetriszt.

Mindenhová relatíve hatalmas és borzasztóan sivár parkolók építése, hogy mindenki úgy gondolja, hogy autóval megközelíthető minden - valahogy aztán mégsincs természetesen elég hely sehol sem.

Az iskolák, óvodák, bölcsődék környékén nulla közlekedésbiztonsági elem van (természetesen K+R még ötlet szinten sem létezik), így aztán az is inkább autóval viszi a gyereket, aki esetleg el tudná engedni gyalog is.

Nulla helyi közösségi közlekedés van, valami rendszertelenül járó kisbusz van városon belül, ami messze nem elégíti ki az igényeket, a helyközi járatok pedig hallomásból sem ismerik az iskolai ütemezést.

A szomszédos települések között (included Felcsút/Alcsút természetesen) semmiféle biztonságos alternatív/biciklis közlekedési lehetőség nincs, az egy látványberuházás bicikliút (Bicske-Csabdi-Gerecse) kizárólag turisztikai szempontok alapján jött létre, kutyát nem érdekelték a helyi igények.

Az eleve város szélén lévő Tesco-Lidl autó nélkül szinte teljesen megközelíthetetlen (noha a város jó része számára egyáltalán nem lenne irreális a gyalogos/biciklis használat), kifejezetten veszélyesre van tervezve az egész környék. Plusz ha baleset van az M1en, mindkét üzlet megszűnik gyakorlatilag használhatónak lenni.

(Ha baleset van az M1en, márpedig a Bicske-Biatorbágy szakaszon havonta van egy nagyobb, akár lezárással járó baleset -és ez kinyitja a mennyire szarul van megtervezve az is, beleértve az M1-M0 csomópontot, valamint hogy a magyar államnak mennyivel fontosabb az autópálya-matrica bevétel, mint hogy egyáltalán élni lehessen a sztrádák környékén, és ne legyen minden út rajtuk orosz rulett -, akkor teljesen járhatatlanná és életveszélyessé válik a város.)

A zebrák és a gyalogos közlekedés szempontjainak tökéletes hiánya, rosszul megtervezett, beláthatatlan kereszteződések, 10-ből 1 felfestett zebra, ezek közül tényleg több olyan van, ahol csak két tábla és egy vödör festék hiányzik.

A várost kettévágó bécsi vasútvonal felett nulla olyan átjáró van, ami nem az autókat szolgálja ki 90%-ban, de kifejezetten gyalogos átjáró egy sincs. (Volt, de annyira lerohasztották, hogy le kellett bontani, mondván, hogy majd lesz autós aluljáró az állomáshoz kapcsolódó fejlesztésekkel.) Az "intermodális" csomópont (és ami a fő : az Orbán klán katonai célokra is használható vasúti rakodója) P+R-rel legalább megépült, de finoman szólva nem lett nagyon végiggondolva. Szerencsére a régi állomásépület nem lett visszaépítve (egy teljesen diszfunkcionális műrégi másolat készült volna, de ahhoz a mostani épületből le kellene hozni az emeletről a biztosító berendezést, amit nem tudnak szerencsére megoldani, már amennyire én tudom), viszont a mostanihoz sem nyúlnak így hozzá. Arról nem is beszélve, hogy ez is inkább a város szélén van, a város nagy része Bicske-alsót használja, ahol viszont tavaly (a nagy felújítással párhuzamosan) sikeresen a földdel tették egyenlővé az ottani épületet, így a wc-nek és a fedett várónak még a reménye is elveszett. De legalább építettek biciklitárolót, fele akkorát természetesen, mint amekkorára igény volna. Cserébe itt is autós madness van, a két temetővel és a két városrészt összekötő forgalmasabbik híddal súlyosbítva.

Az olyan ziccerek kihagyása, mint egy zöld tengely létrehozása a lerombolt és ocsmány áruház helyett, amivel össze lehetett volna kötni a két fő zöldterületet (csak hát keresztül megy rajta a régi főút, amihez persze nem nyúlunk).

A szegényebb rétegek kitolása a szőlőhegyekre, majd az infrastruktúra totális elhanyagolása, hadd nyeljék a port és hordják a vizet. (Az önkormányzati bérlakásokként használható épületek elkótyavetyélése és a maradék teljes lerohasztása is itt említendő.)

A hagyományos telkekre épített rettenetes minőségű és mennyiségű (egy telekre 3-4 épület) "csok" házak teljes leszarása, amivel az infrastruktúra fejlesztése természetesen nem tart lépést véletlenül sem. Cserébe ingatlanonként átlag két gépjármű is megjelenik.

Még biztosan jutna még eszembe, de lassan kezd nekem is sok lenni.

Illusztrációnak pedig a rage-et kiváltó tájkép (amikor elkezdtem, még durvább volt) az uszodánál

[homregeszet]

Mi történik...

....ha egy rozsdás vaskupac a restaurátor értő kezei közé kerül?

2018-ban a diósgyőri várárokban egy olyan ovális, rozsdás vasdarabot találtunk, ami hosszú nyéllel rendelkezett.

1.kép: A buzogány “frissen”, előkerülését követően még a szelvény szélén

“Szárnyas akna!” jött a felkiáltás, ám a 16-17. századi rétegben szinte elképzelhetetlen volt egy 20. századi tárgy jelenléte. A vasdarab kiemelését követően láttuk, hogy valóban egy fegyvert, de egy buzogányt találtunk! Kíváncsiságunk határtalan lett, hiszen ez a tárgytípus elég ritkán jelentkezik az ásatásokon.

2.kép: A restaurátor műhelyében már kezd formát ölteni a tárgy

Leletünket amilyen hamar csak lehetett, eljuttattuk a restaurátor műhelyébe. Kollégánk évekig tartó igen aprólékos, gondos munkájának köszönhetően nyilvánvalóvá vált, hogy a tárgy egy 16-17. századi, úgynevezett tollas bot.

3.kép: Kemény küzdelem volt a fémhez korrodált homok és apró kavics eltávolítása

Lehet, hogy a diósgyőri vár egyetlen ismert, 1674-ben történt ostromának emlékére bukkantunk? Erre a kérdésre valószínűleg már sosem kapunk választ.

4.kép: A restaurátor gondos munkájának eredménye

Miskolczi Melinda

[2ndbaroness]

06:00 - olyan jó, szeles az idő, a vihar nem erre jön a radar szerint, go

06:10 - a mező szélén milyen jól mutat az érkező vihar a bálákkal, hátha tudok villámot fotózni

06:15 - konkrétan 200 méterre tőlem lecsapó... nyúlcipő, futás haza

#abárónőrohan #avillámokaseggében

[sztupy]

Pensées Parisiennes

Egy levegővétel €20. Ha ki is akarod fújni az már €35 lesz

Ha valami ki van írva több nyelven akkor a sorrend Francia, Angol, Spanyol VAGY Francia, Angol, Német. Ha van negyedik nyelv akkor viszont az gyakran nem a hiányzó a fentiekből, hanem egy ötödik (gyakran kínai vagy orosz).

A boltban vásárolt termékeken cserébe általában minden csak franciául van, esetleg hollandul és németül. Angolul semmi.

Olimpiai security hangulat volt még mindenhol - egy város széli Five Guysba fémdetektoron keresztül lehetett csak bemenni

A franciáknál állítólag nagyon jók a munkavédelmi törvények, ezért volt jó látni, hogy a sarki 6-22 között nyitvatartó pékségben mind a hét nap reggel és este is ugyanaz a nő dolgozott

A pékséget leszámítva lófasz sincs nyitva reggel, a sarki bolt, a kis szupermarket, a Lidl meg a hipermarket is csak 8.30-kor nyitott

A Lidl olyan szar, mint egy Aldi Nord. Gyalázat

Tej csak UHT van, ESL tej nincs sehol. A hipermarketben volt friss tej, de ott is csak nagyon kis választékban

Aludttej cserébe kapható a legtöbb helyen

Az 5 napig jó Z1-5 bérlet €76.25 felnőtteknek, €38 gyerekeknek. Az egy hétre jó (hétfő-vasárnap) Z1-5 bérlet cserébe csak €30.75. Gyerekkedvezmény erre viszont nincs. Bérletigazolvány viszont ehhez már kell. 3 éves kor felett már kell fizetni a tömegközlekedésért

Bérletigazolványt ki lehet váltani Androidos telefonnal ha feltelepítesz rá egy custom NFC vezérlő alkalmazást. Ha nem sikerül, akkor mehetsz egy vasútállomásra ezt intézni

A legközelebbi vasútállomáson a pult 12.00-13.30 között nincs nyitva szieszta miatt. Hálistennek a franciák pontosak, így csak 14.10-ig kellett várni hogy kinyissák a pultot.

Szerencsére volt még nálunk igazolványkép a gyerekről, így 14.30-ra meglett a bérlete. 12.15-re érkeztünk az állomásra amúgy

Ez az NFCs lófasz az én telefonomon egész jól ment, de a feleségem telefonján mindig szopás volt elindítani, így ő gyakran a gyerek kártyáját használta úgy hogy egyszerre ment ki vele a kapun

Nagyon-nagyon kevés család/bőrönd/mozgáskorlátozottbarát kapu van a metróknál, nincs az mint Londonban hogy egy minden állomáson van és/vagy lesz valaki ott humán erőforrás, hogy segítsen

Segítség általában nincs. Egyszer beragadtunk este 10-kor La Décense-nál az egyik kapu mögött mert beszart az ajtó, de már elkönyvelte a rendszer hogy lecsippantottuk magunkat így nem engedett ki egy másik ajtón se. Segélyhívón már senki, mert azok csak 9-ig vannak. Hiába nincs senki aki segítsen, a kapu zárva van, hogy ne bliccelj (Londonban pl. nyitva hagyják a kapukat a nap végén ha már nincs ott személyzet). Végül egy másik turista megszánt minket és kinyitotta az ajtót egy saját jegyével a másik oldalról és gyorsan kimenekültünk mindhárman

Egy rendes francia amúgy átmászik a kapukon, volt hely ahol már 3 lépcsős kapurendszer volt, hogy mindenképp megakadályozza ezt, de azt is átmásszák, szóval ez az egész csak a legálisan utazókat basztatja, főleg a gyerekeseket meg mozgásban korlátozottakat

Ennyi fémdetektoron még Nairobiban meg Dakarban sem kellett keresztülmennem - Disneyland meg Eiffel toronynál kétszer is lecsekkoltak, a múzeumoknál szerencsére csak egyszer

A város állítólag a szerelem városa de ha már van gyereked akkor beszoptad.

Beszéltünk pár helyi gyerekes családdal, és egyik se tudott érdemi programajánlót mondani a Disneyland meg a Jardin d'acclimation-t leszámítva. Az egyik javasolta a botanikus kertet, mert ott vannak dínócsontvázak meg egy játszótér, egy másik meg mondta hogy míg baba volt a gyereke addig jártak egy játszóházba a város szélén

A játszóház a város szélén:

Ezt inkább hagyjuk... A játszótér a botanikus kertben is amúgy kimerült egy csúszda/hinta párossal, a Louvre mellet is volt egy játszótér de az is csak 10 percig izgatta fel a fiunkat annyira nem volt felszerelve semmivel - még hinta se volt. (Persze biztos csak a mi igényeink túl nagyok, nem tehetünk róla hogy egy random játszótér Berettyóújfalun is több játékot tartalmaz)

A múzeumokba sincs semmi gyerekkompatibilis akármi (a gift shop-ot leszámítva). A csontvázkollekciónál volt némi próbálkozás mondjuk - az angol nyelvű információs táblákon volt pár egyszerűbb feladat, de ezek elég hamar kifújtak, a Louvreban viszont abszolút semmi nem volt - sőt aktívan szopatták is a gyerekeseket, de erről már írtam külön. (Amúgy nem várunk sokat, legtöbb skót múzeumban szokott lenni egy ilyen agyonfénymásolt activity book, van benne egy treasure hunt meg esetleg egy színező, ezekkel le lehet kötni úgy fél órára a kölyköt)

Éttermek szintén, a külföldi franchise-okat leszámítva (gy.k. McDonalds) szinte sehol nem volt gyerekmenü - egy helyet találtunk a városban ahol volt, dugig tele is volt gyerekes családokkal, már be voltak telve egész hétre.

A szomszéd étteremben almalé a gyereknek egy pohárnyi €16. Egy pohárnyi a second cheapest wine-ból cserébe csak €13.

Csapvíz sincs ingyen mindenhol, €5-öt simán elkértek érte

Amúgy a mekis sajtburger €3.40, a Happy Meal €4.00

A Five Guys volt amúgy az egyetlen ételhely ami olcsóbb volt, mint a UK-ban. Csak ugye FÉMDETEKTOR!

Unlimited refill jogilag nincs, fel is hívják a figyelmedet, hogy max 3x tölthetsz újra. Szerencsére a nagyon környezetbarát pohár amit adtak elolvadt a második újratöltés után

Városban ha a Google Mapson éttermet keresel, a találatok 80%-a olasz lesz, 10% távol-keleti, 5% valami külföldi franchise, a maradék 5%-ra jutnak a franciák.

Egyik étterem se tudta (a külföldi franchiseokat leszámítva) hogy van-e mogyoró az ételben amit felszolgálnak. Voltunk egy "mi gluténmentes étterem vagyunk" helyen, de ők is csak ennyit tudtak, a többi allergénről fogalmuk se volt

Ha már Google Maps: a tömegközlekedés nem real-time, hanem menetrend szerinti indulás alapján tervez. A hivatalos RATP alkalmazás real-time tervez.

Ha valamiért nem működik a real-time tracking a buszon akkor az a busz az RATP appon nem fog megjelenni. Google Maps viszont tervez vele.

A real-time tracking szinte sose működött éjjel amikor már nem 5 percenként járt a busz meg villamos és szükség is lett volna rá

Bármi miatt nem jár a busz vagy vonat? Semmi gond, mindkettő alkalmazás tervez útvonalat a nem működő járművel, csak ha rákattintasz tervezés során a járműre lesz ott egy kis notifikáció, hogy ja bocs, ez nem jár though luck:

A buszmegállóban sincs semmi tájékoztatás. Ki van írva, hogy jön a busz 5 perc múlva, de ha online rákeresel a megállóra, akkor ott látod, hogy amúgy nem is jár

Egyéb: A lakásban akkora volt a páratartalom, hogy ha kiraktunk valamit száradni, akkor nem száradt meg egy nap alatt - hacsak nem rátettük a radiátorra

Meséltem már hogy mindenhol volt fémdetektor? Eszem faszom megállt ezen

Utolsó nap elmentünk a reptér (a low cost reptér persze van vagy 100km-re Párizstól) melletti kis városkába. Teljes pusztulat, a sétáló kihalt, a plázában is a legtöbb bolthely üres. A városka elég impozáns méretű és kinézetű katedrálisát is masszívan eszi az idő, pedig potenciál lenne benne. Az étteremben cserébe van gyerekkompatibilis menü és minden olyan 40%-al olcsóbb is. A sétáló utcán csak a két bank volt nyitva, mindkettő előtt hajléktalanok kéregettek, de nem igazán volt kitől.

Lehet nem véletlen, hogy az összes Párizs és agglomerációján kívüli választókerületben >50%-al nyert a szélsőjobb, legtöbb helyen már az első körben.

[konyvekkozt]

J. és a dilemmáim

ma ismét kórházban voltam egy lakómnál

J. szeptemberben költözött hozzánk a párjával. friss hajléktalanok, de az életútjából kiviláglott, hogy a tágan értelmezett definíció szerint régóta hajléktalanok, de legalábbis lakhatási szegénységben érintettek

J. daganatos beteg. sem magáról, sem az egészségügyi állapotáról nem nyilatkozott. egyszerűen nem értette, hogy segíteni akarok, a javát akarom, nem számonkérem

megannyi megakadás után jutottunk el decemberig, mikor kiderült, hogy már csak foltokat lát. J-t azonnal elküldtem szemészetre, a párja kísérte. a diagnózis zöldhályog

J. szerdán mellkasi fájdalomra panaszkodott, illetve arra, hogy égnek a szemei. mentőt hívtunk, sürgősségire szállították, onnan belgyógyászatra, ahonnan pár óra múlva egy papírzacskóban lévő gyógyszerekkel kiengedték

tegnap (mikor szabadságon voltam) egy kolléga vette észre, hogy a szemei nagyon durván néznek ki. nem hagyta annyiban, elvitte orvoshoz, onnan sürgősséggel szemészetre utalták. közben kiderült, hogy J. a decemberben felírt szemcseppet nem váltotta ki, mostanra semmit nem lát. többször rákérdeztem, mindvégig azt mondta, megvannak a gyógyszerek, nem kér segítséget a kiváltásban

tegnap a vizsgálat után kötőhártya-gyulladást állapítottak meg. a kolléga rátermettsége miatt vizsgálták meg újra, mértek szemfenéknyomást és derült ki, hogy glaukómás rohama van

osztályra került, ahol meg kellett küzdeni azzal, hogy a főnővér nem akarta felvenni, mert hajléktalan. ezt is megharcolták

ma bementem J-hez. az osztályon elmondtam ki vagyok, kihez jöttem, mire a nővérek felkiáltottak, hogy "itt van Gizelda!". nem értettem. hallgatásomra rögtön válaszoltak. J. után eljuttattuk neki a papírzacskós gyógyszereit, kiadagolva. azt adták is neki, de nem tudták, mik azok. így viszont a holnapi műtétet nem vállalták volna. ezt azért tudtam meg, mert volt ma kapacitásom bemenni hozzá. persze rögtön mondtam, hogy az eeszt-ben ott van minden, múlt héten volt kórházban. tájékoztattak, hogy ők nem látnak rá a másik kórház dolgaira. nyilván a falig elmegyek, megszereztem a zárót, rajta a rendelt gyógyszerek listájával

mindezek után bemehettem J-hez is. ült az ágy szélén, a vacsorára kapott zsemlét majszolta. vittem neki nasit adományból. jórészt elutasította, de a csokit és a kekszet elfogadta. fogalma sincs, mi vár rá. nyilván elmondták neki, de nem érti. túlzottan beszűkült neki a világ

beszélgettünk, többször elmondtam neki, hogy várjuk vissza. mondtam neki, hogy ha még egyszer mer nekem hazudni, bokán rúgom. kedvesen mondtam, elütve az élét annak, hogy a decemberi szemcseppel nem itt tartanánk. J., a kicsit mogorva ember kacagott, s mondta, hogy az bizony fájni fog

hazafelé baktatva azon gondolkodtam, megtettem-e mindent. és nem tudtam teljesen felmenteni magam. szerintem több lakóm van, mint akiknek az életét minőséggel kísérni lehet. ráadásul nem malmoztam, hanem például próbáltam kideríteni, adott kórházban van-e gipsz, hogy a térdtörött lakóm fekvőgipszét lecseréljék. (nem volt, nem tudják mikor kapnak!) beadtam egy idősotthoni elhelyezést. egy dementálódó lakómat próbáltam meggyőzni arról, hogy a szandál nem évszaknak megfelelő öltözet - és kerestem pszichiátert aki demenciafókusszal vizsgálja. egy másik lakómnak pszichilógust kerítettem. és ezek mellé nem fért bele, hogy J. látását nyomon kísérjem. de az igen, hogy meghatalmazással bejelentsem a szállóra, rendezzem a tb-jét és valamilyen ellátást intézzek neki

szóval ma voltam J-nél és a teljes abszurditással találkoztam. és nem a nővéreket szeretném szidni. egyszerűen nem értem, miért nem akarják ellátni, miért nem szólnak, ha információra van szükségük

J. szerencsés, találtunk rá pizsamát és most úgy feszít abban a kórházban, mintha nem lenne hajléktalan. de mi lesz a következő kórházba kerülővel? indítsak gyűjtést kórházi csomagokra? vagy kérjek tőletek mobilokat, amiket oda tudok adni átmenetileg a kórházban lévőknek, hogy elérjem őket? álljak, s ítélkezzek, hogy J. önmaga ellensége volt?! na, ezt biztos nem teszem

J. most kórházban van, holnap műtik, hátha valamennyire meg tudják menteni a jobb szemét. de ettől még valahogy időpontot kellene varázsolnom ultrahangra, hogy lássuk, a daganat hol tart

nincsenek válaszaim. dilemmáim vannak. és azt sem tudom, mi lesz, ha J. visszakerül a szállóra és nem lát

J. egy hatvanas férfi, akit megtépett az élet. teljesen el tudom fogadni a viselkedését, hogy három hónap után sem hitte el, hogy segíteni szeretnék. ha én minden kapcsolati háló nélkül hajléktalanná válnék, én sem hinném el, hogy valaki a javamat akarja

decemberben három lakómat látogattam kórházban, közülük egy elhunyt. mindenre felkészülve járok már kórházba. közben minden lakómmal kapcsolatban azt kívánom, hogy legyen jól

szociális munkásnak lenni nagyon nehéz!

[mirabellomonferrato]

Nehéz volt eljönni :(

Ma csodálatos napos idő volt, utolsó napra belekóstolhattunk milyen lesz majd itt lenni. Ültünk a kertben, kávéztunk a teraszon, gyíkokat fotóztam a kerítésen, sétáltunk, csend volt, nyugalom a faluban. Annyira maradtam volna még!! Akartam volna vésni, csinálni, bontani, építeni, leszedni, felrakni, üvegezni, drótkefézni és persze ülni az őszi napfényben és nézni ki a fejemből :D Annyira húzott magához a ház, hogy én nem is gondoltam, hogy létezik ilyen. Akartam volna vele kettesben lenni.

Gyíkfarmom

Nagyon sok érdekes kérdés vetődött fel ma és folyton át kell alakítanom a terveimet, mert semmi sem úgy van ahogy gondoltam. Nem jobb, és nem rosszabb, csak máshogy van. Van azért pár olyan megoldás a házban, amire azt mondják az olaszországban élő ismerőseim, hogy jaaaaa... ez annyira olasz! Tákolmányok, hülye megoldások, otthagyott csonkok, sehova se vezető csövek, a falban eltűnő és előbukkanó vezetékek, nem működő dolgok. Az egész házban csak az emeleten van villany. Az emeleti 5 konnektorból csak 3 működik. A fürdőszobában fogalmam sincs, hogy van-e áram. Én ezeken csak nevetek, pörögnek a lelki szemeim előtt az infók, és végül majd a ngy kirakósban mindennek megtalálom a helyét meg az idejét. Nem tud elrettenteni semmi. Olyasmi ez, mint azt mondják, hogy amikor komoly kapcsolatba kezdesz, az azt jelenti, hogy nem csak a jót látod, hanem vállalod a másikat az összes szarral együtt, amit magával hoz. A családjával, a rossz emlékeivel, az ilyen-olyan tapasztalataival, hülye szokásaival, kényszereivel, bolondériáival együtt IS. Na én így vagyok ezzel a házzal. Követtünk egy vízcsövet és feltörtük a folyosón a követ. A kő alatt elég vastag valami beton szerű anyag és alatta 3 ujjnyi SEMMI, majd valami sóder. Lebegő padló. Nem hiszem, hogy sok helyen lehet ilyet látni. Na, ilyen kérdésekkel van tele a ház. Hogy lehet ez? Összetömörödött a sóder a padló alatt? De mitől? Miért mennek a többihez képest vadonatújnak (mondjuk 20 éves :D) tűnő elektromos vezetékek a legalább 50 éves nagyon randa állapotú kazánhoz a pincében? (az emeleten van egy másik, modernebb kazán, de az sem kell, nehogy ez az ezeréves odalent) De az évszázad rejtélye még mindig az, hogy miért van felázva minden harmadik ház Olaszországban? Szeretem ennek a rozzant háznak a rejtélyeit. :D

Cseppnyi falu. De van kicsi bolt, étterem, bár, gyógyszertár, Vespa klub :D, autójavító, orvos, posta papírbolttal, építőanyagkereskedés, szűrtvíz-ház. Meg rejtélyes kastély, és valami sportcentrum is a falu szélén teniszpályákkal. Nem a legszebb olasz falu, ennél sokkal szebbeket is láttam rengeteget, de van bája és nagy békessége, még akkor is, ha valószínűleg mindig idegen maradok. :)

[enk1du]

akkora

vidéki vagyok, hogy a szavazófülkébe is műanyag dobozokkal járok, mármint konkrétan egy nagy szatyor dobozzal, mert engem is vidéki anya szült, haza se mernék állítani dobozok nélkül. szerintem semmilyen szakértői gárda/szuperintelligens AI nem tudta volna olyan biztos kézzel összeállítani minden idők legellenszenvesebb szavazatszámláló bizottságát, mint ahogy a helyi hölgyeknek és uraknak sikerült ma összeállniuk egy képpé. legalább egyet sikerült vérig sértenem a jelenlétemmel, egy másikat pedig egyetlen apró nemmel, de a legjobb az volt, hogy a nevemet egy olyan csaj pipálta ki a papíron, aki eggyel fölöttem járt általánosba, és annyira látványosan játszotta el, hogy fogalma sincs, ki vagyok, hogy elég biztos vagyok benne, hogy olvassa T. Pmester Úr Facebookját. nem mondom, hogy nem jelentett hatalmas elégtételt, hogy legalább tíz évvel látszik idősebbnek nálam. aztán amikor vártam a pesti buszt a falu szélén, a másik irányba tartó járatról leszállt két nő, és az egyikük a TASZ Szabad pólóját viselte. a farmon, ahol élünk. bármi is lesz, az egy elég jó pillanat volt.

[greenteaforbreakfast]

Azt hallottam a faluban, hogy a rókagomba is előbb jött idén. Úgyhogy felmentem a titkos helyemre, hogy leellenőrizzem.

Tényleg kezdődik, de még kell nekik egy kis idő. Azért a nagyobbakból hoztam el, arra pont elég volt, hogy a rizst feldobja kicsit.

A málnatermés is nagyon jó idén, rengeteg van mindenhol, és szép egészségesek. Tavaly szinte mind megrothadt mire beért volna, nagyon nagy csalódás volt, hogy csak alig néhány helyen lehetett ehető málnákat kifogni. Na de most! Szedtem egy nagy dobozzal itt az erdő szélén, amit az esti filmezéshez zabáltuk vaníliaöntettel:

Az a terv, hogy ma még szedek egy lavórnyit, hogy legyen pár üveg lekvár is.

Kurvajó dolog az erdő mellett lakni.

[nyuszimotor]

Újabb siker

[pajjorimre]

Gecc😀😀

Ez mi a fasz.

Update: meglátták szupertibit recskázni az út szélén egy török meg egy magyar zászlót lóbálva, miközben azt ordibálja hogy beygir gücü, silindir motor!

[the-fool-who-loves]

Az érzés…

Az érzés amikor a sötét szobában az ágy szélén egy munkával teli nap utàn

és csak azon töprengsz mégis hol mentettek félre.

Hol rontottad el? Vagy hogy ő rontotta el?

Nos ilyen volt a mai napom, mondhatni az összes csak néha picit jobb.

Néha elnyomom ezeket, de mindig előjönnek, mert ezek is érzések mint a boldogság csak nem akarjuk megélni mert fáj és szomorú, de ezek is formálnak minket, hiszen emberi részünket képezik.

[konyvekkozt]

J. megvakult

korábban meséltem J-ről

J-t sikerült elhelyeznem. egy lábadozóba került, ami valamiféle hibrid a hajléktalanellátás és a kórház között. a lábadozón van egészségügyi személyzet, gyakorlottak a mindenféle szakellátásban

szerencsém volt, mert a megkeresésünkre, mely szerint J-nek átmeneti ellátást keresünk, nyitottak voltak, helyük is volt

J. így a szemészetről a lábadozóra érkezett betegszállítóval. pénteken szállították, hétfőn voltam nála. J. ült az ágy szélén, kekszet majszolt. elmondtam neki, hogy átmenetileg van itt, azért, mert itt fókuszáltan tudnak segíteni neki az egészségügyi dolgokban. például van kapacitás arra, hogy autóval szállítsák kivizsgálásra, elérjék, hogy legyen időpontja ultrahangra, ami elengedhetetlen amiatt, mert a daganatos betegségéről nem tudjuk, hol tart, milyen károkat okozott

J. a héten volt szemészeti kontrollon. a szakvélemény szerint 100%-os a látásvesztése

ízlelgettem a mondatot. J. megvakult. megannyi kérdés mozog bennem

nem tudom, J. vissza tud-e jönni hozzánk, el tudunk-e látni egy vak embert. azt sem tudom, a párja hogy éli meg, hogy a férje már igazoltan semmit nem lát. abban sem vagyok biztos, hogy a felesége el tudja-e látni, belátással lenne-e a gyógyszereléssel kapcsolatban

J. most jó helyen van. megvan a következő szemészeti kontroll időpontja, van ultrahangos időpont is, onkológiai kontroll is lesz

viszont nem tudom, J. meddig maradhat a lábadozón. ha sokáig, remek, de nem ezt ígértük neki. J. végtelenül együttműködő, megérti, hogy marad. viszont a felesége sem erre számított, nem látjuk, hogy boldogul önálló személyként és nem egy látásvesztett férj segítjeként

és itt vagyok én. van egy lakóm, aki megvakult. J. most azért nem lát, mert nem kért időben segítséget. és hiszem, hogy megannyi módon a tudtára adtam, mindenben számíthat rám. de J. nem lát és soha többet nem lát már

szociális munkásként minden segítséget szeretnék megadni a lakóimnak. és ez így is van. minden ügyfelem minden ügyét a szívemen viselem. intézek idősotthoni elhelyezést, közgyógyellátást, TB ingyenesítést, meghallgatok örömeket és bánatokat

J. túl későn bízott meg bennem. kekszmajszolás közben azt mondta, túl nagy terhet vettem a nyakamba, mire biztosítottam arról, nem túl nagy a teher

J. elkezdi tanulni a látás nélküli világot. én pedig azt mantrázom, mindent megtettem. és ez igaz is. közben mégis van egy lakóm, akiről nem tudom, mikor és hogy érkezik vissza hozzánk, hogy tudom integrálni a házasságába

mindent megtettem, nincs bennem bűntudat. mégis nehéz, hogy van a világban J., aki megvakult

szociális munkásnak lenni kiváltság, mert emberek bíznak meg bennem - vakon, hiszen nincs más. szociális munkásnak lenni felelősség, mert megvakulhat bárki - aki nem bízott bennem vakon