#százharmincnegyedik nap

[kedvesmajam]

Portóban vagyok. és nagyjából tudom is, hogy itt vagyok. ez így furán hangzik, de napközben, mikor utaztam, sokszor eszembe jutott, hogy valóban utazom-e vagy csak azt álmodom, hogy utazom. szokott ilyen lenni velem, fáradtság, utazás során többször is

utólag visszagondolva, könnyű utam volt

reggel sikerült felkelnem, elintéztem még mindent. a gépen folyosónál ültem, a 3,5 órából szerintem legalább kettőt átaludtam, de lehet, hogy valamivel többet. landolás után boldogtalankodtam kicsit a reptéren, de simán átmentem a vasúthoz. ott próbáltam jegyet venni automatából, sikertelenül. egy hajléktalan fiatalember navigált, mikor látta, hogy nem megy. neki se ment, a hóna alá kapott, elvitt egy jegyárusító bódéhoz, ahol előrekértem magam, mert öt perc volt a vonat indulásáig. megtudtam, hogy megtelt a vonat, sokadikra van csak jegy. a hölgy ajánlotta a flixbust. a srác tovább robogott velem egy büféhez, amiről nem gondoltam volna, hogy buszjegyet árul. lett jegyem, húsz perc múlvára. persze a srác elővezette, hogy segítsek most én neki. hálás vagyok, amiért végigvezetett a káoszon. annyira határozottan vitt, hogy bele sem gondoltam, mikor kellene összeomlanom. 3,5 óra buszozás után elértem Portóba, ahol megtaláltam a jegyárusító bódét, a metrót, viszonylag könnyen a szállást is. a szoba falatnyi, a bőröndömet sem tudom kipakolni, de nem gond

hogy jobban kapcsolódjak a valósághoz, este elmentem a városba. voltam a világ legszebb könyvesboltjában. szerettem volna látni és tudtam, hogy sokan lesznek. nézelődtem, de nem akartam venni semmit. mikor már túllépte az ingerküszöbömet a sok ember, kijöttem. elmentem még a pályaudvarra, ami híres a csempéiről. tetszettek, sőt, meg is mertem simogatni. mármint mindenki úgy csinált, mintha múzeumban lenne, én meg megtapogattam

egyelőre a város nem adja a katarzist. biztos benne van, hogy tudom, mi vár rám két nap múlva. az idő is rossz, szét is áztam. de holnap újra nekivágok a városnak, az óvárost és az óceánpartot célzom meg. és meglépek a konferenciáról, hogy legyen időm

örülök, amiért mentálisan jól vagyok. az előadásomra nem készültem még. holnap megnézem, mennyire népszerű a konferencia, mekkorák a termek és annak megfelelően rágyúrok vagy ellébecolom. nem akarok túl nagy terhet tenni magamra. egy rosszul sikerült előadás sokkal kisebb veszteség, mint ha megborulok a stressztől

úgy érzem, a mai napot sikerült uralnom, illetve mikor kicsúszott volna minden a kezem közül, akkor volt, aki segítsen. bizakodó vagyok az úttal kapcsolatban, komoly reményem van arra, hogy ki tudok kapcsolódni és bele tudom magam engedni a portugál könnyedségbe

amikre szeretnék emlékezni a mai napból: