#sokat segít ha jó a vasárnap

[arassea]

Szia! Jo reggelt! Hogy indult a heted?

hétfőhöz képest egész fajinul, köszönöm

[csajokamotoron]

Sikerült megvennem álmaim motorját

Nagyon rég írtam, de azt hiszem nem hiába voltam csendben. Sok minden történt a bemutatkozásom óta. Például a sikeres A2 vizsga, egy új és tökéletes motor megszerzése és a vele megtett első kilométerek... Szeretném megosztani kicsit az örömöm veletek. Az idén év elején sikerült megvennem vadi újon álmaim motorját, az én ki Vörös Ördögöm, kis Honda Rebel 500-at. Nem hiába kapta ezt a nevet, hisz egy csoda szép kis vörös mocika. Sajnos a vásárlás után még két hónapig állt szegény a garázsban, mivel az időjárás semkedvezett és szabadidő hiány miatt sem tudtam kipróbálni. De eljött a próba ideje is. Ég és föld régi kis szerelmem, a Honda CBR 125 és közte a különbség. https://csajokamotoron.hu/nedelka-katalin-mar-van-par-kilometer-mogottunk Nagyon félve indultam el a Rebellel. Hiába érem le teljesen teli talppal, nem egyenlő a kettőnek a kezelése. Drága jó barátnőnek köszönhetően első nagy utam (kb. 10 km a garázstól a helyszínig) egy vezetéstechnikai képzésen tudtam részt venni az elmúlt vasárnap, így könyebb volt vele a barátkozás. Nagyon nem akartam menni de így utólag egyeltalán nem bántam meg, sőt nap végére éreztem a különbséget és látták is rajtam, hogy már nem félve, hanem magabiztosabban megyek vele. Tutti még megyek képzésre, mert rájöttem, hogy sokat segít és nem butaság, mint egyesek ahogyan vélekedtek róla a környezetemből. Nulláról indulva, egy kisebb kiakadás után amiatt, hogy sehogy se jött a gáznak a kezelése a pályán, így szinte feladtam az első feladatnál, a bátorítás illetve az oktató és segítők biztatásával és segítségével nem adtam fel és próbáltam csinálni. Meglepődésemre minden feladattól félve (főképp a mumus a szlalom) eléggé pozitívan zártam a napot, mert több tapasztalattal és magabiztossággal gazdagodtam, illetve félelmem is alább hagyott látva és tapasztalva, hogy semmi se lehetetlen legyen bármilyen motorom (ketten voltunk Rebellel, másnak mind túra, speed vagy naked volt a motrja). Szóval ha tehetitek, szezon elején menjetek el vezetéstechnikai tréningre, jó lesz! Read the full article

[myralog]

A vizsgálatok

2023. október 7., szombat 7:44

Sikerült felkelni

📝 Terveim:  Túlélni a napot, olvasni 50-70 oldalt, nézni V, összerakni a bőröndöt, kicsit a bloggal foglalkozni. Talán minden meglesz. :)

⚧️ Kedvem:  Egészen jó van. Bár szokásos ahh, nem akarom megvan. 

🛄 Súlyom: 63,05 most már inkább 63 körül mozgok. 

😴 Álmom:  Volt, de nem emlékszem. Egészen pihentten ébredtem. A reggelt is jól össze tudtam rakni. Időben voltam. 

Időjárás: 24 / 10 °C ☀️ Napkelte: 6:57 Napnyugta: 18:20 Holdfázis: 🌘 Fogyó félhold Hely: 47.68144, 17.636464 Értékelés: ★★★☆☆

2023. október 8., vasárnap 11:13

Inkább dél már

📝 Terveim:  Felérni pestre, s azt a pár dolgot befejezni amit akartam. Könyvet is, meg a napló.

⚧️ Kedvem:  Egész jó, ma egész nap overálban akarnék lenni. :/

🛄 Súlyom:  63,35 ingadozom.

😴 Álmom: Nem volt, de jól ébredtem.

Holdfázis: 🌘 Fogyó félhold Értékelés: ★★★★☆

2023. október 8., vasárnap 22:26

Feljutottam

💭Mai gondolatok:  Holnap halas, nem tudom mit gondoljak, vagy hogyan éreztek. Csak annyi van bennem, hogy jó lenne, ha közelebb lenne.

📆Ma történt:  Nap első fele Zigis volt, utána jöttem fel Pest. Nem volt vészes. Ablak melett tudtam lenni, a buszon egyedül ültem. Csak a 21 kg táska volt sok. :D

☑️ Elvégzett feladatok:  Feljutottam, amit akartam mindent meg tudtam tenni.

📖 Könyv:  A felhúzhatós lányt befejeztem, részemről 4/5, vagy 8/10. Elkezdtem a Ne ess pánikba, eddig jó. Pont amit várna az ember.

🍽️ Étkezések:  Reggel kalács, ebéd daragalauska leves plusz csirkeszárny meg krupli, este egy szenya s milánói.

🏃‍️ Sport:  A bőrönd cipelése bőven az volt. :/

💸 Kiadások:  Teló 15.500, könyv 3.000, táska 2.000 

🎧 Zene:  Alig volt valami.

🎬 TV:  Többet is néztem, a Kiábrándult királylányt. Biztos. :)

🙏 Hálás vagyok: Hogy már Halas jön, s van ki segít ebben. Jól érzem magam. Csak fáradttan. 

🌞 Időjárás:  Pont jó volt, hűvös, de erre készöltem. Jó volt a ninja catsuitban lenni. :)

Adatok: Súly: 63,35, Alvás: 7:00, Lépések: 3 260, Olvasás: 100, Kalória: 1 760 Időjárás: 22 / 9 °C ☀️ Napkelte: 6:52 Napnyugta: 18:12 Holdfázis: 🌘 Fogyó félhold Hely: 47.524815, 19.058997 Értékelés: ★★★★☆

2023. október 14., szombat 18:59

Mégsem lett plazma

💭Mai gondolatok:  Meglepő, hogy milyen sokat változott a plazmapont fél év alatt. Egyrészt úgy érzem sokkal kevésbé lettek kedvesek, s hogy itt is érzem azt a nem akarok itt dolgozni érzést, hogy csak azért vagyok itt mert kell a pénz. Ez amúgy szörnyű.

📆Ma történt:  Beszélgettem Kingával, voltam plazmapontban a semmiért. Végül kicsit szülinapoztunk, értsd ettünk. :D

☑️ Elvégzett feladatok:  Mostam, volt plazmapontban, vettem arclemosó kendőt, vagy mit.

📖 Könyv:  Ne ess pánikba, Duglas Adams életrajz Neil Gaiman tollából. Olvasás előtt is már 10/10. :P

🍽️ Étkezések:  Ehh, hízok. Már attól hogy ránéztem. Pirítós, csülkös bableves (csülköt nem ettem), oldalas rizzsel, meg sör...

🏃‍️ Sport:  Semmi, kezd zavarni.

💸 Kiadások:  2000 az arcizére. Plazmánál, meg nem volt bevétel...

🎧 Zene:  Kicsit Spoty.

🎬 TV:  Egy kis tv, inkább háttérnek.

🙏 Hálás vagyok:  Mindegy mennyire is változnak a dolgok, vagy át kell szerveznem a dolgaim, akkor is haladok, s lassan itt a HRT ideje.

🌞 Időjárás:  Ma még jó idő volt, de hiányzott, hogy nem Meseként öltözhettem. Imádok úgy kinézni. (Black Milk felső, s a fekete kantáros farmer.)

Holdfázis: 🌑 Újhold Értékelés: ★★★★☆

[konyvekkozt]

tankolási ötletár(adat)

délelőtt utcáztam. s ha már így megtörtük a vasárnap szentségét, elgondolkodtunk, mivel is fogjuk tankolni a kocsit. nyilván üzemanyaggal, nem nagy poén. de a miből annál érdekesebb. hiszen egy olyan autót kell megtankolni, ami hajléktalan embereket segít abban, hogy közterületen tudjanak maradni vagy szállítja őket a-ból b-be. (ugye az első tevékenység már-már alkotmányba ütközik - ld. tilos az életvitelszerűen közterületen tartózkodás)

szóval ma igen erős ötletcunami keveredett:

- roller/kerékpár - nem jó, mert nem tudunk vele szállítani

- teherbringa - ez legalább mókás

- bringó hintó - télen ráfagynánk

- piabringa (tudjátok, amit tekernek nagy csapatok, s isznak) - ezzel népszerűek lennénk, de elég életveszély

- kivágjuk az autó alját, s mint Frédi és Béni, lábhajtjuk

magvas gondolataink eztán sajnos átcsatornázódtak egy bejelentésen talált ember ellátásába - jó sokat furikáztuk, mert az ellátási háló nagyon lukas, s az állapotával pont kihullott mindenhonnan, viszont nem volt olyan állapotban, hogy utcán maradjon

nem vagyok jövőbe látó, de őszintén érdekel, mi lesz az utcai gondozó szolgálatokkal és a spec utcákkal. menni gondolom fogunk, de ha pl. lesz max kilométer/hó (van olyan szervezet, ahol eddig is volt), akkor a lényegi ellátás, a krízishelyzetek kezelése, az egyedi esetek megoldása válik lehetetlenné

[csacskamacskamocska]

Ha én nem írok neki...

Többnyire azért nem változtatunk dolgokon, mert van egy elképzelésünk arról, hogy mi lenne akkor, ha ezt vagy azt csinálnánk vagy nem csinálnánk. Ha én nem írok neki, ő nem fog írni nekem. Ha én nem keresem őt, ő nem keres engem. Ha nem tölteném anyámmal a napot, rosszul érezné magát. Ha azt mondanám neki, hogy nem, old meg magad, megharagudna. Ha nem kezdeményezek szexet, ő nem fog kezdeményezni. Ha mondanám, csak veszekedés lenne belőle. Nekem ő fontos és nem akarom elveszíteni. Nem akarom anyámat megbántani. Nem akarom a barátaimat megbántani. Nem akarom, hogy ne legyen szex egyáltalán. Nem akarok veszekedések közepette élni. Nem tudok változtatni a helyzeten, bár szar, szarul érzem magam benne. Nagyon hosszú idő alatt jutottam el oda, hogy a szarul érzem magam valamiben, az úgyis elvisz oda amitől félek, és ott sokkal kisebb lehetőség van már arra, hogy józanul mérlegeljek dolgokat és ne csak elszenvedjem az eseményeket. Ha érdektelenségből, hosszasan nem ír, nem keres az, aki fontos nekem, akkor meg kell dolgozni vele, hogy hátrébb soroljuk az illetőt, a kapcsolatot a fontossági skálán. Van ilyen, hogy az ember ott tolong az első helyért, de ott valaki vagy valakinek az árnyéka már/még ott van. Szenvedés ezzel szembenézni? Az. Nade az őrlődés nem kevesebb szenvedés. És még az is lehet, hogy aki addig nem írt, az írni fog. Mert eddig egyszerűen nem volt tere. Például mert mindig megelőztem. Stabil második hely? Valakinél akkor lehetek első. Pfff, anyám dolga nekem is egy nehéz és nem általam megoldott kédés. Megoldotta az idő. De csak átmenetileg. Érzelmileg mégis megoldódott. Már nincs hatása rám, és ez megváltoztatta az életemet. Tragikus az egész, nem is akarok most erről beszélni, csak annyit, hogy minél távolabb kerül a dolog, annál rémisztőbb, hogy komoly öngyilkossági gondolataim voltak a miatt, mert azt hittem, hogy sosem lesz vége és egész életemben őt fogom cipelni a hátamon. De arra emlékszem amikor a pasimnak azt mondtam, hogy ez az anyukalátogatás ezen a módon, hogy ott töltjük az anyjánál a napot és én szétunatkozom magam, és standupolhatok egész nap, ez nem okés. Persze volt sértődés, meg a kijelentés, hogy ha én nem szeretem az ő anyját, akkor ne menjek! És hiába magyaráztam, hogy nem a nemszeretésről van szó, az anyja tök okés. Ő amúgy nem jött az enyémhez csak egész kivételes alkalmakkor, amit meg is értettem, bár örültem volna neki, ha némileg segít a menekülésben amúgy férfiasan. Úgy gondoltam, hogy majd ő olyan férfiasan azt mondja a látogatás egy pontján, hogy na kisszívem, menjünk, nekünk még dolgunk van otthon. Mi dolgotok? Kérdezte volna anyám. Pihenni akarunk még, dugni, játszani, filmet nézni. Holnap munka, kicsit lazítani is kéne. Bár anyám biztos mondott volna erre valami pikírtet, hogy ő bezzeg sose nem pihen csak dolgozik, de mi akkor a pasimmal összemosolyogtunk volna, és a bajból közösen kimászva megyünk haza. Az ő anyjánál meg, én csak annyit kértem, hogy legyen az, hogy odamegyünk ebédre vagy akár nem vasárnap ebédre, hanem hétközben egy délutánt beáldozunk, odamegyünk, eszünk (mert az az anyukáknak fontos), beszélgetünk egy órát, aztán hazamegyünk a saját életünkbe. Én ezt minden héten hajlandó vagyok megtenni, de egy egész napot elbaszni a semmivel, én azt nem. Ráadásul úgy, hogy neki, a testvéreinek, azoknak a párjainak joga volt paraszt módon szarni anyukára, csak én voltam ilyen kényszeresen udvarias, hogy ebéd után nem vonul el az ember, hanem beszélget. Csinálhattunk volna valami segítést is vagy bármit (néha elvittük a kutyákat sétálni) vagy pingpongozhattunk volna vagy mittudomén. A baj az volt, hogy odamentünk és a pasim azonnal visszalépett gyerek státuszba és  gyermeki egoista gondolkodásmódba. Szóval a változtatás nem lett volna drasztikus. Csak 10-20% kivonás. Aztán még annyi. Addig míg úgy érzem, hogy ez most már viselhető és nem nyom elviselhetetlenül a terhe. Tőle is ezt vártam volna a saját anyámmal kapcsolatban. Igaz, őt nem nyomta a saját családja látogatása úgyhogy nem értette. Egy idő után én meg nem mentem. Anyuka kicsit rosszalta, de aztán látta, hogy nincs baj és a mai napig kedvel. Demens öregekkel persze ez más, de ott is muszáj mozdulni egy kicsit, lecsípni azt a 10-20%-ot, mielőtt az ember maga is megbolondul. Most nem segítek... Néha, amikor kolléga kérdez olyasmit, amit ő is tudhatna, ha megkeresné a szerveren, nekem nem dolgom kiszolgálni őt, akkor automatikusan segítek, mert én olyan kis segítőkész vagyok. Aztán bosszankodom, hogy megint valami hülyét szolgálok ki. Egyszer az egyik kollégámnak elmondtam szépen pontosan, hogy nekem mik a feladataim. Azt is, hogy bár én sok mindent megcsinálok mert gyors vagyok és mert más projektben más munkaköröm volt és rám ragadt, de nem dolgom. Aztóta mindig úgy kér, hogy hozzáteszi, hogy segítséget kér, és tudja, hogy nekem nem dolgom, de segítenék-e neki. Aztán megköszöni. Még azt is mondta, hogy tudja, hogy nagyon sok a munkám és nagyon sokat dolgozom. Hogy miért nem mondtam el mindezt korábban neki? Mert azt hittem, hogy mindenki ennyit dolgozik és azt fogja válaszolni, hogy eh, neki, másnak szintén nehéz. Mert anyám mindig ezt csinálta. Közben nem ez történt. Nagyon nem. És egyre többször merem azt mondani, hogy valamit nem csinálok meg azonnal, hanem besorolom valahova, ha jó neki. Ha nem? Hát... sajnálom.

A szex... no ezt csak úgy odaírtam. Sajnos ez egy olyan probléma amire nincs tízsosors recept. Pedig izgalmas téma nagyon. Amúgy azt gondolom, hogy akit nagyon nyaggatni kell a szexért, azzal nem lesz jó a szex. Az nem vágyból csinálja, csak enged a nyomásnak. Ha csak kicsit kell nyaggatni, az néha annak a jele, hogy van egy elakadás a szexualitásban és a saját vágyainak felelősségét szeretné a másikra rakni. Nem én akartam, ő akarta, én csak hagytam, hogy akkorát basszunk mint a ház, mert annyira erőszakos volt... De érezni azt, hogy a másik tényleg nem akar, tényleg hideg, tényleg nincs benne vágy felénk, az szar. És akkor fel kell neki tenni a kérdést: van-e még irántam szerelem, vágy, érzés. Ha válni kell, válni kell. Az se rosszabb, mint naponta valaki hátát nézni.

Ha mondanám... Csak azt tudod, hogy ahogy eddig mondtad, úgy veszekedés lenne belőle. Mondd máshogy! Én mindent megpróbáltam! Ez csak ritkán igaz. Többnyire ezerszer próbáljuk ugyanazt, ugyanúgy és kalapáljuk és ütjük a másikat és benne látjuk a boldogtalanságunk okát, ezért őt akarjuk megváltoztatni. Ha mi változtatunk, elsőre lehet, hogy nem történik semmi. Vagy, ahogy a bankkölcsönöknél a kamatot törleszted a hitel elején, eleinte akár rosszabb is lehet. Mert a környezet rosszul reagál a változásra. Mert az igény a változásra néha csak bennünk van. Aztán szépen sodródnak a dologgal és többnyire egész hamar jön egy pozitív visszajelzés. mert néha nekik se volt jó úgy ahogy volt. csak azt gondolták, hogy tudják, hogy mi történne, ha változtatnának. Pedig nem. :)

[dendre]

Interjúk Jordán Ferenc hálózatkutató biológussal

A tavaly őszi első rész (Amit játszunk, orosz rulett) is könnyen érthetően tért a lényegre.

“Utazol a repülőn. Fölnyúlsz, kiveszel egy szegecset. Mi történik? Valószínűleg semmi. A mögötted ülő is kiszed egyet. Semmi. A harmadik és a negyedik is. Egyszer csak lesz egy pont, egy utolsó szegecs, amikor már nem bírja a szerkezet, szétesik, lezuhan és mind meghaltok. Addig azonban viszonylag stabilnak látszik minden, mókás dolog szegecseket gyűjtögetni. Ilyenek az ökológiai rendszerek is. Nagy a tűrőképességük, sokat bírnak, de ha azt a bizonyos utolsó szegecset kivesszük, iszonyatosan gyors a szétesésük is. Onnantól az összeomlás visszafordíthatatlan. Mi, emberek jó ideje szedegetjük ki a szegecseket ebből a gépből, s azzal nyugtatjuk magunkat, hogy lám, csomóan kivettek előttünk is egyet-egyet, mégsem lett semmi baj.“

A ma kijött folytatás (Álljunk bosszút a rohadékon!) ugyanezt teszi.

“Pont ez a globalizáció lényege: bármiféle migrációs krízishelyzet nélkül is ugyanannyira össze vagyunk kötve egymással. Napi sokezer repülőjárat mellett egy vírus pont ugyanúgy utazhat egy elegáns üzletemberben, mint egy zöldhatáron át gyalogló menekültben. Ilyen apróságok persze nem fontosak. „Több kérdésre nincs idő.” Ez persze a kormány alapstílusa, megszokhattuk már, de most ez nem praktikus: a közösség szabálykövetése bizony függ az általános moráltól. Az pedig többek között az elit példaadásától. Most viszont nemcsak a honi politika már megszokott működését látjuk, de a vezetésen belül is bizonytalanság látszik. Az iskolabezárás ügye, amelyet péntek reggel még feleslegesnek ítélnek, majd péntek estére meglépnek, a boltbezárások kérdése, amelynek ötletéért vasárnap este még politikai támadással vádolják az orvosi kamarát, majd hétfőn meglépik… Van itt egy kis káosz. Nincs az az érzése az embereknek, hogy vérprofik vigyáznak rá és megtesznek mindent, ami lehetséges. A káoszérzet pedig nem segít most. Járvány alatt tényleg engedelmeskedni kell. Ha viszont nem érzed, hogy a vezetés a helyzet magaslatán van, akkor kisebb eséllyel fogadsz szót. Mindez persze sajnos más országokra is igaz, megdöbbentő fejetlenség uralkodik egyes nyugati mintaállamokban is.”

[21hetbangkokban]

Az emberek

Ha egy szóval kéne jellemeznem az embereket itt, akkor azt mondanám, hogy EMBEREK.

A véleményem az egyetem hallgatói és dolgozói befolyásolják nagyrészt, szóval róluk tudok inkább mesélni.😅

Hol is kezdjem. Mielőtt idejöttem, sokan mondták, hogy nagyon igénytelenek itt az emberek, mindenkitől tartsam a távolságot stbstb.. Tény, hogy nem egy európai színvonal ami itt van, de nem mondanám a mai értelemben használt igénytelen jelzőt rájuk. Úgy fogalmaznék, hogy nincs előttük az a norma, mint nekünk. Szóval igénytelennek igénytelenek, mert nem tudják milyen igényeik lehetnek.🤔 Nem gondolom rossznak ezt az életszínvonalat sem, mivel itt sokkal több embert látok mosolyogni, mint otthon. Tény, hogy az utcák nagy része piszkos és büdös, de ez engem abszolút nem zavar. A Győri Szeszgyár 100x büdösebb tud lenni, mint itt bármelyik utca.😅 Az emerekben nagyon tetszik az, hogy kevesen sietnek, szinte mindenki be van lassulva. Egy itteni ismerős mondta, hogy készüljek fel arra, hogy sokat fogok várni és nem fogom tudni, hogy mire.😀 Ez teljes mértékben így van, és nem értem miért.😂

Elmesélném néhány tapasztalatom, azokkal jobban tudom szemléltetni, hogy milyenek is ők.

Az osztálytársaink közül legalább 2 minden nap rámír, hogy mikor milyen óra van, vagy mi épp a teendő, mit ne felejtsek el. Ezt otthon kik csinálnák meg egy idegennel?😂

Elfelejtettünk egy új diákoknak szervezett kirándulásra jelentkezni. Másnap szóltak az osztálytársak, hogy ha nem intéztük el, akkor próbálkozzunk. Írtam egy indiai ismerősnek aki az itteni hallgatói önkormányzatban van, és mondta, hogy megoldhatjuk. Össze szedte a 3 embert aki ezzel foglalkozott, és tudtunk regisztrálni. Otthon a HÖK (Hallgatói Önkormányzat) által meghirdetett határidőt ha csak 2 perccel is túlléped, cseszheted az egészet. Tapasztalat.😅

A kirándulás napján lett volna egy óránk. Az osztálytársak (akik nem jönnek a kirándulásra) eintézték, hogy vasárnapra átrakják az órát csak miattunk. Így vasárnap kellemes 6 órát leszünk az egyetemen, de ők is, hogy ne maradjunk le az anyaggal. Ezt otthon ki intézte volna el idegeneknek??😅

Amikor elsőnek voltam masszázson, akkor egy 140 centis kis idős néni masszírozott meg, aki többet ropogott, mint én.😅 Viszont olyan jól dolgozott, hogy adtam 500 forint borravalót. Nem akarta elhinni, hogy én ennyi pénzt adok neki, nem akarta elfogadni. Azt mondta, hogy nem érdemli meg. A végén már rendesen ráerőszakoltam, hogy de igenis tegye el.. Utána nagyon sokszor megköszönte. Otthon ha 500 forint borravalót adsz, milyen reakció lenne?😅

Amikor elsőnek buszoztam, nem tudtam pontosan hol kell leszállnom. A buszon nem a buszsofőr foglalkozik a jeggyel, hanem van erre egy külön ember. Van a buszokon egy kijelző, ami leírja a következő megálló nevét thaiul meg angolul. Nem figyeltem, ezért tovább mentem egy megállóval majdnem. Amikor a jegyárus hölgy észrevette, hogy a buszon vagyok még, kiabált a sofőrnek, hogy álljon meg. Elnézést kért, és le tudtam szállni. Úgy emlékezett arra, hogy hol akarok leszállni, hogy 29km-t mentem a városban, és legalább 60 utas mozgott a buszon. Otthon nem kinevettek volna, hogy na a balfasz fent maradt?😅

Az egyetemen a bicikliárus bácsi szereli a bicikliket. Bárhányszor mentünk oda hozzá, mindig hatalmas mosollyal fogadott minket (vagy óriási nevetéssel, hogy hogyan lehetünk ekkora szerencsétlenek), és ingyen megcsinálta a bicikliket. Új láncot is vett, kereket is cserélt, de sosem fogadott el pénzt.. Otthon mi lenne a helyzet?😅

A “menzán” mostanában a thai kajákat eszem. A konyhásnénik már tudják ki vagyok. Annak ellenére, hogy nem beszélnek angolul, mindig próbálkoznak velem kommunikálni, nagyon aranyosak. Kapok tőlük mindig ingyen húslevest. Ingyen leves.. Otthon a menzán kapnék?😅

A takarító nénik a kedvenceim.😍 Mindig mezítláb mászkálnak, és minden! szerdán takarítják a szobámat. Kapok tőlük új törölközőket, új ágyneműhuzatot és takarót. Felsepernek és felmosnak. Hallani kéne őket takarítás közben, ahogy énekelnek és nevetgélnek. Direkt itt voltam és leszek is minden szerdán, hogy hallhassam őket, nagyon feldobják a napomat. Komolyan elhiszem, hogy ők élvezik a munkájukat. Otthon a takarítónők (már ha vannak) jönnek minden héten egy koliban takarítani? És ha jönnek is ilyen hatalmas jókedvvel?😅

Egy bácsinak segítettem egy bevásárlóközpont mellett levinni a magas lépcsőről a nagy batyuját. Mellettünk volt egy utcazenész akinek adtam aprót. Amikor megfogtam a batyuját a bácsinak, a zenész felállt és nekiállt tapsolni és ujjongani, hogy végre valaki segített szerencsétlen bácsin. A körülöttem lévő emberek is megtapsoltak. Baromira elismerik ha valaki segít bárkinek. Otthon ezért megtapsoltak volna? Otthon az idős bácsi hagyta volna, hogy segítsek?😅

Amikor megérkeztem a reptérre és vettem a sim kártyám, a pultban a nő simán kikapta a kezemből a telefonom, berakta a kártyát, aktiválta és visszaadta. Konkrétan köpni nyelni nem tudtam. Otthon ha kikapják a kezemből a telefont mi lenne?😂😂

Amikor a reptérről taxival jöttem az egyetemig, a bácsi nem tudott jól angolul, sőt olvasni sem. Én meg nem tudtam thaiul írni, így nehezen oldottuk meg a célpont megtalálását. Ő is simán kikapta a kezemből a telefont és egy jó 20perc után 3 telefon GPSével sikerült megtalálni az egyetemet. Otthon a taxis bajlódott volna velem ennyit?😅

Utolsó, de számomra a legmegdöbbentöbb. Amikor telefontokot vettem, a hölgy rátette a telefonomra, hogy megnézze minden rendben lesz-e. Kicsit koszos volt, ezért elnézést kért, és 900 forint kedvezményt adott. Otthon egyáltalán kértek volna elnézést?😅

Az utolsó hármat már tuti írtam, de muszáj ide sorolnom őket.😀

Tuti vannak még élményeim az emberekkel kapcsolatban, de most hirtelen ennyi jutott eszembe, így 0:34-kor.😅 Ezekből szerintem már le lehet vonni a lényeget. És még 3 hete sem vagyok itt. Lol. Ez után tuti sokan írni fogjátok, hogy jóó de akkor se bízz bennük, nem tudhatod ki mi hol merre.. Előre megnyugtatok mindenkit, hogy tudom itt is vannak tuti rossz emberek. Nem is ezért írtam most, hogy ábrándozzak, csak számomra meglepő, hogy 2 hét alatt több emberséggel találkoztam, mint otthon 1 év alatt.

Instagramon a masszázsos incidens után kitettem egy sztorit, amiben megkérdeztem, hogy a thai emberek miért ilyen hálásak? Erre kaptam egy olyan választ, hogy rosszul tettem fel a kérdést. A magyarok miért nem ilyen hálásak?

[deadinside0227-blog]

Depresszio

Sziasztok. Egy 19 éves srácc vagyok.

Kicsit magamról:

Szőke haj kék szem. Viszonylag tűrhetően kinéző arc😅..

Sportosabb testalkat stb..(Igen ezek a story szempontjából lényeges dolgok😅😅

Bocsánat ha összeszedetlen lesz ez az egész de nagyon sok minden történt mostanában..

Az egész történet körübelül 12 éves koromban kezdődik..pontosan ugyan akkor mint a családi problémáim. Teljesen átlagos kis 12 éves voltam akkoriban még voltak reményeim és álmaim..Emlékszem abban az időben még szőke hosszú göndör hajam volt ami miatt nevelőapám melegnek tituált.. Ez mellett persze kaptam a savat hogy soha nem lesz belőlem semmi és senki. De szerencsére anyu tartotta bennem a lelket.. elviselte hogy 12 évesen minden este mellette alszom el sírva.

13 éves koromban már a fizikai bántalmazást is elkezdte. Nem tudnám összeszámolni hányszor emelt fel a füleimnél vagy a hajamnál fogva.. de türtem erős maradtam,nem törtem meg..

14 évesen sajnos eljött a vállás ideje.. amiért apuci szemszögéből szintén én voltam a hibás.. egyszer éjszaka arra keltem fel hogy belehasitott a fájdalom az oldalamba,felnéztem és ott állt az ágyam felett berugva és eltörte 3 bordám alvás közben. Utánna csak magzatpózban összehúzva oldlra szorított kézzel tudtam elaludni. . Én pedig csak sírtam a fájdalomtól..14.5évesen(ha van ilyen😅) próbáltam meg első alkalommal öngyilkos lenni. De sajnos ez nálam nem a kamu depresszió vagy az önsajnáltatás miatt volt. Már akkor is utáltam az életem és utáltam Istent amiért ilyen sorsal vert meg. 14 évesen megettem egy maréknyi xanaxot ráittam kb 4 dl vodkát és befeküdtem egy kád meleg vízbe a depressziós zenémmel. Anya szedett ki a vízből és lélegeztetett...

2014 júniusban elvégeztem az általános iskolát persze a ballagásom megint jó volt egy kis családi konfliktushoz juhuu..

Azon a nyáron nem sokat voltam haverokkal mert dolgoztam egész nyáron hogy tudjak magamnak ruhákat és cipőt venni szeptemberre.

2015 Szeptember..

Bekerültem a középiskolába ahol az első nap tudtam hogy senkinek nem vagyok szimpatikus így beültem egyedül a leghátsó padba fejemre húztam a kapucnim és csak bámultam magam elé hogy mikor fognak elkezdeni baszogatni..

Ez a 3. napon kezdődött el de kórházba kerültem egy műtét elvégzése miatt. Ez egy 1 hónapos időszak volt. Ez után még 2 hónapot ellogtam a suliból mert nem akartam hogy kiközösítsenek és bántsanak..

Az egész kilencedikes évfolyamom magányban és szorongással telt de tudtam hogy a nyár jobb lesz. Az utolsó egy hónapban kellett megcsinálnom az üzemi gyakorlatom amit Pesten egy 5 csillagos szállodában töltöttem. Akkor ott észrevettem hogy tetszik a szakma amit tanulok annak ellenére hogy a gyakorlat alatt nem is azzal foglalkoztam. Ugyanis itt a poén szakács tanulóként cukrászüzemben volt gyakorlatom xdddd.

Elkezdödött a 10.évfolyamom ahol már az osztálytársaim nem utáltak de nem is szerettek. Csak szimplán elvoltunk egymás mellett békében. Viszont a 9.es lányokkal/srácokal nagyon jóban lettem. Köztük egy lánnyal akot hívjunk most Kittinek. Kitti egy alacsony nagyon szép és aranyos lány volt..és persze naiv. A fuckboy osztálytársak elkezdtek beszélgetni vele. Aztán képeket kértek tőle. Eleinte csak olyat ami kint van pl.:instán facen stb..

Aztán jöttek az intimebb témák. De Kitti tipikus lány fejjel gondolkodott. "9.évfolyamosként 10.esel együtt lenni aztaaa" valahogy így mutatta be a storyt..

Ez az évem viszonylag jól telt.. de az utolsó 1 hónapban kezdődtek a szenvedések.. ugyanis osztálytársaim kitalálták hogy Kitti intimebb képeit szülinapján kiteszik a face üzenő falára.

Nem hagyhattam. Tudtam az mivel járt volna szerencsétlen lánynak. Így figyelmeztettem,szerencsére időben.. De kiderült hogy én szóltam neki ezért másnap az osztálytársaim 5en megvertek megaláztak sorban arcon köptek a fél iskola szeme láttára majd vamzernek,és árulónak neveztek.. És az egészben az a happy end hogy utánna még Kitti is rám sértődött meg.. akkoriban már csak ő volt nekem. Senki mással nem tudtam beszélni. És annak ellenére hogy segítettem neki elhagyott...

Ebben az időben voltam 16 éves. És itt jött el a második öngyilkossági kisérletem. Felakasztottam magam mikor elméletileg senki nem volt otthon. De báttyám mégis otthon maradt és megmentett..

Utolsó evfolyamomat nagyjából békében töltöttem de az előző év végi dolog miatt az osztálytársaim megint utáltak. Tesi után az állandó verések,gyakorlaton elrontották a tételt amit főztem hátha megbukok.. De nem adtam fel. Levizsgáztam és befejeztem az iskolát.

Itt jön képbe az első barátnőm akit tényleg szerettem.. de nem voltam belé szerelmes. Ez a kapcsolat 3 hónapig tartott aztán megcsalt.

Újabb indok hogy semmibe vegyem magam és hogy ne legyen motivációm semmihez.

14 éves koromban a költözés miatt elveszítettem a barátaimat. Az új helyen pedig már inkább nem próbáltam barátkozni. Ugyan az a történet minden nap..

Reggel felkelni suli/gyakorlat.. aztán haza az üres lakásba a plafonra meredt szemmel bámulni és gondolkozni..

18 éves lettem juhuu. Mostmár nagy férfi vagyok.. gondoltam én. De azzal kellett szembesülnöm hogy aznap sem írt senki. Senki nem hívott nem köszöntött fel a családomon kívül senki. Ebben az időben a 6 éve tartó depresszióm miatt persze már otthonosan mozogtam a kábítószerekben. Fű,laszti minden amit csak egy fiatal el tud képzelni. Persze azért tartottam egy szintet a minőségben. Nem kezdtem el biózni tudtam hogy az a legalja.

Szülinapomtól számítva 1 hétig gondolkodtam,kétségek közt lebegtem..

Vajon van-e értelme az életemnek?

-Nincs gondoltam magamban. Így elmentem megvettem a szokásos foci labdáimat és mikor már szép állapotban voltam tőlük ki akartam ugrani a HÉV elé. De valaki visszarántott.. megint csak megúsztam és folytatódik ez a szar. Egyjere jobban elkezdtem utálni magam,az életem,a családom...

Egészen míg meg nem jelent az életemben egy már lelépett szereplő. Nem,nem Kitti volt az :D.

Hanem Dóri. Ő akkor szakitott a barátjával. Én ápoltam lelkileg segítettem neki. Annak ellenére hogy dolgoztam egész éjszaka beszéltünk ha arra volt szükség. És rengeteg közös programot csináltunk. Beleszerettem..de viszonzatlanul. 3 hónapig próbáltam elérni mire rájöttem hogy ehez is kevés vagyok..

Aztán 19 évesen mikor nagyon megzuhantam lelkileg jött Ő. Az exem.. az első igazi szerelmem. Akot feltétel nélkül szerettem és az életemmel védtem volna az övét. 1 hónap után megcsalt az exevel... Nem tudtam felfogni erre 3 napra mamámat kórházba vitték. Rá 1 héttel meghalt.

Nincsenek barátaim. Vagy akik vannak velük éppen akkor nem tartottuk a kapcsolatot. Nem tudtam mit csináljak nem tudtam hogy hogyan dolgozzam fel mindezt. És 19 évesen 2019.09.24. Vasárnap megtörtént az 5.öngyilkossági kisérletem.. de valamiért megint megmenekültem..

És most csak azon gondolkodom 2 napnyi ébrenlét után hogy vajon mit szeretne velem Isten? Mindig azon voltam hogy segítsek másokon. Soha nem kértem ezért semmit... sem pénzt sem hálalkodast..Mégis egész életemben a keserűséget,szomorúságot,és saját magam gyűlölését kell élveznem...

Így lesz egy fiatal egész életére depressziós...

"Mit csinálsz? Élsz vagy túlélsz?

Én mát csak túlélek. De ki tudja meddig. 1 nap,1 hét 1 hónap.

Nekem már lényegtelen. De nektek még NEM... Ha tudomásod van ismerősöd/barátod családi,iskolai vagy akármilyen problémájáról segíts neki... ne pedig Te is baszogasd vele.

Hidd el. Azt pontosan tudod hogy mekkora a kő amit a lelkébe dobsz. De azt hogy az mennyire fogja megtörni nem sejtheted..

Köszönöm annak aki elolvasta❤❤.

Kitartást mindenkinek..és jobb életet mint az enyém

[mydanexperiences-blog]

Az első, amivel kezdeni szeretném, az, hogy felteszek magamnak pár kérdést, amiket időről időre megválaszolok. Kíváncsi vagyok a véleményem változására. Megpróbálom felidézni, hogy mit is gondoltam régebben a dolgokról. Mondjuk mielőtt útnak indultam. (Érdemes egyébként kérdéseket feltenni magunknak, meglepő dolgok derülnek ki.) 1. Mit gondolok magamról? 2. Mit gondolok Magyarországról, Budapestről? 3. Mit gondolok a magyarokról? 4. Mit gondolok Dániáról, Koppenhágáról? 5. Mit gondolok a dánokról? Kicsit később válaszolok majd. Az első három nap szélsebesen telt el, szinte ugyanúgy, mint amikor csak pár napra jöttünk nyaralni. A szokásos körök.. chill, séta, este néhány sör (vagy gin), aztán buli hajnalig (amúgy normálisan)... Megint rám telepedett ez a furcsa dán életérzés, amikor az utcán sétálva azon kapom magam, hogy dúdolok vagy énekelek egy dalt, mosolygok az emberekre, és néha megállunk egy két szót beszélgetni. Szeretem az itt élőkben, hogy nem sietnek sehova..mert úgyis odaérnek, ahová akarnak. Akkor is, ha nem sietnek. Nem idegesek, nem tolakodnak, nem lépnek be egymás elé. Furcsa is volt az első nap, amikor busszal utaztam (megnézni a szobát, ahol lakni fogok majd) és kicsit izgultam, hogy biztosan jó helyen szálljak le. Meg is jegyezte egy nő, hogy nyugi, lesz idő leszállni :D Ugyanis itt kinyílik az ajtó, akkor áll fel mindenki, szépen odasorakoznak az ajtóhoz, és miközben egyesével lépnek le, még kis is csekkolják az utazós kártyájukat (rejsekort). Ha esetleg későn észleltem volna, hogy le szeretnék szállni, akkor is lett volna bőven időm rá. A metró még mindig nyitott ajtóval áll, mikor a mozgólépcső közepénél járok leszállás után. Szóval egyáltalán nem sietős, mégsem érzem csiga lassúnak.

Eltelt tehát az első hétvége, és akkor jött elő az érzés, hogy húha, most nem megyünk haza vasárnap. Sőt, még sok vasárnap múlva se. :D A hétfő volt az első "munka keresős" nap. Kitaláltam nagy okosan, hogy azon a környéken kezdem, ahol lakni fogok, mert akkor majd nem kell sokat utaznom. Nem is rossz ötlet, így elsőre..ez Koppenhágán belül Nørrebro-t jelenti, ami szuper jó, mert közel van a belvároshoz, régen kicsit lelakottabb volt, de most már fiatalosan fejlődő, sok külföldi lakóval rendelkező városrész. Arra viszont nem számítottam, hogy itt a legtöbb bolt-kávézó-étterem tulajdonosa nem dán, hanem több generációs (most már dánok) de eredetileg mindenféle bevándorló emberek. (Ezzel a kifejezéssel óvatosan bánok, hiszen pontosan tisztában vagyok vele, hogy jelenleg én is bevándorló vagyok, sőt még bevándorlóbb, mint ők, hiszen egészen pontosan 9 napja élek itt. De szerintem értitek mit értek a 'keleti bevándorló' kifejezés alatt.) Szóval nem igazán volt kedves a fogadtatás, a legtöbb helyen csak mosolyogtak rajtam, vagy elmondták, hogy esélyem sincs egy kávézóban tapasztalat vagy dán nyelvtudás nélkül. Persze volt 1-2 kedves ember/hely is, de összességében kicsit megzuhanva értem a nap végére.

Jött aztán a kedd, amikor ismét munka keresés lett volna a terv, de az előző nap annyira kedvemet szegte, hogy csak néhány e-mail írásra tudtam magam rávenni, azt is a telefonomról csináltam, hiszen a laptopom egyszer csak nem akart működni. Közben a szobába megérkezett három csodajófej skót lány, akikkel este lejöttünk ide a Generator aljában lévő bárba. Nagyon bírtam őket, szuper jófejek! Azt hittem, hogy mi, a Flórával igazán szeretjük a gin-t, de aztán találkoztunk velük, akik igazán magas szinten űzték ezt a gin-szeretés dolgot. Életemben nem ittam még olyan finomat mint amit ők hoztak skóciából. Hálás vagyok, hogy találkoztunk velük, mert kicsit visszahozták belém a hitet. Itt volt három nagyon különböző lány, kettő közülük ráadásul egy ikerpár volt, és olyan szuper volt látni, hogy mennyire szeretik egymást és a világot, mindenféle elvárás vagy előítélet vagy bármilyen szociális nyűg nélkül.

Eljött a szerda, ami a szülinapom volt,  így kaptam Flórától dán zászlót a reggeli (és amúgy az összes étkezésem is kb.) szendvicsembe, mert itt a szülinapos embernek tele van a napja dán zászlókkal :) (Sőt, később John -egy dán srác- FaceTimeon elénekelte nekem a dán szülinapi éneket, szóval eléggé autentikus lett az ünneplés.)

Ez volt az a nap, amikor aláírtam a szerződést a szoba bérlésről (csekély 13 oldalas), persze csak a telefonom állt rendelkezésre, szóval mókás volt mondatonként fordítani, hogy mi mit jelent. Épp egy kávézóban ültünk, amikor csörgött a telefonom (egy dán szám volt az), és kérdezték, hogy be tudnék-e menni egy próba napra az egyik helyre ahová beadtam a CV-met hétfőn. Mondtam, hogy persze, 5re ott leszek.. de közben kicsit kétes érzések támadtak bennem. Maga a hely kicsit az a kategória volt, amikor bementem, hogy hmmmm, talán kibírom, ha ez az egy lehetőség lesz, meglátjuk. Kértem tanácsot, hogy mit tegyek, illetve jól átgondoltam, végül odamentem 5 órára. Érdekes tapasztalat volt az tuti, a főnök nem volt igazán szimpi, viszont a nő, aki 'betanított' egy igazi cuki dán nő volt. (Azt hiszem a felesége a pasasnak..nem is értem, hogyan.) Néhány órája már ott dolgoztam, és egyedül szolgáltam ki a vevőket (ez egy szendvicsező-salátabár szerűség), mikor a nő kiment egy kis időre az üzletből, és egyedül maradtam, a vevők persze csak jöttek. Ott ért először az az érzés, amikor -mintha megállt volna az idő egy pillanatra- hogy TE JÓ ÉG MI TÖRTÉNIK :D Épp egy szendvicsbárban szolgálok ki dánokat angolul Koppenhágában a szülinapomon. Váó. Nem volt rossz ott lenni egyébként, de összességében nem a legjobb érzésekkel távoztam. Azt mondták, hogy majd visszahívnak, ami azóta nem történt meg. Bevallom őszintén, hogy nem annyira sajnálom.. persze tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok olyan helyzetben, hogy válogassak a munkák között, de ha valami megfogalmazódott bennem, akkor az az, hogy ilyen nem szimpi emberek által működtetett városszéli kebabosnál/pizzázóban/szendvicsezősnél nem annyira szívesen dolgoznék. Az este nagyon jól telt, összegyűltünk a lányokkal, és mindenféle kártyás játékokat játszottunk :)

Jött a csütörtök, amikor vége szakadt ennek az időszaknak, ugyanis a skót lányok, és Flóra is hazamentek. Egyedül maradtam a szobában egy 55 körüli pasassal (feltehetőleg már egy ideje ott él), akinek az ágyában volt egy komplett Mac, monitorral meg billentyűzettel, és egy jókora bőrönd állt a sarokban. Az első napokban teljesen fel volt szívódva, elsőre azt hittük róla (a cuccai alapján), hogy valami rumlis tini aki épp elköltözött otthonról. Még  beszéltünk is róla, hétfő körül, hogy lehet szólni kéne lent a recepciónál, hogy itt egy csomó cucc, a tulajdonosa meg sehol.. A Mac-en kívül tele volt az ágya amúgy keksszel, depresszióra felírt gyógyszerekkel, kólával, pizzás dobozzal.. szóval nem igazán volt szimpi. Aztán persze kiderült időközben, hogy nem tini, de tényleg elköltözött otthonról. Sokat próbált beszélni velünk, engem folyamatosan kínálgatott a pizzájából (én ilyen büdös szardíniás pizzát még nem láttam-éreztem), és folyton okoskodott az életről, hogy mit hogyan kéne csinálnom.. Nyilván tisztában volt azzal, hogy épp ide költöztem, és munkát keresek, hiszen a lányokkal sokszor volt ez téma. Na de arra nem számítottam, hogy csütörtök éjjel úgy tér majd haza, hogy a furcsa akcentusával közli, hogy másnap reggel 10-re menjek el egy interjúra a főnökével arra a helyre ahol ő dolgozik. Elsőre sajnos előjött belőlem a jól nevelt kislány, aki nem mond nemet egy munkalehetőségre, főleg egy olyan helyzetben, amiben épp vagyok. Így hát (bár borzasztóan kellemetlenül éreztem magam) igent mondtam. Abban a pillanatban viszont valami rettentő erős rossz érzés kezdődött bennem, talán ott tört el először a mécses. Kicsit mélyen érintett a tolakodása és az idegesítően erőszakos okoskodása. Erőt vettem magamon, kimentem a folyosóra, hogy valahogy kilépjek ebből a béna szituációból (lázas voltam egyébként, és elég magányos, hiszen mindenki aznap ment haza -a megszokott, biztonságos, kiszámítható életükbe-)..szóval ott elkezdtem tanácsokat kérni, hogy mi a fenét tegyek, érzem, hogy ez nagyon nem jó út, de már igent mondtam, most mi legyen.. Aztán a végső gondolat az lett, hogy nem kell semmi olyanba belemennem soha, ami ennyire kellemetlen helyzetbe hoz. Visszamentem hát hozzá, elmondtam, hogy köszönöm a segítséget, de nem szeretnék élni vele. (Megnéztem a google map-en a helyet amúgy, a város szélén egy botrányosan lepukkant pizzázó volt -még a blahán lévő kebabos is jobb ennél-) Rettentő ideges lett, és meg volt sértődve, hogy biztosan telebeszélték a fejem..stb.. Ekkor döntöttem el, hogy reggel megpróbálok átköltözni egy másik szobába. Szerencsére jött két francia lány és egy ázsiai srác a szobába, szóval legalább nem voltam kettesben vele. Reggel miután felkeltem, kértem egy új szobát, és át is költöztem hamar. Ez a pár nap volt a tanulási folyamat, hogy végül meghúzzam a határaimat. Inkább haza költözöm, ha elfogy a pénzem, minthogy ilyen emberek között töltsem a napjaimat. :)

Azóta sokkal jobban telnek a napok, nem jött még senki a szobámba, tiszta luxus :) Pont a bár felett van mondjuk, ami miatt eléggé hangos, de én szeretem hallani, hogy vannak körülöttem emberek, és ha álmos vagyok, úgyis elalszom :) Tegnap végre sikerült találnom egy PC boltot ahol tudtam venni sűrített levegő spray-t, amivel meg tudtam javítani a laptopomat, illetve elmentem a tengerpartra is (ami az egyik kedvenc helyem itt), hogy egy kicsit feltöltődjek. Utána nekiültem e-maileket küldeni, jeletkezni ide-oda. Függőben van még egy kávézó, meg néhány hely, remélem jól alakul valamelyik. Sokat segít a sok üzenet, amit kapok, a sok FaceTime, skype, amit ezúton is köszönök mindenkinek!

Szóval összességében, nagyon érdekes utazás az, amikor az ember fejében átalakul a nyaralás, egy borzasztóan bizonytalan "itt vagyok és újra kezdek mindent" érzéssé. Olyan helyzetben lenni, amikor semennyit sem ér az a négy év egyetem vagy a három év szakmai tapasztalat, ami mögöttem van, sőt még a felső fokú angolommal sem vagyok "több" egy átlagos dán óvodásnál. Nagyon furcsa érzés, úgy látni magamat, mint egy porszem ezen a világon, főleg, ha egy olyan életből jöttem ahol voltam 'valaki' (persze ez relatív). Sokat készültem erre a kalandra, még szakértő segítségét is igénybe vettem, tudtam, hogy nehéz lesz. Tényleg az. Néha azt gondolom, hogy nehezebb, mint sejtettem, de azt is tudom közben, hogy nem lennék itt, ha nem tudnám, hogy meg fogom oldani valahogy. Mielőtt elindultam, kaptam egy olyan ceruzát, amiben egy fa magja van, hogy majd egyszer elültethessem valahol. Azt hiszem az a mag vagyok én, akit most még fúj a szél jobbra-balra, de valahol egyszer csak megtapad majd, süt rá a nap, és lesz belőle először cserje, majd kérgesedő fa, ami megnő nagyra, és még az is lehet, hogy egyszer árnyat ad, vagy termést, gyümölcsöt :) Igyekszem haladni tovább előre, és kitartani, mert hiszek benne, hogy itt van a helyem, és addig megyek, míg meg nem találom valahogy!

[csajokamotoron]

Sikerült megvennem álmaim motorját

Nagyon rég írtam, de azt hiszem nem hiába voltam csendben. Sok minden történt a bemutatkozásom óta. Például a sikeres A2 vizsga, egy új és tökéletes motor megszerzése és a vele megtett első kilométerek... Szeretném megosztani kicsit az örömöm veletek. Az idén év elején sikerült megvennem vadi újon álmaim motorját, az én ki Vörös Ördögöm, kis Honda Rebel 500-at. Nem hiába kapta ezt a nevet, hisz egy csoda szép kis vörös mocika. Sajnos a vásárlás után még két hónapig állt szegény a garázsban, mivel az időjárás semkedvezett és szabadidő hiány miatt sem tudtam kipróbálni. De eljött a próba ideje is. Ég és föld régi kis szerelmem, a Honda CBR 125 és közte a különbség. https://csajokamotoron.hu/nedelka-katalin-mar-van-par-kilometer-mogottunk Nagyon félve indultam el a Rebellel. Hiába érem le teljesen teli talppal, nem egyenlő a kettőnek a kezelése. Drága jó barátnőnek köszönhetően első nagy utam (kb. 10 km a garázstól a helyszínig) egy vezetéstechnikai képzésen tudtam részt venni az elmúlt vasárnap, így könyebb volt vele a barátkozás. Nagyon nem akartam menni de így utólag egyeltalán nem bántam meg, sőt nap végére éreztem a különbséget és látták is rajtam, hogy már nem félve, hanem magabiztosabban megyek vele. Tutti még megyek képzésre, mert rájöttem, hogy sokat segít és nem butaság, mint egyesek ahogyan vélekedtek róla a környezetemből. Nulláról indulva, egy kisebb kiakadás után amiatt, hogy sehogy se jött a gáznak a kezelése a pályán, így szinte feladtam az első feladatnál, a bátorítás illetve az oktató és segítők biztatásával és segítségével nem adtam fel és próbáltam csinálni. Meglepődésemre minden feladattól félve (főképp a mumus a szlalom) eléggé pozitívan zártam a napot, mert több tapasztalattal és magabiztossággal gazdagodtam, illetve félelmem is alább hagyott látva és tapasztalva, hogy semmi se lehetetlen legyen bármilyen motorom (ketten voltunk Rebellel, másnak mind túra, speed vagy naked volt a motrja). Szóval ha tehetitek, szezon elején menjetek el vezetéstechnikai tréningre, jó lesz! Read the full article

[florealise]

Epilogo dell’inverno

A tél epilógusa

Mindjárt vége is a télnek - egy egészen különös, enyhe, szeles, időnként esős, de leginkább napos, vidám, fagyoskodós, aktív, mozgalmas télnek. 

Változások időszaka volt ez, de egyben a monotonitásé is, éltem meg nehézségeket, de általában inkább jól éreztem magam. Beszélgettem nagyokat, sétáltam sokat a hullámokat nézegetve, néztem naplementéket, ahogy azt már mindenki megszokhatta tőlem, és írtam egy dalt is a naplementékről, gitároztam, énekeltem, vettem fel dalokat, és az utóbbi napokba még néhány kirándulás is belefért, miután jelenleg újra, ha csak egy kis időszakra is, sárga zónában vagyunk. 

Az idő néha rohan, néha vánszorog, egy évnek tűnik néha, mire véget ér egy-egy hosszabb hét, néha pedig egy észre se veszem és már megint hétfő van: mint ma. Mindenesetre egyre tudatosabban közeledek ennek az egésznek a végéhez, egyre többször jut eszembe június vége, amikor visszatérek majd a második otthonomból az elsőbe, és búcsút kell majd intenem mindannak, amit itt megtapasztaltam, és mindazoknak, akiket megismertem itt és a szívembe zártam. De jobb, ha inkább ez a fejem leghátuljában marad, és inkább csak arra összpontosítok, ami most van, és hogy ebből a még nem is annyira kevés maradék hónapból kihozzam a legtöbbet.

Mert jön a tavasz. Remélhetőleg több lehetőséggel, nyitásokkal, vagy legalább is jobb idővel, amin többet lehetünk kint a szabadban, talán új emberekkel is a régiek mellett, sok újdonsággal, virágokkal, programokkal. Néhány nap már szinte érezni a tavasz szelét, a napsugarak fénye szinte a nyári napra emlékeztet, még ha a kabátom és a sálam az ellenkezőjét mutatja; a fagyiárusok már ki is nyitottak újra, ami nekem, egy magyarnak egészen furcsa tény. De élvezem a napot, még ha továbbra is gyakran kuporodom a radiátor mellé melegedni abban néhány órában, amikor a fűtést bekapcsolhatjuk. 

Mindig is a nyár volt a kedvenc évszakom - és mostanában egész gyakran gondolok vissza az olasz nyaramra, amit itt töltöttem, és hogy mennyire más volt minden. Szinte mintha most egy párhuzamos univerzumban élnénk, nem is ugyanabban, mint amiben először ideérkeztem. Nem csak az idő vagy a koronavírusos korlátozások miatt egészen más a világ most, hanem annak tekintetében is, hogy kikkel töltöm az időmet, hogy vannak összerakva a közösségeink. Mert nyáron volt egy egész kicsi önkéntescsapat, akikkel mindig együtt mentünk mindenhova, és nem voltunk túl sokan ahhoz sem, hogy olaszokkal ismerkedjünk együtt, társaságban. Majdnem minden estét a szabadban, a tenger mellett, a strandon vagy egy bárban tölttöttük, a kikötőben vagy az óvárosban, és mindig kiöltöztünk, bárhova is mentünk. Sok helyet bejártunk, sok fagyit ettünk és rengeteg Peronit ittunk meg, minden második hajnalban három körül az Officina del Gustóban találtunk magunkat, ahol már ismertek minket erről, és polipos quiche-t vagy egy szelet pizzát vettünk pár euróért. Sok délelőttöt, délutánt, és néha éjjelt is töltöttünk a strandon, a csendes kék vízben úszva, a bőröm folyton vörös volt, hiszen a nap mindig megkapott, és sokat főztünk egymásnak, egyszer nálunk, egyszer a másik lakásban, a hangulatos teraszon vacsoráztunk együtt, máskor pedig a strandra ültünk ki ugyanezzel a céllal. Egy egészen másfajta ritmus volt.

Néha nagyon hiányzik ez a gondtalanság, a meleg, az akkori társaság, a sok közös esemény és program, a koncertek, az éjszakázások. Viszont attól még, hogy most minden egészen más, nem jelenti azt hogy rosszabb lenne. Már sokkal több embert ismerek itt, közöttük sok olyat is akivel tudom hogy soha nem igazán lesz közünk egymáshoz, de azt is felismertem, hogy kik azok, akik igazán fontosak. Most többféle társasággal is szoktam együtt lenni időnként; együtt ebédelni és vacsorázni most is gyakran szoktunk, csak más összetételekkel, legtöbbször a lakásunk kis nappalijában, de előfordul az is, hogy valaki másnál. Esti bárba járás helyett, amikor épp lehet, inkább délelőtti kávét iszunk, vagy dél körül, délután aperitivót, az elmaradhatatlan Aperol spritz-cel. Fürdés helyett a tengert inkább nézni szoktam, az elbűvölő, néha csendes víztükröt, néha pedig a vad hullámait, amik egyik nap sötétkéken, máskor zöldeskék, megint máskor pedig szürkén csillog, de így is nagyon szeretem és azóta se untam meg. Az emberekkel való kapcsolatom a felszínesből mélyebbé vált, hiszen annyi mindent éltünk át közösen nyár óta, örömökkel és nehézségekkel együtt.

Minden hónapban ki kell töltenünk egy kérdőívet a koordináló szervezet számára, amiben a projektünkkel kapcsolatos kérdésekre kell válaszolnunk, de legfőképp arra vonatkozólag, hogy hogyan érezzük magunkat. Ez szerintem egy jó dolog, mert segít egy kicsit reflektálni mindig az épp elmúlt időszakról - még akkor is hasznos, ha én ezt magamtól is gyakran meg szoktam tenni, főként itt, a blogon. Mindig van egy kérdés, ami arra kérdez rá, hogy mi volt a legszebb pillanat a hónapban, és erre tisztán sosem tudok válaszolni. Nem azért, mert ne lett volna ilyen, hanem mert gyakran előfordul, hogy nincs egy igazán kiemelkedő pillanat, amit a legszebbnek tartanék. Inkább sok apró szép élmény, egy-egy jobb, feldobottabb nap, egy-egy kedves szó, amiket ha akarnék se tudnék összehasonlítani. Minden hónap tele van ezekkel az apró dolgokkal, amiket mostanában még inkább tudok értékelni, mint korábban, azt hiszem. Mert gyakran beszélek itt a közös evésekről, kávézásokról, naplementékről és tengernézésekről, talán már unalmas is. De ezeken kívül van sok kicsi, megmagyarázhatatlan momentum. Amikor semmi különös nem történik, de éppen egyidőben főzök valakivel a lakásból, és megosztjuk egymással, hogy hogy érezzük magunkat és mit csináltunk aznap, és valahogy a semmiből egy felszínesebb beszélgetéből egy egészen mély társalgásba kerülünk át. Vagy amikor az egyik lakótársam teát főz, és eszébe jut megkérdezni, hogy esetleg én is kérek-e. (Mert teára sose szoktam nemet mondani.) Vagy amikor véletlenül összefutok hazafele menet néhány baráttal, akiket egy ideje már nem láttam és úgy döntünk, hogy sétálunk egyet együtt. Esetleg amikor a szobatársam egyszercsak megkérdezi, hogy nincs-e kedvem ma este pizzát enni, éne pedig elnevetem magam, mert én is pont ugyanezen gondolkoztam.

Azt hiszem, ilyen pillanatokból töltődöm fel igazán sok-sok más mellett. Néha nagyobb dolgok is történnek, mint amikor a szombat reggeli, Traniban készült dalfelvétel és videóforgatás egy kirándulássá vált, amikor véletlenül pont aznap délutánra pont ugyanoda tervezett egy kis sétálgatást a mentorom néhány más ismerősünkkel együtt, én pedig úgy döntöttem, hogy emiatt ott maradok, eltöltök néhány órát egyedül a központban egy focaccia társaságában a kikötőben, hogy majd összefuthassak a barátaimmal, akikkel megittunk egy spritzet és jókat beszélgettünk, nevettünk, élveztük a napsütést és azt az életet, amit ilyenkor ebben a szép városban találtunk. A vasárnap reggeli kávézás egy barátnőmmel pedig “aperitivóba” majd sétába és ebédbe torkollott, és észre se vettük, de a fél napot együtt töltöttük, és rengeteg fontos és kevésbé fontos témát végigbeszéltünk ezalatt. Azt hiszem, ilyenkor érzem igazán, hogy a spontán, nem előre tervezett pillanatok a legszebbek, ezek azok, amik miatt az élet sose tud igazán unalmas lenni.

Nem csak a hétvégék, de a hétköznapok is gyakran tele vannak ilyenekkel, de persze a hétköznapok mindannyiunk számára jobban a munkáról, a hatákonyságról, a produktivitásról szólnak. Néha mások szorgalma és munkaképessége megrémít, és úgy érzem, csak én vagy egyedül, aki nem képes mindig a legjobb módon beosztani az idejét. Néha elszaladnak délelőttök anélkül, hogy bármi “hasznos” dolgot csináltam volna, annak ellenére, hogy terveztem. De néha ez is rendben van. Inkább az egyensúlyt szeretném megtalálni ezekben a dolgokban, néha ez megvan, néha kicsit elbillen. Igyekszem produktív maradni, a sárga zóna miatt ezért többször is töltöttem pár délelőttöt egy kávézóban a capuccinóm mellett, olaszt tanulva vagy Bitonto történelméről olvasva, mert otthon nem jó az internet és egyébként is sokkal nehezebb koncentrálni. Viszont mivel nem tudni, meddig lesz ez lehetséges, valószínűleg hamarosan meg fogom kérni a tutoromat, hogy esetleg heti egy délelőtt bemehessek az irodába dolgozni, Bitontóba, ahová három alkalom helyett így heti négyszer mennék. Persze, néha sok az az összesen több mint egy óra utazás a buszon és gyalog, hiszen ilyenkor mindig teljesen egyedül vagyok, amióta a dán barátnőm elment október végén, de egyben jól is esik néha egy kicsit kikapcsolni, magamba fordulni, elmélyedni a gondolataimban a zenéimet hallgatva; és ez abban is mindig segít, hogy fókuszált tudjak maradni amikor dolgozom.

Talán pont emiatt a megnövekedett egyedüllét miatt igénylem sokszor ennyire a társaságot, amikor otthon vagyok, de egyébként is mindig társas lény voltam, még ha elsőre az emberek nem is mindig gondolnak annak. Szeretek egyedül lenni, de néha szükségem van arra, hogy valaki mellettem legyen, akivel tudok beszélgetni, és aki mellett fel tudok töltődni. Szerencsé vagyok, hogy a lakásomban szinte sosem érzem magyam egyedül, amiért iléyen jó kis közösség lettünk mi négyen a lányokkal. Mert nem csak egymás mellett élünk, hanem ténylegesen együtt. Még ha általában mindenki a maga dolgával foglakozik is, szeretjük megosztani egymással a napjaink történéseit. Továbbra is megvan emellett a szeptember végén született tradíciónk, a zöldéges hétfő (eredeti nevén “veggie monday”), ami az egyik kedvenc dolgom az együttélésünkben: minden héten (általában hétfőn, de előfordult már az is, hogy másik nap) egyikünk egy teljesen vegetáriánus vacsorát főz mind a négyünk számára. (Ez részben azért, mert az egyik lány vega, de egyébként mi is szeretjük a zöldséges, vega kajákat mind.) Így sokszor újfajta dolgokat próbálunk ki, és ilyenkor mindig együtt vagyunk mind a négyen, és mindig nagyon finomakat eszünk. Múlt héten én voltam éppen a soros, és úgy döntöttem, hogy borsófőzeléket csinálok zöldségfasírttal, ami, bár otthon egy egészen normális, hétköznapi kaja, ilyen formában külföldön nem nagyon létezik, és így legnagyobb meglepetésemra nagyon nagy sikert aratott a lányoknál. Bevallom, még több mint félévnyi főzési gyakorlat után is gyakran előfordul, hogy kicsit (vagy épp nagyon) rástresszelek arra, ha valaki másnak kell főznöm magamon kívül, de a veggie monday pont ezért jó kihívás mindig, amikor én következem. Egyébként pedig nyilván azt is nagyon élvezem, amikor semmi más dolgom nincs, csak élvezni a jobbnál jobb fogásokat, amiket a lányok csinálnak ilyenkor.

Ha pedig van miért várni a hétfőt, azt hiszem, nem lehet túl rossz az élet. Még akkor is, ha nem kevésszer fordul elő, hogy a szorongás vagy a félelmeim és az ellentmondásos gondolataim próbára tesznek. Még akkor is, ha valaki, aki fontossá vált az utóbbi időben, emegy innen végleg. Még akkor is, amikor valami teljesen megváltozik, váratlanul. A fontos az, hogy tudjam értékelni az apró, szép pillanatokat, ami nem mindig a legkönnyebb. És ami a legnehezebb, hogy meg kell tanulnom gondoskodni magamról, hiszen most már nem fog rólam gondoskodni soha senki, és figyelnem kell a mentális egészségemre mindenekelőtt, és kedvesebbnek lenni magamhoz - amiben sosem voltam talán igazán jó.

Szóval, várjuk együtt a tavaszt, mert a változás nem mindig rossz, sőt, gyakran az egyik legszebb dolog, ami történhet.

[nemmondommegannacska]

Hullámvasút

2020.03.02 Hétfő 

 A mai nap nagyon hullámzó volt – mármint hangulatilag. Hisztisen keltem, a 6-os jóga rendben volt, Tara Ji tartotta, a fehér ruhás csillogó szemű herceg (itt mindenki úgy néz ki, mint ha valami meséből lépett volna ki) az első pránajámánkat Mohan Ji tartotta, a fekete öves (na jó, fekete ruhás) jóga oktató, aki úgy elkápráztatott tegnap. (tegnap? Ja nem, tegnap szabi nap volt….). Olyan akcentusa van, hogy alig érteni, amit mond, viszont akkora átéléssel és komolysággal beszél,  hogy nagyon hiteles és figyel a visszajelzésekre, ha valamit nem értünk elmagyarázza még pontosabban.  

Szóval a pránajámán egy ponton iszonyatosan mérges lettem….. a légzés fontosságát, a tudatos légzést tanuljuk. Engem baromira zavar a szmog, továbbra is érzem, nyilván nem olyan vészes, mint Delhiben, de a levegő nem tiszta, és kész. Valszeg az se segít sokat, hogy egy giga nagy aggregátor van a folyosónk előtt a kertben és az is néha pöfög, néha elmegy az áram.

Szóval ezt a konfliktust sehogy se tudom feloldani magamban, hogy eljövünk a dzsuvába, hogy arról tanuljunk, hogyan tisztítsuk meg a testünket meg a lelkünket, eljövünk órákig tanulni arról, hogy hogy szívjuk be a mérgező levegőt, Mohan Ji a legnagyobb átéléssel és a legprofibb technikával magyarázza mutatja a dolgokat, majd felpattan a mocijára gondolom, mert itt alig van bicikli (miért?) alig vannak csónakok a Gangeszon (pedig elég nyugodt folyó, városon belül simán közlekedhetnének azzal….)

Nagyon fura helyzetben van a generációnk, és ez az egész szitu, ha kívülről, vagy, ha a leendő unokáim szemével nézem nagyon fura. Néhány generáción belül kinyírjuk az egész kibaszott bolygót, ha nem változtatunk. Ahelyett, hogy azon dolgoznánk, hogy hogyan fordítsuk vissza a károkat és hogyan mentsük meg, ülünk itt és meditálgatunk, ommozunk, és a saját üdvünkért fejlődésünkért teszünk. Nem tartom értelmetlennek, hogy itt vagyunk, hogy ezt csináljuk, de visszás.

Nyilván a fáradtság és mindenféle stressz és diszkomfort és hiány is most jön ki, óra végére eléggé belepörgetem magam a hisztibe, aztán ki akarok menni a kávézóba netezni, de nincs net – áram is csak hébe-hóba, puffogok, csapkodok, aztán azon dühöngök, hogy mosni kell – mégpedig kézzel.

Pár napja elmentünk a szállás mellett lévő laundry-ba, ahol nem hittünk a szemünknek: már a besétánál azt mondtam Gábornak, hogy ez tuti nem az, szerintem nem erre mutatott a nyíl, ez egy putri, szemét, göthös kutyák, omladozó ház, de ő csak megy tovább magabiztosan. Befordulunk jobbra, belátunk a „mosodába”: két csávó épp egy kupac kiborított ruha fölött vasal, vagy nem tudom mit csinál, ül a földön, a döngölt földön, mosógép nincs, vizet melegítenek, kifőzik, kézzel mossák a ruhákat.

Peter is pont velünk együtt lép be, próbálunk kérdezgetni dolgokat, mennyi egy mostás, ilyesmi, nem beszélnek angolul, nem is akarnak semmire válaszolni, 20 rupia egy mosás (= 80 Ft) ennyit tudtunk meg.

Peter teljesen ki van akadva, nem hisszük el, hogy nincs egy kurva mosógép sehol, pedig ez aztán a turistás rész, ide mindenki tanulni jön, érthetetlen…..

Szóval puffogva mosom a bugyikat, a víz hol leéget, hol hideg, szappan, kicsavar, kiterít…..nagyon fáradt vagyok, ahelyett, hogy aludnék….végemet járom. 

Gábor kérdezi, hogy tud-e segíteni, de hát ez egyemberes, ledől inkább. Az nagyon király, hogy imádja, amikor idegállapotban vagyok, illetve akkor is imád, amikor vérben forgó szemekkel „valakit ma még megölök” felkiáltással a sírás határán őrjöngök. Nem akar lenyugtatni, nem mondja azt, hogy minden rendben lesz, nem akar csitítani, megkérdezi, hogy tud-e segíteni és ha igen, akkor megoldjuk együtt a bajomat, ha nem, akkor bátorít, hogy nyugodtan toljam neki az érzelmeket, neki aztán hisztizhetek, gyerünk, ő elbírja.

Arra mondjuk kifejezetten figyelek, hogy ne rajta töltsem ki a mérgem. Attól még, hogy NEKI kiadhatom a mérgemet, nem boxzsák. Mondjuk rá nagyon ritkán vagyok mérges, ha valami nem tetszik, akkor azonnal mondom, de legtöbbször kérés formájában. És azonnal megcsinálja, vagy jobban odafigyel. Megoldás orientált és nem fél az érzelmeimtől.

Szerintem ez a fő oka annak, hogy sose veszekszünk, hogy odafigyelek, ne azt mondjam: már megint szanaszét hagytad a taknyos zsepiket és nem bírom ezt a kupit,olyan rendetlen vagy! Stb… hanem megmondom, hogy rendet szeretnék rakni mert zavar, hogy elharapódzott a káosz és a dzsuva és megkérdem, hogy segítsen összerántani a lakást.

Szóval teregetés után mellé bújok, átölel és csak simogat, hagyja, hogy pár könnycsepp formájában kijöjjön a feszkó. Simogatja az arcomat, de nem akar meggyugtatni, nem akarja elmulasztani a rosszkedvet, csak hagyja, hogy legyen, ami VAN.

 Zene óránk lesz, a szitár tanárral nem tudom mi van, de most mi ketten tablázni fogunk a Dzsini vezetésével. Na tessék, hát nem úszom meg. Nem is baj J Kicsit aggódom, hogy ilyen érzékeny lelkiállapotban vagyok, de végül is maximum szétverem a dobot :D : D

Nagyon jó tanár, a hangszer kezelése pedig nem is olyan egyszerű, így minden figyelmemet és koncentrációmat igénybe veszi a gyakorlatok sora. Nem mondom, hogy teljes sikerélmény, de alapvetően élvezem, segít kioldódni a rossz hangulatból.

Ebéd szünetben már jó a kedvem, kisétálunk a telefonoshoz. Talán azért is vagyok kicsit feszültebb, mert nagyon szép idő van, süt a nap és nem lehetek kint, hanem az épületben kell senyvedni.

Filozófián meg mantra órán is túlmozgásos vagyok, mint egy hiperaktív gyerek,nem tudok sehogy se ülni, ez a földön ülés is kikészít, nyűgösködök.

Aztán a második jóga óránk alatt lemegy a nap és Tara Ji nagyon nagyon jó, a témák, amikkel foglalkozunk: grounding, founding  - a stabilitás. A súly elosztása egyenletesen a két lábon. Trikonászanánk, fa pózon keresztül gyakorlunk, a belégzés-kilégzés (milyen póznál miért fontos, hogy épp be, vagy ki lélegezzünk) – kipróbáljuk élesben is, milyen, amikor egy fekvésből felállást belégzésre, vagy épp kilégzésre csinálunk, teljesen más érzés.

A testmozgás és a fókusz most nagyon helyretesz, ez is a Zsolt-féle vonal, a mélyen megértős, imádom! Ujjongok megint, újabb és újabb megerősítése annak, amit már tanultam és néhány újabb ismeret, amire rácsodálkozom.

A Raga órán skálázunk, éneklünk, az jól megy, bár egy ponton kicsit unom a sa-re-ga-ma-t, mikor hetvenedszer ismételjük. Óra végén viszont van egy olyan mantra meditáció, amit sötétben végzünk, egy szál gyertyát körbeülve és nagyon bevisz. Teljes figyelmem a testemen, most először sikerül ellazított combbal ülnöm és tök egyenes háttal, Gáborra sandítok, ő is látom, hogy keményen dolgozik a tartásán és gyönyörűen egyenesen ül, hátra forgatott vállakkal, teljesen tónusban van, nagyon jól áll neki a jógiság érzem, hogy megtaláltunk ma mindketten valamit, miközben zengetjük, hogy Namaha.

Benne maradunk ebben a meghitt áhitatban, vagy az áhitat marad bennünk…..Ma van az 5. évfordulója G édesapja halálának. Már tegnap mondta, hogy szeretne valami kis szertartást csinálni. Akarunk venni kishajót, de az végül kimarad, gyertyával és öngyújtüval felszerelkezve irányba vesszük a Gangeszt.

Beszúrja a gyertyát az iszapba. A kövek közt valami furaság van: először azt hiszem, hogy nagy, vaskos fém anyacsavarokat mosott a víz az homokba, Gábor meg talán műanyag biszembaszomoknak hiszi, de ahogy közelebbről szemügyre veszem kicsi agyag gyertyatartók. Valószínűleg egy másik szertartás nyomai. Lemosok egyet, beleállítjuk a gyertyát. Meggyújtja. Nézzük a folyót.

G kéri, hogy énekeljük el a „krokodílus a Gangesz partján”-t, mert azt apukája szokta volt, hülyéskedésben nagyon ott volt az öreg. Elkezdem, bekapcsolódik, kiszáll, a végén potyognak a könnyei, rázza a zokogás és csak ölelkezünk. Jajj, olyan jó ez, olyan fájdalmas. Én is sírok. Nagyon szeretem!

A gyertyára pillantunk, meglepődök: ikerlánggal ég. Ezek szerint dupla kanóca van? Vagy az egy kanóc összepödört madzagja vált volna ketté?  – Mint valami fura üzenet, szimbolika táncol a két külön lángocska egymással az egy szál gyertyán, mi pedig ölelkezve forrunk egy lánggá. Könnyeinket elmossa a Szent Folyó vize.

Kicsit kiülök még a kávézóba, de nincs net – helyette a finn lánnyal beszélgetünk.

A gyertyát ott hagyjuk, de, hogy megőrizzek valamit ebből a túlcsordulásból, felszedek két cserép gyertyatartót és hazaviszem emlékbe – átjárta a Gangesz vize, pórusaiban őrzi a Gangesz iszapját.

Megosztom vele a mai élményeimet, hogy milyen fura mérges hangulat uralkodott el rajtam a pranayama alatt, az egész India belső harcomat.

A sztorihoz még hozzá tartozik, hogy Zsolt, a magyar srác küldött vasárnap egy FB eseményt: szemétszedési kampány, menjünk ki vasárnap, az egyetlen szabad napunkon, hogy a Gangesz partját megtisztítsák a hulladéktól. Őrület. A turisták szedjék össze a helyiek szemetét, a helyiek után, akik teljesen leszarják, hogy hova dobják a szarjukat? Milyen hülye világ ez?!

Magdalena teljesen megérti, amit mondok, és meleg boci szemeivel, bájos mosolyával egy teljesen új nézőpontot ad:

Ezek az emberek itt a napi betevő falatért, a gyerekük napi kenyeréért dolgoznak vagy koldulnak. Sok a bántalmazott, sok a feszültség, a fájdalom, a szenvedés. Az életükért küzdenek, amit mi föl se fogunk a jólétünkben. Őket nem menti meg az állam, a segély. Nincs olyan orvosi ellátás, mint nekünk. Az, hogy mi jólétben élünk javarészt annak is köszönhető, hogy őket kizsákmányoltuk. Ez egy nagyon összetett probléma. A környezetvédelem szintén. Azok tudnak érdemben tenni a Földért, akik jólétben élnek, amíg a napi táplálék a tét, addig senki nem tud messzebbre nézni.

Szeretetteljes, megértő, elfogadó és együttérző ez a lány. Bennem is átfordulnak az érzések, úgy érzem, hogy a belső konfliktusom oldódik, a Gangesz szeánsz után én is hasonló lelkiállapotban vagyok, átrezeg teljesen, amit mond.

Vizsgálom, hogy milyen gondolatok hatására milyen érzések változnak bennem: a felelősségvállalás, a saját részvételem, vagyis már nem érzem úgy, hogy teljesen kívülállok, kintről nézem a dolgokat…. a hála, hogy milyen jó helyre születtem…..

 És igen, itt van kultúra, tapintható, indiai zene szól mindenhonnan, a vallásosság átleng mindent, van itt tradíció, látszik a ruhákon, a viselkedéseken, az ételeken és nagyjából mindenen. És van értékrend is. Más, mint amit megszoktam. Az érték is, meg a rend is. 

Egy korábbi (pránanadi) mesterem, Adrásy Zoli mondta: amikor másra mutatsz, akkor 3 ujjad a szíved felé, magad felé mutat. 

Magdaléna szavaira megkönnyebbülök. 

Az elutasítást felváltja az elfogadás.

A másra mutogatást a saját felelősségem és gyarlóságom felismerése. 

A közönyt az együttérzés, a félelmet és aggodalmat a hála. 

Még csak 5 napja vagyok itt, de olyan, mint ha fél év lenne. 

Aludnom kell. Szerencsére zár a kávézó, különben hajnalig folytatnánk a beszélgetést. 

Jó, hogy itt mélység és kötöttség és mégis szabadság és megengedés van. Arról szól a jóga és arra biztatnak a tanárok is, hogy figyelj oda magadra. Hogy szegd meg a szabályokat. Hogy alkoss. Alkosd meg a sajátodat. Fejlődj, tanulj, A tanulás nem azt jelenti, hogy információkat hallgatsz, olvasol és magadévá teszel, hanem, hogy kipróbálod, átereszted magadon, megéled és levonod a saját, egyéni tapasztalataidat és igazságodat. Az a tudás. 

Jó, hogy ez a lány és úgy általában mindenki megéli és megosztja az érzéseit. Minden OKÉ. Ha sírsz, ha aggódsz, elmeséled a reggelinél, hogy 3. napja minden jógán potyognak a könnyeid, oké. Ha elégedetlen vagy a szállással, a kajával, vagy valamelyik órával, tanárral, oké. 

Ha nem jössz be órára, ha késel - oké. De utána mindig megkérdezi mindenki, hogy hol voltál, mi a baj....

Ha külön asztalhoz ülsz, mert nem akarsz senkivel beszélni kaja közben - oké. 

Senki senkit nem ítél el, vagy ítél meg. Senkitől a társára eddig egyetlen bíráló, becsmérlő szót vagy kritikát nem hallottam. Olyat igen, hogy a jóga óra lehetne ilyenebb vagy olyanabb, lehetne több ez vagy kevesebb az, lehetne....

Ha beszélgetsz, oké. Ha a telefonodat nyomkdod, oké. 

Mi vagyunk az egyetlen pár, mindenki más egyedül jött. Nagyon irigylem magunkat :D

Összenőttünk eléggé :) Sülve-főve. 

Kaja, 

Majom háború

Elefánt, tigris

hova menjünk majd? 

SPA, hangfürdő, Mango tree café

Stockholm

Koronavírus

[hirzilla]

Olyan csodás piacaink vannak, csak ne zárnának be annyira korán http://hirzilla.hu/hirek/online-hirek/24-hu/2019/03/30/olyan-csodas-piacaink-vannak-csak-ne-zarnanak-be-annyira-koran/?feed_id=490&_unique_id=5c9f087ac9dbc Minden onnan indult, hogy mégis miért zárnak be a budapesti a vásárcsarnokok olyan rohadt korán? A legtöbb külföldi útnál kötelező beépíteni a piacozást, sőt az éjszakai piacozást. Van egy hangulata, ha mondjuk Izraelben a naplemente után kóstoljuk az olajbogyókat és szagoljuk a fűszereket. Itthon viszont a legtöbb 9-től 5-ig dolgozó embernek kimarad az élmény, és maximum a szombat délelőtt marad. Pedig szeretnénk piacozni, szeretnénk a kistermelőknél vagy legalább emberközelibb zöldségeseknél költeni a nagy üzletláncok helyett, csak nehéz üzemelő standokat találni fél 6-kor. Aztán messzebbre mentünk, és a nyitva tartáson túl inkább összehasonlítottuk– egyelőre csak Pesten – a legnagyobb piacokat, hogy melyik miért szerethető vagy min lehetne javítani. Lehel csarnok Már jóval a színes hajó előtt is piacként funkcionált a Lehel tér, illetve akkor még Ferdinánd tér. A szabad ég alatt lehetett vásárolni egészen addig, míg Rajk László tervei alapján el nem készült 2002-ben a kofahajó (tényleg ez a beceneve). Az biztos, hogy a futurisztikus bárka megosztóra sikerült, de az is ismeri a főbb ismertetőjegyeket, aki ki nem állhatja a tömegét, és van véleményünk róla úgy is, ha soha nem jártunk a hasában. Amikor bemerészkedünk – azok, akik nem járnak ide minden nap –, kiderül, hogy egy klasszikus piaccal van dolgunk normális árakkal, talponállókkal, tengernyi zöldségessel, hentessel, kincsekkel az emeleten. Az egyetlen gond, hogy a Lehelen szintén megvan a leggyakoribb piacos betegség: kártyás opció alig működik, és általános a hatos záróra. Fotó: Marjai János / 24.hu A Lehel a halottabb napszakokban szintén biztatóan tömött, és mindent meg lehet venni egy átlagos vasárnapi ebédhez. Ami viszont igazán jót tesz a piac hangulatának az az, hogy érdemes bejárni a mindig kritikus emeletet: és most nem az Ázsia Center kistestvérének beillő üzletekre gondolunk, hanem a keleti fűszeresre felszerelt hűtővel tele korianderrel és pak choi-jal. A lenti, előre kikészített rántott húsokat és csirkés falatokat pedig egy pillanat alatt feledteti a Lehel csarnokos pho (egyből Leveses Tomi mellett). 1500 forintból bőven jól lehet lakni, ha a környéken járunk, elvégre akkor tökéletes egy piac, ha vásárlás nélkül is van kedvünk beugrani. Csak úgy. Fotó: Marjai János / 24.hu Felszereltség (mennyire lehet különleges alapanyagokat kapni): 4/5 Ebéd: 4/5 Kártyás fizetés: 2/5 Turistacsapda-e? (minél alacsonyabb a pontszám, annál jobb): 1/5 Hold utcai vásárcsarnok Pesten óriási különbségek vannak a piacok között, és a Lehel téri után egyből átugorhatunk a funkciójában abszolút eltérő, trendi, egyáltalán nem piacos, mégis ingatag Hold utcához, ami nem tudja eldönteni, hogy mi szeretne lenni igazából, ha felnő. Vacillál, hogy most maradjon piac úgy, hogy csak a gasztróra koncentrál, vagy hagyja meg azt az egy-két standot mutatóba a zsúfolt emelet mellet. Látszólag egyszerű dolga van a Hold utcának: századfordulós alapok Czigler Győzőtől, menő belváros, felújított belső tér, sok turista, tehetősebb közönség és Széll Tamás. De nem teljes az öröm. Miért ragaszkodik egy piac a hatos zárórához, ha pezsgőbár nyit a földszinten, és jobbnál jobb bisztrók működnek benne? Jó látni, hogy az ebédidő annyira megtölti a teret, hogy a tálcánkat csak oldalazva vihetjük, a lángos mellett megfér az orosz gasztro, a felturbózott magyar konyha, és a legtöbben fröccsöznek a rántott hús mellé, de bárcsak ez lehetne a mi éjszakai piacunk. Fotó: Marjai János / 24.hu Mindenképpen érdemes kipróbálni az Arany Kaviárból már jól ismertNyíri SzásaMoszkvaTéЯ bisztróját, aminek semmi köze a felújítás után felszámolt budai hüttéhez, a Moszkva bisztróhoz, az orosz konyhához viszont annál több. Itt is a brunchra és az ebédre álltak rá (a kilenc órás szombaton kívül minden nap 11-kor nyitnak, ötkor zárnak, hétfőn és vasárnap pedig négykor) vodkával, kijevi csirkével és az orosz batyuval, apelmenyivel. Emellett Bíró Lajos harmadik Hold utcai üzlete is megér egy délutánt. Fent kapott helyet a Buja disznók és a Séf utcája, lent pedig a kenyerek magyar istenével – és már tévés pékkel –,Szabadfi Szabolccsal állt össze (Champoint a 4 majomhoz), hogy a magyar és nem magyar pezsgőt mártogatósokkal kombinálják. Ami még érdekes az V. kerületben, hogy főleg (mi egy pénteki ebédidőben voltunk) magyar szót hallani, kevesebb a turista. Ez tulajdonképpen jó hír, hiszen a hazai közönség is éppúgy igényt tart egy tuti ebédtippre, mint a vásárcsarnokokra rácsodálkozó külföldi. De a nyitva tartás érthetetlen, ahogy a szomorkodó lenti eladók és zárt üzletek is, amik további bisztrókért kiáltanak. Az irány viszont legalább annyira forradalmi, mint Széll Tamás rakott krumplija. Legyen ez a Vásárcsarnoknak intő példa, hogy mit kéne az idelátogató turisták elé rakni a mutatóba kipakolt, fáradt lángos és óriásburger helyett. A vegák és a vegánok azonban nehezebben találhatnak maguknak bármit: a Nemsüti és maximum a Steamboo marad számukra a rántott húsok útvesztőjében. Fotó: Marjai János / 24.hu Felszereltség (mennyire lehet különleges alapanyagokat kapni): 3/5 (az egyik legextrább opció talán a Vörös homár halüzlet és bár, ami a Hegyvidék után a Belvárosban nyújt jó minőségű, de borsos árú tengeri hozzávalókat) Ebéd: 5/5 Kártyás fizetés: 4/5 (a kajáldáknál lehet kártyával fizetni, lent a pultoknál már kevésbé) Turistacsapda (minél alacsonyabb a pontszám, annál jobb): 2/5 Központi vásárcsarnok A legnagyobb, a legszebb, a legturistásabb, aminek példát kéne mutatnia a többieknek, de ehelyett egyre csak bazárosodik. A Fővám téri Nagycsarnok abban a kiváltságos és bonyolult helyzetben van, hogy egyszerre szolgálja ki a külföldiek, illetve a magyarok igényeit. Ott kell legyen a pultokon az előrecsomagolt paprika, ugyanakkor a friss gyümölcs és zöldség is kötelező, a turistacsoportok természetes élőhelyükön akarják végigfényképezni a magyarokat. A két kiló krumplival a kosarukban. A felosztás a békés együttélést hivatott kielégíteni: alul a környéken élőknek megvan minden, a mozgólépcsővel viszont átlépünk a féreglyukon a csipkék és az erdélyi titokdobozok dzsungelébe. Olyan ez, mint egy felturbózott karácsonyi vásár pusztító kajás részleggel. Mindenki a gulyást meg a lángost akarja, nagyüzemben megy a hagyományos magyar konyha népszerűsítése. A Hold utcával ellentétben itt viszont a mennyiség az első, és a külföldit abba a hibába lökjük, amibe mi pont nem akarnánk esni egy nyaralás alkalmával. Helyismeret nélkül az első lángost választjuk, vagy a turistacsapdákat a szomszédos Váci utcánál. Fotó: Marjai János / 24.hu A Vásárcsarnokban méreténél fogva szinte mindent meg lehet találni. Ha időben érkezünk, hátul van a gombás szekció termelői sajtokkal és virágokkal, az egyik oldalon a különlegesebb hozzávalókkal, egzotikus gyümölcsökkel, a másikon a szokásos felhozatal. Nem családias a hangulat, viszont nagyot segít a Vásárcsarnok összképén, hogy szinte mindent megtudunk venni egy helyen. Gyakran előfordul ugyanis, hogy ha valami spécibb kajához keressük az összetevőket, négy-öt helyre kell elmennünk a bolttól a zöldségesen át a méregdrága Culinarisig. A Fővám tér ázsióján óriásit dob, hogy az Aldi mellett itt van a város legjobb vörös hússal foglalkozó Steak shopja, ahol nem néznek rád csúnyán, ha a bélszín közepéből vásárolsz, hogy a Wellingtonba csak a legjobb hús kerüljön, és gyakorlatilag bármilyen kemény recepthez van egy-két jó tanácsuk. A másik szerencse az Ázsia Bt. a Vámház körút sarkán, ami lehet, hogy szigorúan véve a piacon kívülre esik, de azért csak engedékenyebbek leszünk, ha a fűszerbolt éppen az egyetlen, ahol koriandert lehet szerezni egy kilométeren belül. Az azonban még így sokat lendítene, ha a Vásárcsarnok a turistákon túl a Budapestiekre is tekintettel lenne, és nem kéne szombaton egykor mondjuk nagyítóval keresni a nyitva tartó standokat a nagy pakolás közepette. Fotó: Marjai János / 24.hu Felszereltség (mennyire lehet különleges alapanyagokat kapni): 4/5 Ebéd: 1/5 Kártyás fizetés: 2/5 (méreténél fogva lehetne jobb az arány) Turistacsapda (minél alacsonyabb a pontszám, annál jobb): 4/5 Klauzál téri vásárcsarnok Azt mi is csak utólag tudtuk meg, hogy annak idején, 1897-ben egy elpusztult színház helyére települt a Klauzál tér és az Akácfa utca között a piac, ami 2015-ben teljes körű felújításon esett át. Már több mint három éve csillog-villog minden, a hentespult mögött még a csempe is extra, marokkói cementlapokkal rakták ki. Az egész rendezett, egy zöldségesnél, a sajtosnál és a húsosnál lehet kártyával fizetni, úgyhogy már csak emberekkel kéne megtölteni a teret. A nyitva tartás itt is gondot okoz: ha sietünk, és előbb jövünk el a munkából, ugyanúgy letakart árut találunk, de mégis a legbiztatóbb opció a környéken. A már említett hentesnél gusztusosabb pultot rég, vagy talán soha nem láttunk, és az se olyan szokványos, hogy chorizo vagy mortadella legyen az állandó kínálat között. Az pedig külön plusz pont, hogy nem ujjnyi vastag szeleteket vágnak az amúgy embertelenül finom fűszeres sonkáikból, hanem átlátni a húson, ahogy kell. Fotó: Marjai János / 24.hu Az egy darab tejtermékes üzletnél viheted a saját palackodat a házi tejhez, és a zöldségesnél meglepő módon szinte minden nap– ha az éttermek el nem viszik– van koriander és menta (ha nem látjuk a pulton, akkor is érdemes rákérdezni, azonnal felhoznak nekünk a raktárból) az ezerféle mag és hüvelyes szomszédságában. Még extrán édes repülős mangó (nem utólag várják meg, hogy megérjen a gyümölcs, hanem éretten szedik le, és egyből repülőre is ültetik) is horror áron (2000-2500 forint) vagy friss füge. Ha valamit nem találunk, a kincseket rejtő Dubai bolt sincs messze a Rákóczi úton, úgyhogy egyedül a tömeget lehet hiányolni a Klauzálról. Érthetetlen, mi az oka, hogy az emeleten egy lángosos vagy a vega Nemsüti mellett csak zárt üzletekkel találkozhatunk, és nem jön be errefelé senkinek. Régebben mintha egy juice-os pult is próbálkozott volna, és a kolbászozó szintén feladta. A zsidónegyed szívében, a turisták egyik központjában egyedül a környék építkezésein dolgozó munkásokkal van tele a menzás dél körül. Üzletek és turisták sehol. Pedig ha tudnák, milyen jó hely ez, értékelnék a Fogasház sugarát nappal is. Fotó: Marjai János / 24.hu Felszereltség (mennyire lehet különleges alapanyagokat kapni): 4/5 Ebéd: 2/5 Kártyás fizetés: 4/5 (mivel nincs sok pult, mindent be tudunk szerezni a kártyánkkal, de az tény, hogy csak egy zöldségesnél van ilyen opció) Turistacsapda (minél alacsonyabb a pontszám, annál jobb): 1/5 Rákóczi téri vásárcsarnok A Klauzál tér után hasonló a helyzet egy kerülettel arrébb, a Rákóczi téren is azzal a különbséggel, hogy itt nincs akkora hangsúly– vagy szándék – a gasztrós, turistacsalogató helyeken. Sajnos sok a bezárt üzlet a 4-es metró tőszomszédságában, és egy nyugodtabb hétköznap délután halottas a hangulat a szunyókáló zöldségesek mellett. Egy gyors és olcsó ebédre, felesre vagy csapolható folyóborra tökéletes, de mintha csak a Spar tartaná a lelket a piacban, és a csúcsidőn kívül szétesne a rendszer (két időpontban, kora délután és reggel látogattuk meg a Rákóczi teret). Fotó: Marjai János / 24.hu Szomorú az ilyesmit látni, főleg mert lehet, hogy nem sok helyen láttunk kártyás fizetési lehetőséget a Rákóczin, de jó helyen fekszik, a környék tele van élettel, és biztató, hogy itt is akad ázsiai hozzávalókra szakosodott üzlet. Az viszont még szuperebb lenne, ha nem találnánk gazdátlan, berácsozott standokat, és a kofákról szóló portrésorozaton kívül más is mutatná, hogy milyen közösség működik errefelé a vásárlókkal és az eladókkal karöltve. Pedig közel a Blaha, és végre egy olyan csarnok áll a metró mellett, ami feledteti mondjuk a Skála aljában működő boltot. Fotó: Marjai János / 24.hu Felszereltség (mennyire lehet különleges alapanyagokat kapni): 2/5 Ebéd: 3/5 Kártyás fizetés: 2/5 Turistacsapda (minél alacsonyabb a pontszám, annál jobb): 1/5 Újpesti vásárcsarnok Annak, aki nem jár sokszor Újpesten, hatalmas meglepetés aBun Zoltán tervezte, 2018-ban birtokba vett komplexum, és a Polgármesteri Hivatal előtti rendezett Szent István tér. Láthatóan itt nem egy egyszerű piac épült, hanem egy vasbeton monstrum végeláthatatlan látszóbetonnal több szinttel és több funkcióval. Minden van, amit csak akarunk a fonott kosártól és kisruhától, fakanáltól a legjobb sajtokig. Valahogy így képzelhetjük el a régi, akár századfordulós nyüzsgést a vásárcsarnokban, ahol tényleg csak az áru számított, a látványos épület meg csak a ráadás. Szegény Lehel csarnok biztos irigykedve nézi, hogy mit kapott a barátja pár kerülettel arrébb, hogy hogy lehet kombinálni egy rendezvénytérrel és étkezdés résszel egy felturbózott bevásárlóközpontnak ható kortárs épületet tele fénnyel és élettel. Fotó: Marjai János / 24.hu Már csak azért sem ördögtől való összehasonlítani a Lehel téri kofahajót a letisztult és napfényes szalagablak-hatású betontömbbel, mert igazi hagyományos piacokról van szó. Mi egy hosszú hétvége előtt, 11 körül látogattunk el az újpesti csarnokba, de rengetegen voltak, csak úgy, mint a Váci út mellett. Ide célirányosan jön az ember, nem ugrik be nézelődni, és a turistáknak sem akadnak fölösleges körök. Nagyüzemben meg a piacozás megannyi lehetősséggel. Azt is tudjuk, hogy mintha bekattant volna nálunk a kártyás fizetés, de nem tehetünk róla: 2019-ben a kiskereskedőknek szintén el kell gondolkodniuk, hogy megéri-e bevezetni. Főleg, ha majd valaki behozza a zöldséges szinten (mi nem találtunk olyan standot, ahol volt lehetőség a kártyázásra), és nő a nyomás. Egyszerűen nem általános már a készpénz, nincs mindig a tárcánkban, és ha a boltba menet sem kell egy ATM-et keresnünk, akkor a piac sem lehet sokáig kivétel. Ott fogunk vásárolni, ahol nyújtják a terminált. Az viszont mindenképpen ad egy családias hangulatot a piacnak, hogy a pultokon megszámlálhatatlan a régi, súlyos mérleg jó 50-60 évről ezelőttről. Csodás kontraszt ez a csinos és high-tech külsővel. Fotó: Marjai János / 24.hu Felszereltség (mennyire lehet különleges alapanyagokat kapni): 5/5 Ebéd: 4/5 Kártyás fizetés: 2/5 (az emeleten jobb az arány, de sok zöldséges miatt jár a két pont) Turistacsapda (minél alacsonyabb a pontszám, annál jobb): 1/5 https://24.hu/kultura/2019/03/30/piac-vasarcsarnok-teszt/

[greenhemp-blog1]

http://intuicio.hu/vasarnapi-horoszkop-nagy-meglepetesek-varnak-rad-vasarnap-ez-a-nap-olyan-lesz-mintha/ Vasárnapi Horoszkóp "Nagy meglepetések várnak rád vasárnap. Ez a nap olyan lesz, mintha..."

Napi horoszkóp Kos

Ne felejtsd el, hogy te teremted a saját életedet és a saját napodat. És ezt most nem is annyira spirituális értelemben értem. Azt kellene észrevenned, hogy valójában te döntöd el, hogy milyen lesz ez a nap, és azt is te döntöd el, hogy mit csinálsz vasárnap. Megteheted, hogy ma a gyerekekre és a családodra figyelsz.

Tovább olvasom

(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push(); Napi horoszkóp Bika

Mindig mondj igazat, csakis igazat. Na jó, ha úgy érzed, hogy az igazság túl sok, akkor talán dönthetsz amellett is, hogy hallgatsz. Az azonban nem jó megoldás, ha elkezded az igazságot ferdíteni, és ha elkezdesz az igazságon módosítani. Ha így teszel, előbb-utóbb lebuksz majd, ezt pedig jobb lenne megelőzni.

Napi horoszkóp Ikrek

Annak, hogy túl sokat vállalsz, hogy túl sokat akarsz valójában egyedül te vagy a kárvallottja. Ha belegondolsz rájöhetsz, hogy mára is sokkal több mindent bevállaltál, mint ahogy kellett volna. Könnyen lehet, hogy ideje lenne lemondanod a vállalásaidat, és ideje lenne hátradőlve élvezni a jó időt.

Napi horoszkóp Rák

hajlamos vagy arra, hogy elfelejtsd az eredményeidet. Hajlamos vagy arra, hogy elfelejtsd: Milyen sok mindent megtettél, elértél. Ma érdemes lenne megállnod egy pillanatra, és érdemes lenne élvezned az eredményeidet! Élvezd azt a helyzetet, hogy már előrehaladtál, és elmozdultál a gödör aljáról!

Napi horoszkóp Oroszlán

Nagy meglepetések várnak rád vasárnap. Ez a nap olyan lesz, mintha az élet titkos ajándékcsomagokat rejtene el az utadban, és mintha arra akarna rávenni, hogy megtaláld és kibontsd ezeket az ajándékokat. Ma bármit is kapsz a sorstól azt fogadd szeretettel és fogadd örömmel, hiszen minden ajándék számít!

Tovább olvasom

(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push(); Napi horoszkóp Szűz

Azzal, ha apró ajándékokat adsz a szeretteidnek önmagadnak is jót teszel. Ma rejts el a házban, a szobákba olyan apró ajándékcsomagokat, amelyeknek mindenki örül, ha megtalálják azokat. Ez egy apró kedvesség, egy gesztus, amely segít mindenkivel javítani a kapcsolatodat és a viszonyodat.

Napi horoszkóp Mérleg

Néha nem tudod eldönteni, hogy mennyire beszélnek komolyan a barátaid. Ma is azt hiheted valamiről, hogy csak egy elképzelés, egy pletyka, egy fantazmagória, de a végén kiderülhet, hogy az igazságot hallottad. Ma járj utána annak, hogy mi az igazság, és mindig tedd fel a kérdést: Tényleg igaz ez?

Napi horoszkóp Skorpió

Talán abba a hibába estél, hogy azt hiszed, az életed teljesen értelmetlen, és semmi dolgod sincs itt a földön. Lehet, hogy ez az időszak az új célok kereséséről szól a számodra. Kérlek ne felejtsd el, hogy itt, a Földön nincsenek véletlenek, mindennek oka van és te is jó okkal vagy itt, szükség van rád.

Napi horoszkóp Nyilas

Könnyedén érezheted magadat csodabogárnak, ha megfeledkezel arról, hogy a családodban nem egyforma mindenki, és nem mindenki osztja azokat az alapvetéseket, amelyeket te teljesen egyértelműnk gondolsz. Ma figyelj oda arra, hogy mindenkivel a saját szóhasználatának megfelelően kommunikálj.

Tovább olvasom

(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push(); Napi horoszkóp Bak

Segíts azoknak, akik nem tudnak egyedül megoldani valamit vasárnap! Könnyen lehet, hogy most olyanok is a segítségedet kérik, akik még sohasem folyamodtak ehhez. Lehet, hogy ma valaki minden bátorságát összeszedve megfogalmaz egy kérést feléd. Ezért is fontos, hogy ma minden kérésre kedvesen reagálj!

Napi horoszkóp Vízöntő

Valaki a bocsánatodat várja a családban. Bocsáss meg neki. Ne egy nagylelkű gesztusként bocsáss meg neki, hanem ismerd fel, hogy ő valójában jót akart mindenkinek, még neked is, csak éppen nem volt meg a megfelelő tudása vagy eszköztára ahhoz, hogy valóban jót tegyen mindenkinek.

Napi horoszkóp Halak

Azt gondolod, hogy neked mindenkit szeretned kell, azokat is, akik nem hagyják magukat. De ez egy félreértés. Elsősorban azokat kellene szeretned, aki nyitottak a szeretetedre, és akik szívesen kapnak a figyelmedből. ma azoknak adj sok-sok szeretetet, akik vágynak a szeretetedre, ne azoknak, akiknek a szeretetét te vágyod.

[andreapiovanni]

Egy magánjellegű fecsegés huszonöt

   Épp a Citadella nemzetközi gyorsvonaton ülök, úton Budapest felé. Az elmúlt időszakban szinte alig jöttem haza és mentem vissza Pestre vonattal. Az Intercity-s vagonban ülök. Itt teljesen jó a feeling, külföldiek, fáradt utazók, új történetek. Sosem szoktam vonatozás közben elővenni a laptopomat, de most megtettem. Itt meg lehet azt tenni, nem néznek ki a pillanatnyi órákra összezárt emberekből álló csoport. Ez a normális, míg a vonat másik felében nem lenne az. Vagy legalábbis frusztráltan érezném magam. Főleg, hogy ütöm a billentyűzetet, azaz írok. És azért írok, mert végre otthon voltam, feltöltődtem, igaz csak másfél napot. De kellett már, hogy a büdös, dohos Budapestet egy hónap után elhagyhattam. Próbálok visszaemlékezni, hogy mikor volt az utolsó vonatutam, de nem tudok. Meglepően hat rám, hogy már sárgák a búzakalászok, és sokhelyen már az is le van aratva. Hol voltam féléven át? Persze amikor legutóbb hazaindultam késő éjjel volt, és amikor visszamentem szintén késő éjjel volt , így sosem láttam az elhaladó tájat, amely sötétben burkolta magát, csak az elhaladó reflektorfény árnyékait és az utcalámpák sárgás illetve lassan már fehérré váló utcaképeit.                                              Hamar elment egy félév. Épp kinézek az ablakon és még látom a Somló hegy sapkáját, pedig már 22 perce úton vagyok. Már most hiányzik. Hogy mi? Igazából minden. A táj, a nyugalom, a csend, az egyszerű de őszinte emberek. Itt a vonaton is szívesen megismernék pár embert. Első ránézésre izgalmasnak tűnnek. A probléma velem van, nem vagyok annyira bátor és nyitott, hogy ráköszönjek, vagy kérdezzek tőle/tőlük valamit, bármit, hogy el kezdődjön a beszélgetés. Előttem ül egy pár, valószínűleg Ljubljanából jönnek, néhányszor szólnak csak egymáshoz, számomra ismeretlen nyelven, a kallertől angolul kérdeztek, de persze az magyarul szólt vissza, vissza a realitások talajára, ezért szeretjük Magyarországot. Nem mindenki agysebész. Szóval ez a pár érdekes. Kíváncsi vagyok honnan jöttek, hova tartanak, Pesten mit néznek meg, mik a tervek, hogy ismerkedtek meg, hány éve, hol laknak, mit tanulnak vagy dolgoznak. Ilyen alapvető pár perces betekintés az idegen emberek életébe, ez engem mindig érdekelt. Más hogyan csinálja? Más hogyan éli meg a szürke hétköznapokat, hogyan éli meg az örömöt, bánatot, mi egyáltalán a világról alkotott képe.                                                                                                          Aztán megnéztem otthon a kertünket, mennyit fejlődött és erősödött minden. A levenduláimat, amelyből a hinta mögött két sor van, imádom őket, és a postaládába beköltözött cinegepár fiókáit, amelyek pár nap múlva kirepülnek a nagyvilágba, alig 15 nap alatt. 15 napjuk van a felnőtté váláshoz. Hihetetlen.      Anyám csodálatos virágait, amelyeket féltve óv, és gondoz. Mintha megállt volna az idő, mióta nem voltam otthon, miközben meg mindenen látom, hogy rohadtul nem állt meg.    Szombat délután meg elmentem a kedvenc helyeimre, ami mostanában már nevezhető egyfajta szertartásos eseményeknek is. Sáska, aztán apa , aztán beszerezni egy nyomtatott sajtót. Ilyenkor vagy jobboldali, vagy baloldali újságot választok, vagy könnyített eset az, amikor csak az egyik van, mert a másik elfogyott, vagy ide nem is hoztak… ez maradjon ilyen költő kérdés, hogy melyik van mindig és melyik nincs mindig[…]    Ez a túra kb 110 km autóval, de teljesen kikapcsol. Bartók rádiót hallgatok, mostani útra jött anya is. Szerettem volna megmutatni neki, hogy ha kóborolok, akkor merre is megyek, és hogy ez a kóborlás nem is egyszerű kóborlás, hanem spontán megtervezett (ez de hülyén hangzik) történet. Út közben beszélgettünk minden féléről, jövőképekről, vagy a közeljövőről, hogy mit kell még csinálni. Közben meg követtük a szaggatott vonalakat az úton, az hiszem ezek sokkal kopottabbak voltak, szinte nem is látszódtak, most pedig… Ilyenkor azon szoktam gondolkodni, hogy miért kell addig várni, amíg szinte teljesen láthatatlan? És ez kinek jó? Mert, hogy nem az autósoknak az biztos, nincs rá pénz időnként felfesteni azt a rohadt vonalat? A másik kedvencem, ha már itt vagyunk, hogy egy főút hogyan nézhet ki így… foltosan, milliószor javítva, könnyítés képpen azért az út mellé helyeznek egy 50 km/h-s korlátozást, és csúszós úttáblát. Főúton…  és ez megy már lassan egy éve. Várják a pénzt, ami van, amit levonnak tőled, tőlem, és többszörös áron megcsinálják, persze szar anyagokból, és ez megint kinek jó? Persze ilyen a világ értem én azt, de ezen akár emberéletek is múlhatnak, aztán a többi dologba most nem is megyek bele. Hogy azért nem ülök a másik vagonba, ami ott elöl van, mert az is egy használt vagon, Németországban már nem kellett, itt nekünk jó, erre van pénzünk csak, amit ott 70-es 80-as években kidobnak, az jön át ide, aztán mi majd 2020ba  2040be leselejtezzük, aztán mi is továbbadjuk egy másik országnak, egy olyannak, aki örülni fog neki, és sokkal csóróbb, mint mi. Szóval ez így megy.    Felhős az ég, esni fog. Imádom, ez igazi közhely, de az illatát imádom, persze Pesten nem, mert ott a csatornaszag, húgyszag, dohszag, mocsok, por benzin és dízel keveredik az esővel, amiből egy eddigi számomra ismeretlen szag összetétele alakul ki. Itthon pedig a hajladozó búzakalász, friss levegő, nah meg se tudom fogalmazni igazán. Van különbség nah, és ez utcahosszokkal mérhető.  Robogok vissza. Pár hónapja beszereztem egy Motobecane 1979-es Nomade bringát, amivel már tavaly október óta szemeztünk, vártam azt, hogy tudod, a tökéletes pillanatot. Jó ez egy hazugság volt, nem azt vártam, hanem a pénzemet, hogy meglegyen rá. Aztán, mindig másra kellett, még az a kevés is, amit félre szoktam rakni. Jöttek más bringák amik megtetszettek, de azok meg még többe kerültek (Bianchi), aztán egy, a barátnőm által bátorított estén megrendeltem. Azóta 289 km-en vagyunk túl, csütörtökön meg volt egy első defektem, kénytelen voltam otthagyni az egyik ismeretlen boltba szegény Jean-Francois-t, így neveztem el, elvégre made in france, neme férfi. Aztán nehéz volt kinyomozni a születési évét, de a rajta lévő serial számból és matricázásból erre lehet következtetni. Apropó matrica, azt viszont le kellene cserélni, mert rég volt már az a 79-es év, az idő foga, és a megtett kilóméterek, az ellenszélben nekicsapódó pillangók, és egyéb hasonló állatfajták, megtépázták. Jövőbeli tervek, annak kicserélése, amit könnyen be tudok majd szerezni, ha lesz pénz, és az most nincs, de majd lesz. Imádok vele suhanni, persze a vágyakozás is hozzátett sokat. Hogy éveket vágysz valamire, amit végre felemelhetsz, megfoghatsz, mehetsz vele. Ez segít a szürke hétköznapok legyőzésében is, hogy motivált legyen az ember, és ne törjön meg, ne törje le senki a vágyait, azt a birtoklási vágyat, amelyet érez legbelül. Szóval most a régi matrica marad Jean Francois-on, a tervek, hogy tavaszra egy francia autó legyen, amivel haza lehet járni, hogy ne kelljen IC-ken ücsörögni, persze hiányozni fog, de a felnőttek már autóval járnak nem? Azért, mert megkönnyíti az életet. A vonat a nyugdíjasoknak és a diákoknak jó, akik féláron utazhatnak, és ez a jegy ár összeg valóban kiváló, a felnőtteknek is ennyit kellene fizetniük. Azért, mert mindig késik a Máv, kivéve akkor, amikor esik a hó, de az úton még nem marad meg és 5 cm alatti, akkor bezzeg még előbb is jön. Ez csak személyes tapasztalat az egyik télről. Szóval egy Renault Twingo motoros napfénytetővel, fekete vagy szürke színben. Én benne lennék még a sárga színben is. Meglátjuk, mit hoz az élet. Első autónak tökéletes, meg később is. A második szériás Fiat Pandáról (kocka) még persze nem mondtam le, sőt, egy hete majdnem összejött egy. Persze kellett volna kölcsönkérnem, de elhappolta előlem egy szerencsés. Pedig ugyanolyan színe volt, mint a Népszínház utcában álló testvérének, vonzás törvénye mi? De nem tudtam szabadságot kivenni múlt pénteken, ezért a hajnali órákban másnak adták el, én csak vasárnap tudtam volna menni. 24 éves , 54 ezer km volt benne, persze ki tudja, hogy ebből mi igaz, de minden megtörténhet. Amúgy utálom a franciákat… csigaevők. És meg van róluk a véleményem, de azért alkottak pár jó dolgot, lásd, Motobecane bringa, lást Twingo. Szóval brutál nehéz időszak lesz, félretenni, lemondani mindenről és mindennap nézegetni, hogy milyen Twingo-kat fogunk elszalasztani, mert ezek hamar, napok alatt elkelnek, persze csak ami valóban jó is. Nagy az átbaszás lehetősége, de ahogy pár sorral fentebb írtam… ilyen az élet. Nem tudsz ezzel mit csinálni, csak reménykedhetsz, hogy nem te leszel az, akit átbasznak.                                                           

A Velencei tó mellett robogunk, még úgyis sokan vannak, hogy rossz az idő, bár itt már süt a nap. Iszap szag van, fúj a szél, hullámzik a nádas, még itt is csendes minden. Majd autóval is itt robokunk el a Twingóval, nah majd annak is kell keresni egy nevet,  bár női francia név kell hogy legyen - Cloé, vagy Noelle. Tetején kinyitom a motoros napfénytetőt, lobogni fog a hajunk, péntek éjjel lesz, felszabadultak leszünk, lehet, hogy fürdeni is megállunk majd, addigra összeállnak a megálló helyek. Hol lehet jó lángost enni, akár még télen is, vagy kiteszteljük, hogy melyik benzinkút főzi a legjobb kávét, és akkor ott iszunk egy eszpresszót. Szóval a szokásos pénteki dolgok, amikor a legfelszabadultabb az ember, amire már hétfő reggel 8 óta álmodsz. Nah, ne álmodozzunk kérem, jön a kaller, már harmadszor. Nem adom oda a jegyem akkor direkt szól, hogy adjam oda neki, ha adom meg az a baja, hogy minek adom oda, már lecsippantotta. Ki érti…                  Haza az mindig is Somló, lesz, meg ahova kötnek az érzelmek, érzések, nosztalgia. Ezektől nehezen szabadul az ember, sőt, nem is akar. Különben megszakadna a szíve. Egy éve ilyenkor még a Moszkván laktunk, pénteken, amíg vártam a vonatra körbe sétáltam a környéken, kicsit hiányzott. Megnéztem ki lakik az albérletünkbe, mi változott, mi maradt ugyanolyan. Elszívtam egy cigit, aztán indult a vonat. 

  Most tele vagyok energiával, valahogy be kell osztanom a következő három hétre. Persze lehetetlen lesz.                                                                  Hamarosan leszállok a Délibe, először rágyújtok majd egy cigire, tegnap is csak egy szálat szívtam, aztán indulok Zuglóba. Ezek a pillanatnyi tervek a fejemben. Fabrizio Paterlini-t hallgatok. Ez a legtökéletesebb utazáshoz. Másik kedvencem Tim Hecker – Ravedeath 1972-es albuma, amit szerintem csak én ismerek, de most már te is. Ezt fogom majd hallgatni a Twingoban az első hazautazáskor, meg egy Cesar Frank orgona darabot. 

  Búzatáblák, magasra nőtt zöld fák, ellenszélben repdeső madarak, távolban autók, távolban falvak, most virágba borult kikandikáló napraforgók, amelyek hátat fordítanak a napnak, gomolyfelhők, bárányfelhők, Hold, majd jövök még. Köszi, hogy velem voltatok ezen az úton. Titütidü, Cidatella nemzetközi gyorsvonat érkezett Ljubljana felöl a hatodik vágányra, kérem, a vágány mellett vigyázzanak.

        Megérkeztem. Újra.  Már most hiányzik minden otthonról. Most főleg a csend.

[metalindex-hu]

A hipnotizőr sziluettje – A Perfect Circle koncert, Wiener Stadthalle, Bécs

A hipnotizőr sziluettje – A Perfect Circle koncert, Wiener Stadthalle, Bécs - https://metalindex.hu/2018/12/18/a-hipnotizor-sziluettje-a-perfect-circle-koncert-wiener-stadthalle-becs/ -

A friss 2018-as, Eat The Elephant című albumának bemutatására érkezett az osztrák fővárosba a Perfect Circle, Maynard James Keenan és Billy Howerdel zseniális zenei projektje. A túlnyomórészt új szerzeményekből álló, sok-sok korábbi top dalt nélkülöző koncertre rengeteg magyar rajongó utazott el Bécsbe, a többek között a 2006-os Tool és a 2014-es Pearl Jam koncerthelyszíneként is szolgáló, Sportaréna méretű Wiener Stadthalléba. Koncertbeszámolónk.

 A Perfect Circle – Eat The Elephant Tour 2018 (Fotó: Adam Messler, soundwavebrigade.com)

A blaire-i boszorkány

„Erre nem voltam felkészülve” – mondta társának egy magyar srác a hátunk mögött a második Chelsea Wolfe-dal elején.

„Ehhez nem ittam eleget” – bukott ki belőle néhány pillanattal később.

„Harminc percet adok nekik” – sóhajtott végül lemondóan.

Ekkor fordultam hátra. Merthogy teljesen igaza volt, én is nagyjából ugyanezt éreztem. Ott álltunk a koncerten és nem értettük, amit látunk és hallunk. Aztán persze mindketten maradtunk.

A hangzás egy döglődő, ősrégi Rakéta porszívóhoz hasonlított, Chelsea meg a blaire-i boszorkányhoz. Nem ő az, akivel szívesen összefutnék éjszaka egy kietlen sikátorban: arcába zúduló haja egy sötét sminkben (?) és egy boszorkányos outfitben végződött. Nem tudom, hogy mi lehet a szomorúságának az oka, de egy rettentően súlyos performanszt adott elő. Valaki a koncert után viccesen megjegyezte, hogy valószínűleg Chelsea-nek a Walt Disney bemutatja rajzfilmjei helyett a Sejt című, agyament, művész-thrillert vetítették le hétről-hétre vasárnap délutánonként, és hát ez lett a dologból.

A fények végig hátulról érkeztek, emiatt a zenekar tagjaiból alig lehetett látni valamit. Egy gitáros, egy billentyűs-basszer és egy dobos hölgy kísérte őt, utóbbi egészen jó munkát végzett, de valószínűleg ő is csak azért tűnt ki, mert a másik kettő tag végig a pedálok nyomogatásával volt elfoglalva. Nem tudni, milyen formában voltak. Megsaccolni sem lehet, hogy milyen, ha jó formában vannak és milyen, ha rossz. Egy idő után próbáltam a szövegre koncentrálni, hátha az segít, de egy fikarcnyit sem kerültem közelebb a megoldáshoz: a leginkább Chrysta Bell legelvontabb dalainak énektémáihoz hasonlítható dallamok mondanivalójából nagyjából semmit sem sikerült megértenem.

Lassan múltak a percek, a zene homogén, súlyos és nyomasztó volt, de nem metálos, sokkal inkább pszichedelikus értelemben. Ha csak a mentális nyomasztást nézem, az énekesnő produkciója simán illett volna például az új Twin Peaks-évad atomrobbanásos részéhez. Szóval el tudom képzelni, hogy Maynardéknak bejön ez a zene! Ms. Wolfe mindenesetre jól megtanulta a leckét Keenantől: mindössze egy “kösz, hogy meghallgattatok minket, az utolsó számunk következik” jutott a közönségnek és ennyi.

Fura, de a fentiek ellenére abszolút volt koncepció a produkcióban. A művészet bizonyos fajtája volt ez, nem vitás. Ahhoz viszont, hogy az átlag zenerajongó lelkére is hasson, nagyon sokat kell(ene) dolgozni a befogadásához. Hangulat kell hozzá, de hogy mikor lehet ilyesmire ráhangolódni, nem tudom. Mondjuk megnézném, hogy meddig jutna az, aki Chelsea Wolfe-val a fülében indulna el reggel a munkába.

A koncert alatt szigorúan tilos volt fotózni és videót készíteni. A mobilhasználatot azonban nem tiltották, ezt használta ki egy mellettem álló srác, akik végig kanasztázta (!) Chelsea Wolfe koncertjét. Aztán jött a vég: az udvarias taps után a zenészek levonultak, a roadok elpakoltak, majd megjelent egy fószer, aki felporszívózta Chelsea-ék után a színpadot. Ennél a két, szürreális momentumnál jobban talán nem lehet a koncertet jellemezni.

___

A Perfect Circle

Nem tudom ki, hogy van vele, de nekem az Eat The Elephant elsőre kifejezetten csalódást okozott. Agyonpolírozott, túlcsiszolt hangzás, sápadt, lassú dalok, sehol egy agresszívebb, dühösebb pillanat, vagy egy lendületesebb tempó, ami azonnal magával ragadott volna, mint ahogy az a Mer De Nomsnál és a Thirteenth Stepsnél is szinte azonnal megtörtént. A Mer De Noms súlyát ugyan már nem vártam, de eleinte kifejezetten idegesített, hogy sok volt a diszkó a lemezen. A pergő hangja pedig sok esetben valami szörnyű, nyolcvanas évekbeli, elektromos dobcuccra emlékeztett. A szövegek és az énekdallamok most is zseniálisak voltak, de egy-egy Judith/The Outsider/Passive-típusú groove, főleg a Puscifer-dolgok után, nagyon jól esett volna Maynard énekéve kiegészítve. Aztán ahogyan telt-múlt az idő, minden egyes hallgatásnál közelebb került hozzám a lemez. Ehhez egyébként jelentősen hozzájárult az, hogy időközben megérkezett a vinyl verzió is, és újra csak beigazolódott, hogy vannak zenék, amiket egyszerűen csak nem CD-n kell hallgatni. Mostanra már azt gondolom, hogy az Eat The Elephant egészen lenyűgöző, a hangzásnak elképesztő tere van, nagyjából mindennél szebben szól, mint amit az utóbbi években hallottam!

___

A koncert

By And Down (The River) Contrarian Judith Passive Pet The Outsider

Ez a hat kedvenc dalom Maynardéktól. Na, ezek közül egyiket sem játszotta a Perfect Circle a Stadthallében! A Judith egészen Bécsig állandó eleme volt a műsornak, a Contrarian pedig a turné közepéig volt setlisten. A Petre mondhatjuk, hogy kiváltotta a Counting Bodies Like Sheep To The Rythym Of The War Drums (a dal, ami komoly kihívója az Elderly Woman Behind The Counter In A Small Townnak, a leghosszabb dalcímért folytatott versenyben), a másik három viszont egyáltalán nem volt műsoron Európában.

Persze, nehéz úgy egy tökéletes setlistet összeállítanod, ha minden dalod óriási. Kivétel talán a rettenetes diszkó-shit So Long, And Thanks For All The Fish, bár élőben nyilván az is máshogy szólt. Mindenesetre fura volt látni a Tool-pólós, seggig érő hajú, marcona arcokat eltáncolgatni a dal ritmusára. Bár lemezbemutató turné volt, bátor dolog volt bevállalni a koncerteket ezek nélkül és ezért megemelem a kalapomat a Perfect Circle előtt. Láttunk mostanában best of programmal zenekarokat, és jó is az, de ennyi kockázat, azt hiszem, simán belefér! Reméljük, hogy nyáron így lesz ez a Toolnál (és az Alice in Chainsnél) is.

Hogy mégis közel tökéletes élményt kapott a kétharmadnyira szűkített, fekete függönyökkel leválasztott nézőtéren helyet foglaló Wiener Stadthalle közönsége, annak a Perfect Circle nevében található jelzőhöz mért módon összerakott, jó felépített műsor volt az oka. Ugye, hogy milyen fura? A felsorolt kedvencek nélkül is majd’ minden tekintetében kerek tudott lenni ez az este!

Mindenki ismeri a történetet, hogyan lett a Tool gitártechnikusából, Billy Howerdelből korunk egyik legeredetibb dalszerzője és az egyik legérzékenyebb kezű gitárosa. Egészen egyedi, ahogyan a hangszeréhez közelít: szinte simogatva adja ki azokat az azóta védjeggyé vált, visszahangosított, szellős dallamokat. Olyan, mint egy festő, aki falméretű képeket alkot apró vonásokból, lenyűgöző részletességgel, csak Billy nem ecsettel, hanem hangokkal dolgozik. Hogy mennyire az ő gyermeke zenei szempontból a Perfect Circle, ahhoz elég csak meghallgatni az egyetlen, eddig megjelent Ashes Divide-albumot.

Mégis azt gondolom, hogy a valódi különbséget Maynard James Keenan zsenije jelenti a két produkció között. MJK egy elképesztően intelligens, igazi, korabeli művészember, aki, ha éppen hosszú évekig stagnál a főzenekara, hát saját produkciókat hoz létre azért, hogy valamilyen formában folyamatosan kifejezhesse önmagát. Ha pedig nem zenél, a kreativitását értelmes és gazdaságilag is hasznos dologra fordítja: sikeres kaliforniai borászata (“Caduceus Cellars”) a bizonyíték arra, hogy a zenén kívül is van élete, hogy valami egészen más területen is képes maradandót alkotni.

 A Perfect Circle (Fotó: Adam Messler, soundwavebrigade.com)

“Sit and talk like Jesus”

A Perfec Circle-től megszokhattuk, hogy jól végig gondolt, precízen felépített koncerteket ad. Az első pillanattól az utolsóig, a színpadkép, a dalsorrend, az átkötések, minden pontosan meg van tervezve. Másfajta előadásmód ez, mint amiért a grunge-bandákat annyira szeretjük. Ott az ösztönösség, itt a tudatosság a meghatározó attitűdje az előadásoknak. Nem véletlenül használom itt az előadás szót. Ahogyan a sejtelmesen megvilágított színpadra felsétált Greg Edwards billentyűs-gitáros, Jeff Friedl dobos, majd Maynard James Keenan, és belekezdtek az új album címadójába, az Eat The Elephantba, tulajdonképpen mintha nem is egy koncertbe, hanem valamiféle másfél óráig tartó, élő filmvetítésbe kezdtek volna bele.

A három zenész, három eltérő méretű, nagyság szerinti sorrendben felállított, kör alakú dobogón állt: Maynard a színpad mértani közepén, míg Friedl a jobb, Edwards pedig a bal oldalon foglalta el a helyét. Aztán szép lassan felsétált a színpad elülső, a közönséghez közeli részére a zenekar két „frontembere” Matt McJunkins és Billy Howerdel is. Ekkor még szinte tényleg teljes sötétség honolt a színpadon, a hátulról jövő fények hol megvilágították, hol eltakarták az énekest. Hátborzongató és gyönyörű volt egyben, ahogyan a dal utolsó hangjánál az addig teljes szürkeségben megbúvó, hatalmas függönyt, alulról megvilágították kék reflektorokkal. A publikum egy emberként hördült fel a gyönyörűségtől, de nem volt túl sok idő ámuldozni, már jött is a Disillusioned, majd a Hollow.

A várható setlist előzetes feltérképezése után ide vártam egy hatalmas beindulást, de az sajnos nem jött el. A gitárok egyszerűen akkor még nem dörrentek meg ott, ahol álltam, de annyira nem, hogy még az is felmerült bennünk, hogy egyszerűen nem szól Billy hangszere. Hátrébb, a keverőpult környékén álló zenész barátaink szerint pedig pont a basszus volt kevés és a gitárok voltak nagyon elől. Szóval fura, mert azért csak egy jól bejáratott, zárt helyen voltunk, ahol az ilyesmi azért nem annyira jellemző.

Az első, komoly libabőr emiatt nem a Hollow-nál, hanem a Blue-nál jött, de azt is felülmúlta a The Noose és őrületes zúzdájával az új lemezes Talk Talk. Nekem korábban nem esett le, hogy a szövegen túl – „Sit and talk like Jesus / Try walkin’ like Jesus / Sit and talk like Jesus / Talk like Jesus / Talk talk talk talk / Get the fuck out of my way” – a dalnak is ekkora súlya van, de látva a refrént teli torokból üvöltő sokaságot, meg kellett állapítanom, hogy egészen biztosan én voltam eddig figyelmetlen. [Update: a koncert után újra és újra meghallgattam a Talk Talkot, zenei szempontból ég és föld a lemezes és az élő verzió.] A Talk Talk mellett hatalmasat ütött még az új lemezes Doomed és persze a Counting Bodies Like Sheep To The Rythym Of The War Drums is. Utóbbinál mintha egy hatalmas, több tonnás kőgolyót csapkodtak volna a Stadthalle padlójához, szinte beleremegett a csarnok a Nine Inch Nails-nél is Nine Inch Nails-esebb ritmusokba).

És ha már a hangzás: a dobok valami olyan elképesztően szépen szóltak, amilyet én még élőben soha nem hallottam. A pergő kopogósra, feszesre volt húzva, a lábdob gyomorszájon vágott, a cinek pedig szó szerint csilingeltek. Kemény lehet Josh Freese helyét átvenni egy bandában, de Jeff Friedl elképesztő zenész, nem véletlenül került be a Modern Drummer magazin olvasóinak Top 5 dobosa közé idén! Friedl dobcucca mellett a technikusa folyamatosan cserélgette a pergőket és az állótamokat. Amikor egyszerre két pergőn játszott, az pedig valami egészen fenomenális volt!

A setlist a szellősebb dalokra épült, emiatt sokat énekelt Maynard egyedül, mindenféle zenei kíséret nélkül. A nézőtéren tartózkodók teljes csendben hallgatták az énekes hihetetlen dallamait: szeretem, amikor ennyire partner a publikum! Maynardnak van egy vele született, különleges hangszíne. Nem is lehet pontosan megfogalmazni azt, hogy mit művel a hangjával, a hajlításaival: egészen kiv��teles, már-már hipnotikus, ahogyan bánik vele! Persze most is elbújt a félhomályban a szürke (?) öltönyében és hosszú parókájában a kíváncsi szemek elől, csupán a sziluettje látszódott a koncert alatt. Hozta az ismert – szögletes, térdhajlításos, fura, Tai Chi-szerű – mozgását. Néha pont olyan szögletesen rángatózik, mint a Tool-klipekben a figurák. Hiába zúzott hatalmasat Billy Howerdel és Matt „pengetőhajigáló” McJunkins elől, mégis minden szem rá szegeződött.

A rajongók nagyon komolyan vették a felszólítást, hogy tilos a felvételek készítése, egyszer mégis kivárt két dal között a zenekar, Keenan pedig gépies hangon ismételgetni kezdte, hogy amíg nem teszik el a telefonokat, nem folytatják a koncertet.

Aztán jött a meglepetés: az első lemez stílusát tovább vivő, záró Delicious vége felé Maynard váratlanul megszólalt, hogy akkor „elő telefonokkal, most lehet fotózni, meg videókat készíteni”. Rettentő vicces volt, ahogyan az emberek egy-két másodpercig csak néztek egymásra, hogy „most tényleg?”, majd rövid hezitálás után olyan telefonerdő emelkedett a magasba, amilyet nagyon-nagyon ritkán látni. A szöveg „good night, sweet tight” lezárása a koncert végét jelentette.

Fantasztikus este volt ez, még akkor is, ha minden idők legcsodálatosabb koncert befejezése akkor is és mindig is a By And Down lesz.

___

A Perfect Circle – Eat The Elephant Tour 2018

Dátum: 2018. december 16. Helyszín: Wiener Stadthalle, Bécs

A Perfect Circle: Maynard James Keenan – ének Billy Howerdel – gitár, billentyűk Matt McJunkins – basszusgitár Greg Edwards – gitár, billentyűk Jeff Friedl – dob

Setlist:

Eat the Elephant

Disillusioned

The Hollow

Weak and Powerless

Rose

People Are People (Depeche Mode cover)

Vanishing

Blue

3 Libras (All Main Courses Mix)

The Noose

TalkTalk

Hourglass

(What’s So Funny ’bout) Peace, Love and Understanding (Brinsley Schwarz cover)

The Doomed

Counting Bodies Like Sheep to the Rhythm of the War Drums

The Package

Delicious

(A fényképek a Perfect Circle phoenix-i koncertjén készültek. A színpadkép ugyanez volt Bécsben is.)