#sohatöbbéraktár boldogvagyok

[sucumy]

A munkakeresés...7. felvonás

Már egy hónapja dolgoztam ebben a csodálatos ruharaktárban, és csak napjaim voltak hátra a nevezetes évfordul��ig, amikor is egy éve lett annak, hogy székhelyünket vizesebb területre tettük át. Azon gondolkoztam, hogy miért élem meg ennyire rosszul, mikor nem is annyira rossz ez a munka- voltam én már százszor rosszabb helyen is, mint tudjátok. Mégis, valahogy visszahúzódtam teknőc-üzemmódba. Ez azt jelenti, amikor annyira elegem van mindenből, hogy próbálok úgy tenni, mintha ott se lennék, az átlagos vérnyomásom 90/60 alá megy, és méterenként elalszok, nagyjából úgy mozgok a raktárban, mint egy morcos zombi. A kétszázötvenedik verziós önéletrajzomnál tartottam, és napi tíz helyre adtam be a jelentkezésemet. A munkavédelmi cipőm kilyukadt és feltörte a lábamat, de eltökélt voltam, hogy nem veszek újat, hanem örökre megszabadulok tőle, befejezem a raktári munkákat, mert nem nekem való. Amúgy is csetlős-botlós, 160 centis, puha fehér bőrű nő vagyok, minden elcseszett sarkon beszereztem egy kék foltot, ahogy azt a vaskocsit toltam munka közben. A porallergiám meg, köszöni szépen, jól meg volt, azok az elbaszott mocskos kartondobozok, azt kívántam, bár sose kellene még egyszer hozzájuk se érnem.

Ebben a fennkölt hangulatban voltam, amikor behívtak állásinterjúra 3 helyre is egy csodaszép pénteki napra. Egyik az a raktár volt, ahová már 5. körben válogatták az embereket (az előző körben a feladatok között szerepelt többek között, hogy időre kellett minél több csavart anyával együtt becsavarni egy műanyag keretbe), és már megbántam, hogy jelentkeztem. Hiába ajánlottak egyből permanent pozíciót, ha egyszer a hátam közepére se kívánom a raktárat, nem igaz? A másik viszont egy irodás adminisztrátori állás volt, 2 hónapos határozott idejű szerződéssel (remélem hallatszódott az angyalok mennybéli szózata, amikor ezt olvastad, mert én úgy írtam, hogy ott legyen :D ). A harmadik pedig egy front of house (kb pincérnő) állás egy burger-shake gyorsbüfés helyen, Hadd fejtsem ki, miért voltam idegroncs, amikor eljött az interjúk napja. Itt Angliában a tapasztalat és a referencia minden, ami számít. Tehát ha nincs, jóformán nem kapsz munkát. Legalábbis értelmes munkát. Vagy, ami engem érint, vendéglátós vagy irodai munkát. Hiába voltam én irodai környezetben több, mint 3 évet otthon Magyarországon, itt azzal kitörölhetem. Nekik itteni tapasztalat kell, és egy telefonszám, amit ha felhívnak, bejelentkezik a korábbi munkaadód, és elmondja rólad a véleményét. Ha ezt nem tudod biztosítani, csak az olyan helyekre fognak felvenni, ahová nagyon nincs ember, ergó szar a meló. Hogy mégis, hogy tudsz tapasztalatot szerezni, ha sehova nem vesznek fel tapasztalat nélkül? Hát, ezért virágzik a 4 fontos órabéres gyakornoki pozíciós piac, aztán élj meg belőle valahogy.

Szóval borzasztó ideges voltam, és azon a szép, augusztus 4-i napon végül szereztem egy irodás és egy pincérnői állást IS. :) 5 nappal a meghatározó évforduló előtt, péntek este 10 órakor azzal a boldog tudattal értem haza, hogy a következő héttől heti 40 órát irodában, 24 órát étteremben fogok tölteni. Az egész megkoronázásaképpen pedig fogtam a lyukas munkavédelmi cipőmet, és elegáns lendülettel belehajítottam a szemetesbe...