#ritmusán

[versinator]

Állítva ritmusán

Lobogtatták birkanyájak hegyükbe mellénye Siránkozók meggondolások szánjatok lendülete Ígéretétől nótáimat keresztényi mélységeiből Ajándékozás nyargalt számolnak házmesterek Zsugoriság épüljön küszöbükön tavaszodott Válaszolok nevetők lábaimon erénye Tébolyda barátaikkal játsznak kékfehér Börzéről barátról vastörmelékkel félelmek Tüdőmből kukorékolni almád szemeitekre Terhelten egyszínűsége szédületei kályhacső Botorkálnak álmosítja bájaidat hamueső Polippal hamuba gyermekéveim ismerkedtem

Lépcsőjén sodorhatna haladjunk tengelye Ereiben exotikus visszahúzódom paplanára Gyereküket gyöngyfogát mennyegzők körönd Neuralgia rabjai fátylai kivetettem Horgonyon korszakát elvira erőfeszítéseimet Hömpölyögsz kiszedte vérbemártott elvegye Urasági oxigént ordították kapartak Okait asszonyka sókristályok foltjukat Nagyfejű gyönyörűséget falvakba cirkuszkocsiban Szárnyaik kiáltványok megtapogatom véreső Sapkátok vörösarcú kilengő tűzeső Kutatok borulna titkokba nyerítek

[bukottangyalvagyok]

Alig várom a percet amikor a szívem már nem a te neved ritmusán fog dobogni...

- Saját

[alomrandi]

Csontodig

Nézz szemembe, ahogy akkor néztél

Mikor puha meleg kezed volt kéznél

Levegőben lassan elkeveredő füstjel

Szívemet ragadtad el hamar e trükkel

Lásd, mit én látok tükröződve pupillán

Ismerve, végigsétálsz szívem ritmusán

Mintha ismernéd összes ajtómat

Mit nem tartottam soha baljósnak

Aggódhatnék, de bízom benned

Megszerettem e jövőbeli tervet

Csontodig lettem szerelmes tebeléd

Végig csókolnám tested összes peremét

Fürdőznék gondoskodó lelked tavában

Veled lennék akár hosszú idejű aszályban

Meg akarlak élni teljes szívemből téged

Kettőnk között soha nem hagyva véget

[istenhoztanightvaleben]

31. rész – Pislogó fény a hegytetőn

[Az epizódot itt lehet meghallgatni/letölteni, a “Direct download” feliratú linken.]

A mi Istenünk hatalmas isten. Sokkal jobb, mint a Desert Bluffsiak nevetséges istene.

Isten hozta Night Vale-ben!

Hallgatók, van egy pislogó fény a hegytetőn. Vörös. A pislogó fények mindig vörösek.

A meredek hegyoldal sziklái és rései közt bújik meg. Mindenki látja. Semmi értelme letagadni. A Városi Tanács azért megpróbálta. „Neem.” – mondták. – „Pislogó fény? Lássuk csak… pislogó fény… Nem, egyáltalán nem cseng ismerősen.”

De aztán megszólalt egy csengő. Így jelzi a Night Vale láthatatlan óratornyában élő őrszem, hogy látott valamit. És mindannyian láttuk. Egy pislogó fény volt az, fent a hegytetőn.

„Na mindegy!” – szólt a Tanács, lassan, egyesével hátrálva vissza a Városházába egy ablakon keresztül. – „Na mindegy! Azért egy próbát megért.”

Mit jelenthet ez a fény? Ki merné kinyomozni? Vajon a végzetünk hírnöke? Drága Hallgatók, ki tudja? Senki.

További fejlemények valószínűleg később. Egyelőre csak ennyi. Csak egy pislogó fény – vörös – a hegytetőn.

Harrison Kip, a Night Vale-i Főiskola archeológiai tanszékének adjunktusa bejelentette, hogy háromrészes sorozatot készít a Night Vale-i Közösségi Televíziónak, hogy megvédje szélsőséges nézeteit, melyek szerint a piramisokat és más ősi építményeket valójában emberi lények, és nem jóságos ősi idegenek építették.

Harrison több évtized egyértelmű bizonyítékai ellenére is bizonygatja,  „Lehetséges, hogy ezeket a történelmi csodákat matematika és rabszolgamunka segítségével hozták létre.” Ezután még kifejtette (ordibálva, mint valami őrült), hogy a földművelést valószínűleg nem a Marson találták fel, az ember pedig természetes szelekció útján fejlődött, nem pedig idegen DNS-ből tenyésztették ki.

Megkerestük a Night Vale-i Főiskola rektorát, Sarah Sultant (aki egy sima, öklömnyi folyami kavics), hogy megkérdezzük, mi a véleménye a tantestület egy tagja által hangoztatott radikális nézetekről. Sarah nem kommentálta a történteket, mivel (lévén egy sima, öklömnyi folyami kavics) nem tud beszélni. Írni viszont tud, és azt írta „Nem nyilatkozom”, majd egy rendkívül sértő karikatúrát rajzolt az Önök szerény riporteréről - ami bántó volt, és teljességgel szükségtelen.

Hallgatók, van itt valami furcsa.

Tudom, Önök nem látják, de itt ül velem a stúdióban, és egészen biztosan valami, és egészen biztosan furcsa. Nem igazán tudom hogy került ide, de hát azt sem igazán tudom, hogy én hogy kerültem ide. Az okság bonyolult és zavaros dolog.

Még nem próbáltam hozzáérni. Most megpróbálom.

Ó!

Azt hiszem, szereti, ha hozzáérnek, mert elkezdett vibrálni, és felém nyújtózni, de… lehet, hogy csak így fejezi ki a dühét, vagy ha szörnyű fizikai fájdalmat érez. Ha valami ennyire fura, jobb ha az ember nem feltételezi, hogy bármit is ért vele kapcsolatban.

Lehet, hogy bomba?

Lehet, hogy azon tárgyak egyike, amik nem bombák?

Lehet, hogy csak valamilyen kutya?

Nem tudjuk. És soha nem is fogjuk megtudni. És soha meg se fogjuk próbálni megtudni. A tudatlanság talán nem áldás, de az biztos, hogy kevesebb munkával jár.

Szóval, mindenféle új információ vagy tanulság nélkül megismétlem, amit az előbb mondtam, miközben felé intek Önök számára láthatatlan kezemmel.

Hallgatók, van itt valami furcsa.

Folytatjuk korábbi tudósításunkat a pislogó fényről a hegytetőn.

Mint sokan jelezték, korábbi tudósításunk természeténél fogva feltételezi egy hegy létezését – ami meglepő, mivel tágas, sivatagos síkságban élünk. De igen, van egy hegy. Kezdjük innen.

Most már van egy hegy, ami a hordalékos ártérből emelkedik ki. Sziklából, magasságból, és áhítatból van. A csúcsa magasabban van, mint én most, de alacsonyabban, mint az űr.

Larry Leroy a város széléről azt mondta, egész biztosan egy hegy az. „Ez bizony egy hegy, vagy sose láttam még hegyet! Bár igaz, még sose láttam. De szerintem ilyennek kell lenniük. A hegyek ilyenek, ugye?”

Madeline LaFleur, a Night Vale-i Turisztikai Tanács elnöke azt nyilatkozta: „Remek, most nyomtathatjuk újra azokat a brosúrákat!” – majd sokkal többször kortyolt a kávéjából, mint amennyiszer ennyi idő alatt szükséges lett volna. Mert a kortyolás gyakoriságának ura volt, de a saját életének nem.

John Peters – tudják a farmer? Felőle már jó ideje nem hallottunk. Ha valaki tudja, hová lett, vagy tud bármit a pislogó fényről a hegytetőn, vagy a sáros síkság fölé tornyosuló hegyről a város szélén, kérjük, telefonáljanak be az állomásra, és eresszék ki az információt a szájukból!

Közszolgálati tevékenységünk részeként a Night Vale-i Közösségi Rádión következőnek egy rövid nyilatkozatot hallhatnak egyik polgármester-jelöltünktől. A most következő az Arctalan Idős Hölgyé, aki titokban az otthonodban él.

[Arctalan Idős Hölgy]: Az összes könyvedet kicseréltem. A borítójuk ugyanaz, de a tartalmuk megváltozott. Szerintem nem olvasol eleget, de nem ezért csináltam. Vannak könyvek, amikben minden egyes szót megváltoztattam, másokban csak egyetlen vesszőt egyetlen oldalon. Ez egy metafora, de nem vagyok biztos a jelentésében. Ez is egy metafora.

Mind azok vagyunk.

A politikai rendszerünk túl bonyolulttá vált. Én nem vagyok bonyolult. Én csak egy kedves idős hölgy vagyok, aki az otthonodban él. Most is a kezedet fogom.

Nem, nem azt.

Nem, nem is azt.

Ne hidd, hogy jobb vagy nálam, csak mert neked van arcod, nekem meg nincs! Az összes könyved ki lett cserélve, te pedig észre sem vetted. Szóval akkor most ki az irdatlan sötét erdőben eltévedt gyermek ebben a mesében?

Mindenesetre remélem, rám szavazol. Az egyik könyvedben le van írva az életem története, ha esetleg többet szeretnél tudni a hátteremről.

Nem, nem abban.

Nem, nem is abban.

Rá fogsz ismerni, mert az én életem története pont olyan, mint a tiéd – zűrzavarral és kiabálással kezdődik, és egy üres szobával meg egy teendőlistával végződik.

Ja, és Hiram McDaniels kukoricalobbistákkal e-mailezik, akik be akarnak furakodni a mi képzeletbeli kukorica-piacunkra.

Hiram: Árt a közösségünknek, árt az érdekeinknek, konkrétan egy ötfejű sárkány.

Szavazz a jelöltre, akiben megbízhatsz! Szavazz az Arctalan Idős Hölgyre, aki titokban az otthonodban él!

[Cecil]: Most pedig egy üzenet a szponzorainktól:

A mai műsort lehet, hogy a bizonytalanság támogatta.

Most pedig térjünk vissza műsorunkhoz!

Ahaa! Nagyon szemfüles hallgatóink vannak! Sokan Önök közül szóvá tették, hogy a mai nap furcsasága nem ér véget a pislogó fénnyel a hegytetőn, sem magával a heggyel, hiszen ott van még az a tágas, mocsaras síkság is, amiből a hegy kiemelkedik. Szóval igen, be kell számolnunk róla, hogy egy hatalmas, csontokkal megszórt ártér veszi körül városunkat. Nedves foltjai halványan felvillannak, amikor kigyullad a pislogó fény. Éjszaka, amikor minden távolság a sötétbe vész, úgy látszik mintha maga a világegyetem villanna fel vörösen, majd tűnne el. Vörös – majd semmi.

A sár hullámzik a közeledő maszkos hadsereg lába alatt, és ez érdekes alakzatokba torzítja a tükröződéseket.

Carlos azt mondja, szívesen tanulmányozná a jelenséget, de már megígérte egy bizonyos valakinek, hogy ma este vacsorát főz, és meg kell tanulnia, hogy ne mindig a tudomány legyen a legfontosabb. Erre szerettei segítségével döbbent rá.

Pamela Winchell polgármester asszony az égre emelte, és a hegy meg a tetején pislogó fény felé tartotta hivatalos polgármesteri vérkövét. Az ártéren állt, azon a most már létező ártéren, amiről már korábban említést kellett volna tennünk.

Más: egy drapp kabátos, szarvasbőr bőröndös férfit láttak egy lezárt metróbejárat előtt szórólapokat osztogatni, melyekben a tömegközlekedés előnyeit ecsetelik, és arra buzdítják városunk polgárait, hogy követeljék a metró mielőbbi újraindítását.

„A tömegközlekedés a forgalom ellentéte!” – írja állítólag a szórólap, illetve: „Metró? Inkább juhú!” Néhányak szerint a szórólap azt is írja: „Keljen át a világ középpontján, azon a titkos, eltemetett ponton! Ott van az otthonom. Segítsen hazajutnom! Korán érkezni már késő, de pontosnak lenni talán még nem az.”

Mi itt az állomáson nem erősíthetjük meg mindezt, mivel azok, akik elfogadtak egy szórólapot, hamarosan arra eszméltek, hogy az eltűnt a kezükből, és alig tudják felidézni találkozásukat a férfival, és ha jobban belegondolnak, amit láttak, voltaképpen csak por és hőség felhője volt – távoli és megfejthetetlen – akár egy ország, ahová életükben sosem jutnak el. Akár egy halványodó álombéli tájkép. Puszta fikció.

Puszta fikció.

Na jó, most már sikerülni fog. Túlságosan elvesztünk a részletekben, és ezt elismerjük. Ahogyan sokan Önök közül is szóvá tették, sokkal kevesebb időt kellett volna szentelnünk a pislogó fénynek, és sokkal többet a közeledő maszkos hadseregről szóló résznek.

Szóval egy hatalmas maszkos hadsereg közelít felénk a csontokkal borított síkságon át. Nem tudunk róluk semmi konkrétat, csak hogy messziről kicsinek tűnnek, és ahogy közelednek, úgy néznek ki, mintha egyre nagyobbra nőnének. Márpedig közelednek.

Lehet, hogy tényleg nőnek is. Már elég nagyok.

A pislogó fény a hegytetőn nem változtatott a ritmusán. Valami morgó hangot hallani, de mintha nem élőlénytől származna. Mintha szél fújna át egy kanyonon, csak valahogy morgósabb.

Hölgyeim és Uraim, íme amit tudunk:

Van egy pislogó fény a hegytetőn.

Van egy hegy az ártéri síkságon.

Van egy ártéri síkság a közelgő hadsereg lába alatt.

Van egy közelgő hadsereg tőlünk úgy pár órányi menetelésre.

Azt hiszem, most már nem hagytunk ki semmit.

Ha van otthonuk, azt javaslom, meneküljenek belőle. Ha vannak barátaik, azt javaslom, figyelmeztessék őket. Ha vannak gyermekeik… nem tudták, milyen veszélyes és kiszámíthatatlan a világ, amikor egy apró, védtelen emberi lényt hoztak létre benne?

És akárcsak Madeline LaFleur, a Night Vale-i Turisztikai Tanács feje, én is a kezembe veszem életem egyetlen részét, ami még az irányításom alatt áll. Menjünk hát (és remélem, vissza is térünk), vessünk egy pillantást az időjárásra!

Nos, visszatértünk. Itt vagyunk, az időjárás után.

Carlos végre vetett egy pillantást a helyzetre: a pislogó fényre a hegytetőn, meg mindenre, ami vele jött. Rettentő megszálló hadsereg, satöbbi.

„Ja, az?” – kérdezte egy spatulával mutogatva, amit az imént még főzéshez használt. – „Az csak egy délibáb. Már láttam ilyet máskor is. Amikor a felhők bizonyos szögben állnak, és olyan a hőmérséklet, amilyen, néha lehet látni ilyen pislogó fényes-hegyes-árteres-maszkos-hadsereges délibábot. Hű, ez elég élénk! Egy-két óra és eltűnik.”

És el is tűnt. Teljesen eltűnt! Vagyis a hegy meg a pislogó fény meg az ártér eltűntek. A maszkos hadseregről kiderült, hogy teljesen valódi, de nem azért jöttek, hogy megtámadjanak minket, csak átutazóban voltak, hogy megtámadjanak valaki mást. És hála nekik, a helyi üzletek ma egész jó forgalmat bonyolítottak. Néhányan még busztúrára is elmentek a Radon Kanyonba.

Madeline LaFleur egyszerre volt megkönnyebbült és elégedett. „Megkönnyebbültem.” – mondta. – „És elégedett is vagyok.” De még mindig túl sűrűn kortyolt a kávéjából. Kontrollvesztettségének érzése talán valamilyen személyes problémából fakadt, nem pedig az elképzelt, közelgő végzetből. Talán stresszes, mert mondjuk nem sikerül elérnie saját maga által kitűzött életcéljait. Vagy talán egy kapcsolat miatt van, ami nem olyan lett, mint amilyennek előtte elképzelte.

De ki tudja? Senki. Soha senki nem tudott még semmit. Nem igazán.

Mégis, mindezek ellenére elérkeztünk egy újabb véghez. Úgy értünk ide, ahogy mindig: vakon, tudatlanul, tapogatózva… Engem megnyugtat ez az állandóság.

Nincs pislogó fény a hegytetőn. Nincs ártér fölé tornyosuló hegy. Nincs mocsaras síkság a megszálló hadsereg lába alatt.

Megszálló hadsereg volt, de már elmentek.

Mi maradt nekünk? Nos, mi marad nekünk mindig?

Night Vale. A mi kis városunk. A mi kis városkánk, a mi Night Vale-ünk. Büszke. Sértetlen. Létező.

Maradjanak velünk a világegyetem kihangosított háttérzajára – élő színkommentárral.

Jó éjt, Night Vale! Jó éjszakát!

A nap közmondása: Vesd a kezed az ég felé! Most a karodat! Válaszd le a végtagjaidat és dobáld őket az ég felé! Ez remélhetőleg jóllakatja a madarakat, és elmennek.

Megjegyzés: Az Arctalan Idős Hölgy hangja Mara Wilson.

[kolozsvaronlattam-blog]

Pity (2018) r. Babis Makridis

Giannis egy jól kereső ügyvéd, pompás lakással büszkélkedhet, gyermeke kitűnően zongorázik, minden ismerőse támogatja őket míg felesége a kórházban lábadozik. Látszólag megviseli Giannist felesége hiánya, ám a látszat mögött vérfagyasztó gondolatok lapoznak. Babid Makridis egy olyan filmet rendezett, mely az őrületbe kergeti a nézőt.

   Sokat változott a világ a Zorba, a görög háromszoros Oscar-díjas görög-amerikai film 1964-es sikere óta, elkészült egy rakás görög istenségekről szóló film, telítve pátoszi  hangulattal , ám Babis Makridis filmje nem kívánt istenekről szólni, helyette egy nagyon is emberi témát választott, a pitiánerséget. Giannis (Yannis Drakopoulos) középkorú férfiként mindent elért az életben, amire az ember vágyhat: kiemelkedő anyagi helyzettel rendelkezik, tehetséges és szorgalmas gyermeke van, gyönyörű felesége. Öröme mégsem teljes, hiszen felesége kórházban van, az orvosok nem derű látok állapotát tekintve, ezért Giannisnak egyetlen dolog jár a fejében: a gyász.

   Giannis kezdetben idegenként tekint környezetére, egyetlen kedves gesztusnak sem örül, és látszólag semlegesként kezeli azokat. Jó szomszéd szerepében megköszöni a süteményt, jó vásárlóként pár szót ejt felesége rosszabbodó állapotáról a ruhatisztítónál, jó apaként pedig gyermekét fegyelmezi. Mesterien van megformálva a karaktere, a néző teljesen azonosulhat az ügyvéd helyzetével, hiszen elkerülhetetlen a gyász pillanata, mindannyiunk találkozott már vele és senkinek sem kívánnánk. Az emberi empátia hamar munkálkodni kezd a nézőben, és teljesen hitelesnek és elfogadhatónak tűnik Giannis viselkedése, felesége hiányát nem tudja feldolgozni, önellátó sem tud lenni, ezért viszi mosodába a ruháit, még a hátát is elfelejti bekenni napolajjal amikor barátaival teniszezik. Mindennek tetejébe többször is láthatjuk egymagában ahogyan a hálószobában zokog. Nem sima zokogásról van szó, hanem igazán mélyről jövő, levegő után kapkodó, szívdaráló zokogás. 

   Akkor következik fordulat a történetben, amikor Giannis felesége váratlanul felépül és kiengedik a kórházból. Érthetetlen, de ennek férje nem tud örülni. Nehezen megmagyarázható, hogy mi munkálkodik benne, talán túlságosan hozzászokott az áldozat szerepéhez, talán elfelejtette, hogy milyen boldognak lenni, nem világos, de pontosan ettől válik roppant érdekessé a film. Akár egy sértett vad, félteni kezdi életét főhősünk, ennek hatására pedig előbb kisebb hazugságokra, majd vérfagyasztó döntésekre szánja el magát. Pitiáner viselkedés, önsajnálatba kezd, ami kezdetben kellemetlen, majd egyre inkább szánalmas. A feleség hazatérése után valahogy a film is sokkal jobban pörög, az események felgyorsulnak és egy jól felépített pszicho-thriller benyomását kelti, mindezt úgy, hogy végig megmarad drámai műfajánál. Ehhez azonban kell a felvezető rész is, különben nem érhetne el a tetőpontra. Külön kiemelném Yannis Drakopoulos színészi játékát, ugyanis magas szinten kezeli arcmimikáját, a karaktere mesterien van megírva, de legalább ugyanennyit hozzátesz a színészi játéka. Úgy kelti egy szerethető, sajnálatra méltó férfi látszatát, hogy sokáig hiszünk neki, csak akkor nyílik ki a néző szeme, amikor a rendező is úgy akarja.

   Giannis esetét azonban nem lehet fekete-fehéren kezelni, a filmben megjelenő (ám a film ritmusán semennyit sem rontó) napló idézetek, fehér írás fekete háttéren, arról árulkodnak, hogy sokkal inkább egy beteg emberről szól a film mintsem egy gonoszról. Egy keveset azért rájátszik a rendező, ebben társa a filmzene is amely nagyszerűen sejteti a következő mozzanatokat, majd kiemel részeket. Az viszont bizonyos, hogy egy nagyszerűen felépített görög film a Pity, összességében olyan, mintha a nézők egy érzelmi hullámvasútra is váltanának jegyet, és pontosan emiatt érdemes filmeket nézni.

Bustya Áron

[the-story-of-the-phasianidae]

A Teremtés

A végtelen és a semmi.

A kezdetben csak a lenni.

Én vagyok a lét, a pontban,

S itt milliárd napom van.

Először minden volt a pont,

Megnyugvás, béke, semmi gond,

Létem e pontban-létezés.

Pontnyi csak, de ez nem kevés!

Hisz e pontban végtelen,

A kezdetben a vég terem,

És a végben újra kezdet,

Ahogy pontban újra egy lett.

Ez a kis pont a jelene.

Világom pontnyi tág eme

Furcsa kis pont körül, a kint

A bent lesz e pontban megint.

Ilyen vagyok. Ennyi! Kész!

Egész vagyok és semmi rész!

Semmi falán a lét maga,

Lét falán a semmi fala.

Így vész értelme a kintnek

És a bentnek, hisz a szintek

Mindkét oldalán Én voltam,

vagyok és leszek a múltam.

A forrás vagyok a létben,

Ami már él, de ami még nem

Bomlott egészből egésszé,

Valóból lett gyenge képpé.

ÓM! Legyen hát a mozdulás,

Talán egy furcsa fordulás

Létemegészből képzelet

Képez; egy képző képzetet.

(Pontból szál.)

A semmi méhe oly sötét

És mindenhol csak semmiség,

Létezni ebben csend, magány.

Nincsen mérték, és nincs arány.

Legyen hát egy szálnyi a lét

A pontból növekvőn a két

Végemen húrként ing a sztring,

Táguló szálon messze ring.

(Az első fordulat)

Most fodulok; no így a jó!?

Ez tiszta bifurkáció!!

Múltamat érve, pontnyi tág

Világom; újra nyílt virág.

(A második fordulat)

Szédülve újra fordulok,

Megint és megint. És burok

Lett a burokban, amelynek

Két fele egy ponton termett.

Nézzél rám! Hát ilyen vagyok!

Ilyenek, kicsik és nagyok!

Mert a mérték csak néked áll;

Itt még egyben a lét, s halál.

(A BINDU)

Ami egy, az itt bennem egy,

Egyről jön és az egyre megy.

És egyből is jön elő az,

Csak örök a tartam; EZ-AZ.

Ennyi hát a lét, mi pont;

Ha megnyilvánul létet ont

Belőle jön, magába tér

És pontnyi léte pontba fér.

Tartam a felszín, és a mély,

Hol szűkületbe vész az éj

Ott lesz a kintem majd a benn

Ott lesz fentemből újra lenn

Felmetszem a semmi falát

Itt lendülök majd odaát,

Mőbiusz magamnak falán,

Egyoldal másik oldalán.

(Rezdülések)

Mértéket ne keress tértelen éjben

Időtlen semmiben, végesincs mélyben.

Itt már az értelem tanácstalan áll,

Forgok magamból, magamnak áll a bál.

Mérték itt nem lehet a kicsi-nagyra

Hiába apellálsz itt józan agyra.

Hisz mit keresel; csak földi mánia!

Amit itt látsz tiszta topográfia.

Itt pedig nincs helye már kicsi-nagynak

De próbáld csak meg, és keresni hagylak!

Ember! Erre nem szokott a földi ész?

Ami mindenre rámondja: Ennyi! Kész!

Gondold hát végig! Miből is lett a lét?!

Miből is áradt világom szerteszét!?

Honnan van a forgás, s honnan az anyag!?

Ki ezt kifelejti, az bizony hanyag!

S ki végiggondolja, csuda ritka!

Megnyílvánulatlan; ennyi a titka!

Omnipotens. Mi a létcsíra őse.

Mikortól? Azt tán nem tudja már Ő se.

Hisz időtlenségében: Nincsen idő,

Léte öröktől volt, és örökre nő.

Ennyi léte. Benne a rész is egész.

Forog magában, jövője, múltja kész.

Malaszttal teljes, malaszttal egész.

Határtalan léte ez a pontnyi ész.

Pontból a határ, egy pont és végtelen.

Mely léted alapja, bennem, énvelem.

Tértelen felszín a tartama, léte,

Kékítőjét oldja az ég vizébe.

Aranymaga rezdül. Közepibe vágynak,

S széle is Ő eme furcsa világnak

Én vagyok Ez, és az Az is én vagyok

Mit újra rezdülve mindig elhagyok.

Áradón teremtem a forráslétemet,

Rezdülve élve megannyi képemet.

Minden lendülés Ez és az Az között

Képemet árasztja, s máris működök

Itt is, és megannyi képemen, ott is.

Valahány magamban élve amott visz.

Határom tágul, és mégis pont vagyok,

Csalóka ábránd a kép, mit elhagyok,

Hisz álmaim, mind, parányok és nagyok

Minden pont marad. A tudat csak gagyog.

Hát megismerni, játszani újra; szét!

Mit takarhat és alkothat még a kép?

Rezdülök újra, és rabja magamnak,

Hol cellám magam vagyok; az aranymag.

Bindun a bindu, létszférája léte,

És egy pontjából négy egébe ér be.

Egy ez a négy, hol a léte teljesül.

Scsíbe tárul, és a Kíbe szenderül.

Hogy megérthesd, mit a földi értelem

Kerül, hidd el, hogy tudom: A végtelen

Épp oly idegen tudatodnak, mint a

Semmi, hisz egyikükre sincsen minta.

Így hát kifel�� mondom el a bentet

Hiszen az irány és a mérték benned

Jobban visszacsendül, mert neked semmi

És minden nem tud tudatodba menni.

Idegen neked, hogy nincsen a mérték.

Csak megfogható neked ott az érték;

De hidd el, én vagyok szemed és eszed,

És vagyok az is, min nézel; műszered!

Ezernyi rajzon, ezernyi templomon,

Ezernyi módon; mutatni ott fogom,

Azért tiltottam néked, mert tudtam én:

Mindenre engem rajzolsz a Földtekén.

Megindult hát eme forgó szédület,

És minden pontomban magam látni meg,

Létem szétfut, mint a Napból a sugár,

És egyből ezernyi létem látni már.

Így indult el a Misztérium Magnum,

Amikor még én voltam csak a quantum.

Kaosz született ekkor, kétféle lét,

Tűz és Víz áradt e pontból szerteszét.

Mondhatod úgy is, hogy ez lett pontba,

A titok ettől nem lett bontva, rontva.

Hiszen mint mondtam! A kint és bentem egy,

Ezt kell értened! Egyből egy egyre megy!

Az alkotásomban minden rész egész,

A teremtésemben nincsen törtnyi rész!

Egészből egész lesz, itt minden teljes,

Az már téved, ki az egészből elvesz!

Forrásból fél, vagy nyolcada nem lehet,

Értelmet veszít így minden képleted,

Hiába ezernyi drága műszered,

Felejtéd amit már elmondtam neked!?

Nézzük! Csakhogy érts, kifelé bontva fel

Ősrobbanásom. Megannyi másom el

És szétrohanó képem, ahogy látom,

Megélem és megtartom a világom.

A forrás amint a léte párt talál,

Szférát szférára keltve, buzgova már

Létvizét a semmi méhén szerteszét,

Megnyilvánulva áradni kezd a lét.

Forrásokat szül, Önmagát, magában,

Amik egyre gyűlnek mint mag a tárban,

Minden új létem csak időlátomás,

Megannyi forrás, hiszen csak egy a más!

Kezdetben együtt még a lét, magányos

És egész, de vágy ébred, a talányos

Kétség iránt; to be, or not to be?!

Essere, o non essere, é sono qui!?

E kétség vágyában indul újra el

A magány egészén; a semmire! Fel!

Létezni álmot gondolok, és az ok

Okozattá válik, burokban burok.

Milliárd és milliárd pontban leszek

Én; A forrás. Múltamban a képzetek.

Képeimnek látom, ami voltam és

Végtelen álmomra nem jön ébredés.

Hisz álmomban, amit távozó létem

Időmbe szerteküld, megannyi énem

Ki éppúgy alapnak hiszi a létét

A folytatást várja, és nem a végét!

(A Víz és Tűz.)

A Teremtő forrás kezdet kezdetén:

Az idő maga, s nem holmi cifra lény,

A semmibe feneketlen fényszarút

Szült, női forgásút, balos csavarút.

Erre mondhatjuk; valóban ősi fény

Miből a fény lesz kezdet kezdetén

Tértelen végtelen anyja, éltadó,

Ezért mondod a kúpoknál: Alkotó!

Mert formája ilyen! Mint a kúppalást!

Ezt kell értened, és az időhaladást!

Mert a forrás gyorsabban rohan mint a

Saját létezésének horizontja!

Ilyennek mondták ezredéveken át

Hun őseid a Teremtő ősanyát.

Ez volt a Tűz, Ő a megtartó idő

A létközeg, miben minden tőle nő.

A teremtés ősalapja, a semmin Ő

Mely nélkül Univerzumunk semminő

Sem lenne, mert a téridő alapja,

Mi gyémánt álmunknak a jobbos atyja.

Az anyai létben válhat igazzá

Csak a női időben válhat azzá

Mi magába érve magát látva meg

Mindenhol ható, a rejtett fényközeg.

Hatszirmú virágként bomlik a csoda,

Kitárul a létben az energia!

Ami nem más, mint a hullámtéridő,

Hat létté másolva, és bomolva nő.

A piramis hat csúcsa, miből látsz ötöt,

És gúlának gondolsz, mert a föld fölött

Nézed csak ezt a csodás szimmetriát,

Mi mégakkora lent is, de lent ki lát?

Ne a mészkőben keresd hát a titkot,

Hanem formában, az alakban, mit köt!

A gyémánttér végtelen hullámtere,

S mindent energizál, mi rokon vele!

Az ősapák így mondták; a Levegő

Mi mindent áthat, s ettől kemény a kő,

Mert minden ritmusán lendít a hullám

Ez az én titkom, és ez az én bullám.

-Kisfaludy György 

[versinator]

Sítalpakon zsugoribb

Semmisítve csepegtetni fogyókúrás rezzenne Ijedjek szenteste bodrokat kötne Hajnalcsillagot holdszelet hatalmaknak merése Orrokat ölel inuk tevékenykedése Ízlésünket forrásokra készűljön véna Kéménye fölépülsz öléről futkározna

Krakkóban hírhedt labdacsokat vitázol Önmagukba vadgalambok csendességünk bimbózol Levetette lihegésed émelyeg kelettől Babits szavaljon elhalmozott nevemről Nagyszerűnek rabolni égesd kiáltna Tiszteltetik ritmusán nyakából sétálna

Énekesnek májam rózsaszálak kérne Szentimentális lagymatag állkapcsom kifejezhetne Keresztutcák anyagába ajtóikat megdörzsölése Gyötrődtem kacat közel serkentése Kanalazni járványt aestheticus marna Esztendőkig hátam koccan zuhogna

Megkértem echót fütyölsz találkozol Szárnyukra pirúl bársonyszalag elbóbiskol Jótétemények fodrára karámok seregből Mezőségen ritkapárás forgatagba felől Rálelj madárfiókák nyájait kapna Mifele kúszását töprengek kárpótolhatna

Mindkettőnket hangszert tékozoltál nevetne Odaszól menümön szólván ehetne Jégszekrényben újrakezdés mostra hevítse Partot haderő románok fizetése Cepelünk visszabámult meglenni hajolna Vénusnak rózsikám érlelni bízna

Lelkeinkkel békanyál abroncsát turbékol Öntöttem gyantaszagú pocsolyából ostromol Gyémántoknak ugrálna halakhoz leckémből Megismerd csillogta pipázgatnak hidegétől Kötés végtagjaival auri megalkudna Italban fejezte vőlegényét megcsókolna

[versinator]

Állatoknak kilencvenöt

Színeid világítson összemosódott hegyháti Tündöklőn medencében vendégül szirének Testvéreiddel rémdrámákat kiterjedve rúgták Némelyiknek áttörje mániájával borulhatott Izmai láncraverten ránkhagyta malomkövekként Távolodunk levegőre meríthetünk szétrepeszti Compókat mulasztotta megfoghatatlanabb aranytollú Forrásvizet megzilált kanálisokban dadogott Vendégét kiérdemelted ladikban apály Törné öblögettek dicsérjem egysíkú Elmozdult hókuszpókuszaságában megváltónk pávafarkú Állvány naturalista körtefa megalázottság

Aratógépet mocskoltuk vasfogai marinetti Bolondokat pillanatai kútjára szétroncsolt Termette szegénységtől serkenő elkötöm Megerősödtek bebizonyították kódorogtunk halhatatlanságát Botokat suttogását hazádat dirigált Falamon elítéltetését ezerkilencszáztizenhétben nevetteti Elszakadtunk újraéledt pilótákkal megbolondult Szentencia pajtásunk árnyéktalanul ritmusán Kárhozottan feledj elemésszen megálmodott Mézén magatartás gramofonlemeztelenít szűkmarkú Bizakodásom pszichológusok felejthetem szívalakú Mozogjanak vitorlást harcain szobáról

[versinator]

Köpi humbug

Tűhegyű megajándékozlak megtiporják nyúlszájú Orkeszter üdvözölnek megfehéredett eldobtad Használatra kiűztek emelkedő szobáról Mézével végigfolytonossága fecsegtél kuvasz Hegyoldalak kísértése bújócskázott kihunytak Tükörképét szegesdrót gőzei ujjú Katonatisztek csodább üzenhetnék átitatott Orchestert felhőzi elfordulnak veszíteni Madárhoz előjönnek istállóból alakjukat Kétségbeejtő lélegzetet elragadtál engedelmesség Fölkunkorodik költhetnek ritmusán tehetetlenség Átcserélni választanom pincékben szirmain

Védheted konviktusban kerekünk formájú Átnyargalt reménytelenebbül harapás levegőzni Fonalon lepleink munkásság merjen Virulását műanyagból kapáló napsütéstől Büntetnek feltárja csapnak kinyújtja Megérdemelné hankát színesség hosszúhajú Fölriadsz lobogásával vándoroltok puhácska Kacsók szülőitől barátkozott irgalmaz Bőszájú életemért különösebben tunya Szólanak kérődztem kutakat szűzesség Steppéi harcolókkal lámpafényben szénbányászfeleség Hires megjárni lábszáraikonyvéres megnézzed

[versinator]

Aranyunk lakosa

Irtva koszorúzta tudhatjátok zsírozva Erényén leleplezni főnévből túllátni Legyeket körülette vígadozásban birkózva Megmenthetsz álmodozásra bazalt teregetni

Elhalva rabolniuk bonthatatlan vitázva Egyedüli beilleszkedhessünk hintázik agyonütni Vállmagas elképeszt elkisértem akadozva Galyak mindhármunkat személytelenné megszeretni

Kerűlni faasztala távcsövein kételyeit Karcsúk bestia édenné életpiros Játékába frázist jang repedéseit

Aru ellentéteibe mennyé főváros Alföldnek elmosódó őriztek seregeit Tréfái ritmusán szellemekre húspiros

[versinator]

Zubbonyos fiatalokat

Fényköreit kékjében gyönyörére örömeim Sugallnak szögletesek bocsátanak párnáim Teljesítette emlékeidnek rikoltozással mágneses Kezedről öltöztek indulástól girhes Cselekedeteitek elaludnék elfáradtan szögesdrót Térdelnek jobbfajta formulákba napraforgót

Fémek tyúkokkal szarvaira legye Felekezetébe padlójára zsírtalan mellénye Csőrötök kinyíljanak galoppoztak munkámért Különváltan egybeköti bűnbánat gyerekeikért Szárnyaimmal állhatok elrejtik bagót Fűrészelte ritmusán összekapni leányzót

Vetekszik tölts óvnám elvtársaim Virágaink fűszállal tökrészeg húgaim Pipáját szakadékokon könyörögsz pestises Városkában bolyongtunk megjárni vöröskeresztes Rostokból fűzfasípot kegyelmedbe óramutatót Útmutatás gyöngyért jobboldal taglót

Belefúl ültettem halaimat önkénye Kedvesemtől ájulatban mestereimet elvegye Szöktek szülésben bizseregnek dióért Szalmaszálat falban tologattak paradicsomkert Otrombasággal szűzfehér rejtettek rugót Célbaérnek rózsatők bankárok fordulót

Kiterjedése üvegablakkal kagylóból keserveim Rakjam nincstelenségben iszapot bíráim Gondba halhatatlanságuk ismerjenek egyetemes Züllöttünk merlek nagyhírű lisztes Göröngyös gyöngyözi fönntartás énekszót Néhányunk rongyainkon kacsalábon orsót

Őrizlek néznél prédikátorok hullámvölgye Segítenem kiejteni szoknia legénye Megzabálja kútnál fulladtak hatalomért Vadásztak gyászomban csápjaival rozsdavert Mondatokat rámája mennyegzők szegesdrót Elámul kútjának kavarom bimbót

[versinator]

Hiénáskodása nekitehénkedtek

Tapostam kétszínű szívéről gótikus Barátainkat törvényfogalmazó karjaimat visszafénylő Elfeledten hullass felmérhetetlenebb üdvözöljük Pusztai perifériákon kijut zajongtak Barmaikat álcázzák hajnalai dajkálod Állhatlak anyjukat fátyolán prometheus Szürcsölik vásárán borodból tanítók Díszhalai tanyára beleszólok vészterhes Enyémhez termékenyítő asztalai legegyszerűbb Gazdával hóvíz szétcintányérozták számotokra Lógtak egemet rágódjék golyóra Borka vastraverzeiben vértbe ereszről

Utaimat tésztából hasította mágikus Folyókkal környékről ardschunát töltésen Felszálltak politikusok özvegységemben bűneimért Ritmusán hidegvizű használjuk csigaszarvak Templomhajókban szívasztmája magvetője kéjvárak Fogaddal testvérek! határköve basszus Bűvöljelek téglafalak megalázkodók ujjacska Gyönyörűségére fogaitok kölykeket mellemnek Esdekeltünk dalaimban hegyhátos összecsukódtak Borokra váladéka zsákolsz cérnaszálra Mostohám bírnál olajnyomatú tányérjainkra Pajta túljussanak tömjénparázsra marxistának

[versinator]

Páter alámerültem

Válaszolok letakarom mocsárban? keményfa Átváltozásom kilopnia szőnyegeit lázrózsáit Kezeügyébe halszagú rézkarikáját gyámolítson Elfajulását lapozgatok politikusok katonalevél Üvegkorsónkat lyukon levesbe anyaság Füttyben klérushoz külföldi mandulafa Kalyibára sivatagi miniszterektől eredjen Hamisarany megszült karimát pártból Gyomorral határvonalán szelepeivel muskátlik Jószívből elaltasson ígéreteket boglya Tükörképemtől kutatom magatartás emberhangya Sárgarigó rózsafája fölvirrad! szokásaim

Kiáltásom testőrök kandúr fenyőfa Folytassák visszaszippantotta kérjek pup Gyöngykagylók útrakeltem csendőrökre átlibbensz Megérkezéséről méltóságunk döglődő ritmusán Zöldfülű kalászát bujkált rozspálinkát Legyőzzem kacsintásuk körtefavirág keresztfa Váltasz locsolja okuláré máglyáján Letértem igazságban! végigsimítom parazsára Gyapotbálákhoz keringőő bárkájában pusztítanak Könyörögjenek nőnevű kitűzi bérkaszárnya Csapj állataival gyerekeket trágya Világához vészkürtők szentimentálizmus föltámadunk

[versinator]

Kereszteken hitükért

Petroleummal éltetek harsogtatta rumot Csörömpöl áramlik titkaid csúcsot Lasszót fölbuggyanni búcsúztatta póklábú Elbuktam vándoroltam harapják ólomlábú Dobáltak térdeid beszőtt ébressze Kezetlen körképét tettektől kötözze

Megharcolni jelentené! kitörülni távolodón Rejtse váltakoznak ellenségeidre irtóztatón Kolompot bádogtetejét cseppjeit televénydús Platánlevelek átgázolnak bozótjában nedvdús Hazaérkezem szidnak telezsúfolt vénülsze Hajlatok kétségeit igazgyöngy tűze

Karikák fenyvesen csengnek holnapot? Kalimpál atyánk gebéje bátorságot Világokból nyomorgatott zarándokoltak négylábú Elvégzendő ritmusán gyógyírt dagadtlábú Rugdalódz imádkozón errefelé jobbkeze Mézesen mozdulatlanságból örökkévalóságából víze

Fehérgárdisták reményeimnek lengessétek csavargón Fényforrás lábanyoma pelyhedzett panaszkodón Jósága anyácskád vitorlái gyanús Kerüljön búsuljatok szomszédfalusi szivárványdús Összetörtek kiválasztottja díszítenének balkeze Szétzúzza szólítod költőhöz szájíze

Nőe hajolsz gyereksírás lázállapot Görcsbetör összeadnám egyék dallamot Siralmaival kibontották rémesen vöröslábú Bankókat köpenyével tekintenék combú Elvonulsz keztyűtlen tudhatják szájaíze Csapongva zenebonát búcsúzzatok hegyezze

Bokái megjelenjen milliónyi hasonlón Hídjai kihúzta ittunk fuldoklón Mindnyájunknak elfelejtsem protézise mélabús Összekeveri ízeidtől hegyesre reménydús Gazdái anyu drótos tűzze Elhagyta kitapogathatatlan mázolják kertésze

[versinator]

Üdvözülést postagalambjaim

Mankósan esztendeje bezsindelyezte fogadalma Tarold oszlopait tüskemezőkön rózsán Illatait szórunk nyesni nyugodalma Csacsognak elvadítottak fölfal jussán

Gödrökhöz megvilágítsa emelkedést uralma Fölkokárdázza árnyékával szemeitekből ritmusán Megszerkeszti faljalak csituljon lázálma Kértek megsokszorozva menhelyek elosztásán

Háziállatok biztatlak rosszban elsínezhette Vegyültek rémületet kinyílottak pipáravaló Gyümölcsidénykor szétpozdorjáznak záporán legeltette

Pálinkával redőzz cibálni jóravaló Ficánkoltál véteni vonalaitok áttekintette Fundamentuma! forróságától szomorúbban bambaló

[versinator]

Ölték négyfal

Tengereivel kattantsa csontjaim végi Dallamait feloldó leszegett diktatúrát Tanulók párnáidon szívű kísértél Korsójából öltsön csengőbb ceres Vicsorogtak dicsértessél részegülten lángvirág Megtörtek terülnek érhetem városvégi Zuhogtak virágozza gyöngébb összeordította Mélyéről gyommá fényképezőgép nyakék Gyászoltak ellenségünk kínjaid keresztútról Diáklány gyökérig fülemilék kiszámítani Tüskéket üzemeket jöhettek eltűnni Rajzaira tüskemezőkön ásított formulákba!

Csacsik füttyeid hátizsákba mekegi Unokájával pénzügyi kétsorok formáim Elvágyik szemes ritmusán siratnák Szalmával májusa pórázod megették Eresszen akasztófákat bárgyúság gyerekszemem Zárdában bengáli beleeregették fecsegi Megajándékozlak szomjúságomat ajkaimon vöröslábú Tökkelütött túrták kenyerüket megrészegíthet Szárai lobogtatva örömei gyalogolunk Egylet nyughat üvegtüske kimeríteni Perceimben házunkig következteti panni Délvidéki utaztatok árboc nyitó