#pteetk

[napirinya]

Minek? Kinek? Miért?

Amikor elkezdtem a diplomás ápoló képzést, még úgy gondoltam, hogy Magyarországon fogok dolgozni. Akkor is, ha itt rosszabb esélyekkel indulok, mint külföldön. Akkor még azt gondoltam, hogy nehéz lesz az egyetem, de lesz értelme elvégezni.

Ma már, ha arra gondolok, hogy egy PTE klinikán kellene dolgoznom Pécsen, csak egy kérdés merül fel bennem: EZEKNEK??!

Ez a pár év, amit eddig itt töltöttem, mindent csinált, csak nem motivált. Először féltem a kórházi gyakorlattól, ahogy arról korábban egyszer már írtam is, aztán mikor eljutottam a gyakorlatra engem is meglepett, hogy mennyire megtetszett. Jó érzés volt a betegekkel, a betegeknek dolgozni. Az motivált, hogy ha egyszer majd ápoló leszek, azért fogok dolgozni, hogy az intézményben emberként kezeljék a betegeket és mindenki megadja a másiknak azt az alanyi jogon járó tiszteletet, ami egy embert megillet. Akkor is, ha az a beteg nyűgös, vagy épp a betegsége miatt agresszív, és akkor is, ha CSAK egy ápolóról van szó.

Ez egy darabig így is maradt, azóta azonban eltelt egy év. Semmi mást nem kaptunk ez alatt az év alatt szinte, mint igazságtalanságot és lenézést az ETK-n. Ki akarna ezek után Magyarországon maradni? Mintha nem lenne elég a kevés fizetés, a sok munka és a túlóra, amit sok helyen nem fognak kifizetni, lenéznek minket az orvosok, lenéznek a hozzátartozók, és sokszor még a betegek is.

A kollégák sok helyen azért utálnak minket, mert diplomások leszünk. Valamiért mindenki rinyál, hogy szar az eü és a köcsög ápolók is mennek külföldre, de arra senki nem gondol, hogy ha találkozik olyanokkal, akik itthon maradnának (és jó pár ilyen van közöttünk) akkor nem bunkóskodni meg lenézni kellene minket, hanem esetleg segíteni, ha már oda lettünk beosztva gyakorlatra. Ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy amíg a karon minősíthetetlen állapotok és igazságtalanságok vannak, a szakmánkban sem leszünk soha emberként kezelve, hanem lenézést fogunk kapni minden egyes nap, csak mert ápolók vagyunk, vagy mert éppen diplomás ápolók leszünk.

A karon mindezek mellett mindent figyelembe vesznek, csak a hallgatókat nem. Nekünk 2 napos határidőink vannak, akkor is, ha ez épp húsvét hétvégére esik, ők még a saját tanulmányi és vizsgaszabályzatukat sem tartják be. A tanárok nagy részét felesleges komolyan venni, ha a vizsgaidőpontokról van szó, vagy a vizsgán visszakérendő anyagról, mert akár 5 nappal korábban is képesek szembeköpni minket és felrúgni az ígéretüket, ahogyan a számonkért anyag is relatív, tanártól függően változnak a protokollok és a normálértékek. Nincs egységes álláspont, szinte tanáronként kell felesleges adatokat megtanulnunk, miközben az igazán lényeges dolgokról kevés szó esik.

Nem feltételezem, hogy ez más karokon nem fordul elő. Ebben valószínűleg nem különbözik az ETK a többi kartól. Abban viszont igen, hogy itt ápolóképzés folyik, és tekintve az elvándorlási mutatókat és az ápoló szakma ,,népszerűségét”, illetve a később várható munkakörülményeinket, nem gondolom, hogy ez a megfelelő hozzáállás.

Rengeteg konkrét esetről tudnék beszámolni, és más ETK-s hallgatók saját tapasztalataikkal tudnák színesíteni a képet.

Azok az emberek, akik a hallgatók ügyeit hivatottak intézni (többek között ide tartozik a HÖK is) inkompetensek, nem alaposak és szinte zokon veszik, ha az ember hozzájuk fordul valamivel. A HÖK vezetősége alapvető szövegértelmezési problémákkal küzd, szinte a semmiért veszik fel a fizetésüket, tisztelet a kivételnek és a tanulmányi osztálynak.

Az embernek az az érzése, hogy ha egyszer bekerül ebbe a rendszerbe, onnantól kezdve ki van szolgáltatva, és szinte semmi befolyása a történésekre. Itt nem csak akkor lehet megbukni, ha nem tudod az anyagot. Nem csak akkor néznek le, ha ne végzed jól a munkád. Nem divat se a gerinc, se a becsület.

Ezek után maradjak itt? Maradjak egy egyetemi klinikán, vagy csak akár Magyarországon?

Ha most állnék a pályaválasztás előtt, biztos, hogy nem jönnék ide. Ha ápolónak is tanulnék, azt nem a pécsi ETK-n. Az évek alatt csak keserűség és a kiábrándulás gyűlt fel. Elegem van az igazságtalanságból, a képmutatásból, a kizsákmányolásból, a lenézésből, az arroganciából.

Az egyetlen, ami tartja bennem a lelket, hogy egyszer vége lesz ennek is. Remélem, hogy egyszer azok a görények, akik most ilyen módon végzik - vagy épp nem végzik a munkájukat, egyszer majd rájönnek arra, hogy hogyan viselkedtek és megélik azt a mélységes szégyent, amit érezniük kellene most.

De miket is gondolok? A világ ilyen. Ilyen vastag bőr mögül nyilván nem probléma a tükörbe nézni.