Akkor: Hello MOTO!
Történt áprilisban, hogy a telefonom úgy gondolta ideje nyugállományba mennie, ezért egyik hétvégén gondoltam betérek a szolgáltatómhoz, úgyis meg kellett hosszabbítanom a szerződésem.
A választás
Így történt az, hogy az üzletbe érve a pultnál hamarosan választás elé kerültem. Természetesen előzetesen tájékozódtam már, hogy a büdzsémhez mely csomag, és készülék kombinációk passzolhatnak, úgyhogy nagyjából tudtam mikre számíthatok. Az értékesítő hölggyel taglalva a lehetőségeket végül két készülékre szűkült a választási lehetőség: egy Honor Magic6 Lite-ra, és egy Motorola Moto G54 5G Power modellre.
A két készülék egy árkategóriát képvisel, még bőven beesnek a 100 ezer alatti összeghatárba. Áruháza válogatja, de legdrágábban mindkettő 85 ezer forint körül vehető meg. Ezzel az árazással már a középkategóriás mezőnyben foglalnak helyet, de még a könnyebben megfizethető szektorában. Szolgáltatóknál nulla forintos áron is kihozhatók. Az én választásom a Motorola Moto G54 5G Power készülékre esett, de nézzük meg az említett készülékek specifikációit.
Specifikációk
A fontosabbakon nagyjából átmegyünk, túlságosan mély részletekbe nem megyek bele, de elsőként lássuk mi az, ami a két készülékben közös, majd listázom azt, ami csak az adott okostelefonra jellemző.
Közös tulajdonságok:
5G
120 Hz képfrissítés
Arcfelismerés
Vízlepergető technológia
16 megapixeles előlapi kamera
256 GB belső memória
USB C csatlakozó
Android 13
NFC
Honor Magic6 Lite jellemzői:
108 megapixeles főkamera: f/1.75, 3x-os veszteségmentes zoom.
5 megapixeles széleslátó kamera: f/2.2
2 megapixeles makro: f/2.4
4K 30fps videó
5300 mAh akkumulátor (35 Wattal tölthető)
Bluetooth 5.1
AMOLED kijelző
8 GB RAM, de plusz 8 GB hozzáadható
Snapdragon 6 Gen 1 processzor
6.78" kijelzőméret
Nincs 3.5 jack csatlakozó (nekem ez nem számít akkora hiányosságnak, de tudom, hogy néhányan még preferálják)
Kijelzőbe épített ujjlenyomat olvasó
Motorola Moto G54 5G Power tulajdonságai:
50 megapixeles (pixelösszevonással 12,5 MP) főkamera: f/1,8, Quad Pixel technológia
Optikai képstabilizáló
8 megapixeles (f/2.2) ultraszéles látószögű második kamera, amely autofókusszal rendelkezik, ezáltal a makrozásra is képes
A hátlapi-, és az előlapi kamerával maximum Full HD+ minőségben rögzíthetünk. A hátlapi főkamerával 60 fps-ben is.
16 megapixeles (pixelösszevonással 4 MP) előlapi kamera
Dolby Atmos sztereó hangzás
6000 mAh akkumulátor (30 Wattal tölthető)
Bluetooth 5.3
MediaTek Dimensity 7020 processszor
3.5 jack csatlakozó
IPS kijelző
6.5" kijelzőméret
A bekapcsoló gomb egyben ujjlenyomat olvasó is
Tapasztalatom
Ahogy azt említettem jelen bejegyzés megírásakor csupán két hónapja használom a Motorola készülékét, ami bár nem túl sok idő, de ahhoz elég, hogy elmondjam ezen az egyelőre rövid távon milyen felhasználói tapasztalataim vannak. Nálam a telefon egy "munkaeszköz" amivel fotózom, videókat készítek, és szerkesztem, posztolom ezeket. Ezek mellett pedig olyan hétköznapi dolgokra is használom a telefonom, mint a kapcsolattartás, zenehallgatás, videónézés, böngészés, olvasás. Extraként egy-egy edzéshez, és egészséghez kapcsolódó appot is le szoktam tölteni. Játszani nem szoktam, de jelenleg egy játék van a telefonom, viszont mivel kevés szabadidőm van, ezért csak néha nyitom meg nagyjából fél órára. A Motorola előtt egy Oppo A16s telefont nyúztam ugyan ilyen használati szokások mellett. Ez a telefon szintén a szolgáltatótól került a birtokomba, de akkoriban az 55 ezres árkategóriába tartozott a készülék a piacon. Ma már inkább 65-70 ezer közt fogod megtalálni, ami szerintem kicsit sok érte, tekintve, hogy csak 4G képes (bár ez nem probléma egyelőre), 4GB RAM-mal, és 64 GB memóriával, és kamerás készségekben sem közelíti meg a Moto G54 Powert, vagy a Magic6 Lite-ot. Készítettem vele sok jó képet, úgyhogy erre igazából nincs különösebb panaszom ennek ellenére.
Térjünk rá arra, hogy miért is választottam a Motorola Moto G54 5G Power okostelefont, illetve mik az eddigi tapasztalataim. Mint mondtam előzetesen tudatosan összegyűjtöttem az információkat, hogy milyen készülékek közül is tudok választani, mi az, ami ár-érték arányban kedvezőbb lesz, élhető kompromisszumokkal. A lehetséges jelöltek listájában ott volt a Moto G54 5G Power is. Az adatok alapján megfelelő jelöltnek tűnt már akkor, ami a kamerás képességeket, és a lehetséges működést illeti. A számításaim aztán beigazolódtak, sőt, még némi meglepetés is ért. A működés, az applikációk futtatása számomra teljesen megfelelő. A processzor kielégítően végzi a munkáját. Szimpatikus, hogy a telefon egy letisztult, "stock" Androiddal érkezik. Van néhány előre telepített alkalmazás, játék, amiket saját belátásod szerint törölhetsz, vagy megtarthatsz. Én töröltem őket a készülékről. Az első új dolog az a maximális 120 Hz-es képfrissítés volt számomra. A 20:9 képarányú kijelzőn felüdülés a szememnek így fogyasztani a tartalmat, de természetesen beállítható az is, hogy adaptív módon változtassa a telefon a képfrissítési rátát.
Ez az első telefonom, amiben Dolby Atmos funkció található, és azt kell mondjam kiválóan teszi a dolgát. Az intelligens vezérlésen kívül számos beépített opció, helyzet közül választhatunk, ami alapján optimalizálja a hangot a telefon, de még arra is van lehetőségünk, hogy egyedi hangbeállításokat adjunk meg. Ezt különösen arra az esetre ajánlják, ha vezeték nélküli eszközzel hallgatunk valamit. Én egy Lenovo LP40 bluetooth fülhallgatót használok hozzá, és az egyedi hangbeállítások kalibrálása után teljesen elégedett vagyok a hangzással. A jack aljzatba a többi telefonnál finomabb erőkifejtéssel is behelyezhető a füles, mégis rendesen tartja a csatlakoztatott eszközt. Ezt nem mondanám problémának, csupán észrevételnek, amit más Motorolánál is tapasztaltam.
Mielőtt elérkeznénk a legnagyobb meglepetéshez a készülékkel kapcsolatban, fontos kiemelnem, hogy hatalmas dicséret jár a 6000mAh akksiért. A telefon képessége, teljesítménye igényli a többlet energiát, viszont használattól függően el tudsz lenni vele akár két napot, és csak utána töltőre tenni. Nem kell izgulni, hogy napközbeni használat során vajon kibírja-e hazáig a töltés. Hálózatra dugva a TurboPower gyorstöltéssel pedig hamar elérhető a megfelelő töltöttség.
Térjünk rá arra, ami számomra a legnagyobb meglepetést hozta, ami megmelengette a szívem...a kamerákra! Mi másra? Két csoportra bontanám ezen belül is a meglátásaimat: a fotós, és a videós képességekre. Az előbbi számos funkcióval rendelkezik, és itt ért az első olyan dolog, amin pislogtam pár másodpercig, de ennyire ne szaladjunk még előre. Amikor megnyitjuk a kamerát, akkor az alap fényképezés funkcióval találjuk szemben magunkat, ahol a szoftverre van bízva a végeredmény. Alapvetően kontrasztos, szaturált színekkel, jó dinamikatartománnyal, gyors autofókusszal dolgozik a készülék ebben a funkcióban is. Itt választhatunk aztán a makro, az ultra széles funkciók között is. Az alap fényképezési funkció kétszeres nagyítást kínál, amely teljesen elfogadható képekre képes. Maximálisan nyolcszoros nagyításig tudunk elmenni, de azt nem ajánlanám, viszont bizonyos körülmények között 3-4x-es nagyításig elmehetünk.
A hátlapi kamera Portré módban az arcszőrzet egy része, a hajszálak is mosottak lehetnek, de ezt leszámítva jól szeparálja az alanyt a háttérről. A portré mód állatokról is képes remek fotót készíteni, igaz velük egy kicsit ügyeskedni kell ehhez.
Az ultra széles látószögű kamera, ahogy azt említettem a specifikációknál, 8 megapixeles lett. Ennek kellene az alapnak lennie más, hasonló kategóriájú telefonoknál is, ugyanis itt már tudunk jó, közösségi média kompatibilis fotókat készíteni. A színek kicsit kevésbé szaturáltak, mint a főkamera által készített képeken, de engem nem zavar különösebben. A részletesség, és a dinamikatartomány is megfelelő. Mivel autofókuszt kapott az ultra széles kamera is, ezért a makrofotós feladatokat is képes ellátni a – még mindig annyira divatos – 2 megapixeles dedikált makro kameráknál lényegesen jobban. Örülök, hogy a Motorola ennél a modellnél kihagyta azt, és ezzel a jobb megoldással állt elő makrozáshoz. Azt kell mondjam, ahhoz képest, hogy alap autofókuszos ultraszéles kamerát kaptunk, egész lenyűgöző eredményre képes makro módban.
Az előlapi kamerával lehetőségünk van egyéni, és páros/csoportos képek elkészítésére is. Itt megválaszthatjuk a különböző arcretusálási funkciókat, de rábízhatjuk magunkat az intelligens funkcióra is, emellett különböző szűrőket is elérünk. A részletesség jó, élénk bőrtónusokkal. Természetesen portré módban is használható az előlapi kamera. Ekkor az arcretusálási opciókon kívül megjelenik egy "f" betű is a képernyőn, amely előhozza a különböző háttérelmosási mértékeket. Az alanyt jól leválasztja a háttérről. Portré módban viszont nincs lehetőségünk a szűrők közül választani.
Az előlapi kameránál is beállíthatjuk, hogy kihasználja a teljes megapixelszámot.
Most pedig elárulom, hogy mi volt a legnagyobb meglepetés számomra a kamerás opciók terén. Az előző telefonom minden fotót, még pro módban is kizárólag JPG-ben mentett. Erre számítottam a Moto G54 Power-nél is, azonban amikor megnyitottam a "Profi" funkciót a képernyő tetején láttam, hogy kijelzi alapvetően JPG formátumban fog menteni. Kíváncsiságból ráböktem, és akkor ért a meglepetés, hogy a telefon nemcsak RAW-ban tud képeket menteni, de felajánlja a RAW+JPG lehetőséget is. Azért ezt nem mondanám általánosnak a középkategóriában. Megörültem, hiszen a RAW formátum sokkal nagyobb szabadságot ad utószerkesztésnél, mint a JPG. A Profi módban szinte mindent kézzel állítok be a megfelelő képhez, kivéve egyetlen opciót, mégpedig a fehéregyensúlyt. Úgy tapasztaltam, hogy kézzel nem lehet annyira finoman beállítani az értékeket, viszont szerencsére a szoftver egész jól beállít egy olyan fakóbb, enyhén melegebb árnyalatot, amit aztán könnyen változtathatok Lightroomban, vagy Snapseedben. Alapvetően én a hűvösebb felé szoktam eltolni a fotóimon a fehéregyensúlyt. Fontos kiemelni azt is, hogy RAW-ban történő fotózáskor a kétszeres nagyítást nem használhatjuk, illetve azt tapasztaltam, hogy makróban nem engedi a RAW fotózást. Ha megpróbálom, akkor a végeredmény olyan, mintha az ultraszéles kamera tulajdonságait hozná. Amint visszaváltok JPG-re a fotó "normális" makrónak néz ki. Ebből következtettem azt, hogy Profi módban a makro funkció nem támogatja a RAW formátumot. A helyes expozíció megállapítását pedig a képernyő sarkában megjelenő hisztogram is segíti.
Éjszaka, rossz fényviszonyok közt nem nagyon használtam még a telefont fotózásra, csak néhány tesztképet csináltam, hogy lássam mit tud, de ezeket nem tartottam meg. Alapvetően a kategóriájához, és az árához képest a főkamera teljesen rendben teljesít. Jól megőrzi a részleteket a sötétebb területeken is, a csúcsfényeket is megfelelően kezeli. A színek alapvetően melegebb árnyalatúak lesznek, de nem zavaró. Utómunkával ezen lehet változtatni, ha hozzám hasonlóan a kicsit hűvösebb tónusokat preferálod. Ha a dedikált Éjszakai fotózás funkciót használod, még jobb eredményeket érhetsz el. A fotóid ezzel részletesebbek, fényesebbek lesznek, természetesebb színekkel. Azt érdemes észben tartani, hogy a Éjszakai mód csak a hátlapi főkamera használata esetén elérhető.
Az ultraszéles látószögű kamerával, rossz fényviszonyok közt készített képek selymes hatásúak, a fényforrások kicsit kiégnek a képeken, de nem katasztrófa a helyzet.
Az előlapi kamera is meglepően jól teljesít rossz fényviszonyok közt, annak ellenére, hogy azért látunk a képeken zajosodást, de a fotók még mindig teljesen elfogadhatóak lesznek. Az előlapi kamera képalkotását a képernyő vaku is segíti.
Az általam egyelőre szintén ritkábban használt funkció az a videózás. Igaz készítettem néhány, számomra érdekes természeti felvételt többek között. Videót mindegyik kamerával, és mindegyik kamera módban tudunk készíteni. Sokan kiemelik, hogy a Dimensity 7020 processzor korlátai itt ütköznek ki, ugyanis a maximális videófelbontás 1080p 30fps, de utóbbit 60fps-re is változtathatjuk. Számomra továbbra sem akkora tragédia, hogy egy telefon 2024-ben 1080p minőségben képes videót felvenni. Plusz nyalánkságként elektromos képstabilizálást is kaptunk.
A főkamera részletgazdag, remek színezésű videók felvételére képes. A dinamika tartomány lehetne még szélesebb. Az ultraszéles látószögű kamera szintén 1080p felvételre képes, de a 60fps üzemmódot nem támogatja. Hiába alap kamera, de jó a részletesség, a színek meglepően hasonlóak a főkamerával látottakéhoz. Zavaró fókusz vadászat nincsen. A dinamika tartomány szűkösebb, és néhol némi zajosodást is láthatunk, de semmi olyan, ami bántaná a szemet.
Az előlapi kamera a maga ligájában szintén remek felvételekre képes. Kiváló részletesség, jól visszaadja az arc tulajdonságait, a bőrtónus megfelelő. A kontrasztosság kicsit magasnak mondható, de igazából ez ízlés kérdése. A videók stabilizálás nélkül ugrálhatnak, ha menet közben készítünk felvételt, és hepehupás terepen megyünk. Az EIS természetesen az előlapi kameránál is használható. Szépen működik mindegyik kamera esetében, de mivel elektronikus stabilizálásról beszélünk azzal számolni kell, hogy belevág valamelyest a képbe, és ilyenkor fókusztévesztés is előfordul.
Különleges funkciók
Néhány sajátos felvételi funkciót is találunk a kamera applikációban, ha a további lehetőségekre megyünk.
A képen a teljes további funkciók sorát láthatjuk. Nagy része nem hiszem, hogy magyarázatra szorul, de kettőt kiemelnék a sorból, méghozzá a Kettős fotózás nevű lehetőségeket. Láthatjuk, hogy ezt a nevet két funkció is viseli. Az, ahol egy videólejátszó szimbólum is van a sarokban, értelemszerűen a videófelvételekre vonatkozik. Ez azért megkaphatta volna külön a "Kettős videózás" nevet, de ez csak egy észrevétel. Mindegyik funkció úgy működik, hogy egyszerre rögzít felvételt az előlapi –, és a hátlapi kamerával is. A nézetek elrendezését változtathatjuk úgy, hogy vagy a képernyő alsó és felső felén osztoznak a felvételek, vagy pedig úgy, hogy van egy fő nézetünk, és a jobb felső sarokban pedig egy kisebb téglalapban a másodlagos kép. Változtathatjuk a kamerák látószögét is mind a fotózásnál, mind a videókészítésnél is. Alapvetően a másodlagos kép mindkét esetben a ultraszéles kamerát fogja használni. Hogyha meg akarjuk változtatni a látószöget, ahhoz először elsődleges nézetre kell tenni azt, ami megnyitáskor másodlagosként szerepelt, és a főképernyőn átválthatunk az eredeti látószögre. Váltani úgy tudunk, hogy a fő nézet, és a másodlagos között van egy oda-vissza mutató nyílpár. Erre kell rányomni a nézetek váltásához. Ez a funkció a vlogolást is fel tudja dobni, de használható kulisszák mögötti tartalomgyártáshoz, esetleg oktatóvideó készítéséhez, ahol több folyamatot kell bemutatni.
Lehet, hogy az árkategóriában van erősebb teljesítményt hozó készülék is, de vannak olyan pluszok, melyek miatt van helye a középmezőnyben. Nem bántam meg, hogy a Motorola Moto G54 5G Power modelljét választottam. Mindennapi felhasználásra remek telefon, sőt, ahogy olvastátok még többre is.
Ha szeretnétek rápillantani az eddigi képeimre, amiket többek között ezzel a telóval készítettem, akkor IDE kattintva elérhetitek az Instagram fiókom, ahol a fotóimat publikálom.
0 notes
Erfahre, wie der Stoffwechsel das Abnehmverhalten von Frauen und Männern beeinflusst!
Hier sind energiegeladene Informationen, die auf dem neuesten Stand der Forschung basieren:
Geschlechtsspezifische Unterschiede im Stoffwechsel: Männer haben einen Vorteil! Ihr höherer Grundumsatz und mehr Muskelmasse sorgen dafür, dass sie mehr Kalorien verbrennen.
Aber Ladies, lasst euch nicht entmutigen - auch ihr könnt euren Stoffwechsel anheizen!
Krafttraining für Frauen: Los, Mädels, gebt Gas! Krafttraining hilft euch dabei, Muskelmasse aufzubauen. Mehr Muskeln bedeuten einen höheren Grundumsatz und eine verbesserte Fettverbrennung. Also greift zu den Gewichten und powert euch aus!
Hormone und Stoffwechsel: Männer, ihr habt Testosteron auf eurer Seite. Dieses Hormon fördert Muskelwachstum und eine effiziente Fettverbrennung. Ladies, euer hormonelles Profil ist einzigartig, und obwohl ihr weniger Testosteron habt, könnt ihr dennoch euren Stoffwechsel optimieren.
Körperfettanteil im Blick: Ladies, ihr neigt dazu, mehr Körperfett zu haben. Aber das ist kein Grund zur Sorge! Mit der richtigen Ernährung und regelmäßigem Training könnt ihr euren Stoffwechsel ankurbeln und das überschüssige Fett verbrennen. Zeigt, was ihr draufhabt!
Individuelle Unterschiede: Jeder Körper ist einzigartig! Es gibt keine Pauschalantworten. Faktoren wie Genetik, Alter, körperliche Aktivität und Gesundheitszustand spielen eine Rolle. Findet euren eigenen Weg und lasst euch nicht entmutigen!
Ergreift die Initiative und setzt auf einen ganzheitlichen Ansatz: Trainiert energiegeladen, ernährt euch ausgewogen und haltet eure Kalorienbilanz im Auge. Holt euch professionellen Rat von einem Ernährungsberater oder einem Arzt, um das Beste aus eurem individuellen Stoffwechsel herauszuholen. Seid selbstbewusst, stark und motiviert - euer Ziel ist zum Greifen nah!
Mein Geheimnis wie ich nebenbei online passiv Geld verdiene:
[https://livegoodtour.com/holkiboy]
1 note
·
View note