#oktatásokba

[kedvesmajam]

délelőtt pihentem, kávéztam, megírtam pár levelet. élveztem, hogy kapok levegőt az orromon és hogy bár későn sikerült elaludnom, egész jót aludtam

délre pszichológushoz mentem. tegnap örültem neki, hogy a tegnapi út után megyek, ma délelőtt hozzáférhetetlennek éltem meg az érzéseimet. mondtam is a pszichológusnak, hogy nem tudom, ki tudom-e nyitni az ajtót. hogy bemelegedjek, meséltem a Grecsó könyvről és a pénteki színdarabról. utána pedig meséltem a tegnapi útról. a mai alkalom nagyon csendes és otthonos volt. csak hagytam, hogy jöjjenek a megélések és a könnyek. nem akartam erővel sírni, de nem akartam megtagadni sem magamtól. sikerült mindent elmondanom, ami ott és akkor fontos volt. elmondtam, mennyire jó, hogy elmentünk J-ra is és hogy mennyire nem értem, miért nem mondta el apa, hogy vágyik rá. és hogy ott, a székben ülve mennyire ellentéte volt ez annak, mikor mindenre azt mondta, "anya így akarta", hogy mennyire jó ezzel szemben adni neki. arról is beszéltem, hogy remélem, van még apával elég időnk. kérdezte, ez mit jelent. nem tudom pontosan, de azt igen, hogy remélem, békére lelünk akkor is, ha húsz évünk van, akkor is, ha két hónapunk. a legtitkosabb vágyam, hogy tudjunk arról is beszélni, melyikünk életében milyen volt és most milyen a függőség. arról is beszéltem, hogy nem mondtam el neki a pszichiátert, a terápiát és a piát. de hogy ez szeretetből van, mert nem szeretném, ha bántaná, hisz így is magát okolja mindenért. de remélem, lesz erre is alkalmunk. utólag a mai ülésen megéltem, hogy gyermek vagyok, hogy szeret az apukám és én is őt. mondtam is, hogy tegnap azt fogalmaztam meg, hogy van apukám és hogy ez mekkora dolog és szeretném, ha benne is lennének ilyen pozitív érzések, ha neki is lenne megélése és öröme, hogy van gyereke. meséltem arról a bizonytalanságról is, ami az emlékek hiánya miatt van és hogy emiatt nem tudom, leszek-e valaha jól. az ülés végén megkérdeztem, szerinte leszek-e valaha jól. azt válaszolta, ezt nem tudja megmondani. csalódott voltam, kérdezte, így van-e, más választ vártam-e. mondtam, hogy az igazra vágytam. azt is mondtam, hogy éles váltás lesz ma tanítani menni. arról is meséltem, hogy nagyon vágytam kinyomtatni és kitenni a tegnapi selfiet, de aztán rájöttem, hogy akkor anya láthatja és megjegyzést tehet, amit nagyon nem szeretnék és nehezen viselnék és hogy ez így milyen nehéz nekem

a terápia után elsétáltam az egyetemre. a teremben már voltak hallgatók, de kijöttem kicsit egyedül lenni. maga az óra szerintem jól ment. féltem, szerepbe tudok-e kerülni, de sikerült. sőt, voltak olyan részek, mikor a hallgatók nevettek azon, amit mondtam. meglátjuk, milyen csapat lesz, s én hogy tudok felkészült lenni

tavaly, mikor kezdődött a félév, még ittam. amikor B. a rehabról beszélt, akkor is csak azt hajtogattam, hogy a félévet még letanítom, leállok, nem kell rehab. mennyire más lehet ez a mostani félév!

nem mentem ma edzésre. persze, még náthás vagyok, de nem emiatt adtam le. egyszerűen ellustultam. nem is csináltam semmi értelmeset délután

este azon gondolkodtam, hogy összességében béke van bennem. a tegnapi utazás kapcsán rengeteg érzés van bennem, de ezeket meg tudom nevezni, tudom, mit miért élek meg. van félelem, öröm, remény, szomorúság, kétségbeesés. félelem, hogy lesz-e elég időnk és leszek-e valaha jól. öröm, amiért apa készen áll mesélni. remény, hogy egyre több kirakós a helyére kerül. szomorúság, amiért ennyi idő eltelt és ilyen későn tanuljuk egymást. kétségbeesés, amiért nincsenek emlékeim és amiért titkolni kell anya előtt az utat

mondtam a pszichológusnak, mennyire jó volt tegnap este a selfiet nézni, mert őszintén mosolygok rajta. kevés kép van rólam, még kevesebb, amin mosolygok. és azt is jó látni, hogy nem püffedt a fejem az alkoholtól

reggel 103,9 kilót mértem. kúszik megint felfelé. de mondtam ma a pszichológusnak, hogy majd az étkezésre is szenteljünk egy alkalmat, mert van vele dolog

[vorrvorr]

“a legújabb kutatások szerint kamaszkorban megváltozik az agyi struktúra”

nagyon színvonalas oktatásokba