#női önbizalom

[davidekker]

Apró különbségek.

Próbáltam rákeresni, de nem találtam nyomát hogy Dr. Richard Wiseman jegyzi-e azt a kísérletet, amiben kutatási tesztre várakozókat szondáznak azzal, hogy észreveszik-e a földre hullott pénzt a váróteremben, vagy folyosón.

A doki pszichológiai kísérletei bizonyították, hogy a szerencse nem csak hozzáállás, de bizonyos készségek kérdése is. A nyitottság, kíváncsiság, intúíció, kezdeményezőkészség, önbizalom fejlesztése kihat arra, hogy milyen szerencsésnek tartja magát valaki és ezáltal valójában milyen szerencséje is lesz. 

Saját vélemény, nem találtam ezzel foglalkozó kutatást, de szerintem a toxikusan pozitív emberek is potenciálisan annyira szerencsések, mint a tartósan negatív emberek. Az intuícióhoz nagyon fontosnak tartom a kiegyensúlyozottságot.

Magamat szerencsésnek tartom, és szerintem sűrűbben találok dolgokat. Nem vagyok szarka, hogy csak a fényes, fémes csillogó dolgokat gyűjtsem, mindenért lehajolok. Van is ilyen hasznos talált tárgyakkal teli kacatos dobozom, csatokkal, tépőzáras szalagokkal, gumipókokkal. A rézpénzek általában a vágott virágok vázáiba kerülnek. 

Nagyon aktuális, hogy csütörtök este a csapkodó esőben egy barátommal siettünk egyik kocsmából a másikba, behúzott nyakkal, mert egyikőnknél sem volt esernyő. Én messziről kiszúrtam valamit a földön, a barátom pedig rohant volna tovább, el is ment mellette, pedig egy női pénztárca volt. 

A történet igazi pikantériája, hogy ezelőtt félórával a pubban kajáláskor az én rendelésem eléggé elkésett,  pedig ugyanazt rendeltük. Én fizettem, de úgy voltam vele, hogy kivételesen nem fogok jattolni. Feldobtam a barátomnak, ha van nála apró akkor adjon amennyit jónak lát. Átnyújtott kêt bankjegyet, mire a pincérnővel kikerekedett szemmel néztünk. A csaj ujjai közt meggyűrte a pénzt, hogy megmutassa a két öt euróst, folyamatosan emelkedő szemöldökkel, biztos ennyit akarunk hagyni borravalónak? Én feltettem a kezem, hogy ez az ő pénze, nem szólok bele. Utána kérdőre vontam, mégis minek kellett ennyit jattolni, elkéstünk egy másik helyről, amire ennyit mondott: " Figyelj, ez vissza fog jönni. Minél többet jattolsz, annál több jön be. 

Kísérleti jelleggel számolunk az év végéig. Tegnap írt, hogy az egyik ügyfele adott neki tíz eurót, ő most van nullán. A leadott női tárcában tizenöt volt, amit megtalàlói díjként eltettem. Kíváncsi vagyok mit hoz majd az idő.

[metalindex-hu]

Nita Strauss: The Call of the Void (2023)

Nita Strauss: The Call of the Void (2023) - https://metalindex.hu/2023/08/14/nita-strauss-the-call-of-the-void-2023/ -

A magunkfajta férfiember Nita Strausst hajlamos inkább LÁTNI, mint HALLANI, mondván, ez a szőke bombanő biztos csak a látvány kedvéért van ott Alice Cooper zenekarában. Holott akik látták már színpadon, vagy hallották őt játszani, bizonyíthatják, hogy a Guitar World magazin nem véletlenül sorolja Nitát korunk tíz legfontosabb női gitárosa közé.

Straussnak a mostani már a második szólóalbuma, a debüt Controlled Chaos öt évvel ezelőtt látta meg a napvilágot. Azt gondolom, kell egyfajta egészséges önbizalom, és kellenek pozitív visszajelzések ahhoz, hogy egy muzsikus ilyenfajta produkcióra vállalkozzon. És kell egy bizonyos fokú elismertség is, hogy olyan vendégszólisták mondjanak neki igent a felkérésre, mint amilyeneket ezen a lemezen hallunk. De ne siessünk ennyire előre!

Jó ideje nem hallgatok már instrumentális gitáralbumokat, márpedig a Controlled Chaos ilyen anyag volt. Egy-két szöveg nélküli nóta még elmegy, de hogy egyikben se legyen ének – az nem az én világom. Nita szerencsére ez alkalommal úgy döntött, hogy új utakon indul tovább, és következő nagylemezén maximum a dalok fele lesz „szótlan”, a többihez különböző énekeseket kér fel. Így is történt, és a végeredmény 8:6 lett a szöveges számok javára. Az albumon alapvetően Straus penget húros hangszereken, időnként Kile Odell csatlakozik hozzá gitáron és basszusgitáron, Katt Scarlett billentyűzik, ahol kell, és az a Josh Villalta dobol, aki hősnőnknek július óta már nem csupán a zenésztársa, hanem a vőlegénye is.

A Guitar World annak idején a Controlled Chaos lemezről írta azt, hogy egy remek panorámakép Nita Strauss számos erősségéről. Én, aki nem ismerem azt az albumot, éppen hogy a The Call of the Void-ot tartom egyfajta zenei portfóliónak, amit felmutatva a gitáros a jövőben még inkább „el tudja adni magát”. S bár a daloknak mindenekelőtt az énekesek adnak határozott karaktert, azokban Nita is megmutatja sokoldalúságát: hol agresszíven shreddel, hol érzelmes húrokat penget, hol uralja a nótákat, hol pedig alárendeli játékát az vokális témáknak.  

De nézzük azokat a dalokat, amelyek fényét vendégművész jelenléte emeli! A The Wolf You Feed-ben Alissa White-Gluz (Arch Enemy) jó szokásához híven nemcsak hörög, hanem dallamosan is énekel: a refrén, amelyben még rá is vokálozik saját melodikus témájára, első osztályú.

A Digital Bulletsben a Motionless in White frontemberét, Chris Motionlesst halljuk. Bár a gitár rendesen döngöl az ének alatt, ahogy több másik társának, ennek a nótának is van némi popos éle. Nita szólója itt, a Victoriousban és a Monsterben tetszik a legjobban.

A Halestorm-os Lizzy Hale orgánuma kétségkívül erőteljes (Through the Noise), a ritmus és a dallamok azonban ezt a szerzeményt is a nehéz fémzene és a rádióbarát muzsikák metszéspontjába helyezik.   

A Disturbed-torok David Draiman-nek remek hangja van (a Dead Inside), előadásmódja a verze pattogós szövegmondása és a nagyívű, szárnyaló refrén között váltakozik. 

A Victorious főszereplője a magyar származású Dorothy Martin, a kaliforniai Dorothy nevű csapat szólistája. Nekem a hölgyek közül az ő erőteljes hangja jön be a leginkább, ahogy jelen pillanatban maga a dal is a kedvenc nótám a lemezről.

Az Anders Fridén hangján megszólaló The Golden Trail „természetesen” egy In Flames-albumon sem hatna kakukktojásként. Mint azt Nita egy interjúban elmondta: „Amikor gitározni tanultam, az In Flames volt az én Beatles-em, az első kedvenc bandám. Anders ikonikus énekstílusa beleégett az agyamba.” Így valószínűleg nem esett nehezére egy dalt írni az ő stílusukban.

A Winner Takes All-ban a  sokk rock királya is hozza a formáját, és szőke szárnysegédjével egy tipikusnak mondható, szuperdallamos „Alice Cooper-nótával” örvendeztetnek meg bennünket.

A Monster szólistája Lilith Czar, eredeti nevén Juliet Nicole Simms, akit ha valahonnan, hát az egykori Automatic Loveletter nevű csapatból ismerhetünk. Orgánumában van egy kis alteros él, ám amikor kiereszti, az ő hangja is hasít. 

Az instrumentális számokról szólva, már a Summer Storm is ígéretes darab, ám Nita ujjai a Consume the Fire témáira indulnak be igazán. Az andalgós, lassú bólogatásra késztető Scorched megint egy teljesen más műfaj, a gördülő-sodródó Momentumról pedig nekem Tony McAlpine legszebb napjai jutnak eszembe. Az utolsó két tétel, a Kintsugi és a Surfacing sajnos egy kissé egy kaptafára készült. Mindkettő merengő, lírai dal – legalábbis az elején: előbbiben ünnepélyes magasságban, gyönyörűen énekel a gitár, utóbbiban pedig Nita nem mással penget együtt, mint az egykori Megadeth-gitáros, mára tiszteletbeli japánná vált Marty Friedman-nel. Úgy sejtem, ebben a dalban inkább Strauss tolja a ritmust, és nagynevű kollégájának engedi át a reflektorfényt.

Ami kifejezetten tetszik, hogy a szöveges és az instrumentális nóták nem felváltva, hanem kiszámíthatatlanul követik egymást. Egy ebből a kosárból, három a másikból, megint egy innen, kettő onnan, majd két instrumentális tételre ismét három énekes nóta következik. Így szerintem még azok számára is befogadhatók az énekmentes dalok, akiknek egyébként nem hívei a virtuóz virgázásoknak.

Nita eddigi pályáján a rock/metal és a pop világa között csapongott, nemcsak zeneileg, hanem fizikailag is: 2014-től egészen tavaly júliusig Alice Cooper csapatát erősítette, majd Demi Lovato turnégitárosa lett, idén márciusban pedig visszatért Furnier papa (AC) szárnyai alá. A Wikipédia úgy említi őt, mint aki sikeres szólókarriert tud maga mögött. Én azt gondolom, a világ igazán csak most, ennek az anyagnak a hatására fog kinyílni Strauss kisasszony előtt.

[berillke]

Az emberek tettei elfognak neked mondani mindent, amit tudnod kell.

[makefriendswiththemoon]

Ha a barátod megemlítené azt, hogy miért vannak striák a hasadon vagy a fenekeden,

Vagy miért szőrös véletlen a karod esetleg a lábad havonta egyszer,

Emlékeztesd rá, hogy ő csak egy vendég a te múzeumodban.

[rozsablog]

Mit tegyek ha saját magam szemében lassan elvesztem a nőiességem?

[pszeudoertelmisegi]

“ A nő munka közben se felejtse, hogy — nő. Bécsből jelentik, hogy az Individuálpszychológia Nemzetközi Egyesületében érdekes előadást tar­tott a dolgozó nőről egy Newyorkban élő bécsi orvosnő, Knopf Olga dr. A többi között a követ­kezőket mondta: Mindenekfölött fontős a nők szempontjából, hogy hivatalos munkájuk teljesí­tése közben se felejtsék el egy percre sem azt, hogy nők. A statisztika tanúsága szerint Ameriká­ban 1920-ban a nők 28 százalékának volt hivatala, Európában pedig ennél is több volt a dolgozó nő.Az utóbbi tiz év alatt újabb tiz százalékkal emel­kedett a számuk. Általános az a vélemény, hogy a nők nem képesek olyan magas teljesítményekre,mint a férfiak. A pszichológus szerint ezt az alacsonyabbrendüség érzése okozza. Az individuálislélektan ez ellen küzd és reméli, hogy a következő nemzedékekben már sok nő akad majd, aki teljejsitőképesség tekintetében méltó versenytársa lesz a férfiaknak. Ma még maguk a nők is gyakran értékénél kevesebbre becsülik a női munkaerőt és túlbecsülik a férfiét. A főzést művészetnek tekintik, ha a konyhafőnök, a chef, férfi; ha nő főz, ez csupán közönséges házimunka. A nők gyak­ran a legügyesebb varrónőt sem tartják sokra, mig szabójukat a divat művészének tekintik.Ezek a dolgok világítanak rá leginkább a nők alacsonyrendüség-érzésére. Vannak asszonyok, akik saját kezelésüket szívesen rábízzák valamelyik orvosnőre, de gyermekeikhez már férfi-doktort hívnak, mert mégis csak jobban bíznak benne.Az intellektuális nőt asszonytársai becsülik a legkevésbé. S a nőt magát is gyakran megbénítja cselekvésében az önbizalom hiánya. A folyton fejlődő művelődési eszközök rendjén a nők a jövőben egyre magasabb pozíciókat érhetnek el és munkájuk is egyre magasabb rendüvé és tökéletesebbé válik majd.” (Pécsi Napló, 1931. július 29.)

Cikkünk frissítése óta eltelt 90 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

[telaviv-delhi]

Johnny az építkezésről azonnal a kedvenc piacra sietett, szerette az eladókkal való közvetlen kontaktust, bár a kofák többsége néha feltūnően bunkó volt, főként a magyarul nem beszélô turistákkal. Johnny meglehetősen feltūnő jelenség volt, igazi piperkőc, ráadásul viszonylag sokat költött, mert a népes famíliájának általában egy hátizsáknyi kaját vásárolt, a pincében levő Aldit demonstratívan negligálva. Támogassuk a kiskereskedőket, ez volt a vezérlő elve. Most viszont meglehetősen toprongyosan érkezett, vásárlási szándék nélkùl, amolyan katasztrófaturistaként. És nem csalódott: zárás előtt fél órával a piacon csupán 4 kofa volt nyitva a baloldali, olcsó cselédsoron, a vevők meg vélhetőleg otthon. Kíváncsian végigsétált a reménykedő kofák előtt, és bár nem volt szándékában bármit vásárolni, a mindig nagyon kedves vietnámi házaspár női tagja könyörgő nézésének nem bírt ellenállni és kért egy kiló almát. 

Ekkor elszabadult a gátlástalan gyűlölet, a kissé távolabb levő két csalódott árus hangosan felröhögött:

- Na nézd az állítólagos úriembert, hogynézmárki, utolsó csöves román vendégmunkás, bruhaha, persze, hogy a vietkongtól vásárol, a magyar bùdös neki!

Johnnynak negyvenes karjai vannak, ráadásul a hererúgás nemzetközi nagymestereként nem hiányzott belőle a megfelelő mennyiségű önbizalom, de most úgy dòntött, hogy oda rúg, ahol a herénél is jobban fáj. Előkotort egy sitteszsákot

- Meggondoltam magam. Az extra minőségű narancsból kérek 20 kilót, ide a zsákba! És holnap is ide jòvök!

Johnny sohasem látott hálásabb szempárokat a vietnáminál., ráadásul még ajándék banánt is rátukmáltak. Viszont most térdig áll narancsban, holnap  vélhetőleg a felét szétosztogatja a munkahelyén.

[lelekgyongyok]

5 rövid, de fontos tanács ahhoz, hogy értékesebb nő legyél :)

http://lelekgyongyok.hu/5-rovid-de-fontos-tanacs-ahhoz-hogy-ertekesebb-no-legyel/

#nő #nőies #önbizalom #önértékelés

[hirzilla]

Vívó Eb: az észtek legyőzésével bronzérmes a párbajtőrcsapat https://hirzilla.hu/hirek/online-hirek/nemzetisport/2019/06/21/vivo-eb-az-esztek-legyozesevel-bronzermes-a-parbajtorcsapat/?feed_id=39741&_unique_id=5d0d0d4fc2df0 A magyar férfi párbajtőr-válogatott Észtország biztos legyőzésével (36:25) bronzérmet nyert a düsseldorfi vívó Európa-bajnokságon. A Berta Dániel, Rédli András, Siklósi Gergely, Koch Máté összetételű magyar csapat végig nagyon nyugodtan és türelmesen vívott, ennek köszönhető a fölényes siker. Az észtek a 25 találatukból 12-t az utolsó három percben szereztek, amely során Rédli 13:12-re alulmaradt Sten Priinitscel szemben – de ellenfelünk ekkor már a veszett fejsze nyele után kapkodott. Rédli András, Berta Dániel, Siklósi Gergely és Koch Máté Európa-bajnoki bronzérmes a magyar párbajtőr-válogatott tagjaként (Fotó: MTI/Illyés Tibor) HirdetésA versenynap elején a magyarok taktikus vívással gy��zték le könnyedén a cseheket, majd kicsit szorosabb mérkőzésen a két egyéni érmessel felálló olaszokat. A döntőért a címvédő oroszokkal csaptak össze, és színvonalas ütközetben minimális különbséggel, hosszabbításban esett tussal maradtak alul. Így utoljára a bronzéremért léphettek pástra.Az észtek ellen ugyanolyan koncentráltan vívtak, mint korábban, egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelmük. Berta az első asszóban 3:1-re verte meg Sten Priinitset, majd percekig állt a mérkőzés, mert a kijelzőkön Larisza Korobejnyikova és Ysaora Thibus neve, az orosz–francia női tőrdöntő egyik párosítása jelent meg. A kényszerszünet nem zavarta meg a magyar csapatot, fokozatosan növelte előnyét, amely az utolsó asszóban, Rédli és Priinits párharcának elején már 13 találatnyi volt. A végére – bár közben volt hét is – 11 maradt a különbség.Berta plusz 6-tal, Rédli plusz 5-tel zárt, Siklósi pedig ugyanannyi tust adott, mint amennyit kapott.„Engem még bánt az oroszok elleni egytusos vereség, főleg azért, mert én kaptam a végén a tust, nem sok kellett volna ahhoz, hogy mi adjuk, és akkor most döntőzhetnénk a dánokkal” – kezdte értékelését Rédli András. „Azt hiszem, egy elég egységes és jó csapat benyomását keltettük az egész nap folyamán. Amit kiemelnék, az az, hogy tudunk még ennél többet is, én magammal szemben kritikus vagyok, tudtam volna még jobban is vívni. Szerencsére a bronzmeccsen nagyon összeszedtem magamat, és talán a középső asszó kulcs volt ahhoz, hogy megtörjenek az észtek” – utalt Rédli a Marno Allika elleni 4:0-s eredményre. „Azt hiszem, hogy kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk a nap folyamán, és borzasztó kellemetlen csapatokat tudtunk megverni. Örülök ennek a bronzéremnek, sokat jelent a kvalifikáció szempontjából, sokat jelent ennek a csapatnak önbizalom szempontjából is, erre lehet építkezni” – tette hozzá, megemlítve ugyanakkor, hogy az elmúlt évek eredményei és a világranglistás helyezésük alapján azért joggal hihettek magukban. „Nyilván éremért jöttünk erre az Európa-bajnokságra, de nagyon örülünk, hogy egy nagy, kiegyensúlyozott és erős mezőnyben sikerült ezt megvalósítanunk” – összegzett. „Kicsit meglep, hogy sokan azt mondták, nagyon jól vívtam. Belülről azért én éreztem egy kis hullámvölgyet, voltak nehéz pillanataim, de annak például nagyon örülök, hogy az olaszok ellen sikerült fordítanom kéttusos hátrányból – mondta Berta Dániel. – Összességében nagyon elégedett vagyok a vívásommal és a mai napon nyújtott teljesítményemmel, de igazából mindannyian nagyon jól vívtunk, egységesek voltunk.” A párbajtőrözők a magyar küldöttség harmadik érmét szerezték a németországi Eb-n. Hétfőn a kardozó Márton Anna harmadik lett, csütörtökön pedig a Márton, Pusztai Liza, Katona Renáta, László Luca összeállítású női kardcsapat ezüstöt nyert.VÍVÓ EB, FÉRFI PÁRBAJTŐR, CSAPATA 3. HELYÉRTMAGYARORSZÁG–Észtország 36:25KORÁBBI EREDMÉNYEINKELŐDÖNTŐOroszország–MAGYARORSZÁG 24:23NEGYEDDÖNTŐMAGYARORSZÁG–Olaszország 33:28A 16 KÖZÖTTMAGYARORSZÁG–Csehország 45:26

[bdpst24]

Új legyezőkollekcióval hódítja meg Európát a magyar kiegészítőmárka

Idén második kollekcióját mutatja be az Anka Fans kiegészítőmárka, melynek célja, hogy egy olyan időtálló kiegészítővel segítse a női önbizalom visszaépítését, mint az erőt és femininitást szimbolizáló legyező. Az új széria darabjait a fülledt nyári nappalok inspirálták, ami az intenzív színvilág mellett a fátyolos, finom motívumokban köszön vissza.

Az márkát 2018-ban, 2 év tervezés után hívta…

[kovaszosubi21]

...

Végy egy papír zsebkendőt. Mindig tépj le belőle egy darabot. Utána fújd ki Vele minden egyes tépés után az orrodat. Ez a zsebkendő a női önbizalom. És te csodálkozol, hogy sosem egész minden megtépázás után. Nem tudom pontosan, meddig tud fogyni, de szépen halad.

[antikaracsonyista]

Nehéz elhinni...

Nehéz elhinni, hogy van egy legjobb lány barátod. Szép nőis alakkal, középhosszú természetes szőke hajjal. Enyhe kreol bőrrel. Ragyogó kék szemmekkel. Aranyos gödröcskékkel. Elbűvölő mosollyal. Lányos mégis természetes stílussal. Menő drága holmikkal. Kedves és humoros. Mindennap látlak vele.

És vagyok neked én... A barátnőd... Unalmas barna hajjal. Átlagos barna szemmel. Vékony mégsem karcsú, sportos izmos alkattal. Szintr mindig egyszerű fekete ruhákban. Semmi színnel max fekete szürke és fehér. Csípős modorral élénk perverz fantáziával, ember iszonnyal, egy jó adag bunkósággal és önbizalom hiánnyal.

És neked... Neked aki népszerű a lányok körében (és öhm a fiúkéban is). Drága holmikkal. Tökéletes sötétbarna mindig kócos hullámos hajjal. Hibátlan kreol bőrrel. Elbűvölő barnás zöldes szemmel. Telt dús ajkakkal. Magas kellően izmos sportos alkattal. Csábos mosollyal. Nagy önbizalommal és egóval, megnyerő személyiséggel, kellő lazasággal és ésszel. Neked... Pont neked... Aki szinte már a tökéletest súrolja pont én... Egy elbaszott sikertelen idegroncs... Én?!?!? Kellenék?!???

[mrshiy-blog]

Nemsoká éjfél. Igazából nem tudom a pontos okát miért kezdtem el ezt az írást, de úgy érzem jót fog tenni az nekem, hogy kiírhatom magamból a szarságokat, az élet nagy dolgait, a teendőket és céljaimat. Tisztában vagyok vele amúgy, hogy ez nem egy mindennapos történet lesz, de jó érzés, hogy létezik egy felület, ahol azért ha nem is 100%-an, de körülbelül magam adhatom.

Actually, nincs szar életem, sőt én eléggé élet igenlő személyiség vagyok, ahhoz képest hogy hiszek a szépben és a jóban egy naiv kislánynak se tartom magam. Úgy érzem meg van a magamhoz való eszem, éppen ezért pluszban eléggé racionális és reális típus vagyok. Nem nagyon bízom az emberekben. Nevezheti ezt más rossz szokásnak, vagy hibának, én úgy érzem nem a legjobb döntés vakon bízni a másikban. Éppen emiatt az évek során eléggé zárkózott lettem. Amúgy alapjáraton nem vagyok egy hangos személyiség, és az ilyen típusú emberekkel nem is nagyon tudom megtalálni az összhangot. Valamiért én mindig is azokat a beállítottságú embereket preferáltam, akik a háttérben meghúzódva figyelték a többieket, és míg mások ontották a sok hülyeséget, rajtuk látszódott, hogy ők figyelik az többieket, következtetéseket vonnak le, és nem marhaságokon gondolkoznak. Én is mindig megfigyelő voltam.

A gond csak ott kezdődik, hogy az esetek többségében olyan emberek vettek eddig körül és vesznek most is, akik a szöges ellentéteim. Egyébként miattuk nagyon sokáig azt hittem velem van a baj, és nekem is ilyennek kéne lennem. Napokig, sőt hetekig marcangoltam magam egy-egy szituáció miatt, mert például nem mertem megszólalni, vagy mondani valamit, vagy mert végig zavarban voltam. A mostani főnököm is az első feedbackembe azt írta félt attól, hogy nem fogok beleilleni a csapatba. Mert a sok harsány mellett, egy hangyafasznyit zárkózottabb ember már nem fér meg, igaz? Amúgy ‘annyi szerencsém van’, hogy az idő múlásával egyre jobban fel szoktam oldódni, és hogy igazából majdnem minden ember típussal megtalálom a közös hangot. Egyedül a lekezelő emberektől ráz a hideg is, őket inkább kerülöm.

Egyébként néha még mindig előjön az a gondolat, hogy bárcsak nyíltabb tudnék lenni, bárcsak ne élnék meg minden első beszélgetést vércikinek, és bárcsak beletudnék úgy nézni egy ember szemébe perceken keresztül, hogy nem jövök zavarba.De igazából az ilyen gondolatokat gyorsan el kell hessegetni. Minden klisés idézet erről szól, hogy ezek a furcsaságok teszik a személyiséget különlegessé. És lehet, hogy bennem ez a különleges.

Viszont ha már itt tartunk, gyorsan meg kell említenem néhány területet, amiben sürgősen fejlődni kéne már így majdnem 20 éves fejjel. Önbizalom, bébi. Ja meg hogy például ne érezd magad egy jelentéktelen kis szardarabnak, nem kell bocsánatot kérni (még akkor is ha ők taposnak meg), főleg Pesten népszerű a modortalanság, de egyáltalán nem kell beállni a sorba! Ha van véleményed, mondd ki. Ezért más a világon mindenki, mert egy dologról 100 embernek 100 véleménye van. Határozott akarok lenni egyes dolgokban, nőies, még tornacipőben is. Meg szeretnék változni. Most már komolyan. Gimiben is ugyanezekkel a problémákkal küzdöttem, és nem hagyom hogy az egyetemi éveimet is ez hassa át.

Amúgy nem vagyok ilyen nagy lúzer nyugi. 

[nemzetinet]

Az öngyűlölet vámszedője

A facebookon tenyésző megmondópróféták leggátlástalanabbja, a magát Női Önbizalomedzőnek nevező Marozsák Szabolcs követőinek száma százezer főre rúg. A bugyikba avászkodó önimádó selyemfiú maga a hölgyek reklámokból jól ismert, sikeres, könnyed, dinamikus jótevője és megváltója. Az image-fotón öltönyben feszít, kezében egy súlyzót tart, miközben mimikai izmait vicces-erőlködő grimaszba igyekszik rendezni: hősünket jól láthatóan szétfeszíti az önbizalom – éppúgy telik belőle akár vicceskedni, akár komolykodni, akár nők tízezreinek életvezetési tanácsot adni.

Hősünk mottójával mindjárt Sigmund Freud és Carl Gustav Jung hagyatékát hívja tetemre, mondván: „önbizalom vagy van, vagy nincs”. A facebook-sarlatánok világában ez ilyen egyszerű: nincs szükség pszichoanalízisre, nincs értelme feltárni és megérteni az önbizalomhiány forrását. Nem kell mélyre ásni, fölösleges megtudni, hogy az önbizalomhiány egy nagyobb probléma tünete-e, esetleg nem is magát az önbizalomhiányt kell kezelni, hanem mondjuk depressziót vagy fóbiát, esetleg ezt vagy azt a személyiségzavart. Hiszen egyáltalán nem önismeretre van szükség, hanem önbizalomra. Mit érnek a mai nők azzal, amit tudósok és művészek ezrei évszázadok alatt az emberi természetről szólóan felhalmoztak, ha itt vannak nekik a Marozsákok, kezükben az instant megváltással: „önbizalom kell”.

A mai facebook-felhasználók többsége a Benjamin Spock által sújtott nemzedék tagja. A legendás amerikai orvos jól megtanította a szülőknek, hogy a gyermeket mindig és csakis dicsérni kell, mindenben meg kell erősíteni, így vált olyan jellemzővé ma a túlzott önbizalom, az állandó megerősítés követelése és a semmire való gátlástalan veretés, mint a kellő önbecsülés hiánya. Marozsák persze egyetlen kuncsaftját sem fogja elkeseríteni, mondván: „Tanulj, dolgozz! Azért nincs önbizalmad, mert nincs sem teljesítményed, sem tudásod, sem tapasztalatod.” Ugyan ki kíváncsi az igazságra? Hisz minden, amiről álmodsz, jár neked. Csak bízz magadban, és eléred. Ha aztán a facebook-szélhámos filléres frázisai a valóság próbáján sorra elbuknak, mert a nagy mellű, széles csípőjű lányból nem lesz balettművész, az ügyvédbojtárnak nem lesz két év múlva saját irodája, és nem lesz hat év múlva jachtja az Adrián, a Disney-hercegnőnek pedig nem akad bele az ásója abba a céges pszcihopatába, aki mellett könnyű és kényelmes élete lehet, mert az csak használta és eldobta – hát annál jobb. Visszacsatolunk a tréning elejére, és Marozsák elmagyarázza, hogy a siker csakis önbizalom kérdése, a tisztelt kuncsaftnak nincs gond az önmaga iránti felelősségérzetével, saját működésének meg nem értésével vagy az irreális világlátásával – csak még mindig nincs elég önbizalma. Egy Női Önbizalomedző egyedül így tudja lehúzni egy újabb tréning árával.

Nem pusztán azért lesújtó a véleményem Marozsákról, mert egymondatos életbölcsességekben és az egó folyamatos pumpálásában utazik, hanem mert olcsó hazugságokkal hülyíti azt a sok szerencsétlen embert, aki Pilinszky, Dosztojevszkij vagy egy pszichoterapeuta helyett hozzá fordul tanácsért, megnyugvásért, segítségért vagy felmentésért. Egyszerűbb elfordulni a problémától, egyszerűbb letagadni a rossz működést, mint szembenézni az élethazugságaimmal, az önsorsrontó mintáimmal és dinamikáimmal, a gyengeségemmel vagy az erőszakosságommal – sarlatánok tömege kitartó behízelgéssel dolgozik ezen.

Csakhogy a Női Önbizalomedző nem pusztán egy közülük: nem pusztán egy tréner, hanem egy jól megtervezett pszichés hadviselés műveleti főnöke. Miközben önbizalmat kínál, miközben a bölcsesség, a boldogság és a megváltás ígéretét csöpögteti női lelkek tízezreibe, soha nem mulasztatja el halálba frusztrálni az őt követő lányokat és anyákat: minden bölcselet mögött az ideális, önbizalomtól duzzadó nő képe látható. Na, ne Thatcherre vagy Merkelre gondoljuk! Ne Marie Curie-re vagy J. K. Rowlingra! Ne feminista aktivistákra, kosztümös cégvezérekre vagy nagycsaládok matriarcháira – kizárólag topmodellekre. Jelen szélhámos pontosan ugyanazt a hadviselést folytatja a női nem ellen, amit a multinacionális részvénytársaságok és a reklámipar. A nőiség jelentése Marozsák Szabolcs szótárában: tökéletesre fotoshopolt vonások, drága outfit és legfeljebb harminc év. Ha van, ami a nap minden órájában mérgezi a nők életét, ha van, ami lelkükben az önbizalmat csírájában tiporja el, az éppen ez: állandóan a tökéletes aktus ígéretét kell hordozniuk, és cseppet sem érdekli a társadalmat, hogy miként teljesednek ki akár a munkájukban, akár az anyaságukban.

Marozsák elsősorban lerombolja a nők önbizalmát – így gyárt belőlük jó fogyasztót. Persze nem az ő démoni elméjének terméke ez: ugyanezt teszik a kozmetikai cégek, amelyek a ráncok elleni kr��meket csábító, huszonéves szépségekkel hirdetik, és ugyanezt teszik a divatmárkák, amelyek ruháikat megnyomorított, gyermektestű, anorexiás modellekre aggatják. Marozsák kígyómérget fecskendez a benne bízó nők lelkébe – és már árulja is a csodaelixírt. Csakhogy míg a felkínált megváltás hazugság, a kondicionált öngyűlölet valóság.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 01. 26.

Az öngyűlölet vámszedője a Nemzeti.net-en jelent meg,

[hirzilla]

Fegyverbe! http://hirzilla.hu/hirek/online-hirek/pestisracok/2019/03/31/fegyverbe/?feed_id=3534&_unique_id=5ca092778305c „A gonosz diadalához nem szükséges semmi más, csak annyi, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit.” Edmund Burke „…láttam, hogy nagy földrengés támadt. A Nap olyan fekete lett, mint a szőrzsák, a Hold pedig olyan, mint a vér.” – írja János az Apokalipszis lapjain, hiszen nem nagyon tudta elképzelni, hogy ne legyenek nyilvánvaló jelei a borzalom közeledtének. Tévedett ebben. Szép tavaszi nap volt, felhőtlen, napsütéses, a kertben madarak énekeltek, gyűjtötték a szénaszálakat a fészkekhez, készültek a nagy megújulásra, hogy újabb tollas kis mihasznákat hozzanak a világra. Így tavasszal az egész világ, benne még a hozzám hasonló szkeptikus vénember is, optimista. Ki ne lenne az? Aztán a napozás és olvasgatás után, ahogyan szoktam, körül akartam nézni a nagyvilágban. Ekkor került a szemem elé egy cikk, amely árnyékot borított a tavaszi optimizmusomra. A híradás címe „Transznemű harc az öltözőváltásért: megegyezés született” volt, és az Index nevezetű kiadvány oldalain került a szemem elé. Leírják benne, hogy egy bizonyos Medgyesi Aliz, egy 41 éves transznemű „nő” követelésének helyt adott az Egyenlő Bánásmód Hatóság. Az illetőt, miután nemet „váltott” (értsd: kijelentette magáról, hogy ő innentől kezdve ő nő és kész), a munkahelyén nem engedték be a női öltözőbe, hanem külön helyet jelöltek ki számára. Minő fasizmus. Közbelépett azonban a nevezett hatóság és a munkahely meghátrált, innentől kezdve kedvére járhat a női öltözőbe. Megtudtam, hogy az illető lény érdekeit a Háttér Társaság nevezetű buziszervezet látta el, mint látjuk, sikerrel. Ezentúl nemcsak bejárhat a valódi nők közé, hanem még bocsánatot is kértek tőle, és „felkérték, hogy a cég által szervezett panelbeszélgetésen beszéljen a nemi identitás kérdéseiről.” Úgy tűnik az egyezség megkötése szép, jogállami stílusban folyt. Megkérdeztek mindenkit, a munkáltató nyitott és elfogadó volt, innen béke és sokszínű boldogság vár a résztvevőkre. Voltak azonban akiket senki nem kérdezett meg, akinek véleményére senki nem volt kíváncsi. Ezek pedig azok a valódi nők voltak, akikkel ezentúl együtt fog öltözni, fürödni ez az izé. Ők fognak egy szál alsóneműben, vagy anélkül mászkálni az öltözőben, miközben ez majd nézi őket. És majd ő is ott kalandozik pucéran, miközben lábai között ott lóg(?) az egész ocsmány hülyeség természetes cáfolata. Vajon milyen érzés lesz ez nekik? Mert ugyebár a sajtóból tudjuk, hogy például a ködös Albionban, ahol az elmebaj már a tetőfokára hágott, voltak efféle „nők”, akik kérésükre a női börtönbe kerültek, és aztán botrány is lett a dologból, mert ott, a nőiségükkel homlokegyenest ellenkező interakciókba keveredtek a valódi női elítéltekkel. Csak mert valami hülyék úgy döntöttek, hogy az ivarszervek nem számítanak, csak az illető saját kijelentése bizonyíthatja a nemét. Mi van ha majd a női öltözőben, a csinos, kívánatos munkatársnők láttán ébred rá, hogy tévedett? Túl ezen nem kérdezték meg az illető cégnél dolgozó hölgyek férfi hozzátartozóit sem. Nyilván mert ciszheteró taplónak gondolják őket, akik nem tudnak a kellő nyitottsággal állni a dologhoz, ezért a véleményük nem számít. Van is valami ebben, mert én békés ember vagyok, ám ha valamelyik női hozzátartozómat kényszerítenék ilyen förtelmesen megalázó helyzetbe, bizonyára nem tudnék jótállni magamért és akár jogon kívüli eszközzel (vö.: szívlapát) is, de beavatkoznék. Én ugyanis úgy emlékezem, engem arra tanítottak, hogy az ember mezítelen teste nem tehető közszemlére az akarata és beleegyezése nélkül, és – tudom förtelmes fasiszta megkülönböztetés – ez különösen vonatkozik a nőkre. Azt is eszembe vésték, hogy a nők védelmezése pedig nem az ostoba feministák, hanem a férfiak dolga, mert ezt diktálja a lovagiasság, ami – tudom – szintúgy fasiszta ciszheteró fogalom. Amint a Háttér Társaság neve fölmerült, azonnal nyilvánvalóvá vált az egyedi eset mögött meghúzódó szándék. Nem ennek a szerencsétlen beteg lelkű embernek az ügyéről van szó, hanem sokkal többről. Precedenst kívánnak teremteni. Amint az a boldog nyugaton már megtörtént, itt is ki akarják alakítani a félelem légkörét, az ahhoz szükséges hivatalokkal és ilyen-olyan NGO-kal, érdekképviseletnek álcázott besúgóhálózattal. A cél az, hogy senkinek még csak eszébe se jusson a józan ész nevében felemelni a szavát, mert azonnal rátámadnak, és – mint azt már szerte a nyugati világban láthatjuk – mindenféle repressziók érik, kirúgják a munkahelyéről, derékba törik a karrierjét. Gonosz diktatúra épül, a perverz hülyeség diktatúrája, és mindez természetesen az emberi jogok, a nyitottság és elfogadás álcáját viseli. Ellenünk akarják fordítani azokat az értékeket, melyeket nagyjából mindannyian vallunk. A társadalom jobbítására tett kísérletek, bármely úton is indulnak el, szükségképpen vezetnek ugyan ahhoz a diktatúrához, melyben megszűnik a szólásszabadság, melyben egy ideológiavezérelt, torz hatalom uralkodik. És – amint eddig mindig – vannak olyanok, akik helyeslik ezt, akik vagy szimplán ostobák, vagy hasznot akarnak húzni az egészből. Ez a szerencsétlen „Aliz”, aki most tán úgy érzi, győzött, eszköz e diktatúra kiépítéséhez csupán. Beengedhetik a női öltözőbe, hordhat szoknyát, összeköltözhet egy másik buzival; nő akkor sem lesz soha, és – ha nem teljesen hülye – akkor valahol ezt ő is tudja. Ez a tudat pedig annál fájóbb és elviselhetetlenebb lesz, minél inkább a nyilvánosság előtt zajlik a dolog. Bizonyára jobb lett volna neki, ha magában küzd a démonaival, de ez olyan megélhetési buzikat, mint a Háttér Társaság, természetesen nem érdekli. Nekik a nyilvánosság kell, botrány, hogy a kenyéradóik felé el tudjanak számolni a kapott pénzzel. Eddig, én ostoba, úgy gondoltam, hogy mi itt Európa hátsó udvarában, valamiféle elíziumi mezőkön élünk, ahová nem jut el a nyugatot elöntő mérgezett elmebaj. Azt hittem, hogy mi egy kicsit védettek vagyunk. Ám látszik, hogy tévedtem a szellemi-ideológiai gyarmatosítás elér bennünket is. Ezek azonban csak az első lépések még, és a határtalan pökhendi önbizalom mögött még kétségek és félelmek húzódnak. Most kell felemelni a szavunkat. Minden fórumon, minden eszközzel tiltakozni nyilvánosságra kell hozni mindazok nevét, akik ebben a szégyenteljes komédiában részt vettek, hogy tudjuk: kik akarják feldúlni a normális életünket. Fegyverbe!

[hirzilla]

Ha hulla vagyok, megköszönöm az edzőmnek http://hirzilla.hu/hirek/online-hirek/kajak-kenu/2019/04/06/ha-hulla-vagyok-megkoszonom-az-edzomnek/?feed_id=21202&_unique_id=5ca88a6d69791 Kárász Annát a hazai kajakozás legnagyobb ígéretének tartották, már 21 évesen volt esélye a válogatókon, hogy kijusson a 2012-es olimpiára, de lemaradt Londonról. Utána töretlennek tűnt a fejlődése: 2014-ben a világbajnok női kajaknégyes tagja lett. 2015-ben legyőzte a válogatókon többször is Kozák Danutát. Még abban az évben a milánói világbajnokságon ezüstérmes lett 500-on és 200-on is. Egy évre rá ugyan vállfájdalmakkal küszködött az olimpiai válogatókon, összeszorította a fogait és jól szerepelt, a riói olimpián mégsem vehetett részt, holott korábban az első és a harmadik pozícióban is ült már a világbajnok hajóban, ami a sokoldalúságát jelezte. A 2012-es lemaradás nem érintette meg, a riói távolmaradás annál inkább, mert reálisnak gondolta, hogy a legjobb négy között ott a helye. Miután Rio kimaradt, amilyen gyorsan lehetett, megműtötték a vállát – Gulyás Károly végezte az operációt –, hogy minél hamarabb felépüljön. 2017-et lényegében a megfelelő regeneráció miatt el is engedte, a 2018-as év viszont ismét az övé lett. Párosban és négyesben egyaránt világbajnoki aranyat szerzett. De ne szaladjunk ennyire előre. Kárász 2010-ben igazolt át Szegedre Dunaújvárosból, a városban járt egyetemre, ezért ő hazai pályán versenyezhetne az augusztusi vb-n. „Nem úgy lettem kajakos, hogy már egészen kis koromban elterveztem, a világ legjobbja vagy olimpiai bajnok szeretnék lenni. Még 2010-ben is vívódtam, hová menjek továbbtanulni. Amikor be kellett adni februárban a jelentkezési lapot, az utolsó napokban döntöttem el: Szegedre megyek, mert ott a tanulás mellett kajakozhatok is. Az építészmérnöki pálya is nagyon tetszett és vonzott, de olyan szak nem volt a városban, így a közgázt céloztam meg nappalin, ahová fel is vettek. Szóval, vívódtam kicsit. Dunaújvárosban a kenus fiúkkal versenyeztem, ahogy az szokás, és amikor lehagytam őket, fokozatosan alakult ki bennem, hogy egyre többet és többet kihozhatok a karrieremből. Szegeden testközelből láthattam Janics Natasát, de én akkor még fel sem fogtam, mit jelent azon a szinten kajakozni, amin ő, de nagyon élveztem, nem volt nyomás rajtam.” Már a kisebb sikerek után is meg kellett küzdenie a jelzőkkel, amiket ő túlzónak érzett. Szegeden rögtön Janics utódjának kiáltották ki. Amikor 2015-ben megnyerte a válogatót – nem érezte berobbanásnak a sikerét –, akkor ő lett az újságokban a kajakkirálynő. Úgy véli, egyik titulusra sem szolgált rá, ő inkább a saját maga útját szeretné járni, és csak szimplán nagyon jó kajakos lenni. Kárász a világbajnoki aranyai ellenére úgy gondolja, hogy a nagybetűs versenye akkor volt, amikor 2015-ben le tudta győzni Kozákot a hazai válogatón. Azt egy tökéletes pályának tartja, a megfelelő izgalom volt csak benne, a rajtja, a sebessége, a vízfogása olyan volt, ami egy ilyen győzelemhez kell. A vb-ről két ezüsttel térhetett haza, egyéniben ugyan nincs jobb eredménye, mégsem jó élménye az a verseny, mert túl nagy volt a távolság közte és az első helyen célba érő új-zélandi olimpiai bajnok, Lisa Carrington között. Kívülről nézve szép a második hely, de neki belülről nem, mert nem elégedett. A tanulságokat levonta, a hibáiból pedig tanult. A tavalyi évről azt állapította meg, nem történhetett volna jobb dolog, minthogy a sportág legnagyobb klasszisa, Kozák Danuta párosban vele akart indulni, őt választotta. Egyszer már, 2015-ben megpróbálkoztak a párossal, de akkor elálltak ettől, Kozák pedig Szabó Gabriellával vb-aranyat nyert, majd Rióban olimpiai bajnokok is lettek. „Ahogy összeültünk évekkel később másodjára, és mentünk egy ötszázat, érzetre sokkal jobb volt, mint a régebbi. Szerencsére az óra is megerősítette ezt, mert nagyon jó időt értünk el. Dana nem mondott azonnal igent, hanem megnézték azt is, milyen jól mennek Gabival. Eltelt egy nap, amikor hívott az edzőm, Simon Miklós, mert őt pedig Dana edzője hívta, hogy készüljünk közösen a válogatókra, ahonnan kijutottunk a vb-re. Emlékezetes pillanat volt, a sportág egyik legnagyobb alakjáról van szó, akinek tisztelem az eredményeit.” Párosban nagy csatában verték az új-zélandiakat, 23 ezreddel. Kozák úgy érezte, nagyobb az előnyük, ő biztosabb volt a sikerben. Kárász egy kicsit megijedt. Egészen pontosan nem tudtam örülni a pillanatnak. Életem egyik nagy pillanatának. Mert ahogy célfotó lett, elmúlt a győzelem pillanata. Aztán amikor kiírták, hogy mi voltunk a gyorsabbak, megnyugodtam, de már nem jött vissza a győzelem ösztönös mámora.” A négyes sikere még szorosabb volt, tizenhárom ezredmásodperc. Azt még bizonytalanabbnak gondolta, ott sem tudott azonnal a célba érkezés után felhőtlenül örülni, úgy látszik, azt még tartogatja neki az élet. Ahogy hazatérnek Dél-Afrikából, április végén ismét összeülnek Kozákkal, kipróbálják, hogyan siklik a hajójuk. Addig külön készülnek, igaz, a vízen gyakran találkoznak. Kárásznak a páros a legfőbb célja az idei vb-n, mert a kvótamaximálás miatt nem lehet duplázni négyesben és párosban. Edzője, a nemrég Angliából hazatérő Simon Miklós azt mondta róla, igazi álom vele együtt dolgozni. Kárász úgy kódolta ezt a jellemzést, hogy azonos hullámhosszon vannak, ugyanazt gondolják a felkészülés közben is. Jó néhányszor egy-egy javaslata megegyezik az edző elképzeléseivel. Tényleg szereti azt, amit csinál, és ha ez a mindennapokban tükröződik, annak csak örül. 15 kilométer evezés után tért vissza valamelyik márciusi reggel, totál kifulladva, de ezt élvezi. „Hulla voltam, és megköszöntem az edzőmnek. Szeretem feszegetni a képességeim határát, vizsgálgatni és emelgetni a f��jdalomküszöböt, meddig tudok elmenni. Arra hirtelen nem is tudok válaszolni, mit nem szeretek a kajakozásban, bár mint mindenkinek, nekem is vannak rossz napjaim. Még a nagy monotonitásban is megtalálom olykor a szépséget, a pozitívumot. Nagy eredmények nem születhetnek odaadás nélkül. Önbizalom sincs anélkül, hogy tudnám, minden tőlem telhetőt megtettem.Amikor a fontos versenyek jönnek, ezekből kell építkeznünk. Akkor derül ki, mit tettél meg ebben a cseppet sem látványos időszakban. Sokszor nehéz a mi sportágunk, de akkor is szem előtt kell tartani, ez a dolgom. Versenyző és kajakfüggő vagyok, és szeretem azt, amit csinálok.” Augusztus 25-én, a vb zárónapján egy boldog versenyzőnek látja önmagát, aki főszerepet játszott, aki a saját értékrendjében még előrébb lépett, és a lehető legtöbbet hozta ki önmagából. Borítókép: Kárász Anna Fotó: Kiss József / MKKSZ Köszönjük, hogy olvasol minket! Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!