#mi van velem

[banatostenger]

„Annyira emberen segítettem, hogy elfelejtettem magammal is ezt tenni…“

[nehazuddhogyszeretsz2]

Teljesen felborultak a hormonjaim és hetek óta ✨️GYEREKET✨️ akarok.

[diogenesz2020portugal]

"Hívtak már csalók a "banktól"? Engem az imént. Még megvan a magyar számom. (Alig vártam már, hogy kipróbáljam élesben, amit kitaláltam erre az esetre.)

Mikor belekezdett a mondókájába, megállítottam:

- Mit is mondott mi a neve?

- Éva.

- Éva, én halottlátó vagyok, és szerintem a nagymamája van itt velem. Hordott-e életében szemüveget a nagymamája? - mondta, hogy igen. Én megkérdeztem, akarja-e hallani, mit mond neki a nagymama, mert akar valamit mondani. Majdnem sírt, mondta igen, nemrég halt meg. Mondtam neki:

- Azt mondja a nagymama, hogy kisunokám bocsáss meg nekem, - itt elkezdett bőgni - nem úgy szerettelek ahogy kellett volna, (itt már kész volt, bőgött mint a zápor) és miattam lettél egy mocskos csaló gazember, de ha ide jössz a pokolba, ahol lakom, téged is naponta a farkára tűz a vörös ördög, szóval térj jó útra, kislányom, míg nem késő.

Ezen a ponton lett anyukám foglalkozása igen népszerű k-betűs, majd baszta rám bőgve a telefont."

[stickalittle]

Az OBI webshopja baromi kalandos (már, ha nem akarom szarnak nevezni).

Először is összekattintgattam benne 5 dolgot. Oké, bemegyek a pénztárba. Akkor kiírja, hogy ho-hó, nem vagy ám belépve, bro. Nem, hát, bro, mert nem is vagyok regisztrálva. Akkor bizony cumi, bro, mert ez exkluzív hely, itt nem ám csak úgy vásárolgatsz account nélkül! Hát, legyen, mondom, mert azt a szaros kaspót máshol 5 ezerrel drágábban árulják. Beregisztráltam. Megyek a fizetéshez: a kosár üres. Mi a fasz! Ebben egyet is értettünk az oldallal, el is képzeltem, hogy egy kis manó bólogat az oldal mögött, hogy bizony, mi a fasz, bro, közben rágja a szotyit, és még odaszúrja, hogy kell, vagy nem, bro, mert akkor kezdd elölről. Kell, bro. Elkezdem elölről összekattintgatni. Kosár, pénztár, minden fasza. Már majdnem fizettem, amikor eszembe jutott, hogy baszki, lehet, hogy nem írtam adószámot, pedig ha írok, akkor még az ÁFA-t is visszaigényelhetem. Nyomom a gombot, vissza, vissza, huh, adószám, aha, hát beírtam korábban is, akkor tovább, tovább, fizetek... A kis manó már röhög: na, bro, a kosár üres, mi a faszt akarsz kifizetni?! - Mi a fasz! - mondom. - Mi a fasz! - mondja a manó. Sóhajtok, összekattintgatom megint. Tovább, tovább, fizetés, kártyaszám megadása, huh, csak nem úgy néz ki, hogy meg tudom rendelni ezt az 5 szart?! A kis manó köpködi a szotyit: - de meg tudod ám rendelni az anyád picsáját, bro, előbb lépj be az oldalra a most regisztrált accounttal. - Miért, nem léptettél be a regisztrációkor? - Már miért léptettelek volna be, bro, hát mi vagyok én, portás? De most már rosszat sejtek, velem nem baszol ki, inkább egy másik ablakban nyitom meg a belépési felületet. Ott belépek. Nagy meglepetés nem ért: itt a kosár üres. Jó, de van ám nekem a másik ablakban egy összekattintgatott kosaram, és a süti csak megjegyezte, hogy amúgy be is vagyok lépve. - Azt hitted - mondja a manó röhögve - hiszen a másik ablakban is üres a kosarad, akkor itt is. Ja meg még azt akarom mondani, hogy itt amúgy sem vagy belépve, bro, hahaha! Oké, belépek ebben az ablakban is, és már rutinból kattintgatom össze az 5 szart. Tovább, tovább, fizetés. Bro, olvasd csak, ide tolom eléd, hogy mi fasza csávók vagyunk ám, majd csak akkor vonjuk le a pénzed, amikor elküldjük a cuccot. Tényleg fasza srác vagy, manócska! Kártyaszám megadás, csippan a telefon, a manócska egyből felfalta a pénzt. Mondjuk, nem ezt mondtad, bro, de hát, annyi baj legyen. Na, várom a csomagot. Egyszer csak jön egy számla, párezer forintról. - Mi a fasz, manócska? - Bro, most ennyit tudunk küldeni, ezt a kis bambuszbaszt, meg a vaskampóspöcsöt, hát ezek is ott volt a megrendelések közt. Mit akarsz, ötből kettő, nem is olyan rossz. Hogy a kaspóddal mi lesz, azt még nem tudom, majd valami lesz, lazíts, bro, relax! Most itt tartunk.

[brgzmpff]

tegnap mondta egy vendég, hogy el akart vinni az egyik szomszéd intézménybe egy jeles street art művész megnyitójára a héten. és kénytelen voltam elmondani neki, hogy egyrészt becsülöm és tisztelem a szomszédokat, de még az autisztikus személyiségjegyeimen keresztül is átjön, hogy a közös eseményeken soha nem jönnek oda hozzám köszönni, és az első találkozásnál velem szemben definiálták a helyüket és olyan gőggel és lenézéssel beszéltek rólam és a terveimről, hogy arra jutottam, hogy teljes nélkülük is az életem.

másrészt a street art nekem egy icipicit többet jelent egy divatnál. nagy levegő és vállalom leírva is. nekem a street art a művészet demokratizálódását is jelenti, abban az értelemben, hogy nem kell white boxban idegenként feszengeni azért, hogy művészettel találkozz. a street art helyspecifikus műalkotás, ami reflektál a környezetére. és a legjobb munkáknak, _szerintem_, van önmagán túlmutató mondanivalója. ezek miatt erős legalábbis a Banksy életmű. Már az elejétől kezdve az volt a bajom a magyar street arttal, hogy az első pontnál leragadtak. 99% nem helyspecifikus, és mondanivalója talán Miss KK-nak volt és azóta még Szárnyas Doboznak lett, néha. Gergő még a párt alapítása előtt csinált pár olyan munkát, ami mindhárom szempontnak megfelelt, de azt is inkább Gergőéknek illene mondani, amennyire Suzy és Tibi össze voltak nőve anno. De így kb a még művész csoport mkkp volt az egyetlen, aki igazán értette a műfajt.

kurva szarul fog hangzani, de nagylevegő és akkor ezt is leírom, hogy amikor én foglalkoztam street arttal, a munkáim igazándiból helyspecifikus és társadalomkritikus munkák voltak. mutattam is pár dolgot a tegnapi vendégnek, hogy művészként én miket csináltam, és azt is kimondtam, hogy a jeles művész munkásságát nem tartom többnek vagy kevesebbnek az internetes mémeknél, és a jelentőségüket sem látom sem többnek sem kevesebbnek egy utcákon publikált mémgyárnál.

szigorúbb napokon azt szoktam mondani, hogy a magyar street art sajna leragadt annál, hogy tehetséges grafikusok önmagukat reklámozzák a matricákkal és pasteupokkal. sokan a street art portfolioval jutottak reklamugynoksegbe, vagy futtattak fel termekcsaladokat, a gerillamarketing rengeteg tehetseges embert segitett jobb korulmenyek koze. de nagyon kevesen tudtak maradando nyomot hagyni street artosként. (az, hogy pl én mit látok a munkáim után, hogy mi maradt utanam ott, ahol volt kint cuccom, az egy masik mise. csak egy szal, hogy miert nem street artolok. hogy utánam elkezdtek ellenzeki partok hasznalni a nyugati feluljarot, es egyszercsak leszedtek az uvegeket rola asszem a tarlós alatt, es igy kb alkalmatlan lett molinozni a hely, mert kurvapara volt már akkor is, amikor voltak üvegek.)

szóval az egy nagyon különleges pillanat volt az én életemben, amikor ebben a tegnapi beszélgetésben a műfajról megmutattam a munkáimat a vendégnek és elkezdett röhögni, hogy ja hogy így kurvára értem, hogy nem egy szinten gondolkodom a jeles művésszel a műfajról, és ez egy kicsit jólesett a 10+ éves sértettségemnek, amiről nagyon ritkán beszélek.

[csacskamacskamocska]

Lassan évértékelő

Az utóbbi idők legkurvábbjobb éve volt a 2024. Akkora ívet húzott, amiről korábban nem is álmodtam, hogy tényleg megtörténhet.

A nemalvás, rágódás, pokol összes bugyrában kódorgás és keresgéléstől a nyugodt alvásig, önmagam megbecsüléséig, és a merészségig, hogy felvállaljam magam. Eddig se voltam sokkal másabb, csak sokkal erősebb és szilárdabb lettem. Nem baj, ha nem szeretnek. Tényleg nem baj. Én akkor is egy jobb világban élek, amiben szépségek vannak, szeretet, vidámság, és magasról teszek rá, hogy másnak erről mi a véleménye, mennyire tartja gyerekesnek vagy naivnak vagy akár egoistának. Ha nem tetszik valami, lehet kilogolni az életemből, de iziben.

Szerelem: Annyi idő telt el "azóta", amennyi idő alatt kihord az ember egy gyereket. Én saját magamat hordtam ki ez alatt a csendes idő alatt. 15 éve megismertem valakit, aki már akkor is necces volt, akit már a második beszélgetésnél kellett volna letiltani a picsába és kerülni, mint a pestist. De azt hittem, életre lehet szeretni. Nem abban tévedtem, hogy nem lehet, hiszen ezt nem tudhatom, hanem abban, hogy szükséges-e. Mert nem szükséges. De ettől én még az vagyok, aki képes nagyon szeretni. És ez is jól van így.

A 2024 a nagy beteljesülések éve volt. Szembenézéseké is, de szerintem az minden évben akad pár. Az ember ránéz a seggére, a ráncokra az arcán, arra, hogy nem érti, hogy a húszéves hogy csatlakozik fel két perc alatt a tévére, ami neki 15 percbe kerül, hogy két megpakolt táskával a vállamon nem tudok guggolásból felállni, hogy jobban kell vigyáznom amikor jövök le a galériáról, mert, ha lezuhanok... nincs itt senki, aki segítene, hogy az egekbe nőnek az árak és közben már nincs kedvem több munkát vállalni, hogy több pénzem legyen, és persze a szorongások. Szorongok attól, hogy mi lesz a következő 10-20-30 évben, hogy merre tart az ország és a világunk egésze. Szorongok és terveket szövögetek, aztán a következő pillanatban elönt az érzés, hogy szarni bele, semmilyen terv nem véd meg semmitől, csak élni kéne, enni, baszni, odakucoodni valakihez és önámítani, hogy ez jó -- mert amúgy tényleg jó. Alkotni nehéz, ha az ember szorong a világ jövőjétől, mert az érzés erős, hogy nincs kinek csinálni, nincs "utókor". A pillanatnyi örömök, amiket a visszaigazolásokból, a baráti vállveregetésekből nyer az ember, közelebbről megnézve szánalmas. Dolgozni kell azon, hogy az ember önmaga fontosságát átérezve az alkotásait beletolja a sokdimenziós térbe. Bármilyen értelmetlen, én csinálom, mert része vagyok a sokkal de sokkal nagyobb egésznek, és lehet, hogy semmit se számít, de lehet, hogy mégis. Nem tudhatom!

Megadatott ebben az évben, hogy szeretek bekucorodni a takaróm alá, szeretek onnan körbenézni, örömömet lelem a lakásomban, a gondolataimban, és elégedett vagyok az életemmel. Nem azért mert nincs problémám. Inkább azért, mert nem cinizmussal védem magam, hanem bizakodással.

Gyakran eszembe jut a pszichológus kérdése: hahó, hol van az énvédő mechanizmusa? És amikor eszembe jut, akkor mintha valami fegyverhez nyúlnék, megtapogatom. Aha, van olyanom. Most már van.

Ha kellemetlen veled beszélnem nem beszélek veled. Ha kellemetlen melletted lennem, nem leszek melletted. Ha úgy érzem, nincs rendben amit csinálsz velem, mondani fogom. Ha nem veszed figyelembe, akkor nem tartok veled kapcsolatot. Ha beszólsz, gúnyolsz, lehúzol, kioktatsz majd ezeket bagatelizálod, kizárlak az életemből.

Továbbra is elképesztően toleráns vagyok mások furcsaságai, csetlésbotlásai, bolondériáival. Amíg a tisztelet megvan, amíg a tolerancia kölcsönös, amíg érzem a barátság melegét.

A munkahelyem egy FOS :D :D De nekem most pont megfelel. Nem várok tőle semmit.

A családommal a kapcsolatom kisimult, sőt. Ez az egyik legszuperebb volt az évben! Ez a fájdalom is megszűnt.

Az anyagi helyzetem, mint egy oldalára fordult szuperyacht.

A terveimről most már tudom, hogy lépés, lépés, haladás, lépés, lépés... megy minden, nem kell idegeskedni. És ez 2025-ben sem lesz másként.

Boldog új évet kívánok mindenkinek, aki még erre jár! :) <3

[tuuszferi]

Egészségtelen viszonyom a nőkhöz

Tegnap kaptam a munkahelyemen két koncertjegyet jövőhétre. A nővéremmel fogok menni, de szép gondolatfolyamot ébresztett bennem a dolog.

Először is beugrott anyám és családom többi tagjának erős kritizáló hangja, "Dehát nincs olyan lány akit elhívj? A munkahelyeden senki OLYAN nincsen? Komolyan a nővéreddel fogsz menni?" (ezeket így hogy elmúltam 30 természetesen már nem mondják ki hangosan, de a huszas éveim alatt hallottam őket eleget...)

Úgyhogy belső kritikus hangom hatására elindítottam egy gondolatkísérletet, hogy egy random félig ismerős kolléganőmet elhívnám a koncertre. ��s egyetlen szó ugrott be: az adott nő biztosan HÁLÁTLAN lenne... mint anyám, aki MINDENT is elvárt apámtól de SEMMIT nem adott neki cserébe, csak kritizálást meg basztatást. Pontosan ez a kép ugrott be, elviszem a lányt a koncertre, tegyük fel tetszik neki jól érzi magát, aztán majd azt sem fogja megengedni hogy megcsókoljam. Hálátlan lesz majd. Ami persze nem igaz. Én nem fogom merni megcsókolni, mert mi van ha maga a koncert és a velem eltöltött idő túl kevés, túl gyenge? Mi van ha egy ilyen menő koncertre elvinni egy lányt túl sok első randinak, és azt fogja érezni hogy valamit adnia KELL cserébe, amit én semmi esetre sem erőltetnék rá? A biztonsági játék az, hogy meg sem próbálom megcsókolni, és őt okolom azért mert hálátlan lesz hogy koncertre vittem.

Ettől függetlenül biztosan jól fogom érezni magam egy random csaj helyett a tesómmal. Azthiszem ezt a dolgot egy kicsit túlgondoltam... és egy kicsit pozitívabban kellene tekintenem a jövőre, nem pedig a "Hogyan nem fog sikerülni?" szenáriókat végtelenítve a fejemben...

[banatostenger]

“Minden nap azon gondolkodom, hogy vajon helyes volt-e amit tettem…de ezzel megóvtam valakit magamtól…„

[ornamental-commie-faggot]

Csak egyet lehet választani!

[haelhetekevvelakifejezessel]

Hány év a gyász? Meg átlapolhatnak-e, vagy egymás után kell őket számolni? Mi az illő? Duplán számít-e egyszerre kettő, vagy szimultán kell őket számolni? Ér-e több kreditet a fiatal, mint a vénebb? (És ki és kinél és hány évente és mennyinél?) Mikor kell elkezdeni meg mikor illik befejezni? Meg ugye mi a faszról is van szó ilyenkor, hogy gyász? Úgymond mi a bánat is?

Hogy tagadás, alkudozás meg elfogadás. Meg harag és a többi lehetetlen baromság, amiket szigorúan lineáris grafikonon az orrod alá tolnak, és tessék, egy bevásárlóközponti útjelző rajta: "ön itt áll most". Holnap majd eggyel arrébb. Majd a sportrészlegnél talán.

Hát: biztos, hogy arrébb, csak már most is téved, ahogy szokott ezeknél a sarlatánoknál lenni. Az a kép jut eszembe, amit az akárhanyadik marsjáró robot készített a távoli Földről, és valami véletlenül épeszű ember rátűzött egy kis táblát: "ön itt áll most". Hát szerintem ez az úgynevezett gyász.

Volt a H. Kati (vagy van, csak már nincs), akivel jó viszonyban voltunk, amíg el nem küldött a kurva anyámba (valószínűleg mindenkinek így volt egyszerűbb), az apám jóbarátja volt, ő mondta egyszer vigasztalólag: nekem tizenöt éve halt meg anyám, de ma is beszélek hozzá. A Kati vagy száz éves, de legalábbis most hetvenöt, amennyiben együtt voltak egyetemisták az apámmal. Nekem hét éve halt meg az első (születési sorban utolsó) öcsém, és már nem beszélek hozzá nagyon. Apámhoz se, pedig ő csak most lesz három. De tegnap este is vele álmodtam: hozott valami ételt, figyelmességből, mert tudta, hogy itthon dolgozom és nincs időm enni, lerakta az íróasztalomra, de rögtön visszajött és a felét mégis elvitte. Biztos anyámnak elfelejtett hozni -- röhögtem magamban, és ennyiben is maradtam vele. Ezért hívogatott mindig az öreglány, ti. az anyám, ha kettesben találkoztunk az apámmal. Apám pedig "..Elvégre akkor jön-megy, amikor akar, tizenhárom éve halott. Holnap éjjel majd, talán. Úgy tűnik, mostanában szeret velem lenni egy kis időre." -- olvastam az egyik nap egy versben. Az enyém még nincs három éve, mégis ugyanezt csinálja. Mikor illik ezt elkezdeni? Vagy mikor illendő befejezni?

Elvégre is soha, vagy pediglen azonnal, amennyiben a hullák az égből mindent látnak. Időnként elképzelem, hogy zombikkal van teli a mennyország.

Tesóm, a másik (az, tényleg másik) jót röhögne. Vele nem kell ilyen olcsóságokon szórakozni, remekül diskurálunk. "Baszd meg, Kata, mondtam, hogy nem fekhetsz le a barátaimmal!" De nem is a barátod, csak a szomszéd, aki megvette a lakásodat. "Azzal meg pláne!" De csak beázott a vécéd, amikor már megdöglöttél, és azt is nekem kellett megoldani. "Leszarom bazmeg!" A konyhaszekrényed is leesett, azt is nekem kellett, meg az egész hagyatékit is, meg a muttert is, meg Isti sem áll velem szóba már, meg Anitához sem mehet a fehér, mert lepisálta a kanapéját. Egyszer. "Leszarom." Jó, de... "Leszarom." Akkor én is!

Aztán egy ideig nem áll szóba velem, de amikor írom, hová mentünk síelni meg ilyenek, akkor azért örül.

Én meg csak azt nem tudom azóta eldönteni, hogy ha akkor nem hal meg, akkor nem nekem ázik be a vécé és...

nem nekem kellett volna az egészet, most meg az egyik szemem nem tud igazán sírni, a másik meg nem tud igazán nevetni. Talán egy közepes agyvérzés segítene, múltkor is a Marika csak a fél szájával már meg minden -- gondoltam az autóba visszaülve. Aztán elmentünk egy vidéki ház felé a következő síelést megtervezni az apám gyűrűjével az ujjamon, tesómmal a fejemben. Anyámra, érdekes, a következő két napban egyáltalán nem gondoltam.

[kezenani]

teljesen kiborít ez a bejelentkezési puccparádé, a kurva ügyfélkapura fel sem enged, csak ha regisztrálok a másikra, a pluszra vagy a dápra. olyan jelszókezelő lófaszokat kell feltöltenem mindenűvé, amivel aztán jelszó nélkül beléphetek mindenhova! hát ez fasza lesz, de kurvára nem akarom. minden oldalakon keresztül sorolja a mindeneket, hogy milyen pofonegyszerű, minden második szavát ha értem. segond akkor sincs ha vécébeejted, ellopják, betörik, törölheted bármikor! azám! én nem értem már a sima kétlépcsős baszakodást sem, 3 próbád van, ki az a homályagyú aki be akarna lépni a navos oldalamra vagy a könyves oldalamra, ami megéri neki hogy kitalálja a felhasználónevem, de még az akár egy karakterből álló jelszavamat is! ehelyett te saját magad kis ártatlan fióknyitáshoz kell megadj egy legalább 8 jegyből álló kurvaanyját, különleges jelekkel, számokkal, mintha az életed múlna rajta. a gmail-t meg mondjuk nem spilázzák túl, kotyogó, oszt bent is vagy. vagy bárki

na de hogy visszatérjek ahonnan el se indultam, kurvabonyolult az egész és nekem hármat kell autentikélni, és már fel se enged a szükséges és eddig vidáman (eddig se!) használt oldalakra, gyűlölöm az okosvilágot ahogy van, és itt jön megint az hogy nem elég a mindennapi agyfasz plusz még ezzel tetézve, megint elkap a rémes szorongás hogy mi a zebracsíkos lófasz lesz velem 5-10 év múlva, amikor már tényleg öreg leszek és buta :(

[kavekkozt]

Mi a Duna rossz oldalán lakunk, úgyhogy nálunk ezek a régi villamosok járnak

Teljesen jó, kivéve ha babakocsival/csomaggal/kerekesszékkel vagy (vagy ha süt a nap! már írtam a wiener liniennek hogy firhangot bitte de nem értettek egyet velem ebben)

De az ülések alatt van ilyen salakos doboz (a második képen látszik) és a végállomáson, ahol lakunk, a vezető felhajtja az összes ülést és egy kis lapáttal megkeveri a salakot

Eddig azt hittem hogy csak esőben csinálja, és azért van, hogy ne csússzon a villamos a vizes síneken (???) de ma is csinálta

Rejtély

(Megfejtéseket szívesen fogadok a szerkesztőségbe)

[isz0ny]

Még mielőtt elkezdtem volna antidepresszánst szedni viccelődtem azon a férjemmel, hogy mi van ha kiderül, hogy alapvetően nem vagyok egy apatikus jellem?

Én nem tudom, mióta élhettem együtt a depressziómmal, lehet, hogy mindig is velem volt és nem változott meg alapvetően a személyiségem a gyógyszer óta, de nagyon sok minden más. Esküszöm szebbek a színek a világban, várom, hogy a szokásos dolgok felbasszanak de nem basznak fel, energikusan kelek, pedig nem úszni megyek hanem pelenkát cserélni... Egész jó arc vagyok még a magam szemében is, eltűnt az állandó öngyűlölet.

Azt hogy jól vagyok az jelzi a legjobban mégis, hogy a kis mostohafiam visszatalált hozzám. A szülés után éreztem, hogy eltávolodtunk, kerül, nekem pedig nem volt energiám vele foglalkozni. Most, ha még alszom amikor elmegy iskolába bejön, megsimogat és elköszön, üzenetet hagy a konyhában a kikészített bögrém mellett.

Szóval én azt hiszem még sosem voltam ilyen boldog pedig az élet még sosem volt ennyire komplex és nehéz.

[otthonzulles]

40 lettem.

mindig akartam egy nagy negyvenes eszmefuttatást írni,

tulajdonképpen ez jobban foglalkoztatott, mint hogy mit teszek ha negyven leszek.

semmit.

ugyanolyan nap volt mint a többi, már nem is emlékszem, ja de épp melóban töltöttem be (0:47-kor születtem a szóbeszéd szerint)(majdnem két hete volt).

most kicsit kibillentett az előbbi táncos videó és úgyis írni akartam, most kellőképp fáradt vagyok ahhoz hogy írjak valamit megemlékezvén. (tudom öregszik ez az átokverte portál és nem is én vagyok itt a legidősebb nagyon nem, mindegy. attól még szar. még ha úgy is érzem most hogy egy marék sár a nyakam körül ide vagy oda már nem számít)

évtizedek óta nincs mit ünnepelni.

az egyetlen dolog ami változott, hogy 25+ év önmarcangolás után idén elkezdtem terápiára járni. hogy járni, vagy gyógyulni; ezt persze naponta megvitatom magamban.

basszus olyan jót akartam írni de tényleg fáradt vagyok.

szóval a terápiáról annyit, nagyon nehéz elhinni hogy én valaha leszek boldog, bátor, kiegyensúlyozott ember. minél többet tudok, annál kevesebbet és nyomaszt. nyomaszt hogy

ja hát igen évek óta terveztem a "40" posztot meg is volt a bomba ötlet, hogy milyen lapokat terítek ki de sajnos a nyomor, az sosem szexi. megtartom. talán majd transzparensebb leszek a következő negyvenben, ha kérdezné valaki hogy mi a fasz van velem. nincsenek sokan. [de hozzátartozik, hogy aki igen annak "hálás vagyok", azaz nekem most kell megtanulni a hálát átérezni és kifejezni, de ebben talán jó vagyok még ha ez most az ideszart betűkből nem jön le]

nehéz dolog a terápia. legalább kiderültek dolgok mitől vagyok ennyire elbaszott. de kurva nehéz lesz, ha egyáltalán, változtatni. kapcsolódni?!? másokkal? érzelmeket szabadon engedni??? ebben a korban? félelmetes, idegen, dermesztő.

nekem sajnos most kellene megtanulnom élni

na legalább ez a poszt is megvolt, majd visszatérünk erre az ötvennél, ha megérem.

szabad replyolás, no reblogolás mára!

[ajtostolahazba]

Velem szemben lakott Bandi bácsi. Az ittléte olyan természetes része volt az utcaképnek, ahogy a 6-kor nyitó zöldséges vagy a Bandi alatt lévő dohánybolt. Sarkig nyitott ablakában üldögélt minden egyes nap, hajnaltól ejszakáig. Szarul látott, szarul hallott, így nagyon nehézkes volt vele kommunikálni, mert fel se ismert, csak hangról, de azt meg ugye egyre szarabbul értette. Kis műanyag tatyó volt kötélen, amit mindenkinek leeresztett, hogy vegyél már nekem 3 kicsit meg 2 sört, a tartóban mindig ott volt a lóvé... De nem tudtuk mi van, csak utólag állt össze a kép:

Látom a Fb-on, hogy 10 éves tacskó ingyen elvihető, mert apám már nem tudja ellátni... és Mutyi volt az, akit az egész környék ismert, a Bandi kutyája, egy okos, a végtelenség szelíd, kedves jószág, aki összenőtt az öreggel, jelzett neki, ha valaki ment hozzá, vigyáztak egymásra. Történt, hogy a Bandi 30valahány éves lánya bepaterolta Bandit egy otthonba. Volt nagy csetepaté, Bandi nem akart menni, a kutya nélkül, ő mondta, hogy abba belehal, ő el tudja látni magát, hagyják őt békén, de a lánya addig ment, míg gyámság alá nem vetette, így erővel el tudta paterolni. Azt tudtuk, hogy ez a rideg kurva egy rohadék, Bandival már vagy 6-7 éve magára íratta a lakást, havi 1x jött, hogy lebassza, hogy mi van itt, le se szarta. Volt, hogy én mentem hozzá kitakarítani, volt, hogy más, vittem neki karácsonykor kaját, ahogy más is, a lánya nem. Megszerezte végre a lakást. Fater a kóterba, a kutya meg...

Szóval kép a Fb-on Mutyiról. Én konkrétan belebetegedtem, hogy nem fogadhatom be. 10 éve panelban élt, Bandival aludt...Istenem mi lesz vele??? Aztán az egyik helyi kisboltos (Isten áldja érte) elkezdett szervezkedni, és találtunk neki szerető családot, akik orvoshoz vitték, oltatták, ivartalanították. Most derült ki, hogy a szerencsétlen kiskutya a Bandi "elhurcolása" után 4 teljes napra be volt z��rva a lakásba. A 70 fokban. Se redőny, se függöny, csukott ablakok...csoda, hogy túlélte. Most végre jó helyen van, olyanoknál, akik tudják, hogy neki örökre már Bandi marad a gazdája,de akik szeretik, akik vigyáznak rá.

A retek nő, (mert nem találok rá emberi jelzőt) a 4.napon tette ki a hirdetést, hogy 1nap van elvinni, vagy viszi a gyepire...gondolom azt várta, hogy a kutya majd csak simán elpusztul, egy gonddal kevesebb...amikor az ismerősök elvitték és 60ezer volt az állatorvosi szla, nagy kegyesen beleadott 30-at. Én olyan szinten vagyok felháborodva ( de nem csak én, az utca is, olyan ez itt, mint egy falu, mindenki ismer mindenkit)hogy a pofáját a környékre ne tolja, mert meg lesz lincselve! Mennyire tud valaki utolsó pénzéhes mocsok lenni, hogy a saját apjával így bánjon(legyen az bármilyen, 83 eves)! Bandi bele fog halni. Őt Mutyi tartotta életben. Spontán penzgyűjtést csináltunk a befogadó gazdinak, mert azok meg olyan szegények, de első szóra megmentették ezt az ártatlan kiskutyát.

Nincs az emberi aljasságnak határa.:(((

[pidzson]

Long time no see.

Hosszabbacska omlenges kovetkezik, be warned.

Szoval azt hiszem minden eddigin tultett a kiegesem. Az eletemben nem gondoltam volna, hogy nem tudok ranezni a sajat hobbijaimra, es fontolgatom, hogy eladjak mindent ami egyebkent rengeteg oromot es sikerelmenyt adott az evek alatt, mert “kar belem”, but here we are. Szerencsere annyira vagyok “muvelt” a temaban, hogy tudjam, hogy ez egy potencialisan atmeneti allapot, amibol egy pihenes + valtas kombo joesellyel ki fog tudni billenteni.

Ami kulon faj, hogy egyebkent is relative csekely szocialis kapacitasom elert egy olyan minimumot, amiben mar az is megterhelo sokszor, hogy regi, nagyon szeretett barataimmal talalkozzak, vagy akar csak online beszelgessek. Napokig, hetekig hagyok meg olvasatlan uzeneteket, mert kulonben teljesen elfelejtem. Lehet, hogy most van, aki forgatja a szemet, hogy “Livibazmeg hat nekem ez az alapallapot, ne rinyalj mar”, de ehhez erteni kell, hogy en egy szuletett tyukanyo vagyok es mindenki, aki valaha kedves volt a szamomra permanens jogosultsagot szerez arra, hogy az osszes nehezseget megossza, megbeszelje velem, es en pedig kezet-labat torve rohanok ha segitseg kell az illetonek, mert rengeteg oromom lelem benne.

Szoval a figyelmes olvasonak feltunhet, hogy (majdnem) mindent sikerult letepnie rolam a kiegesnek, amibol egyebkent toltekezni tudnek.

Az idei elso munkanapomon eldontottem, hogy hamarosan felmondok. Majdnem 4.5 eve dolgozom itt, nagyon szeretem a kollegaim, csodas csapataim vannak, es objektiven kurvajol csinalom, amit csinalok, nagyon puha szekekben ulo emberek pacsiztak mar velem tobbe es kevesbbe hivatalos formakban, hogy jo kis kutya vagyok. A juttatasokra, rugalmassagra egyetlen rossz szavam sincs. (ha barki most IT szektorban munkat keres kozuletek, szoljatok es korulnezek nalunk, teljesen genuine ajanlas.) Dehat Livi, kerdezheted, akkor meg megint mi a fasz bajod van?

Ez a valtas hirtelen jott 2020-ban, es csupa olyan alternativam volt a sajat szakmamban, amire ugy ereztem, hogy az akkori kontextusban keptelen vagyok: kellett a stabilitas, a nyugalom kiheverni egy eleg traumatikus idoszakot. Ettol azt megkaptam, de kurva tavol all a sajat szakmamtol. Ez egy ideig nem hatott meg annyira, mert hat a termeszettudomanyos kepzesek ma palyaelhagyo-gyarakkent funkcionalnak, de ra kellett jonnom, hogy sajnos, vagy nem sajnos, de en kurvara szeretem a sajat szakmam.

Sajnos 4.5 ev alatt sokat felejtettem, ami most megint nem segit elvalni a jelenlegi szcenatol (re: objektiven kurva jol csinalom), de ez kb minden remenyem.

Es tudjatok mire jottem ra?

Mindig dacosan kihuztam magam es dullesztettem a mellkasom, amikor valakivel elokerult a kozoseegi media kerdese, mert hat en aztan baszok bele, hogy ki milyen kurva jol nez ki, meg hanyszor ment Balira heret logatni, es milyen boldog es fantasztikus eletet el. De en sok szakmai tartalmat kovetek. Minden nap, amikor szembejon egy poszt arrol, hogy “nezzetek meg ahogy egy bioreaktorral rotyogtatom az E. colit” meghal bennem valami. Nalam joval fiatalabban doktoralo szakmabeliek sikeres publikaciokkal, gyonyoru kutatasi projektekben reszvetel, vagy akar egy sikeres tudomanyos illusztratori karrier es forog a kes a lelkemben, az irigysegtol verben uszik a szemem. Ezek olyan dolgok, amik nem ram vallanak, de a kontraszt az ok (kis szeletekben prezentalt) es az en eletem kozt eleg, hogy kihozza belolem. Amint ezt felismertem, igyekeztem az elmult 1 honapban levagni magam errol a mergezo koldokzsinorrol, es eltavolodtam a kozossegi mediatol. Amit sikerult elernem: meg annyit sem beszeltem a barataimmal, mint eddig. Amit nem: elegedettebb lettem a sajat helyzetemmel.

Szoval itt tartunk.

Aki keres biomernokot/biotechnologust MSc-vel es Fold koruli palyarol, szabad szemmel is konnyen lathato meretu agyfasz nem kizaro ok, ping me.

Koszonom a figyelmet, johet a fuggony.