#meglazult

[versinator]

Eszközét meglazult

Ceruzával begombolom ráhanyatlik elárúl Örökmozgó legcsodásabb borzongással lecsillapúl Bejárati moszatok birodalmunkban zabáltatom Szépszobából senkiért leszállsz kisírom Kiüldözött elsötétűl terítsetek magasa Rátapasztotta agyonázott terület fölmagasztalása

Hatolnak bizonytalanúl betonút izzottam Lelassult schaár teríteni lovasroham Nélkületek pórus cserepe hivásom Jégverés fönnsíkjain olyanfélék gyúrom Zűrzavart jelenidő hője lovasa Németh válaszolj nerval csitítsa

Kőasztalon kőedény ruhácskát józanúl Cipekednek torkolattüzekkel hullámaival hangtalanúl Föltárul hétágú fölriadtak vonnom Testestül települ szobácskájában pillantásom Parókiára szállítják belefagy odaadása Megörökít porladok sziklába susogása

Éhezés állták feledésben lankadtam Olajlámpást kifogyhatatlan bálterem rakjam Léckerítést hívást fölmagasztalása táplálkozom Közeled kikényszerített végignézné vonnom Vonultunk térdreroskadását ledőltek lázadása Felejtették lucsokba honfoglalás kiássa

Szálkás fényeik visszafele kitárúl Vályogfal hármunk szertefoszlott föltárúl Kőedényen olvasmányom vizelni gyúrom Susogása ülőkék töredéket unatkozom Zsivajra szomjadat füleltünk bebocsássa Hűtlenségemet megteltek vallanom stílusa

Kézfejét hamujában rabruha rádgondoltam Eztazt sógorom fénykép ordítoztam Zihálást anyatejnél legfürgébb megcsókolnom Növényi hányom föltűnt vallanom Katonatemető labirintust azúrszínű hangolása Kiálthatok lincselő elveszíthetetlent hajítása

[ajtostolahazba]

Meglazult a tömésem, érzékeny volt a fogam, ma reggel elmentem. Doki sráK ismerős, nagyon jófej volt. Leszedte a fogkövet, polírozott, aztán átbeszéltük, hogy van mit csinálni, elsőként ki kéne húzni a jobb felső 8-ast, a bölcsességfogat. Mondom csapassuk... Most maszkban ülök a munkahelyemen, mert az egész fejem le van zsibbadva és sztem folyik a nyálam, ami nem túl szexi, és kezd a 6 ampulla fájdalomcsillapító kimenni... ha pontoznom kéne, most 10/4..de délután lehet, hogy sírni is fogok... remélem nem nagyon jön senki, mert beszélni azt nem tudok, enni se, pedig nagyon jó lenne...Ez most nem biztos, hogy olyan jó ötlet volt na..de legalább túl vagyok rajta. Jövő hétfőn folyt.köv.

[angelofghetto]

Aki szeretné látványosan megtapasztalni, hogyan mozognak, hajladoznak a növények gyökeret eresztve, leveleket hajtva, törve a fény felé, annak a filmesek felgyorsították a folyamatokat a mi tempónkra. Nagyon látványos, ahogyan a kúszónövények keringenek, csapkodnak az indáikkal, kapaszkodót keresve. A lótusz egyenesen kimászik az üvegből.

Saját sztorim is van. Vicces volt, ahogy az első karfiolom kikelt. A sűrű levélzet közepén egy kis kemény fehér maszatként kezdte, hihetetlen öröm volt megpillantani. Aztán lassacskán kialakította az ismert kerekded zömök alakzatot, de itt nem állt meg. Elszalasztottuk az optimális szedés idejét, így alkalma volt minden kis fehér göböcsnek hosszú szárakat növesztve megnyúlni egymással versenyezve, és egy széttartó csokor maradt a helyén.

A neten egy épp csak meglazult karfiol virágzatról találtam fotót, de el lehet képzelni, ahogyan az egész szétfele tágul, mint az univerzum, vagy mint azok az üvegszálas lámpák, ahol minden szál végén látszik a színes fény.

[kertikavics]

Szeptember elején új hátsó kereket rakattam a bringára £110 ért, mert túl sok küllő csere volt már az előzőn és kettő küllő megint kitört.

Kereken 4honappal később teljesen új hátsó kereket kell rakatnom a bringára, mert az előző keréknek az összes küllője meglazult. Az összes. A szerviz közölte hogy ilyet ők még nem láttak.

...

Fuck my life.

[a0xblog]

Budapest,-1960. október 12. Gráf József és Kubik Pál, a Fővárosi Csatornázási Művek mélyépítési csoportjának dolgozói megvizsgálják a Gellért-hegy egyik meglazult szikláját, hogy előkészítsék betonozással való megerősítését. A háttérben a romos Erzsébet híd pesti hídfője.

[versinator]

Meggyötör nyílhegyet

Szülik elalélok széktámlára elnézlek Meglazult sűrüjében megdicsőülésünk pereméről Ócskavasak meneten végzetül elfeledtelek

Fölfutó füszeres hattyudal üvegről Hordtuk senkiért fejben f��rfibüszkeség Asztalvég szállásunk huncutság istenekről

Enek sivatagos törtkarú görbeség Fönntartott fölfedezi cigaretta elejtenek Meghallott fölállsz föltétlen igénytelenség

Számítok tisztaszivü ted kisietnek Félhomályt elhelyezhetetlen akkorka átöleltelek Bebocsássa vánkosok adnod nővérednek

[kezzel-festett-alca]

Pilinszky János: Ne félj

Én megtehetném és mégsem teszem,

csak tervezem, csak épphogy fölvetem,

játszom magammal, ennyi az egész,

siratni való inkább, mint merész.

Bár néha félek, hátha eltemet

a torkomig felömlő élvezet,

mi most csak fölkérődző förtelem,

mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?

A házatok egy alvó éjszakán,

mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?

hogy pusztulj ott és vesszenek veled,

kiket szerettél! Együtt vesszetek.

Előbb örökre megnézném szobád,

elüldögélnék benn egy délutánt,

agyamba venném, ágyad merre van,

a képeket a fal mintáival,

a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,

hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,

a tűzvész honnan támad és hova

szorít be majd a lázadó szoba?

Mert égni fogsz. Alant az udvaron

a tátott szájjal síró fájdalom

megnyílik érted, nyeldeklő torok.

Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.

A túlsó járdán állok és falom:

gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,

gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,

vérző gubanc a szűk tető alatt!

Mi engem ölt, a forró gyötrelem,

most végig ömlik rajtad, mint a genny,

sötét leszel, behorpadt néma seb,

akár az éj, s az arcom odalent.

Így kellene. De nem lesz semmi sem.

A poklokban is meglazult hitem.

Vigasztalást a játék sem szerez,

az éjszakának legmélyebbje ez.

Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.

Nem érdekelsz, nem is szerettelek.

Aludj nyugodtan, igyál és egyél,

s ha értenéd is átkaim, - ne félj.

[halvanykek]

aztakurva

Pilinszky János: Ne félj     Én megtehetném és mégsem teszem,   csak tervezem, csak épphogy fölvetem,   játszom magammal, ennyi az egész,   siratni való inkább, mint merész.     Bár néha félek, hátha eltemet   a torkomig felömlő élvezet,   mi most csak fölkérődző förtelem,   mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?     A házatok egy alvó éjszakán,   mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?   hogy pusztulj ott és vesszenek veled,   kiket szerettél! Együtt vesszetek.     Előbb örökre megnézném szobád,   elüldögélnék benn egy délutánt,   agyamba venném, ágyad merre van,   a képeket a fal mintáival,     a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,   hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,   a tűzvész honnan támad és hova   szorít be majd a lázadó szoba?     Mert égni fogsz. Alant az udvaron   a tátott szájjal síró fájdalom   megnyílik érted, nyeldeklő torok.   Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.     A túlsó járdán állok és falom:   gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,   gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,   vérző gubanc a szűk tető alatt!     Mi engem ölt, a forró gyötrelem,   most végig ömlik rajtad, mint a genny,   sötét leszel, behorpadt néma seb,   akár az éj, s az arcom odalent.     Így kellene. De nem lesz semmi sem.   A poklokban is meglazult hitem.   Vigasztalást a játék sem szerez,   az éjszakának legmélyebbje ez.     Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.   Nem érdekelsz, nem is szerettelek.   Aludj nyugodtan, igyál és egyél,   s ha értenéd is átkaim, - ne félj.

[nulla-onbizalom]

Azt hiszem egyetlen dolog hiányzik igazán az életemből. Azok a velős beszélgetések, még a semmiről is, miközben egyáltalán nem agyalok azon, hogy mit helyes vagy helytelen kimondanom, hiszem tudom, hogy akivel beszélgetek, értékelni fogja a szavaimat. Szinte sóvárgok az ilyen igazán őszinte, kendőzetlen eszmefuttatásokért. Nem tudom, hogy túl kevés ilyen ember van, vagy csak kevés van jelen az életemben. Párszor volt részem ugyan ilyen beszélgetésben. Akkor úgy éreztem megnyílt az univerzum és szabadon lebegek a közepén. De ahogy véget ér egy ilyen fajta kommunikáció, máris visszazárva érzem magam a kalitkámba, ahonnan nemigen van kiút vagy meglazult zár. És ha mégis van, azt másnak kell kinyitnia.

[no-stress-just-relax]

A vörös fonál meglazult mindkettőnk ujján, nincs mi összetartson már. Bár ígéret nem köttetett, mégis kérlek, kezem el ne engedd!

[useless-usernames]

Pilinszky János: Ne félj

Én megtehetném és mégsem teszem,

csak tervezem, csak épphogy fölvetem,

játszom magammal, ennyi az egész,

siratni való inkább, mint merész.

Bár néha félek, hátha eltemet

a torkomig felömlő élvezet,

mi most csak fölkérődző förtelem,

mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?

A házatok egy alvó éjszakán,

mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?

hogy pusztulj ott és vesszenek veled,

kiket szerettél! Együtt vesszetek.

Előbb örökre megnézném szobád,

elüldögélnék benn egy délutánt,

agyamba venném, ágyad merre van,

a képeket a fal mintáival,

a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,

hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,

a tűzvész honnan támad és hova

szorít be majd a lázadó szoba?

Mert égni fogsz. Alant az udvaron

a tátott szájjal síró fájdalom

megnyílik érted, nyeldeklő torok.

Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.

A túlsó járdán állok és falom:

gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,

gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,

vérző gubanc a szűk tető alatt!

Mi engem ölt, a forró gyötrelem,

most végig ömlik rajtad, mint a genny,

sötét leszel, behorpadt néma seb,

akár az éj, s az arcom odalent.

Így kellene. De nem lesz semmi sem.

A poklokban is meglazult hitem.

Vigasztalást a játék sem szerez,

az éjszakának legmélyebbje ez.

Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.

Nem érdekelsz, nem is szerettelek.

Aludj nyugodtan, igyál és egyél,

s ha értenéd is átkaim, - ne félj.

[mehetnenktovabb]

Mi engem ölt, a forró gyötrelem,

most végig ömlik rajtad, mint a genny,

sötét leszel, behorpadt néma seb,

akár az éj, s az arcom odalent.

Így kellene. De nem lesz semmi sem.

A poklokban is meglazult hitem.

Vigasztalást a játék sem szerez,

az éjszakának legmélyebbje ez.

Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.

Nem érdekelsz, nem is szerettelek.

Aludj nyugodtan, igyál és egyél,

s ha értenéd is átkaim, – ne félj.

-Pilinszky J., Ne félj (Trapéz és korlát)

[versinator]

Kezdődnek beszökni

Éjszakáé fölviláglik betegszoba rigóival Mosakszanak férfinál szoknyában bonbonok Pupillád halálzene felkeres sokával Leveszik megéljen nagydiákok fellobbanok

Dáridót szőkeségét portámon karikával Perelhetek fellobbanok gyönyörről aggastyánok Forraló árnyékfolt atlasz tanárjával Pokoltánc mentitek itatsz gyónok

Karcsún főjjön nagydiák lógva Ürömpohár tetőzött ásitó bizseregnek Száradott csorran bivalyok nyavalyogva

Meglazult betlehemje sírunkon veszekszenek Impulzust zabáltan jeltűz fanyalogva Csábos családunk sohajtók nevezzenek

[itsmooncakex]

Pilinszky János: Ne félj

Én megtehetném és mégsem teszem, csak tervezem, csak épphogy fölvetem, játszom magammal, ennyi az egész, siratni való inkább, mint merész. Bár néha félek, hátha eltemet a torkomig felömlő élvezet, mi most csak fölkérődző förtelem, mi lesz, ha egyszer mégis megteszem? A házatok egy alvó éjszakán, mi lenne, hogyha rátok gyújtanám? hogy pusztulj ott és vesszenek veled, kiket szerettél! Együtt vesszetek. Előbb örökre megnézném szobád, elüldögélnék benn egy délutánt, agyamba venném, ágyad merre van, a képeket a fal mintáival, a lépcsőt, mely az ajtódig vezet, hogy tudjam, mi lesz veled s ellened, a tűzvész honnan támad és hova szorít be majd a lázadó szoba? Mert égni fogsz. Alant az udvaron a tátott szájjal síró fájdalom megnyílik érted, nyeldeklő torok. Hiába tépsz föl ajtót, ablakot. A túlsó járdán állok és falom: gyapjat növeszt a füst a tűzfalon, gyulladt csomóba gyűl és fölfakad, vérző gubanc a szűk tető alatt! Mi engem ölt, a forró gyötrelem, most végig ömlik rajtad, mint a genny, sötét leszel, behorpadt néma seb, akár az éj, s az arcom odalent. Így kellene. De nem lesz semmi sem. A poklokban is meglazult hitem. Vigasztalást a játék sem szerez, az éjszakának legmélyebbje ez. Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed. Nem érdekelsz, nem is szerettelek. Aludj nyugodtan, igyál és egyél, s ha értenéd is átkaim, - ne félj.

[volt-egy-feketem]

Pilinszky János - Ne félj

Én megtehetném és mégsem teszem, csak tervezem, csak épphogy fölvetem, játszom magammal, ennyi az egész, siratni való inkább, mint merész.

Bár néha félek, hátha eltemet a torkomig felömlő élvezet, mi most csak fölkérődző förtelem, mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?

A házatok egy alvó éjszakán, mi lenne, hogyha rátok gyújtanám? hogy pusztulj ott és vesszenek veled, kiket szerettél! Együtt vesszetek.

Előbb örökre megnézném szobád, elüldögélnék benn egy délutánt, agyamba venném, ágyad merre van, a képeket a fal mintáival,

a lépcsőt, mely az ajtódig vezet, hogy tudjam, mi lesz veled s ellened, a tűzvész honnan támad és hova szorít be majd a lázadó szoba?

Mert égni fogsz. Alant az udvaron a tátott szájjal síró fájdalom megnyílik érted, nyeldeklő torok. Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.

A túlsó járdán állok és falom: gyapjat növeszt a füst a tűzfalon, gyulladt csomóba gyűl és fölfakad, vérző gubanc a szűk tető alatt!

Mi engem ölt, a forró gyötrelem, most végig ömlik rajtad, mint a genny, sötét leszel, behorpadt néma seb, akár az éj, s az arcom odalent.

Így kellene. De nem lesz semmi sem. A poklokban is meglazult hitem. Vigasztalást a játék sem szerez, az éjszakának legmélyebbje ez.

Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed. Nem érdekelsz, nem is szerettelek. Aludj nyugodtan, igyál és egyél, s ha értenéd is átkaim, – ne félj.