#meggyilkolt

[versinator]

Csitítgatok meggyilkolt

Alkonyáig legyőzte hódítva boulanger Jókairól pezsgett válaszd miszter Cselekszenek pornak mámorit fűzze Palackját plakátok vésni megdermessze Fáradozott sárkányokat iszapja ellenkezés Csillogni keselyűje üregbe cséplés

Fausztnak hátvéd lord gyászköntös Férfifejjel hídként szörnyei réztülkös Homonnai tiroli csillagvilág tizenhármas Városház kának harsonát tűznyilas Osztályosod preludium kurjantását művelődés Gyöngeségből asszonyunk jóskánk elpihenés

Őseik elfolyt olykoron gikszer Elmével leányfej babértalan bémer Segítem tornyaik jószágot firenze Tekintetünkben bölcsőket hoztátok eresze Szolgaságunk betűktől könyvtáras késés Kivitt testvérei rajnak madárcsicsergés

Üteméhez kacagásba kívánhat hirös Gyűlölség vendée világosít aranyfüstös Elszundít elhamvadott hulltál aeneas Halottfáradt hegedőse zászlóm varjas Rózsásabb romláson megaranyozta zökkenés Csírák riadalma ködökkel térés

Ida nyiltan népeknek eszter Temetőavar daloltál megdöfött egyezer Környezik szentesi vezérnek írisze Tavaszaink lobogódat menyasszonyom börze Aranyért mállik fölgyújtja dicsőülés Haragomtól szerzőket verőn egyetértés

Havát özvegyben tétovázón fölös Gázlámpás rémülettől homlokukra körös Építsünk fagyában nyárutónak itas Kémlelem életvágytól eltalált nyolcvanas Becsesebb remekéből nagyváradon szentségtörés Dómok számlálva óperenciák esküvés

[riariahistoria]

És ha már húsz forintos

a Dózsa György-féle kék papírhuszas hátán egy olyan férfi aktja volt akit az ÁVH 1956. október 24én ölt meg.

1946ban kellett bevezetni a forintot, mint új fizetőeszközt, mert a pénzügyi stabilizációt csakis új valutával lehetett elérni. Horváth Endre, az MNB grafikusa tervezte az 1946. augusztus 1-jén megjelent új bankókat amiken a korszellemhez híven, lelkes dolgozók meg jó sok szerszám szerepelt. ideiglenes volt és kapkodós, papír- és festékhiány sújtotta, a nyomdatechnika sem állt a helyzet magaslatán, és mert a százast egy ügyesebb ovis is hamisítani tudta kellett a következő sorozat. így jött a 1947es és az viszont már az állandóságnak készült. szintén Horváth munkája és amúgy sok díjat meg elismerést besepert külföldön is. érdekesség, egyetlen munkásmozgalmi alak sincs a szocialista pénzeinken, népművelési célzattal nagyjaink szerepelnek az előoldalakon (Petőfi, Dózsa, Rákóczi, Kossuth, Ady, Bartók, Széchényi), a hátoldalakon meg jobbára művészeti alkotások.

az 1948ban kiadott huszas hátára Horváth Endre az öttusázó Hegedűs Istvánt választotta modellnek (Kisfaludy Strobl Zsigmond is, róla mintázta a Fáklyavivőt, a Szabadság-szobor egyik mellékalakját). aki 1956. október 24én ment a Sportuszodába, hazaküldeni az edzésre bizonyára megjelent gyerekeket, megállt a Szófia (ma Dohnányi) utcában ahol éppen többen kommunista könyveket égettek, mire megjelent egy ÁVHs teherautó és válogatás nélkül lőni kezdtek. az egyik golyó neki lett a jussa. rosszkor, rossz helyen egy rossz korban. az Izabella utca egyik bérházának az udvarában lett eltemetve, majd 1957ben kihantolták és került a Kerepesi temetőbe.

1992. szeptember 30ig fizethettünk a huszassal aminek a hátán egy, a karhatalom által semmiért meggyilkolt ember volt.

de ha felmész a Gellért hegyre még mindig ott van mint fáklyavivő.

[kaoszkutato]

június 27

"Vlagyimir Putyin nem háborús bűnös" - jelentette ki Orbán Viktor a június 27-én a német Bildben megjelent interjújában.

Legyen itt egy történet aznapról.

Ő itt Victoria Amelina, ukrán író, az ukrán PEN tagja, a New York nevű kis ukrán település táblája előtt, ahol megalapította a New York-i Irodalmi Fesztivált.

A háború miatt az ő élete is felfordult. Az ukrán költők képeivel díszített táskájával a vállán itt éppen nem egy irodalmi rendezvényre indult, hanem megnézni és megörökíteni az oroszok által bombázott Harkivot. Belefogott egy könyvbe, melyben az oroszok háborús bűneit dokumentálta.

Ennek a munkának a során fedezte fel az oroszok által elhurcolt és meggyilkolt Volodymyr Vakulenko naplóját. Vakulenko költő, gyerekkönyvíró volt, egy 14 éves fia maradt árván. Június 22-én részt vett naplóból készült könyv bemutatóján, melynek ő írta az előszavát.

Június 24-én egy kijevi művészeti esten olvasott fel költeményeket.

Június 27-én kolumbiai írók és újságírók csoportjával felkeresték a felszabadított Kapytolivkét, ahonnan Vakulenkót elhurcolták. A képen a kis falu könyvtárosát éppen a kolumbiai író, Héctor Abad Faciolince köszönti. Ahogy a képet készítő Victoria a bejegyzésében írta: "It feels like a solidarity hug from America Latina for Ukraine 💛💙".

Aznap este beültek egy étterembe. Kramatorszkban. Pizzázni. Igen, abba az étterembe, amit az oroszok rakétával támadtak meg.

Tegnap este jelentették be, hogy hiába küzdöttek Victoria életéért, meghalt.

Egy 12 éves kisfiú maradt árván utána, akivel ősszel terveztek Párizsba költözni a Columbia University ösztöndíjával.

Julia és Anna Akszencsenkó, a mindössze 14 éves ikerpár is az áldozatok között volt. ��Egy orosz rakéta megállította két angyal szívének dobbanását" - írta róluk megemlékezésében a város önkormányzata.

Ezek pedig honfitársaink kommentjei egy magyar nyelvű orosz propaganda-oldalon a rakétatámadásról szóló bejegyzés alatt.

Biztos vagyok benne, hogy Orbán Viktor a pokol tüzén fog elégni, és remélem, hogy oda is ugyanúgy tömegek fogják követni, ahogyan a nagygyűléseire is.

[zeroz2ro]

Baszki Pintér, rohadjál el.

Szegény nő elment bejelentést tenni a gyöngyösi rendőrségre, az aszódi rendőrségre, a hevesi rendőrségre és mégegyszer a gyöngyösi rendőrségre. Mindenhonnan (!) elhajtották. Sőt, közölték vele hogy a gyerekei nincsenek veszélyben mert az apjukkal vannak ...

[fouldchildtiger]

1956 – Vae victis!

Párizsban, 1988. június 16-án, Nagy Imre és társai kivégzésének harmincadik évfordulóján a Père Lachaise temetőben ezrek emlékeztek a vérbe fojtott magyar forradalom és szabadságharc legyilkolt áldozataira: felavatták Nagy Imre és az 1956-os magyar forradalom minden kivégzettjének emlékművét. Megjelent egy karcsú dokumentumkötet – Tetemrehívás. Giromagny, 1988. október –, amelyben olvasható az 1988. június 16-án már ismert, a politikai megtorlás éveiben, 1956 és 1962 között kivégzett 244 személy neve. A 160. oldalon található még 28 név: a csak sajtóutalásokból, emlékezésekből, irattörmelékekből ismert áldozatok listája. Akad közöttük olyan, akinek a keresztnevét sem sikerült megtudni, és csupán a miskolci Soltész József kivégzésének pontos dátuma ismeretes: 1956. december 16.

Talán azóta a történészek már kiderítették, ki volt Soltész József, és a hivatalos indoklás szerint miért kellett bitófán végeznie az életét.

A 272 meggyilkolt közül talán egyedüliként már 1956 decemberében.

„A Budapesti Országos Börtönben (Bp. X. ker. Kozma u. 13.) 1956 decembere és 1961 decembere között kivégzett 56-os politikai elítéltek nem teljes betűrendes névsora” – történészek feladata kideríteni, valóban elítélték-e a halálra szántakat, vagy csupán igazolópapírokat gyártottak a kivégzés után a vérbírók, legyen mivel bizonygatniuk a világ előtt: jogszerűen akasztgatnak futószalagon.

A névsor 1988-ban még nem teljes – és talán soha nem lesz teljes.

A salgótarjáni Hadady Rudolfot és Hargitay Lajost a kommunista vérbírák nem ítélték halálra. Halálukról nem készültek hamis igazolópapírok. Nevük a kivégzettek listáján nem szerepel.

1956. december 12-én, Salgótarjánban néhány pufajkás betuszkolta őket – szemtanúk állítják – egy Volgába, a pártbizottsági autóba, és elindultak Balassagyarmat felé. Megálltak a határ menti községben, Hugyagon, a párttitkár házának pincéjébe zárták a két megbilincselt rabot. Vallatták, ütötték, verték, kínozták őket, aztán másnap autóval az Ipoly-partra mentek. A pufajkások kiszálltak az autóból, a rabok kezéről levették a bilincset, látszólag szabadon engedték a két meggyötört embert, aztán néhány méterről mindkettejükbe beleeresztettek egy-egy géppuskasorozatot.

Csak gyilkolni voltak bátrak, szembenézni áldozataikkal nem: a hátukba lőttek!

A foglyok megszöktek, nem tudni róluk semmit – ez volt a hivatalos álláspont. 1957 áprilisában Hargitay Lajos feleségét a rendőrségre is beidézték, mondaná meg, hol rejtőzködik a férje.

Az elvtársak gátlástalanul gyilkoltak, és kínosan ügyeltek a törvényesség látszatára.

1956. december 14-én az Ipoly túloldalán a szlovák finánc vagy határőr (Ferinek hívták, őt kellene megkeresni – mondja az egyik visszaemlékező 1989-ben), látva a pribékek vérszomjas kegyetlenkedését, átszólt a másik országból, a patak túlpartjáról, hogy ha már mindenáron ki akarjátok végezni, akkor ne üssétek, hanem végezzétek ki…

Aztán eldördült két géppisztolysorozat.

Sokan hallották. Senki sem merte hallani.

A patakba lökött holttestek a magyar oldalon fönnakadtak a part menti faágakon.

Pufajkások. A környéket lezárják. Ügyészség. Proszektúra Balassagyarmaton. Két, név nélküli holttest a kórboncnok asztalán. Jegyzőkönyv. 1956. december 16-án hajnalban elföldelés ismeretlen helyen.

Konszolidáció. Kádár elvtárs, Biszku elvtárs, Horn elvtárs mosolyog a pártközpontban, a parlamentben, a birodalmi fővárosban, Moszkvában.

Négy nappal férje eltűnte után, 1956. december 16-án egy fiatalasszony Salgótarjánban császármetszéssel megszüli második gyermekét. A kislány, Hargitay Emese születése pillanat��ban lett örökre árva.

Az özvegy 1982-ben levelet ír a balassagyarmati kórház igazgatójának: eltelt huszonöt év, szeretné emberhez méltó módon eltemetni halott férjét. Levelére nem kap választ.

A többi – néma csend.

1989-ben özvegy Hargitay Lajosné két felnőtt lánya társaságában megpróbálja kideríteni, mi történt 1956 decemberében: hogyan halt meg a férje, és hol temették el. Filmesek kísérik a halott múltban eltökélten kutatókat.

Az ügyészség sajnálkozik: sajnos, nincsenek dokumentumok; rég volt, elmúlt, ez már történelem, tessék beletörődni.

Az Ipoly túlpartján élő asszony csak a lövésekre emlékszik, és a helyre, ahol a bestiális gyilkosság történt. De elakad a szava, mert már figyelmeztették, ne beszéljen, jobb lesz, ha hallgat. Szabadkozik, fordul vissza a határról: reméli, nem lesz ebből kellemetlensége.

Idős férfi, lassan buknak ki belőle a szavak: hát, mondtak ezt, mondtak azt, a népek ugye sokat beszélnek, de bizony az igaz, hogy kocsival hozták azt a két embert Hugyagra, a párttitkár pincéjébe zárták (akkurátus ember: megmutatja a helyet), megverték őket, aztán másnap az Ipoly partján agyonlőtték mindkettőt… Látni nem látta a holttesteket, a pufajkások senkit sem engedtek oda. Beszélni meg ugye nem mert senki harminc évig… igen, a párttitkár fia volt, pufajkás, így mondták akkoriban, szóval olyan kommunista karhatalmista…

A kórboncnoknő – kulturált, finom hölgy – óvja az özvegyet s a két lányt: ne akarják elolvasni a jegyzőkönyvet! A másolatot megőrizte, de – szinte könyörög a szeme – fájó sebeket tép fel, ha nagyon részletesen akarják… nem ajánlja… a lövések mindegyike halálos volt, de amikor a férfi arcát és bal vállát elölről érte a golyó, akkor már halott volt, akkor már nem szenvedett… előtte… akkor… igen… 1982-ben a kórház igazgatója utasította őt a régi jegyzőkönyv előkeresésére, de azon név nem szerepelt. Az igazgató jelentette az ügyészségnek, hogy a jegyzőkönyvben nincs neve a két halottnak. Bűnözők, nem kell foglalkozni velük – így az ügyészségi verdikt.

Népi demokráciának nevezett, puhának maszkírozott proletárdiktatúrában éltünk: mindenki értett a szóból. Megtanultunk hallgatni.

Az özvegy és két lánya arcán tenger a szomorúság: de könnyen kimondják ezt a szót, hogy bűnöző…

Kálvária: út a keresztig.

Az özvegy a másik meggyilkolt özvegyétől, Hadady Rudolfnétól megkapja az 1957-ben a temetés helyszínéről készült hevenyészett rajzot. Elvadult, gazos temető: nem találják a sír nyomát. Aztán mégis? Exhumálás. Mégsem. Hargitay Lajos huszonnyolc éves gépészmérnök földi maradványait nem adja vissza az anyaföld.

Síremlék a gyilkosság színhelyén: kőkereszt az Ipoly partján.

Egy ártatlan férfi, akit meggyilkoltak.

Egy ártatlan asszony, akinek meggyilkolták az életét.

1989-ben készült a film.

Hargitay Lajos két árva lánya szeretné szóra bírni a hajdani pufajkást, Fehér Gyulát. Az öreg gyilkos résnyire nyitja a kertajtót, csak a hátát látjuk, barátságosan tessékeli befelé a lányokat, de a filmeseknek jelzi: eddig, ne tovább! Hangja kimért, tárgyilagos: Az egész politika nem úgy alakul, hogy én ebbe a filmbe bekerülhessek…

Utóbb kiderül Márta és Emese beszámolójából: a hajdani pufajkás, Fehér Gyula nem emlékszik semmire. Ott sem volt, nem látott semmit, nem csinált semmit…

2004. augusztus utolsó napjaiban újra és újra visszapergetem a filmet, hallgatom a tompa hangot: Az egész politika nem úgy alakul…

Ezek ma sem tudják, mit csináltak, ezeknek nincs lelkiismeretük – Emese szemében csillogó gyöngyök a könnyek.

Negyven éve úgy alakult a politika, hogy megdicsérték, talán ki is tüntették Fehér Gyulát, mert gátlástalanul gyilkolt védtelen embereket a munkás-paraszt hatalom érdekében, s ha kapott egy érdemérmet, olyan ostoba nem lehetett a gyereke, hogy föl ne vegyék az egyetemre; és ha most, 1989-ben az egész politika nem úgy alakul, akkor boldogan élhetett volna, amíg meg nem hal.

Még szerencse, hogy az ügyészségen az elvtársak védik az elvtársakat!

Itt olyan érdek-összefonódások vannak, hogy ebbe jobb bele nem menni! – fakad ki Hargitay Márta az ügyészség előtt, ahol arra figyelmeztették, legokosabb, ha nem kutakodnak a gyilkosok után.

Ha Fehér Gyula elvtárs él még, vajon ma, 2004-ben szerinte hogyan alakul a politika? 1994-ben boldog volt, amikor pufajkás harcostársa, Horn Gyula lett a demokratikus Magyarország exkommunista miniszterelnöke? 1989-ben nem emlékezett arra, mi történt az Ipoly partján 1956. december 14-én. 2004 augusztusában vajon hogyan emlékszik vissza Hargitay Lajos és Hadady Rudolf halálára? Büszkén? Keserűen? Szeretne szégyenében a föld alá süllyedni? Vagy ingerült és rosszkedvű, mert a szocialista kormány, az ő kedves régi elvtársai megfeledkeztek róla, és Nagy Imre sírjára hordják a virágot, annak az áruló Nagy Imrének a sírjára, akit neki harminc éven keresztül – igaz, Horn Gyula elvtárssal együtt – szidnia, gyaláznia, pocskondiáznia kellett, illett, lehetett?

1989-ben Fehér Gyula elvtárs alighanem bízott Gyurcsány Ferenc KISZ-titkár elvtársban. 2004 augusztusában Fehér Gyula talán még elvtárs, de a milliárdos Gyurcsány Ferenc, a demokratikus Magyarország exkommunista miniszterelnök-jelöltje már biztos nem elvtárs. Fehér Gyula talán ma is ragaszkodik kommunista elveihez, meggyőződéséhez, és keserű indulattal visszaköveteli a boldog proletárdiktatúrás időket, amikor következmények nélkül lövöldözhetett az Ipoly-parton védtelen emberekre. Gyurcsány Ferenc viszont aligha szeretne újra fix fizetésből élő KISZ-titkár lenni.

És vajon él-e még Horváth Károly, a hugyagi párttitkár fia, aki a pufajkások sofőrje volt 1956. december 14-én? 1989-ben is azt a mesét adta elő Hargitay Lajos két árvájának, amit még 1956 decemberében vertek a fejébe az elvtársak: Balassagyarmat felé haladtak az országúton, amikor támadás érte őket. Ők négyen kiugráltak a kocsiból, viszonozták a tüzet, az autójuk is megrongálódott, és amikor a tűzharc véget ért, kiderült: a két fogoly megszökött. Visszatértek Salgótarjánba, és jelentették a történteket. Akkor sem tudott többet, ma sem mond mást.

Itt olyan összefonódások vannak…

Rég volt? Elmúlt? Ez már történelem? Tessék beletörődni?

Szigethy Gábor

[dedibelyegei]

Egy újabb jugoszláv bélyeg került elő a nyuszi kalapjából (vagymi), kicsit csálé már meg telibenyomott, de igazából nem nagyon van jelentősége, mert kétmilliót nyomtak belőle, és még a postatiszták ára sem éri el a 100 forintot. Nézzük viszont mit ábrázol, miről is szól ez az 1968-as, féldínáros darab.

Egy emlékbélyegről van szó, melyet a Szerb Nemzeti Színház fennállásának centenáriumára nyomtattak. A bélyeg alsó felén az épület látható akkori formájában, fent pedig egy korai metszet Belgrádról, köztük színházi maszkok (ággal).

A színházat tehát 1868-ban alapították meg, legalább is a hivatalos nemzeti társulat első előadása ebben az évben volt, habár az épület még nem készült el teljesen. Belgrád ekkoriban egyébként még rendkívül elmaradott volt, mindössze 25 ezren lakták, inkább egy nagy faluhoz hasonlított, még a csatornarendszer sem volt igazán kiépítve. A színház építéséhez az alapanyagot és a pénzt, közadakozásokból gyűjtötték össze, és három terv volt versenyben a megvalósításért, végül egy olasz építész, Joseph Cassano pályázata győzött. Végül azonban mégsem teljesen ez valósult meg, mivel a projekt nagy pártfogoltját Milán herceget június 3-án megmerényelték, így bár az alapkövet még ő rakta le, érdemben már az építési munkálatokat sem érte meg :/ Utána némi zűrzavar után, végül egy másik pályázó egy bizonyos német Steinlechner kapta meg a lehetőséget a megvalósításra. Az építés hihetetlenül gyorsan haladt innentől, gyakorlatilag fél év alatt állt az épület, már 1869 elején. Akkoriban egy darabig lakosságarányosan ez volt a legnagyobb épített városi kőszínház, hiszen a 25.000 lakosra jutott 800 férőhely! Végül az első igazi előadás a teljesen kész műintézményben 1869 október 30-án lett bemutatva. A darab Dorde Maletic a meggyilkolt herceg tiszteletére, kifejezetten erre az alkalomra írt műve volt. Az épület természetesen azóta számtalan rekonstruckión esett át, legjelentősebb talán az első világháború utáni volt, mikoris több bombatalálat érte, ezután teljesen más formában építették újjá az akkori rezsim ízlése szerint, de végül 1966-ban egy átfogó megújítás keretében, visszahozták eredeti XIX. századi formáját. Legutóbbi teljes felújítása, főleg a belső tereknek 1989-ben történt.

[meg-megbanom-ezt]

Onnan tudod, hogy krónikusan online vagy, hogy a YouTube-ról álmodsz (bővebben):

Álmomban a YouTube kitalált egy új feature-t - vagy hát "feature"-t -, aminek az a lényege, hogy elkezdesz nézni egy videót, majd random rendszerességgel (nem mindig), random időpontban megnyílik egy második fül az oldalon belül és elkezd lejátszani egy új videót. Nem reklámot - ez benne a fura -, hanem egy másik YT-videót, olyat, ami az algoritmus szerint téged érdekelne, de kevésbé nézett és magadtól nem biztos, hogy rákattintanál. A fülek teteje narancssárga színű fehér felirattal és az eredeti videónál Initiated a felirat, az újnál Attentional. Tehát tkp. elkezd szörfözni, csak helyetted. És NEM tudsz visszakattintani az eredeti videóra egyből, vagy végig, vagy valamennyit végig kell nézni az "Attentional" videóból, de amikor vissza tudsz lépni az "Initiated"-re, a másik alapból nem záródik be és a hangot sem egyszerű lelőni. Persze álmomban szétbaszott az ideg és nem csak engem, hanem kb. mindenkit, meg aztán gyorsan megjelentek a különféle workaroundok erre, de akkor is... Na ezt most elmondom, hogy ne teljesüljön (oszt' csak nem egy magyar tumbliposztból ötleteket a cégvezetésük). :D

A második álmom talán érdekesebb volt, de kevésbé emlékszem rá. Egyértelműen a Twin Peaks ihlette, egy meggyilkolt kamaszlány temetése körül forgott a cselekmény, csak itt körbe is hurcolták a koporsót a falun - itt falu volt, meg nyár volt és por és meleg. És egy hosszúkás ház kamraablakából lesték gyerekek a menetet meg sugdolóztak az esetről. Meg volt egy fiatal nő, aki egy veszekedés során megölte az abuzív exét, de nem volt igazán lelkiismeret-furdalása, csak abban kért tőlem segítséget, hogy hogyan tüntesse el a nyomokat.

Ezt tuti azért álmodtam, mert múlt szombaton találkoztam az egyik barátnőmmel és szóba került a Twin Peaks. Ő is imádja, szóval muszáj lesz néznem. De érdekel is, csak valahogy szörnyű állhatatlan vagy figyelemzavaros vagyok vagy nemt'om, már hónapok óta a negyedik résznél járok kb. De a Death Note-ot is mióta nézem és nem fejeztem még be, szóval most valahogy az animék sem csúsznak. Az igaz, hogy a DN-ból sajnos ismerek egy nagy spoilert, az is közrejátszhat. Na mindegy.

[angelofghetto]

A jelzőrendszer nem működik, de ha működne is, a háttérintézmények rendszere egy vicc. Igen, tudom, van az a dolog, hogy három napig távoltartási végzés van a bántalmazóra, de aki képben van, az tudja, esélyes, hogy az a három nap arra jó, hogy ember felszívja a xart az agyába, és a negyedik napon hazamenve agyonveri a társát, amiért befújta, és amiért neki három napig nem volt szabad hazamenni.

A másik nagy baj a hatalmas látencia. Dolgoztam olyan helyen, ahol ezt minimum sejteni lehetett, de általában az a baj, hogy az áldozat hallgat, mert szégyelli, vagy mert fél. A tanító néni épp úgy nem foglalkozik vele, mint az iskolán belüli abúzusokkal (tisztelet a kevés kivételnek), de ha foglalkozna is vele, nincsenek eszközei, és senki nem védi meg attól, hogy a brutalitásból valamilyen módon neki is jusson, ha máshogyan nem, fenyegetések, verbális erőszak formájában. A környezet, a szomszédok, ismerősök meg úgy gondolják, nem rájuk tartozik, jobb kimaradni, nem látni, nem hallani.

Voltam a másik oldalon is. Mikor először mentem látleletet vetetni, azt hittem, majd ügy lesz belőle, esetleg elveszik a gyerekemet, de nem történt semmi. Feljegyezték az észlelt sérüléseket, oszt jóvan, mehetek Isten hírivel. Más alkalommal, mikor sikerült kihívnom a rendőrt (aki ki sem jön, ha nincsenek kiskorúak veszélyben), a két egyenruhás kijött, flegmán szétnézett az összetört bútorokon, a kék-zöld foltjaimon, és a következő párbeszéd hangzott el: - Asszonyom, mutassa meg, hol folyik a vér! - Nincs vér. Csak nézzen körül. - Ha nincs vér, nincs jogosítványunk intézkedni. - De ha megfojt ez az ember, akkor sincs vér. - Drága uram, nem javasoljuk, hogy megfojtsa a feleségét, mert ha így lesz, maga lesz az első számú gyanúsított.

Rendőrök balra el, ember hozzám fordulva kaján vigyorral: - Na, jót szívtál? - és mint ki jól végezte dolgát, visszament kocsmába. Eközben a gyerekek a kis szobában reszkettek és sírtak.

A gyermekvédelemnek akkoriban még csak ahhoz volt joga, hogy életvezetési tanácsokat adjon, és ha nagy a baj, a gyerekeket kiemelje a családból, és intézetbe utalja. Anyu legfeljebb szánakozó tekinteteket kap. Az áldozatoknak nagyjából ennyi "védelem" jár, de halkan kérdezem, mi történik az elkövetővel? Mi történik az elkövetővel ismétlődés, sorozatos bántalmazás után? Csinál bárki bármit? Érdekel bárkit a dolog, amíg nem történnek a cikkhez hasonló tragédiák? És utána? Azon kívül, hogy vezércikkek születnek az esetből, lehet szörnyülködni, és sóhajtozni, hogy "a mi családunkban ehhez képest minden rendben van"?

Van az Európai Tanácsnak az az egyezménye a nők elleni erőszak illetve kapcsolati erőszak ellen. A magyar operakormány aláírta már? És ha igen, miért nem? Vajon hány feleségverő lehet a 133 bátor ember között?

[izraelinfo]

A túszok vérét kioltó, Netanjahu alkotta dokumentum

A Yneten Ronen Bergman biztonságpolitikai újságíró bemutatta a „véres dokumentumot”, amely meghatározta a meggyilkolt hat túsz sorsát. Izrael májusban benyújtott egy túszalku-javaslatot, amely az elrabolt személyek visszaküldéséhez és tűzszünethez vezetett volna, és meglepetésre a Hamasz egyetértett a feltételek nagy részével. Később azonban Izrael olyan változtatásokat jelentett be, amelyek…

[versinator]

Pórul meggyilkolt

Vértanúi lángborát sugárútján tárogatója Papírból epilógus franciám estvén Vértjébe behavazza bírájaként altatója

Májusába zöng homokként esteledvén Bereginek űzd utcasor vészharangja Virrasztás idézel előfizetőkön feledvén

Pazarolva jód illatoz fölfogja Ballagdál haláltánc oszlopokról gyöngyvirágos Háziúrt kalandnál hulljunk zokogja

Borúnak anyaálma utódod szomorúságos Dalaimtól ítélhet körülfonva kagylója Káprázatok ígérünk napsugárra tályogos

[aranysziv]

bekapcsoltam a tévét, hogy a képernyőből áradó zaj talán elnyomja a gondolataimat. de nem így lett. egyszerűen annyira hangosak voltak a fejemben, hogy nem is emlékszem arra, hogy mi szólt, melyik műsor, mintha néma lett volna, és a teret csak a homályos fénye töltötte volna meg, a hangja nem. csukott szemmel forgolódtam, néha ránéztem az órára, de mintha az idő sem akart volna telni. próbáltam visszaaludni, de nem ment, a fejem csak úgy zakatolt. borzasztóan meleg is volt, egyike azoknak a nyári éjszakáknak, amikor ugyanúgy van vagy 30 fok éjszaka is, mint nappal. már bőven elmúlt éjfél, szakadt rólam a víz, de az álom messze elkerült. minden egyes porcikám ellenkezett. azért keltem fel, azért nem hagyott nyugodni ez az egész, mert biztos voltam benne, hogy ennek nem így kellene lennie. előtte pár órával megcsapott egy érzés, amit már jól ismertem. évekkel ezelőtt elég sűrűn éreztem így, amikor mindig vissza-visszajött (valaki). mikor elég idő telt el, és egyszer csak üzent, hát, nehéz leírni. olyan érzés volt, mikor egy éhezőt, aki hónapok óta nem ehetett rendes ételt, egyszer csak a semmiből, svédasztalhoz repíted, és az összeszűkült gyomra ellenére hatalmasat harap a libamájba, a kacsasültbe, minden nehézbe, de a szervezete nem bírja és szinte rögtön kijön az egész. na, valahogy így. telítődtem egy pillanat alatt, és azt hittem jó volt az, hiszen finom volt, és másra sem vágytam, de amikor a tested jelez, hogy hiába kívántad, ez nem pontosan az, amire most szükséged lenne, nem hallod, mert ízeket szeretnél a szádba. addig nem hallod, míg nem tanultad meg. én már szerencsére megtanultam, éppen ezért ezúttal már az első falatnál, mint a villámcsapás, úgy ütött belém. ez még nappal volt, de éjszaka jött a mennydörgés is. megtöröltem a számat a szalvétával, és azt mondtam neki, hogy köszönöm szépen, elég volt. de szakítani nyáron a legjobb, mondják, mert akkor legalább rásüt a nap a bánatra. mondjuk ez a nap inkább szúr, mint süt, de azért megleszek. igazából már most is megvagyok.

mondanám, hogy rosszul voltam, de valójában ez sem lenne igaz. mármint persze, meggyászolom a magam módján, most is tart ez, sokszor vagyok kedvetlen is, sokat sírok és sokszor nem beszélek senkivel és senkihez. sokszor lépek le helyekről, egyik pillanatról a másikra, sőt volt olyan is tegnap vagy tegnapelőtt, hogy egy asztalnál ültem valakivel, vele szemben, mikor az illető olyat mondott, aminél gondolkodás nélkül felemeltem a székről a táskámat, felálltam, és se szó, se beszéd otthagytam a picsába, és kisétáltam az ajtón. ezt mondjuk egy évvel ezelőtt nem tudtam volna megtenni, de most egyáltalán nem okozott gondot, még bűntudatom sem volt, hátra sem fordultam. nem éreztem úgy, hogy bármilyen magyarázattal tartoznék. nézett rám hatalmas szemekkel, kérdezte is, hogy mégis hova megyek, de én sem hallottam igazán, na meg a szíve legmélyén tudta ő is, hogy a kérdés nem az, hogy hova, hanem miért, arra pedig ő maga volt a válasz. így meg hiába jött volna utánam, nem mentem volna vissza akkor sem, ha fizetnek érte. emelt fővel elsétálni valahonnan, mert tudod, hogy mennyit érsz, felbecsülhetetlen.

szóval ilyen ez az utóbbi pár nap. csendesek, de mégse. melegek, de mégse. színesek, de mégse. aztán valahogy mégis itt vagyok. ellentétben azzal a velem egyidős lánnyal, akit a barátja brutálisan meggyilkolt. mikor kijött a hír, anya azonnal felhívott, hogy jól vagyok-e és minden rendben, mondjuk nem mondta, hogy ezért hív, de a hangjából tudtam. én is sokat olvastam róla, nem hagyott nyugodni, ahogy az sem, hogy napokig nem találták a tettest, és hogy nem adnak ki nemzetközi elfogatóparancsot. mekkora féregnek kell lenni, hogy féltékenységből ölj? a cikkek azt írták, hogy minden bizonnyal hirtelen felindulás volt, és a hatóságok bíznak abban, hogy még azelőtt megtalálják, hogy magában is kárt okozna. vajon rossz ember vagyok, ha arra gondoltam a kávém felett, hogy miért is lenne az olyan nagy gond? gondolom sokaknak megfordult hasonló a fejében. persze, ki vagyok én, hogy ítélkezzek felette - na, de mondjuk csak ki: az a lány én is lehettem volna. vérben ázva a holttestem az albérletben, a telefon mellettem meg csak cseng és cseng, mert már senki nem ér utol. aki ezt tette, ő meg csak bujkált, próbálta kijátszani a rendszert, egy utolsó szarházi szemétláda. nem több. csak arra tudtam gondolni napokig, hogy remélem, a lány lelke békére lelt. én nem ismertem őt, de volt közös ismerősünk. gyújtottam egy gyertyát érte. ez a legtöbb, amit tehettem, remélem megbocsátasz.

ez is jellemző rám. pár hónappal ezelőtt sétáltam haza, és a kedvenc, borostyán futotta épületem előtt egy bácsi cigarettázott. ahogy közeledtem felé, észrevettem, hogy az egyik karját amputálták, és bűntudatom lett, amiért nekem mindkettő megvan. komolyan, ez járt a fejemben, hogy bárcsak adhatnék neki egyet, mert én meg itt felvágok a kettővel, jövök éppen az edzőteremből, ahol mindkettőt használtam, és ez mennyire nem fair már. bűntudatból ráköszöntem, csak úgy, amit ő furcsállt, de azért viszonozta, és azóta akármikor látjuk egymást, mindig köszönünk. ő nem tudja, hogy én ki vagyok, én sem azt, hogy ő ki, de összeköt minket a testrészének a hiánya. ilyenek a kapcsolódási pontjaim.

és a gyilkost végül elkapták, örültem neki. legszívesebben leköptem volna. beismerő vallomást tett, és azt mondta, hogy mikor ott hagyta a lány testét, elindult, hogy magával is végezzen, de mivel az utcán esett az eső, ezért visszament a lakásba egy esernyőért. és végül nem tette meg, nem merte. nem tudom magamat a helyébe képzelni, de a véleményem azért így is megvan - és az nyomdafestéket nem tűrő. néha gondolok a félkarú bácsira. vajon mi lehet a neve? mi lehet a története? néha gondolok rá is. éjszaka, arra keltem, hogy szól a csengőm. nem a kaputelefon, itt, az ajtómnál lévő. mikor kinyitottam a szememet, már éppen csend lett, egy pillanatra az is átfutott az agyamon, hogy talán csak álmodtam. felültem az ágyon, és láttam, hogy a lámpa is felkapcsolódott kint. az csak akkor kapcsolódik fel, ha áll kint valaki, mivel érzékeli. a telefonomért nyúltam, hajnali fél 4 volt. nem mertem felállni. lélegzetvisszafojtva vártam, hogy mi történik, csenget-e újra az illető, és rettenetesen féltem. megnéztem, hogy ki elérhető, kinek írhatok, és neki akartam, ő volt az első gondolatom, mert tudtam, hogy azonnal jönne. de nem volt fent, és nem is lett volna fair, így csak egy barátomnak írtam. rizikós volt, mert éppen fesztiválozott, de valahogy mégis rögtön látta, hogy írtam neki. elmondtam neki, hogy biztos, hogy nem álmodtam a csengőt, mert a lámpa még most is ég. nyugtatott, hogy hozzám nem olyan egyszerű bejutni kulcs nélkül a kertbe vagy a folyosóra, és van egy zárt ajtóm, maradjak ott, ahol vagyok, nem lesz semmi baj. szerinte az is lehet, hogy valamelyik szomszéd részeg volt és rossz helyre ment haza. ebben mondjuk erősen kételkedtem, a félelem pedig dolgozott ugyanúgy, de aztán a lámpa egyszer csak lekapcsolódott és távolodó lépések zaját hallottam. az illető elment. fel akartam állni kinézni az ablakon, de nem mertem. még egy olyan 15-20 percig nem. mire oda jutottam, addigra sehol nem volt senki. néhány ablakban már égett a lámpa, de ők a velem együtt koránkelős szomszédaim. nagyon furcsa volt. utána nem is igazán mertem visszaaludni. kérdeztem az ittlakókat, hogy nem láttak-e valakit, de a válasz ugyanaz volt mindenkinél: nem. kíváncsi vagyok, hogy ma el tudok-e majd aludni ezek után. és csenget-e majd az idegen újra éjnek évadján.

nem akartam, hogy vége legyen. nem akartam. de nem lett volna jó húzni azok után. én ezt már nem. így nem. és most nem könnyű, hogy ennyire tele van a fejem megint. de ez sem tart örökké. a lánnyal a korunk köt össze, a barna hajunk meg a közös ismerősünk. a félkarú bácsival a bűntudatom. vele most már nem köt össze semmi. ültem a kanapén, meredten néztem valakinek a szemébe, és mondtam, hogy most már semmi. és az idő megállt, és mi sem mozdultunk, és egy részem halott volt, éreztem a számban a vér ízét. a holttestem ült ott, nem is én, ez is egy réteg volt belőlem, amit lemetszettem, mert le kellett. és amikor felálltam, megint valaki más voltam, könnyebb, egy réteggel kevesebb, és megint tiszta. elmúlt a vér íze, helyette vaníliát éreztem, és édeset, mert az élet itt most csak egy kicsit állhatott meg, és majd gondolok rá, de most menni kell tovább. ott az ajtó, azon ki kell menni, ott a lépcső, azon is le, és aztán ki a napra újra. de azt kívánom, hogy bárcsak esne az eső. akárhogy is, de jobban passzolna ehhez a mindenhez. és az én esőkabátom amúgy is rózsaszín. az esernyőm meg pöttyös. hát, ez minden. talán majd egyszer írni is tudok róla. vagy hozzá. az lenne igazán szép.

[fouldchildtiger]

1956 – Ki a gyilkos?

Most már minden rendben van.

Most már minden rendben lesz.

Gyurcsány elvtárs és Hiller elvtárs 1956 után született, és bár a Kun Béla, Rákosi Mátyás és Kádár János kommunista pártjának összeharácsolt vagyonából és politikai tőkéjéből szervezett utódpárt (Kommunisták Magyarországi Pártja, Magyar Kommunista Párt, Magyar Dolgozók Pártja, Magyar Szocialista Munkáspárt, Magyar Szocialista Párt) oszlopos tagjai, büszkén vallják, hogy nekik semmi közük elődeik, elvtársaik, szellemi atyáik tetteihez, aljasságához, bűneihez. Horn Gyula nem köphette szembe pufajkás elvtársait, Gyurcsány és Hiller elvtársak ezt már emelt fővel, büszkén megteszik.

Ők már nem kommunisták. Ha egyáltalán valaha azok voltak, azt már rég elárulták, megtagadták, elfelejtették. Ők már szociáldemokraták.

Látványnak sem utolsó: egy magyar szociáldemokrata milliárdos a szocialista pártkongresszuson teli torokkal harsogja – Föl, föl, ti rabjai a földnek! – a proletár nemzetköziség himnuszát, az Internacionálét. (Mondják: Gyurcsány nem énekelte, mert a kongresszus végén, amikor elvtársai dalolni kezdtek, kisomfordált a teremből. Látványnak ez talán még szebb!)

Gyurcsány Ferenc nagyon kimódolt bevonulásakor a Magyar Állami Operaházba, először kezet fogott a Himnuszt éneklő fogyatékos férfival, majd barátságosnak gondolt, kegyúri gesztussal többeket megsimogatott, ezt követően emelkedett szellemű emlékbeszéddel ünnepelte a forradalmat, a forradalom hőseit és mártírjait. Nagy Imrét például. Azt a Nagy Imrét, aki ezzel a mondattal búcsúzott az élettől: „Csak attól félek, hogy azok fognak majd rehabilitálni, akik most meggyilkolnak.”

Nagy Imre régi kommunista volt. Kalapban, karján esernyővel ott állt magányosan 1956. október 6-án a Kerepesi temetőben, amikor az elvtársai által meggyilkolt Rajk László és társai újratemetésekor Apró Antal elvtárs azt harsogta: Soha többé! Lehet, hogy Nagy Imre már ott, a temetőben gyanította: egy kommunista fogadkozása, bocsánatkérése, ígérete semmit sem ér. De azt akkor még nem sejthette, hogy Kádár elvtárs másfél év múlva „ellenforradalmi bűneiért” őt ítélteti el és küldi bitófára.

1958 tavaszán már tudta: gyilkosai fogják majd rehabilitálni őt.

Így is történt.

De hát Gyurcsány Ferenc még nem élt, amikor hajdani elvtársai – gondolom, KISZ KB-titkár korában még elvtársának tekintette Kádár elvtársat – meggyilkolták elvtársukat, Nagy Imrét. A milliárdos úrrá vedlett Gyurcsány elvtárs úgy gondolja: neki semmi köze nincs ahhoz a hajdani gyilkossághoz. Ellenkezőleg! A megbékélés jegyében mártírnak kijáró tisztelettel övezi Nagy Imre és a forradalom emlékét, és – Horn Gyula ezt nem tehette meg – szociáldemokrata úriemberként Gyurcsány elvtárs készül a kommunisták összes gaztettéért Kádár Jánost megtenni egyedüli bűnbaknak. Nincs új a nap alatt: Kádár János szerint az ötvenes években nem a kommunista diktatúra tette tönkre az országot, csupán a Rákosi–Gerő-klikk szektás- dogmatikus politizálása. Kádárból magányos gyilkost kreálni, Nagy Imréből ballib prófétát faragni, a Magyar Szocialista Pártot szociáldemokrata párttá átmázolni tisztességtelen, de okos taktikai lépés, mert akkor Gyurcsány Ferenc nyugodtan megkoszorúzhatja Nagy Imre sírját, hiszen annak halálakor nem is élt, így könnyű szívvel elfelejtheti hajdani elvtársát, Kádár Jánost, akiért KISZ-titkár korában még lelkesedett.

Ha Gyurcsány Ferenc becsületes kommunista volt, akkor most erkölcstelen politikus. Ha csak színlelte hajdan, hogy kommunista, akkor most erkölcstelen milliárdos.

Ahogy jó másfél száz éve a bölcs dán filozófus, Søren Kierkegaard mondta: Vagy-vagy.

Öreg tollforgatóként üzenem 2004 őszén Gyurcsány Ferencnek, Magyarország miniszterelnökének: okos ember csatát nyer, becsületes ember háborút. A becsületes ember gyakran csatát veszít, a becstelen soha nem nyer háborút. És ha akad a miniszterelnök úrnak bokros teendői közepette egy szabad félórája, ajánlom figyelmébe Lukács evangéliumát. Különösen a 11. rész 47. versét:„Jaj néktek! mert ti építitek a próféták sírjait; a ti atyáitok pedig megölték őket.”

(Keserű utóirat: Véletlenül került kezembe egy közel negyvenéves meghívókártya. 1966. október 23-án a budavári Fortuna étterembe fogadásra invitálta az amerikai Time című hetilap kiadója a magyar értelmiség és művészvilág néhány kiválóságát, közöttük Latinovits Zoltánt. Véletlenül éppen 1966. október 23-ra, a forradalom tízéves évfordulóján. Ma már nem tudni, mi történt aznap este a Fortuna étteremben. Nem tudom, miről beszélgettek a meghívott magyar művészek és értelmiségiek az amerikai üzletemberekkel, szerkesztőkkel, újságírókkal. Mertek őszintén beszélni? Politizáltak? Vagy mindenki tudta: tíz évvel ezelőtt ezen a napon robbant ki a magyar forradalom, s ők most azért beszélgetnek és poharazgatnak itt, mert szavak nélkül, de együtt akarnak emlékezni a letiport, meggyilkolt forradalomra, szabadságharcra és az elesett, kivégzett áldozatokra.

Jó lenne tudni, mi történt a Fortuna étteremben 1966. október 23-án. Egy biztos: akik ott voltak, emelkedett lélekkel emlékeztek a forradalomra, a szabadságharcra, a halottakra.

Rég volt.

A Pesti Műsorban megjelent hirdetést böngészem: „Nosztalgiavonattal a Csabai kolbászfesztiválra 2004. október 23-án.”

Hát itt tartunk, miniszterelnök úr! Kolbászfesztivál október 23-án, nosztalgiavonattal. Főzőcskézünk, eszegetünk, iszogatunk, jól élünk a megbékélés jegyében.

Nem tudom, ki szervezte a kolbászfesztivált. Nem tudom, melyik pártnak a tagja vagy híve az az ostoba ember, akinek agyából kipattant ez az idióta ötlet. De az biztos, hogy – jobb- vagy baloldali politikai meggyőződésétől függetlenül – nem tudja, mit jelent magyarnak lenni, nincs köze történelmünkhöz, erkölcsi érzéke egyenlő a semmivel. Ráadásul még emberi mértékkel mérhető ízlése sincs.

Rettegve gondolok arra, mit fognak kiötleni lelkes hazámfiai 2006. október 23-án, hogy nemzeti ünnepünkön felhőtlenül s boldogan mulasson a nép, kacagva és zabálva felejtse el történelmét, múltját, nemzeti értékeit, erkölcsi értékrendjét.)

Szigethy Gábor

[angelofghetto]

Ma megint belefutottam a YT-on a fiatalon, pokitikai kiállása miatt brutálisan meggyilkolt Victor Jara csodás hangjába. Persze akkoriban Chílében már az is főbenjáró bűn volt, ha valaki autentikus népdalokat énekelt. Nagyon sok szép dalt írt. Ez az egyik.

[versinator]

Szellemvilágba krikri

Undorodik lélekért amerikán tőrök Kinyílni csapnak késes csónakház Fölöslegesen bőrömben megütni áramkörök

Szétszedlek keringek gyöngyeim őrház Törvényszéke lehelt vonnom pénztorony Táncoltatja párbeszédek meggyilkolt szentegyház

Látszatok nyúlhatok ágyékodban folyékony Siva csömör kibőgi képeik Beszédeit piszokban kimerülve hajlékony

Darazsakat közlönyök felnőttnek éleik Csapdosva hazavinni szerszáma csöbrök Csikorognak fényhez vezérnél nedveik

[palmsandsunglasses]

a hamasz az jó, a hezbollah is jó, a saria is jó. európából és az államokból, jó messziről, amíg az ő aktuális érdeküket szolgálja. amikor nem, majd sírnak a kendő miatt meggyilkolt nők miatt, de arról most éppen kuss van.