#meggyónom | Explore Tumblr posts and blogs

metalindex-hu · 4 years ago

Text

Stormhunter – Ready for Boarding ‘EP (2020)

Stormhunter – Ready for Boarding ‘EP (2020) - http://metalindex.hu/2020/11/11/stormhunter-ready-for-boarding-ep-2020/ -

Ezt az albumajánlót így is kezdhettem volna: különös élmény volt meghallgatnom az első lemezes Stormhunter friss, “kiskiadós” bemutatkozó EP-jét. A Hear the Music kapcsán pedig nagyra tartom azt az igyekezetet, hogy a nagyok mellett lelkes, feltörekvő zenei műhelyek is teret adnak, még ha nyilván üzleti céllal is, az immáron ~negyven éve újra feltalált heavy metal újabb és újabb kéviselőjének, ahogy azt annak idején pl. a Noise tette az első sorban. A Stormhunter azonban régebbi motoros már a pályán.

Még az előző évezred végén alakította Stefan Müller gitáros-dalszerző egy gitáros társával. Első demójukat 2001-ben rögzítették, majd megjelentek egy német és egy francia metal-válogatás kiadványon. Stílusváltást és kenyértörést követő, 2007-ig tartó hibernáció után az alapító újjáélesztette a bandát. Második kiadványukat már lemezként nevezve Crime and Punishment címmel jelentették meg Európában és Japánban is, a klasszikus heavy metal vonalán. 2014-ben már a harmadik, 12 dalt tartalmazó stúdió albumukat jelentették meg An Eye for an Eye címmel. Amit akkor a lemez fülszövegében írtak igaz a jelenlegi, EP-formátumú Ready for Boarding kiadványra: klasszikus HM, fogós dallamokkal, vastag kórusokkal és agresszív, de dallamos énekkel. A csapat 2007 óta szinte állandó tagsággal bír.

Legyen az én hiányosságom, hogy eddig nem figyeltem fel rájuk. Mindezt most részben meggyónom, sőt korrekcióként őszinte szavakkal méltatom a (a You Tube video-kon is átütő) lelkesedésüket és az elkötelezettségüket. Tudjuk, hogy talán az összes hangból megírtak már minden fontos dalt. És ezért kár lenne bármit is az ötös szemére vetni. Az elsőlemezes, illetve aNoise-kiadós párhuzamot azonban nem véletlenül említettem, mert a Stormhunter echte germán HM-ja le sem tagadhatná a gyökereit és nem is akarják ezt tenni. Mégis, mintha még a gyökéreresztés fázisában lennének. Megszokhattuk már, hogy minden évtizedben felbukkannak zenekarok, akik jó helyen és időben újradefiniálják a heavy-power stílust. A Stormhunter nem alkot axiómákat. A korábban sokszoros tagcserét átélt zenekar immáron negyedik megjelenésével egyszerűen csak megismétli, amit az első hullámmal ~84-90 között a Nagy Elődök megalkottak. Nem kis teljesítmény persze megfelelő, alkalmanként virtuozitást megvillantó hangszeres tudással feleleveníti a legjobb teuton metal pillanatokat, főképp a ’88-89-re egy időre dallamosabbá érő Running Wild, vagy a Steeler stílusában. A három saját dalban a ritmusgitár és a basszus dallamainak zengése gyakorlatilag bármely hamburgi kalóz-lemezen szerepelhetne. A későbbi évtized „korszerűbb” power metal-ját alig érni tetten, szerencsére nem végeznek pusztítást a dalaikon széttechnikákzott, azok egységét megbontó, versenyfutó virgákkal. A jellemző ritmusváltásokat és az ikergitáros játékot viszont teljesen (azaz 1:1.-ben) a korai Helloween (sőt inkább az annak nyomdokain haladt, a tökfejek dallamait már pépesen-tömören elismétlő, talán két LP-t megért Mania), máskor a szintén veretes Stormwitch dalok kottáiból ollózták. Ki-ki döndtse el, ez tetszik-e neki. A tételek szövegvilága teljesen helytálló; a koncepcióhoz tökéletesen passzol. Tipikus ’80-as évek beli pionír lelkesedés, a heavy metal küldetésfelfogásával, zeneszerszámokat fegyverként használó harcosokkal, egységbe tömörülő, borittas (pardon: sörittas) hangon megszólított rajongókkal. Semmi okom kritikával illetni ez a zsánert, hiszen koncerteken (sajnos az idén nem….) magam is lelkesen üvöltöm bármely nyelven, azokon is (sok ilyen van), amin sosem értettem.

Az első dal, a Crown of Creation ígéretesen indul. Igaz, már a negyedik taktusnál tudom, hogy Ozzy (vagy inkább Randy Rhoads) Crazy Train-jét hallom. A zenei motívumok sokszoros ismétlése itt még érdekes, ám a három saját dalban kissé fantáziátlannak hat majd. Az első dal akkor vált ütemessé, amikor az említett Running Wild tekerés indul be. A dalszerző dícséretére legyen mondva, hogy a bevezetőben említett három-négy zenekar örökségéből kihozzák a maximumot. A dal lezárása szerintem ötletes, mert a sokszoros, csengő-bongó vokállal levezetett vég hirtelen és határozottan jön el. Ezzel felkelti a kíváncsiságomat a következő track iránt. Ők pedig elkezdik, majd a kezdést megismétlik a gyengébbek kedvéért. Ez 2020-ban, szerintem szükségtelen önismétlés. Vagy pedig egy nagyon elhivatott kiállás a teljesen tradícionális dalok mellett. Vagy (én erre gyanakszom) a számukra a játék élvezetével átitatott, de a hallgatónak kissé unalmas örömzene. Jó ahogy a zene alatt a dob levezető dübörgéseket ver, szinte látom. Sőt, jó lenne látni, azt a fejlődést, amit mondjuk a Sabaton produkált az kezdeti zenei sablonok, több lemezen át végzett, módszeres, dalonkénti újrapróbálásától a Carolus Rex-en való első kiteljesedésig. És akkor ez a dobjáték méretes szerkón nagyszínpadon jobbról balra szólhat, majd visszaveri és több ezer ember üvölti; …de ezt az álmot csak megelőlegezem a Stormhunter-nek, érdekesebb dalok reményében. Már az nótában dalban feltűnik, hogy az énekes hangja nem fénylik annyira, hogy kiemelkedjen a szellőset a tömör hangokkal, a tekerős ritmusozást a lovaglós betétekkel váltogató zene felett. A magasabb tartományokban még a vokálos részletek is kissé fátyolosan hatnak, ami kimondottan levon a megvalósítás értékéből. Azonban a normál beszédhangtól alig magasabb, az énektémák dallamívében nem különösebben kidolgozott témákat megszólaltató énekhang a Sabaton-nál is jól működik tömegek együtt énekeltetésére. Várom tehát továbbra is azt a valami pluszt.

youtube

A közönönségénekeltetős szándék aztán kicsúcsosodik a második (video klip-es) dalban is. Two Beers (or Not Two Beers), ami valamiféle Októberfestre induló road movie hangulatú dal. Ezzel a banda alaposan ráerősít a sztereotípiákra. A vidám dallamok és a csapzott kórusok ezt a dalt alighanem a banda keménymagjának koncerthimnuszává emelik. A dalban a szóló után, majd a a zene végén a bőrdzsekis-farmermellényes sörbömbölés alatt lüktető ti-ti-tá tovább erősíti a himnikus hangulatot. Mondhatnám, hogy ez a dal önirónikus is, de kell ehhez bizonyosság. A harmadik Sharp Invaders című nóta talán a Helloween első mini LP-jéről hajdanán örökre lemaradt egyik dal feldolgozása lehet, jó sok pénzért (vagy korsó sörökért) vehették meg. Különösen ügyeltek arra, hogy nehogy túlénekeljék Hansen akkori vokális kvalitását, de zenében hozták a teljes és pontos Helloween-kópiát.

Nem tagadhatom, hogy az erős német akcentus a számomra többször bújik át a dalfüggönyön, mint azt szívesen venném. Ez ugyanis minduntalan erősíti a kópia-hangulatot. Ráadásul a zene, amely inkább okos, az indokolatlan ismétléseket leszámítva szakszerűen összerakott. Nem invenciózus alkotás. Viszont érdekes hallgatni való, lehet, hogy amikor újra fesztivál-koncertekre járhatunk, akár hazánkban is meglássuk egy-két év múlva őket, egy délutáni időpontban a színpadon. Kívánom is nekik a sikert, mert több újrakezdés után a divathullámok sodrában elszántan HM-et alkotni igazán megbecsülendő teljesítmény.

A Hear the Music német kiadó tette lehetővé az EP promo-kiadványának meghallgatását. A letölthető hangzóanyag formátuma az én fülemnek (fejhallgatóval) enyhén zajos, mint amikor hajdanán már legalább a harmadik bakelitet vettem ugyanarra a normál magnószalagra. Ez a jelenség főképp a dobok cinjénél tűnik ki. De ezzel szerintem megbékélhetek, mert egészen hasonló a kiskiadós korongok első néhány lemezének hangzásához. A zenekar feltételezett öniróniája a számomra bizonyossá válik, amikor a lemezborítót nézve egy diákújságban megjelenő színes képregénykocka kidolgozottságát látom. A színpadon állunk, nem a rivaldában, a közönség szürkés-barna arctalan tömege előttünk. Egy zöldhasúakkal teli fakoporsón fekvő, feslett vászonnal letakart testet két sebes kar tart leszorítva, miközben a testbe csillogó lélek érkezik. Ha nem éppen ráhányja azt. A teret egy jobb marokban tartott gázgyújtó (vidékieknek: disznópörzsölő) sárgás fénye-lángja-füstje foglalja keretbe. Efelett fekete koronaként a skandináv halálhordák logoinak olvashatóságával éppencsak vetekedő felirat, éles sarkokkal és, ahogy kell, stilizált koponyával, vagy spártai sisakkal. Ez valószínűleg jól mutatna egy felvarrón, ráadásul kisebb méretben legalább annyit szépül mint egy FaceBook-profilkép.

Miért írtam le ezt ilyen részletesen? Egyrészt pontot kell adnom a kiállításra, és szeretném, ha az olvasó elhinné az értékét. Másrészt fontos tudatnom, hogy a manapság reneszánszát élő felvarós-szcénában helye van egy ilyen képnek egy ennyire ős-heavy metalt játszó banda esetében. Ráadásul a mindent jelentő deszkáknál a közönség alakjai itt közvetlenül a színpad előtt állnak, nincs árok és innen háttal álló biztonságiak sem. A dalszövegek sablonos megfogalmazásával szemben a borító és az EP címe egy bombatalálatú, többszörös szójáték. A koporsóra nyomtatott „Ready for Boarding” egyaránt jelentheti (elsődlegesen), hogy „Beszállásra/felszállásra készen”, mint ahogy azt is, hogy a metalhead-ek (ezt egy dalukból kölcsönöztem) a rivaldafénybe lépésre várnak. Tekintettel azonban a zenekar talán már háromszori alámerülésére is, akár – önironikusan – a bedeszkázásra is készülhetnek a koporsóban. Bízom benne, maradnak a Running Wild-féle értelmezésnél. A borító üzenete tehát teljesen koherens a zene tartalmával, megjelenítése alighanem szándékosan szórakoztató, mint azt a video klip is mutatni igyekszik a csapatról.

A negyedik dal a francia Trust-nak az Anthrax által nemzetközi hírűvé tette Antisociál c. nótája. Bár a felvétel maga a számomra inkább az Anthrax pattogós változatát idézi, a dalszöveget ugyanaz a sörittas hang énekli, de: franciául! Kevés pop-rock, vagy rockzenét hallgatok francia nyelven, de ezt a dalt valóban így érdemes megismerni. Annyira punk-os attitűd (még a Trust új évezredes előadásaiban is), miközben a kántáló refrén alatt is jól hallhatóan olyannyira metalos…, hogy a videoklipes sörmámoros és az antiszociális dallal az EP fele így már igazi közönség kedvenccé válhat. Biztatom az olvasót, hogy keressen rá és hallgassa meg!

0 notes

ugysenemez · 8 years ago

Text

TOP 10 megnézett film -2016

Hát akkor megkésve bár, de csonkolva nem, itt a tavalyi 147 megnézett filmből a 10 általam legjobbnak ítélt, erősorrendben

Hiteles másolat ( Certified Copy, Abbas Kiarostami, 2010)

Családi kötelékek (Yi Yi, Edward Yang, 2000)

Tokiói történet (Tôkyô monogatari, Ozu Yasujiro,1953)

Dögkeselyű (András Ferenc, 1982)

A szerelem következményei (Le conseguenze dell'amore, Paolo Sorrentino, 2004)

A Bigger Splash (Luca Guadagnino, 2015)

Rossz vér (Mauvais sang, Leos Carax, 1986)

A kötél (The Rope, Alfred Hitchcock, 1948)

Férfiszenvedély ( The Lost Weekend, Billy Wilder, 1945)

Meggyónom (I Confess, Alfred Hitchcock 1953)

Hiteles másolat ( Certified Copy, Abbas Kiarostami, 2010)

A hiteles másolatban nincs meg a művészfilmekre jellemző dolog -- unalmas, ugrál az időben, furcsa vágások meg álmodozás az egész, kettévágnak borotvával egy szemet -- de ettől függetlenül nem egy könnyű darab, és ha valami miatt fura, akkor inkább a hiányosságát említeném. A történet a rendszerint Iránban forgató rendező ellenére most Toszkánában játszódik, egy férfi és egy nő találkozik és randiszerű bolyongásuk során az intellektuális vita és a kellemes és kellemetlen szerepjátékon át mindenféle helyzetekbe keverednek.

Családi kötelékek (Yi Yi, Edward Yang, 2000)

Kínai dráma, semmi különös filmművészeti újítás nincs ebben a filmben, semmi meta meg posztmodern, egy szépen fényképezett film, ami talán azért tetszett, mert a kilencvenes évek Tajvanja a helyszín ás egy nagy generációs körképet mutat a nyolcévestől a kilencvenévesig. Ezt kifejezetten az emberi élet mindennapi problémáin is elmerengő embereknek ajánlom, kifejezetten a mindenki számára fogyasztható kategória, csak cseppet hosszú.

Tokiói történet (Tôkyô monogatari, Ozu Yasujiro,1953)

Hát Ozu vagy bejön az embernek, vagy nem. Egy nagyon minimalista és hétköznapi történet egy nagyon egyszerű kamerakezeléssel egy nagyon fura társadalomban. Nagyjából egy másfélórás haikuhoz tudnám hasonlítani. De én hajlamos vagyok valamit azért szeretni, mert mondjuk japán.

Dögkeselyű (András Ferenc, 1982)

A legjobb magyar film idén, azt tudom mondani, hogy egy nagyon üdítő és nemzetközi szinten is nézhető üldözős, igazságkeresős film, a taxisofőrnek állt tanárról, akivel kicsellózik egy nyugger bűnbanda. Nagyon szuper film, Kerepesi úton történő ladás autós üldözéssel és elég erős befejezéssel! Szintén általános fogyasztásra javasolt.

A szerelem következményei (Le conseguenze dell'amore, Paolo Sorrentino, 2004)

Az Ifjúság és a Nagy szépség rendezőjének az első filmje jobban tetszett, mint a korábbiak. A képek pont olyan szépen komponáltak, mint a többi filmjében, ez még messze van a 8 és 1/2 koppintástól és sokkal tartalmasabb mint egy Fellini film, inkább ugrott be kicsit Jarmusch is a történetről és a hangulatról (= kevesebb művészi faszverés).

A Bigger Splash (Luca Guadagnino, 2015)

Nyilván csak azért tettem be ide, fogják sokan mondani, mert nem láttam az eredetit. Lehet igazuk van, de mivel nem láttam, így nem tudom. A képi világa egészen jó volt, a történet is egészen jó fel volt építve, több csúcspont és szó se róla, voltak benne lejtők is, de hát sok filmről lemaradtam volna, ha nem teszem túl magam az ilyen lapályokon. Az egyetlen idei mozifilm ami bekerült, pedig 10 felett volt a számuk azoknak, amiket láttam.

Rossz vér (Mauvais sang, Leos Carax, 1986)

A rossz vér ha nem is valami új hullám, de egy fodrozódásnak felfogható a filmművészet tengerén. Nagyon sajátos látványvilág ( nem nagyon lehet elhelyezni az időben és a térben sem a filmet, volt egy sajátos posztapokaliptikus hangulata), a stílusok keveredése (a Mission Impossible akciójelenetei, egy jó kis vírusos thrillertörténete és gengszterfilmes leszámolási jelenet, valamint egy noir-os párkapcsolati kalamajka, de egy melodráma is) . Sok rendezőre hatott és érdekes mód amerikai rendezőkre is (Buz Luhrman Rómeó és Juliája és az Amelie csodálatos élete is sokat merített a filmből, de a Frances Ha futós nyitójelenete is egy az egyben innen van).

A kötél (The Rope, Alfred Hitchcock, 1948)

Jó ha tudjuk, hogy Hitchcock nem csak a Psycho meg a ma már technikailag bénának tűnő Madarak rendezője, hanem kevésbé ismert és a mai nézőnek élvezetes filmekkel is jeleskedik, mint ez. Hitchcock filmjeire inkább az a jellemző, hogy a ki? mikor? és mivel? és miért? kérdésekre nem tudjuk a választ és ez teremt feszültséget, a főhősei egy csomó ismeretlen dolog ellen hadakoznak (miért támadnak a madarak?), vagy egy zavaros történetbe belekeverednek (jellemzően összekeverik őket). Itt a feszültséget az adja, hogy lebuknak-e a jómadarak, minden kiderül az elején, mit egy Coulmbo részben

Férfiszenvedély ( The Lost Weekend, Billy Wilder, 1945)

A noir-nál kicsit mélyebb lélektani film ez egy alkoholfüggő harcáról, amit saját magával folytat. Egészen zseniálisan kapja el a hangulatot meg az egész küzdelmet, a szokásos alkoholista-játszmát.

Meggyónom (I Confess, Alfred Hitchcock 1953)

Nagyon érdekes kis film, amiben elindul egy gyilkossági ügy nyomozása, ami a klasszikus tévedés áldozata lesz, de aztán a bűntényen felül jobban kezd érdekelni a gyanúsított előtörténete, aminek csak látszólag van köze a gyilkossághoz és egy jó kis noir kerekedik a krimiből. És hát a szexi pap toposza már a Tövismadarak meg Az ifjú pápa előtt is létezett.

#film #top 10 #filmek #lista

11 notes · View notes

justalivingnightmare · 8 years ago

Quote

Meggyónom a bűnöm, hidd el, de nem kell megbocsátás rá, hiszen minden percét ugyanúgy játszanám.

4 notes · View notes

negyvenkgheroin · 5 years ago

Text

Meggyónom a bűnöm, Istenem,

hidd el, nem tehettem mást,

ha elítélnének, akkor is vállalnám.

Meggyónom a bűnöm, hidd el,

de nem kell megbocsátás rá,

hiszen minden percét ugyanúgy játszanám.

Újrajátszanám

0 notes

szintetikus-fuveskonyvem-blog · 6 years ago

Text

Mennyire legyünk keresztények

Bárki bármilyen nézetet vall, abban egyet érthetünk, hogy a római püspökség (mai köznyelvben Vatikán) sikeres intézmény és kiállta az évezredek próbáját. Egyrészt azért mert számos alkalommal volt képes változtatni a céljain és értékein. A 16. és 17. Században például a német lakosság harmada veszett oda az ellenreformációban, viszont mára a Katolikus egyház már kevésbé radikális formáját gyakorolja a hittérítésnek. Mondhatni lépést tart ezzel az elkurvult világgal.

No, de a mi “nagy szerencsénkre”, ebben a gyorsan változó és fentebb kifejtett világban lehorgonyoztuk Magyarországot a kereszténység oltárán. Ami bármit jelenthet, mert a kereszténységnek nincs általánosan elfogadott szabványa, vagy mértékegysége. Ki-ki értelmezheti és értelmezi is a maga módján a maga idejében. Viszont azt valószínűsíthetjük, hogy ha a válaszokat a mai kor globális kihívásaira, egy több ezer éve összeválogatott kötetben keressük és próbáljuk alkalmazni a nemzet állam határain belül, akkor az, legjobb esetben is, egy rezervátumban végződik, rosszabb esetben eltapossák, mártírhalált hal - kinek melyik.

A mi korunkban - az emberi élet mesterséges teremtése és az örök élet küszöbén -, már értelmét veszti a keresztény értékmegőrző nemzetállami törvénykezés. Mi hiába tiltjuk be az ördögi DNS sebészkedést, ha egy állam a 195 állam közöl, mondjuk sikeresen sebészkedik és az ő következő generációjához képest, mi már csak halandó, misére járó majmok leszünk.

Lehet-e liberális a kereszténység? A parlamentben bármi lehet, az is, hogy a kereszténység nem lehet liberális. Viszont a való világban, bármi lehet, az is, hogy a keresztény szomszéd jó szomszédja egy kevésbé keresztény, de annál inkább Krisztusi jófej liberális gyereknek.

A vicc, hogy Jézus családi helyzete nem illik bele a keresztény családmodellbe. Krisztus inkább volt szabadelvű, mint rendszerkövető - ami inkább liberális érték mint keresztény. Csak mondom.

Jó tett helyébe, jót várj - egyszerre lehet keresztény és liberális. Sőt lehet közmondás is. Azaz a közmondás lehet keresztény és liberális. Sőt a közösség és a mondásság is lehet keresztény és liberális. Sőt én lehetek keresztény és liberálist, illetve egyik sem.

A kérdés, hol élnél szívesebben egy keresztény-liberális államban, vagy egy kalifátusban? Ha úgy véled, hogy a kereszténység nem fér meg a liberalizmussal, akkor te nem férsz meg másokkal, vagy a mássággal. Viszont ha azt figyelembe vesszük, hogy: “Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra.”, akkor egy illiberális állam, liberális környezetben, független lakosságának képességétől, nem marad életben. Pl. diplomáciai értelemben kirekeszti magát.

Szubjektív véleményem szerint a magyar (és itt most a cigányságot és minden közösséget beleértek - még a melegeket és a keresztényeket is) átlagember találékonyabb, intelligensebb és nagyobb teherbírású, mint a globális átlag ember. Szintén szubjektív vélemény - a mi érdekérvényesítő és együttműködő képességünk más nemzetekkel összehasonlítva átlagon aluli, mondhatni elégtelen. Pl. 2004-ben a történelemben először váltunk egyenjogú partnerek Európa más nemzeteivel és ezt sikeresen ápoltuk tizenegynéhány évig. Ennyire voltunk képesek. Ennyire….

No de hagyjuk a politikát és adjunk teret a gondolatoknak a családról

Egy példával élve a család egy szép, nagy, törékeny váza, amelybe él a Virág család. A család apraja nagyja együtt él és szorgosan fotoszintetizál. Az új hajtások átpalántálódnak egy másik szép, nagy törékeny vázába és még ma is élnek, ha meg nem haltak. Viszont a váza törékeny dolog, és ami eltörhet, az vagy eltörik idővel, vagy nem.

A keresztény családmodell (magyar interpretáció szerint) smukkol egészen addig, míg a váza el nem törik. Viszont a törött vázával és azzal a helyzettel, ha eleve nem is volt váza, nem tud mit kezdeni. A törött vázán nem segít semmilyen családmodell propagálása, sem a tradicionális gyerek nevelés, amely a családcentrikus - mint egyedül elfogadható - életformára nevel, ezzel okozva neurózist azoknak, akiknek nem akaródzik sikerülni ez a vázázás. Szinte mindannyian idealizáljuk a hasonló korú, anya-apa (ahol apa magasabb és többet keres) család modellt, ami inkább berögződés, mint tudatos dontés. Arrol nem is beszélve, hogy az ideális történet vége, tizen év özvegység, ami vagy megváltás, vagy tragédia, vagy mindkettő.

Arra mai napig nincs válasz, mit tegyen egy nő mondjuk a harmincas, negyvenes éveiben, ha nem talált olyan partnert, aki minden értelemben kielégítené, és várhatóan nem lép le 25 éven belül. Ez vonatkozik a szinglikre úgy, mint azokra, akiknek a jelenlegi kapcsolata csak halogatás. Én úgy vélem a gyerekeknek a legjobb, ha az anya, apa ott van. Viszont, ha ez nincs meg, akkor ne is legyen gyerekünk és szakítsuk meg az élet fonalát? A faszt!!4!44!!

Ha valami a társadalom és társadalombiztosítás feladata lenne, akkor az az, hogy természetesnek vegye és támogasson bármely nőt abban, hogy tisztességesen felnevelhessen legalább két gyermeket. Kérdőre vonás és megjegyzések nélkül. Teszem azt, a “delikvens” nő meglát egy (számára) alfahímet és úgy érzi itt az idő teherbe esni, akkor csak tessék. Hadd élhessen az Isten adta lehetőséggel és ne kelljen kétszer átgondolni. Elégséges legyen egy kölcsönös, rutin információ megosztást végezni és rendelkezni az esetlegesi apasági státuszról. Ez esetben a férfi egy ún. Smart Contract technológiával előre eldönthetné, hogy: 1) védekezik, 2) apaságról lemond, 3) apaságot vállal. Ennek megállapodásnak nem kell publikusnak lennie, de a résztvevők által elérhetőnek és bizonyító erejűnek mindenképp. No, de ez, csak egy ötlet. Tessék ötletelni és cselekedni, mert az élet fonala megszakad még akkor is, ha ez nem volt tervben. Aki meg nem tervez gyereket, azt meg jó lenne megint csak nem traktálni finom családmodell sütikkel. Döntse el ki-ki magának, és éljen aszerint teljes életet.

2018-ban - a családok évében - körvonalazódni látszik, hogy csak a keresztény modell kap támogatást és ösztönzést. Merem feltételezni, hogy az ösztönző hatásokkal, háziasítani próbálják a jelenlegi és a felnövő női generációkat. Viszont a nők nagyarányú visszaháziasítása, erőszak nélkül nem megy. Ezt mondjuk nehezen értik meg azok, akik egyszerhasználatos pelenkákat hajigálnak az út szélén, nagy hengerűrtartalmú autóikból, hogy miért is kellene nekik felelősségteljesen gondolkodni. Egyszerűbb a férjük uruk tulajdonaként. Viszont vannak olyan nők is, akik pelenkát mosnak és olyanok is akik tömegközlekednek, mert a saját felelősségtudatuk van. Ezt a tudatot, csakis erőszakkal lehet elvenni.

A rendszernek biztosítani kell mind a keresztény, mind a kötetlen családmodell tisztességét és biztonságát. Ameddig ez nem történik, addig a magyarság tovább csökken és egyéni tragédiák sokasodnak.

Disznóölés, szintetikus intelligencia

Az intézményesített vallás és az állattartás nagyjából egyidős.

Judaizmus, amiből a nyugati és közel-keleti vallások származnak (Isten fia Jézus, Mohamed próféta, stb. az ószövetséget értelmezgették és kritizálták, tettek vettek belőle) valójában egy modernkori grillpartira emlékeztető szertartással kezdődött. Nem tudom, hogy a kedves olvasó ölt e már állatot? Én most itt “meggyónom”, hogy leöltem 3 disznót és kisgyermek koromtól szemtanúja voltam számos disznóölések.

Aki ölt már háziállatot vagy szemtanúja volt egy ilyen ritusnak az megtapasztalhatta, hogy ez jókora traumával párosul. Józanul nem is nagyon megy és láthatóan kikészül tőle a morális ember:

youtube

Viszont, ha az áldozati bárányt nem a húsa miatt öljük le, hanem Isten szerelmére feláldozzuk, akkor már úgy mindjárt könnyebb is. Ha nem hiszed járj utána. Egyébként is mennyire barbár dolog állatot ölni a húsáért, mikor a disznóhúst, humánus körülmények között, megveheted a sarki ABC-ben is.

3-4 ezer éve a mezőgazdaság és állattartás akkora gazdasági növekedéssel járt mint ami az ipari forradalomhoz hasonló. Aki ezt nem lépte meg anno, azt az evolúció kicsinálta mint a szart. Elég csak az indiánokra visszatekinteni, ami az utolsó fejezet egy vaskos kötetben.

Mi mindannyian az állattartó és állatölő ember leszármazottai vagyunk - szégyelljük magunkat!

Csak a mezőgazdaság és állattartást gyakoroló közösségek voltak képesek felesleget termelni, amit már az opportunisták elvehettek és katonákat finanszírozhattak. Viszont ehhez adminisztráció kellet, innen az írás és más tudományos vívmány. Ehhez, viszont az is kellet, hogy az alattvalók ne zakkanjanak bele az állatölésbe, és ezt az intézményes vallás jól meglovagolta.

Istenem, mi is lenne most vallás nélkül, ha nem gyónhatnám meg bűneim!

Maradjunk annyiban, hogy többségünk nem lenne képes annyi állatot ölni, mint amennyi húst fogyaszt.

Mivel valaki leöli az állatot - amit mi fogyasztunk el - nekünk ez már az ABC-ben nem okoz lelki terhet. Nem gondolkozunk azon, hogy a szeletekre vagdalt hús nem így nőtt a fán. Mint ahogy azon sem gondolkozunk el egy hányást láttán, hogy annak mi a története. Legalább is én nem szoktam.

Mivel nincs lelki teher a húsfogyasztástól azért nyomást sem érzünk a vallásgyakorlásra ill. bűnszövetkezésre - képzeletünk tárgyával - Istennel.

A szintetikus intelligencia úgy jön a képbe, hogy még az ember uralja a Föld bolygót, addig azt tehetünk minden más élőlénnyel amit csak akarunk és ennél mi sem természetesebb. Viszont, ha létrehozunk egy új szintetikus intelligenciát, ami az embereknél szervezettebb, akkor, hogyan kérjük meg őket, hogy ne írtsanak ki bennünket kényük-kedvük szerint, ha ők azt látják, hogy mi ezt tesszük.

Remélem az új szintetikus intelligencia nem lesz vallásos, mert akkor jaj nekünk.

Abortusz

Amennyiben ellenzed az abortuszt és ennek publikusan hangot adsz, prédikálsz, akkor biztos lehetsz abban, hogy a szekta tagja vagy, bármilyen szekta is legyen az.

Elvenni a terhesség megszakítás jogát az emberektől, az az, aminek hangzik. Jogot elvenni mástól, mert nekem sem kell, akkor meg neki minek. Ez lehet velejárója vallás túladagolásának és nagyon veszélyes társadalmi jelenség. Mivel én úgy élek, ahogyan - az értelmi képességem, hitem, berögződésem és korlátaim engedik - másokat is korlátozzuk be ugyanebbe a keretbe. Akkor már mindjárt én leszek a legjobb, mert én pont beleillek a keretbe. Jaj de jó, jaj de jó, lécci, légyszi.

Mitévők legyünk akkor, ha valakit erőszakkal ejtettek teherbe? Ez esetben Isten már elnézőbb a mesterséges terhességmegszakítással, vagy még akkor sem? Ilyen kérdéseknél általában már felmerül az ok-okozati tényező: minek ment oda?

Viszont, ha ennél az esetnél felmerül a kérdés, hogyan történt, akkor nem kellene minden esetben az okozati oldalról megközelíteni a dolgot?

Valójában abortuszt ellenezni, olyan, mint tüdőrákot ellenezni. Senki nem ellenzi a tüdőrákot, pedig tüdőrákban, csak az Egyesült Államokban, évi 150 000 ember veszti életét, melynek 85%-át dohányzás okozza. Ha ebben a témában teljesen természetes, hogy az okozatot kiváltó okot szekáljuk, itélkezünk, prédikálunk, akkor a nem kívánt terhesség kapcsán sem az okozaton kellene rágódni?

Ha belegondolunk - a teherbeeséshez többek között az kell, hogy a férfi elélvezzen és a spermáját korlátlanul a nő hüvelyébe áramoltassa. No erre a - jelen kontextusban - problémára aztán számos megoldás született már. Sőt a Pápa is tanácsolja a “gólyaelhessentés” különböző módszereit. Az áramoltatás csapja a férfiak kezében van. Ezt még akár egy hirtelen adandó alkalomnál is könnyedén lehet alkalmazni - gumióvszer, visszatartás -, vagy félre vezetni - testre élvezés. Ahelyett, hogy a teherbe ejtett nőket szivatnánk, akiknek egy fogamzásgátló felírása majdnem akkora macerával és invazivitással jár, mint mondjuk egy rutin vazektómia. Szerintem férfiak magömlesztési szokásain kellene változtani és nullára szorítani a nem kívánt terhességeket. Talán kötelező védőoltásszerü vazektómia pubertás korban, talán jogi szankciókkal a felelőtlenül spriccelődőkkel, talán más. De annyi biztos: ha abortusz, akkor Inkább a kiváltó ok mint a probléma kezelése.

Függőség és lelki erő

A vallásgyakorlás és közösségi terápia különösen hasznos lehet, ha olyan kihívásokkal kell szembenézni, amiben magunkat nem tartjuk elég erősnek. Nem véletlen, hogy számos drogos Istenhez való megtérése következtében le tudott kattanni a függőségről.

Továbbá a hit és akaraterő sokunkban összefonódott. Sőtt az imádkozás tudományosan, bizonyítottan stresszoldó hatású.

Etekintetben Isten VS. Tudomány 1:0

Felebarát és multinacionális egyházak

Mi emberek uraljuk a Földet, csak azért mert - egyedüli állatként - képesek vagyunk nagy számban együttműködni. Létrehozhatunk multinacionális vallásokat és cégeket ahol akár milliók közreműködnek a közös cél érdekében. Ha az embereket egyenként hasonlítjuk a csimpánzokhoz, akkor azt figyelhetjük meg, hogy szánalmasan hasonlóak vagyunk. Minden kísérlet, ami az agyunkat, testünket, családi kapcsolatainkat tanulmányozza: Miért vagyunk különbek a csimpánztól? - kudarcot vall. Az egyedüli valós különbség az ember és a csimpánz között az a varázslatos képesség, ami összeköti emberek millióit abban, hogy hatékonyan együttműködjünk.

Ez a varázslatos képesség nem a génjeinkben van, hanem kitalált történetekben. Azért tudunk hatékonyan együttműködni, mert hiszünk dolgokban pl. Istenben, nemzetben, pénzben vagy emberi jogokban. Ezek a valóságban nem létező agyszülemények csak a mi gondolatainkban, történetünkben léteznek. Nincs Isten az univerzumban, se nemzetek, se pénz, se emberi jogok - kivéve a közös elképzelésünkben. Soha sem tudunk egy csimpánzt meggyőzni, hogy ha odaadja a kezében lévő banánt, akkor halála után a majom mennyországban végtelen sok banánja lesz. Csak mi emberek hiszünk ilyen történetekben. Ezért is van az, hogy mi emberek uraljuk a földet, a csimpánzok pedig be vannak zárva állatkertekbe, vagy laboratóriumokba.

0 notes