#megbánni

[chimie]

Karácsonyi mese – felnőtteknek

"Elmúltál már 18 éves? Ha igen, elmondok neked egy történetet.

– Hol volt? Mikor volt? Jó húsz éve, a Korányi Sándor utcában. Erre laktam azokban az években, a nyolcadik kerületben. Nem kell sajnálni miatta, szép környék, egyik oldalán a Ludovika tér fái zöldellnek, a másikon a Semmelweis Egyetem épületei, kertje, odébb a Füvészkert. Hazafelé tartottam, késő délután, egy-két nappal karácsony előtt. Akár éjszaka is lehetett volna, a lámpák alig tudtak megbirkózni a sötétedéssel, pedig friss, fehér hó is sietett a segítségükre.

Azért az utca nem volt néptelen. Távol a belváros karácsonyi vásárától, itt – mint minden nap – lányok kínálták portékájukat, egyebük nem lévén, magukat. Engem is megszólítottak. Kettesben voltak, láthatóan összetartoztak, talán húsz valahány évesek lehettek.

– Jöjjön velünk a fiatalúr. Nem fogja megbánni.

– Nem, nem, köszönöm. – válaszoltam megállva, mert olyan kedves, csengő hangon szólítottak meg, hogy úgy éreztem nem lehet egyszerűen otthagyni őket. Egyikük még reménykedve tovább próbálkozott:

– Én huszonnégy figurát tudok. – ezután végigmért, aminek eredményeként hozzátette:

– Na, magával csak tizennyolcat. – kritikus szellem volt.

Indultam volna már tovább, de a barátnője, váratlanul tegezőre váltva, ellenállhatatlan, kérő hangon folytatta:

– Engedd meg legalább, hogy elénekeljük neked a Mennyből az angyalt.

És akkor, azon a havas, karácsony előtti kora éjszakán, mintha maguk is az égből pottyantak volna, a két lány elénekelte nekem a Mennyből az angyalt."

(via FB )

[csacskamacskamocska]

Egy nap megáll a szíved

nagy valószínűséggel nem fogod látni leperegni az életedet, de még ha látnád is, nem lesz időd megbánni semmit. De még ha lenne időd megbánni, akkor is csak jelentősebb sorsfordító dolgokat. Jelentéktelen dolgok, vagy akiket már régen elfelejtettél, nem lesznek akkor a gondolataidban. Bár, ki tudja mit művel az agyuk, hiszen az álmaink is milyen kuszák, lehet a boltos lesz az utolsó gondolatod, hogy morgás nélkül kellett volna elvenned a 10 deka párizsit és ezen múlt az életed. Ha lesz, aki fogja a kezed, akkor csak a levegővételre figyelsz majd és a kapaszkodó érzésre, ahogy beszíváskor a kezed megszorítja az övét. És amikor már nem, ő tudni fogja, hogy már nem vagy. Nade nem is ez a fontos, hiszen valójába én sem tudom mi lesz, már eljutottam oda, hogy tök mindegy hogyan hal meg az ember, csak ki kell bírni azt is, mint bármi mást. Nincs jelentősége, nem szebb vagy könnyebb annak, aki nem önszántából megy. Hanem a megbánáson gondolkodtam. Olvastam egy posztot, amiben valaki abban reménykedett, hogy hiányzik a másiknak, hogy nem felejtették el. Többnyire egy kapcsolat azért szűnik meg, mert már akkor sem hiányzott és már akkor sem törődtek vele. Én nem is értem, hogy szakítás után az emberek miért gondolkodnak ilyesmin és miért nem válaszolnak maguknak: Nem, nem hiányzom, nem, nem jön vissza, nem volt velem boldog, nem akart boldoggá tenni, és nem változott semmi.

Nem tudod megváltoztatni valaki gondolatait magadról, aki nem akarja, hogy megváltozzanak a gondolatai rólad.

Tényleg irtó nehéz elfogadni, hogy az emberek totál önzőn élik az életüket, ez az alapbeállítás, és túllépnek azon ami nem szolgálja az érdekeiket vagy az igényüket. Én vagy te, tökmindegy mit szeretnél, vagy szerettél volna, ha nem szolgálod valaki igényeit és érdekeit, akkor nem számítasz ahogy nem számít neked se más valaki. Minél előbb elfogadja ezt az ember, annál hamarabb teszi le a fájdalmat. Ahol megbánás van, ott kommunikáció van, ott kapcsolat van, igény a kapcsolódásra, annak jele van, annak ki kell törnie a bármiből is, bármilyen gátlásból, bármilyen keretből. Ami VAN, az megmutatja magát. A többi dolog nincs.

Egy nap mindenki élete egyenesbe jön.

[emlekeimkonyvtara]

Soha nem fogod megbánni hogy elvesztettél, és ez nagyon fáj. Hónapokon át játszottad hogy jól vagy, aztán pofán vágtál a valósággal. Gyerekeket terveztél velem, életet mikor tudtad hogy ki fogsz rakni. Te nem bánod hogy ennek vége, a csókjaim már csak emlékek, míg nekem lét szükséglet.

Csak egész nap várok rád, bele betegítettél ebbe, bele betegedtem ebbe. Láttam hogy van esély. Újra és újra. Te pedig mindig eltapostál. Az egész életem egy hullámvasút.

[borderline-story]

Az elmúlt nem is tudom, 3-4 hétben én is csak pislogok, hogy az igen *nevem*, ez meg mi volt?! Ezt tényleg megtetted? Ez tényleg te vagy? Ilyet is tudsz? Ez az csajszi, ezt nevezik életnek, pont így kell élni ahogy csinálod! Menni előre, nem szarrá szorongani mindent, menni, élni, vadulni, hibázni, megbánni, túllépni, élvezni, élvezni és élvezni. Ijesztő? Igen. Új? Kurvára. És? És! Tök jó baszki!

Tökre mint egy mániás epizód. De baszod, ezt azért jobban élem, mint a depresszívet🤣

[egyszoeleg]

Sosem fogom megbánni, hogy megszerettelek.

[0selffocus0]

Vicces hogy sokan mások véleménye miatt félnek kipróbálni új dolgokat.

Figyu..

Mikor már megvannak számlálva a napjaid, akkor akarod megbánni hogy “basszus.. kár hogy ezt nem mertem megcsinálni”?

A legjobb dolog amit tehetsz a saját életedben, az az, hogy azzal a gondolkodás móddal élj hogy “egyszer élünk” és amit elterveztél azt meg is teszed!

[nelkuled-nem-lennek-ilyen]

Fáj a fejem és majd szétrobban a dühtől

Nincs jogotok ítélkezni az én életemről

Én nem akarok játszadozni és várakozni

Végképp nem száz féle lánnyal találkozni

Szeretnék saját döntéseket hozni, ha kell megbánni

Az előre megírt utamat végig járni

Hinni a csillagokba, keresni a piros fonalat

Ne öntsetek magatokra mégtöbb olajat.

Mert ezzel csak elfogtok taszítani magatoktól

És előre félek az ebből adódó haragomtól

Tényleg ennyire nehéz lenne ez?

Miért nem alkalmazkodtok a helyzetemhez?

Csak boldog akarok lenni mint mindenki más

Nekem is kijár egy boldog, támogató társ

Én nem leszek többet pesszimista

És ha ti lelketek nem is de az enyém tiszta!

[csenguuusz]

Sohasem voltam az a nagy post írogató , inkább csak rebloggoltam azt , ami tetszik , amin éppen keresztül megyek , és leírja az érzéseim.

Viszont , egyszerűen nem tudom feldolgozni a halálod , és azt érzem ez segít , hogy ide ki írom minden fájdalmam , minden érzelmem.

Annyira hiányzol.

Fel sem fogtam azt , hogy elmentél. Holnap lesz egy hónapja , de még mindig azt érzem , hogy ez nem lehet , ez nem történhetett meg , te élsz , csak elmentél kirándulni messzire , és majd jössz.

Bárcsak láthatnánk előre , hogy mi fog történni..

Hidd el , magamhoz láncoltalak volna. És milyen igaz , hogy ilyenkor értékel át az ember mindent..

Hogy lehet ezen " tovább lépni " ? Hogy lehet megtanulni valaki nélkül élni?

Annyira nehéz.

Te voltál az első olyan szerelmem , aki mindennél és mindenkinél többet ért.

Őszintén sajnálom , hogy nem mondtam el neked nyíltan az érzéseim. Most lehet , hogy még mindig élnél..

Szavakat nem találok , komolyan..

Kedden megyek az emlékedre egy tetoválást csináltatni. Soha nem fogom megbánni , hidd el , és azt sem , hogy volt közünk egymáshoz , hogy megismerhettelek.

A bőröm alatt leszel , ugyan úgy , mint a szívemben. Számodra mindig is egy különleges hely lesz a szívemben.

És igen , te sosem voltál földrevaló. Szeretlek.🖤

[normalissracvagyok]

Jobb azt megbánni, hogy megpróbáltad, mint azt, hogy elmulasztottad.🙋🏽‍♂️

[rheasmith]

És az ösztönöm azt súgja, hogy ez a borzalmasnak tűnő döntés a legvégén mégis megéri majd.  Úgyhogy valószínűleg ezt a pillanatot fogom a legjobban megbánni.

Colleen Hoover - Layla

[csacskamacskamocska]

Anya, mielőtt elmész...

Anyámmal kapcsolatban is lett egy nagy megértésem, hálistennek lelkismeretfurdalásom nem, mert magammal szemben is lett megértésem. Amikor imádott nevelőapám meghalt, anyám annyi idős volt, mint én most. Elvesztette a társát és soha többet nem lett neki. Akármit is gondolok az ő kapcsolatukról, harminc évig kapaszkodtak egymásba. De ettől függetlenül is, iszonyú sok lelki szenvedésben lehetett része a saját agya, szokásai, traumái, elvárásai és egyebek miatt. Nagyon sok minden korábbi és ezt követő dolgát megértettem. Igen, narcisztikus volt. De nagyon sokat szenvedett és nem tudott ezen változtatni. És valószínűleg nagyon szeretett engem, és nem értette egyáltalán, hogy miért nem tudunk kapcsolódni egymáshoz. Nem bánok semmit, mert amikor történt, akkor én arra reagáltam aki akkor volt ő és az reagált, aki akkor voltam én. Nincs mit megbánni rajta. Használom a tanulságokat a saját életemben.

[sronti]

Én csak akkor szólok, ha sérülésveszély van, például a látványosan kezdő srác*, görbe háttal deadliftezi a hatvan+ kilót. Általában úgy szoktam, hogy elmondom neki, hogy a legtöbb helyen az ott dolgozók közül valakinek van képesítése erre, ingyen meg szokták mutatni, hogy kell biztonságosan deadliftezni meg gúggolni és nem fogja megbánni, ha egyszer megtanulja.

[peterjozsefpap]

Szorongás?

Szorongás? Hát hogyne szoronganánk mi, kik szabadon akarunk szólni?! Már akkor megbánásra intenek, amikor a "megbánni valót" még végig sem tudtuk mondani? S ki a szabad ma? Ki az akit nem szorongat a másik? Apró kis félelmeket, mint lassú - léleknek, s később testnek - is mérget adagol, sokszor könnyed mosollyal a tömeg... a csürhe. S az, ki ebben fel tud oldódni - akinek ez a fajta méreg az étel, ettől hízik, ettől erősödik - na, hát ahhoz javasolt odacsapódni, odaverődni jobb esetben. Az ugyan nem sokkal rosszabb helyzetben - mert ettől sokkal rosszabb már nem lehet a szívnek - oda símulni halkan. (Bár kétlem, hogy szelíden, mert halk a kígyó is, de hogy szelíd lenne, az kizárt. S ha már kizárás, akkor ez nekik az egyik módszerük, viszont ez sem különb az erőszaknál, talán csak annyival, hogy még e piszkos munka erőszakos részét is az áldozatra bízzák! Szó szót követ, mert áldozatnak is inkább ő maga hívja magát. Az ő köre így bezárult, a sátáni gépezet matéria nélkül is, de működik. Zörög, kattog, füstöl, s persze folyton hibázik. E szörnyűséget nézve, még a legerősebb harcos is kétségből-kétségbe esik... ...kimerül, mjad teste-lelke-szíve szorong. Mert ezt így hívják.

A szorongás a világ romlottságára való reflektálása a halhatatlanságnak, és nem az egyén betegsége!

[versinator]

Elültetjük fájdalmait

Káromol járdára lübeck gázolunk Megtűr németh vadzab menedékünk Helyzetünk nilus szelnek nyárestéli Dalocska tetszene enne fölemeli Tovavillan zsebben tömeggyilkos ebed Mindenkiből elleszek tűzze melengeted

Ráültem röpködni bóbiskol divathölgy Istenjárás bujnak sejtjei huszonegy Falsz fáradás ceruzáját szatyrot Nevetők magasságom népbetegség hatot Növeszti véginségre megtudom megérdemled Csinálj becsukni cucli erjed

Sikoltanak nai belegázoljon hágunk Dolgozatát meguntad lovakban átrohanunk Szövendő öntözné mais pokolbeli Dülőkön padokat wie dali Magyarázzam törődök elsimulna jobbkezed Nől kiszombori kéményből elhiheted

Mellüket facsarodnak képzetet imígy Nedű megteremné nyisson üveghegy Vin sírhatsz deszkapolcon magyarságot Odatenném rikácsolva paris pokrócot Szentháromságát elvakartad villantja köszönjed Hétéves nemzetekből parókanép méred

Őrjöngök pocakját szennyeződjék ujjunk Tartalmad lebeghet kéményre jajunk Vályogkalyiba anyaföldet fölnyujtott szivbéli Dicséreteddel dübörgése cocteaut lábbeli Kinyögné földuzzad régebbiek győzted Világítanak mókusból határkőre sebed

Csillagképek lakkos szopogassunk faágy Megbánni jajokat részegedve égy Fodort istenével forduljon pázsitot Elszomorodom szerszámainkat göröngye szénaszagot Összebúnak rokonai százesztendőt tenyered Táncosnő kábelek elszállok felejtsed

[onsieluenkeli]

Huh sikerült kivinnem Marvel - Spiderman2-őt.

Bárki aki ezt választotta egy gyeröknek, vagy esetleg saját magának a 🎄fa alá, egy pillanatra sem fogjátok megbánni! Minden megnyert díjat megérdemelt! 50 óra tömörgyönyör. Minimum. Amúgy 150 átlagban.

Hogy értsétek, míg egy mozifilm finálé úgy 15 perces szokott lenni, addig a játék 2 órán át adja az izgalmas befejezést. 5 főgonosz = 10 óra. És 120 különböző hősruha, egy részük egyedi animálással.

Olyan az egész mintha a képregények, az animációs sorozatok, és a mozifilmek legjobb elemeit gyurták volna össze egy turmixban. A mindenmijót. És érezhetően ezen már rengeteg kreatív fiatal is dolgozhatott.

Annyit a történetről minimális spoilerrel, hogy az egész fősztori idővel összefonódik, akár mint a pókszálak, és körülbelül a 3/4-nél esik le, hogy az egész igazából a rákról szól. A betegség sok traumatikus részéről. Átvitt/költői értelemben. Benne lesz az eutanázia, a gyász, a harag, a düh, a túlélés, a gyógyulás is. A félelem, az esélyek, az opciók, a nem várt fejlemények, stb...

A játék 3/4-nél esik le, hogy a röntgenszerű várostérkép tényleg az, és Venom rosszindulatú nyúlványai tényleg úgy néznek ki mint a rák.

Egy ráktúlélő gyereknek ilyet játszani, vagy a barátainak, elképesztően motiváló, életigenlő, harcos élmény lehet. 👏Óriási ötlet volt az íróktól és a fejlesztőktől. Imádtam

.

[lechdasompunt]

Day Six

Mintha csak tegnap este lett volna úgy ébredtünk reggel ötkor. Hiszen még csak most hajtottuk álomra a fejünket, de menni kell, nincs mese. Mivel másfél órára vagyunk mindentől ezért kihagytuk a reggelit és hajnalihatkor már Misurina irányába autóztunk. Útközben megtekintettük a Zwiglhof-ot és az Utia de Börz felé vezető utat, ahogy idefele is megtettük. Micsoda élmény, hogy egy év leforgása alatt harmadszor lehetünk a Dolomitok hegyei között. Az út könnyedén telt és a kellemes napsütésben meg is reggeliztünk menet közben. Háromnegyed 8 magasságában értünk Misurinába, ahol meglepve, de kifejezett boldogsággal konstatáltuk, hogy nincs lezárva a Tre Cime felé vezető út, így fel tudunk menni autóval. Kipengettük a 30 eurot majd felcsapattam a Skodával.

Megrohamoztak az emlékek, ahogy emelkedtünk, hiszen tavaly itt ereszkedtünk tök sötétben félig vakon a ködben életünk legkomolyabb túráján. A parkolás odafenn nagyon egyszerűen ment, hiszen egy span kellő lazasággal és precizitással igazított el minket. Az Auronzo ház teraszán becsavartunk egy kávét, majd elővettük a botokat és indítottuk az órát. Ezúttal nem a Három Nővér irányába, hanem a Cadini di Misura felé vettük az irányt. Muszáj látnunk a Végzet hegyét, mely tűéles ormairól híres és elképesztő látványt nyújt. Az ösvény nem túl hosszú, de a már megszokott szakadék szélén vezet. Kell is kényelmes bakancs és a bot, hogy ezen helyeken is biztonságban érezhesse magát az ember. Lényegében minden Dolomitokbeli nevezetességnél van egy klasszik fotópont, de csak itt álltak sorban legalább 30-an, hogy elkészítsék a hőn áhított fényképet. Mi nem mentünk le, hanem tovább haladva egy kiszögellésre sormentes panorámát kaptunk a heggyel. Valami elképesztő látványt nyújt ez a csoport. Tényleg a komor magány és felsőbb erő megvetése tükröződik a képében. Valóban olyan, mint A gyűrűk urában a Végzet hegyének mítosza.

Óriás kontrasztot mutat a hátunk mögött magasodó ikonikus ormokkal. Nekem sikerült harmadszor látnom a Három Nővért és elmondhatom, hogy ez a hely valami különleges varázzsal bír. Nem tudom elmondani mi az. Ha ötvenszer lennék ott akkor sem unnám meg. Állnak ott ezek a hatalmas monstrum sziklák, miközben a felhők keringenek körülöttük. Túrázok ezrei, tízezrei járják körül őket. De csak ott cövekelnem, méltóságteljesen, masszívan. Nézi az ember a ráncaikat, a leomlott kőfolyásokat, a formákat. Nem foglalkoznak senkivel, mindenki fölött léteznek és egyáltalán nem érdekli őket ki mit gondol. Egyszerűen letaglózó és lenyűgöző a látványuk. Engem soha az életben nem fogott meg ennyire egy természeti forma, mint a Tre Cime di Lavaredo.

Mindenkinek ajánlom, ha lehetősége van menjen el ide és garantálom, hogy nem fogja megbánni. Miután magunkba szívtuk a hely energiáit, visszaballagtunk a vendégházhoz, majd legurultunk a városba. Már télen kinéztem magamnak a helyi szuvenír shopban egy kolompot, melyet menten meg is vettem. Mellon a pad alatt chillezett volna, ha a bolt tulajának tacsija nem csicskítja rommá aranyomat. Elfogyasztottuk a kávét és a lemon sodat, majd elindultunk a kocsink felé. Ideje hazatérni.

Az utat váltásban vállaltuk be, hiszen az elmúlt napok fizikálisan mindkettőnket megterhelték. Rövid pihenőkkel és egy kiadós ebéddel a Wörth-i tó partján minden nehézség nélkül megérkeztünk Pinnyédre.

Az elmúlt hat nap több volt, mint egy megterhelő túrázás. Ami testileg lemerít, az lelkileg maximálisan fel is tölt. A kettő olyan ellentétben van egymással, hogy míg a test nagyon hamar regenárálódik, addig az elme és a lélek hónapokig táplálkozik ezekből a csodálatos élmenyekből. Ez a hely megfog, magával ragad és nem ereszt. Hiába láttad, ide vissza akarsz térni és még többet beszívni a különleges atmoszférából, mely ezeket a komor sziklákat körüllengi. Mindenkinek kívánom, hogy jusson el ide és tapasztalja meg, hogy mi mit éreztünk, amikor 2500 m-en kikapcsolva a külvilágot csak beleéreztünk a hely lelkébe.