#legesleg

[csudapest]

A legesleg

[kakaogengszter]

szia Papa.

már egy ideje felköltöztél oda,ahol senki sem bánthat téged.

csak szeretek még beszélni hozzád.

tudom, hogy itt vagy velem mindig, amikor én már veled lennék.

tudom,hogy mellettem vagy.

és azt is tudom, hogy valószínű sokat csalódtál bennem.

de Papa, én tényleg próbálom, kicsi nyomorult szíven legesleg mélyéről próbálom.

de sokszor nem jön össze.

sokszor félek,hogy mi lesz ezután.

hova nyúljak,hogy ne tegyek tönkre semmit.

Papa annyira hiányzol.

[furacska]

[csacskamacskamocska]

Pimasz véletlenek és fránya arányok

Szeretek arra hivatkozni, hogy bolond vagyok mert a másik lehetőség, hogy nem, és szinte mindig igazam van, mert milliárdnyi érzelemmentes kapcsoló billen erre vagy arra és kattogja ki a megoldásokat – ez sokkal rémisztőbb, és egyébként is Ockham borotvája! Be kellett adni a képzési tervet, hogy milyen képzéseken akarunk (hivatalból) részt venni. Az összes pszichológiát bejelöltem (sajnos egy része vezetői képzés, úgyhogy megpróbáltam kunyizni kicsit, hogy lécccikeeee :D)a döntések pszichológiai háttere, a munkacsoportokkal kapcsolatos pszichológiai munka, és a tárgyalás és vita, meg az excel haladóknak képzést is, hogy az agyam másik része is kielégülést nyerjen a milliárdnyi apró bio-bináris kapcsolójával. Amikor azt tanultam, hogy felelősek vagyunk az érzelmeinkért az indok nagyon egyszerű volt. Nézz meg bármit. Ha az adott dolog, vagy helyzet minden emberből ugyanazt, de tényleg ugyanazt az érzelmet váltja ki, akkor az érzelem a dolog vagy a helyzet tulajdonsága. De mivel nem, így biztosak lehetünk benne, hogy az érzelmeink kizárólag ránk, az adott pillanatban ránk jellemző dolog. És szinte bármi elveszti az érzelmi töltetét idővel. Érdektelenné válik, vagy akár az ellenkezőjére fordul. A mi agyunk gyártja, a mi felelősségünk, nem kérhetjük számon másokon. Gyötrődhetsz bármin, ha váratlanul összedől a ház ahol élsz és mindened odavész, egy pillanat alatt válik érdektelenné minden probléma amin korábban szüttyögtél és amit központi drámának éltél meg. A sorstragédiák ezért hozhatnak személyiségváltozást, mert kíméletlenül és visszafordíthatatlanul kilöknek az adott paradigmából. Mindezek tudatában érzelmekről beszélni bolondság, vagy tikk-takk, az ember leképezi a jelenségeket és a véletlenek szövevényében meg akarja látni a rendszert. Tikk-takk. Amúgy a racionalizálás is csak egyfajta hárítás, önvédelem, de arról majd máskor. Ha az ember nincs abban a szerencsés helyzetben, hogy hivatalból lenne viselkedéskutató, mégis a döntések érzelmi háttere fogalalkoztatja (egy egyedi jellemzőre ráhúzható rendszer) akkor nem tehet mást, mint a saját viselkedését figyeli, meg azokét, akikről eleget tud és nagyon sok esettanulmányt olvas. Aztán megpróbál következtetéseket levonni. A legesleges legnehezebb dolog a visszaigazolás rész. Hogy gyakran nagyon sokat kell várni amíg kiderül, hogy jó volt-e a számítás. Mert nem lehet odamenni XY-hoz, hogy szerintem neked ilyen meg olyan bajod van és engem az érdekelne, hogy orvos mondta-e már neked? Ráadásul ott van az, hogy az élethazugságokat nem is szabad elvenni – állítólag. Én ezen még gondolkodom, hogy valóban így van-e. Hiszen, talán éppen azért van az adott valakivel, hogy végre nyakába boruljon a szar. Hogy a választása, változása, gyógyulása, fejlődése része. Persze, lehet, hogy az önpusztításé. Ezért vannak kétségeim. De még csak azt sem lehet megtenni, hogy kiterítsen az ember egy érzelmi térképet: nézd, szerintem itt jársz, én itt járok, látod itt egy gócpont, itt meg, figyeled, túl nagy sebességel közelít egymáshoz ez a dolog, ebből baj lesz! Látod, kiszámítható volt. És a másik bólogatna. jaja, tudtam én is, hogy ez van, és ezért meg azért csináltam, és ja, látom, megint ugyanaz történt, ami szokott. Ugyanaz történt ami szokott? Direkt csináltál valamit aminek kiszámítható következménye volt? Megmutatod a mérleget, a döntésed hátterét? Nem, persze nem, bocs, nem is gondoltam komolyan a kérdést. Amúgyis, tudod, hogy bolond vagyok, túlteng a fantáziám. Az alkotás, a szublimáció, az alturizmus az énvédő hárítás egy érett formája. Ahogy a késleltetés is. És ahogy egyre idősebb az ember, ezt egyre jobban csinálja.

[hicapacity]

Ha nudista strandon is mered, akkor te vagy a legesleg. 

[mihasznamimoza]

Büntetős eReNeR, ezt neked hétfő ! Hehehe-hehehe! Soha, semmi nem volt ennél menőbb, SEMMI! A legesleg ez ugyanis, csupa nagybetűvel, csak úgy unom má' a kepszlokkott, mint a banánt! Van valamiér' kettő jó napod, KETTŐ bazmeg', szóval legyen ez kéznél olyankor, most mondom! (1958)

[gyokervagyoknincsmittenni]

A jó skálája

Nem tudom mennyire lenne abszurd ha számonkérnélek egy bódult ígéreted miatt.

Vajon  a legjobb szóban a leg és a két b lennél te?

Nem tudom hogy te vagy e a felsőfok jele vagy csak simán egy melléknév.

Néha azt hiszem még itt vagy az ígéreteddel együtt.

Száraz órákban már csak jó vagy.

Könnyáztatta percekben már legesleg.

[thebecqueen]

legesleges

[photobyxyz]

:( lehetne_DE inkabb :) mert sebem_hegem gyorsan gyogyul_es olyan programon szereztem_egy ablakuveg cipelese kozben_ahol legesleges ereztem magam es elepesztoen sokat dolgoztunk, haladtunk.

[evansdoc]

wind - péntek délutáni 40km fagyizással megázással izomlázzal, szombati kutyakiállítás ahol mindenki megtalálta a kedvencét ( na vajon melyik az enyém?) de természetesen a legesleg otthon ujjongva fogadott, ZizmiLOVE, apák napja, sütizés, didergő gyümölcsbetakarítás, olvasás, el is telt a hétvége

[tenyerestalpas]

orok legesleg sorozat ❤️

[nincsenekveletlenek]

ERDŐS VIRÁG: “EZT IS ELVISZEM MAGAMMAL” viszem a régen kihízott nacim viszem a keletnémet származású macim ezernyi véglet közül a köztest viszem a Csokonai Vitéz Mihály Összest ott lesz az ágyam ahova fekszem elviszem alvókának egy-két régi exem viszem a barnát viszem a szőkét viszem a felhalmozott kapcsolati tőkét viszem a tutit viszem a gagyit viszem az otthonkában utcára tett nagyit megannyi némán átbliccelt évet elviszem magammal a szentendrei HÉV-et viszem a Marcsit viszem a Karcsit elviszem Kenesétől Keszthelyig a Balcsit kicsit a nyarat kicsit a telet viszem a mindörökké-Moszkva- Moszkva teret apuka titkát anyuka aranyát elviszem magammal a Bácskát meg a Baranyát viszem a bölcsit viszem a temetőt viszem a csokoládé- barna bőrű szeretőm viszek egy búval bevetett földet viszem a pirosat a fehéret a zöldet elviszem ezt is elviszem azt is viszem a jófiút de elviszem a faszt is viszem a bankot viszem a pálmát elviszem minden igaz magyar ember álmát viszek egy csontig lelakott testet viszont az nem kérdés hogy Buda helyett: Pestet viszek egy szívet viszek egy májat viszek egy kívül-belül lakhatatlan tájat naná hogy úgy van ahogy azt sejted: viszek egy lassú burján- zásnak indul sejtet viszek egy csúnyán beszopott mesét viszem a legesleges- legutolsó esélyt ki tudja, lesz-e búcsúzni időm viszem a Duna-parton levetetett cipőm mit bánom úgyis elviszem lazán elviszem gond nélkül a hátamon a hazám aki ma büntet az holnap lövet viszek egy mindig vissza- visszahulló követ

[verasaarbruckenben]

Erdős Virág

Ezt is elviszem magammal... Ezt is elviszem magammal, viszem magammal, ha lehet, ezt is elviszem magammal,viszem magammal, ha lehet... viszem a régen kihízott nacim viszem a kelet-német származású macim ezernyi véglet közül a köztest viszem a Csokonai Vitéz Mihály Összest ott lesz az ágyam ahova fekszem elviszem alvókának egy-két régi ex-em viszem a barnát viszem a szőkét viszem a felhalmozott kapcsolati tőkét Ezt is elviszem magammal... viszem a tutit viszem a gagyit viszem az otthonkában utcára tett nagyit megannyi némán átbliccelt évet elviszem magammal a szentendrei HÉV-et viszem a bölcsit viszem a temetőt viszem a csokoládébarna bőrű szeretőm kicsit a nyarat kicsit a telet viszem a mindörökké-Moszkva-Moszkva teret Ezt is elviszem magammal... apuka titkát anyuka aranyát elviszem magammal a Bácskát meg a Baranyát viszem a Marcsit viszem a Karcsit elviszem Kenesétől Keszthelyig a Balcsit viszek egy búval bevetett földet viszem a pirosat a fehéret a zöldet elviszem ezt is elviszem azt is viszem a jófiút de elviszem a faszt is Ezt is elviszem magammal... viszem a bankot viszem a pálmát elviszem minden igaz magyar ember álmát viszek egy csontig lelakott testet viszont az nem kérdés hogy Buda helyett: Pestet viszek egy szívet viszek egy májat viszek egy kívül-belül lakhatatlan tájat naná hogy úgy van ahogy azt sejted: viszek egy lassú burjánzásnak indul sejtet viszek egy csúnyán beszopott mesét viszem a legesleges legutolsó esélyt ki tudja, lesz-e búcsúzni időm viszem a Duna-parton levetetett cipőm mit bánom úgyis elviszem lazán elviszem gond nélkül a hátamon a hazám aki ma büntet az holnap lövet viszek egy mindig újra föl-földobott követ Ezt is elviszem magammal...

[with-love-from-toulouse]

Téli szünet Párizsban- második rész: kezdeti csalódások

Tehát kedd este érkeztem meg. Mint már említettem, nem voltak hatalmas elvárásaim, sőt, pont hogy azt vártam, hogy csalódott leszek. Ami önmagában paradoxon, mert ha az ember előre azt feltételezi, hogy csalódni fog, akkor a csalódás nem váratlan, innentől kezdve nem is csalódás, csak beteljesült elvárás.  Na szóval. Letettem a cuccomat a hostelben, és magamhoz híven, mert utálok időt vesztegetni egy utazáson / kiránduláson, habár hulla voltam a buszozástól, kimentünk sétálni. Ez lehetett kilenc óra környékén.  A legesleg turisztikaibb belvárosba mentünk, a Notre Dame környékére. Szépek voltak a fények, de az utcák szabályosan kihaltak, a vendéglátóhelyek sorra zártak be az orrunk előtt. A fizikai tér, ahol sétáltam nagy volt, nagy épületekkel, utakkal, folyóval és hidakkal, de nem volt olyan érzés, mintha egy nagyvárosban lettem volna. Valószínűleg a hideg és szeles időjárás is rányomta a bélyegét a kedvemre aznap este, bíztam abban, hogy a következő nap, mikor reggel szervezett városnéző túrára megyünk, jobb lesz. 

Tényleg jobb lett. Nancy, a túravezetőnk nagyon kitett magáért, és a történelmi érdekességek elmesélésével élvezhetővé tette ugyanazt a sablon-párizsi környéket, ugyanolyan rossz időben, ami előző este nem bűvölt el túlságosan. A túra többi résztvevőjével is beszélgettünk néhány mondatot, mindenki kedves volt, sok különböző helyről érkeztek. Sok ilyen ingyenes túra érhető el Párizsban, az a trükk benne, hogy a végén kb kötelező borravalót adni. Spóroló diák létemre azt mondtam, áh, ami csak a társadalmi nyomás miatt kötelező, az valójában egyáltalán nem az. De az a helyzet, hogy Nancy tényleg nagyon megérdemelte. Ez teszi ezeket a túrákat ilyen jóvá, hogy mivel a tour guideok jövedelme teljességgel a turisták által megítélt teljesítményükön múlik, ezért nagyon kitesznek magukért.