#komód | Explore Tumblr posts and blogs

labjegyzet · 20 days ago

Text

Olvass bele abba a regénybe, ami alapján a nagyszabású mozifilm is készült!

A Boszorkány a fantasy irodalom modern klasszikusa, mely egyszerre provokál és gondolkodtat el, újraértelmezve a jó és gonosz örök szembenállását.

A GONOSZSÁG GYÖKERE

A gyűrött ágyon megszólalt a feleség:

– Azt hiszem, ma lesz a napja. Nézd, mennyire leszállt!

– Ma? Az olyan lenne, mint te: perverz és kellemetlen – ugratta a férje. Az ajtóban állt, és kifelé nézett, át a tó, a földek, az erdős lankák fölött. Éppen ki tudta venni Kákabadur kéményeit, melyek reggeli füstöt eregettek. – Lelkészi szolgálatom szempontjából a lehető legrosszabb pillanatban. Hát persze.

– Nincs sok választásunk – ásított a feleség. – Legalábbis úgy mondják. Amikor a test így megnő, átveszi az irányítást. Ha nem tudsz alkalmazkodni hozzá, drágám, legalább ne akadályozd! A saját útját járja, és már semmi nem állíthatja meg. – Felkönyökölt, hogy átlásson a pocakja felett. – Olyan érzés, mintha a saját túszom lennék. Vagy a babáé.

– Gyakorolj némi önuralmat. – A férﬁ odament, és segített neki felülni. – Vedd úgy, hogy lelki gyakorlat. Az érzékek felügyelete. Testi és erkölcsi mértékletesség.

– Önuralmat? – nevetett a nő, az ágy széle felé araszolva. – Nincs min uralkodnom, nincs énem. Egy parazita gazdateste vagyok. Tényleg, hol az énem? Hol hagytam el azt a vénséget?

– A kedvemért! – A férﬁ hangja megváltozott; komolyan gondolta.

– Frex, ha a vulkán ki akar törni, nincs pap a világon, aki lecsendesíti az imájával.

– Mit gondolnak majd a paptársaim?

– Összesereglenek, és azt mondják: „Frexspar testvér, engedted a feleségednek, hogy megszülje az első gyermeketeket, amikor egy közösségi problémát kellett volna megoldanod? Ez roppant tapintatlan tőled! A vezetői képesség hiányát jelzi. El vagy bocsátva.” – Az asszony most csak heccelte, mert a férjét senki nem bocsáthatta el. A legközelebbi püspök is túl messze volt ahhoz, hogy odaﬁgyeljen egy unionista lelkészre a hátországban.

– Akkor is rettenetes időzítés.

– Szerintem az időzítésért félig te vagy a hibás, Frex.

– Azt mondják, de nem is tudom.

– Nem is tudod? – nevetett a nő, hátravetve a fejét. A vonala, amely fülétől a torka alatti bemélyedésig futott, egy elegáns ezüstkanálra e mlékeztette Frexet. Még a reggeli ziláltságában, hordónyi hasával is fenségesen szép volt. Haja fénylett, akár anedves tölgylevelek a napfényben. Frex hibáztatta, amiért kiváltságosnak született, és tisztelte az erőfeszítését, hogy ezen felülkerekedjen. Mindeközben pedig imádta.

– Úgy érted, hogy nem tudod, te vagy-e az apa? – ragadta meg az ágy támláját Melena. Frex megfogta a másik karját, és felsegítette. – Vagy általában a férﬁak nemzőképességét vonod kétségbe?

Úgy állt, mint egy mamut, mint egy mozgó sziget. Csigalassan kivánszorgott az ajtón, és csak nevetett-nevetett a gondolaton. Még az árnyékszékről is behallatszott a kacagása, miközben Frex nekilátott, hogy felöltözzön a napi spirituális küzdelemhez. Megfésülte a szakállát, beolajozta a fejbőrét. Haját a tarkóján összefogta egy csontból és marhabőrből készült csattal, mert ezen a napon az arckifejezésének már messziről látszania kell. Nem lehet kétség a szándéka felől. Szénporral sötétebbre színezte szemöldökét, lapos orcájára pedig piros viaszt kent. Aztán kirajzolta a száját. A jóképű pap több bűnbánót vonz, mint a ronda.

A konyhaudvarban Melena szinte lebegett, nem a terhesség normális gravitációjától, hanem mintha felfújták volna, mintha hatalmas ballon lenne, mely a porban húzza a tartóköteleit. Egyik kezében serpenyőt tartott, a másikban pár tojást és néhány szakállas metélőhagymát. Dalolt magában, de csak kurta szakaszokat. Nem a férjének szólt.

Frex nyakig begombolta ünnepélyes öltözékét, kamáslijára felcsatolta a szandálját, aztán elővette a rejtekhelyről – az egyik komód alól – a jelentést, melyet egy paptársa küldött Három Korhadt Fa faluból. A barna lapokat beledugta a széles selyemövébe. Azért rejtette el a felesége elől, nehogy az asszony vele akarjon tartani – és élvezze, ha szórakoztató, vagy szenvedjen a borzongástól, ha rémisztő.

Frex nagy levegőt vett, hogy felkészítse tüdejét a napi szónoklatra. Melena egy fakanállal habarta a tojást a serpenyőben. A tó túloldaláról kolomp hangja szállt. A nő nem is hallotta; vagyis hallott valami mást, valamit a saját testében. Dallamtalan hang volt, álomzene, aminek csak a hatására emlékszik vissza az ember, de a dallamára és a hangjaira nem. Úgy vélte, hogy a benne lévő gyerek az, aki boldogságában dúdolgat. Daloló gyermek lesz.

A házból kihallatszott Frex is, aki rögtönzött, bemelegített, gyakorolta gördülékeny érveit, és saját igazáról győzködte magát.

Hogy is van az a dal, amit Dadus énekelt neki sok-sok éve a gyerekszobában?

Reggel születik Búval érkezik; Jöjjön ha délben Búbajtól szépen; Kibújik este Bú lesz a vége; Éjféli gyermek Reggel is éled.

Szeretettel, örömmel gondolt vissza rá. A bú az élet természetes vége, mégsem hagyunk fel a gyerekszüléssel.

„Nem, te csinos, elkényeztetett leányzó – visszhangzott Dadus hangja Melena elméjében (szokás szerint diktatórikus modorban). – Világos, hogy igenis felhagyunk a gyerekszüléssel. Csak akkor szülünk, amikor még annyira ﬁatalok vagyunk, hogy nem tudjuk, milyen komor az élet vége. Aztán, amikor teljes egészében átérezzük (márpedig mi, nők, lassan tanulunk), undorodva kiszáradunk, és véget vetünk a szaporodásnak, ahogy kell.”

„De a férﬁak nem száradnak ki – vetette ellen Melena –, ők a halálukig folytathatják.”

„Mi lassan tanulunk, ők viszont egyáltalán nem tanulnak.”

– Itt a reggeli – kotorta a tojást egy fatárnyérra Melena. Az ő ﬁa nem lesz olyan ostoba, mint a legtöbb férﬁ. Úgy fogja felnevelni, hogy dacoljon a bánat terjedésével.

– Társadalmunk válságba jutott – szónokolt Frex. Ahhoz képest, hogy elítélte a világi élvezeteket, elegánsan evett. Melena szerette nézni az ujjak és a villák arabeszkjét. Gyanította, hogy férje az erényes aszketizmus mögött titokban igenis vágyik a könnyű életre.

– Társadalmunknak minden egyes nap egy nagy válság. – Pimasz módon a férﬁak szavaival válaszolt. Férje, a drága butuska, meg sem hallotta hangjában az iróniát.

– Keresztúthoz értünk. Fenyeget a bálványimádás. A hagyományos értékek válsága. Az igazság ostrom alá került, az erény elfelejtődött.

Frex nem hozzá beszélt, a tirádáját gyakorolta a várható erőszakos, mágikus látványosság ellen. Frex énje egy része is a kétségbeeséssel kacérkodott, ám a legtöbb férﬁvel ellentétben ő ezta munkája javára a. Melena körülményesen leült a padra. Fejében egy egész kórus dalolt szavak nélkül. Ez minden terhes nőnél így lehet? Szívesen megkérdezte volna a kotnyeles aszszonyokat, akik majd délután eljönnek, és félénken zsémbelnek az állapota miatt, de nem merte. Képtelen volt megszabadulni a szép akcentusától, amit azok aﬀektáltnak tartanak; ráadásul nem szívesen mutatkozott volna tudatlannak ilyen fontos kérdésben.

Frex felﬁgyelt a szótlanságára:

– Dühös vagy, amiért ma magadra hagylak?

– Dühös? – vonta fel a szemöldökét, mintha a fogalom ismeretlen lenne számára.

– A történelem a kis egyéni életek falábán vánszorog, ugyanakkor a nagyobb, az örök erők egy pontba tartanak. Egyszerre mindkettőt nem tarthatod szem előtt.

– Nem biztos, hogy a gyermekünknek „kis élete” lesz.

– Ez most nem a vita ideje. El akarod vonni a ﬁgyelmemet szent feladatomtól? A gonosz jelenlétével kell szembenéznünk Kákabadurban. Nem tudnék többé a tükörbe nézni, ha nem szállnék vele szembe. – Komolyan gondolta, és Melena ezért a hevességért szeretett bele; de persze utálta is érte.

– Fenyegetések mindig jönnek. Lesznek ezután is. – Le akarta zárni a vitát. – A ﬁad viszont csak egyszer születik meg, és ha ezt a vízi háborút idebent jól értelmezem, akkor ma.

– Lesznek még gyerekek.

Melena elfordult, hogy férje ne lássa a haragot az arcán. Dühét azonban nem tudta elfojtani. Talán erkölcsi hiányosság a részéről. (Általában nem aggódott erkölcsi hiányosságok miatt; az, hogy a férje lelkipásztor, két embernek is elegendő vallásos gondolattal látta el a házat.) Morcos hallgatásba merült. Frex kelletlenül csipegette reggelijét.

– Az ördög – sóhajtott. – Az ördög közeleg.

– Ne mondj ilyet a saját gyereked születése napján!

– A kákabaduri kísértésre értettem! És ezt te is tudod, Melena!

– A szavak azok szavak, és ami kimondatott, az kimondatott!

Nem kell, hogy csak rám ﬁgyelj, de kicsit azért rám is! – Úgy dobta a serpenyőt a falnál álló padra, hogy jó nagyot csattant.

– Hát ez kölcsönös – replikázott Frex. – Szerinted én mivel nézek ma szembe? Mivel győzzem meg a nyájamat, hogy fordítsanak hátat annak a züllött bálványimádásnak? Valószínűleg vesztesként jövök majd haza. Te talán gyereknek adsz ma életet. Rám csalódás vár. – Mégis büszkén mondta mindezt: egy nagyobb erkölcsi ügy érdekében elbukni nem szégyen. Hogy lenne ehhez mérhető egy gyerekszülés vére, mocska, zaja?

Végül felállt, hogy induljon. A tó felől szél támadt, szétzilálta a konyhai füstoszlopok tetejét a távolban. Akár az egyre szűkülő spirálban lefolyó víz, gondolta Melena.

– Légy jó, szerelmem – mondta Frex, noha már tetőtől talpig felöltötte szigorú templomi kinézetét.

– Jó – sóhajtott Melena. A baba megint megnyomta belül, ki kellett sietnie az árnyékszékre. – Légy szent! Gondolok rád, hátgerincem, mellvértem. És igyekezz nem meghalni!

– A Névtelen Isten akarata – mondta Frex.

– És az enyém – vágta rá szentségtörőn Melena.

– Az akaratodat arra használd, ami megérdemli. – Férje immár lelkipásztor volt, ő pedig a bűnös; ezt a felállást Melena nem túlságosan élvezte.

– Isten veled – köszönt el, és inkább az árnyékszék bűzét és a megkönnyebbülést választotta, mintsem ott álljon integetve, ahogy férje nagy léptekkel elindul az úton Kákabadur felé.

AZ IDŐSÁRKÁNY ÓRÁJA

Frex jobban aggódott Melena miatt, mint azt az asszony sejtette. Az első útjába akadó halászkunyhónál megállt, és az ajtóban állva beszélt a férﬁval. Egy-két nő Melenával töltené az éjszakát, ha úgy alakul? Nagy szívességet tennének. Frex hálásan bólintott, szavak nélkül is tudomásul véve, hogy Melenát nem különösebben kedvelik errefelé.

Aztán, mielőtt elhagyta volna a Mételyesvizet, hogy folytassa útját Kákabadurba, leült egy kidőlt fára, és előhúzta övéből a két levelet.

Egy távoli rokona küldte, aki szintén lelkész volt. Pár hete időt és értékes tintát nem kímélve leírást adott az Idősárkány Órájáról. Frex úgy próbált felkészülni az előtte álló szent feladatra, hogy újraolvasta a bálványóráról szóló levelet.

Sietve írok, Frexspar testvér, hogy papírra vessem benyomásaimat, mielőtt elhalványulnak.

Az Idősárkány Órája egy társzekéren áll, és olyan magas, akár egy zsiráf. Az egész valójában egy ingatag, szabadtéri színház, négy oldalán fülkék és elfüggönyözött boltívek. A lapos tetőn egy mechanikus sárkány áll, zöldre festett bőrrel, ezüstös karmokkal, rubinszemekkel. Bőre több száz félig egymást fedő réz-, bronz- és vaslemezkéből áll. A mozgó pikkelyek alatt egy óramű gépezete lapul. Az Idősárkány forog a talapzatán, kitárja bőrszárnyát (olyan hanggal, mint a fújtató), és kénbűzű lánggömböket böfög fel.

Alul, a tucatnyi ajtóban, ablakban és tornácon pedig bábok, marionettﬁgurák és szobrocskák vannak. Népme- sei teremtmények. Parasztok és nemesek egyaránt. Állatok, tündérek és szentek… a mi unionista szentjeinket kilopták alólunk, Frexspar testvér! Felháborító! Az alakok lánckerekeken mozognak. Derékban meghajolnak, táncolnak és pörölnek egymással.

Ki nemzette ezt az Idősárkányt, ezt a hamis orákulumot, a gonoszság eme propagandaeszközét, mely szembeszáll az unionizmus és a Névtelen Isten hatalmával? Az órát egy törpe és néhány darázsderekú talpnyaló működtette, akiknek az agyuk kapacitása arra elég, hogy körbehordozzák az adománygyűjtő kalapot. A törpén és a szépﬁúin kívül ki húz még hasznot belőle?

A rokon második levele arra ﬁgyelmeztette, hogy az óra Kákabadur felé tart. Ezúttal egy történetet is elmesélt.

A mulatság húrok pengetésével és csontok zörgetésével kezdődött. A tömeg hüledezve közelebb nyomult. A színpad egy kivilágított ablakában hitvesi ágyat láttunk, rajta báb- férj és bábfeleség. A férj aludt, a feleség sóhajtozott. Az asz- szony a faragott kezével tett egy mozdulatot, ami arra utalt, hogy férje bizonyos testrésze csüggesztően kicsi. A közönség majd megpukkadt a nevetéstől. A feleség is elaludt. Mikor már horkolt, a férj lopva felkelt.

Ekkor a tetőn a Sárkány elfordult alapzatán, és karmaival a tömegbe mutatott, kétségtelenül egy Grájn nevű szerény kútásóra, aki hűséges, bár ﬁgyelmetlen férj. Aztán a Sárkány a hátsó lábára állt, két ujjával hívogatóan intett, kiválasztva egy Letta nevű özvegyet és a kapafogú, szűz lányát. A tömeg elnémult, és úgy elhúzódott Grájntól, Lettától és a piruló szűztől, mintha azokon hirtelen fertelmes kelések támadtak volna.

A Sárkány akkor megpihent, ám egyik szárnyát egy másik boltív fölé tette, amely kivilágosodott, és az éjszakában kóborló bábférjet mutatta. Felbukkant egy boglyahajú, rikító színű bábözvegy, aki egy tiltakozó, kapafogú lányt ráncigált maga után. Az özvegy megcsókolta a férjet, és lehúzta a bőrnadrágját. A férﬁnak két szerszáma is volt, egy elöl, egy másik meg hátul, a gerince tövében. Az özvegy beállította a lányát az elülső, kurtább rúdhoz, maga pedig a hátsó, jóval tekintélyesebb hímtagot vette kezelésbe. A három báb ugrált és ringott, kéjesen visítozott. Amikor a bábözvegy és lánya végeztek, leszálltak és megcsókolták a házasságtörő bábférjet. Aztán térdükkel megrúgták elöl-hátul a kényes ponton. A bábférj ide-oda lengett a rugóin, kezével dajkálva sérült testrészeit.

A közönség harsogott. Grájn, a kútásó szőlőszem nagyságú cseppeket izzadt. Letta úg y tett, mintha nevetne az egészen, de a lánya szégyenében eltűnt. Mire leszállt az est, Grájnra rátámadtak a felháborodott szomszédok, és a groteszk rendellenességéről faggatták. Lettát kiközösítették. Lányát mintha a föld nyelte volna el. A legrosszabbtól tartunk.

Szerencs��re Grájnt nem ölték meg. De ki a megmondhatója, hogy lelkünkön milyen foltot hagyott ez a kegyetlen színjáték? A lélek az emberi porhüvely túsza, az eﬀéle megaláztatást jócskán megszenvedi, nem igaz?

Frexnek néha olybá tűnt, hogy Óz birodalmának minden vándorboszorkánya és fogatlan, hadováló látnoka, aki akár csak a legátlátszóbb trükkre is képes, Léd-Mendege peremvidékén próbál megélni kétes mesterségéből. Tisztában volt vele, hogy a kákabaduriak alázatosak. Az életük nehéz, a reményeik végesek. Ahogy egyre nyúlik az aszály, úgy repedezik meg hagyományos unionista hitük. Frex átlátta, hogy az Idősárkány Órája az ötletességet és a mágiát ötvözi, s hogy vallásos meggyőződésének legmélyebb tartalékait kell segítségül hívnia a legyőzéséhez. Mert ha a gyülekezete kiszolgáltatottnak bizonyul az úgynevezett örömhittel szemben, ha behódol a látványnak és az erőszaknak… akkor hogyan tovább?

Győzni fog. Ő a lelkipásztoruk. Évek óta húzza a fogukat, temeti a csecsemőiket, mond áldást az edényeikre. Megalázkodott helyettük. Ápolatlan szakállal, koldulva vándorolt faluról falura, hetekre egyedül hagyva szegény Melenát a paplakban. Áldozatot hozott értük. Nem ingathatja meg őket ez az Idősárkány micsoda. Tartoznak neki.

Továbbindult; kihúzott vállal, összeszorított szájjal, háborgó gyomorral, de ment. Az eget kavargó homok színezte barnára. A szél reszketeg jajszóval süvített magasan a dombok felett, mintha sziklarepedésen nyomulna keresztül, egy olyan hegygerincen, amit Frex nem is lát.

EGY BOSZORKÁNY SZÜLETÉSE

Kora este lett, mire Frex összeszedte bátorságát, és belépett a düledező Kákabadur falucskába. Úszott a verejtékben. Sarkát a földhöz csapta, ökölbe szorította a kezét, és rekedt, de erős hangon elbődült:

– Hallga, ti kishitűek! Jertek, míg lehet, mert kísértés közelg és próbára tészen majd benneteket!

A régies szavak nevetségesen hangzottak, de hatottak. Már jöttek is a komor halászok, üres hálóikat maguk után húzva a dokktól. Jöttek a gazdák, kiknek kemény munkája ez évben édeskeveset hozott. Még mielőtt elkezdte volna, már mind bűnös képet vágtak.

Követték a csónakház rozoga lépcsőjéig. Frex tudta, hogy mindenki számít a gonosz óra érkezésére; a pletyka ugyanolyan ragályos, mint a pestis. Szomjas várakozásukat kell hát ostoroznia:

– Ostobák vagytok, mint az egyéves, aki odanyúl, hogy megfogja a szépen izzó parazsat! Akár a sárkányméh ivadékai, készen álltok szívni a tűzemlőket! – Idő koptatta szentírásos át- kok voltak, kissé laposan hangzottak ma este; ő is elfáradt, és nem tudta hozni a legjobb formáját.

– Frexspar testvér – szólalt meg Bfí, a falu polgármestere –, várnál a szentbeszéddel, amíg meglátjuk, hogy a kísértés milyen formát ölt ezúttal?

– Nincs merszetek ellenállni az új formáknak – köpte Frex.

– Hát nem te voltál a mi oktatónk ennyi éven át? Aligha akad ilyen jó alkalom, hogy bizonyítsunk a bűnnel szemben! Nagyon is várjuk a… a lelki próbatételt. A halászok nevettek, és Frex még mogorvább tekintetre váltott, amikor ismeretlen kerekek zörgése hallatszott a köves út felől. Az emberek elhallgattak, és arra fordultak. Elvesztették az érdeklődésüket, még mielőtt Frex elkezdhette volna. Az órát négy ló húzta, a törpe és ifjonc banditái kísérték. A széles tetőt a sárkány uralta. Az volt ám a vadállat! Mintha ugrani készült volna, mintha valóban élettel lett volna megáldva. A bódé külsejét karneváli színekkel díszítették, aranylevéllel ékesítették. A halászok szájtátva ﬁgyelték közeledtét. Mielőtt a törpe közölhette volna az előadás időpontját, mielőtt az ifjak előhúzhatták volna husángjaikat, Frex felugrott a tákolmány – egy sarokvasakon behúzható színpadféle – alsó lépcsőjére.

– Miért nevezik ezt órának? Az egyetlen számlap, ami van rajta, unalmas, színtelen, és elveszik a sok részlet között. A mutatók meg nem is mozognak, nézzétek meg magatok! Úgy vannak felfestve, örökre egy perccel éjfél előtt maradnak! Ez az egész csak egy gépezet, barátaim! Ezt biztosan tudom. Mechanikus búzamező ring, géphold fogy és telik, művulkán köp piros-fekete ﬂittert. Ha már ennyi sok a tiktak-gép, akkor miért nincs a számlapon körbejáró mutató? Miért nincs, kérdem én, igen, téged kérdlek, Ganetta, és tégedet, Sztoj, és tégedet, Perippa. Miért nincs itt igazi óra? Ganetta, Sztoj és Perippa azonban nem ﬁgyeltek rá, ahogy a többiek sem. Leesett állal bámultak.

– A válasz természetesen az, hogy az óra nem a földi időtméri, hanem a lélek idejét. A megváltás és a kárhozat idejét. A léleknek minden minutum egy pillanatra van a végítélettől. Egy pillanatra a végítélettől, barátaim! Ha a következő hatvan másodpercben meghalnátok, az örökkévalóságot a bálványimádóknak fenntartott fojtogató mélységben szeretnétek tölteni?

– Szörnyen hangos ma a környék – mondta valaki a sötétben, és az emberek felnevettek. Frex fölött (megpördült, hogy lássa) egy kis ajtóból apró, ugató kutyakölyök bukkant elő, sötét szőre olyan göndör volt, mint Frex haja. A kutya rugón himbálózott és bosszantóan magas hangon csaholt. A nevetés erősödött. A sűrű- södő szürkületben Frex mind nehezebben tudta megmondani, ki nevet, ki kiabál neki, hogy menjen arrébb, mert nem lát tőle.

Nem mozdult, hát teketória nélkül lekapták onnét.

– Egész életünk értelmetlen tevékenységek sora – kezdte a törpe költőien. – Belefúrjuk magunkat az életbe, mint a patkány, átfurakszunk rajta, mint a patkány, és a végén belepottyanunk a sírba, mint a patkány. Hébe-korba miért ne hallgatnánk meg egy próféciát, vagy néznénk meg egy mirákulumot? Patkányéletünk látszólagos hamissága és méltatlansága alatt továbbra is ott az alázatos séma és értelem! Gyertek közelebb, jóemberek, és nézzétek, mit jósol az életeteknek a tudás! Az Idősárkány belelát szánalmasan rövid életetek igazsága elé, mögé és közepébe! Nézzétek hát, mit mutat nektek!A tömeg előrébb nyomult. A hold közben felkelt, úgy világlott, akár egy dühös, bosszúszomjas isten szeme.

– Engedjetek! Hagyjatok! – hadakozott Frex. Még rosszabbul sikerült, mint attól tartott. Saját gyülekezete még sosememelt kezet rá. Az óra története egy ájtatos emberről szólt, birkagyapjúból készült szakállal és sötét, göndör fürtökkel, aki egyszerűséget, szegénységet és nagylelkűséget prédikált, miközben arannyal és smaragddal teli kincsesládikát rejtegetett, méghozzá egy nemesi származású, vékony állú lány mechanikus kebelében. A csirkefogót cseppet sem ﬁnoman átdöfték egy hosszú vaskaróval, és felszolgálták a saját nyájának mint Sült Lelkészpecsenyét.

– A legaljasabb ösztöneitekre apellálnak! – kiáltotta Frex, karba font kézzel. Arcát bíborvörösre festette a düh. Csakhogy eddigre szinte vaksötét lett, és valaki odament, hogy elnémítsa. Egy kar kulcsolta át a nyakát. Próbált hátranézni, hogy melyik átkozott egyházközségi tag merészeli ezt tenni, de minden arcot csuklya takart. Ágyékon rúgták, összeesett, arccal a porba zuhant. Egy láb pontosan a segge vágatát találta el, mire belei kiengedtek, és összepiszkította magát. A tömeg azonban nem ezt nézte. Vidáman kurjongattak azon, amit az Órasárkány játszott éppen. Egy özvegyi sálat viselő nő megszánta Frexet, karjánál fogva felsegítette, és elvezette; annyira elintézték, akkora fáj- dalmai voltak, hogy fel sem bírt egyenesedni, és megnézni, ki az.

– Elbújtatom a pincémben egy zsákvászon alá – duruzsolta a gazdasszony –, mert ahogy az a dolog viselkedik, ma éjjel vasvillával jönnek maga után. A paplakban biztos keresik majd, de énnálam aztán nem.

– Melena… – nyögte Frex. – Ha megtalálják…

– Vigyázunk rá – nyugtatta meg a szomszéd. – Ennyire mi, nők is képesek vagyunk!

A paplakban Melena minden erejével próbált eszméleténél maradni. A két bába el-elhomályosult előtte. Az egyik halaskofa volt, a másik szélütéses banya; felváltva tapogatták a homlokát, néztek a lába közé, és oda-odasandítottak arra a néhány csoda- szép csecsebecsére és kincsre, amit Melenának sikerült idehoznia a Semlyék Uradalomból.

– Rágd el azt a fenyergelevelet, bogaram, rágd csak el! Mire észbe kapnál, már alszol is tőle – duruzsolta a halaskofa. – Ellazulsz, a kis aranyos csak úgy kipottyan, és reggelre minden rendben lesz. Azt hiszed majd, hogy rózsavíz- és tündeharmatillatod van, pedig bűzlesz, mint mi mind. Rágd csak, bogaram, rágd csak!

Kopogtak, mire a banya bűntudatosan lesett fel a ládából, amelyben éppen kutakodott. Elengedte a fedelét, ami nagy durral csapódott le, majd szemét lehunyva ájtatos imádkozó pózt vett fel.

– Tessék – mondta.

Egy ﬁnom bőrű, kipirult hajadon lépett be.

– Jaj, úgy reméltem, hogy lesz itt valaki. Hogy van?

– Mindjárt elalszik, a baba meg jön – válaszolt a halaskofa.

– Még úgy egy óra.

– Azt mondták, hogy ﬁgyelmeztessem magukat – zihálta a szűz. – A férﬁak berúgtak és randalíroznak. Az a varázsórasárkány hergelte fel őket, tudják. Frexet kajtatják, hogy megöljék. Az óra biztatta fel őket. Ide is el fognak jönni. Biztonságos helyre kéne vinnünk a feleségét. Lehet mozgatni? Nem, nem lehet, gondolta Melena, és ha a parasztok megtalálják Frexet, alaposan öljék meg a kedvemért, mert még sose fájt semmi így, annyira, hogy látom a saját véremet a szemem mögött. Öljék meg, amiért ezt tette velem! Erre a gondolatra megkönnyebbülten elmosolyodott, és elalélt.

– Hagyjuk itt, és fussunk! – lihegte a szűz. – Az óra azt mondta, őt is meg kell ölni, meg a kissárkányt, akinek életet akar adni. Nem akarom, hogy engem is elkapjanak!

– Nekünk bábához méltón kell viselkednünk – jelentette ki a halaskofa. – Nem hagyhatjuk el ezt a nemes hölgyet a szülés közepén. Engemet nem érdekel semmiféle óra. A banya, aki közben ismét belemerült a ládába, azt kérdezte:

– Kinek kell valódi gillikini csipke?

– Az alsó réten áll egy szénástaliga. Vigyük el most! – javasolta a halaskofa. – Gyerünk, segítsetek! Te vén satrafa, bújj ki a vásznak közül, és töröld meg ezt a csinos rózsaszín homlokot! Ez az, indulás! Pár perc múlva a banya, a kofa meg a sz��z a szénástaligát tolták egy ritkán járt csapáson az őszi erdő indái és páfrányai között. Feltámadt a szél, szinte fütyült a Kóﬁc-dombság kopasz homloka fölött. A takarókra fektetett, eszméletlen Melena rángott és nyögött fájdalmában. Egyszer csak hallották, ahogy a részeg csőcselék vasvillákkal és fáklyákkal elvonul a fákon túl, és megdermedve álltak, rémülten hallgatták az eldörmögött átkokat. Aztán még sietősebben folytatták útjukat, mígnem egy köd lepte sarjerdőhöz értek: a megszenteletlen temető széléhez. A közepén meglátták az óra elmosódott körvonalait. A törpe itt hagyta megőrzésre; nem volt ostoba, sejtette, hogy a világnak ez a zuga az utolsó hely, ahová az ideges parasztok ezen az éjjelen jönnének.

– A törpe meg a ﬁukái a kocsmában ittak – suttogta a hajadon. – Itt senki nem akadályozhat minket!

– Szóval a kocsma ablakán át lested a férﬁakat, te kis ringyó? – morogta a banya. Kinyitotta az óra hátuljának ajtaját. Icipici hely volt mögötte. Ingák lógtak baljósan a homályban. A hatalmas fogaskerekek mintha alig várták volna, hogy összeroppantsák azt, aki tilosban jár.

– Emeljük be ide!

A köd és a fáklyák éjszakáját hajnalban terebélyes viharfelhők és táncoló villámcsontvázak váltották fel. Olykor kikandikált a kék ég, máskor meg úgy esett, mintha nem is víz, hanem sár zuhogna. A bábák négykézláb másztak elő az óraszekér hátuljából. Végre kezükben tartották a kis védencüket, és most vigyáztak, hogy ne csöppenjen víz a csecsemőre.

– Nohát, szivárvány – mondta az idősebb bólogatva. Fakó színkendő lógott az égen. Mit láttak, amikor letörölték a méhlepényt és a vért az újszülött bőréről? A fény játszott velük? Végül is a vihar után a fű zöldje is lüktetni látszott, a rózsák szárát pedig szikrázó glória vonta be. Ám a bábák a fény és a levegő eme trükkjei ellenére sem tagadhatták, hogy mit látnak. Az anyja testnedvei alatt a csecsemő bőre botrányos, halvány smaragdzöld színben játszott. Az újszülött nem sírt, nem visongott. Kinyitotta a száját, levegőt vett, és bölcsen hallgatott.

– Bőgj csak, te kis ördög! – tanácsolta neki a banya. – Ez az első dolgod. A babát nem érdekelte a kötelesség.

– Akaratos egy ﬁú – sóhajtott a halaskofa. – Megöljük?

– Ne gonoszkodj vele! – intette a banya. – Lány ez.

– Nézze meg jobban – mondta a csipás szűz –, ott van neki a szélkakasa. Ezen elvitatkoztak, pedig a csecsemő ott volt előttük meztelenül. Csak második és harmadik dörgölés után lett nyilvánvaló, hogy a gyermek valóban lány. Talán vajúdás közben valami szerves anyag ragadt arra a kis hasadékra. Miután letörölték, megállapították, hogy formás baba: feje elegánsan hosszú, alkarja ﬁnom vonalú, feneke csipkednivaló, ﬁnom ujjain ﬁnomak a körmök. És tagadhatatlanul zöldes a bőre. Orcáján és hasán lazacvörös pír, lecsukott szemhéja körül bézsszín karika, a majdani ígérő fejbőrön rőt csík. De az alapszín zöldségre emlékeztetett.

– Na tessék, mit kapunk a fáradozásunkért – csóválta fejét a szűz. – Egy kis zöld vajdarabkát. Biztos ne öljük meg? Tudják, mit mondanak majd az emberek.

– Szerintem rohadt. – A kofa a faroknyúlványt kereste a gyermek farán, megszámolta az ujjait a kezén-lábán. – Szarszaga van.

– Mert tehénszarban guggolsz, te lüke – mondta a banya.

– Beteg, azért ilyen a színe. Ejtsük a pocsolyába, hadd fulladjon meg! Az anyja sose tudja meg. Még órákig nem tér magához az úrinős ájulásból. Vihogtak. Karjukban dajkálták az újszülöttet, és egymásnak adva becsülték meg a súlyát. Szívességet tesznek vele, ha megölik. A kérdés csak az, hogyan. Aztán a gyerek ásított, és a halaskofa oda se ﬁgyelve nekiadta egyik ujját, hadd cumizzon. A baba pedig leharapta az ujját a második ujjpercnél. Majd megfúlt a kiömlő vértől. Az ujjdarab a szájából a sárba pottyant, akár egy kiürült orsó. A nők akcióba lendültek. A kofa meg akarta fojtani a csecsemőt, de a banya és a szűz megvédték. Az ujjdarabot kihalászták a sárból, és kötényzsebbe dugták, hogy majd visszavarrják a kézre, amire való.

– A kuki miatt! A kislány csak most jött rá, hogy neki nincs! – visította a szűz, és nevetve rogyott a földre. – Jaj annak az ostoba ﬁúnak, aki először akarja megkapni! Leharapja majd a zsenge lógóját emlékbe! A bábák visszabújtak az órába, és az anyja mellére tették a kis jószágot; már féltek szóba hozni a kegyes halált, mert ki tudja, mit harap még meg.

– Legközelebb talán a csecset harapja le, az majd felébreszti Őszunyókáló Fenségét – kuncogott a banya. – Milyen gyerek az, amelyik vért szív, mielőtt megízlelné az anyatejet? Egy cseréplábasban hagytak ott vizet, és a következő széllökés rejteke alatt elsomfordáltak, hogy megkeressék férjüket, ﬁukat és testvérüket, leszidják és megverjék őket, ha megvannak, és eltemessék, ha nincsenek. A sötétben a csecsemő nézte-nézte maga fölött az időóra megolajozott, szabályos fogait.

A regény itt találod!

#gabo kiadó #fantasy #gabo #beleolvasó #wicked #wicked movie #wicked the musical #gregory maguire

0 notes