#kell a lelkemnek

[oldmacykerenew]

Aaaaannyira szeretem 🥹❤️ es az, hogy eloben ennel is jobb a hangja… az csak ratesz egy lapattal ❤️

Tervben van egy bakelit lemezlejatszo megvetele, elso lesz, hogy Hozier bakelitet veszek ra 🥺❤️

[70snasagay]

nagy sietségemben ezeket találtam de ha valamit még szeretnéd hogy megkeressek akkor szólj

hey btw i have the get back book in hungarian do you want to see lovely quotes such as this pictured below but in hungarian for extra psychic damage

TERMÉSZETESEN

[kezenani]

amik vannak

a múlt hetem ja meg az azelőtti meg az azelőtti is annnyira pocsék volt, hogy szavak nincsenek

tudjátok amikor semmi rendkívüli, csak a szokásos, de százszor annyira megvisel

megint fáj a torkom és a fejem folyik az orrom is

rámsóztak ilyen apródobozos algopyrint, valahogy úgy értettem hogy folyékony, mert útközbeni beszedős, sokszor annyiért

kelkáposztaleves lesz kétféle kolbásszal meg forró lesz és tejfölös és már alig várom (meg kell még főznöm)

mindenki fasz velem. igen, csak a szokásos, de leginkább olyanok akiket nemigen küldhetek el a búsforrongópicsába ilyen-olyan kibaszott körülmények miatt, pedig higyjetek ártatlan lelkemnek kurvára megérdemelnék

agyon izgatom magam ezen, pedig leszarásból egészen jó vagyok. aztán vannak ilyen időszakok, amikor rémesen nehezen megy, vagy inkább sehogy :(

nyilván ilyenkor teper le az éppen aktuális vírusinvázió, remélem a halálost elkerülöm. egyelőre

gondoltam széjjelcincált idegeimre és megfáradt testemre gyógyírként hat majd fehér klárától a hova álljanak a belgák? c. könyve, de szórakoztató kikapcsolódás helyett bzmg végigbőgtem tőle a hétvégét még pluszban. háború, emlékezés, helyünk a világban, nem hinnénk hogy mennyire sose múló fájdalmak...

rejtvényezés, ha tényleg minden kötél szakad és valahogy muszáj lefoglalni sajgó agyamat hogy ne vesse szét az a nyavalyás sokmidenek, ami maga az élet ügye. és akkor kijönnek ilyenek, hogy christa wolf regénye az nem a kettészeltek, hanem a kettészelt ég, mega claude simon francia író regénye nem apu lói hanem ide se írtam hogy igazából mi, meg a petőfi vers az nem a hintalovag hanem a tintásüveg, amit jobb napjaim éjszakáin felverve is kivülről fújok.

és megint félek az öregségtől, már most az vagyok, de hogy ezek után még mi lesz, és akkor hétközben olvastam egy olyan írást ami a végére arra futott ki, hogy mert abban az idegen világban én is csak egy magányos öregember leszek a többi magányos öregember között és nyilván azóta is bekönnyezek rajta :D :(

fotók ömlesztve, mert közbe nem tudja szúrni a tumbli, mindegy, megbírkózunk ezzel is.

furasüsü, mostan mondjuk igaza lehet. na az emlegetett algopiryn amivel azt is lehet bizonyítani, hogy mennyire furán torzít az egész mindenség. pár hete influenzás voltam, azóta nem kívánom a húst. de annyira nem hogy a puszta gondolatra kiver a víz, ezt a gyönyörű sültet se tudtam megenni, pedig erőt adna. az meg ott a vaniliás koszorú, betértem mert annyire sajnáltam maagam már péntekre hogy muszáj volt. valami széppel is meg akartam magam lepni, semmi nem tompíthatta volna a bánatom, elnyammogtam. aztán tanultam is, az érvelési hibákról többek között, akadnak muris dolgok :))) volt kollegtív éttermezés, túrógombóc amit többen irigykedv néztek, de bodzás volt és mascarpónés, amikre én egyáltalán nem voltam felkészülve és mivel nem hozták a szokott ízvilágot, ez se hatott rám felemelőleg. a tenger gyümölcseis tészta se ízlett, vastag és kemény volt a tészta, a rákocska nyersecskének tűnt, mindegy, évente kétszer kibírom még én is. aztán benti gyermekem, plusz egy széjjelszopogatott nyalóka. namost biztos volt még számtalan szar mindenfélék, de most hálisten több nem jut eszembe

[vivii1018]

Néha hoznom kell olyan döntést ami össze töri a szívem, de békét ad lelkemnek

[ksbp1102]

Zoltán Gábor: Orgia

Ma végig olvastam a könyvet. Már az első pár oldal elolvasása után le kellett volna tennem. Azt gondoltam, hogy ez a könyv nem az én empatikus, érzékeny lelkemnek való tényregény. Tényregény vagy történelmi vádirat? Nem tudom. De tudtam, hogy végig kell olvasnom. Hányingerem volt többször, volt hogy napokig nem tudtam folytatni az olvasását. De jól tettem, hogy nem adtam fel! Ha majd teljesen demens leszek, amikor magam alá piszkolok és nem is fogom fel, ha majd azt se tudom, hogy mi a nevem, na majd akkor is tudni fogom, hogy utálom az erőszakot, a nácikat, a nyilasokat, Szálasit, Horthyt és azokat, akik mindenkit el tudnak taposni, akár a másik ember tönkretétele révén is, csak neki legyen jó. Egy kicsit zavart, hogy a könyvben rengeteg név szerepel, (név memóriában nagyon gyenge vagyok!!), de szerintem ez az én gondom, a könyv értékéléről semmit nem von le. Ezt a könyvet még el fogom mégegyszer olvasni, de most inkább arra kell figyelnem, hogy a hatása alatt ne igyam szarrá magamat.

[shob-chop-lai]

RANT not fotball related !!!

📣 i am so sick of tired to be a stay at home daughter📣

szóval minden azzal kezdődött, hogy júliusban megszereztem a mester diplomám (hurrá végre szabadság elkezdhetem az életem...JA NEM). a szüleimmel megbeszéltem, hogy a nyarat még arra használom ki, hogy pihenek (mivel a suli mellett dolgoztam is, nem minden félévben, de a legtöbben igen). olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy itthon éltem az egyetemi éveim alatt mert 40 percre lakok busszal, így csak pénz kidobás lett volna albiba vagy koliba mennem. fontos megjegyezni, hogy összeségében két kibaszottul haszontalan diplomát sikerült megszereznem: egy politológus BA és egy kommunikáció és média MA-t. no offense mind a kettőt szerettem és szerintem hasznosak, de a munkaerő piacon lófaszt sem érnek. summa sumárum a sztori lényege az, hogy itt van január és még mindig nincs munkám. ami az itthoni helyzetemet (szüleimmel való kapcsolat) piszkos mód megnehezíti. őszintén szólva az is igaz, hogy nemrég fogalmazódott meg bennem valójában mit is szeretnék csinálni: sportmédia. alapból nehéz ilyen terepen elhelyezkedni főleg az alföldön, de kapcsolatok nélkül...hmm fincsi. tavaly év végén rá írtam egy srácra akiről tudtam, hogy ezzel foglalkozik, nagyon kedves és segítőkész volt főleg úgy, hogy előtte egyszer találkoztunk és csak köszöntünk a másiknak. megkért, hogy küldjem el az önéletrajzom és majd tovább küldi a rádió szerkesztőségének, de azóta nem hallottam vissza semmit. ami őszintén nagyon nyomaszt, de azért még reménykedem. lenne lehetőségem elmenni a szüleim munkahelyére dolgozni, jó pénzért, de én ezt nem akarom. szóval a napjaim tépelődésből állnak, gondolkoztam, hogy elvégzek egy sportmédia képzest,de mindenki azt mondta felesleges inkább tapasztalatot szerezzek. szóval most próbálom összeszedni magam és erőt meríteni azért, hogy elérjem azt amit akarok: sport riporter legyek. nem segít az se, hogy ez évben töltöm a 25-öt és kibaszott szerencsétlenek érzem magam, valamint azt érzem elvagyok maradva a koromhoz képest mindenben (egzisztencia, magánélet, karrier). az nem opció, hogy felmenjek Pestre mert nincs megtakarításom szóval mindenképp helyben kell elhelyezkedjek. néha azt érzem túl makacs vagyok és elkéne mennem a szüleim munkahelyére dolgozni (mert akkor legalább ők is boldogok lennénk). de annyira tudom, hogy ez nem nekem való, megtudnám csinálni, de nem élvezném. így a végére érve nincs sok értelme annak amit leírtam, de a lelkemnek nagyon jól esett és hátha valamelyikőtök, hasonló cipőben jár mint én.

szóval ja, ha neked is kapunyitási pánikod van nyugi nem vagy egyedül és nyugi nem veled van a baj🩷

Köszönöm, ha elolvastad puszi🫶🏼

[samott]

Ezt en is szoktam csinalni amikor mar nagyon kell a napsutes a lelkemnek.

[oz6912]

Kártyák titkai: A Symbolon

Új blogot kezdek, amiben szeretnék Nektek bemutatni olyan kártyatípusokat, amik alapvetően nem játékkártyák, hanem valamilyen gondolati tartalmat hordoznak, utakat kínálnak fel vagy - mint esetünkben - egyfajta belső gondolkodásra késztetnek, ahogy az alkotók - Peter Orban és Ingrid Zinnel - fogalmaznak, az emlékezés játéka.

Azért választottam elsőként a Symbolont, mert a tarot kártyákat sokan ismerik, sokan - jól, rosszul - használják is és alapvetően a jövő útjait szeretnék kifürkészni.

itt azonban egészen másról van szó. A játék célja nem a jövő és a kinyilatkoztatás, hanem a múlt és az emlékeztetés. A kártya lapjai olyan szerepszemélyiségeket (archetípusokat) illetve léthelyzetket jelenítenek meg - Thea Weller csodálatos grafikáin keresztül - , amelyek mindannyiunk lelkében ott lakoznak és ezáltal alkalmasak terápiás célra. A kártyalapokon szereplő szerepszemélyiségek megjelenhetnek problémaként, a probléma megoldásához vezető útként vagy akár a probléma megoldásaként. A képeknek sajátos emlékeztető szerepük van, amely messze meghaladja az írott szó lehetőségeit. Az írott szó felejtést csepegtet a lelkekbe, mert az ember - az írásba vetett bizalma miatt - már csak a kívülről jövő idegen jelek (betűk) által tud emlékezni, nem pedig közvetlenül, belűlről. Így aztán az emlékezés kívülről jövő aktusság válik.

A képekre nem vonatkozik ez a korlátozás. Ezek közvetlenül lépnek kapcsolatba a lélekkel, megérintik és elvezetik a kérdéshez: mit jelent a lelkemnek ez a kép?

Tisztázzuk először is, hogy mi a symbolon fogalma. A symbolon olyan szó, amely egyidejűleg jelöl tárgyat és tevékenységet. Olyan tárgyat, ami egykor kettétört és részei szétszóródtak a világban. Régebben cserépedényt vagy tányért törtek ketté, hogy a két részt egymást nem ismerő embereknek adják, akik aztán elkezdik keresni a másik felet (manapság ilyenek a kettétörhető szív medálok).

Belátható, hogy nem könnyű a szimbólumokkal bánni. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy a lelkünk mélyére alámerüljünk. De aki vállalja ezt, annak a kártyalapok évekig, évtizedekig mesélni fognak.

A lélek képekben és érzésekben él, hiszen a képek igazából megmerevedett érzések. A képek - hasonlóan a mesékhez, mondákhoz, mítoszokhoz - táplálják, erőssé és elevenné teszik a lelket. Ehhez olyan képekben elmesélt történetek kellenek, amelyek saját belső kincseinkre emlékeztetnek. A mélységből neked kell - akár egyedül, akár a segítségemmel - kiemelni őket. Neked kell elindulni a keresésre. Ilyen keresés vezet pl. minden házassághoz is és ezen az esetleges válás sem változtat, hiszen szakítás után mindkét rész újra kiegészülést keres.

A keresés lényege nem az eredmény, hanem, hogy elindulj. Nem a cél a fontos - hiszen az útközben változhat is -, hanem, hogy felkelj a fotelból és elindulj valahová, érezvén, hogy a symbolonnak csupán az egyik fele vagy. Ez az, amiben a kártya az emlékezéshez segítséget nyújt.

Az elkövetkező bejegyzésekben bemutatok majd Symbolon kártyalapokat, és némi segítségként leírom majd a laphoz fűződő gondolataimat is.

Ha gondolod, tarts velem az utazáson, ha pedig segítségre van szükséged, bátran keress meg.

[kettenbudapesten]

Félelmeimet muszáj voltam legyőzzem,

S csak egy személy miatt, érted.

Mindent tettem, amit tehettem,

S egy áldás volt, megismerni téged.

Lelkem hirtelen megtalálta lelkedet,

Gyors volt minden, s hirtelen.

Megbecsültem minden egyes percedet,

Egyszerűen átsiklottunk mindenen.

Viszont mostmár neked kéne lépned,

Úgy vélem nem kéne még elmennem.

Téged mostmár felemészt a mérged,

Megoldjuk, ha szeretnéd, hogy megfejtsem.

De ehhez akarnunk kell mindketten,

Beszélni kell, hogy túljussunk a helyzeten.

Aztán örömködni jókedvben,

Hogy aztán béke legyen lelkünkben.

Szívem már nem bírja a kétségem,

Mit okoz minden egyes lépted.

Lelkemnek, mindig lesz rád szüksége,

S nálad ragad, Bármennyire félted.

Félelmed érzem újra emleget,

S te, búcsút intesz könnyesen.

Semmibaj vidd csak el a lelkemet,

Ő ott lesz neked, minden sötét éjjelen.

24.01.10.

[kedvesmajam]

reggel tüdőszűrésre mentem, onnan pedig egészen lassan értem be melókába. feldobott ez a kis lógás. ráadásul sikerült színházjegyet vennem egy jó darabra (ma nyitott a jegyvétel). aztán mikor az megvolt, nézelődtem még, vettem még két jegyet, ami talán túlzás, de arra jó, hogy kimozduljak, ingerek érjenek és kicsit visszamásszak az "értelmiségi" életbe. este pedig egy olyan koncertet találtam, hogy egészen belebizseregtem, vettem rá jegyet. még talán egy darabra megyek el, de erre az évadra megállok

többször elkapott a sóvárgás, ráadásul savam is volt. kapaszkodtam nagyon. mert lehetne, hogy ma iszom, a kerek egészben teljesen mindegy, hogy tegnap vagy holnap van az első nap. de a holnap egy ismét elbukott harc lenne, én pedig nem akarom, hogy mindig csak a holnap legyen

na, de nem egyszerű ez. ez most jól hangzik, de tényleg voltak pillanatok, mikor foggal-körömmel kellett kapaszkodni, mikor nagyon tudatosan benne kellett lennem a jelenben, hogy szűnjön a sóvárgás. és bevettem egy nyugtatót is. nem akarom túltolni a gyógyszerelést, de amit lehet könnyíteni, azt nem akarom nem megadni magamnak

a nap nagy érdeme, hogy elmentem edzésre. nehéz volt eljutnom, mert sokkal egyszerűbb lett volna megint nem menni. de mentem és ott voltam. és mindent ezer százalékkal csináltam. a semmiből váltottam 12 kilóra a török felállásban - mármint nem volt tervben -, sikerült simán. a többi gyakorlatot is ezerrel nyomtam. a végén a plank nehezen ment, de az utolsó körre azt mondtam, hogy kibírom, mert most pont ezt a kibírást kell megtapasztalnom. sikerült. és bringával voltam, ami szintén jót tett a lelkemnek

edzés után szerettem volna boltba menni, jégkrémre vágytam, de már zárva volt. ki tudja, talán ez mentette meg a napomat

drasztikus lépésekre van szükség. észnél kell lennem, figyelnem magamra, megragadni minden segítséget. nem tudom, mikor lettem alkoholista, mikortól okoz nehézséget nem innom. de remélem, megtudom, milyen nélküle élnem

szeretnék minden nap kipróbálni valami új dolgot, ezzel is tudatosítva, hogy élek. ma nashi körtét ettem. az ára alapján többet reméltem, de jó volt azért

ja és volt lakókkal sakkozás-kártyázás. sok szó esett a piáról, mert nagyon őszintén tudnak erről beszélni, ha biztonságban érzik magukat. nyilván ott ezerrel ment a sóvárgás (ekkor vettem be a nyugtatót, mikor mindenki cigiszünetet tartott). de az ütött, ahogy néztem az évtizedes piás arcokat. nem ítélkezésből, de na...

[kekeontheroad]

Gondolatok egy repülőn Tenerife felé

2024 január 30

Officially on the road, ezt épp a repülőn írom.

Azt hiszem most arról akarok beszélni, hogy hogy telt érzelmileg az elmúlt 3 nap.

Mint azt tudjuk, mindent utolsó percre hagyok, a szervezést is - már ha szervezek bármit. Mert én egyszerűen utálok tervezni-szervezni! Irigykedve pislogok azokra, akik már jó előre nézegetik a helyeket, útvonalakat, szállásokat, lehetőségeket, tenni-nézni valókat. Na hogy miért, az rejtély, de engem ettől sírógörcs és pánikroham kerülget. Utálom minden másodpercét. És azért az könnyen belátható, hogy ez nagyon nem praktikus tulajdonság valaki számára, aki viszont periodikusan, mániákus módon megindul, ráadásul egyedül, így senki nem tervezi-szervezi meg helyette.

Gondolhatná naívan az ember, hogy “de akkor legalább biztosan nem zavarja a bizonytalanság!” Ó néha dehogynem! Az indulás előtti napokban hullámokban halálos pánik tört rám és utáltam magamat, amiért nem szerveztem meg a dolgokat. Nem néztem utána. Nem találtam ki. Nem foglaltam le. Nem vettem meg. Ésatöbbi.

Úgyhogy jó idegesítő egy kombináció vagyok, ebből a szempontból adjatok hálát, hogy nem én vagytok.

Szóval akkor a következő jelenleg a helyzet:

Van egy fizetetlen szabadságom, ami “hát rendben Kekécském, majd gyere… Kb mennyi idő?” “Hát nőnapra szinte biztosan visszajövök!” (az márc 8 ugye, a virág szakmában az élet más területeivel szemben egy eléggé fontos nap).

Van egy kis minimális félterett és ilyen-olyan ünnepi ajándékként kapott pénzem. X egyenlő tényleg elég kevés.

Van egy repjegyem odafele (feladott nagyobb hátizsákkal, pofátlanul sok pénzért (23.000-re lehúzott az a piszok wizzair egy szaros 10 kilós táskáért!), tekintve hogy ötletem sincs meddig leszek ott és még inkább mert minden rajz cuccomat hordom mindenhova.

Ellenben nincsen visszafele jegyem. Az van, hogy vagy kb 10 napig maradok, esetleg 2 hétig, vagy 1 hónapig. Esetleg kettőig (azzal a nőnap már borul, ami a lelkemnek bűntudat generátorként funkcionál erőteljesen). Na tehát hogy értitek, a lényeg, hogy semmit nem tudunk.

Namármost a büdzsé nem elég arra, hogy 2 hétig, nemhogy ennél tovább rendes szállásokon legyek, ezért van a táskámban egy függőágy és egy hálózsák is… csakhát a teljesen egyedül utazó ember lányának nem meglepő azt hiszem, hogy fosik ettől a lelke. De nem kell aggódni, majd szépen végiggondolom és okosan fogok eljárni.

Van az első 2 napra kifizetett szállásom, El Médano-ban, ami ugyan nem egy nagy cucc város internetes böngészéseim alapján, hacsak nem szörfözni megy az ember, de közel volt a reptérhez, jó lesz. Van utána ötletem, hogy merre tovább, van egy hely workawayről, ahova ugyan nem mehetek önkénteskedni, mert tele vannak, de van nagyon olcsó szállásuk (10 € per éj), és még közel is van az előző helyhez, szóval azt hiszem, akkor erre veszem az irányt. Ez egy farm gyakorlatilag, 3 napnál többet csak úgy lenni ott nem éri igazán meg.

Ezutánra van foglalva 2 éjszakára a sziget teljesen másik oldalára egy szállás, ami csodásnak tűnik, bár fizetve még nincsen.

De az az általános probléma, amire felkészületlen, tervezni nem hajlandó fejem nem gondolt, hogy sajnos extra populáris helyszínt választottam, így nemcsak hogy workawayt sokkal nehezebb találni, de a legtöbb hostel is teljesen tele van állandóan, ami elég nagy gond, hiszen nagyon maximum erre van büdzsém. Ezek szóval az aggályaim. Nem baj, megoldjuk!

Kommentekből meg nézésekből leszűrve, amiket barátoktól kapok az az érzésem, hogy sikeresen elhitetem emberekkel, hogy ez engem nem stresszel. Hát… Az elmúlt 3 napban felváltva, maximális amplitúdóval egyikből a másikra két általános életérzés uralkodott rajtam:

A) Ezaz, ez zseniális, imádom, KALAND gyere rám, annyira izgalmas, hogy majd csak útközben derül ki, hogy mi lesz! IMÁDOM!

B) Én vagyok a világ legrosszabb, legfelelőtlenebb embere, utálom ezt az egészet, de magamat mégjobban, ilyet nem lehet tenni, minden pénzem el fog tűnni az első egy hétben és sírni fogok folyamatosan és egy fillérem sem marad (ez sajnos reális) és kölcsön kell majd kérnem és a és a és a…

Sajnos az indulás előtti éjjel (mint előtte több nap órákra) azt hiszem ezekből a kontrasztokból fakadó végtelen erős ‘freeze’ állapotba kerültem, ami annyi, hogy nem tudok megmozdulni, és egy ilyen gyilkos gondolat-spirál minden jellegű haladástól eltérít és arra kényszerít, hogy mozdulatlanul üljek órákon át (miközben be kéne pakolni a táskát pl) és maximum a telefonomat tudjam teljesen feleslegesen és értelmetlenül nyomkodni. Na ez valami rettenetes. Elmondhatatlanul szenvedek benne. És ugye végtelen értelmetlen is, mert pánikolok (nem ritka a szó szerinti fulladás érzése sem), ahelyett, hogy szervezkednék. Ez olyan mértékekig fajult nem mellesleg, hogy egyetlen percet sem aludtam az indulás előtti éjjel, pedig csak délben indult a gép. Ostoroztam magamat, pánikoltam, utálkoztam, rettegtem és már pszichoszomatikusan olyanokat is produkáltam, miszerint “ebben a szobában elfogyott minden oxigén és álmomban meg fogok fulladni”. Khm. Kellemes életérzések.

Aztán meg néha HUSS ez eltűnik, és azt érzem, hogy én vagyok a legmenőbb ember a világon, amiért ezt csinálom, és persze, hogy hülye vagyok! Senki nem állítja, hogy nem! De mennyire powerful egy nő vagyok! És hogy ennél jobb nincsen, mint hogy majd ott go with the flow! És hogy amúgy is minden rendben lesz és ki fog szépen alakulni, meg amúgy is megoldok akármit. És hogy nem mellesleg olyan csodálatos a világ.

Na hát így. Ez megy a fejemben. Ez őröl szét.

Ezeket le akartam írni, mert ez bizony a teljes kép része. Na jól van, túlbeszéltem. Legyen ennyi elég. Innen reméljük már jobb kontentek következhetnek majd, de le akarok arról szokni, hogy hagyjak a nyomásnak, és csak a menő-laza-powerful részét osszam meg az utazásoknak. Úgyhogy here we go, jöjjön a minden, a jó, a rossz, a gyönyörű és a kényelmetlen is.

Big láv,

K

[onsieluenkeli]

Nálunk se tökéletes a Karácsony, Murphy is tette a dolgát rendesen. És eszembe jut a V. Éva is, és egy pillanat alatt elszomorodom. Olyan jó hogy készített egy maradandó 🎄 Grinch hülyéskedést. Mosolyt ad, örökké. - Hiányzik. És vele együtt pedig egyre többen.

Itthon

Először a saját ajándékomat csesztem el. 5 éve vágyok egy konzolra, türelmesen. Nekem a 🎮 játék a túra, a lépcső, a hegymászás, a futás, stb... = itt nincsenek korlátok. És csak egy jó ár/érték arányra vártam. Végre most Decemberben megtörtént a csoda, de sajnos mások is észrevették az akciókat, és az üzletekben pillanatok alatt elfogyott, és így lemaradtam róla. Azután a kártyámat nyelte be egy ATM. Egy néni ismerősünkre, 3 napja ráb@szta a buszsofőr az ajtót, és nem nyitotta ki több megállón keresztül. Tegnap pedig egy idős szomszéd bácsi sírva mesélte, hogy a felesége után, most egy hete Covidban elvesztette az egyszem fiát is.

Itthon pedig minden készülődéssel meg vagyunk, szép lett, igazán szép, de nagyon elfáradtam, és minden porcikám fáj. A lelkemnek iszonyatosan kell ez a sikerélmény is. Megvan, de...

De az utolsó pillanatban jött a hír, hogy a megint elmarad a klasszik karácsony, mert újra beütött a Covid. És mivel 5 perecnyire lakunk egymástól, így az ablakon keresztül lett az ünnepi vacsora megint megoldva. ¯\_(ツ)_/¯ Legalább egy kis plusz mozgás is történt. Nem vagyok annyira sz@rul, inkább elfáradtam, és fáj hogy másokkal mi minden borzalom történik. És persze az sem vidám, hogy itthon nincsen nyüzsgés és gyerekzaj. Be lesz pótolva, később. Szerencsére.

Most több szem AdvilUltra, és Kataflam van bennem, és egy adag Xilox is. Csak így tudok mozogni. Olyan minden oké, és mégsem a hangulat. Fura egy Karácsony. Az összes idős nének, akiknek segítgetünk, Likőrt kaptak az idén. Remélem jó kedvük van, és felbontották. ツ

Szóval Békés és ha sikerül akkor Boldog Karácsonyt kívánok, mindenkinek. És kevesebb és Toxikusságot, legalább az ünnepek alatt. Saját magatok miatt.

.

[ksbp1102]

Reggelente 2 helyen szoktam találkozni ezt a mocskot adogató nénikkel. Már nem kell megkérdeznem tőlük, hogy"10 db.-ot is elvehetek, vinném be a munkatársaknak" Most már "csókolom, jó reggelt" és pakolok fel annyit , amennyi még szerintem belefér. A munkahelyen pedig a papírtömörítőben landol az a kb. 25 példány. Nem hiszem, hogy ettől bukna meg O1G, de a lelkemnek jót tesz.

Metropol EXTRA

[a-banatos-szerelem-ara]

Tudod tegnap osszetortel. Hogy mivel? Azzal hogy őszintén elmondtad hogy nem akarsz elkotelezodni = tőlem semmit. De azért megkérdezed én mit gondolok erről? És hogy meg egy dolgon gondolkodtal!?

Leírod bazdmeg hogy nem akarsz elkotelezodni, aztán javítod hogy ez nem teljesen igaz, aztán őszinte leszel és félsz hogy nem leszel idővel sem szerelmes, de van meg egy gondolatod, aztán az a gondolat már mindegy mert akkor is azt érzed, hogy nem akarsz elkotelezodni.

Na most ezen igazodj ki kérlek az én helyemben.

A opcio: szépen lassan de elengedem. Ez a nehezebb opcio. Megint elfogadni, hogy nem kellettem, nem voltam elég NEM VELED VAN A BAJ, VELEM érzést. Tettetni a nagyasszonyt, és idővel találni mást.

B opcio: reménykedni. Ez a lelkemnek könnyebb opcio. De az önbecsülésemnek nem kedvez. Reménykedni, hogy rájössz mekkora pancser voltál és hogy szánod banod, kezdjünk neki újra. Hülye volt, hogy nem adtal ennek időt és teret és hogy egy puha pöcs voltal. De ez megint nem jó opcio, mert nekem egy férfi kell nem egy balfasz.

Mert tudod egy kurva kettős pontot hagytál, sőt inkább egy vesszős pontot. Te sem tudod mit akarsz. És nem akarsz bizonytalanságban hagyni, ami tisztelendő de bazdmeg tudod.

Inkább elengeded, mert ez a biztos. Gyenge vagy. És nekem nem erre van szükségem. Tudjuk. Te is tudod, én is, mindenki.

De nekem ne mondd, hogy kikocsikazol valakiert másfél órát aztán el vagy vele 4 órát, aztán haza viszed megint 1 óra és aztán onnan te is haza másfél óra ismét. Nem mondod, hogy ki találsz valamit ha unatkozok. Hogy előtte egy nappal miért nem szóltam, haza vittél volna. FASZSAG. Nem mondok olyat, hogy te most is jó vagy. Nem beszélek senkivel ennyire félre érthetően hajnali 2kor, nem írok joreggelt, joejszakat uzenetet. Nem kérdezem meg, hogy tudok e segíteni ha stresszes vagy. Nem mondom h nagyon csinos voltál ma. Nem mondom, hogy vissza megyek csak h ‘helyre rakjalak’. Nem csinálok ilyeneket.

Vagy lehet pont azért csináltad, hátha ez majd meghozza nálad is azt a ‘BUMM’ érzést amire oly nagyon vágysz?

Meg mikor akartál erről beszámolni nekem, hogy sztornó mégse eroltessuk? Mert nem akkor amikor lemondtad a ‘randit’ az is biztos mert utána meg jött az az egyébként milyen a napod? FASZSAG.

De ha varod azt az első látásra szerelem érzést, vagy a rozsaszin kódot akkor azt nem fogod megkapni ha nem volt meg az első alkalomnal. Rozsaszin köd nálam sem volt, köcsög pillangóim voltak.

Ennél nagyobb faszsagot nem lattam meg amit lemuveltel az elmúlt hetek során. Megbantottal. Földbe tiportál. Nem fogom megmondani, se mutatni neked az érzéseimet mert nem erdemled meg egyáltalán.

De magamnak felesleges hazudnom. B, B, B. Mert te is és én is vagyis te nem de te aki épp olvasod tudod hogy úgyis fejvesztve ugranek bele mert ilyen vagyok.

Én fasz meg leírtam hogy én tuzen, vízen átmentem volna ha ezt mindketten akarunk. Mert azt hittem, a munka miatt megy a vacila nem pedig azért mert Te nem vagy biztos magadban. Kurva gaz, hogy vártam azt a randit. Mert nagyon vártam, és már értem miről beszélnek mások mikor faképnél hagyjak őket. Sajnalom és köszönöm, hogy ezt is megtudhattam. Sosem akartam.

Tudod készültem, szépen felöltöztem, sminkeltem és boldog voltam. Éreztem hogy ez most jó lesz, erre megérte varni, te rad megérte varni. Tudod régóta gondolkodtam ezen, rajtad, rajtunk. Napját nem tudom megmondani, nyár volt már. Én meg itt ülök szeptember utolsó napján és írom ezeket a sorokat hogy mennyire pofára ejtettel. Mert ezt tetted. De neked nem kell tudnod, hogy fajt. Holnapra felveszem a szép nagy mosolyom és bele mosolygok avval a szép mosolyommal az arcodba.

Meg írtad hogy vannak erzeseid, hogy nem teljesen azt teszed épp amit őszintén szeretnel, de megis ezt teszed. Ott hagytad azt a kis kaput. Azt a pici reménysugarat, ez toxikus, manipulatív és önző dolog volt. Mert én abba fogok kapaszkodni, és mennyire klisé hogy pont én mondom ezt.

Megint azon kapom magam, hogy azon gondolkozom te min gondolkodhatsz? Neked is olyan volt ez a nap mint nekem? Te is ennyit agyaltal kettőnkön? Neked is szar? Megbantad? Megbantad hogy ezt leírtad?

Azok a szavaid járnak a fejemben, mikor hoztál haza hogy van meg egy olyan lehetőség hogy elengedjuk. Mondtam neki ha el akarjuk akkor el tudjuk, erre te azt mondtad ha el tudjuk. Mert nem ugyanaz. Én mondtam, ha akarjuk eltudjuk. Tiltakoztal. Ha el tudjuk.

Meg egy kis kapu. Mi van ha nem tudjuk? Mi van ha mindig ott lesz az a mi lett volna ha? Mert szerintem ott lesz, addig amíg mindkettonknek nem lesz valaki addig az egyikben ott lesz mindig, vagy lehet utána is.

Tudom hogy mit kene tennem, tovább lépnem és elengednem, nem reménykedni és gondolkodni mi miért történt mert nem releváns. Megtörtént ennyi. Annyival jobb Palik vannak nálad a földön. És tudom, mert tudom és nálam is vannak jobbak. De faj hogy meg esélyt sem adtál nekünk igazán. Nem fogok utánad futni. Nem vagyok sem ketsegbeesett, sem ennyire bena. Nem értékeltek, akkor ennyi így jártál.

Túl gondoltam veled kapcsolatban a dolgokat kicsit.

Utallak amúgy.

[aranysziv]

jó érzés hiányozni embereknek. szülőknek, barátoknak, a párodnak. kissé talán keserédes. de valahogy mégis olyan jó. érezni a szeretetüket akkor is, ha távol vannak. hogy eszükbe jutsz, hogy gondolnak rád, hogy szeretnének veled lenni, vagy azt szeretnék, hogy együtt éljétek meg a különleges pillanatokat. tiszta. még ha egy kis időbe is telik, biztos lehetsz benne, hogy a viszontlátás nagyon édes lesz. tudsz mit várni, tudod számolni vissza a napokat, az órákat. lassan akarnak telni a percek, de már nem kell sokat kibírni. és amikor meg ott vagyunk, akkor csillognak a szemek. akkora a pupillája a másiknak, hogy el is bújhatsz benne akár. sok mosoly. és persze, a szívek összehangolódása. kell ennél több? szerintem nem. szerintem ez épp elég.

kér, hogy küldjek videót, csak úgy, beszéljek hozzá, látni akar. kapott fehércsokit, és elteszi nekem, hogy majd ha hazamegyek, akkor nekem tudja adni. pedig neki is az a kedvence, de mégis rám gondolt. videóban hív fel, mert éppen szól a Kispáltól a Szívrablás, és tudja, hogy mennyire szeretem, és azt mondja, hallanom kell, mintha ott lennék vele. persze, alig hallom, az internet nem elég jó ahhoz, hogy normálisan lássam, és az alkohol miatt állandóan mozgatja a kezében a telefont, hogy még véletlenül sem tudjam kivenni, hogy egyáltalán az énekes a színpad melyik részén áll. az egész egy paca, közben szól a dal, hallom, ahogy ők is éneklik. ülök a kertben, és én is dúdolom velük. a zene összeköt minket. egy barátom ül velem szemben, mosolyog rajtunk. szabadkozok, hogy csak ezt az egy dalt, és ne haragudjon, de nem bánja, hogy felvettem. azt mondja, hogy bárcsak őt hívná fel valaki a kedvenc dalánál. megígértem, hogy majd én fel fogom, aztán néztem tovább az elmosódó alakokat a képernyőn.

most olyan nyugodtabb minden. mintha a vihar odébb állt volna bennem. szeretem, hogy nem érdekel már. de nem ilyen bántott módon nem, hanem békéből. ez is új. már írom, hogy ez (nagyobb részben) kinek köszönhető, de még nem teljes. pedig nagyon hálás vagyok neki. és ha őszinte akarok lenni, akkor bár azokat is nagyon, de most mégsem a találkozásokat várom a legjobban, hanem az egy hét múlvát, mert végig az enyém lesz a kölyök, én fogok rá vigyázni. csak ő meg én a világ ellen, a két konok. alig várom, hogy minden ruhám tele legyen kutyaszőrrel. olyan jó érzés, hogy ekkora bizalmat kaptam. mármint meg se kérdezett mást, hogy vigyáznának-e rá, azonnal rám gondolt, én meg örömmel vállaltam. ideadja a lakáskulcsot is, és ott leszünk főleg, de nincsenek különösebben szabályok, teljesen rám bízza őt is, és mindent is. és már elterveztem, hogy elviszem sétálni a parkba vagy a Margitszigetre, és kap majd ilyen neki való fagyit is, és végig együtt fogunk menőzni. senki hozzám sem mer majd szólni, mikor egy husky jön az oldalamon, és ettől biztonságban fogom érezni magam. persze, egy áldott szelíd kutya, senkit nem lenne képes bántani, de ezt ők nem tudják, csak a mi titkunk. azt is terveztem, hogy viszek plédet, és olvasok, ő meg fetrenghet a fűben. bár amilyen mamlasz, úgyis ott fog főleg rajtam. múltkor is olyan sokat adott a lelkemnek, de komolyan, megmelengette a szívemet, és az, hogy most három napig csak ő lesz velem, az jelenleg mindennél többet ér. nagyon megszerettem. tuti, hogy végig beszélni fogok hozzá, elmondok neki mindent. nem mintha különösebben értené, de azért én szeretném azt hinni. olyan szépek a szemei. mintha nem értené, hogy mi fáj, de érezné. amikor olyan közel jött, és néztem, hogy mennyire világos kék, beleborzongtam, hogy mintha egy pillanatra belém látott volna. utána hagyta, hogy megöleljem. de akkor elsőnek. azelőtt velem is olyan távolságtartó volt, mint mindenki mással. a gazdája azt mondta, hogy tényleg nem jellemző rá, azóta is volt eszében, meg nézte a képeket, amiket készítettünk, és épp ezért gondolt rám. tudja, hogy nagy szívesség, és megérti, ha nem vállalom, de nálam jó kezekben lenne, és a tökfej is örülne, ebben teljesen biztos. így kérdezte meg. eszembe sem jutott nemet mondani. azóta is be vagyok zsongva teljesen. millió képet fogok csinálni.

[fiesta-girl-blog]

Ami kell a lelkemnek:

A Te érintésed

A Te ölelésed

A Te puszijaid

A Te illatod

A Te szavaid

A Te hangod

A Te bizalmad

A Te szereteted

Te, úgy ahogy vagy!❤️‍🩹