#közelség

[nehazuddhogyszeretsz2]

Hiányzik az érintésed.

Hiányzik a hangod.

Hiányzik a közelséged.

Hiányzol.

[meghalnikenemar]

Én nem fogom felhozni az évekkel ezelőtti sérelmeimet. Nem fogom a fejedhez vágni, hogy miért haragszom rád, vagy miért csalódtam benned.

Megbocsájtok ,és elfelejtem .

Csak az érzés marad bennem, hogy valamiért nem szabad teljesen közel engednem magamhoz.

[csacskamacskamocska]

Hiába szerelek

A mai bejegyzést @est-hajnalcsillag reblogjának köszönhetjük, és egy példa arra, hogy egy jó pszichológus a nélkül tudja kimozdítani a dolgokat, hogy megmondaná mit csinálj. 4:44 van, a gépemnél ülök, iszom a kávémat, de valójában már jóideje nem alszom. Nagyon korán lefeküdtem, a tegnapi napot fel kellett adnom. Az álom vagy félálom amire ébredtem, hogy megírtam valakinek, hogy mennyire szerettem, mennyire fontos része volt az életemnek, egy szinten a gyerekeimmel, hogy a lelkemben ő ott volt, ahol a legfontosabb emberek vannak. Hogy talán most is ott van, akkor is, ha nem beszélünk, akkor is, ha szerintem ronda dolgokat csinált, mert az érzés nem változott, csak... és itt jött egy érdekes rész: csak elvesztettem az erőmet és a motivációmat arra, hogy átlépjem azokat a fájdalmas és rémisztő határokat amik bennem vannak. Hogy annyira szerettem, hogy küzdöttem, mert úgy gondoltam, hogy én jól látom a dolgokat, egészségesen – de valójában nem. Igaz, mondtam én már neki, hogy szeretem, amire azt reagálta, hogy az én bajom. És tényleg az enyém. Szóval semmi értelme ezt elmondani, most, hogy közel fél éve nem is beszélünk. Meg, igazán akkor lenne érdekes ezt elmondani, ha a másik ember, függetlenül attól, hogy tudja-e viszonozni az ember érzelmeit, tudja értékelni, hogy na, ide jutottál, na ez rohadt érdekes, hogy hogyan működünk és tudna partner lenni önmagunk élveboncolásában. Amiben amúgy nagyon sok, nála jóval kevésbé fontos ember partner. Csakhogy, az ő mumusa az intimitás. És bár ezt tudom már elég rég óta vagy sejtem inkább, eddig azt nem értettem, hogy akkor mi a fenének tart engem ilyen elérhető, karnyújtásnyi távolságra. Miért húz be és tol ki a személyes köréből? Miért érzem magam hülyítve, kihasználva, rángatva? Becsapva azért, mert az az én mumusom. Nehéz erre az élményre hasonlatot keresni. Ha valamikor elutasítottak egy intim helyzetben (amire nagyon vágytál), akkor elutasítod még a látszatát is, miközben a vágy (az elemi vágy arra, hogy közel legyen valakihez) az nem lesz semmis, sőt, minél inkább tagadja az ember, annál jobban életben tartja, hiszen nem közönyös a dologgal szemben. Kívülről nézve ez elbizonytalanító és a megjelenő kettősség a magamfajta bizalmatlan emberben csak bizalmatlanságot szül, miközben újra és újra esélyt adok, mert én meg bízni szeretnék, csak nem megy. Mindkettőnek ugyanaz a valamikori elutasítás az alapja.

Próbáltam nem siratni ezt a kapcsolatot, próbáltam arra gondolni, hogy ez van, az történt, ami történni tudott általunk. Ennyit voltunk képesek összehozni ezekkel a sérülésekkel. És persze rettenetesen fontos, hogy ez az én nézetem, az én oldalam, simán lehetséges, hogy a másik oldalon valami teljesen egyszerű ok van amitől még neki lehetnek sérülései, ami megmutatkozott ugyan, de az alap kiindulás az, hogy számomra benne több lehetőség van, mint amennyit ő érez bennem. Nagyon nehéz ám, hogy az ember ne rohanjon oda és ne öntse rá a saját érzelmeit meg felismeréseit a másikra. Az egyik ember újra és újra megéli, hogy őt nem lehet elutasítani, mert ő utasít el, a másik újra és újra megéli az elutasítást, aminek van egy közelség élménye mindkét részről, hiszen elutasítani csak azt lehet, aki közel van. Ha most odarohannék, na mi történne? Na mi? Igen, jól tippeltél. Elutasítás. :) :)

Persze, ez az egész, így kiterítve, mint Marilyn Monroe a boncasztalon. Hát, azért széttrancsírozás nélkül vonzóbb volt... Szóval csak úgy a mindennapokban, nem gondol az ember minden percben arra, hogy ahaaaa! Ez most azért történik, az meg ezért, ahaaaa! Csak élünk, reagálunk, elbasszuk vagy éppen jól csináljuk a dolgainkat. Csak nekem fontos, hogy szeretnék úgy élni, hogy bennem béke van. És a belső béke a való világgal együtt legyen béke, ne falak mögött egy titkos kertben, felvértezve a világ ellen.

[senki-hercegnoje]

Felébredtem az álomból S mondtam neki :

Nem vagyok jól, tudnál ma kicsit jobban szeretni?

S ő nem szólt semmit,csak szorosan átölelt.

- Pillanatok az életünkből.

[vagyokolyannaiv]

Csak félig emlékszem az arcodra arról az estéről.

A padon ülünk és, hogy hogyan került a lábam a te lábadra, azt ne kérdezd.

Most csak az számít, hogy jól esik a meleg kezed simogatása ezekben a mínuszokban.

Egyszer-egyszer nem tudom eldönteni, hogy a szél, vagy az egymáshoz vágott hűvös szavaink kapnak bele a kabátomon és a ruhámon keresztül a csupasz testembe.

Mintha még a lelkem nem fázott volna soha ennyire.

Küszködök a szavakkal, amelyek a fél év alatt gátat építettek a torkomban és ha nem lett volna az a pár pohár bor, talán könnyek nélkül és összeszedetten el tudnám mondani, hogy hol is siklottunk ki a nyáron.

Minden egyes mondatom után megnyugtatlak, hogy én ezt már lezártam, de a szememből ömlő patakok lebuktatják amikor hazudok.

Mint egy mantra, hajtod te is és én is a mondatokat, amiket már ezerszer egymáshoz vágtunk, akkor amikor nem volt ennyire idegen a másik közelsége.

Ebből is versenyt csinálunk, mint ,ahogy mindig is tettük mindennel. Ki tudja többször, hangosabban a másikba folytani a szavakat.

Aztán egyszer csak elnémulunk és ebben a jól eső csendben valahol megértésre találnak a másik szavai bennünk.

-Sosem tudnánk újra bízni egymásban.- töröm meg a csendet miközben nagyon igyekszem nem rádnézni a teljesen elfolyt tusvonalammal.

-Sosem.

Életünkben először értünk egyet valamiben.

Csak félig emlékszem az arcodra arról az estéről, de tudom, hogy mindennél jobban meg akartál csókolni.

Életünkben először akartuk ugyanazt.

De most nem hagyom.

Lezárom.

[azsofiaa]

Ha tudnád milyen hevesen ver a szívem az izgalomtól hogy újra érezhetem a közelséged

[nehazuddhogyszeretsz2]

Vágyom rád, a csókjaidra, az ölelésedre, a közelségedre.

[angelofghetto]

na akkor fussunk neki újból

Az előző eltűnt, és újabban elég furán működik a tumblim. Talán veszélyes lettem? :) Sebaj. A vidéki versenyző második próbálkozása következik. Talán telóról nehezen olvasható, ezért most szövegaláírásos fotók helyett inkább kirakom a teljes videót, amelyben Pogátsa Zoltán, Szepesi Balázs és Sass Magdolna közgazdászok többek között a tankötelezettség felső határáról cserélnek eszmét a "Hazai verzusz multinacionális tőke" című beszélgetés keretében. Az korábban idézett, számomra bicskanyitogató rész kb. 55:00 után kezdődik.

Ha már belenyúlok, van utána egy másik rész, amikor távol-keleti országok szegénységből való gyors gazdasági növekedéséről beszélnek. Még jól emlékszem, valamikor a rendszerváltás környékén volt szó késő esti műsorsávban arról, hogy a keleti "kis tigrisek" azt a stratégiát alkalmazták, hogy baromi könnyű és olcsó volt vállalkozást indítani, annyira alacsonyak voltak az adó- és járulékterhek, hogy nem érte meg trükközni az adózással, és boldog-boldogtalan vállalkozást indított, amiből egész sokan fenn tudtak maradni, megerősödni, és a sok kicsi sokra megy elv alapján sokkal több adó folyt be, mintha agyonnyomták volna őket már a kezdet kezdetén. Miért nem lessük el a működő módszereket?

Másik dolog: mindig szidják a Kádár rendszert, hogy milyen kicsi volt a termelékenység, és mennyi selejtet gyártottak. Nem tudom, más ágazatokban hogy volt, de az enyémben hatalmas hajtás volt, és nagyon jó minőséget termeltünk, amíg a nagy gyárak képzett szakmunkásokkal és műszaki értelmiségiekkel tudták feltölteni az üzemeiket. A fősulin a faliújságok leszakadtak az álláshirdetésektől, ösztöndíjat adtak annak, aki bevállalta, hogy diploma után az első évét náluk dolgozza le. Német és osztrák cégek jöttek hozzánk gyártatni az olcsóság, a szuper minőség és a földrajzi közelség kombó miatt. Aztán jött a rendszerváltás, az ágazatot szétverték, lerabolták, 10 évre sóval hintették be a helyét, azóta gazdag dilettánsok indítanak kisvállalkozásokat, ahol mekis bérért dolgoztatnak. A jó szakmunkások generációja most hal ki, utánpótlás nincs, vagy alig van. És itt a vége. Harminc év múlva hiába jut eszébe bárkinek, hogy jaj, fel kéne éleszteni, már tanár sem lesz, aki visszatanítaná a tudást.

[csacskamacskamocska]

Kértem értékbecslést

az olasz kecóra. Ez nem igazi értékbecslés, csak ilyen online összevetés. Megnézik, hogy azon a környéken egy hasonló ingatlannak mi az értéke, mennyire reális a meghirdetett ár. 4000 forintba kerül. Azt kiderítette az olasz ingatlanosom, hogy a kis ajtó amit látok a kertben, az egy autóbeállóhoz vezet. A lelkem mélyén abban reménykedtem, hogy egy titkos kertre attól féltem, hogy valami nem hivatalos leválasztás amiből aztán jogi vita lesz, de egy/a parkoló ilyen közelsége erős plusz pont.

100 nm a kert. Körbenéztem a lakáson és megállapítottam, hogy tökéletes.

Mi lesz vele amikor az év 9 hónapjában nem vagyok ott?

Ha lesz autóm, bár 1000 km az húzós, nem is időben, költségben, de szerintem tudnék menni még 1-2 alkalommal. Nyár 3 hónap, szeptember, március 1-2 hét. Számolgattam, hogy repülő+autóbérlés, repülő+busz, busz+bármi, hogyan jön ki az utazás, de kényelemben és időben az autó győzött. Más sem jelentősen olcsóbb vagyis nagyon szerencsésnek kell lenni, hogy olcsóbb legyen. Majd idővel kitalálom.

Nem akarok arra gondolni, hogy három hónapig nem látom majd a barátaimat. Arra akarok gondolni, hogy a barátaim meglátogatnak. De nem, ezzel a részével a dolognak nem akarok foglalkozni. Ezek félelmek, amik gátat szabnak valami újnak. Az ember szeretné megúszni a fájdalmat. Én arra is képes vagyok, hogy előre fájjak. :D Marhaság.

A házzal Szigethalmon sem lett semmi, pedig évekig oda se dugtuk az orrunkat. Betörtek, az igaz, de az annyiban a mi hibánk is volt, hogy egyetlen semmi kis zár volt az ajtón. Ahol a ház van, az egy zsákfalu a Po két ágának csücskében. Aki ott betör, az helyi, azt elkapják a polgárőrök.

Kérdezte pálinkázás közben a főnököm: és mit csinálsz majd ott, hogy kell ezt elképzelni? Odamész és festesz vagy írsz? Odamegyek és kapok levegőt. Odamegyek és szidom a kabócákat mert kurva zajosak, de amúgy csend van. Odamegyek és lehet, hogy a kertben alszom. Odamegyek és bringával bejárom a vízpartot meg a környéket. Odamegyek és megtanulok olaszul. Odamegyek és nézem ahogy a kutyák rohangásznak a kertben. Odamegyek és elviszem őket a mezőre sétálni. Odamegyek és egy óra alatt lent vagyok a tengernél. Odamegyek és átruccanok más városokat megnézni. Odamegyek és kimegyek a strandra, ami két utcányira van. Odamegyek és elmegyek a falunapra, ami egy tök hangulatos eseménynek tűnik a képek alapján (biztos van olasz népzenekar is meg nemzetipoprock, az mindig van a falunapokon). Odamegyek és fúrok meg faragok és elautózom bevásárolni és hazaviszem és fúrok és faragok és festek. És igen, odamegyek és írok, de még az írással is kiszakadok a sémáimból. Odamegyek és kiépítem az üzleti elképzeléseimet. Odamegyek és lesz egy másik életem. Odamegyek és megpróbálok nem gondolni... De az is lehetséges, hogy csak elégedetten döglök a nyugágyban!

A főnökömnek csak azt mondtam, ja, majd írok meg festek.

Egyébként, ha valaki bejelentkezik a házba, akkor első lakás vásárlás esetén 2% illetéket kell fizetni. Mivel két ház van a telken, a második házra 9% az illeték. Az illeték azonban nem a vételárra van, hanem egy csökkentett árra, amit teljesen érthetetlen dolgok befolyásolnak. Bejelentkezni viszont nem érdemes, mert az állandó lakcímmel automatikusan olasz adóalannyá válik az ember. Amiből következhetnek olyan kötelezettségek, amiket nem ismerünk, és ami viszont büntetést vonhat maga után. Én ezt silabizáltam ki az ingatlanosok leírásaiból. Úgy tűnik, hogy ezt az illetéket mindenképpen meg kell fizetni. Még azt kell kiderítenem, hogy a 2% kedvezményhez valóban kell-e a bejelentkezés a címre, nem elég-e maga az első vásárlás.

17-én tudnék kimenni, és basszameg, csak nem megyek 2 napra! Legyen 4, ha már ilyen sokba kerül. Abba már belefér egy sírás a tengerparton, hogy mikor lettem én ennyire bátor.

[the-fool-who-loves]

Hajnali 05:00

Hajnali 5 van fent vagyok nem tudlak kiverni a fejemből, a szívemből, mert nem is akarlak, mert szeretlek.

Zokogok a párnám ölelve, mert annyira hiányzik az ölelésed, az hogy átölellek, a lelkünk közelsége. A csípőd, a bőröd melege, a fürdés utáni illat ami megcsap miután összebújtunk az ágyban. A csókjaid íze, és ez mielőtt elaludnánk: „ Jó éjt kincsem, szeretlek nagyon” mellé pedig egy édes kis kuncogás.

Minden kis apró dolog itt van a fejemben, jó, rossz minden. Minden mert rólad van szó. Egyre jobban megértettem és kedveltem az apró dolgokat a kapcsolatunkba, lehet kicsit megkésve, de ahogy egy tanárom mondta „Jobb később, mint soha”

Nem tudom mit tegyek, főleg úgy, hogy másnál próbálsz felejteni, de tudod ez nem így működik. Több évet nem lehet csak úgy elfelejteni, még ha nem is szerettél tiszta szívből, vagy voltak rossz pillanatok. Főleg úgy nem, hogy tudom mennyire tudsz kötődni.

[lilcantina]

Meséljétek már el, mindenkinek kilátástalannak tűnik az élete fiatal felnőttként, vagy csak nekem nincs elképzelésem, hogy mikor, hogyan és mibűű fogok én valaha kertes házat venni, ahol aztán élhetek boldogan? Nem akarok a Dunakanyarban lakni, a nagy büdös székesfőváros közelsége sem vonz, csak egy kis falusi házat szeretnék, mondjuk közel egy olyan városhoz ahol van gyógyszertár, iskola meg egy nyomorult lidli. Nem lenne rossz ha nem lenne plafonig penészes, ha nem kéne kimenni az udvarra hogy kijuss a fürdőbe, és ha nem kéne az udvaron másik négy családdal osztozni, mert ők anno a nagymama pottyantósának az árnyékában akartak élni. És ha mindez megvan és még mindig nem kacsalábon forgó palota, még mindig szét kell verni a fürdőt és még mindig le kell cserélni a tetőt és előbb utóbb a nyílászárókat is ha nem akarsz belegebedni a rezsibe, akkor valaki árulja már el nekem, hogy miért is kéne ezekért a "kis fantáziával és lelkesedéssel csodás otthonná alakítható" ingatlanokért 40-60 milliókat kifizetni. És hogyan. És mibű.

[harmincnaposiraskihivas]

2. nap.

Dolgok amik boldoggá tesznek…

Mi is a boldogság? Az amúgy egy relatív dolog. Az emberek egész banális dolgoktól lesznek boldogok. Egy jó zene vagy éppen egy pozitív hír vagy egy családtag, vagy tevékenység.

Nos hàt én egy pozitív személyiségű embernek tartom magam így nagyon sok minden örömet tud okozni.

De itt felmerül bennem a kérdés kedves olvasó: Van különbség az öröm és a boldogság között?

1. Szeretem mikor Ő ott van mellettem és az ölemben fekszik. Olyankor megnyugszik, csendesen szuszog. A közelsége engem is megnyugtat és ad egy olyan kellemes jó érzést ami feltölt energiával, segít elfeledtetni a napi agymenéseket…

Egyszerű mint levegőt venni. Tiszta őszinte gondolatmentes. Feltölt. Csodás érzés.

2. Születése óta fontos számomra… minden lépése kedves számomra. Mióta a világon van minden megváltozott. Olyan számomra mint az oxigén. Jelleme hasonló az enyémhez, formálható és kedves. Minden reggel és minden este mikor hazaérek vagy éppen elindulok megnézem hogyan alszik. Az életem más lenne nélküle… Lehet én is más lennék nélküle.

3. Mikor sütök. Az előkészület, ahogyan kimérem az alapanyagokat és elkészítem a tésztát. Látom magam előtt ahogy elkészül. Érzem az orromban az illatát ahogyan sül. Ahogy keverem a krémet, vagy csak éppen nyújtom a tésztát… S mikor a sütőből kiveszem a tepsit és látom a kész terméket. Megnyugtat a látványa, és szeretem az elismerést amit kapok érte.

4. Szeretem a munkám. Az embereket akik körbe vesznek, akik motiválnak. Szakmai elismerés amire mindenki vágyik. Az az energia amit ad és adrenalin ami nap mint nap motivál. Ami feltölt és tapasztalatot ad és nap végén azt mondhatom: Megérte.

Millió dolgot tudok felsorolni még… De úgy érzem a lényeget már leírtam. A többi mind csak teljessé teszi a tökéletességet.

[cloud-breakingdreams]

Szomorú;

Hogy nem rémít meg a démonaim közelsége és a saját életemben elhelyezkedő nehézség, inkább komfortosnak érzem.

Viszont, ha valami túl könnyű vagy túl egyszerű az megrémít és furcsának találom.

Lexa

[vagyokolyannaiv]

Mindig van köztünk valami.

Van hogy egész éjszakás beszélgetések.

Van, hogy némán autóból küldött biccentések.

Van, hogy részeg üzenetek.

Van, hogy hetekig tartó bosszantóan üres csend.

És van, hogy éppen szó szerint semmi...

Ha megkérdezik, hogy most éppen van-e köztünk valami mit felelsz?

Üzenetek. Szeretlekek. Csend. Közelség. Távolság. Barátság. Utálat. Szerelem.

Valami mindig van köztünk.

[hicapacity]

"Az igazság erő nélkül keveset ér!" - virít a most felújított csepeli gimnázium falán a nép Bölcs Vezérétől származó idézet. Az ifjúság okulására. Egy gyorsan fasizálódó rendszer arrogáns ars poeticája. Egy olyan igazság-utáni orwelli világra készíti az ifjúságot, ahol a Hatalom minden - az igazság semmi. A kompetenciánál fontosabb a lojalitás, a szolidaritásnál a húsosfazékhoz való közelség, az igazságnál többet ér az ezernyi csatornán át harsogott silány hazugság.

Ha már Orwell, akkor én ezt az idézetet ajánlanám az ifjúság figyelmébe: "A megtévesztés korában az igazság kimondása forradalmi tett." És egy másikat Martin Luther Kingtől: "Hiszem, hogy a fegyvertelen igazság és feltétel nélküli szeretet mondja ki az utolsó szót a létezésben. És ezért van az, hogy az igazság, még ha időlegesen le is verik, hatalmasabb, mint a diadalmas gonosz."

[nehazuddhogyszeretsz2]

Tudod Szerelmem..

Annyira jó lenne minden nap hozzád haza menni, elmesélni a napomat neked, majd csak összebújni és élvezni egymás közelségét.