#jegyellenőr

[nagyoncringe]

[eltiron2]

Hogyan ért gyors véget az Állatkerti pályafutásom? (Kis Magyarország-bemutató)

1991 óta kisebb-nagyobb kihagyásokkal vendéglátóztam, voltam pincér, kocsmapultos, mosogató, ha mást nem találtam, üzletvezető, séf, kutyafasza. 2-3 éve azt mondtam, elegem van a 12-16 órás műszakokból, a feketemunkából, a hamis mítoszokból.

ÉS MOST SZERETNÉM MEGKÉRNI A SOK FOLLOWERREL RENDELKEZŐ ISMERŐSEIMET, HOGY REBLOGOLJÁK EZT A SZART. Tudom, hogy lehetetlenül hosszú poszt.

Szóval szóltam minden haveromnak, hogy aki tud a képességeimnek megfelelő melót, az szóljon. Sok mindent nem tudtam összeszedni: beszélek angolul, németül, meg még pár nyelvet nagyon alapszinten, van egy esti gimis érettségim, meg egy vödör tapasztalatom mindenféle munkákból, a legaljától a legtetejéig.

Idén tavasszal felhívott a legrégebbi barátom (32 éve ismerjük egymást), hogy őt kinevezték a Fővárosi Állat-és Növénykert (innentől: FÁNK) osztályvezetőjének, és megszervez nekem egy munkainterjút. De (innentől GG lesz a neve) borzalmasan rendes, szabálykövető fickó, tehát nem becsempész a hátsó ajtón, hanem írjak rendes pályázatot, menjek be interjúra, ő támogatni fog, mert tudja, hogy jó vagyok a munkára.

A munka nagyon nehéz és felellöségteljes: kapusnak kell lenni, mosolyogva érvényesíteni a látogatók jegyét és azt mondani nekik, hogy "érezzék jól magukat", naponta 2-3 ezer alkalommal. Ezért ajánlottak garantált bérminimumot. Persze az interjú alatt elmondtam, hogy van kereskedelmis múltam is, szóval végül "kapus-jegypénztáros-jegyellenőr" lett a hivatalos státuszom, ez lett rányomtatva a badge-emre is.

A munkainterjún ott volt a "beléptetési csoportfőnök" (innentől legyen a neve PP) is, akinek az volt a két kérdése, hogy 1. Vagyok-e legalább 100 kiló; 2. Tudok-e bánni a cigányokkal?

Igen és igen.

Ez idén áprilisban történt, és aztán elkezdtem élni az áloméletet: kurvaszarul kerestem, de bazi jó helyen dolgoztam, igazából engem a lóvé sosem izgatott.

Aztán bő egy hónap után jött egy koszorúér-görcs, nem sokkal utána pedig meghalt anyukám, de ezekkel együtt is csak 4-5 napot hagytam ki a munkából, mert (figyelem!) SZERETTEM OTT LENNI.

Az állatkerti alkalmazottak közszolgálati státuszban vannak (amit imádtam, és nagyon-nagyon fontos lett volna nekem egy banki kölcsönhöz), tehát nekik nem 3, hanem 4 hónap a próbaidő.

Augusztusban lett időszerű, hogy beszélgessünk a véglegesítésről, GG, aki odavitt, eljött beszélgetni hozzám, hogy bajok vannak, mert a csoportfőnök PP problémázik, hogy én nehezen illeszkedek be és a munkatársak panaszkodnak rám. Nem értettem. Semmi ilyesmit nem tapasztaltam, csak azt, hogy PP kerül velem minden kommunikációt.

Végül a döntés napján (ami megérne egy külön posztot) PP odajött hozzám és közölte, hogy megvétózta a szerződéshosszabításomat, tehát gyakorlatilag ki vagyok rúgva.

Köpni-nyelni nem tudtam - aztán kb két hét múlva GG feljött hozzám és elmesélte, hogy PP-t és vele együtt a fél beléptetési csoportot ki kellett rúgni, mert kiderült, hogy a pénztárosok és a kapusok hosszú idő óta rendszeresen együttműködve LOPNAK. A Modus vivendi lényegtelen, de soksokmillió forinttal károsították meg a FÁNK-ot. Engem pedig azért rúgatott ki PP, mert tudta hogy van egy cimborám a vezetőségben, szóval nem lehet belevenni a buliba, így kockázatos, hogy lebuktatom őket.

Ez még nem a vége a sztorinak. Jeleztem GG-nek, hogy szívesen visszamennék a céghez, mert minden szarsággal együtt igenis imádok ott dolgozni. Egyeztetett az újonnan kinevezett csopfőnökkel, aki felhívott, hogy mennyire örülne ha visszamennék és legyek a helyettese - szóval a bürokrácia miatt újra megpályáztam formálisan a régi pozíciómat, biztosra tudva, hogy visszavesznek.

Pár nappal később hívott GG, hogy nem vesznek vissza, mert a "cég" nem veszi jó néven, hogy favoritizálja a haverját.

Míg ott dolgoztam, rövid negyed évben végig küzdöttem a bürokráciával, lehetetlen sztorijaim lennének még.

De a lényeg az, hogy tökéletesen alkalmas vagyok egy munkakör ellátására, de nem dolgozhatok ott, because fuck you.

Ez a rövid történet.

[bkvellenor]

Feljegyzések az őskorból: Mikor még a BKV-nak húztam az igát (BKK-s sosem voltam!) kifejezetten szerettem kobozni. Hamis bérletet, igazolványt, bérletet eltérő igazolványszámmal, bármit, amit a BKV bocsátott ki. Egyszerűen azért, mert ha volt egy kobzásom, akkor azzal volt ugyan egy csomó papírmunka, de utána akár az egész lapot el lehetett baszni shoppingolással, a hasam süttetésével, kártyázással, semmittevéssel, olvasással. És mindezt azért, mert egy kobzási jegyzőkönyv felett sosem kérdezték meg, hogy “Mi van fiam, basztál dolgozni?!” Igazolta az egész napi munkát. És régen nem ezzel a hőpapíros fossal kellett küzdeni.

[videkma]

Jegyellenőrre és utasra is támadt az agresszív potyázó

Jegyellenőrre és utasra is támadt az agresszív potyázó

A szegedi rendőrök elfogtak egy 22 éves helyi férfit, aki erőszakosan viselkedett a jegyvizsgálókkal a 2-es számú villamoson, egy utast pedig bántalmazott is. (more…)

[a-munkasok-mar-hazamentek]

Helyjegy, polgártársak. Faszt nem lehet érteni rajta.

[szamasza]

2021. január 12, kedd

... utazom, unatkozom, írok.

Számomra olyan érthetetlen dolog, amikor az emberek úgy vetődnek le egy szabad helyre a vonaton (vagy buszon), hogy előtte nem kérdezik meg, lehet-e. Persze, természetesen amúgy is helyeslő választ kapna mindenki, de azért... illem, meg ilyenek, tudjátok.

Ráadásul egy "dögös vörös" bőrdzsekis nőci ült le velem szemben köszönés vagy akármilyen nonverbális üdvözlő gesztus nélkül, hogy töltse a telefonját. Nem kellett megvárnom a cselekedeteket, értesültem minden szándékáról, mert füléből fülhallgató lógott, és telefonját magától eltartva beszélt (mint kiderült) a pasijával.

Csendesen, magamba fordulva akartam utazni, mert az időjárás is erre buzdított; esett az eső, komor szürkébe borult a táj. Ilyesfajta terveimet húzta keresztbe hangos-piros aurájával az idegen nőszemély, cserébe közvetve ellátott sosem kérdezett információkkal a párkapcsolatát illetően.

- Hallod, már 2 napja nem vesztünk össze! - bazsalygott a vonal másik felén leledző férfinek - új szintre ért a kapcsolatunk, szerelmem! - csicseregte élénken.

Igyekeztem nem túl látványosan reagálni, akarva-akaratlan megforgattam kicsit a szemeimet. Felnőtt emberek tényleg csevegnek így? 22 vagyok, de a hölgy minimum egy 5-10 évvel idősebb lehetett nálam, mégis rózsaszín ködben tündökölt, és áradt az aurájából a tinédzsereket megszégyenítő szappanopera-hatás.

- Te küldd el előbb - mosolyogta hangosan, de a partner bizonyára nem helyeselt, mert kisvártatva így folytatta - na jó, akkor küldjük egyszerre, legyen! - kötött alkut, és még el is kezdett visszaszámolni, nehogy bárki elkapkodja, és rosszul kivitelezzék a hadműveletet - Három, kettő, egy!

Végig kellett hallgatnom, ahogy egymás képeit értékelik, ki mennyire helyes meg szép, de az egészben volt valami fura fogadás, hogyha a férfi kitalálja (nem tudom mit), akkor a nő a felesége lesz.

- Nem, sajnos nem - nevetett hangosan. Igazából bármit mondott, mindig hangos volt. A szomszéd négyes ülésről két idős hölgy is láthatóan túl hangosnak ítélte a diskurzusát, párszor rajtakaptuk egymást néma szemforgatás közben.

- De félig eltaláltad. Akkor ilyenkor mi van? Nem leszek a feleséged, csak félig? Akkor azt hiszem jegyesed leszek? - fejtegette a logikai szálakat, miközben a távolból hallani lehetett a jegyellenőr közeledtét a csipogásokból. A nő szorosabban fogta meg a szintén vörös és bőr ridikült, ami eddig is az ölében díszelgett. Gyors mozdulattal a előrenézett, majd szélsebesen a konnektor irányába nyúlt, hogy eltávolítsa töltőjét az energiaforrásból.

- Hallod, mindjárt itt a kaller - mondta kicsit halkabban, mint eddig bármit - Kizárt, hogy jegyet vegyek - ezzel fel is pattant a székből, ahogy jött, el is ment, se köszönés, se semmi.

Furcsán néztem egy darabig, ahogy eltűnt a látóteremből, magamban morogtam is egy kicsit, hogy ennyire nyíltan bliccelnek az emberek. De ekkor még sejteni se sejtettem, hogy lehet ezt még fokozni!!

A kaller megérkezett hozzám is, lecsippantotta a jegyemet, majd a vörös bőrdzsekis ismeretlen ismerős továbbra is a telefonjába beszélve színpadiasan elhaladt mellettem és az ellenőr mellett:

- Jaj de kell pisilnem! Jaj, jaj, bepisilek! - harsogta, és bemenekült a wc-be, végül magára csukta az ajtót.

Rettentő nehéz volt visszafojtani a rám törő röhögést, de szerencsére egy halk kuncogással kivédtem a dolgot.

Azt nem tudom, mi lett ezután a nővel, mert nem láttam többet. Nem tudom, hősies menekülése sikerrel járt-e, vagy azóta is pirosan kísért a vonat mosdójában, mindenesetre elcsendesült a továbbiakban a légkör, és az idős nénik is leszálltak, én pedig utaztam tovább a végállomásig.

[fovarosiblog]

“Befejezte első negyedévi pályafutását a budapesti metró, hozzávetőlegesen 25 millió utas vette igénybe e három hónap alatt. (...)

Egy új közlekedési eszköz első hónapjainak története, a 25 millió utas jócskán szolgál érdekességgel, epizódokkal. Kezdjük mindjárt a mozgólépcsővel, amely - s ez várható volt - okozott is néhány galibát. Negyedév alatt 136 alkalommal kellett megállítani az utasok bukdácsolása miatt. (...)

Nincs béke a peronzár, azaz a fotocellás "jegyellenőr" körül sem. Talán azért, mert kérlelhetetlenül behajtja az egy forintot, mereven elutasít mindenféle bliccelési szándékot és még oda sem lehet mondogatni neki. Némely utas úgy áll bosszút rajta, hogy 70 kg testsúlyával faltörő kosként rohan neki, s a tartozékok nyomban elgörbülnek. Mások "kísérleteznek", addig forognak a berendezés mellett, amíg a relé kiég, a gép használhatatlan lesz. Ismét mások bal kezükkel a szomszédos perselybe hullajtják a forintot, s méltatlankodnak, amiért a rács makacsul elzárja előlük az utat: következik a feszegetés, döngetés. Akadnak szülők, akik gyermekeikkel egyszerre kívánnak átjutni a peronzáron, elfeledve, hogy a gép nem ismer korhatárt, csak forintost.”

[pauszkopkodo]

Leltár

Kálvin téren galambtetem-maradványból lakmározó dolmányos varjú.

Fekete rockabilly napszemüvegben telefonáló Ablonczy Balázs történész a Múzeum körúton.

SISI szemettépően szép szobra a Madách szérűn.

Ritz-Carltonként meditáló BRFK épület az Erzsébet téren.

Zúgó szélben, morajló mozgólépcső tövében a távoli kibaszott végtelenbe hunyorgó jegyellenőr a Deák téren.

[esztiszanto]

A vendéglátás egy hazugsággal kitömött iparág: a legnagyobb kamu hogy a vendégnek mindig igaza van. Aki dolgozott már a szakmában, tudhatja hogy legtöbbször nincs igazuk, csak eljátsszuk hogy mégis mert térden kúszunk a párezer forintjukért amit nálunk költenek el.

A másik nagy hazugság a hamis mosoly, amit ha nem erőltetsz magadra, kapod majd a megjegyzéseket meg a negatív értékeléseket a google-ön hogy "kritikán aluli a kiszolgálás". Pontosan mi volt kritikán aluli? Miután odaböfögi az éterbe, hogy "egy kávét" és én minden türelmem összeszedve kinyomozom mire is gondol, de persze nem azt kér ami van, hanem azt ami nincs és még azt is extrázva, mert ettől érzi magát különlegesnek és kivételesnek. Végül a fantáziaital hibátlanul elkészítve elékerül, mire csak fintorog- mikor megkérdezem mivel fizet csak lóbálja a bankkártyát vagy az óráját, mert ugye a vendéglátós gondolatolvasó. Már nem is mondom az összeget csak nyújtom a terminált, ahol persze rossz helyre baszkodja a kártyáját de nem szólok, csak átpozícionálom a terminált hogy pittyenjen végre és véget érjen a tortúra. Mert közben ugye megjegyzéseket tesz: a hajamra, a ruhámra, a személyiségemre, a munkámra, hogy mi bajom van miért nem mosolygok, hiszen csak ennyi a dolgom és egyébként is milyen alja munka ez, egyetemre kéne járnom.

Szóval elvárás a kamumosoly, akkor is ha közben szarul végzed a munkád. Csak vigyorogj, mint aki nem érez, mint akinek semmi gondja, mint akinek nincs jobb dolga, mint aki erre lett kitalálva, hogy emberek lábtörlője legyen. Ne mutasd ki a fáradtságot, ne lássák a frusztrációd, ne legyen rossz napod, ne gyászolj, ne állj ki magadért csak vedd fel azt a mosolyálarcot amit elvár az öltönyös, meg a tréningruhás, meg a messziről bűzlő, meg a bageltsetudjakimondani, meg a dagadt, meg a magas, meg az öreg, meg a perverz, meg a Karen, meg a misszionárius, meg a véletlenülsemadborravalót, meg a kihűltakávémmertegyórátültemfölöttemelegíccsedmármeg, meg az influenszer, meg a tanárnéni, meg a jógabuzi, meg a jegyellenőr meg az összes többi. Elvárás, hogy hazudj, hogy egy másik hazugságot támogass. Hogy a vendégnek igaza legyen, akkor is ha nincs, hogy ne írjon szar értékelést a google-ön és holnap is itt költse a pénzét és holnapután is gyötörjön.

Az őszinteséget úgy vágtuk sutba, hogy aki esetleg elővenné az érezze a nyomást, hogy ezt azért mégse. Akár fel is írhatnánk a homlokunkra:

mosoly = kedvesség

őszinteség = gonosz aljas bunkóság

Amúgymeg ha minden "hozzám hasonló" az egyetemen koptatná a seggét, ki készítené az ételed/italod, ki szolgálna ki és mosolyogna kamuból az arcodba? Mert a munka valakinek büdös, másvalakinek pedig a szenvedélye. Van aki azért dolgozik mert máshoz nincs elég esze, valaki pedig ezt választotta, mert beleszeretett. És amúgy elég elcseszett dolog, hogy amit szenvedélyből választottam egyszer, azt megutáltatja velem néhány rossz élmény, egy-egy rossz főnök, munkahely, és leginkább a vendég akiből "megélek" csak közben mégsem. Mert amíg ő minden nap kétháromezer forintot elkávézik, én azt a kétháromezer forintot a borravalókból kaparom össze hónap végén hogy kenyeret meg egy kis tejet még vehessek.

[bucsak]

tnx2: mmark3

Na felveszem itt a szöveget,és akkor ,de lécci ott húzzátok má’ rá ahova , ahova kell.Hogy őőő hogy úgy ne legyen olyan izé .

Hungária sütemény , lehetne a legfinomabb tésztájához megvan minden adalékok adottak . Ízes mézes csokis diós zserbó . Nem egy ABC-ben szikkadó P!ulcs minyon. Nem is az a briós amit miniszter úr kinyom A wc csészéből etet majd meg a karma Finom cukrász kell ide, te buta nem ács , Eltévesztetted a szakmád , itt egy kalapács. Menjé' dolgozzá ' vagy arra verjed magad rá Hát nem érted , hogy záptojásból nem sülhet ki kalács Te hülye

Nagyon sok ember kedvence , viszont igazán jól nehezen tudják elkészíteni

Az ételszínesített émelyítő krémed , a süti tetején , te tetű ,te nem az a lényeg . Ezt nem értheti meg egy magad fajta féreg . A zserbó elkészítéséhez kell egy tiszta lélek . Élesztő meg liszt , tej vaj sütőpor . Csoki dió lekvár friss tojás meg porcukor. Meg van hozzá mindenünk csak hozzáértés nincs. Miér' nem vagy te jegyellenőr , vagy kerékbilincs ? A lyukasztgatáshoz lehet közöd , ehhez nincs . Egy buszjegyed nem bíznék rád , ez a kalács meg egy kincs!

Hát ez meg milyen sütemény ?

Kell hozzá kétszáz gramm !

Magyarország sütemény , lehetne a legfinomabb , tésztájához megvan minden , adalékok adottak. Koszos kezek gyúrják , túrják föl Keverik. A raktárat hazavitték. A pezsgőt vedelik , és nem járnak úgy mint a Kennedy-k. Öltöny , nyakkendő ? Anyádékkal vetetik. Én is látom , te is látod , nem kell hozzá Derrick . Ezek a háztájiak csak a szart a keverik .

Haladjá' má' az anyádba má'!

Tünés !

Na haladjá' mán' az anyádba má'!

Az évek alatt odaégett maradékok kemencéje tisztítás előtt. A régi recepteket vele égjen a rossz , marja ki a hipó . Bő vízzel kimosni , sülhet ki a cipó ! A dobos , a torta , a Jancsi nevű rigó , meg a tízmillió szelet hungária zserbó .

Kétszáz gramm , aminek annyi a szerepe , hogy egy kis színt ad a süteményünknek , tehát ha kihagyjuk akkor belőle akkor nem lesz szép színű a süteményünk . Kétszáz gramm Kétszáz gramm Akkor nem lesz szép színű a süteményünk . Azta’ magas piskótáját neki !

[nemzetinet]

Forradalom van, Ákos!

– Jegyeket, bérleteket kérem felmutatni. Hölgyem, kérem a jegyét vagy bérletét.

– Tessék, ez a képviselői kártyám. Jól láthatóan felmutatom uram.

– Ez az okmány utazásra nem jogosítja fel. Kérem mutassa fel a jegyét vagy bérletét.

– Értse meg, én parlamenti képviselő vagyok. Jogomban áll itt lenni. Szabad mozgásom van. Legyen szíves ne korlátozzon.

– De nincs érvényes bérlete, menetjegye, asszonyom.

– Nem is kell. Én most nem utasként, hanem parlamenti képviselőként vagyok jelen. Ez itt a képviselői kártyám. Ennek birtokában szabadon mozoghatok ebben a járműben.

– Mozogjon nyugodtan, de csak ha előtte a menetjegyet vagy bérletet is felmutat.

– Számos panasz érkezett hozzánk, hogy önök előnyben részesítik a kormánypárti utasokat. Tőlük múlt havi bérleteket is elfogadnak.

– Ilyenről én még nem hallottam. Értse meg, ha nem mutat fel érvényes útiokmányt, meg kell kérnem, hogy a következő megállónál szálljon le és fizesse ki a pótdíjat.

– Addig nem, míg a villamosvezető nem olvassa be az ellenzék ötpontos követelését. Figyelmeztetem, hogy mindent élőben közvetítek a Facebook-on. Én a maga helyében együttműködnék, mert hamarosan kitör a forradalom és akkor maga is felelni fog. A követőim már ezerszámra lájkolnak és küldik a szívecskéket.

– De kérem, én csak a munkámat végzem. És kérem ne videózzon. Nem járulok hozzá.

– Vegye tudomásul, hogy maga közszereplő, aki a rendszer elvtelen kiszolgálója. Úgyhogy hadd lássa mindenki, ki az aki akadályozni próbál képviselői munkám elvégzésében.

– Akadályozom? Itt a villamoson? Utoljára mondom, a következő megállóban hagyja el a járművet, különben rendőrt hívok.

– Nem. Rendőrt én hívok. Mentelmi joggal rendelkező országyűlési képviselő vagyok. Amíg nem olvassák be a vezetőfülkéből az utasok számára az ellenzék öt pontját, nem mozdulunk egy tapodtat sem.

– Miért, az a szakállas férfi is magával van? Nem hajléktalan?

– Ő is parlamenti képviselő. Ott szorongatja a kezében a parlamenti képviselői igazolványát. Nem látja? Magának olyan soha nem lesz. Vegye tudomásul, hogy itt fogunk éjszakázni.

– Á, szóval azért vette le az úr a cipőjét. Azt a lyukas zoknit mintha már láttam volna valahol.

– Ne sértegesse a demokratikus ellenzék képviselőit, inkább dobja le az egyenruháját és gondolkodás nélkül álljon át a sötét oldalról miközénk.

– Dehogy állok.

– Akkor magának annyi.

– Inkább a jegyét vagy a bérletét kérném, és akkor ezzel le is zárhatnánk ezt a hosszúra nyúlt felesleges vitát.

– Jegyről és bérletről ne is álmodjon. Tessék, ezek itt a követeléseink. Azonnal vigye be a vezetőfülkébe.

– Oda mozgó járműben nem lehet belépni.

– Semmi gond, akkor maradunk. Képviselő társam már megágyazott. Éjfélkor híradóval jelentkezünk. Egy igazi független és demokratikus híradóval.

– Most mégis mit csinál a társa? Miért hentereg a földön?

– Hogy-hogy mit csinál? Nem látja, hogy brutalitás áldozata lett? A maga társa erőszakosan ránézett. Szikrákat hányt a szeme. Hát maguknak mindent szabad? Gondoltam én, hogy maguk is Vader nagyúr kiszolgálói. De ezért még szorulnak. Vegye tudomásul, hogy a birodalom visszavág.

– Mi ez, valami Star Wars paródia? Kik maguk? Leia hercegnő meg Csubakka?

– Na, csak ne nevessen, mert magát is elsöpri a forradalom, és az fájni fog. Akkor nem lesz kedve gúnyolódni, maga birodalmi rohamosztagos.

– Mi a követelésük Leia hercegnő?

– Felolvassa, vagy nem olvassa?

– Nem olvasom.

– Felolvassa?

– Nem olvasom.

– Látja a képviselői igazolványomat?

– Már káprázik tőle a szemem. De akkor sem olvasom.

– Vállalja a következményeket?

– Miféle következményeket?

– Azt, hogy elsodorja a nép haragja, ledönti a forradalom.

– Értse meg, én jegyellenőr vagyok. Forradalomra engem nem képeztek ki.

– Felolvassa vagy nem olvassa?

– Már megint kezdi?

– Küldje ide a villamosvezetőt. Vele akarunk tárgyalni.

– Mégis mit képzel, addig ki vezeti a szerelvényt?

– Nem mindegy az magának? Maga undok rezsimbérenc. Minden jegyellenőr ilyen gerinctelenül kiszolgálja a hatalmat?

– Miféle hatalmat? Én kérem a főnökeimnek tartozom elszámolással.

– Na persze, azt én is mondhatnám.

– Most meg mit akar csinálni, miért jön utánam?

– Be akarok jutni a villamosvezető fülkéjébe. Áááá, jaj!

– Maga megőrült? Nekirohant az ajtónak?

– Hozzám ne nyúljanak! Ne lökődjön! Hát lökődnek!

– Maga vidéki? Már az utasokkal is baja van? Mégis mit vár egy ilyen zsúfolt órában? –

Látja? Előre megfontolt szándékkal csukva hagyták előttem a vezetőfülkét, pedig jól láthatóan felmutattam futás közben a parlamenti képviselői igazolványomat. Erről beszélek, ez a rendszer már erőszakot is alkalmaz a békés ellenzéki demonstrálók ellen.

– Tudja mit Leia? Maguk maradjanak itt a villamosban, én pedig a társammal leszállok a következő megállóban. Vegye úgy, hogy nem találkoztunk. További kellemes utazást!

– Jó, egyelőre megbocsátok, maga undok alak. Eladta a lelkét a rendszernek. De ne reménykedjen, a forradalom néhány megállón belül úgyis elsöpri magukat. Akkor a miénk lesz az egész szerelvény. Sőt, az egész BKV-járműpark. Akkor mi nevezzük ki az ellenőröket is. És maga nem lesz köztük. Új világ lesz. Szép, demokratikus. A hangszóróból az öt pont szól majd és mindenki szabadon hallgathatja, újra és újra. Ugye Ákos? Ákos! Ne aludj, Ákos! Forradalom van, Ákos!

Fábián Tibor

Forradalom van, Ákos! a Nemzeti.net-en jelent meg,

[jozanorultseg]

Figyelemfelkeltő cím

Nagyon nem szeretem, hogy egy csomó szituációban nem tudok elég gyorsan, jól reagálni és csak később jut eszembe, hogy mit is kellett volna csinálnom. Így ma, amikor a jegyellenőr továbbengedett rengeteg embert a bérlet felmutatása nélkül, de elkapta az én szenvedő tekintetemet, mert tele volt mindkét kezem és nehéz is volt a csomagom, a bérletem meg a táskámban volt, és megállított, csak lesújtó pillantásokkal és viszonylag lassú kereséssel tudtam meghálálni a figyelmességét. Miközben nyilvánvaló, hogy a kezébe kellett volna nyomnom a csomagjaimat, hogy “megfogná kérem ezeket, amíg előkeresem a bérletemet?”

[ka-steve]

Az apró dolgok teszik széppé és megélhetővé a magyar álmot. 

Az egyik pl, amikor realizálod, hogy már nem is feltételezted, hogy ha leesik a hó a két héttel ezelőtt óta mindenhol zavartalanul pihenő tükörjégre, azzal történne bármi is, és tényleg nem is, de egy órába telik, hogy némi csúszkálós közlekedés után egyáltalán neked eszedbe jusson, hogy amúgy ez nem biztos, hogy természetes. 

Aztán meg állsz a Deákon és nézed a lerácsozott kisföldalatti-bejáratot. Egy “NEM MŰKÖD” tábla nem sok, annyi sincs kint, se egy átirányított jegyellenőr (akik pedig máskor akkor is bőszen ott vannak mindenhol, amikor metróról pótlóra, pótlóról metróra kell szállni mert csak mert), se bemondás a hangosba. Turisták tömegei gyűlnek fel, próbálva megtippelni, hogy ha nem ez az út vezet a megállóba, akkor vajon melyik, mert nyilván bennük nem merül fel, hogy ha egy egész metróvonal használaton kívül lenne, akkor arról ne lenne valami infó, szóval biztos csak ők nem találják a bejáratot, pedig azt még nem is tudják, hogy ez ráadásul az a megoldás, amit akkor használ a BKV, amikor hónapok óta tud Putyin érkezéséről.

Soha nem jósoltam volna meg, hogy Tarlós “keménykezű operatív vezető” Pista irányítása alatt 6 év alatt oda jut a város, hogy nem hogy mindenki beleszarik, de már abba is beleszarunk, hogy beleszarnak. 

És ebből a szempontból egyébként látok fantáziát az Olimpia megrendezésében is, egyszerűen csak ne adjunk neki büdzsét*. Ha úgyis ez a rutin, hogy úgy élünk, hogy semminek a fejlesztésére nem költünk, de még csak energiát sem fordítunk, akkor ezzel a mentalitással forradalmi Olimpiát is tudnánk csinálni. Egyszerűen meghirdetjük, hogy itt lesz az Olimpia és kész, ennyi, meg is vagyunk a szervezéssel. Ha nincs elég megfelelő helyszín, akkor kiírjuk focipályákra, hogy “stadionpótló” meg “uszodapótló” (de persze ki se kell írni, elég ha mi tudjuk, hogy azok), és kész. A turisták és sportolók meg alszanak, ahol tudnak, közlekednek, ahogy tudnak, hát komolyan, ha a magyar kisnyugdíjas képes a latyakos tükörjégen és nemközlekedő metrókon át elvinni a combnyaktörését elvinni a kapacitáshiányos kórházba, akkor ezek a nemzetközi liberális összeesküvők (értsd: külföldiek) se rinyáljanak. (*: Természetesen ezt úgy értem, hogy ne adjunk neki büdzsét, azon felül, amit ellopásra tervezünk, de ezt a napi rutin alapján magától érthetődőnek tartottam.)

[helyzetkomikum]

Laura (II. rész)

Maradtam volna, szívesen még, de apának ma van a 65. születésnapja és azt nem hagyhatom ki. Így gyors búcsút veszek Endrétől: -          Viszlát! Légy jó!- integetek, és alig várom, hogy leülhessek helyemre a vonaton. Imádok vonaton utazni, egyfajta nyugtató, csak vény nélkül. Sípol a kalauz és indulunk is. Megkezdődik a kétórányi zakatolás hazafelé. Én nem bánom. Most egyedül maradok a gondolataimmal. Vele, magamban. Megpróbálom elraktározni az élményeket, minden apró mozdulatát, pillantásait. Az arcát alvás közben, ahogy rágyújt, ahogy magához von. Az érzéseket, amiket még nem tudok hová pakolni. Azt a rengeteg impulzust, ami a napokban ért. Szóval bepakolom ezeket az agyam emlékes dobozába, ha bármikor is úgy érzem, hiányzik nekem, elővehessem és velem legyen.  Közben zenét kapcsolok, a telefonom most valahogy nekem kedvez, a kedvenc számom szól Muse Madness. Tovább zötykölődik a vonat, közben nem hallom mit magyaráz nekem a jegyellenőr. -          Jó napot! – nyújtom a jegyemet. Még alig ér a vonat Kőbánya-Kispestre, máris hiányzik. Hogy fogok elszámolni otthon, ha kérdeznek felőle? – kérdezem magamtól, közben unottan bámulok ki az ablakon.  Tudják, hogy van valakim, de sosem pártolták a kapcsolataimat. Mindig, mindegyik pasiban találtak kivetni valót, egyik se volt elég jó a lányuknak. Emiatt is kellett a legelső szerelmemmel szakítanom. Azután pedig jött a zuhanás. Kétségbeesett szárnyaszegett galamb lettem. Akit bezártak egy ketrecbe. Jöttek a kezelések, orvos után orvos. Azt mondták, idegösszeomlás. A tömérdek gyógyszer, amivel teletömtek csak rontottak a helyzeten. Tönkretettek. Befordultam, elzárkóztam minden örömtől, mindenkivel elvágtam a kapcsolatot. Kivéve egy valakit. Titokban. Lopva egy embert hagytam magam mellett. Budapestre költöztem, hozzá. Aztán jött az, amiről sosem beszélek senkinek, most is összeszorul a gyomrom, ha csak visszagondolok, arra a hideg téli napra ott a Szabadság hídon. A pillanatra, amikor a híd jeges padkáján álltam és vártam, vártam arra, hogy majd jön egy széllökés, ami belekap a ruhámba és leperdít onnan, egyenesen bele a jeges Dunába. Ott álltam, néztem a vizet, néztem a sötét eget, aztán megláttam valamit. A csillagomat, nagyon halvány apró csillagot, amit szerintem csak eddig én fedeztem fel. Pislogott. Nézett rám, én meg vissza rá. Kész voltam levetni magam. Fél lábbal a sírban voltam, mikor egy hang szólalt meg mögöttem, majd egy kéz rántott vissza a ruhám sarkánál fogva: „Mit csinálsz mégis! – förmedt rám az egyetlen férfi az életemben. –Uram Atyám jól vagy?!” Rám adta a kabátját. Aztán sötétség. Ez az utolsó emlékem, a kabát melege. Majd a reggeli kábaság, fehérség mindenütt. Én pedig feküdtem kinyúlva, lekötött kézzel. Kórház. Tisztult a kép, a pszichiátria fehér falai között üdvözöltem a másnapot a jeges habok helyett. Majd a felépülés hosszú útjára léptem. Kínkeservesen visszaszereztem a barátaim, a család bizalmát, szeretetét. Talpra álltam. Huszonegy évesen magam mögött tudhatok egy öngyilkossági kísérletet, depressziót és szerintem annyi megpróbáltatást, amit kimondani nem lehet. Nos így, visszagondolva a múltra, amit azóta is elfelejteni próbálok, érthető, hogy félek újra szerelmes lenni. Pontosítom. Nem szeretni félek megint, hanem csalódni. Félek, az végzetes következményekkel járna.  Úgyhogy, bármennyire is szeretem az én most már csak kicsiny családom, főleg apámat. Még nem mondok semmit Endréről. Hagyom még ülepedni magát a tényt, hogy a lányuk életében jelen van újból, egy férfi. -          Szolnok állomás, Szolnok állomás köszöntjük utasainkat! – szól a hangosbemondóból. Még egy jó óra és otthon édes otthon. Már csuknám a szemem, hogy szundítsak egy kicsit, mikor megcsörren a telefonom, a kijelzőn a név, a név, amitől a gyomrom mindig összerándul.  Ő az. A kísértetem. A múltam. Idegesen nézem a képernyőt. Nem, ez nem lehet igaz! Csak a szemem káprázik. Ordít a belső vészjelzőm, felgyulladt a piros villogó. - Laura fuss! – kiáltja a belső hangom.  Futnék, de nincs hova.   Felveszem a telefont, annyira izzad a kezem, hogy csak harmadik próbálkozásra sikerül a jó irányba húzni. Idegesen szólók bele: -          Igen?- remeg a hangom- Te vagy az, Dávid? Megmondtam, hogy ne hívj többet! – már a sírás kerülget. -          Csak a hangodat akartam hallani, ne nyomj ki!- kérlel, én pedig remegő kézzel tartom tovább a mobilt. -          Miért? Mégis mit akarsz tőlem? – erőt veszek magamon, és ellensúlyozom a hangom remegését, egy-egy köhintéssel. Másfél éve, hogy elváltak útjaink. Azt hittem végleg. Megbeszéltük, nem keressük egymást. Se személyesen, se telefonon, sem sehol. Megfogadtuk elengedjük egymást. Erre tessék! Derült égből villámcsapás. -          Mert féltelek. Láttalak tegnap. -          Féltesz? Mégis mit képzelsz magadról? Felbukkansz, hipp-hopp, a semmiből, felborítva az egyességünket, csak azért mert féltesz? Most komolyan? – nem tudom megőrizni a hidegvéremet, felemelem, a hangom amennyire tehetem. -          Igen. Nem tetszik az újdonsült pasid. –közli velem lekezelően véleményét. -          Semmi közöd az életemhez. Hozzá a legkevésbé! – ordítani akarok, de nem teszem, már, csak azért sem, mert épp most kéredzkedik be egy idős házaspár a fülkémbe. -          Kérlek Laura, ne lény velem ilyen! -          Nem akarok veled beszélni, nem akarok tudni rólad! Ne kövess, ne figyelj. Tűnj el! – ezt már hangosan és tisztán kiabálom a telefonba, nem érdekel a decens idős pár. Letettem a telefont, de ott maradt utána a remegés és a hányinger kerülgetett. Végre azt hittem egyenesbe jött az életem. Erre tessék! A legnagyobb tűkanyar csak most jön.                  Szerettem volna, egy békés életet, de engem nem tud elkerülni a bonyodalom, a dráma. Ezt kaptam sorsomul, ezzel kell együtt élnem. Most itt családi körben, igaz anya nélkül, minden olyan nyugodtnak látszik, mégis belül olyan ideges vagyok. Ezt nővérem is észreveszi. Lilit, az ő ősanyáskodásával, meg bölcsességével rögtön kiszúrja, hogy valami nyomaszt, de én nem mondok egy szót se Dávidról. -          Mi a baj? –lép a szobába és látja, ahogy az orrom, és a szemem törölgetem. -          Semmi, csak biztos megfáztam. -          Aha, jó. -          Nem sokára érte megyek a tortáért, addig foglald le apát, meg a vendégeket. -          Oké! –és ezzel fogtam a tálcát és italokat vittem az étkezőbe. Nem volt nagy ünnepség, de azért láttam apánk örül, még ha nem is felhőtlenül. Hiányzik neki anya, de az hogy mi ketten meg vagyunk, és boldogok vagyunk, kárpótolja valamennyire. Nem beszélünk, anyánkról, nem akarunk. Túl hamar hagyott itt minket, és ezért mérhetetlenül haragszunk rá. Kerestük az okokat, a bűnbakot, de egyszerűen a nagy szíve vitte el, ahogy a doki is megmondta. -          Laura, gyere ki, kérlek! –szólít Lilit. -          Meggyújtsam? -          Igen, hozd még azt is –mutat a csillagszóróra. -          Boldog szülinapot, Boldog szülinapot... –énekeljük az ismerős dallamokat. Mindig is szerette apa, ha énekeltünk, a magunk kis átlagos módján, szépen tudtunk énekelni. Persze, zeneiskolába nem írattak be, azért annyira tehetségesek nem voltunk. Elérzékenyül, és csillogó szemekkel fújja el a gyertyákat. -          Kívántál? –kérdezem. -          Persze, kedveském. -          Isten éltessen Apa! Lilit és aktuális nagy szerelme, egymást átkarolva nézi a torta fújást. Irigy vagyok a szerelmükre, meg, hogy ilyen boldogok együtt. De az összes barátja közül, őt szeretem a legjobban, még ha nem is túl gyakran találkozom vele. -          Liliomom, köszönöm az ajándékot –szól apa nővéremnek. -          Nincs mit, semmiség. Egy fotóalbumot állított össze, a családról, róla, mindenféle emlékekkel egybegyűjtve. Fotósként ez neki gyerekjáték volt. Én pedig személyesen akartam odaadni az ajándékom, hogy Lilit ne lássa. Egy levelet hagyott nálam anya, mielőtt elment volna. Nem tudom mi állt benne, de csak apánkra tartozott, és mivel tudta jól anya, hogy a titkokkal én bánok a legjobban rám bízta, hogy én adjam át, a születésnapjakor. Így, hát magára hagytam a levéllel. Elbúcsúztam mindenkitől és lassan indultam is ki, az állomásra, ugyanis holnap már dolgoznom kell. -          Máris mész? –kérdezi apa. -          Igen, holnap dolgozom. -          Mikor látunk? Megint csak egy év múlva kedves húgom? –kérdezi nem túl kedves hangnemben, Lilit. -          Igyekszem hamarabb jönni –fogadkozom. -          Vigyázz magadra! -          Te is apa! Tesó! –ölelem át őket. É

[fovarosiblog]

BKK

A Budapesti Közlekedési Központ olyan ellenőrzési tevékenységet támogató alkalmazást tesztel, melynek használatával a jegyellenőrök segítséget kapnak ahhoz, hogy könnyebben azonosíthassák, hogy az ügyfél által felmutatott utazási jogosultságot igazoló értékcikk vélhetően hamisított, vagy sem. A fejlesztésnek köszönhetően várhatóan jelentősen csökkenthető a hamisított értékcikkek használata. Az alkalmazás tesztelése 2017 végén 40 jegyellenőr bevonásával kezdődött, a tesztelést folyamatosan kerül kiterjesztésre majd a teljes jegyellenőri állományra. Az ellenőrzések során a jegyekhez és bérletekhez tartozó érvényességi adatokat azonnal visszakapja az ellenőrzést végző személy, így segítséget kaphat ahhoz, hogy megállapítsa annak eredetét és érvényességét.

[nflmerchspottinginhungary]

Patriots sapsz: középkorú urat a Deák téri metró megállóban megállít egy szolgálatat végző jegyellenőr #hónapdolgozója #jegyeketbérleteketgate