#itt van az ősz

[meg-megbanom-ezt]

Mikor máskor is posztolhatnám ezt, ha nem most?

Szeretem ezt a zenekart, valahogy a youtube köpte nekem, mint annyi minden mást. Hallanotok kéne, ahogy éneklem. :'D Nem mellesleg ő a frontember.

[ajtostolahazba]

Ezt most kiírom magamból, mert szarul vagyok és mivel senkit nem akarok terhelni a szarjaimmal, leírom ide, elvégre ez az én blogom vagy mi.

Az elmúlt egy év életem legrosszabb, legnehezebb, de egyben legszebb éve is volt. Kezdődött tavaly augusztusban a lányom válásával, ami engem jobban megviselt, mint őt, mert kurva nehéz volt kussban, a pálya széléről végig asszisztálni. Mert ez az ő élete, az ő döntésük, ők voltak benne, nekem az a dolgom, hogy elfogadjam, támogassam. Erre egy hétre szakadt meg az a 20+ éves barátság, amit azóta sem tudok hova tenni, de elfogadtam. Kurvára meggyászoltam, rengeteg munkám van benne. És októberben jött apu... Egy életmentő műtét, majd egy diagnózis, amit senki nem akar hallani soha. A karácsonyi covid majdnem elvitte, de összekapartuk, elkezdtük a kemót. Jól ment. Jól volt. Májusban voltak nálam utoljára. Az a nap olyan szép volt! Rengeteget beszélgettünk, nevettünk, olyan önfeledt volt, olyan boldogok voltak itt! Akkurátusan fotózok mindent, minden alkalommal megörökítem a pillanatot. Annak a napnak a képe itt van kint. Úgy van bennem, meg ha most árnyeka is önmagának. Eleinte magamnak se mertem bevallani, de dokumentálni akartam mindent... Nem tudom mikor leszek abban az állapotban lelkileg, hogy egyszer sorba szedjem, időrendben..nem merem még, nem akarom. Egy hullámvasút ez az év, 3 hetes etapokban számolunk, mert 3 hetente kap új kezelést. Én viszem. Ritkán a tesóm is, de ő valahogy távol akarta tudni ettől magát, amiért haragudtam előbb, ma már megértem. És valahol hálás vagyok, mert 3 hetente olyan mély és intenzív volt a kapcsolatom apával, mint előtte soha. Mindent megbeszéltünk. Tényleg mindent. Nem volt semmi tabu. A legjobb barátom lett, a cinkostársam. Mindent kimondtam. Hogy mennyire szeretem, hogy milyen nehéz lesz, ha majd nem lesz, és azt is, hogy ha úgy érzi belefáradt, és nem bírja tovább, akármilyen nehéz is, az ő döntése és tiszteletben tartom. Miattam ne csinálja, ha ő maga már elfáradt.

Tegnap hazamentünk. Apa napok óta csak alszik, csont és bőr, iszonyat gyenge. Az étvágya hullámzó, de az elméje penge. Tegnap egész nap ébren volt. Kibotorkált segítséggel a konyhába, amikor ettünk, délután a lábtartós fotelben ült végig. Amikor anyuval meg a tesómmal kimentünk a temetőbe, ő Gwendivel maradt. Beszélgettek, nevettek.. Aztán este sikerült belediktálni meg egy szelet vajas kenyeret, szőlővel, dinnyével. Mielőtt elindultunk a temetőbe, bementem hozzá, hogy apa, indulunk, Gwendi itt lesz, sietünk. Jó legyél, rosszat ne halljak!😊 és megöleltem azt a törékeny testet és azt kérdezte: miért vagy hozzám ilyen jó?-mert szeretlek apa. Nagyon szeretlek! És este beszélgettünk és boldog volt. Fáradt, de nagyon boldog.

Ma sokkal gyengébb volt. Nyugtatom magam azzal, hogy elfáradt tegnap , hogy sok volt neki ( mert tényleg sok volt), de amikor anya azt mondta ma, hogy mondott valamit, teljesen elvesztettem a nyugodt kontrollt. "Olyan szép ősz van. Sétálok egyet".. Nem tud járni már...

Halálra vagyok remülve. Rettegek, hogy mikor csörren meg a telefon, mikor ér véget végérvényesen a gyerekkorom. De hátha csak túlreagálom. Mert minden pillanata tiszta, olyan okos és művelt, és a teste ugyan lassú, de az agya most is vág.

Szóval itt tartunk most. Mindeközben nyilván beletenyerelt az életembe egy betegség is, de valaki azt mondta, a sok keserűség miatt nem véletlenül lettem epebajos...nem tudom. Itt ez a látszólag erős és rendíthetetlen nő, aki vagyok, és kurvára félek. Minden nap ajándék, de még annyira szeretnék egy kis időt!

Az apukámmal...:(

[sztivan]

igazából annyira örülök, hogy végre rendes ősz van

nem harmincöt fok szeptemberben, mindennek megvan a maga ideje és helye

úgyhogy nagyon-nagyon közép-európai vagyok, nekem szükségem van arra, hogy legyen négy évszak

persze azt megértem, hogy az osztrákok most idegesek, ami esőt hozzájuk jósolnak, az nem normális, meg egyébként is, Ausztriában para, ha az eső elönti a pincét, de ez, ami eddig itt van, konkrétan érzem, hogy boldoggá tesz

[kavekkozt]

Szombaton Badenbe mentünk (Römertherme), hazaindulás előtt még megittunk egy kávét fürdőruhában a teraszon. Megbeszéltük, hogy azért már szerencsére érezni, hogy itt az ősz.

Ma péntek van és havaseső.

This is all fine.

[rosszulorzott]

megfeledkeztem a szabályomról, hogy nem megyek át pirosban a zebrán gyerek szeme láttára, de szerencsére az apukája tudott tanítást csinálni ebből is, "nem az emberekre figyelünk, hanem a lámpát nézzük". bocsánat és köszönöm

---

a dolmányos varjú úgy próbálta a diót feltörni, hogy felrepül vele és a csőréből az útra ejti, amíg figyeltem, még nem sikerült. fel is kínáltam neki, hogy "feltöröm neked, csak add egy kicsit ide", de vagy nem értette, vagy nem bízott a puha talpú cipőmben. én se voltam biztos, de egy próbát megért volna. a többi varjú is mind ott sürgölődött a dióikkal, szóval azért biztos szokott menni nekik előbb-utóbb. magamra ismertem bennük, ahogy kitalálom a kis dolgomat, aztán csak csinálom belemerülve, röpködök ide-oda, kísérletezem

---

mindenki más szerint rendesen ősz van, de szerinte itt az ideje leveleket hajtani és fotonokra vadászni

ő az, asszem nyárféle, talán félreértette a saját nevét. mindenesetre respekt!

---

ezt hogy mennyire szeretem! a még zöld fűben a már színes levelek

---

magic!

---

emberek gonna emberz

[borharisnya]

"Claude

Felvehetem ezt a ruhát? - kérdezi Jeannie, és pördül egyet a sarka körül. A ruhája lebben és az ablakon beszűrődő sűrű sárga fény mézes csíkokat húz a falra. A kis piros cipő, amibe a kötött zoknis lábát beleszuszakolta halkat sikkant a padlón.

- Jeannie, kérlek, adj egy kis turmilt még a levesbe!

A kislány engedelmesen felhúzza a szoknyáját, és a combja hátsó oldaláról pici, bársonyos felszínű kék leveleket tépked le. Cathlin szeretettel nézi.

- Anya, fel szeretném venni ezt a ruhát!

- Vedd csak fel, kicsim! - mondja Cathlin és a leveleket a tűzhelyen halkan doromboló levesbe szórja. A leves színe mélykékbe vált, és a felszínén bársonyos bunda képződik.

Mint egy őzbak háta, gondolja Cathlin. Szereti az ilyen délutánokat, az október friss illatát, a házat, ami alig nagyobb, mint ez a konyha, a kislány örömét.

- Szép vagy, Jeannie! - mondja a kislánynak, aki elmerülten forog a ragyogó citromszín ruhában, a lába pici piros örvényekkel szórja tele a padlót.

Nyílik az ajtó, Thom lép be, magas, ajtónyi ember, a hóna alatt bemosolyog az ősz. Beleszagol a levegőbe - Turmil! - kiáltja mélyen a felesége szemébe nézve - Tudom, mi kell még!  - a tekintete Cathlinébe kapaszkodik, mint egy boldog kézszorítás, és az öröm csillogó barackszín párával tölti meg a házat. 

Thom kifordul az ajtón és egy perc múlva egy tyúkkal a karjában tér vissza. - Mára tartogattam. - mondja széles, csillogó mosollyal. Felhajtja a tyúk szárnyát és kövér szürke kullancsokat szed ki alóla. Cathlin gyorsan a levesbe dobálja őket. Áhítattal várnak. Ahogy az első kullancs szétpukkan, fémes, átható aroma árad szét.

Claude-nak bármelyik pillanatban itt kell lennie. 

És jön is, nyikordul a kerti fakapucska, egy, kettő, három, négy nagy lépés, és a nyíló ajtó fényudvarában ott áll Calude fiatalon, délcegen, a régen várt fiú, a késő őszben egy darabka tavasz. Hullámos fekete haja hátrasimítva fényesen, mint a folyó éjjel, aminek a partján született és ami mellett kisgyermek volt. A szeme kút, a mélyét nem látja senki. Harsog a hangja, kacag, a kacagásától a ház sarkai reszketni kezdenek. Az arca piros, mint a vadszőlő levele odakint. Háborúról beszél és becsületről, ellenségről és bátorságról, és egy jövőről, aminek a lába elé az ő fegyvere terít majd szőnyeget. Hangosan beszél, olyan hangosan, hogy az ablak elé teregetett ruhák alja foszlani kezd és halk csörrenéssel üvegcserepekként lehull a földre. Meghallja a csörrenést, lehalkítja a hangját.

Tűz fűti, folytatja, a szavaiban ágyúk, csatamének, puskaropogás. Csendesebben beszél, szinte susog és a lelkesedés kivilágít a mellkasából a kockás inge flanelszegélyei között.

A fiú fényudvarán kívül elsötétül a ház, fáradtság ül rá, mint betegség előtt az emberre, mikor nem tudja még, mi készül, csak ez az álmosság ne lenne, ez, hogy minden mozdulatnak súlya van, hogy a gondolatokat a földhöz szorítja, húzza egy láthatatlan szál, és minden lépés után a sárba beleragad a csizma. 

A ház előtti cseresznyefába belekap a szél és lerázza róla az utolsó leveleket.

Valahol a föld alatt csattanva fordul egyet egy nagy kerék és soha többé semmi nem lesz ugyanaz.

- Kész az ebéd. - mondja Cathlin, és bumfordi kesztyűkbe bújva a forró leveses fazekat a konyha közepén álló asztalra helyezi. 

A levesben szétpukkan az utolsó kullancs és fémes, zöld aroma árad szét."

[otthonzulles]

nem bánnám ha '26-ban nem jutna el a szavazóurnákig!

Állunk a teszkóban az ún. csemegepultnál, ketten, egy kb. nyolcvanas úrral. Az eladó (természetesen) szöszöl valamivel, hiszen még csak ketten várunk rá. Nézzük a kínálatot. Letakargatva minden műanyag fóliával, enyhén már barnulgatnak a felső sorok; márványos gépsonkák, szalonnaszeplős olaszok, sonkafoltos zalák, rószaszín-pucér párizsik. Vannak árak, mondja a bácsi. Ritkás ősz haja gondosan a füle mögé fésülve, szemüvegkerete csillog; tiptop úriember. Vannak, mondom, és empatikusan sóhajtok. Az ember már gondolkozik, melyiket vegye, folytatja. Azt mondja a feleségem, vegyem az olcsóbbat. Én meg folyton vitatkozok. Tudja, a sajtos pulykapárizsit szeretem, de nagyon. Persze megy az ára felfele, mint a rakéta. Ha minden nap azt vacsorázunk, nem jövünk ki hó végéig, érti. Értem, mondom. Az eladó felénk pillant, és szöszöl tovább. Háttal áll, de ha jól láttam egy pillanatra, a szeletelőt pucolgatja, szép fényesre. Tudja, hogy oldom meg, mondja a bácsi. Nem tudom, mondom. Veszek kevesebbet, feleli. Szigorúan tíz dekagramm. Kettőnknek, mert azért csak szereti az asszony is. És nincs „maradhat”, emeli meg a hangját kissé, nyilván az eladónak címezve, miheztartás végett. Műszakvezető voltam harminchat évig az Izzóban, onnan mentem nyugdíjba, mondja. Átgürcöltem az életem, most meg itt tartok. Tíz dekagramm, szigorúan. Sajnálom, mondom. Sokan vannak így, teszem hozzá, mintha ez jelentene bármit is; nem jelent, de úgy érzem, valamit csak hozzá kell tennem. Elintézte nekünk a brüsszeli kurva, mondja a bácsi. Az eladó megint felénk néz.

Hogy rohadna meg az elvtársaival együtt, folytatja a bácsi. A fonderléjer, érti. Ki nem állhatja a magyarokat. Elintézte nekünk ezt a rohadt háborús inflációt, hogy a magyarok pénze ne érjen semmit. És miért?

Nem mondok semmit. A fólia alá pakolt pulykapárizsit nézegetem, kacér kis sajtpöttyök csillognak benne. Mert a Viktor próbálja menteni a szuverenitást, magyarázza a bácsi. Ez a legbecsületesebb az összes közül, nekem elhiheti. Ennek a szava arany. Láttam én sok gané embert, de az Orbán az tisztességes, szavalja. Ledolgoztam az életem, ugyanolyan mocskos kommunisták alatt, mint ezek a brüsszeli szemétládák. Most meg a tíz dekagrammnál nem merek többet kérni. Hát mit szól? Sajnálom, mondom. Az nem megy a fejembe, mondja, hogy tudja ezt mindenki, és csak tűri a birka nép, csak tűri. De meddig? Maga is pontosan tudja, mondja, és rám néz, szinte kérő tekintettel. Szép kék, kicsit fátyolos szeme van, mint apámnak volt. Én nem tudom, mondom. De hát nem olvas híreket? Nem tájékozódik? Rázom a fejemet. Nem nyitja ki a rádiót? Nem néz tévét? Nem érdekli a közélet? Nem, mondom. Hát tudja, ne haragudjon, de valahol itt a probléma, mondja szigorúan. Tájékozódni kell, uram, mert a tudatlan tömeget félrevezetik. Ne haragudjon, nem magára mondtam a tudatlant. De biztosan érti. Értem, mondom. Elnézést, tudna jönni, szólok oda az eladónak. Pillanat, feleli, és szöszöl. Mindig így volt, mindig így lesz, mondja a bácsi rezignáltan. Ne haragudjon, de sietnék, mondom az eladónak. Egy grimasszal odajön. Kérek húsz deka sajtos pulykát, meg húsz deka pápait, mondom. Na, maga is szereti, mondja a bácsi. Az eladó mér, csomagol. Huszonhárom lett. Maradhat, mondom. Az eladó elviszi a pápai rúdját szeletelni. Odanyújtom a sajtos pulykát. Kedves uram, mondom rekedten és halkan, hogy csak ő hallja. Ezt fogadja el, egészségére. Megkövülten néz. Na, ne vicceljen, rázza meg a fejét. Ne vicceljen. Nem viccelek, mondom. Szó sincs róla, mondja a bácsi, és kezdi újra felhúzni magát. Hát én nem azért mondtam. Hát mit gondol maga, hogy én kéregetek? Nem, mondom, csak gondoltam... Micsoda dolog, mondja a bácsi; tartom hülyén a huszonhárom dekát a kezemben, ő pedig a nagy tenyerével hárító mozdulatot tesz, még távolabb is lép egy kicsit. Rázza a fejét. Micsoda dolog, nem ez a megoldás, mondja, hanem az, hogy a gazembereket el kell takarítani! Elnézést, mondom. Viszontlátásra, feleli megbántva. Eltolom a kocsim, sokszorosan megszégyenülve. Még hallom, ahogy kikéri az adagját. Így mondja, szép, daktilikus lüktetéssel: „tíz dekagrammot kérek.”

(eredeti itt)

[szkennelttucsok]

Itt van az ősz. Itt a kurva...

[egy-lany-blogja]

Az élő emberek úgy néznek ki, mint akik élnek. Hajnalban kelnek, néha tele a hócipőjük, dolgoznak vagy épp az álom melót hajtják, megélik a kudarcaikat, gyermeknevelés, párkapcsolat és az élet egyéb területein, mert élnek.

A közösségi média felületein azonban számtalan esetben álmok vannak. Influenszerek és apró utánzataik, akik abból szeretnének élni, hogy szépek. Nem hiszem, hogy belül üresek lennének, de mivel az nem kifizetődő a mai világban, így azt mutatják, amire van kereslet. Ezért szépek, ezért hajtanak a tökéletesség illúziójára, hogy eladják az álmot, ami sem a Tiéd, sem az övék nem lehet.

És ne érezd magad rosszul, ha Neked a két kezeddel kell összekaparni azt, amid van. Ne érezd magad rosszul attól, hogy idén sem jutsz el az Isten tudja melyik szigetre, ne érezd magad kevesebbnek, ha nincs időd minden másnap edzeni, mert más vagy. Nem kevesebb, nem hiányos, csak más. Mert az út is más, a cél is lehet, hogy egészen más.

Mert az életben nincs filter, az életben akarat van, meg ráncok és ősz hajszálak és narancsbőr és sokszor meghajlott hát és akkora hatalmas belső erő, hogy azzal egy hegyet képes lennél arrébb tolni, ha kell. Mert itt élet van. Valóságos.

És legyen mindegy mit posztol a szomszéd, a kolléganő, a főnök vagy az ezredik ismeretlen. Mert az az ő élete. És ha mögé mennél, ha mögé látnál valószínű, hogy már nem szeretnénk benne lenni. Így hát örüljünk annak, ami van és tegyünk azért, hogy jobb legyen. És mindeközben ne engedd, hogy a mesébe illő filter élet elhitesse veled, kevesebbet érsz, mint bárki más. Mert egyszerűen nem igaz. (Todorovits Rea) #TheAcsakazértis

A filter nem a valóság....

[troger]

elvonulás

van hely, azonnal befizethetném, de nem merem elkapkodni

jó ötlet ez? erre van szükségem? megéri a pénzt?

eredetileg arra gondoltam, elmegyek egy hétre túrázni egyedül: aktívan, naponta megújuló környezetben, elmerülve a természetben és önmagamban

persze ez nem olyan egyszerű, hogy felállok és megyek, lenne egy kevés (pár napos?) munka túraútvonalakat kutatni és összeszervezni, szállásokat foglalni, kajáról gondoskodni, stb

ez egy viszonylag hosszú folyamat, aminek során bármikor meggondolhatom vagy lebeszélhetem magam, elkedvetlenedek, bepánikolhatok, és végül elvetem a tervet

ahogy elképzelem, szuper lehetne - épp csak az egyedül túrázó önmagamat nem látom tisztán, amint minden pillanatát élvezi, ahelyett, hogy magányosnak érzi magát

pláne ha kifogok valami esős időt, végülis ősz van

ezzel szemben amint befizetném az elvonulást, az el lenne döntve, pénzt vissza nem adnak, kész-passz

a túrázáshoz képest ez kevésbé lenne spontán vagy változatos, egy hét ugyanazon a helyszínen, kötött órarend, meg viselkedési szabályok

ugyanakkor vegán kaja, saját szoba, minden benne van, és hozzá még társaság is adódik

helyszín valahol az erdőben, az órarenden kívül azért nyilván el lehet menni bóklászni

bár itt látszólag - fizikailag - nem csinálnék olyan sokat, több esélye van annak, hogy a meditáciòk segítségével valamiféle változáson menjek keresztül, mint izolációban

emberekhez is nagyobb eséllyel kerülök közelebb

egy összegben nem tűnik olcsónak, de egy napra lebontva nem drágább az all-inclusive ellátás, mint egy szállodai szoba a városban reggelivel, ahova csak aludni megy az ember

ami azt is jelenti, hogy valószínűleg a szóló túra sem jönne ki ennyiből

szóval a pénzt megéri, csak nem sűrűn szoktam egyszerre ennyit kiadni, de nem roppant meg anyagilag

mit hagytam ki, mire nem gondoltam? egy kicsit még morfondírozok rajta...

[diogenesz2020portugal]

Itt van az ősz, itt van újra...

📌 Cascais - Lisboa - Portugal

[sztupy]

Itt van az ősz, itt van újra

[szaller]

ázsiai filmjeim (442.-446.) - 2024. március

Üdv Vietnámból!

442. Antiporno (Sion Sono) Japán Valójában a Love Exposure-t akartam megnézni tőle, de az megvágott verzióban is négyórás, és sejtem, hogy nem nekem való. Az Antipornó is nyögve, nyelősen indult, a harmadik menetben nekifutás során derült ki, hogy film a filmben. Sajnos kiégett a szemem a túltolt színektől és leolvadt az agyam a bazári előadásmódtól és a véletlengenerátorral generált beszólásoktól. Gondolom, most mindenki rohan megnézni, úgyhogy a polgárpukkasztó japán rendező elérte a célját.

443. Suzhou River (Lou Ye) Kína Na, ez kurvajó volt! Nagyon régen láttam már, és arra egyáltalán nem emlékeztem, hogy végig egy narrátor szemszögéből látjuk a történéseket. Nehéz pár sorban méltatni ezt a filmet, mert olyan is akadt, aki könyvet írt róla. Ha jól értelmezem, a két teljesen egyforma csaj nem ugyanaz volt, csak azt nem tudom, hogy a motoros videós gyerek meséli el a történetet, vagy valaki más. Mert akkor még az is lehet, hogy ugyanarról a csajról van szó. Az egyik kedvenc színésznőm (Xun Zhou, avagy a kis varrólány) itt hableányként látható.

444. Spring Fever (Lou Ye) Kína Mindenki mindenkivel. A feleség megfigyelteti a férjét, akiről a nézők már tudják, hogy egy másik férfival van afférja. A rossz hírt nem fogadja jól a nő. Először összetöri a tányérokat, majd összeszűri a levet a magándetektívvel, aki pedig elcsábítja a szeretőt is. A férj hoppon marad, a többiek pedig hármasban próbálnak boldogulni (meg talán a nő főnökével sem csak munkakapcsolatban állnak). Nem egészen értettem, mi miért történik a filmben, de csodálatosak voltak a zenék, a díszletek, a színek, a szexjelenetek, minden. Talán az a válasz, hogy a rendező nagyon mást gondol a testiségről, mint én, ahogy azt már a Summer Palace (#82) után is megállapítottam. A kínai cenzorokat ezúttal úgy cselezte ki, hogy a Cannes-i Filmfesztiválon mutatta be a filmet. Ők is díjazták.

445. Intimate Confessions of a Chinese Courtesan (Chor Yuen) Hong Kong Egy falusi tanító lányát (Ainu) elrabolják, majd prostitúci��ra kényszerítik a legfelsőbb körökben is jó kapcsolatot ápoló gengszterek. Hamar kiderül, hogy a madám a legjobb harcos a környéken és kedveli a zsenge lányokat. Így aztán Ainu nem a nyers erőszak útján nyeri el bosszúját, hanem érzéki ölelésekkel és körmönfolt manipulációkkal. Kihagyott ziccer, hogy a négy legbefolyásosabb szeretőt ügyfelet nem a négy évszakot szimbolizálva ölte meg, ha már Four Seasons a bordélyház neve. Az első férfi tetemét betemette a hó (tél!), a második megégett (nyár?), a harmadik öregember túltolta a potencianövelőt (ősz?), a negyedik pedig a saját kéjbarlangjában lett felkoloncolva (na, ez biztos nem a tavasz volt). Állítólag ez az első kínai szexfilm, pedig nincs abban semmi erotikus, hogy másfél óra alatt felvillan összesen kb. egy tucat 'female presenting nipple'. Úgy tűnik, a Mubi műsorszerkesztői összekeverték ezt az 1972-es Ai nu című filmet az 1984-es Ai nu xin zhuan cíművel. Ugyanaz a sztori, ugyanaz a stúdió, ugyanaz a rendező, más műfaj. Vagy pedig az történt, hogy a kérdéses részeket kivágták, mert én egy 86 perces verziót láttam, míg a film elvileg 91 perces (de volt belőle egy 83 perces vágott verzió is, amit az angol mozikban játszotttak). A mellbimbók számától függetlenül, ez leginkább egy klasszikus wuxia-film, ami éppenséggel egy bordélyházban játszódik. Annak pedig kiváló, és kifejezetten jól áll neki a díszletekre költött rengeteg pénz és a Shaw Brothers stúdió extra-szélesvásznú technikája.

446. 2046 (Wong Kar-wai) Hong Kong Ez egy sci-fi, egy regény a filmben, egy regény megfilmesítése, vagy mindegyik. A legegyszerűbben úgy lehetne hivatkozni rá, mint az In the Mood for Love folytatása, de az teljesen félrevezető lenne. Címével ellentétben, javarészt a 2047-es hotelszobában játszódik, míg a 2046-os az említett másik filmben volt fontos helyszín. A 2046 c. film saját jogán, a rengeteg kereszthivatkozás ismerete nélkül is egy tökéletes alkotás a megtört szívekről. Gyönyörű felvételeken, a legnagyobb sztárok felvonultatásával elmesélt apró szerelmi történetek, különféle hölgyismerősök történetei, amelyek egy novellához szolgálnak inspirációul. Közben az író élete is éppen ugyanilyen mozaikokból áll, habár az általa megírt női főszereplők a saját életének csupán mellékszereplői. A férfi ugyan habzsolja az életet, szórja a tízdollárosokat (helló, Zhang Ziyi!), de sehogy sem találja a boldogságot. A legnagyobb szerelme, aki főszereplő kellene, hogy legyen, csak két másodpercnyi jelenetet kap. Ám a nagy Ő nem marad ki a történetből, hiszen minden egyes nőben, minden egyes életképben van valami, ami rá emlékezteti a nőfaló Mr. Chowt. De az a vonat már elment. Olyan vonat pedig csak a sci-fiben van, ami visszafelé halad az időben.

folyt. köv.

[kavekkozt]

kedvenc "murder of the week"?

Itt az ősz (legalábbis őszintén remélem, ma még mondjuk nyár volt), nálam ilyenkor kerülnek elő a murder of the week típusú sorozatok.

De kizárólag a no stakes-very low stakes kategóriából. (Csak semmi komoly dráma!)

BBC Miss Marple (és Agatha Raisin! - sajnos nem annyira sorozatok), Miss Fisher és persze a műfaj koronázatlan királya:

Elementary.

Tudom, hogy hét hosszú évad van belőle, szépen lezárták, nincs okom panaszra, de azóta sem jött ki semmi, ami ugyanezt az élményt hozná.

De kíváncsi vagyok, nektek mi a toplista?

(Edit: Szégyenteljes módon kihagytam a Columbót!)

[lelkigyakorlatok]

Tarfia Faizullah: Szex, alvás vagy selyem

Az éjszaka vagy, ami néha országút, száguldástól elmosódott mezők, ahol a vadak bámulnak mogorván. Mit értünk azon a szón, hogy felépülés? A lecsengés vörös homok, vörös homok, vörös homok, és te fehér sáncként növöd be a sarkokat itt és az összes többi szobában, ahol úgy döntök, biztonságban vagyok. Te még mindig a föld alatt fekszel, végtelen ősz. Velem kérkedik ez a hús, eszik, baszik, fürdik, várakozik – végeztem a veszteségek listázásával. Fényesre csiszolom a bordák ketreceit, amiket kiürítek, a ketreceket, amik engem ürítenek ki. Bőrömet szexbe, alvásba vagy selyembe takarom. Ruháid még mindig egy szekrényben lógnak hordatlanul és érintetlenül. Mi van, ha fantomheg vagyok, eltépett kötőfék, megvadult árva? Jegyezd meg jól, én sose fogok meghalni.

Tóth Réka Ágnes fordítása

[msbparker]

Itt van az ősz, kicsit hangosabban érkezett, mint ahogy vártam..