#imádtam

[kekbond]

ezt tuti már mondtam, de miután kb. 4-5 évesen láttam először ezt a filmet a tv-ben, muszáj voltam apámmal elmenni és kivetetni a könyvtár tk-jából h még vagy 5x megnézhessem zsinórban :D

[dioskailacs]

egy hete megjelent az új hunger games könyv ÉS ÉN CSAK MOST ÉRTESÜLÖK RÓLA. azonnal megyek és elolvasom mi a fasz

[chakjoe]

Apache / 8 éves Olly busking gitár / Chester / magabiztosság /...

[ajtostolahazba]

BUÉK! Nem csinálok összegzést, aki követ tudja, hogy ez volt életem legnehezebb éve. Megrázom magam, mellet ki, hasat be, 9-én vár még rám egy epehólyag eltávolítás, aztán hajrá előre! A fogadalmam a régi és ezt be is tartom: utazom! Február végén egy Velencei karnevál az öcsémmel, apa szülinapi kívánsága volt, boldogan teljesítjük! J��lius eleje: asszem visszamegyek Korfura. Imádtam, van ismeretség, nem lesz drága. Szeptemberben 6 nap Horvátország, mert muszáj! Ezt le is foglaltam. És idén nem mentem el az adventi Salzburgi útra (de milyen jó, hogy nem mentem 🥺...)..idén elmegyek. Ezt most itt, ezt az utazási tervet kőbe véstem, ez így lesz!

Olyan rövid ez a szaros élet. Apa megígértette velem, hogy élni fogom az életem. Betartom!

És befejeztem, hogy mindig én leszek a jófej. Nem. Alapjában kedves vagyok, ezen nem akarok/tudok változtatni, de nem leszek terézanya. Az elmúlt év kicsinált, mindenhogy. Én jövök.

BUÉK drága falóverek, ölelek mindenkit!

[mirabellomonferrato]

A ház amire ajánlatot tettem

Mirabello Monferrato A nevét is imádtam a településnek. :D Egy nagyon kicsi falu Alessandriához közel, a tengertől (Savona) 1 óra 15 perc, Milánó 2 órányira van. Busz van Alessandriába, onnan vonattal bárhova. Az ára volt megkapó elsőre. Aztán az, hogy van terasz, ha nem is nagy, de kettő is, egész jó kilátás, van kert, mondjuk kisebbb, mit gondoltam, üres, és leszámítva az irdatlan felázást a homlokzaton, a képeken más katasztrófa nem látszott. A bejáráskor azért felfedeztünk pár dolgot amit muszáj bontani-javítani, de ha hozzá se nyúlnánk semmihez is állna a ház még 150 évig. Az elosztása kellemes, eredetileg 2 lakás volt, külön helyrajzi számon, de mostanra egyesítették. Hátul van egy kis hátsó udvarka. A kerben gyíkok laknak :) :) A főtéren van, a templom mellett (ahol mindn délben 5 percig harangoznak, elég rondán :D), szemben a polgármesteri hivatalra lehet rálátni, meg a piactérre, ahol csütörtökönként piac van, gyömölcsöket, tengeri halakat, rákot, polipokat, kagylót lehet venni meg kínai ruhát :D

Megnéztük, előadtam a szakértőt, lézeres mérővel lemértem mindent, az összes repedést lefotóztam és hümmögve csóváltam a fejem, magyaráztam, hogy ajaj, ez meg ajaj az, meg a víz meg a fel és beázás, meg a kazán, meg hát, na. Ezekre hivatkozhat Klaudia, amikor bemondja a 19 ezres ajánlatot, amit már elküldött a tulajnak.

25 000 € 120 nm szintenként 2 szoba, fürdőszoba, konyha, terasz 2 pince Hátsó udvar

Ha nem engednek az árból, akkor megveszem 25-ért. A felújításra kapok kölcsön másik 25 ezret, cserébe a barátaim használhatják a ház felé, amíg vissza nem fizetem a kölcsönt. Ez a kamat. Ezek a barátaim. 25 ezernél több belemegy a felújításba, szóval a következő években minden pénzem, időm erre megy, ebben biztos vagyok. Szervezni, melózni vele komoly kihívás. Mert spórolni azon tudok, hogy kitanulom amit kell, utánajárok, megcsinálom. Sosem féltem megfogni a munka végét és a fizikai munka mindig jót tett a pszichémnek, elviszi a gondolataimat minden másról bele a pillanatba. Amíg nincs aláírva a szerződés, ez az egész csak álom, addig semmi sem biztos. Pedig én már basztatnám a kertet. :D

[sztivan]

emlékszem, saját gyerekkoromban is mennyire imádtam, amikor olyan volt egy gyerekkönyv, hogy összekacsint az író a gyerekkel, hogy "na most poénból eljátsszuk, milyen az, amikor béna egy szöveg, és te is tudod, én is tudom, de figyelj, vicces lesz"

aztán később rájöttem, ez mennyire fontos része annak, hogy az emberben kialakuljon a kellő adag (naaaagy) iróniaérzék,

szülőként meg nagyon értékelem, amikor egy könyv játszik a gyerekkel, nem primitívnek nézi őt,

úgyhogy határozottan boldog vagyok, amikor betegszabadságát töltő kisfiam lelkesen énekli a kuflis könyvből, hogy

Csitt-csatt, csitt-csatt, kötöget a bálna, Bár hát ebben van ügyesebb nála. Két nagy tűvel kötöget egy sapkát. Mindegy, mondja, kicsi lesz vagy nagy rád. Tök jó, tök jó! – dudorászik vígan. Hidd el, kérlek! Nem hazudok, így van.

Csitt-csatt, csitt-csatt, kötöget a medve, Mert nem tudja, hogy ügyetlen benne. Összevissza döföget a tűvel, Rossz ránézni, olyasmiket művel. Pompás, pompás! – dudorászik vígan. Hidd el, kérlek! Nem hazudok, így van.

[haelhetekevvelakifejezessel]

Ahogy Annuska nem tanult meg síelni és ahogy lófaszra sem megy

(azzal és nélküle)

Mintha nem függne össze a kettő? Nem is igazán, amennyiben nem síoktatónak terveznék állni. Pedig síelni egyébként megtanultam. Motivációs levél mindenre. Eddig a bevezető, köszönjük, ha tovább pörget. Mert ez hosszú lesz.

Az van, hogy kis ambícióval betegre kereshettem volna magam. Kerestem is egy ideig, elég is volt, sok is. Egy időben az jelentette számomra a rangot, és tagadhatatlanul volt ebben kevélység, hogy ha kedvem szottyant, hoztam egy üveg Hennessy konyakot vagy faszom tudja rumot, csak úgy. Mert ahhoz lett kedvünk. Vagy kiegyenlítettem az öcsém bénázásait a hitelkártyáján, hogy majd egyszer megadja, amikor gazdag lesz, vagy bárkinek meg tudtam venni azt, amire szüksége volt ahhoz, hogy létezzen, dolgozzon. Nem kell félni, nem a Diós Istvánnak A szentek életébe kerültem be, meg nem is pályáztam oda. Jó időben, jó érzékkel igazoltam át a Lufthansa IT-tól egy akkor – visszatekintve üvöltően felívelésben lévő (nem, nem az, amelyik a Holdról is látszik) – társasághoz, talán, ha százan lehettünk akkor, fél emelet az irodaházban, abból is, ha öt nő. Profilszakmai oldalon úgy kettő vagy három, magamat is beleértve, meg volt még a Márti a HR-en, meg az Andi a pénzügyön. Pontosabban ők maguk voltak a HR és a pénzügy. Huszonhét éves voltam és leszartam mindent, mert megtehettem. Mert napi 30 kilométert bringáztam, mert kurvajó csajszi voltam, mert nem csak eszes, hanem okos is voltam, és alapos és értelmes, és ezt ott értékelték. (Ott és akkor ezt értékelték – szól belőlem az enyhén dohos, de azt hiszem, jogos nosztalgia.) Egy alkalommal kiszámoltam, és többet kerestem az adott pillanatban, mint a két öcsém és a két egészségügyis szülőm együttvéve. Időnként azt is kiszámoltam, mennyit keresek egy cigarettaszünetem alatt. És akkor elszívtam még egy cigit, csak azért is. Szégyelltem magam, és egyszerre imádtam, hogy mindent lehet: velük, értük és pusztán magamnak is. 

Első kitérő akkor: mi is ez, hogy értékelnek? A magam definíciója, noha elvonatkoztatott, de megvan. Szabolcsnak hívták az első projektvezetőmet (fiatalabb volt, mint én most), akinél néhány hónap után kevés híján felmondtam. Hogy ez élhetetlen, amit ők agilis fejlesztésnek hívnak. Engem, német csecsszopóként földhöz vágott az ottani káosz. Ahhoz a rendhez szoktam hozzá, amelyet az Airport Handling Manual tudomisén, ezer oldala jelentett. Hogy ezt így nem lehet csinálni, mi a faszra is ragadtatam magam, anya, vigyél haza! És a faszi reakciója, amely gesztusáról lassan tizenöt év óta is gyakran megemlékezem: nem? Akkor tessék, csináld meg úgy, ahogyan szerinted jobb! Én meg teleszartam a kis liberómat, hogy ugyanis tényleg akkor mi a fasz. 

És lett mi a fasz (ma már jól értem, és utólagosan tényekből is tudom, hogy jól tudta ő, mit csinál, mert kurvajó vezető volt), sőt, és én akkor éreztem először, hogy önjogomon érek valamit. Volt még szerencsém hasonló szakmai és emberi kvalitású öntvényekhez, nevezzük őket egyéniségeknek, amennyiben azok, és remélem, hogy az ezt követő közel évtizedben talán én is hagytam ehhez fogható nyomot másokban, magam után. Sőt, tudom is, hogy igen. Egynéhány mellélépéssel együtt, természetesen. Ezekkel ma másként bánnék, de kétes, hogy más eredménnyel is járnának. Biztos voltam faszfej vagy hülye picsa, imitt-amott. Ki nem? Még biztos a fenti csávó is.

Szóval síeltem le a pályán tegnap, vagyis most már tegnapelőtt, és eszembe jutott ez az egész egy töredékpillanatra. Annyira nem síelek jól, hogy töredékpillanatoknál hosszabb gondolataim legyenek az adott helyzeten kívül, de időnként kapok egy-egy részeredményt vagy beszámolót a háttérfolyamatoktól. Hogy miért arra büszkék az emberek, amit élvezet nélkül érnek el? A teljesítmény miért az, amit kényszerűen érünk el? Miért eredmény az, amit a kedvünk ellenére viszünk véghez? Miért a szenvedésünk a bezzeg?

Mi a bánatos faszért nehéz annak örülni, ami a másik embernek jó, miközben a mi életünkre talán nincs is hatása? Miért a másik szenvedése okoz elégtételt? Meg aztán: miért ne lehetnék elismerő saját magammal szemben? 

(Ma már sokkal közelebbről értem, miért kellett a fasz tesómból, aki az ülve pisálás tudományát sem volt hajlandó alkalmazni nálam, ekével kirángatni a pénzügyeit.) (Nem, nem volt a tesóm fasz, csak annyira gyűlölöm, hogy azóta már egy fasz.)

Akkor a következő töredékpillanatra, nyilván már a felvonón és közel sem a töredékéhez, semmi elégedettséget nem éreztem, büszkeséget viszont hirtelen igen. Nem sokat, de egy kicsit, és akkor ebből a kis büszkeségből mégis megült röviden az, hogy valamit mintha csináltam, véghez vittem volna. Csak olyan ciki volt, hogy még pofám volt élvezni is.

Második kitérő akkor: nincs másfél éve, hogy én először sílécet láttam élőben, és nincs másfél éve és valamivel kevesebb másodperce, hogy eltaknyoltam volna rajtuk. Egy kibaszott darab lapos talajon, azon. Tényleg. 

Akkor jó ötletnek tűnt. 

Máig nehéz azzal elszámolnom, hogy síelni járkálok, méghozzá nem is keveset. Ezek szerint mégis befér az imperatívuszom mellé, úgy a sporttáskába, vagy a takargatott farzsebbe, vagy mikor egyszer a Pinta lepisálta a kanapét. 

De olyan nagyon élvezem! És eszelősen sok figyelmem és odaadásom van benne, és az van, hogy most, kedden, tehát végül is tegnapelőtt, az biztos, hogy a csúcsélményeim közé tagozódott a reggeli fél nyolcas síelés, és az is, hogy lehetett élvezni az egész napot, és hogy szabad volt kicsit büszkének lenni rá. Illetve megengedtem ezt magamnak. 

És már csak azt nem értem, hogy miért basznak ki, bocsánat, utasítanak vissza mindenhonnan.  Mert oké, hogy pillanatnyilag az egyik halott öcsém tart el, mert ld. följebb, egyszercsak gazdag lett a seggfeje, de én jártam közben fordítószakra meg bölcsészkarra meg minden normális helyre, ami érdekelt, és tudok vágni és bármit leszervezek két nap alatt és irodalomkritikákat szerkesztek és mégis 

- jelentkeztem szervezőnek a Margó irodalmi fesztiválra, indoklás nélkül hagyták a "kösz, nem"-et;

- jelentkeztem a Typotex Kiadóhoz egy szimpla bolti állásra, hátha van elég értékes a szakmai múltam és kulturális otthonosságom legalább ennyihez, ők is lepattintottak;

- jelentkeztem az Utcajogász Egyesülethez kábé mindenesnek, és tőlük is az indoklás nélküli "kösz, nem". 

Nem azért hagytam ott az IT-t, hogy valaha is visszamenjek és a hatalmas márkaneveknek dolgozzak egymillió szelfibotos nyereményjátékok webalkalmazásain, amik mellé nem szívesen írnám a nevem, hanem azért, hogy olyat csináljak, amit szeretek. 

Szóval: Anna vagyok, ezek szerint nem túl eszes, csak a Gauss-görbe jobb csücskében kuporgó. Nem olyan szépen síelek, de kurvajól. Sok mást negyven éve kezdtem már, és az is pont így le van szarva. Síelni legalább klassz. Jövő ilyenkor ugyanez lesz, csak már nem csupán jól, hanem szépen is fogok síelni, és másokról gondolom majd, hogy épp kapják be. A maradékot meg majd kitalálom. 

Látod, a végén mégis az lett, hogy apa, gyere és vigyél haza.

[diogenesz2020portugal]

Lisszabon - Portugália

[angelofghetto]

szeretlek Tátá

Mindig olyan nagy családot szerettem volna sok gyerekkel, mint az olasz filmekben. Hatalmas asztal, körülötte tesók és uncsitesók serege, hozzájuk tartozó anyukák, mindenki egyszerre beszél. Valaki szeletel valamit egy vágódeszkán, más kavartyul egy nagy tálban, a nyalakodóknak a kezére csapnak. A papák kint szerelnek/építenek valamit kalákában, néha valaki bedugja a fejét: "mikor lesz már kész az ebéd?" Állandó nyüzsgés, hangzavar, a gyerekek viháncolnak, vízfestékeznek, gyurmáznak, fűben hemperegnek, fára másznak, dobolnak és csattognak minden elképzelhető konyhai eszközzel, a kutyák ugatnak és kergetőznek, és sok a nevetés.

Nem így sikerült. Viszonylag ingerszegény volt a gyerekkorom, amiből könyvek olvasásába, fantáziálásba és a kreatívkodásba menekültem. Igazából sosem értettem azt a szót, hogy unalom. Talán csak az unalmas emberek unatkoznak, a többiek feltalálják magukat, legalább fejben. Szülni akartam magamnak egy ilyen családot. Sajnos túl későn derült ki, hogy a választott apuka ebből inkább mégsem kér.

Imádtam szülő lenni. Még nagyon élénken éltek bennem a saját gyerekkorom egyszerű vágyai és bosszúságai. Sokkal inkább voltam játszótársa a gyerekeimnek, mint szigorú szülője. Azt mondják, ez nem jó, de én azt hiszem, áldás, ha az ember képes megőrizni valamit a gyermeki ártatlanságából, a nyitottságából, az örökös mindent megérteni akarásból, a csodavárásából.

Most hogy lett onokám, hivatalosan is visszatérhetek a gyerekes hülyeségeimhez. Nagyinak lenni jobb, mint szülőnek: kevesebb a felelősség, és több a móka-kacagás. Legyenek csak a szülők a rossz zsaruk. :D

Ma kiszökött a házból a kismanó, és beosont hozzám, nagyokat kacagva a sikeres akcióján. Egyszerűen megjelent mellettem pizsamában, papucsban (és persze a collie segített neki, mert egyedül nem érte volna fel a kilincset).

Nevetve zuhant az ölembe hatalmas öleléssel, rám nézett azzal a huncut kihívással a szemében, és kigurult belőle az őszinte szó: "szejetjek Tátá".

Hogy miért pont ezt a nevet aggatta rám, nem tudom. Mama, Papa, Tátá. Mintha a zenei múltamra utalna :D Máskor meg ha betoppanok hozzájuk, mindent elhajít, visítva szalad hozzám kitárt karokkal, hogy Nagyíííííí !!

Nem nagyon lehet még érteni a beszédét, de erősen próbálkozik. Ha valami nagyon tetszik neki, azt mondja "miecce", ami azt jelenti, még egyszer. Mikor befejezte az evést, azt mondja: "ejégót" (elég volt). Legelőbb a kutyák nevét mondta ki hibátlanul, remekül ugat, iszik a kutyatálból, ha kicsit nem figyelünk oda, és a foga között hozza a játékokat. Mint a Kis kedvencek titkos élete 2-ben.

Ma elsétáltunk a boltba kettesben. Van itt egy olyan háztartási-illatszer-édesség-konzerv-tészta-üdítő-állateledel mindenes. Manyikával mentünk, a banyatankkal. Odafelé nem húzhattam, csak ő egyedül. Eltolt, hogy csak egy lépésnyiről követhetem, mert ő bír "egyegyül" menni.

A boltban ő bepakolt (abból a magasságból, amit ért), én kipakoltam. Elmagyarázta nekem olaszosan gesztikulálva, hogy Anya melyik mosóport szokta venni. WC-papírt együtt választottunk ő választott, mert neki a kacsás tetszett. Mikor megpillantotta a Kinder meglepetést, szinte ugrált a boldogságtól. Meglepően hibátlanul mondta ki "tojás! tojás!", és fel kellett venni ölbe, hogy felérje, és naná hogy a leghátsót szemelte ki.

Hazafelé is ő akarta húzni Manyikát, látszott, hogy félútnál már elég fáradt, de nem akart tudomást venni ilyen apró nehézségről. Közben megbeszéltük, hogy az egyik magas toronyban bimm-bamm van, a másik magas torony, aminek a tetején egy sima labda van, fölötte meg egy tüskés, abból meg szép zene jön.

És el kell énekelni a bimbam dalt együtt: "Jár a toronyóra, bimmm-bammm, bimmm-bammm. Jár a falióra bimbam-bimbam, bimbam-bimbam, és a kicsi zsebóra egész nap azt mondja tikitiki-tikitiki-tikkk."

Aztán meglátta, hogy a családi autó már a felhajtón áll. Felnevetett, majd a kabátomnál fogva magához húzott, és jelentőségteljesen közölte velem, mint valami reménytelen gyengeelméjűvel: "Haza Anya. Hoz kaját. Vauvaunak is." Felnevetett, mintha valami remek viccet mondott volna, és már tolt is hazafelé kabátostól, Manyikástól, két kézzel, tiszta erőből.

Annyira okos. Még a korához képest is. És a kis kezeit már egészen mütyi kora óta olyan kifinomultan használja, mint egy japán mester. És a tekintetei! Van a "most hülyének nézel, mi?", meg a "tuti hogy ezt nem eszem meg", meg az idegenekkel az a végtelenül ítélkező, kételkedő nézés, amitől muszáj nevetni. És van az a fajta, ami olyan, mintha kisütne a nap.

Szinte percről percre tanul dolgokat, alig tudom követni. Amit egyszer lát, azt leutánozza, megjegyzi, eszméletlen sebességgel. Sosem értettem, miért gügyögnek elmebeteg módra a kicsiknek. Nem hülyék, csak fiatalok. Az agyuk mint a szivacs. Elképesztő, ahogy összerakják a világot, és jönnek egymás után a kérdések, mert a világ érdekes.

Hazaértünk. A kinder tojást kikotorta Manyika aljából, és diadalmasan vitte a konyhába: "Anyáé!" És még jószívű is.

Aztán felém fordult, puszit dobott fél kézzel, pápát intett, és odavetette: "Mennyé aza!"

Csak így. Már hátat is fordított, és ment segíteni főzni. Egyedül üti fel a tojást, kevergél a habverővel mondjuk palacsintatésztát vagy krémeket. Mindent akar ő is csinálni, de nem játszásiból, hanem igazán. Nagyban. És még nincs kétéves.

[eltiron2]

Hogyan ért gyors véget az Állatkerti pályafutásom? (Kis Magyarország-bemutató)

1991 óta kisebb-nagyobb kihagyásokkal vendéglátóztam, voltam pincér, kocsmapultos, mosogató, ha mást nem találtam, üzletvezető, séf, kutyafasza. 2-3 éve azt mondtam, elegem van a 12-16 órás műszakokból, a feketemunkából, a hamis mítoszokból.

ÉS MOST SZERETNÉM MEGKÉRNI A SOK FOLLOWERREL RENDELKEZŐ ISMERŐSEIMET, HOGY REBLOGOLJÁK EZT A SZART. Tudom, hogy lehetetlenül hosszú poszt.

Szóval szóltam minden haveromnak, hogy aki tud a képességeimnek megfelelő melót, az szóljon. Sok mindent nem tudtam összeszedni: beszélek angolul, németül, meg még pár nyelvet nagyon alapszinten, van egy esti gimis érettségim, meg egy vödör tapasztalatom mindenféle munkákból, a legaljától a legtetejéig.

Idén tavasszal felhívott a legrégebbi barátom (32 éve ismerjük egymást), hogy őt kinevezték a Fővárosi Állat-és Növénykert (innentől: FÁNK) osztályvezetőjének, és megszervez nekem egy munkainterjút. De (innentől GG lesz a neve) borzalmasan rendes, szabálykövető fickó, tehát nem becsempész a hátsó ajtón, hanem írjak rendes pályázatot, menjek be interjúra, ő támogatni fog, mert tudja, hogy jó vagyok a munkára.

A munka nagyon nehéz és felellöségteljes: kapusnak kell lenni, mosolyogva érvényesíteni a látogatók jegyét és azt mondani nekik, hogy "érezzék jól magukat", naponta 2-3 ezer alkalommal. Ezért ajánlottak garantált bérminimumot. Persze az interjú alatt elmondtam, hogy van kereskedelmis múltam is, szóval végül "kapus-jegypénztáros-jegyellenőr" lett a hivatalos státuszom, ez lett rányomtatva a badge-emre is.

A munkainterjún ott volt a "beléptetési csoportfőnök" (innentől legyen a neve PP) is, akinek az volt a két kérdése, hogy 1. Vagyok-e legalább 100 kiló; 2. Tudok-e bánni a cigányokkal?

Igen és igen.

Ez idén áprilisban történt, és aztán elkezdtem élni az áloméletet: kurvaszarul kerestem, de bazi jó helyen dolgoztam, igazából engem a lóvé sosem izgatott.

Aztán bő egy hónap után jött egy koszorúér-görcs, nem sokkal utána pedig meghalt anyukám, de ezekkel együtt is csak 4-5 napot hagytam ki a munkából, mert (figyelem!) SZERETTEM OTT LENNI.

Az állatkerti alkalmazottak közszolgálati státuszban vannak (amit imádtam, és nagyon-nagyon fontos lett volna nekem egy banki kölcsönhöz), tehát nekik nem 3, hanem 4 hónap a próbaidő.

Augusztusban lett időszerű, hogy beszélgessünk a véglegesítésről, GG, aki odavitt, eljött beszélgetni hozzám, hogy bajok vannak, mert a csoportfőnök PP problémázik, hogy én nehezen illeszkedek be és a munkatársak panaszkodnak rám. Nem értettem. Semmi ilyesmit nem tapasztaltam, csak azt, hogy PP kerül velem minden kommunikációt.

Végül a döntés napján (ami megérne egy külön posztot) PP odajött hozzám és közölte, hogy megvétózta a szerződéshosszabításomat, tehát gyakorlatilag ki vagyok rúgva.

Köpni-nyelni nem tudtam - aztán kb két hét múlva GG feljött hozzám és elmesélte, hogy PP-t és vele együtt a fél beléptetési csoportot ki kellett rúgni, mert kiderült, hogy a pénztárosok és a kapusok hosszú idő óta rendszeresen együttműködve LOPNAK. A Modus vivendi lényegtelen, de soksokmillió forinttal károsították meg a FÁNK-ot. Engem pedig azért rúgatott ki PP, mert tudta hogy van egy cimborám a vezetőségben, szóval nem lehet belevenni a buliba, így kockázatos, hogy lebuktatom őket.

Ez még nem a vége a sztorinak. Jeleztem GG-nek, hogy szívesen visszamennék a céghez, mert minden szarsággal együtt igenis imádok ott dolgozni. Egyeztetett az újonnan kinevezett csopfőnökkel, aki felhívott, hogy mennyire örülne ha visszamennék és legyek a helyettese - szóval a bürokrácia miatt újra megpályáztam formálisan a régi pozíciómat, biztosra tudva, hogy visszavesznek.

Pár nappal később hívott GG, hogy nem vesznek vissza, mert a "cég" nem veszi jó néven, hogy favoritizálja a haverját.

Míg ott dolgoztam, rövid negyed évben végig küzdöttem a bürokráciával, lehetetlen sztorijaim lennének még.

De a lényeg az, hogy tökéletesen alkalmas vagyok egy munkakör ellátására, de nem dolgozhatok ott, because fuck you.

Ez a rövid történet.

[sztupy]

Mivel csak éjfélkor megy a vonatom haza gondoltam így 11 év után újra meglátogatom az első lakást ahol laktam Londonban itt @sronti hoodja mellett.

Volt council housing a terület, ahol talán már az összes házat kivásárolták, vagy legalábbis továbbbérbeadják, még ha illegális is. Londoni Magyaroknak is volt itt 3 lakása is, abból az egyikben laktam.

Mint látható szép biztonságos hely, vaskapu védi mindkét oldalt a bejáratokat, beleértve a játszótért meg a charitys ruhaledobó kukát is, amit nem igazán értek, de gondolom ennek a 10 lakásnak mindig van elég kidobandó ruhája, hogy megérje azt ott tárolni, a tágabb környék meg bekaphatja.

Játszótér sincs sok a közelben, csak itt. Asszem anno csak egyetlen házban laktak fiatalok a telepen a 10-ből, a környékről a legtöbben emiatt átmásztak a kerítésen, hogy hozzáférjenek a kosárpályához a helyiek nagy örömére.

Volt a közelben egy bolt, nagyon imádtam a szezámos kenyerüket, mindig azt vettem munka után hazajövet egy kis sajttal. A bácsi már nincs ott (bár ha ő volt Elif akkor még nyitott három boltot szóval jól megy neki a bolt hihi), de a bolt megvan, belülről kicsit kiegészült és már árulnak lengyel cuccokat is. Szerencsére a kenyér is megmaradt pont olyan ízűnek mint emlékeztem, de tényleg kihozta az emlékeket.

Összesen csak egy hónapot laktam itt. Velünk lakott a Magyarok Londonban helyi helytartója aki szedte a sarcot kéthetente. Mindig adott pecsétes papírt is, hogy átvette. Továbbra is ez volt az első és utolsó hely a UK-ben, ahol céges pecsétet láttam:

A helytartó mellett lakott velünk még egy beszívott gyerek, minden nap elmesélte, hogy úgy 3 órát sétált nyugatra, mert csak ott lehet jó füvet kapni. Buszozni sose buszozott, mert az drága. Volt egy PC-je, egyszer megkért, hogy javítsam meg, mert nem ment rajta a CPU hűtés. Kb. 5 másodperc alatt kiderült csak annyi volt a gond, hogy egyszer valószínűleg kikapcsolt állapotban (mármint a gyerek volt kikapcsolva nem a PC) lehúzta az alaplapról a CPU hűtő tápkábelét, mert túl zajosnak találta. Ettől mondjuk elszégyelte magát, mondta hogy ad £20-at, ha ezt nem mondom el senkinek, de nem fogadtam el, valszeg ennyi pénze volt a héten fűre amúgyis.

A negyedik lakóra nem emlékszem, de asszem ő volt a szobatársam. Sose volt ott, szóval a szoba többnyire az enyém volt egyedül.

3 hétig laktam itt, aztán a helytartó, aki amúgy tökre úgy nézett ki, mint @deadmanrideagain átrakott egy másik lakásba. Pár hónap múlva derült ki, hogy illegálisan, legalábbis a Magyarok Londonban-nál azt hazudta, hogy ezt én kértem. Nem költöztem amúgy messze, és a hely is jobb volt szóval annyira mondjuk nem zavart, de hát na. Itt mondjuk már nyolcan laktunk, Lacika volt a kedvencem, aki talán @lacikaszep volt kinézetre. Talán nem, már a fasztuggya. Az összes pénzét arra tette fel hogy kiköltözzön a Londonba, összesen két hétnyi lakbérre való pénze maradt. Angolul se tudott nagyon, de 4 nap alatt talált mosogatós állást, aztán ott dolgozott míg el nem költöztem fél évvel később saját kecóba. Mondjuk elég nagy fasz volt, kétszer jött haza hullarészegen úgy hogy elkezdett balhézni a többi lakóval, szóval az én 100 kilómra volt szükség, hogy szétválasszam őket. Lacikának amúgy voltak fontos gondolatai, mint például hogy a cheddar egy ízetlen sajt, nem úgy, mint a trappista, aminek van íze.

Volt itt még két csaj is, barátnők voltak vagy mi. Azóta már nem. Az egyik nem volt a legélesebb kés a fiókban. Hamar talált mondjuk munkát a közelben, büszkén mesélte hogy nincs bejelentve, teljesen fű alatt dolgoztatják, és ez neki tökéletes. Mondjuk a minimálbérnek csak a felét adták neki, de hát ugye ő akarta hogy pont úgy dolgoztassák ahogy Magyarországon szokás. A másik csaj amúgy rendes volt, mai napig tartjuk a kapcsolatot, esküvőkön is ott volt meg ilyenek, de persze már rég nem Angliában él.

Lakott még itt egy pár, ők voltak a helyi janik, velük persze mindig a bajom volt, nem igazán viselték el, hogy lakik a lakásban egy másik aki nem balfasz és ért a dolgokhoz (persze elég balfasz voltam amiatt mert Magyarok Londonbanon keresztül költöztem ki, de hát na), szerencsére nem sokáig bírták, és elköltöztek. Rám hagyták a szobájukat, ami a ház legnagyobbja volt, szóval azóta már én voltam ott a jani, vagy mi.

Egyszer meséltem a lakóknak, hogy öt perc sétára van egy hatalmas park folyóval, tök szép sétáljunk el oda, teljesen meglepődtek hogy Londonban ilyen is van. Mondjuk térképet sose néztek, hogy hol laknak.

Kb. 3 hónap múlva jöttek a Magyarok Londonbantól, hogy a helyi helytartó lelépett úgy két hónapnyi beszedett lakbérrel (ez lehetett vagy £10k, fasztuggya hány lakásért felelt) a csajával, szóval ha esetleg látnánk szóljunk a rend��röknek.

Na mindegy ennyi, a nosztalgiázás végén egy kis ajándék ablakalattcica. Én addig majszolgatok egy kis szezámmagos kenyeret sajttal. Lehet még elnézek a helyi csirkéshez, hogy mennyi volt az infláció. Anno asszem itt £3.50 volt a csirkés szenyamenü. De lehet csak £2.50?

[ajtostolahazba]

A kórház igazgatói kiképzés margójára...

Megdöbbenve olvasom ezt a "30 napos bentlakásos kiképzésen kell részt venniük a leendő kórház igazgatóknak" bullshitet. Egy hete volt a 35 éves osztálytalálkozónk. Egészségügyi szakközépbe jártam, nagyon kevesen vagyunk pályaelhagyók, a többség ma is (30-35 éve) műszakban keccsöl. Minden képzést elvégeztek, sokan felsőoktatásit is, de ténylegesen betegágynál dolgoznak, és hát konkrétan horror sztorikat meséltek a mai egészségügy helyzetéről. Napi szinten élik meg a megaláztatást(de szó szerint) Le se szarják, hogy szeretnének szabadságra menni, (a január óta szervezett találkozóra, ami szombati napon volt 2 ember azért nem tudott eljönni, mert be volt osztva úgy, hogy jóelőre kérte ezt a napot, de 2-en léptek le fél5-kor, mert 6-tól műszakban vannak). 33 éve műtőben dolgozó osztálytársam mondja, hogy a folyosón random megállítják fehér köpenyes vadidegen arcok, és minden alapvető udvariassági szabályt kikerülve, köszönés nélkül mondják, hogy "bárca?" vagy "bárcaellenőrzés", utalva ezzel a kötelező névtábla hordásra. (megjegyzem a bárca szó önmagában engem vérig sértene, a köznyelvben ez a kurvák papírja volt, hogy dolgozhatnak). Vagy körömvizit...eleve kesztyű nélkül Covid óta senki nem nyúl beteghez. Random ellenőrzéskor ha gél lakkos körme van a dolgozónak, az automatikusan 30ezer büntetés...lehet a körme 5 cm hosszú is, de nem lehet gél lakkos. 30 ezer... Nincs eszköz, nincs ember, de úgy tűnik emberség se. És csodálkozunk, hogy nincs utánpótlás. A mai generációval ezt már nem lehet megcsinálni, 2 ilyen megalázó szitu és ledobják a kesztűt, csá gyíkok, én leléptem. Belegondolnak abba, hogy milyen lojálisnak kell ahhoz lenni, hogy 30-35 éve éjszakázol, nyomod a 12-16 órákat, nincs ünneped, nincs bármikor szabid, ha épp akarnád, még akkor se, ha az jár..? A társaság felének tönkre van menve a térde, dereka, háta... a korengedményes nyugdíj korhatárt pont akkorra emelik majd 42 évre, mikorra elérnék a 40-et, kilátástalanság, csalódottság, kiégés...Mire szám��t a vezetés? Meddig lehet ezt csinálni emberekkel? Akik maradtak, azok a betegek, a hivatástudat miatt maradnak, vagy mert már nem mernek váltani 50 fölött. Megtakarításuk nincs, hogy kibekkeljék egy új karrier beindulását fedező időszakot, tulajdonképpen bele vannak kényszerítve ebbe. És nem az anyagi megbecsülés hiánya a legfőbb probléma. Hanem ez. Hogy mindegy, hogy 30 éve csinálod, láttál már mindent, jó szakember vagy, de nem vagy elég alázatos...? Alázatos...kivel? a beteggel? Mert azzal igen. Az orvossal, akivel együtt gyűritek? azzal is. Azokkal nem, akik elvárják, mert nekik hatalmuk van. Én imádtam az egészségügyet, egész kicsi koromtól azt akartam csinálni. Hospice-ban dolgoztam, életem legszebb időszaka volt! Soha annyi szeretetet, bölcsességet nem kaptam, mint ott, a betegektől. De éhen haltam volna, ha nem váltok. Sajnálom ezeket a csajokat nagyon.

A mindenhez is értő Pintér majd megoldja ezt is. Aztán betegként fetrenghetsz a saját szarodban, mert nem lesz ápoló, aki kimosdasson...De az igazgató legalább ki lesz képezve. :(((

[insane-girl666]

💞Imádtam a megismerkedésünket💞

[ankela]

elmentem a vígbe megnéztem a pál utcai fiúkat. jóvolt. ANYWAY. évek óta keresem 16 éves énem groundbreaking boka/átsferi fanficjét, ami valamiért eltűnt a merengőről (you know it's bad when azóta kb havonta megyek fel merengőre csak ezért, hátha visszakerült). nem emlékszem se a címére, se az írójára, csak azt tudom, hogy aged up au, asszem legalább az egyik pásztor fogdába kerül benne, bokának vannak kind of suicidal pillanatai (internalized and period-typical homophobia), amikor megjelenik neki nemecsek hallucináció formájában, cselééknél összegyűlnek páran és geréb (?) előkerít valahonnan ilyen korabeli jellegű női aktképeket/rajzokat, áts feri örömlányhoz jár, akihez elküldi bokát is (és imádtam azt a karaktert, she's a queen and an icon), és hogy van benne egy side character esküvője is. naszóval ez alapján könyörgöm. valaki. segítsen. megjártam ao3-t wattpadot fanfiction.netet és hasonlókat, áldozatot mutattam be páduai szent antalnak, aztán mégsincs meg. ha bárkinek ismerős és tud valamit róla, esküszöm meghívom valamire

[chimie]

A korábbi évekhez hasonlóan most is visszanéztem a tavalyi év kedvenc filmjeit.

10/10-es értékelést kaptak:

The Holdovers Tökéletes karácsonyi film szívmelengető végkifejlettel, de a szokásos klisék nélkül.

The Whale Tényleg nagyon erős dráma egy tanárról, aki mellesleg borzasztóan el is hízott élete alkonyára.

Babylon A 100 évvel ezelőtti és a mostani Hollywood őrült találkozása, tele csodás sztorikkal meg érdekességekkel a hősidőkből

9/10-et kaptak:

War Pony Egy indián film, ami a rezervátumok mai világát mutatja be - már csak ezért is érdemes megnézni, de tök jók a karakterek is

Let me Fall Kíméletlen drogos film Izlandról, ami elég izgi kérdéseket is feszeget - 2018-as, de valahogy tavaly került csak elém.

Talk to Me Az év horrorja nálam, imádtam, hogy a Gonoszt kábé rekreációs drogként használták a főszereplők, egyszerre volt szórakoztató, és retteghető.

Safe Place

Az a fajta film, aminek a hétköznapisága az erőssége, valahogy nagyon hitelesnek éreztem benne mindent, amúgy egy horvát fiú története, akit öngyilkossági kísérlete után próbálnak visszahozni a normalitásba.

A Man Nyomozós sztori, de nem nevezném thrillernek, lassú és filozófikus. Élet nagy kérdesei meg ilyenek.

Oppenheimer Hosszú volt, de tényleg ütött, na.

Műanyag égbolt

A kedvenc magyar film idén - igen, animációs és igen, sci-fi. . A sztori önmagában kicsit "vótmár" kategória, de a megvalósítás nagyon korrekt és tele van budapestiként imádnivaló részletekkel, például Tátrába vezető metró meg titkos földalatti üzem a vár alatti Alagútban. És egy jövő, amiben a Földön jobbára magyarok élnek ;)

Brother's Keeper

Egy török árvaház az isten háta mögött, a hegyekben... fantasztikus szereplők és az a fajta sztori, amiben minden apróságnak jelentése van. Lassú dráma.

The Quiet Girl Kb ugyanazt mondanám róla, mint az előző filmről, csak itt a nyolcvanas évek Írországa a helyszín.

The Blue Caftan Már a környezet is érdekes európai szemmel - a főhős egy marokkói szabó - de ebben a filmben sokkal több van ennél, talán azt mondanám, hogy a szerelem-szeretet ellentmondásairól szól.

Glass Onion Klasszikus krimi, nekem hozta a Knives Out szintjét.

All Quiet on the Western Front   A film, amit az Oppenheimerhez hasonlóan szerintem senkinek nem kell bemutatni. Tényleg tökéletes háborús zsánerfilm. 8.5/10, azaz majdnem kilences:

Blue Jean

Egy (persze csak titokban - különben nem taníthatna) leszbikus tanár a 80-as évek Angliájában és egy tanítványa, akit széjjel szivatnak az iskolában leszbikussága miatt (és akin nem nagyon akar segíteni).

Anatomy of a Fall Tulajdonképpen lassú krimiként is működik, de inkább az a fajta film, aminek egy karakter nagyon aprólékos, hiteles bemutatása az erőssége.

Journeys to the Edge of Consciousness Kedvenc dokumentumfilm mindenféle pszichedelikus kalandokról, néhol nagyon jó animációs betétekkel. És még Máté Gábor is megszólal benne!

[angelofghetto]

A Twin Peaks nem biztos hogy való a Zéknek. Mondjuk én azért imádtam, mert olyan jól meg volt csinálva, hogy a friss fűrészáru, a faházak és bútorok illatát is éreztem, meg a fenyőerdőét. Meg a kávézó párás melegét, a kávé és sütemény illatát. Lucy figurája volt a kedvencem. Viszont ehhez a sorozathoz osztatlan figyelem kell, mert egy mondat kimarad, és onnantól nem érthető a sorozat :D Ebből egyszer egy nagy sértődés is lett, mert az exem a tudtom nélkül vendégeket hívott, pont mikor a sori ment a tévében (ez még a netes idők előtt volt). Bevonultam nézni, ő meg azt akarta, hogy ugráljak a vendégek körül, akik megsértődtek. Nem véletlenül lett ex.