#holokauszt múzeum

[telaviv-delhi]

Hatalmas buli volt a vonulás, love is love, az Ügyvédem teljesen beállt a sok boldog, laza ember kisugárzásától. Budapest egy napig majdnem európai, élhető várossá változott (a messzimesszi távolban 20-30 fehéringes-feketenadrágos férfiseggfej zajongott, mint a hülyegyerekek. Talán a szexuális frusztrációjuk megoldását kellene keresniük). Utána az Ügyvédemmel életem legbizarabb eseményén vettem részt: főzés a Holokauszt Múzeumban. Mikor először ajánlotta Ügyvédem a programot, azt hittem, hogy megint elromlott a szimuláció és visszakérdeztem, h miért nem grill party. De ez is zseniális progi volt, már kilenc éve tolja a vegán észtágítást Steiner Kristóf a szerelmével, Nimroddal, az izraeli Nemzeti Színház néhai művészével (aki részben kolozsvári származású, mint kiderült) Utána hármas szelfi velük, nagyon jó a vájbjuk, szerintem haverok leszünk.

[bdpst24]

„Babérkoszorúktól a jeltelen sírokig”

„Babérkoszorúktól a jeltelen sírokig”

A Holokauszt 80, valamint az egyel egy évre eső labdarúgó Európa-bajnokság és az olimpiai játékok apropóján sporttörténeti kiállítással várja látogatóit a Holokauszt Múzeum, mellyel olyan tizenhárom magyar zsidó – vagy a faji törvények által zsidónak minősített – sportolónak, sportvezetőnek állít emléket, akiknek életük, munkásságuk a magyar és az egyetemes sporttörténet részévé vált. Fényes…

[izraelinfo]

Ritka fényképeket kapott a Kristályéjszakáról a Jad Vasem

Ritka fényképeket kapott a Kristályéjszakáról a Jad Vasem

[nemzetinet]

Minek a múlttal foglalkozni?

Különleges adottság, ha a múltbeli hibákból tanulni tudunk. Az intelligencia egyik meghatározása szerint az az okos, aki képes más hibájából tanulni és rájönni, hogy érdemes másképp csinálni.

Miért nem divatos mostanában a történelmet megidézni és kicsit elmerengeni azon, hogy mit üzen a jövőnek? Talán mert már a történelem is szinte csak pártos olvasatokban létezik. Magyarországon az urbánus–népi, vagy ha úgy tetszik, jobboldali és baloldali verziókban? Mi sem szemlélteti ezt jobban, mint a II. világháborús időszakra utaló emlékművek körüli óriási viták: Horthy-szobor, megszállási emlékmű, az elhurcolt és kivégzett magyar zsidók egykori lakhelyei előtti úgynevezett botlatókövek, vagy éppen az új Holokauszt múzeum? Nem tudunk sem ezekről, sem például a kommunista ügynökmúltból higgadtan beszélni, következtetéseket levonni.

Csehszlovákia története nem kevésbé kényes: beszélni kell a magyarok kitelepítéséről vagy úgymond „jobb a békesség”, nem kell hánytorgatni a múltat? A reszlovakizáltak identitásáról ki beszéljen? Sorolhatnánk napestig.

Minderről beszélni kell. Olyan új nézőpontot kell keresni, amely a jövőnkre nézve tartalmaz üzenetet e múltbeli eseményekből. Nem a különbözőségekre rámutatni, hanem arra, amit tanulhatunk.

Minap részt vettem a Véresmajor címmel hirdetett budapesti városjáró történelmi sétán. Már önmagában jó, hogy ennyi év után létezik ilyesmi: a nyilas terror tizenkettedik kerületi története két és fél órában, a főbb helyszínek mentén. Látni, hogy nem a németek, hanem mi magunk, magyarok, hogyan nyomorítottuk meg magunkat. Az ostromlott Budapesten 1944 telén két tucat fegyveres nyilaskeresztes rettegésben tartotta a városrészt, feltehetőleg sok száz ember megkínzásáért és haláláért felelősek. A tömegsírokat ma sem feltétlenül jelöli emléktábla az utcán. Néhány helyen csak pár éve került fel a ház falára egy-egy tábla, de a környéken lakók sincsenek tisztában a kerületük sötét múltjával. Az iskolámmal szemben két ilyen tömegsír is volt, történelemórán mégsem hallottam róluk, pedig az ablakból rájuk lehetett látni.

Kétségtelenül fontos, hogy az élet menjen tovább; nem búslakodni kell a múlton, de mégis, mennyivel egyszerűbb a következő sarkon elkövetett borzalmakat felfogni, mint a távoli Gulágokét vagy más rémtetteket? Alighanem mindannyiunk családjának vannak tapasztalatai a vészkorszakokból. Ha más nem, egyszerűen végignézték, ami történt. Vagy áldozatok voltak, netán elkövetők, néha egy családból mindkettő.

Nézzünk körbe az utcánkon, falunkban, városunkban: mikor milyen döntést hoztak elődjeink, ami később katasztrófához vezetett. Meg kellett kötni az alkukat? Hogyan élték túl, akiknek sikerült? Meg fogunk lepődni, mennyi mindenhez adhatnak a válaszok útmutatót. Ezért is érdemes a nagymama, nagyapa képét kitenni: amikor dilemmánk van egy döntés, egy állás, a jövőnk kapcsán, feltehetjük a kérdést – mit mondana a nagyi élettapasztalata? Nem hasonló helyzetben volt? Ideje, hogy hagyjuk, hogy a felmenők történelme a leszármazottak jövőjét javítsa.

Minek a múlttal foglalkozni? a Nemzeti.net-en jelent meg,

[mscastanea]

Jad Vasem

Az 1953-ban alapított Jad Vasem (emlékjel és hírnév, héberül szó szerint kéz és név) intézménye a Holokauszt Áldozatainak és Hőseinek Izraeli Emlékhatósága; helye a jeruzsálemi „Har HaZikaron”-on (az Emlékezés hegyén) elterülő többhektáros komplexum, amelynek részei:

A Nevek csarnoka (a holokauszt áldozatainak nevei)

A Nemzetközi Holokauszttanulmányok Iskolája

A Világ Igazai fasor (nemzsidók, akik zsidókat mentettek a holokauszt alatt)

Az Emlékezés Csarnoka

A Gyermekemlékmű

A Könyvtár és Levéltár

A Történelmi Múzeum

A Művészeti Múzeum

Az emlékhatóság adományozza a Világ Igaza kitüntetést, azoknak a nem zsidó embereknek, akik életük kockáztatásával mentettek zsidókat a holokauszt alatt. A kitüntetéssel tiszteletbeli izraeli állampolgárság is jár.

Minden Világ Igaza ültetett (vagy számára ültettek) egy örökzöld fát a Jad Vasem kertjében, ami a nevét viseli, ezzel jelképezve, hogy 

„aki egy embert ment meg, egy egész világot ment meg”. 

1989-óta a nagyszámú kitüntetett miatt több fának már nincs hely, ezért nevüket kőbe vésve emléktáblákon örökítik meg.

[happy-m-d-v-blog-blog]

Nanjing 2.2

Eljött az utolsó nap, és ismét korán keltünk viszonylag. Kicsekkoltunk, ami kicsit fura volt mert kellett volna a számla, amit az érkezésünkkor adtak, de se Petra se én nem találtunk. Nem is értettem, hogy ez miért volt gond, mert alipayen nagyon egyszerűen meg tudtam mutatni neki, hogy kifizettem, és aztán nem is volt belőle gond, csak egy pillanatra elgondolkoztatta a recepcióst, hogy akkor most mi is lesz. Megint baozi-t reggeliztünk, és elindultunk a Nanjingi mészárlásról szóló múzeumhoz (Ez kicsit olyan, mint otthon a Holokauszt múzeum. Nagyon-nagyon röviden annyi a sztori, hogy jöttek a japánok, és lemészárolták a fél várost.) Nos sajnos nem sikerült megnézni, mert pont zárva volt december közepéig, szóval gyorsan váltottunk a B-tervre (mármint a második dologra, amit aznapra terveztünk), ami nem más volt, mint 中山陵 (Zhongshanling), vagy más nevén a Sun Yat-sen mauzóleum. Ez a hely kicsit emlékeztetett a Normafára, amíg felfele sétáltunk a bejárathoz, azzal a különbséggel, hogy itt teljesen ki volt építve az erdei út fa deszkákkal, így nem volt nagy kihívás, de legalább nem kirándulós cipőben is teljesíthető. Még magas sarkúban is láttam embereket. XD Amikor odaértünk az általunk bejáratnak vélt helyhez, akkor bementünk volna, de valamit le kellett csippantani. Megkérdeztem a kapuban álló hölgyet, hogy mivel tudunk bemenni, és azt mondta, hogy csak az útlevél kell, és amúgy ingyenes. Mivel nekünk nem lehet lecsippantani az útlevelünket, mint a kínaiak személyiét, ezért elküldött valahova, amit nem értettem pontosan, de ezek után lementünk arra a helyre, ami úgy nézett ki, mint ahol jegyet lehet venni. Ott pedig a hölgy azt mondta, hogy kettőtől lehet bemenni, és hogy igen ingyenes. Aztán láttunk egy francia urat, aki szintén ott volt, és megkérdeztük, hogy neki mit mondtak, meg elmeséltük, hogy nekünk mit mondtak. Kiderült, hogy ő vett valahol jegyet. Szóval lehet, hogy nekünk is kéne. De akkor, hogy ingyenes? Elmentünk vele a kapuhoz, hogy megnézzük mi lesz, és igen, őt beengedték a jeggyel, szóval így elköszöntünk tőle és rájöttünk, hogy a bejárat mellett is lehet jegyet venni. Egyébként útközben kiderült, hogy a francia bácsi lánya pont következő félévben fog Pécsre menni tanulni, és kérdezte tőlünk, hogy milyen Pécs. Milyen kicsi a világ…haha. Szóval nagy nehezen megvettük a jegyet, mire rájöttünk, hogy teljesen félreértettek minket, mert ők azért mondták, hogy csak kettőtől lehet benni, mert angolul csak akkor volt idegenvezetés, de mi nem akartunk idegen vezetést, viszont muszáj volt befizetni rá, ami 100 yuan lett volna, ha nincs diák kedvezményünk. Mondjuk legalább ez egy kombinált jegy volt, ahova mindenhova bemehettünk. Meg úgy voltunk vele, hogy nem érdekel, ha már itt vagyunk akkor is megnézzük, ha 100 yuan. Kicsit idegesek lettünk már az össze vissza rohangálástól, meg kicsit fáradtak is voltunk. Végül sikerült bejutnunk, és egyből nekivágtunk, hogy megmásszuk a mauzóleumhoz vezető lépcsőket. Útközben megkívántam a fagyit, szóval vettem egyet. Nagyon drága volt, mert a lépcsőn árulták, ahova gondolom nehéz felcipelni a dolgokat, de megérte, finom volt. Sok lépcsőfok után felértünk a mauzóleumhoz, ahova be lehetett menni, de nem szabadott fotózni, és csöndben kellett maradni. Igazából csak egy nagy szobor volt bent Sun Yat-sen-ről. A hegy tetejéről egyébként nagyon szép volt a kilátás, és a francia bácsival is összefutottunk, aki nagyon meglepődött, hogy milyen hamar felértünk ahhoz képest, hogy sokkal később jöttünk be, mint ő. Mielőtt lemásztunk volna a lépcsőkön, kicsit leültünk pihenni a lépcsőre, meg elmentünk bepúderezni az orrunkat. :D (Fuh, hát az a vécé elég ijesztő volt, mert gugolós volt, habár nem ez volt vele a baj, hanem hogy alattad a lyuk fénylett, és konkrétan le lehetett látni kintre. Érdekes.) A rövidke pihenő után elindultunk lefelé, és következő állomásunk a színház volt. Nos nem tudtam, hogy a régi Kínában is voltak görög szerű színházak, de most már ezt is tudom. Nagyon érdekes volt, mert volt egy csomó fehér galamb, akik néha egy síp hangjára felrepültek a színpad mögötti kő építményre, aztán néha pedig visszajöttek az emberek közé, ahol etették őket, mert lehetett venni madár eledelt. Volt egy srác, aki annyira boldog volt attól, hogy ő galambokat etet, hogy csak na, állandóan mosolygott, nagyon aranyos volt. Itt is pihentünk egy kicsit, aztán elindultunk kifelé, hogy megnézzük a másik közelben lévő látványosságot, ami nem más, mint a 明孝陵, ami az első Ming császár sírhelye. Ez is egy elég szép kis hely, csak sajnos itt már szorított egy kicsit az idő, így majdnem nem néztük meg a legfőbb épületet, de végül gyorsan oda is felmentünk, mert nehogy már ilyen messzire eljussunk, és nem nézzük meg közelről. Ezek után pedig elindultunk vissza a vonat állomáshoz, hogy Petra és Barbi elérje a vonatot. Elkísértem őket a déli állomáshoz, ahol én is átvettem a jegyemet, hogy akkor legalább már a másik állomáson ezzel ne kelljen szórakozni. Közben beszéltem az egyik osztálytársammal, akiről kiderült, hogy ugyancsak épp Nanjingban van. Abban reménykedtem, hogy hátha egy vonattal megyünk vissza Yangzhouba, de sajnos nem, ő azzal ment amire nekem már nem maradt jegyem, de nagyon cuki volt, mert mondta, hogy ha tudja, hogy én azzal jövők, akkor ő is a későbbire vesz jegyet. Na majd legközelebb. Szóval már egyedül átmetróztam a másik pályaudvarra, ahonnan az én vonatom indult, de mivel volt még vagy két órám így két megállóval hamarabb leszálltam, mert láttam, hogy az a nagy tó, ahol múltkor Bettiékkel sétáltam. Közben vettem valahol street foodot, és elindultam a bejáratnál lévő cocohoz. Eddigre nagyon hideg lett, szóval szükségem volt egy meleg italra. Nagyon boldog lettem a szeles időtől, mert tiszta balatoni érzésem lett így a tó mellett sétálgatva, és annak ellenére, hogy nagyon fáradt voltam, és le akart szakadni a lábam, azon gondolkoztam, hogy milyen csodás is az élet. <3 Mire odaértem az állomáshoz addigra alig vártam, hogy leülhessek, mert nagyon fájt már a lábam a sok sétálástól. Bementem az állomásra, megkerestem a kaput, ahol be kell majd menni, és mivel nem volt szabad hely a nagyon kényelmesen kinéző fotelekben, ezért leültem a földre az üvegkorlát mellé és olvastam, mert volt még kb. egy órám az indulásig. Nagyon jól esett ülni. Ezek után a vonatra feljutás simán ment. A vonaton egy hölgy ült mellettem, aki egyszer csak megkérdezte, hogy oroszul olvasok-e…már megint orosznak hittek. Mondtam neki, hogy nem, magyarul olvasok. Innentől kezdve végig beszélgette velem az utat, és utána felajánlotta, hogy haza visz taxival, mert nagyon közel lakik a kampuszomhoz. 

[peterbreuerblog]

A Sorsok Háza és a Páva utcai Holokauszt Múzeum jövőjéről, valamint a B’nei B’rith jövő esztendőben szerveződő konferenciájáról.

Csak olyan múzeumról lehet szó, amelyik nemzetközi elismerést hoz az országnak (more…)

[korkep-blog]

Ma van a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja

1945. január 27-én szabadult fel az auschwitzi haláltábor

Az auschwitzi haláltábor 1945. január 27-én szabadult fel, ennek emlékére az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította. A határozat hangsúlyozza „az emlékezés és a tanítás kötelességét”, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.

  Az Auschwitz (lengyel nevén Oswiecim) melletti megsemmisítő tábort Lengyelország lerohanása után, 1940-ben létesítette az SS, a nemzetiszocialista párt fegyveres szervezetének parancsnoksága egy régi kaszárnyában, eredetileg lengyel foglyoknak. A kezdetben munkatáborként is működő láger bejárata felett cinikus módon tábla hirdette, hogy „A munka szabaddá tesz” (Arbeit macht frei).

  A törzstáborban és az 1942-ben a közeli Birkenauban (Brzezinka) létrehozott koncentrációs táborban építették fel az első gázkamrákat. Az első áldozatokat 1941 szeptemberében gyilkolták meg ciángázzal (cyklon-B), az iparszerű népirtás 1943 márciusában a holttestek elégetésére szánt négy krematórium üzembe helyezésével kezdődött meg.

  Auschwitz-Birkenau az európai zsidóság megsemmisítésének központjává vált, az oda érkezők egy idő után már számot sem kaptak, 70-75 százalékukra azonnali halál várt. A háború végén, amikor már közeledtek a szovjet csapatok, a gázkamrákat felrobbantották, a foglyok zömét legyilkolták vagy gyalogmenetben nyugat felé indították. A tömeggyilkosság bizonyítékait igyekeztek megsemmisíteni, ezért az áldozatok számáról a mai napig sincsenek pontos adatok.

  Az auschwitzi múzeum hozzávetőleg 1,3 millióra teszi a haláltáborba deportáltak számát, akik közül mintegy 1,1 millió volt zsidó, de sok lengyel, roma és szovjet hadifogoly is volt köztük, a meggyilkolt, meghalt emberek száma legkevesebb 1,1 millióra tehető.

  A tábort 1945. január 27-én a szovjet Vörös Hadsereg I. Ukrán Frontjának katonái szabadították fel, akik a táborban és az altáborokban mintegy 7500 végsőkig legyengült foglyot, többségükben nőket és gyerekeket találtak. Az auschwitzi múzeum honlapja azt írja: „Történelmi paradoxon, hogy a náci totalitarizmus foglyainak a sztálini totalitarizmust képviselő katonák hozták el a szabadságot.”

  hirado.hu/MTI

[vilaglato]

Felháborító feliratok jelentek meg: “Emeld a poharat a holokausztra” – kijevi graffitik

(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push(); „Emeld a poharad a holokausztra!”, mázolta fel valaki a kijevi holokauszt múzeum bejáratára. Hasonló jellegű grafitiket festettek az ukrán fővárosban lévő más zsidó intézményekre, egy zsinagógát is beleértve. Az izraeli külügyminiszter súlyos...

A teljes cikket itt találod ... Egyéb Közélet, Európa, Ukrajna #EgyébKözélet, #Európa, #Ukrajna

[napimagazinn-blog]

http://www.napimagazin.hu/havas-judit-monodramat-adott-elo-az-egyesult-allamokban/

New Post has been published on http://www.napimagazin.hu/havas-judit-monodramat-adott-elo-az-egyesult-allamokban/

Havas Judit monodrámát adott elő az Egyesült ��llamokban

Néhány nappal ezelőtt Washingtonban a magyar Nagykövetségen, majd az azt követő este New Yorkban a Magyar Házban hangzott el a címbeli kérdés Dr. Havas Judit irodalomtörténész, előadóművész szájából, aki mindkét helyen előadta Földes Mária: A séta (Emlékek) című monodrámáját.

A washingtoni előadás után Havas Judit, Magyarország Egyesült Államokba akkreditált Nagykövetével, Szemerkényi Rékával találkozott.

Az ENSZ közgyűlése január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította, 2005-ben. Azóta az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának évfordulóján tartják világszerte a holokauszt nemzetközi emléknapját. Ebből az alkalomból, megemlékezésként került sor a washingtoni magyar Nagykövetségen, illetve a New York-i Magyar Házban Földes Mária “A séta” című monodrámájának előadására.

Az előadást a New York-i Magyar Ház illetve az Amerikai Magyar Könyvtár és Történelmi Társulat szervezte a New York-i Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamara támogatásával. A Dr Havas Judit által előadott monodrámát Wohl Katalin alkalmazta színpadra, és az előadást Radó Gyula rendezte.

Az előadóművész, Havas Judit a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, irodalom történész és több évtizede, mint elismert előadóművész is közismert, de nemcsak Magyarországon hanem külföldön is. Rendszeresen tart előadásokat Európában, illetve az Észak – Amerikai kontinensen.

A monodráma alapjául szolgáló könyv az olvasót rendkívüli módon felzaklatja, ugyanis, a felhangzó emlékek mozaikjából összeálló kép leírja a főhős, az írónő saját egész életét, az erdélyi zsidó lány sorsát, amely a vidéki – erdélyi, Kolozsvár környéki – életből indul, majd a koncentrációs tábor pokla eredményeként ideggyógyintézetben folytatódik. Az emlékképek kavarognak a műben. A gyermekkorból, a lágerben szerzett lelki sérülésekből, a múlt emlékeiből áll össze végül is az olvasó, a monodráma nézője számára az a kép, aminek eredménye az az idegállapot amelybe a főhős a megélt emlékeinek eredményeként került.

Az a rétegekben egymásra rakódó emlékekkel zsúfolt világ, amely elvezette az erdélyi zsidó kislányt a zárdai keresztény neveltetéstől, a koncentrációs tábor pokláig, s az onnan történt felszabadulástól, az ideggyógyintézetig, az írónő által lefestett lelki folyamat, nemcsak csak a monodráma főhősének sajátja lett, hanem számtalan kortársáé is. Ennek a lelki folyamatnak a leginkább jellemzője a monodráma zárójelenete, ahol a főhős többször is felteszi ugyanazt a kérdést:

“Tessék mondani, hova kell ezután menni? Tessék mondani, mit kell ezentúl csinálni?” Az előadás közönsége úgy Washingtonban, mint New Yorkban feszült figyelemmel követte végig a magyar nyelvű, azonban az amerikai közönségre való tekintettel, angol nyelvű feliratozással lezajló előadást.

A New York-i előadás közönsége között természetesen többen voltak magyarok. Azonban a Magyar Ház megszokott közönségén kívül több magyar nyelven egy szót sem tudó amerikai néző is helyet foglalt. A közönség soraiban több román nemzetiségű volt, de még indiai néző is helyet foglalt a nézőtéren.

Tudósítóként nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzem meg az indiai nézőt, hogy mi volt a véleménye az előadásról. Meglepetésemre nagyon lelkesen azt magyarázta, hogy megértette a darabot. Ez köszönhető volt nemcsak az angol nyelvű feliratozásnak, hanem elsősorban Havas Judit plasztikus, értető előadásmódjának.

A Magyar Ház állandó közönségének egyik magyar tagja tudósítónk kérdésére azt válaszolta, hogy számára a ma esti előadás témája teljesen idegen volt. Eleddig nem sokat tudott a témáról, őszintén megmondta, nem igazán foglalkozott ilyen kérdésekkel, de ez az előadás számára adott gondolkozni valót.

A New York-i esten egy amerikai hegedűművésznő, Stephanie Kurtzman is közreműködött. A tudósító kérdésére a művésznő elmondta, hogy a monodráma előtt egy olyan zeneművet játszott el, amelyet az Auschwitzba menő vonatokon énekeltek a vagonokban. Az előadás egy világszerte közismert magyar dallal zárult. “Szól a kakas már” – énekelte Havas Judit, Stephani Kurtzman hegedűkíséretével, s volt a közönségben olyan is, aki együtt énekelt a művészekkel.

Az est befejezéseként Havas Judit és Földes Mária New Yorkban élő lánya Földes Ágnes beszélgettek a mamáról, s a darabról. Havas Judit azt firtatta, hogy mit jelent Földes Ágnes számára az előadás. Az írónő lánya válaszában kifejtette, hogy számára nemcsak a saját családjának a története kelt életre a színpadon, de ez számára sokkal többet jelent. Földes Ágnes, édesanyja művéről úgy nyilatkozott, hogy szerinte édesanyja “vallomása nem regény. Műfajteremtő alcíme szerint A séta – Emlékek – mini tragédiák. A választott – vállalt mozaikszerkezet felmenti az írót az epikus folyamatosság időbeli kötöttségei alól, eleve szentesíti a hős életének különböző korszakaiban és helyszínein tett kalandozásait…Jelentős részben Auschwitz poklában, valamelyik lágerben játszódik…Széles epikus ívét tekintve mondhatnánk akár több nemzedék életútját felölelő izgalmasan tömörített családregénynek is.”

Az előadás után többen is, a beszélgetések során, elgondolkodva ismételték meg az előadás zárómondatát:

“Tessék mondani, hova kell ezután menni? Tessék mondani, mit kell ezentúl csinálni?”

[bdpst24]

Emlékezzünk Együtt: 80% Kedvezmény a Holokauszt Múzeumban

Emlékezzünk Együtt: 80% Kedvezmény a Holokauszt Múzeumban

Különleges kedvezménnyel várja látogatóit a Holokauszt Múzeum. A Holokauszt 80. évfordulója alkalmából az intézmény december 31-ig 80% kedvezményt biztosít az állandó és időszaki kiállítás kombinált jegyáraiból. Az akció célja, hogy az ily módon jelképesre csökkenő összeg minél többeket ösztönözzön a magyar holokauszt áldozatainak örök emléket állító központ meglátogatására. Kertész Imre…

[izraelinfo]

Herzl bar-micvója, Szenes Hanna börtöne és Eichmann bunkere

Herzl bar-micvója, Szenes Hanna börtöne és Eichmann bunkere

Egyet fizet, hármat kap Még mindig nem zárt be a Dohány utcai zsinagóga mellett engedély nélkül működtetett álmúzeum.

Ha máshonnét nem, akkor az izraeli 10-es csatorna Kol Kalul (Teljes ellátás) című fogyasztásvédelmi műsorából értesülhettünk róla, hogy egy álmúzeum nyitotta meg kapuit a budapesti volt gettó területén, közel a Dohány utcai zsinagógához és Zsidó Múzeumhoz.

A márciusi riportot…

[nemzetinet]

„Bibi, Bergoglio és Soros Lengyelország ellen”

MAURIZIO BLONDE

/Tekintettel arra, hogy a hosszabb cikk november 5-i, csak egészen rövid ismertetés következik, noha érdekes./

Varsó nemrégiben törvényt fogadott el, amely blokkol több ezer zsidó kártérítést azok előtt, aki azt állítják, hogy családjuk vagyonát a II. világháború alatt kobozták el, amikor Lengyelország nemzeti szocialista megszállás alatt volt.

Az elfogadott törvény a kártérítésnél feltételül szabja,  hogy az illető lengyel állampolgár legyen kérelme beadásánál és Lengyelországban volt az állandó lakhelye, amikor vagyontárgyait elvették tőle.

A nemzetközi zsidó szervezetek ezt nagy felháborodással fogadták.

A cikk ezután kitér Elie Wieselre, aki 2016-ben halt meg, miután nagyon megszedte magát a holokauszt kihasználásából. A béke Nobel-díjasról kiderült, hogy egy 15 évvel korábban előtte született bizonyos Lazar Wieselé volt az A-7713-as szám, amit Wojciech Plosa, az auschwitzi múzeum igazgatója hivatalosan megerősített. Vagyis Wiesel ezt az azonosító számot ellopta saját magának, mint ahogyan azt Gruener Miklós, egy „valódi túlélő” megvádolta vele. Ezért nem volt hajlandó Wiesel soha megmutatni a karján az állítólagos tetoválást.

(http://www.effedieffe.com/index.php?option=com_content&task=view&id=9426&Itemid=100021)

(Egyébként “Bergoglio” =  Ferenc pápa)

A szövegben Soros neve egyszer fordul elő, mint aki ugyanazzal a szövegekkel vádaskodik a lengyel kormány ellen, mint Izrael és Merkel.

„Bibi, Bergoglio és Soros Lengyelország ellen” a Nemzeti.net-en jelent meg,

[izraelinfo]

Sztrájkolnak az ápolók • Változik a "minden izraelinek segély" program • Shmuli: Kisvállalkozóknak is munkanélküli segélyt • Orbán is a Jad Vasembe látogathat

Sztrájkolnak az ápolók • Változik a “minden izraelinek segély” program • Shmuli: Kisvállalkozóknak is munkanélküli segélyt • Orbán is a Jad Vasembe látogathat

A Legfelsőbb Bíróság elutasította azt a kérelmet, hogy a jeruzsálemi Jad Vasem múzeum tiltsa meg olyan külföldi országok vezetőinek hivatalos, az izraeli külügyminisztérium által szervezett látogatását a holokauszt emlékmúzeumban, akik személyesen, vagy országuk vezetőjeként súlyos emberi jogi jogsértésekért, emberiség elleni bűncselekményekért, illetve antiszemita megnyilvánulásokért felelősek.…

[izraelinfo]

A Jad Vasem múzeum kijavította a holokauszt áldozatainak emlékére mondandó imák szövegét

A Jad Vasem múzeum kijavította a holokauszt áldozatainak emlékére mondandó imák szövegét

“Úgy hiszem, hogy mindenkire emlékezni kell” – mondja egy líbiai holokauszttúlélő unokája. Az ő kezdeményezésére iktatták be a változást, és törölték a kizárólag Európára való hivatkozásokat.

A Jad Vasem jeruzsálemi holokauszt múzeum elfogadta egy izraeli gimnazista lány javaslatát, és módosította a holokauszt emléknapján szokásos ima szövegét. A módosítás már meg is jelent a központ honlapján.

A…

[bdpst24]

SAUL GYERMEKEI EMLÉKPROGRAM AZ ELSŐ ÉV

A Oscar-, Golden Globe-díjas, Cannes-i nagydíjas magyar film, a Saul fia alkotói, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárral együttműködve egy évvel ezelőtt jelentették be a Saul Gyermekei Emlékprogram elindítását. A Saul Gyermekei Emlékprogram célja, hogy összegyűjtse a holokauszt több mint 100 ezer magyar állampolgárságú gyermekáldozatának nevét, felkutassa történetüket és tisztázza sorsukat.

Az…