#hogy kell nem rohanni

[fellegajto-nyitogato]

faszkivan.

[csacskamacskamocska]

A szex ami régen

Szóval olvastam egy amúgy közepesen jó cikket a szexről, ami viszont érdekes emlékeket meg gondolatokat hozott fel. Előrebocsátom, hogy igen, piszok régen volt, hogy volt valakim, akivel ágybabújtam, de amikor volt, szerettem szerelmeskedni. Ehhez képest, jóideje csak beszélgetek róla. Annyira összekapcsolódik bennem az érzelmi-intellektuális vonzalommal, hogy úgy önmagában nem érzem a mardosó kínt amiért nincs. Nadehát, nem is vagyunk állatok, ugye. :D

A cikk egyik pontja az volt, hogy szexelj akkor is, ha nincs hozzá kedved! Ez volt ami megfogott. Mert eddig mindenki azt mondta, ne szexelj, ha nincs hozzá kedved! Akkor ezt most hogy? Talán úgy lehetne megfogni a dolgot, hogy szerelmeskedj akkor is, ha jelen pillanatban még nem gondolod, hogy akarnál dugni. Mert ahogy öregszünk, és minél régebb óta vagyunk együtt valakivel, annál kevésbé jelenik meg a spontán vágy illetve annál könnyebben tudjuk elnyomni a jelentkező vágyat. Most nincs erre időm, most ezért vagy azért nem komfortos, nem alkalmas. Ölelkezz, csókolózz, légy gyengéd a másikkal, élvezd a tét nélküli simogatást vagy akár az izgatást, legyen könnyed és játékos a dolog, mert bizonyos szükségleteket az is kielégít és nem muszáj, hogy orgazmus legyen a vége. Azt hiszem, a férfiak azért is nem szexelnek, mert előre gondolkodnak és előre frusztrálódnak. A nő szexet akar, én most nem, fáradt vagyok, úgy se áll fel, menjen innen inkább mert a frusztrációra, a megbántottságra, hogy visszautasítottam a közeledését, arra nincs szükségem, inkább elalszom a tévé előtt, akkor senki sem basztat azzal, hogy szexeljünk vagyis nem jön ki annyira hülyén, hogy nem szexelük, hiszen demonstrálva van, hogy fáradt vagyok. A nők könnyebben szerzik be ezt a szex nélküli intim együttlét élményét, tőlük elfogadják jobban, hogy csak ölelést, csókot akarnak, de nem azonnal dugni. De sok férfi ezt is elutasítja, nehogy elvárás legyen belőle. Hoppá, lehet, hogy ez egy erős kommunikációs hiba? A nő csak intimitást szeretne, de azon is megsértődik, ha nem dugják meg, mert tudja, hogy ez a férfinak fontos, vagyis, ha nincs megdugva akkor nem csak fizikailag nincs kielégítve, de érzelmileg is azt éli meg, hogy ő nem fontos. A férfi, gondolom, szintén szeretne intimitást, csak gőze sincs hogyan, mert attól tart, hogy ha nem szex a dolog vége, akkor abból baj lesz, mert tőle azt várják (nemtom ki) vagy magától azt várja, hogy férfiasan viselkedjen. Elég nevetséges így leírva, ezért nem is biztos, hogy igaz. De a lényeg, hogy elgondolkodtatott ez, hogy van egy ilyen fontos dolog, ami a párkapcsolat egyik sarokköve, hogy van-e szex vagy nincs. És csak a kúrásra koncentrálunk, arra nem, hogy ennek valami klassz, jó értelemben játékos, szeretetteljes, felszabadult, örömteli dolognak kéne lennie. Szereted a másikat, jó hozzáérni, szereted amikor simogat, becézgeti a tested, jó ebben az időtöltésben részt venni. És persze szexelni is jó és az orgazmus is jó. Bevallom, senki, de tényleg senki nem volt az életemben, aki ezt tudta volna csinálni. Nem kizárt, hogy ehhez meg kell öregedni és az adja, hogy már nem akarod felhabzsolni az ételt és rohanni tovább, mint kamaszként, hanem ráérősen eszik az ember, jobban odafigyel rá mit és mennyit, kíváncsibb vagy éppen ragaszkodik a megszokott ízekhez. Mindenesetre más.

Hogy élik meg ezt a férfiak? Hogy elképesztően frusztráltak ebben is, az nyilvánvaló. Ahogy az is, hogy nem beszélnek róla senkinek. Aztán elbaszódik minden, az élet meg elmegy, csak a homályos sóvárgás marad a vén faszoknak, hogy se nem basztak, se nem szerettek, csak volt ez meg az, némi önigazolás. A nők? Hát, még nem vagyok olyan öreg, de ahogy látom, fényévekkel rosszabb helyzetben vannak az idősödő nők. Akármilyen jól nézünk ki (:))))) akkor sem vagyunk már fiatalok, szóval a fiatalság varázsáról le lehet mondani. És amit leginkább tudunk nyújtani, az pont ez a nem sietős gyengédség, amiről írtam. De a férfiak nem ezt szeretnék, hanem a saját, acélos faszú fiatalságukat és annak a díszleteit. Nem is lehet kárhoztatni őket ezért, mert mi is vágyunk arra, hogy vonzónak érezzük magunkat és nehéz leszámolni vele, hogy úgy, mint húszévesen, már nem leszünk vonzók soha. Aki fiatalon nem beszélgetett a szexről, az már öregen se fog.

Nem tudom, bennem van valami derű ezzel kapcsolatban, magam sem értem miért. Bőgnöm kéne inkább, de olyan szép novellákat szoktam írni a vágyakozásaimból.

[okologiaigondololatok]

Rohansz-e?

Nagyon elrontottuk a világot

"Ó miért nem lehet az Istenem, hogy ne kelljen egész nap rohanni, semmit nem befejezni rendesen, már a következő teendőn törni a fejünket, míg az előző véget sem ért? Miért nem lehet az, hogy megállhassunk, végignézhessük, hova értünk el eddig és merre tovább? Miért nem lehet az, hogy a tisztességes élethez, nem túl merész álmokhoz elég legyen az, amit egy helyen dolgozunk? Miért kell reggeltől estig rohanva helytállni, egyik teendőből a másikba szédülni? Miért egyre korábban kelni és későbben feküdni, szép lassan megenni saját életünket, egyre kevesebbet élve, egyre többet dolgozva? Miért? Meddig lehet ezt bírni? Hová tart ez a magát megfeszítő társadalom, ez a réteg, a barátok, ismerősök, akik maguk is egész nap hajtanak? Hová fog megérkezni? A szívrohamba, agyvérzésbe, túlterheltségbe, idegösszeomlásba?

Mikor lesz végre egy olyan világ, amikor elég, ami van, tisztességes a munka és amire kell, elég a bér? Miért van, hogy több száz éve ígérik és sosem érkezett még meg,hanem mindig azok jutottak beljebb, akik ügyesek voltak, akik jókor jó helyen voltak, akik mindig jól akartak járni és mindig átléptek azon, ami nem volt az érdekük? Akik csak maguknak tekertek, akik csak maguknak gyűjtöttek, miért van, hogy mindig jobban járnak? Mikor lesz végre az, amikor nem sandítva a másikra, nyomja az ember a munka végét, főleg pár évvel a 40 után, amikor már nem a tempót kellene fokozni, hanem megérkezni valahova, egy olyan magaslatra, ahonnan körül lehet nézni és nem kell már több, még magasabb hegyet megmászni? Miért van, hogy tisztességes munkába beleszakadva lehet csak azt hozni, amit az "ügyesek" röhögve és pillanatok alatt? Én tisztességesen szeretnék élni és megérni, de a "sikeresek" elfogják a szelet lehetőségeink elől. Azt látom, hogy megszakadok, de nem érem utol őket, mert tisztességes akarok maradni. Emberileg, értelmileg, erkölcsileg, nem ügyeskedve, tisztességesen akarok élni és megélni.... Hát soha nem jön el ez? Mindig van hegy az egyenes ember előtt és mindig egyre meredekebb? A saját magába feszülő akarat egyszer megroppantja az embert, és akkor majd meg kell állni. De sokkal jobb lenne előtte. Mert mi mindig megmászni akarjuk, nem megkerülni. De akkor meg tükörbe nem lehetne nézni. Ez van." Hetesi Zsolt

"Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!

Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis."

[sztivan]

3 km úszás volt ma, ezúttal egy nagyon-nagyon nyugis tempójú, végig mellben tolt darab. érdekes és kicsit frusztráló volt az elején, hogy a nyugdíjas néniknél voltam csak gyorsabb az egész uszodában, de hát a regeneráció az regeneráció, ilyenkor nem rohanni kell. aztán a közepétől beütött az, hogy lassan sokat haladni is jóleső mozgás tud lenni

[avicdsgn1]

Úgy tűnik vannak még sokan akiknek ugyanaz ugrott be rögtön Puzsér áldozati pózán...hogy azért meg kéne hallgatni a másik felet is. Mert az ő esetében sanszos, hogy geciskedett és pofánbaszták, ahogy most is nemrég és csak ő adja elő úgy, hogy bullyingolták. Ha megnézed a mostani pofonjának is amit kapott kb. éves mocskolódó előtörténete van. De az a hatásvadász duma is vicc.....már annyira tipikus mogyoró gagyiceleb, hogy nem is kell agyalnia a clickbait címen, mint az olcsó bulvárfirkászoknak, hanem zsigerből jön. Már így beszél. "úgy megverték, hogy mentőnek kellett kórházba szállítani" Mint kiderült csak az orrát verték be. Ami nem túl valószínű, hogy eltört. Egy 8 éves kisgyerek nem tud akkorát ütni. Valszeg csak az orrporc sérült. Meg ugye ő Kádár-rendszer szülötte. Akkoriban még nem kezelték ezeket profin a komcsi hentesek, mint manapság szóval maradt volna nyoma. Egy orrbaverésért nem szokott senki mentőt hívni. Elvisznek orvoshoz. Érted egy kis vérzésért lefoglalni egy mentőt egy haldokló vagy szülő nő elől :D Ez minimum olyan, mint egy pofonért sikongatva rohanni a rendőrségre. Már akkoris egy elkényeztetett hisztérika volt. Addig bömbölt meg cirkuszolt míg nem mindenki rá figyelt.

[rozsaszin-parfum]

próbálom kiüríteni a fejemet. megint egy olyan terjengős, ömlengős, gusztustalan szarság fog kijönni belőlem, mint talán egy éve, amikor a fehér cipőmhátrahagyásáról duruzsoltam. és ennek se lesz semmi értelme, csak KURVÁRA DÜHÖS VAGYOK. ÉS DÜHÖNGENI AKAROK, ÉS SIKÍTANI, ÉS ELBÚJNI A VILÁGBÓL, VAGY INKÁBB ROHANNI, ROHANNI, ROHANNI, AMÍG VÉRREL NEM TÖLTŐDIK FEL TELJESEN A TÜDŐM, ÉS TALÁN MEGHALOK KÖZBEN. számítani akarok. számítani akarok. számítani akarok, számítani akarok, számítani akarok. hogy foglalkkozzon velem valaki, akárki, de nem a szüleim, nem a testvérem, nem a barátaim? talán barátaim. igen, barátaim, akiket eddig is távol tartottam magamtól, és most sem engedem őket közel magamhoz. azért akarok egy barátot, vagy őszintén csak bárkit, aki meghallgat, mert mindig néma maradok, mert mindig hazudok arról, hogy minden jó, mert mindig hazudok arról, hogy ki vagyok, hogy mit csinálok, mert könnyebb azt hazudni, hogy jól vagyok és hogy ma is csináltam valami hasznosat, mint azt mondani, hogy sikerült elolvasnom egy leszbikusokról szóló mangát, és hogy utáltam magam, és arról fantáziáltam, hogy egy nap egy évtized múlva hogyan próbálom, természetesen sikertelenül megölni magam, ami után valaki megment. és nem nekem kell pszichológust keresnem. és valaki befogad és engedi, hogy egész nap olvassak, és filozofáljak, és alkossak. és a fantázia vége most épp az, hogy ezek az emberek megunják, hogy ingyen élek, és egy fél év után leülnek velem beszélni, hogy most akkor lassan ennek véget kell érnie, és vissza kell térnem az életembe, és visszamegyek a lakásba, és visszamegyek a munkahelyre, és egy hét után összeroppanok. inkább összeroppannék és meghalnék, mint hogy beletörődjek, hogy ez lesz az életem. arról álmodozok, hogy valaki megment, mert zuhanok, zuhanok, zuhanok, zuhanok, zuhanok, zuhanok, zuhanok, folyton, folyton, folyton zuhanok. és aztén mosolygok és azt hazudom, hogy minden szuper. hát nem. mindig arról álmodtam, hogy újrakezdem az életem, és most meg is történt, és a padlóra kerültem. ezt akartam? ez volt az az út? ez volt az a diploma? nem. nem tudom. nem tudom. egyszerűen nem tudom. mindig arról álmodoztam, hogy egy nap művész leszek, mert ha nem alkothatok, akkor elpusztulok. és aztán kitaláltam, hogy csak akkor tudok sikeres művész lenni, ha nem kell azzal foglalkoznom minden nap, mint rendes munka. hanem kell egy rendes állás, amit kedvelek, és csak utána tudok alkotni. de fáradt vagyok, és belefáradtam, hogy nem tudok dönteni, hogy szegény vagyok és a pénz miatt aggódok, hogy nincs rendes lakásom, hanem csak egy szobám a világ két legidegesítőbb ember házában, és este nem pihenhetek, és éjszaka forgolódok, és nem mehetek akkor a konyhába, amikor akarok, hogy nem mehetek akkor a fürdőszobába, amikor akarok, hogy mindig mindenhol fel kell vennem egy maszkot és soha nem lehetek önmagam. még pornót se nézhetek, mert a szomszéd épületből belátnak. le kell húznom a redőnyt.

és én mindig, mindig, mindig, mindig csak lehúztam a redőnyt. mindig. és már elegem van. és pihenni szeretnék, és nem csak alapokat építeni, hanem elkezdeni az életem. és a kurva életbe is már, de én nem akarok ebben a városban maradni, és mindaz, amit felépítek, azt itt is hagyom három év múlva, és akkor kezdhetem MEGINT. és nem akarok újra, és újra, és újra, és újrakezdeni. mert elegem van, hogy nem jutok egyről a kettőre. szeretnék végre saját magam lenni. szeretnék szeretve lenni. valakit megölelni, megcsókolni, időt tölteni, szeretni. szeretni akarok és szeretve lenni. meg akarok bízni valakiben. de folyton elzárkózok a kapcsolatoktól. akikkel az egyetemen együtt szoktam lenni, mindenkinek csak utógondolat vagyok. mindenki megtalálta azt, akivel kijön, és én megint csak egy utógondolat vagyok, akit tolerálunk, de nem hívunk, ha nem muszáj.

azt akarom, hogy valami óriási történjen velem. tragikus, vagy nem. csak valami. csak fognám magamat, és mindent itt hagynék. mindent. az egészet. de tudom, hogy nem lehet, mert amit a leginkább hátrahagynék szívem szerint, az én magam vagyok. a szorongásaim, a gátlásaim. a szokásaim. az, hogy mindenkit lenézek. hogy nem vagyok önmagam, mert alig tudom, hogy ki vagyok. mert meg akarok dugni egy csomó nőt. és megismerni önmagam.

mert nem élek. mert megint a szobámban roskadok, mert kimerít az élet, az alapvető funkciók, a társaság, a magány, a tanulás, a pihenés, a szórakozás. az egyetlen dolog, ami maradt, az a zene. és az álom, hogy egy nap rajzolni fogok. de még a rajzolásra sem tudom rávenni magam, mert mindig azt priorizálom, aminek másoknak akarom mutatni magam. igen, tetszik a programozás. igen, szoktam tanulni. igen, eszek rendesen. igen, barátkozok. és közben megöl, hogy nem tanulok, nem programozok, elzárkózok a barátkozástól, katasztrofálisan eszek. hogy megöl a bűntudat. hogy leülök tanulni, de nem megy, és akkor órákkal később úgy állok fel az asztaltól, hogy nem tanultam, nem tudom, hogy mit csináltam addig, de nem is pihentem, nem töltődtem fel. és akkor mennék aludni, és a lakótársak abban a pillanatban egy órára befészkelik magukat a konyhába, amit tisztán hallok és értek, és akkor egy óráig már megint KURVÁRA NEM ALSZOK. és hallom, ahogy a szobában járkálnak. hallom, ahogy barátokat hívnak át szinte minden nap. és elegem van. azt akarom, hogy valaki megmentsen. hogy egy random francia nő azt mondja, hogy életem végéig eltart, és még luxust is nyújt, a világ legfinomabb boraival, whiskyjével, ételeivel, és egész nap csak rajzolhatok, festhetek, írhatok, olvashatok, tanulhatok, zenélhetek. és megtanulnék 6 nyelven folyékonyan beszélni, és megtanulnék a zongorán játszani, és megtanulnék festeni, és minden hétvégén vagy összebújnánk, vagy valami társaságba mennénk és intellektuális beszélgetésben vennénk részt. mert ezek hiányoznak. egy társ. pénz. értelmes beszélgetések. filozófia. művészet. történelem. hogy ne érezzem magam a legokosabb embernek a szobában. szeretnék irodalmat olvasni. szeretnék irodalomról beszélni. szeretnék érezni. szeretném megosztani az érzelmeimet. szeretném, ha valaki ismerne. szeretnék szerelmes lenni. szeretnék kapcsolatokba ki-be járkálni. minden héten más ágyában ébredni. és közben önmagam lenni. és ez nem fog megtörténni, mert minden nap fáradt vagyok. mert minden nap marha kényelmes az a kifogás, hogy tanulnom kell, és nem érek rá, és pihenni akarok, és egyik sem történik. marha kényelmes azt mondani, hogy hét közben nem lehet, mert korán kelek, és szeretnék aludni. nem erről kéne szólnia a 20-as éveimnek? hogy alig alszok, mert az egész világot fel akarom falni? hogy nem aggódok mindent túl? hogy megismerkedek a világgal és közben felfedezem önmagam? inkább aludjak 3 órát, de legalább ma is valaki új karjaiban aludtam el.

senki sem vagyok. művésznek mondom magam, de nem alkotok. egyetemista vagyok, de elegem van ebből az életformából. "az élet egy olyan dolog, ami másokkal történik." nem élek. nem haltam meg. lassan sorvadok. és itt a végtelen düh, a félelem, a pánik, a magány, az elzárkózás, az unalom, a fáradtság, az életuntság.

ki akarok lépni az életemből és átlépni egy világba, ahol gátlások nélkül, spontán, kötetlenül lehetnék önmagam. belefulladok a kötelességeimbe. belefulladok a felelősségbe.

2024.09.21.

[pitypangosgitar]

Azt hiszem ennek az életnek az elengedés a legnagyobb leckéje. Megérteni hogy itt a földön semmi sem állandó, minden mozgásban van bennem és körülöttem. Dolgok, érzések, emberek, jönnek, változást okoznak majd elmennek. Tovább állnak ha beteljesítették a feladatukat. Meg kell tanuljam elengedni mindazt amire már nincs szükségem. Meg kell tanulnom továbblépni azon ha valami már nem az életem része. A leckék egyre nehezebbek. Mindig ugyan úgy, egy spirálban felfelé. Könnyebb apró elengedések, majd szintről szintre egyre nehezebbek. A probléma ugyan az, más helyzetben és más aspektusban. Szintről szintre egyre feljebb emelkedek és minden alkalommal máshogy állok a feladathoz az előző tapasztalatával mögöttem. Most mégis azt érzem hogy megakadtam ezen a szinten, a spirál nem forog, egyetlen pontba ütköztem és hiába próbálok rohanni előre, egy fal áll előttem ami nem enged át és minden nekifutással csak jobban fáj és jobban megsérülök. Azt hiszem tudom mi az ami miatt visszalök, és csak el kéne engednem hogy átjussak rajta. Mégis minden alkalommal megpróbálom átrántani magammal, még ha tudom hogy fájni fog az ütközés akkor is. Mintha nem lennék képes felfogni hogy el kell engedjem ha tovább akarok menni. Annyira nehéznek és fájdalmasabbnak tűnik mint a falba rohanni újra és újra. Meghozni egy döntést ami pont ugyan úgy megváltoztatná az életemet mint ahogy az érkezése változtatott. Pedig a változás állandó és megállíthatatlan. Nem ülhetek le a földre a falat bámulva az idők végezetéig, bármennyire is kényelmesnek tűnik. Gyerek korom óta gyűlölöm a változást. Kicsiként egyenesen kiborított. Voltam az életemnek olyan szakaszai amikor képes voltam uralni és akartam változtatni, élveztem hogy a dolgok megváltoznak. Most viszont rettegek tőle. Ahogy megy az idő egyre jobban félek minden apró változástól. Egy részem mégis vágyik rá, állandóan. Mikor ez felszínre kerül, egyszerre akar mindent megváltoztatni. Aminek rendszeresen katasztrofális végeredménye van.

[ggtjapan2]

Csomagfelvét

Kövektező kör a csomagfelvétel. Emlékezteték a világ legnagyobb kezdetű témára a terminál kapcsán. Na itt vonatra kellett szállni és elutazni a csomagfelvételi terminálhoz:

Egyébként érdekes neve van a vonatnak:

A csomagfelvételi terminálban a tájékztató táblán kiírt számok alapján 70-nél több óriási szalag szállítja, ha kell, egyszerre az érkező járatokhoz tartozó csomagokat.

A pisivel, migrációs hivatalnál rengeteget vesztegeltünk, egyébként kicsit szándékosan, mert el akartam kerülni a eözönlő tolakodó csordát, amik szörnyen stresszelnek. Mindezek után fura volt, hogy nagyon kevesen voltak a mi csomagszállító szalagunknál (talán 54?) és még csomagok sem voltak sehol. Leültünk vártunk. kb 6-8 perc múlva megjelenteküres tálcák, amik körbe körbe mentek, de utána sem jött semmi.

Aztán vicces dolog történt: Egy egyenruhás várakozónak (talán pilóta?) ugyanolyan bőröndje volt mint nekünk. Ami végül is elég tucatbőrönd, nem nagy csoda, legalább kicsit elterelte a figyelmünk. Ő is ott várt a többire, de aztán egyszer csak elment. Akkor láttam, hogy a Budapest alá apró betűvel ki van írva, hogy “loaded”. Ami ugye nézőpont kérdése. Lehet az is, hogy végre bepakolták a szalag túloldalára és mindjárt jön. De alatta volt egy Barcelona is, ami mintha aktívabb színű lett volna Loaded alcím nélkül.

Dia felvetette, hogy nem lehet, hogy az mégis a mi bőrőndünk és minket kerestek? “Á dehogy!” feleltem. Nagyon nem úgy festett a fickó, mint aki keres valakit. Nézte ő is az üresen forgó szalagot és beszélt pár szót egy másik hivatali emberrel. Aztán pár tizedmásodperc alatt végigfutott bennem, hogy “azért mégis mekkora az esélye, hogy egy kínai ( !) hivatali ügyintézőnek van ugyanolyan bőröndje, mint nekünk?”.

Elkezdtem rohanni utána, de már eltűnt előlem. Lepeergett bennem, hogy jó isten, most vissza feladják, vagy indul valami elképesztő procedúra az elveszett bőröndök gyűjtő temrináljában (gondolom minimum ez is egy külön épület ekkora légiforgalom mellett, mondjuk taxival 15-20 km-re a város szélén. Megkérdeztem egy pultnál egy fickót, hogy mi van, ha nincs meg a bőröndünk és mutattam a számát. Unottan jobbra mutatott és ott volt egy kis bólyákkal elkerített részen a valóban mi bőröndünk 1 másik szegény árva társaságában. Vagyis valóban nagyon lemaradtunk a többiekről és a kiadásról is. De minden jó, ha vége jó!

[self-careforloneliness]

Lehetetlen Visszagondoltam az estére, Tárt karokkal emlékszem Kapaszkodtál, nem féltem Megcsókoltál, nem kényszer Egyből tudtam ennél szebb Pillanat nem lesz még egy Ha tehetném az egészet Újraélném megint mert, Azóta se tenném le Az álmaim egy percig se, Benned látom az esélyem, Egy új életre és emlékre. Ketten a világ ellen Rohanni a szebb életbe Küzdeni, hogy enyém legyen Feltenném az egész lelkem Csak hogy végre veled legyek De tudom végül nem én kellek, Az élet nem úgy hozta, én nem ezt kértem.. Miért lett rosszabb, miért nem értem? Mondd el kérlek, mit reméljek? Merre lépjek, merre nézzek? Arra vágyom minden éjjel, Hogy másnap reggel velem ébredj. Maybe in another world, with no consequences I'd conquer your heart, and I'd take what's mine, I'd be the one, you'd like and the one you'd love. But it's all in my dreams, I can't really sleep right. The thought how I feel, really kills me lately. I hope that one day you'd wake me, Just to tell me, "-it was all a bad dream, wake up sweety." But it's never that easy, I'd say it can't really happen baby, The girl in my dreams, The one that I seek: Ocean blue eyes, and the shining blond hair, The joy that she brings, and the brightest smile i've seen, She's the one that I can never reach. The girl from the past, The one that I need, Hear me out girl, and let me in please.. De egy percig még elhiszem, Hogy lehet még esélyem, Elvégre egyszer még nem régen Csak te voltál az elmémben Beköltöztél és elhittem, Hogy biztonságban lennék de, Nem úgy ment, most elvérzek, Fuldoklom kérlek mentsél meg, Sodor az ár és elvészek, A rengeteg szép emlékben. Mennem kell, de nem lépek Engednék, de ennyit nem. De tudom semmi reményem, Egy könny csordult a szemében, S a tükör elől ellépve Tudtam végleg menni kell. Nem kérdeztem semmit sem, Csak hallgattam mert ennyi ment, Tudtam nincs új fejezet, Csak újabb üres rétegek. Lehetett volna másképp, Máshogyan egy más kép, De mások voltunk másért Így ez lett végül más nincs.

[bdpst24]

Védd az egészséged, menj szűrővizsgálatra!

Szűrővizsgálaton részt venni hasznos. Ha beteg az ember azért, ha pedig nem, akkor azért. Hiszen sosem lehet tudni. Persze nem kell egyből orvoshoz rohanni minden kis problémával, de ha van egyfajta rendszeresség az életedben, és szánsz időt rá, hogy kivizsgáltasd magad, abból rengeteg előnyöd származhat. Na meg persze abból, ha mindennap teszel azért, hogy egészségesebb legyél. De mennyi…

[faszom-azegeszbe]

Nem fogok a karjaidba rohanni pár kedves gesztus után, nem fogok mindent elfelejteni, mert unatkozik és egyedül érzi magát. Se ő se én nem vagyunk már ugyan azok az emberek, mindegyikünk megérdemli hogy megbecsüljék és ne hitegessék vagy használják ki. Érek annyit hogy ha azt kérem tegyenek az emberi kapcsolataimért legalább annyit amennyit én beleteszek akkor tudomásul veszik vagy pedig hagyják hogy végleg elsétáljak, de nem használnak ki, és megértik ha időre van szükségem arra hogy újra leengedjem a falaim és megbízzak másokban, ha szeretnél az életem része lenni ezúttal meg kell érteni hogy a minimum minimuma nem lesz elég. Sajnálom.

De remélem nem adják fel ilyen könnyen!

[queen17sposts]

Fogalmatok sincs arról, hogy mit műveltek, így Karácsony előtt az üzeletekben. Kikéritek a csemegepultból a felvágottat, aztán még sem kell, és otthagyjátok valahol az eladótérben. Teliszedtek mindenfélével egy bevásárló kosarat/kocsit, aztán ott felejtitek, úgy ahogy van. Rohanni kell, mert nincs idő. Széttépitek egy ruházati termék csomagolását, mert nem látjátok, hogy milyen méret. Aztán odacsapjátok valahová, ahogy sikerül. Tudtátok, hogy sérült csomagolással egy termék eladhatatlan ?

Bennünket dolgozókat csak akkor láttok meg, ha nem találtok valamit. Odafordultok hozzánk, de a kommunikáció nem úgy kezdődik, hogy: jó napot/estét, hanem úgy, hogy :"hol találom"? Ugyanakkor elvárjátok, hogy amikor Ti odajöttök, legyen minden a helyén, igazìtva, hogy szép legyen.

Órákat dolgozunk azért, hogy minden a helyén legyen. Kipakoljuk a raktárból mindazt, amire szükséged van. Összeszedjük, amit széthagytál és a helyére tesszük Tudtad, hogy ami hűtést igényel és nem tudjuk, hogy mikortól van "nem hűtött területen" az a szemétbe megy ? Tudtad, hogy az a kenőmájas, amit még sem kérsz a kasszánál, kidobásra kerül ? Tudtad, hogy sérült csomagolással nem eladható a termék ? Te sem vennéd meg! Tudtad, hogy a hús, amit kikértél a húspultból és aztán beraktál a mirelitek közé, azt kidobjuk ,mert nem tudjuk, hogy mennyit időt töltött nem hűtött területen? Tudod, hogy a szertehagyott termékeket egyenként tesszük a helyére? Van fogalmad arról, hogy ez áruház szinten mennyi idő ?

Nem, fogalmad sincs erről, de elvársz, igényelsz. Szerinted mennyi idő kell ahhoz, hogy egy áruházi dolgozó pontosan tudja, hogy egy termék hol van ? Nem tudod, de elvárod, hogy tudja, hogy az általad keresett tengeralattjáró-légtisztító pasztilla melyik sorban, melyik modulon található. Este jut eszedbe , hogy zoknit kell venni a gyereknek és zokonveszed, ha az őr szól, hogy zárunk. Képzeld el, le jár a munkaidőnk és mi is szeretnénk végre haza menni.

Nekünk nincs hagyományos Karácsonyunk. A mi Karácsonyunk november elején kezdődik és onnantól csak töltünk és töltünk. December 24-én délben ér véget a munkaidőnk. Te már akkor a levest főzöd, vagy éppen az ajtònkon dörömbölsz, hogy lemaradt a bevásárlólistáról a cérnametélt.

Nekünk a Karácsony a Te Karácsonyodról szól. A mi feladatunk kiszolgálni Téged. Mi hazaesünk, nincs várakozás, nincs felkészülés, nincs feldíszített lakás, nincs karácsonyi hangulat. Amire jut idő kész lesz, amire nem, hát elmarad. Nekünk minden nap munkanap, mert Te mindennap jössz vásárolni. Várjuk az ünnepek végét, mert akkor

könnyebb lesz talán.

Lényeg: ha látsz egy kereskedelmi dolgozót, vedd már a fáradtságot, hogy köszönj neki, szépen kérd és köszönd meg a segítségét. Bizonyára végtelenül fáradt és jól esne neki is egy kedves szó."‼️‼️

🤔🤔🤔🤔🤔

"𝒊𝒔𝒎𝒆𝒓𝒆𝒕𝒍𝒆𝒏 𝒔𝒛𝒆𝒓𝒛𝒐̃"

[villanypeter]

KI AZ ELSŐ EMBER EGY CÉGNÉL? NEM IS GONDOLNÁD!

Hihetetlen dolog történt velem a múlt hét péntekén. Nagyjából már a munkaidő vége felé jártunk, amikor csörgött a telefonom. Persze nem tudtam oda rohanni, de szerencsére láttam ki keresett.

A régi iskolámból hívtak, ahol a villanyszerelést tanultam annak idején. Szép időket éltünk ott át együtt, és emlékezetes volt az oktatás is. Tudás és gyakorlat szintjén is. Bár hozzá kell tennem, hogy a fontos és pontos dolgokat nem ott tanultuk meg, de ha odafigyeltünk jó alapokat tudtunk szerezni.

Szóval az iskolai központi számáról kerestek. Úgy éreztem, hogy gyorsan befejezem a pakolást (szeretek lezárni 1-1 folyamatot), és utána visszahívom majd. Hogy melyik mellék kereshetett? Na ezt majd kiderítjük.

Azonnal elkezdett járni az agyam a rendezkedés közben, hogy vajon ki és miért hívhatott? Osztálytalálkozó miatt biztosan nem, mert úgy ahogy tartjuk a kapcsolatot, és azt amúgy is egymás között beszélnénk meg. De akkor ki és miért?

Első gondolatom az volt, hogy biztosan valamelyik volt tanárom az, aki a közösségi médiában követ engem, és szeretne felkérni “motivációs előadásra” az iskolában, hogy kicsit felrázzuk az állítólag éppen nem nagyon lelkes szakipari tanuló diákságot.

A második gondolatom az volt, ami talán közelebb állt a valósághoz, hogy szeretnének jönni tanulni hozzánk. Papíron gyakorlati képzőhely vagyunk, annak idején komoly kritériumoknak kellett megfelelnünk, hogy részt vehessünk ebben a programban. Emiatt tudunk fogadni iskolai gyakorlatot teljesíteni akaró diákokat.

Ez utóbbi egy érdekes dolog. Mivel a székhelyem vidéki, eszembe is jutott, hogy legutóbb ilyen esetben csak a “papírt” kellett volna kitöltenem az ottaniaknak, és ezzel letudni a gyakorlatot. Meg is volt a véleményem erről a “rendszerről”. (És értem én ezt az erőltetett képzési menetet, de jó vége nem lesz, az biztos.)

Az év végi erőltetett menetben jól is jönne egy kis segítség - gondoltam magamban. Persze kétséges, hogy milyen diák jönne hozzánk, de tapasztalatom szerint, ha van némi kézügyessége, akkor könnyen érdekeltté lehet tenni, hogy pontosan és szépen dolgozzon.

Felfokozott idegállapotban, izgalommal telve, egy életem egy halálom, eljött a pillanat, hogy felcsörögjem a számot. Úh, vajon melyik gondolatom válik valóra? Meglepetésemre egyből fel is vették (korábban nem szokták). Bemutatkoztam, ki vagyok, és még a képzeletemet is felülmúlta, az ami történt!

Ugye tudjátok, hogy egy intézményben ki a mindenható főnök? Ki az első ember? Az igazgató? Neeeeeem. De nem ám! A portás és a takarító! Bizony.

Mert, ha a portás pikkel rád és nem akar beengedni, akkor bizony nincs tovább. Az út csak rajta keresztül visz tovább…

És miután bemutatkoztam, és elmondtam, hogy ki is vagyok és miért telefonálok, a portás, az első ember is elmondta, hogy ő keresett, mert a szomszédos panelban lakik és szeretne lecseréltetni egy konnektort…

Nos így kerültem kapcsolatba újra az iskola első emberével.

[retyerutya]

Itt már Somkuti arról beszélt, hogy választani kell Nyugat és Kelet közt az ország érdekének megfelelően, és ha a Nyugat kitaszít minket, nem kell velük rohanni a pusztulásba. (Ez van a legelején.)

[epigon-apokrif]

Szerelem mindig

Rég nem írtam ide. Igazából most is csak azért jöttem, hogy pár szót szóljak a boldogságomról.

Azt hiszem, minden összejött teljesen.

Szerelem, szex, boldogság.

Nevetés.

Amire oda kell figyelnem csupán, hogy tényleg felelősségteljes legyek, és ne csak mondjam, hogy "feleségül akarlak venni", és "gyereket akarok tőled", hanem tegyek is érte.

Persze, mindent jól csináltam, azt hiszem.

De ami igazán nagy szintlépés, az ha jóból kiváló leszek.

Persze, egész nap az ágyban döngetni jó. De egész nap együtt lenni és együtt dolgokat csinálni, mosni, főzni, takarítani, kiváló.

Persze, egész este szexelni jó. De reggel időben felkelni és dolgokat csinálni kiváló.

Persze, megígérni fűt-fát-bokrot jó, de tenni érte: kiváló.

Félteni, aggódni, kicsit féltékenynek lenni: jó. De bízni, hinni, és szeretni: kiváló.

Persze, sietni, rohanni, jó. Okosan várni, jó időben cselekedni, türelemmel nyerni: kiváló.

Legyünk hát jóból: kiváló.

[mirabellomonferrato]

He? :) A melóhelyem 3 hónap külföldi távmunkát enged. Esetleg 2x 3 hónapot, ha jófejek. És van még 30 nap szabim is. Szóval kint lennék pár hónapot minden évben, és ha bejön a dolog, akkor majd nyugdíjasan hosszabb időkre megyek. Addigra kitapasztalom mikor jobb, mikor rosszabb. Ha sikerül kifogni egy jó repjegyet, akkor még egy hétre is érdemes lemenni. 1 hónap-3 hónap az az idő ami alatt már az ember ki tud kapcsolni, ki tud zökkenni, kapkodás nélkül tudja élvezni a dolgokat. Nincs az a sürgetés, mint egy turistaútnál, hogy rohanni kell mindent megnézni, ami a pár napba belefér. Ha elunom magam, akkor megyek és megnézek dolgokat, de nem pazarlás az se, ha nem mert amíg meg nem szokom, addig minden új élménynek számít. Jó is meg rossz is. :) Még nem tudtam megérteni, hogy Olaszországban hogy működik ez a dolog, hogy rengeteg eladó meg üresen álló ház van. Sokkal, de sokkal több, mint Magyarországon. Vannak elképzeléseim róla, hogy esetleg az újépítésűt nagy kölcsönökkel támogatta az állam, jobban megérte belevágni, viszont nemfizetéskor a bank sokkal simábban viszi a házat, mint nálunk, sok épület áll félkészen, bár kevesebb, mint 20 éve, úgyhogy ez a kölcsön dolog is megállhatott valamikor. Érezni a covid hatását, érezni a gazdasági válság hatását mert rengeteg a bezárt üzlet is. Földrengés, árvíz után vannak (az állampolgároknak) nagy lehetőségek 110%-os támogatás a felújításra, ez néhány hirdetésben is szerepel. De ezzel minden bizonnyal járnak kötelezettségek is. Úgyhogy nem mindenki vág bele, a ház meg ott áll üresen. Közben, úgy tűnik, hogy az olaszok remekül elélnek a semmiben, egy útszéli egyedülálló házban és nyilván kocsival viszegetik a gyereket mindenhova, meg kocsival mennek melózni vagyis a távolság nekik nem akkora gond, az életüket könnyeden szervezik a nélkül, hogy a bolt sétálásnyira lenne. Amúgy a kérdésed jogos, csak az én esetemben nem szempont. :) A ház ára meg kb ugyanannyi, mint amennyiért nálunk egy ekkora faluban kapsz egy ekkora házat nagyobb kerttel meg melléképületekkel, jobb állapotban. Itt viszont közelebb a tenger és nem értem amit az emberek és a politikusok beszélnek, ami óriási előnye a helynek :D

A ház amire ajánlatot tettem

Mirabello Monferrato A nevét is imádtam a településnek. :D Egy nagyon kicsi falu Alessandriához közel, a tengertől (Savona) 1 óra 15 perc, Milánó 2 órányira van. Busz van Alessandriába, onnan vonattal bárhova. Az ára volt megkapó elsőre. Aztán az, hogy van terasz, ha nem is nagy, de kettő is, egész jó kilátás, van kert, mondjuk kisebbb, mit gondoltam, üres, és leszámítva az irdatlan felázást a homlokzaton, a képeken más katasztrófa nem látszott. A bejáráskor azért felfedeztünk pár dolgot amit muszáj bontani-javítani, de ha hozzá se nyúlnánk semmihez is állna a ház még 150 évig. Az elosztása kellemes, eredetileg 2 lakás volt, külön helyrajzi számon, de mostanra egyesítették. Hátul van egy kis hátsó udvarka. A kerben gyíkok laknak :) :) A főtéren van, a templom mellett (ahol mindn délben 5 percig harangoznak, elég rondán :D), szemben a polgármesteri hivatalra lehet rálátni, meg a piactérre, ahol csütörtökönként piac van, gyömölcsöket, tengeri halakat, rákot, polipokat, kagylót lehet venni meg kínai ruhát :D

Megnéztük, előadtam a szakértőt, lézeres mérővel lemértem mindent, az összes repedést lefotóztam és hümmögve csóváltam a fejem, magyaráztam, hogy ajaj, ez meg ajaj az, meg a víz meg a fel és beázás, meg a kazán, meg hát, na. Ezekre hivatkozhat Klaudia, amikor bemondja a 19 ezres ajánlatot, amit már elküldött a tulajnak.

25 000 € 120 nm szintenként 2 szoba, fürdőszoba, konyha, terasz 2 pince Hátsó udvar

Ha nem engednek az árból, akkor megveszem 25-ért. A felújításra kapok kölcsön másik 25 ezret, cserébe a barátaim használhatják a ház felé, amíg vissza nem fizetem a kölcsönt. Ez a kamat. Ezek a barátaim. 25 ezernél több belemegy a felújításba, szóval a következő években minden pénzem, időm erre megy, ebben biztos vagyok. Szervezni, melózni vele komoly kihívás. Mert spórolni azon tudok, hogy kitanulom amit kell, utánajárok, megcsinálom. Sosem féltem megfogni a munka végét és a fizikai munka mindig jót tett a pszichémnek, elviszi a gondolataimat minden másról bele a pillanatba. Amíg nincs aláírva a szerződés, ez az egész csak álom, addig semmi sem biztos. Pedig én már basztatnám a kertet. :D