#hibáztunk

[szamomra-te-vagy-az-utolso-rozsa]

Az élet újjabb és újjabb esélyeket ad nekem mindig amikor hibázok, ezért elgondolkodtató, hogy ha az élet mindig egy új esélyt ad minden hiba után, egy tiszta lapot, akkor én másnak, miért ne adnám meg az újrakezdés és a tiszta lap lehetőségét velem, hogy az elejéről kezdjük, amit elbasztunk?!

[takemetochurch13]

Hello! Gondoltam írok neked, úgysem beszélünk már. Az évek alatt berozsdásodott a sínpár. Remélem jól megvagy, nagyon régen láttalak. Nélkülem mentél tovább, hiába vártalak. Talán még emlékszel, de lehet, hogy csak én. Tudom, hogy milyen jó volt annak idején. A képek alatt lassan beporosodik a fal. Mikor lettünk ilyenek, hol szakadt meg a dal? Megfogadtuk, együtt a végéig ha kell. Vajon ketten hibáztunk, vagy csak én rontottam el? Én tettem valamit, vagy mind a ketten? Te más irányba mentél tovább én meg itt rekedtem. Őrlődöm, keresselek újra vagy ne. De már az emlékek is nehézkesen ugranak be. Vigyázz magadra, nem feledem mit mondtál. Mikor még a barátom voltál…

[erosnekszulettem]

Minden vitánk minden veszekedés és feszültség ellenére nekem mindig egy cél lebegett a szemem előtt te és én és az hogy szeretlek bármit is vágtál a fejemhez bárhogyan is küldtél el a picsába... úgy tekintettem rá mint egy rossz időszakra ami egyszer jön és máskor meg megy... sosem szűnt meg az hogy szeresselek... akkor sem és talán még azóta sem mióta másképp látom a dolgokat talán ott és akkor hibáztam a legnagyobbat hogy ilyenkor nem azzal indítottam a beszélgetést hogy mennyire szeretlek és hogy mennyire fontos vagy nekem...

Idővel talán majd 1x te is látni fogod mindezt... sosem akartam azt hogy a vitáink legyőzzenek minket sosem akartam hogy úgy összetörj közben... mikor még a hangom sem emeltem fel soha sem... nem értettem mivel bántalak még is akkor ennyire már tudom hogy azzal hogy nem mondtam el elégszer akkor előtte mielőtt egymásnak ugrottunk hogy mindennel jobban szeretlek ezen a földön az ��lmaimnál is jobban annyira hogy kétségbeesetten küzdöttem értünk mert azt gondoltam ha keményebben dolgozom majd az ami azzal jár kárpótol minket mindenért de közben elveszitettük egymást és mindent amiért annyira küzdöttünk...

Szeretném azt hinni hogy egyszer még az életben találkozunk és mindent meg fogunk tudni oldani úgy ahogyan kellett volna akkor... hibáztunk mind a ketten mert mondtunk dolgokat amiket nem kellett volna... vágtunk dolgokat egymás fejéhez ki ebben ki abban hibázott... de talán a legnagyobb hiba az volt hogy az egyikünk szeretete nem volt képes legyőzni ezeket... remélem egyszer felnövünk ahhoz hogy ezeken a hibákon túl is lássuk egymást és azt hogy mennyire is fontos a másik... hibáztam mert nem mondtam nem tudtam úgy kimutatni mindazt ami bennem van és hibáztál talán te is mert mindent úgy éltél meg mintha szándékosan akarnék veszekedni mintha csak arról szólt volna az életünk és én nem értettem miért történik mindez mikor nem akartam mást csak megbeszélni mindazt ami történt... hibáztunk...

[csacskamacskamocska]

Nem menti fel

Néztem valami ötperces videót – egész érdekes dolgok vannak, bár az életvezetési bullshit mennyisége egészen elképesztő – na, az egyik ilyenben volt, hogy miket kell mindenképpen megtudnod egy ismerkedés elején a másikról. Pl, hogy túl van-e már az exén. Pffff! Milyen tekintetben? Hogy szerelmes-e még az exébe? Az tényleg gáz. haragszik-e még, be van-e kötve valami módon? Az is érdekes meg fontos. De mit kezdesz vele, ha letagadja azt az érzelmet ami valójában irányítja. Aztán majd hónapok múlva amikor megvan már a bizalmi légkör, kibukik, hogy volt egy lány... volt egy pasi... nem kapcsolat, szerelem, most is mozgat, most is fáj és ott állsz átbaszva, miközben a másik ember semmi rosszat nem tett, csak most érkezett meg oda, hogy a fájdalmaival őszinte tud lenni. Az nagyon ritka, hogy valakinek nincs semmi és senki a szívében merthogy érzelmi lények vagyunk. Nade nem is ez fogott meg, ezt csak bevezetőnek írtam :D Kérdések, kérdések, az előző párkapcsolatairól, hát komolyan, mint egy pszichológiai kihallgatás, én biztos falnak mennék az ilyentől. MIT TANULT AZ ELŐZŐ KAPCSOLATÁBÓL? Ezt így hogy kérdezed meg? Amúgy, ez a kérdés azért fontos, és valóban fontos lenne tudni, hogy láthatóvá váljon, vállalja-e a felelősséget a saját cselekedeteiért, azért a tényért, hogy egy kapcsolat megromlása két emberen múlik. Az előző kapcsolatom egy őrült volt, egy pszichopata, egy szélsőséges valaki, ezért engem nem terhel felelősség, csak őt – ez remek védekezés, de az esetek nagy részében nem igaz, viszont, ha igaz, akkor is kell benne felelősségrészt pontosabban tanulságot vállalni. ( nem tudtam megvédeni magam, nem tudtam nemet mondani, nem volt önbizalmam, határozottságom, ez volt velem, az volt velem – amiért meg lehetett velem tenni azt, ami a másik sara)

Azon gondolkodtam, hogy ha az ember törekszik arra, hogy igazságos legyen, és elmondja azt, hogy neki milyen szerepe volt a kapcsolat megromlásában, miben hibázott, mit látott vagy kezelt rosszul, az azért nagyon nehéz, mert a megromlott kapcsolatban a másik embertől ezt nem fogjuk hallani. Például mert együtt sem vagyunk már, mire az ember eljut eddig a mérlegelésig. És legfőképpen, mert ez lenne a kapcsolat megmentésének a kulcsa. Ha mindkét ember el tudná mondani, hogy miben volt fasz, és ha ez után még találnának magukban szeretetet a másik iránt. Ez akkor nem egy felbomló, hanem egy fejlődő kapcsolat lenne, de többnyire valamelyik hagyja a picsába az egészet. Hogy miért, annak sok oka lehet, de talán a legfőbb, hogy már jóideje nem éri meg neki munkát rakni a kapcsolatba, pláne ennyit. Ha tudná mit vállalunk fel, felmentve érezné magát a saját szarai alól. Hiszen látható, hogy kinek a hibája volt!

Az egonk rettenetesen sérülékeny. Sérülékeny és hazug, és merev, és sablonos és közben nagyon nagyon kreatív abban, hogy hogyan védjen meg minket önmagunkkal és az élettel való szembenézéstől.

Az egonk csak akkor vállalja be, hogy hibáztunk, ha már nem érhet minket e miatt baj (ezért is a szakítás után) vagy, ha ebből hasznot remél. (elismerés, siker, erősebb ego) Ezért gondolom azt, hogy ezeknek a beismeréseknek nem szabad megállnia a felszínen. Szerettem volna dolgokat, amik még magamnak sem voltak nyíltan elfogadhatóak, és ezért olyasmiket csináltam, ami káros volt a kapcsolatra, téged bántott vagy korlátozott. Nem volt bennem empátia mert... Ezek talán mélyebben vannak. Kurva nagy kihívás, de nagy utazás is. És mi az értelme? Talán egy jobb kapcsolat, de mindenképpen egy rendezettebb, nyugodtabb belső világ.

Megidézem @lampasch-t, aki most épp az ego hatalmával foglalkozik. Hogy látod te ezt? :)

[tobbpenztazembereknek]

HIBÁZTUNK! :DDD

PONTATLANUL NEVEZTÜK BOJKOTTNAK! :DDDDDDDDDD

Jómagam ugyan mindenirányú és mindennemű propagandistát rühellek, mint a szart, és különös megvetéssel tekintek a sajtómunkások tízezreire, akik (((MEGÉLHETÉSI CÉLLAL))) - Kornis Mihály szép szavával szólva - állnak be elvtelen pszichopata gazemberek szolgálatába, miközben elmehetnének mondjuk kőművesnek havi kétszer annyiért, vagy Londonba buszsofőrnek háromszor annyiért, de ezeknél a Minden Rendszerben Progresszív Propagandistáknál & Előre Mutató És Haladó Gondolkodású Seggnyalóknál nincsenek viccesebb és egyúttal szánalmasabb propagandisták.

HIBÁZTUNK!

A CÍMBEN! :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

[gondolataim-1]

Az ágy közös még, de az agy már nem,

ha jobbra mennék, te arra nem.

Már más érdekel, már mást néznék,

már máshogy érzek, már másképp, rég,

Pedig nem hibáztunk, csak valahogy elmúlt,

egymás mellett, valami elmúlt.

[orokke-a-tied0201]

nagyot hibáztunk mindketten....

de minden hiba ellenére én ugyanúgy szeretlek!

[angelika995]

Talán egyszer összefuthatnánk

szavak nélkül, csak visszagondolnánk

válaszok nélkül értenénk egymást,

emlékek hangjai, mesélnének tán

emlékeznénk, hogy mit hibáztunk el

sebeket fájdalom nélkül tépnénk fel

[soulborder]

Búcsú

Amikor a halál szélén lebegek

Vesd rám tekinteted

Te vezess át az utamon

Ahonnan már nincs visszaút tudom

Fogd a kezem az utolsó pillanatban

Segíts át kérlek ne hagyj magamra.

Nem tudom még merre van az utam

De szívem szerint mennék utánad

Hiszen ott van az otthon

Ahol te vagy.

Nekem ez a szó nem egy ház, nem egy lakás

Csak egy hely, ahol összes boldog pillanat helyet talál.

Nekem az otthon ott van, ahol te is vagy

Ahol szívedben hely nekem is van

Es ha kilépek a lakás védelméből már

Tudom visszatalálok, hisz szíved hazavár.

A legutolsó pillantás a tiéd legyen

Amit láthatok még

Ha az úton átmegyek

Csak te kísérj.

Nem tudom érzed-e a boldogság ízét

Milyen volt amikor még belém szerettél

Hidd el, nem hibáztunk, újrakezdhetjük még

Együtt küzdhetünk, jöhet akármilyen jég.

[takemetochurch13]

Hello! Gondoltam írok neked, úgysem beszélünk már. Az évek alatt berozsdásodott a sínpár. Remélem jól megvagy, nagyon régen láttalak. Nélkülem mentél tovább, hiába vártalak. Talán még emlékszel, de lehet, hogy csak én. Tudom, hogy milyen jó volt annak idején. A képek alatt lassan beporosodik a fal. Mikor lettünk ilyenek, hol szakadt meg a dal? Megfogadtuk, együtt a végéig ha kell. Vajon ketten hibáztunk, vagy csak én rontottam el? Én tettem valamit, vagy mind a ketten? Te más irányba mentél tovább én meg itt rekedtem. Őrlődöm, keresselek újra vagy ne. De már az emlékek is nehézkesen ugranak be. Vigyázz magadra, nem feledem mit mondtál. Mikor még a barátom voltál

[vezerkee]

Bárcsak egyszer átbeszélnénk mindent, hogy mit hibáztunk. És rájönnénk, hogy nem tudunk egymás nélkül élni. Kár, hogy ez csak rajta múlik.

[szeretlektitokban]

Remélem jól megvagy, nagyon régen láttalak

Nélkülem mentél tovább, hiába vártalak

Talán még emlékszel, de lehet, hogy csak én

Tudom, hogy milyen jó volt annak idején

A képek alatt lassan beporosodik a fal

Mikor lettünk ilyenek, hol szakadt meg a dal?

Megfogadtuk, együtt a végéig ha kell

Vajon ketten hibáztunk, vagy csak én rontottam el?

Én tettem valamit, vagy mind a ketten?

Te más irányba mentél tovább én meg itt rekedtem

Őrlődöm, keresselek újra vagy ne

De már az emlékek is nehézkesen ugranak be

Vigyázz magadra, nem feledem mit mondtál

Mikor még a barátom voltál

[onsieluenkeli]

(Sosem gondoltam volna) mostanában elég gyakran merengek vissza-vissza, és nosztalgikus módban vagyok. A Facebook-ot ellepő amatőr írók miatt, muszáj ezt elmesélnem...

+

Tudjátok úgy a 2010-es évek környékén (plusz-minusz egy pár év), még tele volt a net élő és lélegző művészeti portálokkal. Mindegyikben elképesztő, és egy kicsit sem átlagosnak mondható baráti társaságok jöttek létre, a  művészLelkek pedig napi szinten okoztak csodálatot, tiszteletet, és rengeteg műKedvelést sokunkban... Igazi 🌱 bohémek, színházi emberek, simabőrűek, kócosak, raszták, dalszerzők, poéták, írók, firkászok, grafikusok, tervezők, slammerek, hipszterek, kézzel-lábbal-szájjal festők, diákok, négy kerekűek, meg két kerekűek, és olyan dizőz ribancok is voltak, és pejhedző bölcsészek, fotósok, modellek, éjszakás nővérek, teológusok, tanárok, és a bárkik, meg az akárkik lepték el az olyan oldalakat, és egyedi stílusukkal, kifinomult érzékekkel alkottak. ! Senkit nem érdekelt a korod, a nemi, és a szexuális orientációd, a bőrszíned, a származásod, a hiTed, a magánéleted. Csak a lelked számított, de az nagyon! Ilyen egy igazi művészeti portál. Mint egy ütött-kopott kerti Pub, ahová jó betérni, és éjszakákon át bolyongani, felfedezni, találni... Élmény volt. Különleges. Ezt a részét mindig is szerettem.

Egy-egy jó hely ami elfogadta a különbségek ellenére a másikat, és engedte hogy kibontakozz. Senki nem oktatott ki, senki nem nevelt, senki nem akart átformálni, és senki nem erőltette le a munkáit a torkodon! És mégis hatottunk egymásra. Éreztük mi kell, mire van szükség, mi a jó... Szabad volt az alkotó, és szabadon választhatott a műkedvelő.

Azokon a helyeken idővel sokan megtalálták azt „a bizonyos pluszt”, azokat a színeket, ízeket amitől egyedi írókká, költőkké, fotósokká, vagy festőkké válhattak. Valakiknek a kedvenceivé! Ahányan voltunk, annyi féle stílust, és világot képzelj el... szabad világokat.

Persze létezett azért anno is rengeteg veszekedés, akadt olyan művészportál amit például leuralt egy férfi és egy nő, és minden tehetségnek kiölték az álmaikat. Mert konkurenciát láttak bennük. Szemetek. Azt az oldalt természetesen el is kerülték sokan. Máskor pedig az verte ki a biztosítékot, hogy beindult az ihlet cunami. És hát azért, azt sosem fogom elfelejteni, és nem is tudnám, amikor Efelo először utazott el egy egész 🇺🇲 nyárra, és mindenki helyette búcsúzott. Csak néztem magam elé, és pislogtam... mint akit fejbe vágtak... Tudom hogy jót akartak mondjuk az Aimee-ék, a Bariék, és a Mirjam-ék (rájuk emlékszem) De akkor is furcsa volt. Azt az ihlet csapot nem tudtuk elzárni. Túl sok volt.

+

És a fájdalmat se hagytuk ki, még azt is kimaxoltuk. Ma már nem engedném hogy csak úgy kotorásszanak a lelkemben, de akkoriban egy fokkal azért normálisabb volt a net, és még élt bennünk a naivitás, és a bizalom. És evidens is az, hogy a személyes problémák, a fájdalmak is adnak inspirációkat. Szóval, akadtak akik inspirálódtak, és úgy hogy tényleg segítettek. Akár saját magukon, vagy másokon is. Ment a lélek simogatás, a legnagyobb, és legmélyebb veszekedések ellenére is. Ilyenek a valódi művészek. ! Nincsen fény, sötétség nélkül, nincsen Kedd se, Hétfő nélkül, nincsen Szivárvány se, eső nélkül! Voltak akik konyítottak a pszichológiához, látták, és értették gubancokat, tudtak jókor, és jó helyekre állni, és alkotni. Siratófalak. És persze az is megesett hogy tévedtünk, vagy hibáztunk. De még így is mindig valami kikerekedett az egészből. És akkor még egy szó sem esett a zenészekről. Például KatyPerry Unconditionally lyrics klipje óriásit segített, és konkrétan bemutatta a Philofóbiát, hogy tényleg  mennyire nehéz, és szenvedés. És ahelyett hogy megakartak volna menteni, vagy gyógyítani... inkább egy elfogadó irányból közelítették meg, és apránként tereltek egy életoptimistább, kevésbé szorongásos, nyugodtabb, kedvesebb irányba. - Hűha ezt ain’tudom elmesélni. Az biztos hogy régen krvára szörnyű volt. Sokat köszönhetek a művészlelkeknek.

Jó azért nem sírom vissza, és esküszöm annyira nem hiányzik ... Mert elég volt, sőőőt. Bőven. Ilyen történet, soha, senkivel nem fog megtörténni még egyszer. De ⤵️

De mostanában ahogy látom miket bénáznak össze az amatőrök a Face-n, vagy milyen egy közösség, és persze tisztelet a kivételnek, felröhögve írom, b@sszus milliárdszor, milliárdszor, milliárdszor színvonalasabb, igazibb, intelligensebb, és lelkisebb volt anno a művészvilág alkotói része!

Azt respektálta a műkedvelő olvasó, amit letettél az asztalra, és minden más csak a desszertnek számított. Ma a Facebook-on inkább csak a desszertet zabálja a tömeg. = Azt, hogy mit vettél, hová utaztál, cuki a kutyád, a macskád, a még több macskád, és milyen márkájú a cipőd... De hogy író, költő, festő, esetleg aktivista is vagy... Pfff teljes a homály. És miért? Mert hozzá szoktak sokan, hogy még a hülye írók is csak celebeskednek. Tisztelet a kivételnek, de vannak sajnos olyan amatőrök akik rendesen rombolnak, pusztítanak, és rosszul hatnak a táborokra, ostobán csak a rohadt like miatt.

Visszatérve

Azok a csajok, akik anno alkottak, még most képesek bármilyen kép, vagy tartalom mellé olyan egy, vagy kettő mondatos szösszeneteket is írni, hogy attól az ember szíve biztos hogy felragyog, és mosolyog a szeme. :) PLÁNE ha nem lopótökéznek. Vagy olyan felismeréseket is dobnak, hogy képesek akár hatni, vagy változtatni az embereken.  Mert értik, és tudnak pengetni a húrokon, hogy senki nem érez gyűlöletet, féltékenységet, írigységet feléjük. = Kifinomult, és intelligens a kommunikációjuk.

Eddzenek, fittek, dögösek, vagy mondjuk nyaralni mennek, és nem az ostoba versenyzést, nem a pucsítást választják, mint a tré és veszekedős insta ciccák, hanem  inkább értelmiségiek lévén tanítanak, vagy ölelnek a gondolataikkal. Emlékezzetek, Homonnay milyen gyönyörű beszámolókat írt amikor utazott, és félretette azt a toxikus politikát... de ismerek még másokat is, amerikai írókkal és aktivistákkal együtt. = vannak olyanok, akik minden egyes leütött betű mögött elsősorban írók, alkotók, és művészek! Adni is akarnak, jót cselekedni  <- Ez nagyon rosszul hangzik? Neeem... Nekik, nem!

+

Magyarországon, manapság azok a Zs amatőr Facebook írók rettenetesen elmaradottak. Sokan futószalagon gyártják az írásokat, és egyik unalmasabb, mint a másik. És a legtöbb egyforma is. Mintha egy külvilágtól elzártan, és teljesen  buborékban élő ember írná őket. 1 a stílus, 1 a korosztály, 1 az inspirációs világ.  Az amatőrök megveszik a random lehetőséget, ahelyett hogy maguk keresnék, és találnák meg a számukra a legjobb helyeket, azt a bizonyos „pluszt”, a „varázst”, az egyedi színeket, és az ízeket. Ehelyett inkább birkák módjára egyet majmolnak, vagy celebeket utánoznak. Ugye?

és

Ismeritek az ATV Fórum című műsorát? Ezer éve, minden egyes nap, reggel, délben, meg este, napi 36 órákban bármikor be lehet ☎️ telefonálni egy beszélgetős műsorba, ahol egy karikás szemű, túl Xanaxozott  jól fizetett süket idiótának elmondhatod a bánatodat. És nyugodtan lehet egy-egy feldobott témán rágódni, dühöngeni, jólmegmondani a véleményedet, és levezetni a feszültségedet neki bepálinkázva... Na ugyezt csinálják a propagandisták is, és a Péterfiék is. Feldobnak egy botrányos száraz témát, amit a nyuggerek imádnak, és beindul a kommentcunami. 2023-ban se unják. Még mindig nem unják. Most se unják. És továbbra nincsen semmi értelme! Figyeled? Ez a legnépszerűbb szórakozás 60 felett ebben az országban! És ide a bökőt, hogy a kommentezők 80%-a nem tudja hogy az ott egy író!

Szóval, sokszor értelmetlen hírek, vagy az erőltetett celebség megy, magánéleti képek, kutyák, macskák... = Minden van, a hülyeség dominál, vagy a pusztító politika, a menőzés, a versengés, csak az író nincsen sehol, se azaz atmoszféra, se az a különleges világ. Saját maguk nyírják ki azt, ami az átlag felhasználótól különböztetné meg őket, inkább hasonulnak, és beállnak a sorba, követik a like elvártakat, és mosnak, főznek, takarítanak, Orbán, a cica, meg a szelfi. Srug

A like ráadásul becsapós, hisz nem mindegy hogy mire kapja az ember. Egy megosztásra? Egy fotóra? Egy gondolatra? Sok mondatból álló tartalomra? - Nem mindegy íróként, műkedvelőket és vásárlókat vonzasz magadra, vagy analfabéta képimádókat, politikától zakkantakat, lincselésre gerjedőket, vagy mások keserűségein élvezkedőket...  Ahogy az sem mindegy, hogy egy personal oldaladon csak a veszekedések dominálnak, vagy a számodra fontos aktuális közügyek. – Nem?

És gondoljatok bele mennyire ártó tud lenni a net, amikor nem jól csinálja valaki az oldalát. Most eszembe jutott Dumaanyu akit nem kedveltem, mert eléggé durva volt. Viszont az elmúlt évben saját állítása szerint is segítséget vett igénybe, és gyógyul. Esküszöm, sokkalta szimpatikusabb, és jobb olvasni. Imádom az ilyeneket. Mert ezerszer többet érnek, sokaknál. Mert ő rájött, értette hogy nem oké, de szeretne jobb lenni. Uh ha csak a Facebook felének a fele hasonlóan gondolkozna... És még a magánéletük is jobb lehetne!

Az NTRTEA jobb mert ott már nagyon sok a solution poszt, az ötletek, a megvalósítások, a példák.  - Hála az égnek! A Mérő Vera pedig ügyesen rákanyarodott a családon belüli erőszakról, a munkahelyeket érintő problémákra. Olyan mintha egy 3D puzzle-t építgetne, még nem tudod mi az, de kezded érteni az összetettségét, átérezni a mélységét az egésznek, és hogy tényleg milyen sok darabkából áll, amelyek összekapcsolódnak. Ezz, ez jó. Látszik hogy ő is a negatív csapásokból hogyan gyógyul, és jobb, tapasztaltabb, tovább adja.

Visszatérve

A Face-t leuraló nyuggerek pedig teljesen ketté törték az olvasótáborokat (is). Az idősek lenézik miket kedvelnek a fiatalok, és cserébe ők ívben kerülik az idősebbek világát. (Tisztelet a kivételnek) Régen szabadon eldönthettük mit kedveltünk, ma jobb ha nem árulod el! Régen örült mindenki ha random olvastál könyveket, ma kikaparnák a szemedet, ha valaki nem szokásosra van rá betegedve... És ezek felnőtt emberek.

És a boldogság, avagy a bagoly mondja verébnek, a krva’nyád!

Ti komolyan azt hiszitek, hogy van különbség boldogtalanság esetében a politikai oldalak között? Megsúgom, a boldogtalan ember sosem válogat, a boldogtalannak mindegy melyik oldal, a boldogtalan mindenbe bele mar amibe csak tud! Lehet hogy az élete sz*r, vagy alkoholista, anyagi gondokkal küzd, nincsen megbecsülve, nincsen tisztelve, túl sokat politizál, pesszimista, bántották, megkeseredett, toxikus vagy depressziós. Millió oka lehet miért bántó a boldogtalan sz*r ember.

Jól mondják az agyturkászok, én egyetértek velük abban, hogy nem lehet mindig mindent a kormányra, az országra, a Ner-re, Orbánra, és a Facebook-ra ráfogni! Felnőtt emberek vagyunk, mi döntjük el milyenek akarunk lenni!

Ott van például a🎄Karácsony.

Az nekem fontos.

Olyan, mint másnak egy nyaralás. Mindig álmom hogy szép legyen, normális, és szívből. És tudom hogy nem mindenkinek sikerül ugyanez. A boldogtalan karácsonyi ünnepet okozhatja egy borzasztó tragédia is, amit persze sajnálok, de sajnos látni is szoktam olyanokat akik végig utálkozzák az ünnepeket, és a kisújjukat se mozdítják meg dacból, utálkozásból egy szebb ünnepért, és közben majd megeszi őket a fene, hogy a másik boldog. És ebben a sztoriban nincsen Ner, se Orbán, se Gyurcsány... csak a lusta boldogtalanság VÁÁÁLAAASZTÁÁÁSA. - Nem?

Azon is nevetek (kínomban), hogy a múltkor P-Novák Éva kapott 1 darab negatív kommentet, amit gerendának néztek, miközben az a nő évek óta negatív, és boldogtalan.  Abból pedig durván 1 éven át, csaknem minden undorító metoo történetet nekem asszociált, mintha én is elkövető, vagy áldozat lennék, csak mert néha boldogabb voltam, vagy jobb kedvű nála. És soha senki nem szólt rá, hogy legalább hagyjon már békén! Olyan lettem neki mint egy kiskutya, aminek folyton belenyomta a fejét a trigger sz*rba!  – 6.-szor kellett könyörögni, hogy fejezze be!  <;- És ilyen az egész rohadt ország! Legalább 6 lépésnyire le vagyunk elmaradva az egészségesebb mentalitású, és intelligensebb országoktól. Most meg hogy kezdi élvezni a ⛱🌴nyaralását... Ugye, ugye, ugyeee, UGYE milyen rossz amikor valaki tönkre akarja tenni a napodat, és legyél már rosszul, mert minden borzalmas, keserű, és megrohad... !?

Az irigységr��l

Sokszor a bántó emberek nem féltékenyek, vagy irigyek, hanem inkább frusztráltak! Ezekből van Magyarországon rengeteg! Fogadni mernék rá! És gondolom a pszichológia tud bőven mesélni erről még... Az írigy emberek azok inkább eltitkolják az érzésüket, hisz logikusan kellemetlen lenne a számukra, ha kiderül mi a bajuk. = Sérül az egójuk.

A Frusztráltaknak viszont minden mindegy, ők szoktak csípni, rúgni, gúnyolni, kioktatni, harapni. - Nem?

Szóval, azért írtam mindezt hogy jelezzem, nem kell TZM miatt 30 években merengeni, elég ide 10 év is arra, hogy lássuk mennyit romlott a mentalitás, és mennyire lent vannak már azok is, akiknek még sokat köszönhettem/köszönhettünk... és sajnálom őket. És persze nem győzöm hangsúlyozni, hogy tisztelet a kivételnek, mert azért vannak akik még mesterien tolják. – Remélem vigyáznak magukra, és nem hagyják hogy a hülyeség, vagy a toxikus világ lepje be a munkáikat.

.

[fromdtod]

Mindannyian hibáztunk.

DPD amikor a házunk előtti packet shopba lerakja az egyik csomagot amit vártunk

A MÁSIKAT PEDIG 40 PERCNYIRE INNEN

[gondolataim-1]

Az az igazság hogy már teljesen elengedtem ezt az egészet. Nem emlékszem már rengeteg dologra..egyszerűen homály fedi az egészet. De legalább a jó emlékek megmaradtak nekem.

Próbálom megfejteni mi is történt pontosan, hol hibáztunk ekkorát..de mintha kitörlödőtt volna minden.

Talán nem véletlen..?

[pkbg]

Mindketten hibák voltunk egymás életében. A kérdés már csak az, ki hibázott nagyobbat? Kinek az élete ment jobban tönkre a másik miatt?