#tönkrement

[ornamental-commie-faggot]

Világvége, mi?!

Tönkrement a tupperváre!

[drakvuf]

“Mindezek mellett én éltem a gyanúperrel, hogy itt azért lehet bibi, így elmondtam neki (természetesen szex után, mert hülye azért nem vagyok, csak óvatos), hogy sajna-bajna nagy baj történt, milyen jó is lenne most együtt boldogságban, jólétben, de tönkrement az amerikai tözsde.

Persze a szerelem mindent legyőz, és majd havi százötven-százhatvanezer forintból valahogy azért eléldegélünk, amig újra talpra nem állunk. A lány ekkor sírva fakadt, összepakolt, még bögött egy kicsit - nem hiszem hogy engem sajnált, inkább saját magát -, én lekísértem az autójához, ő pityeregve beszállt, és közölte, hogy nekünk igy nincs jövőnk.

Ekkor bekopogtam az ablakon, leengedte, én meg közöltem vele, hogy vicceltem, nem mentem tönkre, a tözsde sose volt még iyen jó, és heves integetéssel távoztam.”

Schmuck Andor: Tinder tündérek

[haelhetekevvelakifejezessel]

Három éve botrányba fulladt az úgynevezett karácsony, persze ez senkit nem lepett meg. Az apám (akkor még apánk) egy szép, december ötödiki vasárnapon halt meg. Volt már mögöttünk egy halott öcsém (akkor még öcsénk). A tesómmal azon robbant ki az üvöltözés, hogy miért vittem el (már nyáron) az anyánk hajszárítóját, amit nem használ, miután az enyém tönkrement. Mert ő így nem tudja a haját megszárítani mind az évenkénti egyetlen napon, amikor ott ébred. Nyilván nem erről szólt a veszekedés. Én akkoriban az anyánknál laktam jópár hétig, még a temetés után is. Működött a kicsi hajszárító is. Úgy basztam az öcsémre a bejárati ajtót akkor, 25-én délelőtt, hogy mire visszajövök a boltból, nem akarom ott látni. Fél órával később még pont láttam, ahogy beült a kocsiba a nőjével. Nem köszönt el és én sem. Két hétig nem beszéltünk, ez valószínűleg életünk leghosszabb szünete volt.

Akkoriban találta föl a McDonald's a libamájas hamburgert. Mi szenvedélyes főzősnézők voltunk a Lacával, rengeteget röhögtünk a saját kommentárjainkon, meg amikor a figurák képtelenek voltak elkészíteni egy főtt tojást. Tesóm nagyon jól főzött amúgy (ő vont be a hallucinációiba!) -- én azóta sem. Szóval a főzős szüneteiben voltak ezek a libamájas reklámok, mindig rácsodálkoztunk, hogy nahát, azért csak kóstolnám -- és egyik este csöngetett egy futár (a ritka alkalmak egyike, hogy válaszoltam a kaputelefonra): netpincér, vacsora. De én nem rendeltem semmit. Az a hülye még egy happy meal menüt is küldött mellé, mert akkor járt hozzá színezős mesekönyv. Ennyi volt a a mosolyszünet. Illetve néhány napig még féltékeny volt, mert nekem cicás mesekönyvet hoztak, neki meg csak simát.

Aztán meghalt egy goromba, hatodiki napon. A következő karácsonyt ketten töltöttük az exjövendőbeli sógornőmmel nálam. Eperpálinkát ittunk, a cicákat kergettük és gyűlöltünk mindent. Ma fölhívtam az anyámat. Hogy mi újság. Hogy van? Semmi, kislányom, elvagyunk, mint a befőtt... Utálom ezt a szójárását. Meggondolatlanul (nem igaz: átgondoltan) arra ragadtattam magam, hogy megkérdezzem, mit szólna egy 25-i vizithez. Hogy átmennék hozzá. Ne menjek. Mert a faszijának ott lesznek a kölykei. "Legalább megismerném őket, nem?" -- Várj, megnézem, kint van-e az előszobában.. nem, nincs itt, nem hallja. Szóval... csak évente egyszer jönnek a gyerekei, és nem akarunk senkit sem látni. De én meg a te gyereked vagyok, nem? És az meg a te lakásod. Katám, ne rám legyél mérges... Akkor kire? És miért ne? Azt hittem, van még egy anyám. Csönd.

Nem baj. Elköszöntem, rendben, nem megyek. Még mindig dühös vagyok. De már csak azért, mert így mert szólítani. Apám hívott így, és egyedül tőle szerettem. Majd kimegyek a temetőbe a fiúkhoz.

[diogenesz2020portugal]

“Én már nem tudom, vagyis elfeledtem, és akarnom kell emlékezni rá, hogy alig néhány évtizede még nálunk, Magyarországon is szóltak egymáshoz az emberek, tudni akarták, honnan jön a másik, mire vágyik, nyitva voltak az ajtók, feljártunk egymáshoz, a függőfolyosón vagy a kis ház előtt ott volt a hokedli, arra ültek ki az öregek, akik nem is voltak öregek, és mondták, hogy telik az élet, mi a titka a roppanós kovászos uborkának, milyen nóta járja, ki süti legszebbre a szalonnát, hol olcsó a sütőmargarin.

Én már nem tudom, mi lehetett annak a bizalomnak az alapja, hogy bárhol kaptam egy karéj lekváros kenyeret, és az utca tele volt gyerekkel, lábteng��ztunk és jártuk a határt, az öregek, akik nem is voltak öregek, dominóztak vagy huszonegyeztek, és valahogy mindig volt min nevetni. El sem tudom képzelni, min lehetett annyit nevetni.

Én már nem tudom, hogy volt, hogy szerettük, vagy ha nem, hát elviseltük egymást, nem kellett kínosan feszengeni a vasárnapi ebédnél, már nem emlékszem, milyen úgy beszélgetni, hogy ha vannak is tabu témák, nincsenek aknák, nem lesz lápos és mérgező a beszélgetés egyik tőzeges szóról a másikra; csevegjünk bármiről: szobafestésről, locsolásról, olvasásról.

Én már nem tudom, milyen az, hagyományról, szokásokról beszélni alanyi jogon, úgy, hogy hiszem, a világ leírható és meghódított, mert a búcsúra hazajön a család és a húszliteres fazékban rotyog a töltött káposzta, és az asztali fehérbor mellett elmeséljük a nagy eposzainkat, mondjuk arról a rémületes inflációról, amikor tönkrement a pengő, és a házra félretett pénzből tata végül egy kenyérvágó kést vett meg egy bilit.

És persze azt sem tudom, honnan vették a régi öregek a derűt, merthogy ezt nem sírva mondták, hanem nevettek, „ma is megvan az a bili”, mondta kacagva tata, pedig nem volt meg, vagy ma nincs meg, ahogy derű sincs, az élet derűje, ami akkor is erősebb volt a türelmetlenségnél, gőgnél, irigységnél, ha nem lett meg a csinos családi ház. Mert volt helyette boldogság, gyerekek, jó szó, és annál nem volt fontosabb.

Úgy hozta az úri dolgom, hogy egy aprócska olasz faluban voltam, amikor itthon megint felizzott a gyűlölet állami ösztökéje, amikor újra irritálni kezdték a magyar emberekben az egyébként is megzavarodott lelket. Próbáltam nem figyelni a hazai híreket, hogy „tudtam-e”, csak ültem, néztem a tengert, és láttam, hogy arrafelé még kiülnek a padra az öregek, akik nem is öregek, dominóznak a tengerparton, nagyot nevetnek a péknél, nem lökik el egymást, nem keresik a konfliktust, nem úgy élnek, hogy azt lesik, min sértődhetnek meg. És nem azért – hiszem, hogy nem –, mert jobb emberek, mint mi. Aztán persze mégis, és mégsem.

Éreztem magamban a kelet-európai rutint, ingert a szorongásra, a félelemre, a türelmetlenségre, „mit lopja a napot?”, „miért nem szól rá a gyerekre?”, „miért nem hozza már?”, de a tenger, a falucska szűk utcái, a mosolygós emberek nem hagyták, minden mozdulat kigúnyolta jól táplált magyar szorongásom. Irigy lettem, bevallom, egészen őszintén irigy. Szeretném én is elhagyni az eredendő sértettségem, ami a Lajtán innen úgy születik az emberrel, mint másutt Ádám és Éva vétke, azt az örökös gyanakvást, hogy engem rá akarnak szedni, meg akarnak károsítani, át fognak verni, megalázó helyzetbe fogok kerülni, és másról sem szól az élet, mint hogy ezekre készülök, és ezeket heverem ki. Mert semmilyen sérelmemre – ahogy az apáméra és az ő apjáéra sem volt – nincs orvosság, jóvátétel, igazság. Ezért mi, magyarok az apróságokat (elénk állnak a sorban, nem engednek át a zebrán) is úgy éljük meg, mintha bedőlt volna a világ, és csak dühöngünk, rágjuk magunkat, pazaroljuk az életet.

Vajon tudtam én valaha bízni, várni? És maga? Maga tudott?

Tudta, hogy bízni, hinni jó dolog, gyógyítja a lelket?

Láttam egy nagyon öreg livornói nénit, járókeretbe kapaszkodva csodálta a tengert, aztán behunyta a szemét, és csak hagyta, hogy simogassa a sós szél. Amikor elfáradt, idős fia és menye visszasegítették az autóba. Néztem az órámat, két és fél percig tartott, mire be tudott ülni az ülésbe. Addig állt a tengeri úton, az egyetlen hegyi szerpentinen a forgalom. Várták, hogy egy idős ember elinduljon haza. Nem dudáltak, nem villogtak, nem mutogattak. Egy idős asszony szerette a tengert. És most hazamegy. Az az idős ember mi vagyunk, a mi múltunk, a mi zálogunk, a mi toleranciánk, a mi szeretetünk.

Ön tudta ezt?”

Grecsó Krisztián

[ajtostolahazba]

miért csinálom azt, hogy beleállok mindenbe, amivel nem értek egyet? Bejön a tag, hogy csak az ajtólapot szeretné újra rendelni, mert az albérlők összeverekedtek és tönkrement. Eddig oké, de amikor folytatja, hogy az volt a baj, hogy szerinte melegek voltak és valakin vesztek össze, akkor elpattant az agyam. Mondom: mennyiben releváns egy verekedésben, hogy akik összetörték az ajtót, azok melegek voltak? két hetero nem tud összeverekedni úgy, hogy összetörjön a berendezés? És ekkor a faszi full ledöbbent, hogy de hát ő nem mondott semmi rosszat, én meg hogy maradjunk a törött ajtólapnál, a többi körítés meg sztori engem nem érdekel... És nincs érintettségem közvetlenül, mégis azt érzem, hogy az ilyen megjegyzések olyan szinten basznak fel, hogy nem hallgathatok, mert ha hallgatok, az olyan, mintha egyetértenék, és megint valaki olyan gondolhatja, hogy igaza van, aki tahó módon, de elmondta a véleményét én meg kussoltam. Nem kussolok. Heti szinten találkozom a homofóbia megnyilvánulásaival, pl akkor, amikor bejön egy halál divatosan, szépen felöltözött pasi rózsaszín ingben és a 160 cm-es dagadék, mocskos körmű, izzadt, igénytelen, de kurvára önelégült faszfej ismerős elkezdi, hogy ez hogy néz ki, milyen buzis, és hogy neki nem baj, amíg őt békén hagyja. Nyilván én meg ekkorra annyira felkúrom magam, hogy csípőből visszaszólok, hogy bazmeg ma reggel néztél te már tükörbe? Hát nemhogy egy lapon, de egy könyvbe se...! - és tudom, hogy nem kifizetődő ez a viselkedés, de nem tudok némán hallgatni akkor, amikor úgy érzem igaztalanul van bántva az, aki más, és csak azért, mert ő más.

[fovarosiblog]

A Jubileumi Park

A Gellért-hegyet szinte mindig a Duna felőli oldaláról szemléljük, pedig a másik oldala is nagyon érdekes.

A Jubileumi Park a nevét onnan kapta, hogy 1965-ben adták át, a Felszabadulás (jó, mondjuk inkább úgy, hogy a második világháború végének) huszadik évfordulóján. A Gellért-hegy tövéből, a Sziklatemplom alatt induljunk el felfelé. Az első szakaszon a zöld turistajelzés is velünk lesz, de az emelkedés egy részén mi egyenesen megyünk tovább, meredeken emelkedve a Minerva utca eléréséig. Nem véletlenül hívják ezt az emelkedőt Verejték utcának, na. De ez csak az első pár száz méter, és közben több padon is megpihenhetsz.

Felérve 3 amfora fogad balra a tisztáson. A csodálatos Metky Ödön szobrászművészünk alkotásai, szerintem egy kissé túlzottan szétszórva helyezték el őket.

Átellenben már meg is pillanthatod a hegy legnagyszerűbb fejét.

Szervátiusz Tibor nem hősködött, nem idealizált, inkább a humorát vetette be, amikor megformálta Szabó Dezsőt. Az Elsodort falu szerzője szerette volna, ha a hegyen temetik el, ez végül nem valósult meg - helyette 1990-ben kapta ezt a szobrot. Egyébként Szabó így nézett ki:

A közelben egy lecsiszolt oldalú mészkő tömbön olvashatjuk a Jubileumi Park feliratot. Tovább emelkedve három, egymásba kapaszkodó, sokszögletű árnyékoló tövébe érkezünk egy teraszon. Kissé funkciótlanok így, hogy nincs alattuk semmi - egy kis kávézó teraszaként jobban funkcionálnának. Nekem a lemez borítás is eléggé színvonaltalannak hat, inkább egy autójavító műhely garázsát idézi, mint egy kiülős helyet, bár nyilván utóbbinak szánták. De legalább az elmúlt években felújították ezt is, a hiányzó lemezeket az eredetinek megfelelően pótolva.

Innen már csak pár lépés az 1965-ben, a parkkal együtt átadott felszabadulás emlékmű. Szerencsére itt elkerülte a kliséket az alkotó, Kiss István szobrászművész, és a pozitív és negatív alakokkal, a pozitív és a negatív domborodások váltakozásával a háború emberpusztító mivoltára mutatott rá. Egy időben teljesen ellepte a borostyán és a gaz, de szerencsére ez már a múlté, ma ismét teljesen jó állapotban látható a 11 pozitív és 9 negatív alak.

Itt már nem emelkedünk tovább érdemben, felértünk a hegytető alá. Innen már az éppen állami megrongálás alatt álló Citadellára is remek a kilátás.

Teraszról teraszra haladhatunk feljebb, szépen felújított és beültetett, hatszögetletű virágágyások egész sora fogad minket. Tovább>>>

És egy kút, felette egy nőalakkal - ő a Budapesti lány, Tar István 1965-ben felállított kompozíciója, mészkő talapzaton bronz alakkal. Akkor még víz is folyt az alsó kis medencébe, vagy inkább kőtálba, de ahogy a hegyen minden vizes alkotás, ez sem működik már. A szobrot egyszer ledöntötték, megrongálták, de a Budapest Galéria jóvoltából helyre is állították, vissza is helyezték.

Itt jegyzem meg, hogy volt öt db vízköpő is a hegyen, ezeket már a nyolcvanas években elbontották - hogy aztán a Főkert Dob utcai központjában bukkanjon fel az öt figurából négy.

Na de vissza a mai valóságba! 2023-ban, Budapest 150. évfordulójára alakították ki a rózsakertet. A 3200 (!) rózsa mindegyike egy-egy magyar települést vagy tájegységet szimbolizál, a Budapestet jelképező rózsa a Budapesti lány szobor mögé került. A rózsákat más, évelő virágok is kiegészítik a kertben.

A hegyre felérve nézzünk még körül, a lassan elmálló "ceruzás" játszótér tágabb környezetében találunk még érdekességeket.

Somogyi József: Leányka csikóval c. szobrát is 1965-ben állították fel itt. Sajnos a talapzata körül a kőburkolat már igencsak tönkrement, de a bronz szobor még mindig szépen megvan a játszótér feletti platón. Valamikor itt is volt egy kis vízmedence.

Pár lépéssel lejjebb, a játszótér részét képezni a hegy talán legcukibb kompozíciója. Barta Lajos csupa lekerekített formát alkalmazó három kis lovacskája akár egy IKEA játék is lehetne kisebb méretben. A mai napig jól működik, a gyerekek imádják meglovagolni őket. Az alkotó nem véletlenül ismeretlen előtted: ez a kompozíció az egyetlen, ma is köztéren látható alkotása. (A Köztérkép szerint két alkotása eltűnt, egy harmadikat pedig Pécsen egy múzeum menekítette be az udvarára.)

A túloldalig átsétálva még találtam egy érdekesebb megformálású kőfal darabot, de erről nem találtam semmilyen információt. Egy sok méterre feltörő oszlop tetején egy működő szélkakast is láthatunk, Segesdi György alkotását 1965-ben helyezték el itt. Akkor még egy rakéta mászóka is volt mellette.

Itt fejeződik be sétánk, a 27-es busz a Búsuló Juhász étterem előtt áll meg, hamar elvisz minket a Móricz Zsigmond körtérre. Pár házzal arrébb, a Kelenhegyi út elején a másik irányba is felszállhatunk rá, akkor a Sánc utcánál tudunk átszállni az Erzsébet híd - Rákóczi út felé, vagy a másik oldalon a BAH-csomópont irányába.

[dedibelyegei]

Törökország debütál a blogon ma, és hát ki mással tenné ezt, mint minden törökök atyjával a nagy Kemal Atatürkkel! Regnálása óta nem nagyon volt olyan év, hogy valamilyen bélyeg (vagy szerintem kb bármilyen) kiadvány ne készült volna vele. Jómagam nem jártam még Törökországban, de több barátom is mondta Isztambulban járva, hogy elképesztő az Atatürk kultusz amit áthatja a környezetet és a mindennapokat. Ez a 100 lírás példány (amúgy kettő, csak meg van hajtva) 1985-ből való, teljesen átlagos mindennapi bélyeg, 125 milliót nyomtak belőle, ahogy a sorozat másik két tagjából is. Ez a legmagasabb névértékű, tíz és húsz lírás készült még belőle, ugyanezen grafikával, csak eltérő színekben. A kisebbik kék, a középső pedig barnás színű. Ez a 100-as kicsit nagyobb értéket képvisel a másik kettőnél, olyan 100-200 forintért mennek, de postatiszta, új példányokért, akár 400 forintot is elkérhetnek. A hármas sorozatot tiszta állapotban, egyben 600-800 forintért vesztegetik.

Mustafa Kemal Atatürk az Oszmán Birodalom Selanik nevű városában született 1881-ben. Rögtön ismerősebb lesz, ha azt mondom ez bizony nem más, mint a mai Szaloniki, Görögországban. Öten voltak testvérek, de a felnőttkort rajta kívül csak egyik nővére érte meg :( Anyja mélyen vallásos volt, így először vallási iskolába íratják, azonban már itt kitűnik büszkesége és öntudattosága, mely a merev szabályokkal szemben problémákat okoz, így apja kiveszi innen és Semsi Efendi iskolájába kerül át, ahol nyugati módszerekkel zajlik a tanítás. Itt is kilóg felnőttes viselkedése és persze metsző kék szeme és szőke haja okán, melyet szláv származású anyjától örökölt. Első traumájaként, édesapja hét éves korában eltávozik, mivel üzlete tönkrement és emiatt alkoholizmusra adta fejét, legyengült szervezetét pedig egy tűdőbaj legyűri. Anyjával vidékre költöznek, nagybátyja farmjára, itt megismeri a paraszti lét értékeit, tanulni azonban nem hajlandó az ottani vallási oktatóktól, így visszamegy Szalonikibe. 12 évesen eldönti, hogy a katonai pályát választja, az ehhez kapcsolódó iskolákban, mint matematikai, mind irodalmi tudásával kitűnik, emellett megtanul franciául. Matek tanárja adja neki a Kemal (tökéletes) nevet, mivel minden kérdésre tudta a választ, sőt őmaga hozott be matematikai problémákat. Francia tudásában is maximalista volt, így kezdte el tanulmányozni Voltaire, Montesquieu, Auguste Comte, Rousseau műveit, és ezáltal kezd el formálódni ellenérzése a vallásos fanatizmus ellen.

1899-ben az isztambuli hadi akadémia növendéke lesz, ahol más kadétokkal együtt gyakran tartanak retorikai vitákat, emellett éjszakánként tiltott, liberálisnak nyilvánított könyveket olvas titokban. 1905-ben végez vezérkari kapitányi rangban. Barátaival gyakran ülnek össze, megvitatni a tiltott művek tartalmát és a napi politikát, ezeken az alkalmakon már nyíltan kritizálják a szultáni politikát. Egyik társuk azonban besúgó volt, ezért néhány hónapra lecsukják őket legjobb barátjával Ali Fuaddal, majd pedig a szíriai Damaszkuszba küldik őket az Ötödik Hadsereghez.

Itt alapít meg egy titkos társaságot, Anyaföld és Szabadság néven, majd hazatértével az ifjútörök mozgalomhoz csatlakozik, mely 1908-ban forradalmat robbant ki. 1909-ben megpuccsolják II.Abdul-Hamid oszmán szultán, ekkor Atatürk már a csapatok élén vonul Isztambulba. Eztán Líbiába megy harcolni az olaszok ellen, itteni érdemeiért 1911-ben őrnaggyá léptetik elő. 1912-ben a Balkán-háborúban ő szervezi meg a Dardanellák védelmét, majd pedig Bulgária katonai attaséja lesz.

Az első világháborúban számtalan csatát vezet, a legkülönbözőbb frontokon, nevéhez fűződik az 1915-ös galipoli győzelem, mely megállította az antant erőket, de sikeres hadjáratokat vezetett a Kaukázusban az oroszok ellen, illetve a szíriai Aleppóban a britekkel szemben. Utóbbi csatákat 1917-ben már tábornoki rangban vívja meg. Kemal nem volt hajlandó elfogadni a háborút lezáró versailles-i béke tartalmát, amit a szultáni rezsim aláírt, minek keretében bizonyos területeket Görögország kapott meg, az Oszmán Birodalom felosztása után. Ankarában saját kormányt hoz létre, és egybekovácsolja a különböző török fegyveres csoportokat, miáltal két jelentős csatában legyőzik a görögöket 1921-22-ben, és többek között visszaszerzik Izmirt. A köztársaságot a görög-török háborúkat lezáró lausannei békét követően kiáltják ki 1923 október 29-én, első elnökének Musztafa Kemált választják.

Tizenöt évig tartó köztársasági elnöksége alatt, olyan meghatározó intézkedések kötődnek hozzá, mint rögtön az elején a kalifátus eltörlése, az ország drasztikus szekularizációja, az európai öltözék szorgalmazása. 1925. december 26-án átáll az ország a Gergely-naptárra, európai mintákra készül új Btk. és Ptk., mely többek közt azt is magával hozza, hogy a törvény előtt egyenlő bánásmódban részesül férfi és nő.

1928-ban bevezetik a latin ábécét, és egyfajta nyelvújítás is kezdetét veszi, mely során megtisztítják a török nyelvet, minden idegen eredetű - legfőképp arab és perzsa - szótól. Némi zűrzavar keletkezett ebből az első időkben, mert nem minden ilyen szónak volt akár 'őstörök' megfelelője, így az embereket arra hívták fel hogy maguk alkossanak új szavakat. Atatürk személyesen is járta az országot táblával és krétával, hogy népszerűsítse, az egyébként kötelezően elsajátítandó új írást.

1934-ben eltörlik a rangokat és címeket (pl. pasa, bej), és minden töröknek családnevet kellett választania. Musztafa Kemál ebben a 'keresztségben' kapja az Atatürk azaz 'minden törökök atyja' vezetéknevet. Emellett mezőgazdasági reformjai hatalmas gazdasági és ökolóigia fellendülést hoztak az országnak, ezért a 'török mezőgazdaság atyjaként' is hivatkoznak rá a mai napig.

1937-ben alkotmányba foglalják a kemalizmus hat alappillérét (a 'hat nyíl'), ezek a republikanizmus, popularizmus (osztályok tagadása, 'egy nép'), etatizmus, reformizmus, nacionalizmus, szekularizmus. Természetesen a gyors és agresszív ütemben történő átalakítások nem nyerték el mindenki tetszését, különösen az oszmán méltóságok és tisztek leszármazottait. 1926-ban fény derült egy pokolgépes merénylet tervére Kemál ellen, a letartóztatott vádlottak jelentős részét felakasztották, a kivégzések másnapján hangzottak el a híres mondatok Atatürktől:

„Én vagyok Törökország. Aki engem akar megsemmisíteni, az magát Törökországot akarja megsemmisíteni. (…) Népemet mindaddig kézen fogva vezetem, ameddig nem lesznek biztosak a léptei, és ameddig nem ismeri útját.”

1930-ban Musztafa Kemál megkérte jóbarátját Ali Fethit, hogy alapítson egy 'álellenzéki' pártot, a Szabad Köztársaság Pártot, hogy az elégedetlenkődet legyen hova becsatornázni. Ebből is eredtek aztán konfliktusok és ugyanebben az évben, komoly zavargás is kirobban Izmir mellett, melyben több katonát brutálisan megöltek, majd ennek megtorlására 27 embert kivégeztettek.

Magánélete is igen intenzív volt, imádta a nőket, és a rakit (török ánizspálinka). Évekig együttélt házasságon kívül egy Fikrije nevű lánnyal, akit aztán súlyos betegsége miatt Svájcba küldött egy szanatóriumba. 1923-ban feleségül vette Latife Ussakit, aki nehezen viselte férje italozó, kicsapongó életét, így 1925-ben elválnak. Gyermeke sosem született, de számtalan örökbefogadással büszkélkedhet, összesen hét lánya és két fia volt ily módon.

Kedvenc szórakozásai közé tartozott az úszás, lovaglás, a tánc és az olvasás. Imádott két állata volt Sakariya a ló, és Fox nevű kutyája. Folyékonyan beszélt franciául és németül, hatalmas magánkönyvtárat tartott fent.

1938 novemberében éri a halál, 57 évesen, egyik nagy szenvedélye okán, májbetegség viszi el. A számára épített monumentális Anitkabir mauzóleumban helyezik örök nyugalomra, Ankarában.

Végzős kép a katonai akadémiáról, 1905-ben, gyilkos bajusszal:

A 30-as években már elnökként:

Az Anitkabir, végső nyughelye:

[t3mp3r3dg1455]

És nem írtam meg határidőre...

hogyan ugratták a kollégákat.

Az úgy volt, hogy Pista (egy poszttal lejjebb) kapott egy betanuló ifjú titánt.

A srác (Pali) 19 éves, szerény, alázatos, abszolút normális figura.

Egy napon, beszélgettem Attilával a művezetővel, valami műszaki paraméterrel kapcsolatban, amikor megjelent Pál és azt mondta:

-Bocsi, Pista küldött és azt mondta, hogy a flexhez kéne tőmítés (!), mert ez már eléggé tönkrement. (Ekkor mutatott egy íves, negyed kör cikket, ami valójában összeállt/leeső köszörűpor volt.)

Ránéztem Attilára, de nem szóltam semmit. Láttam, hogy belül majd' meghal a röhögéstől, de ő csak ennyit mondott:

-Szólj Pistának, (ekkor elfordítottam a fejem, hogy ne lássák az égtelen vigyoromat) hogy a múltkor adtam egy csomót, ott van a kék szekrényben, a reszelőzsír(!) mellett.

-Oké, köszi!

Visszasétált a hegesztő placcra és átadta Pistának, az információt. Pista ekkor ingerülten:

-De az már mikor volt?! A faszom kivan ezekkel! Na jó, menj fel az irodába, keresd az üzemvezetőt, Tibort! Mondd meg neki, hogy sürgős, így nem lehet dolgozni!

Pali felment az emeltre, de Tibor nem volt sehol. Az anyagvizsgálós Misi bácsi kérdezte meg, hogy mit/kit/miért keres. Elmondta a srác, az öreg mosolygott egyet és kedvesen csak annyit mondott:

-Magát szívatják fiatalember!

De volt még itt:

Targonca kerék felfújatás. (Nálunk csak tömörgumis gépek vannak.)

Lehet majd zenét hallgatni munka közben és megérkeztek a hangfalak. Menj fel érte az irodába.

Kanyarfúróhoz kéne szár, beszélj az anyagkiadóval. (Örök klasszikus.)

És persze a reszelőzsír...

[kavekkozt]

két hete tönkrement a porszívónk, látom, hogy pontosan hol a hiba és fel is iratkoztam a repair caféba a várólistára, de addig is vettünk egy újat (mondjuk általában két porszívónk van, a cicák mellé nem árt).

mivel ezek mindig egyszerre történnek, tegnap tönkrement a mosogatógép. elindítja a programot de aztán nem tudja pumpálni a vizet. kiváltottam a reparaturbont és hívom holnap a szerelőt, de eléggé tartok tőle hogy körberöhögnek, ugyanis ez a mosogatógépünk:

mondjuk a nagyanyám hívott szerelőt a múltkor a félautomata Hajdú mosógépéhez és csak kettő ment el szitkozódva amikor meglátta, a harmadik nagy átkozódva megszerelte, és ez sokkal fiatalabb, mint egy Hajdú, úgyhogy reménykedhetek.

[atlatszo]

Beolvasó – Perli az államot a tönkrement vállalkozó

📰 Hallgass Átlátszót! Aktuális beolvasónk a csodálatos Jordán Adél, akit saját elmondása szerint annyira felzaklatnak a hírek, hogy igyekszik elzárkózni olvasásuktól. Szerencsére ezúttal kivételt tett, és cikkeinkből egy csokornyit felolvasott nekünk.

🩷 Hallgasd és szeresd a Beolvasót!

🎧 Cikkeinket audio formában is eléred podcast-csatornáinkon. Ha feliratkozol az Átlátszó Spotify- vagy YouTube-csatornájára, automatikusan értesítést kapsz új tartalmainkról. Így kikerülheted az algoritmusokat is.

[drakvuf]

Kőgazdag fiatalok 2: Papacita, a békeharcos

PSG Ogli úgy érezte nem elég fos még a házibulija, ezért karaokézni kezd.

Gáspár Lacitól énekli a Szeretet élt, csak saját felelősségre nyissa meg bárki:

Eközben Metta kitalálja, hogy összebarmolja Ogli egyik festményét a szendvicsekkel. Ehhez a tescos Ungár Péter, Filip segítségét kéri.

Olivér teljesen kiakad, amikor meglátja, hogy bajuszt festettek a képére az étellel.

Felszólítja az elkövetőket, hogy fedjék fel magukat, de Metta és Filip sunyin hallgat. Szandi is teljesen kiakad a történteken, szerinte tiszteletlenség ilyet csinálni a vendéglátójukkal. Hogy megtalálja a bűnöst "Columbová" változik.

Metta inkább beismeri a tettét és elmondja, hogy ők csak poénnak szánták, de senki nem találja viccesnek a diákcsínyt. Ogli annyira kiakad, hogy hazazavarja a vendégeit.

A vendégek kint még beszélgetnek kicsit. Metta tovább magyarázkodik, de a többiek szerint még mindig egy fasz. Szandi különösen felbassza magát a szörnyű bűntetten és hogy éreztesse Mettával a tetteinek súlyát, belebassza a medencébe.

Team Szandi

Metta vonyít, mert hideg a víz. Sajnos nem sikerült tanulnia a leckéből, magát innentől áldozatnak állítja be.

Azt mondja, hogy a ruhája teljesen tönkrement és Szandinak ki kell majd fizetnie.

A szarrá ázott Metta a megsértett vendéglátójához szaladt, hogy adjon neki valami váltóruhát. Ogli szíve aranyból van, mert hoz neki valami göncöt, de természetesen a nő erre is csak fanyalog.

Másnap Papacita, az előző részben felbérelt testőr ébreszti Olivért. A srác lebassza, amiért ilyen korán (fél 12) ébreszti a férfi, de nem mer nemet mondani apunak és kimászik az ágyból.

Az ágyból kikelve újabb tragédiával szembesül: valaki széttörte a mezét.

Elpanaszolja Papacitának a történteket, aki türelmesen meghallgatja és megreggelizteti a fiút. Nagyon harmonikus a kapcsolatuk.

Megkérdezi a srácot, hogy mióta van kék autója, mert kint áll egy. Olivér ezen is felbassza magát, mert nem az övé, hanem Herceg Csabi fogadott fiáé, Aurélé. A srác ott aludt a kocsiban.

A testőr felviszi a fiút és megpróbálják kijózanítani. Aurél annyira másnapos, hogy még a hűtő zúgása is fáj neki, ezért Papacita kihúzza a hűtőt.

Utána megkínálja egy Laci koktéllal, ami szerinte jó a másnaposságra.

A koktél nyers tojásból áll, kellemes szalmonellát kívánok, minden kedves vendégnek.

Mivel ez se rázta helyre a srácot, elviszik edzeni, hogy férfit neveljenek belőle.

Miközben Papacita két-két ujjal húzza le a súlyt Olivérről, rácsodálkoznak, hogy a termet még sosem látó Aurél rosszul használja a gépeket.

A testőr segít neki rendbe rakni a gyakorlatot, de mindketten elég faszul beszélnek a sráccal, ezért elszalad idehívni Csabit, hogy ne legyen egyedül velük.

Ezen Olivér megint felbassza magát és úgy dönt nem edz tovább Auréllal, mert egy pöcs.

Csaba egyedül maradt a "fiával", de amikor meglátja, hogy milyen kevés súlyt használ, az edzőtermet még nem látó fiú, ő is el kezdi baszogatni. Megérte váltani.

Mindeközben Kata külügyminiszter behívatja Ungár Pétert, hogy felkérdezze a tegnapi produkció miatt.

Filip szerint kurva viccesek voltak Mettával, csak nekik nincs humoruk. Abban mindketten megegyeznek, hogy a kaja szar volt.

Kata panaszkodik, hogy most jött Dubajból, de már kurvára unatkozik és ki szeretne menni Los Angelesbe.

Filip elmeséli, hogy ő is odavágyott gyerekként és szívesen kiutazna a nővel ingatlant nézni.

Kata megkérdezi a férfit, hogy szokott-e edzeni, aki rávágja, hogy lol soha. Filip a kamerának bevallja, hogy előbb menne plasztikai sebészhez, mint hogy sportoljon.

Kata elhatározza, hogy csak azért is elrángatja edzeni Ungárt és hogy motiválja csinál neki egy shake-et.

Ez nem Papacita receptje. Emberi fogyasztásra alkalmasnak tűnik, de Filipnek kurvára nem ízlik.

Kata a kamerába megjegyzi, hogy látszik is rajta, hogy nem egészségesen él, mert dagadt.

Miután kirakta Ungárt, elszalad a barátnőjéhéz, Köllő Babetthez, hogy kifaggassa milyen az élet Los Angelesben.

Babett volt az egyik kedvenc karakterem a Luxusfeleségekből, szóval öröm újra látni. Kata elmeséli neki, hogy Dubaj és Los Angeles között vacillálnak, de Dubajban túl meleg van.

Ezután jól beréteseznek és Babett bedobja, hogy Dunaújváros is izgalmasabb hely, mint Los Angeles és nem érti, miért akar odaköltözni. Kata elmeséli, hogy ő mennyire unatkozik itt, erre a vendéglátója ráordít, hogy SZÜLJÖN, de a nő elzárkózik ettől.

Benézünk végre Mettáékhoz is, ahol a nő éppen bevallja az anyjának, hogy botoxot tolatott a homlokába. Anyu csalódott.

Metta elmeséli a kamerának, hogy volt már hasonló beavatkozása és akkor az anyukája elsírta magát.

Azt hazudja az anyjának, hogy nem megy többet, de nekünk bevallja, hogy nem csak hogy megy, de már megvan a következő időpontja is.

Ezek után megint sokkolja az anyját: regisztrált egy társkeresőre, de nem is akármilyenre, hanem egy olyanra, ahol gazdag faszikat lehet fogni.

Kifejti, hogy szerinte kellemetlen, ha a nő keres többet egy párkapcsolatban.

Elkezdik nézegetni a profilokat és Metta szeme megakad egy 59 éves faszin.

Az anyja azt javasolja neki, hogy ebédre menjen el eve, mert a természetes fényben jobban látszódik, hogy ronda-e.

Hazaérve a teremből Papacita nyugtatja Olivért és javasolja neki, hogy béküljön ki a többiekkel, hívja el őket vacsorázni.

Ogli a kamerának elmondja, hogy a férfi nagyon bölcs és a béke útját fogja követni, ahogy a testőr javasolja.

Felhívja a többieket és elhívja őket kajálni egy nagyon komoly helyre, de ezt már csak a következő részben láthatjuk.

[masodperc]

apró örömök az életben

egy óra alatt befejeztem az egyik feladatom, amit régóta halogattam, mert azt hittem, elmegy majd vele legalább két nap (yay!)

jól sikerült az egyik gyerek tollbamondása és a másik gyerek biológia témazárója, amelyekre nagyon sokat gyakoroltam velük (tisztára mintha én járnék suliba, csak a mai eszemmel)

kiválóan fel tudtam tenni az erkélyre az új karácsonyi világítást a hétvégén (a 10+ évig használtra már nagyon jól bevált technikám volt, csak sajnos az tavalyra tönkrement)

[stickalittle]

matracot szeretnék venni, ezért belefutottam egy ilyen értékelésbe:

Ti is azt értitek garancia alatt, amit Márta, ha a bolt a tönkrement terméket maradványértéken visszavásárolja?

[trilliannnn]

Nahát, fáj a szívem a neres helyért.

[nehazuddhogyszeretsz2]

Mindig azt láttam a környezetemben, hogy mindenkinek tönkrement a kapcsolata,házassága stb.

Ezáltal én sem vagyok egy hosszú távra tervező ember, főleg kapcsolat téren.

Jelenleg jó, aztán később pedig alakul valahogy.

Nincsenek sajnos jó tapasztalataim, így nem tudok olyanokra gondolni, hogy összeköltözés,eljegyzés,házasság,gyerek stb.

Mindig furán néznek rám emiatt, de szerintem inkább fogjam fel így, mint saját magamat is átverve elhitessem magammal a későbbi boldog életet.

[sztivan]

önök egy orosz állampolgárról megemlékeztek. Van magyar állampolgár is, aki harcosan kiállt a demokrácia eszméje mellett, ő Nagy László, akinek az az ember kilövette a szemét, majd nemcsak a szeme világát veszítette el ez a demokráciáért kiálló ember, hanem a munkáját, a családját, az élete is tönkrement, majd 2022-ben meghalt. Az ő emlékére nem álltak fel egy percre, és ezt én szégyellem.

Kocsis