#hegység

[benbehu]

Nekézseny, Borsod, Hungary

[the-bagira]

⛰️ mini feltöltődés és boldogsághormon utánpótlás

[lebernyeg]

Bp-Szentendre-Visegrád-Szob-1.

Pap-rét és környéke, utolsó szép nap 2023.10.14

[dedibelyegei]

Egy ízig-vérig amerikai bélyeggel megyünk tovább, amit elég keményvonalasan megpecsételtek, meg hát a jobb széle is csorba kissé, de szerintem ez ennek a mintának simán jól is áll. Ez egy önálló bélyeg, nem tagja semmilyen sorozatnak, és Charles M. Russell az egyik leghíresebb vadnyugati festő 'Jerked down' (Lerántva? talán...) című 1907-es alkotását ábrázolja. A mű az alkotóról elnevezett múzeumkomplexumban található a montanai Great Fallsban, ahol több mint 2000 (!) művét őrzik. A bélyeg drága édesanyámmal egyidős, '64-es, jövőre lesz 60 éves. Ennek ellenére tök értéktelen, mivel nyomtak belőle egy laza 128 millió darabot, így még egy postatisztát is száz forintért lehet szerezni.

Kicsit mesélek itt még azért Charles Marion* Russelről, mivel szerintem nekünk európaiaknak jórészt nem mond semmit, az USA-ban meg talán nincs ember aki nem hall róla minimum az iskolában. Ja igen, egy kis easter egg, van egy férfi filmhős karakter, méghozzá elég kemény, akinek szintén Marion a középső neve, na ki tudja? Lent majd el lehet olvasni a megfejtést.

Szóval emberünk 1864-ben született a missouri Saint Louisban, ebből ki is található, amúgy, hogy bár nincs expliciten rajta, de ez egy 100 éves emlékbélyeg a művész tiszteletére. Már gyerekkorában is rajzolgatott, illetve imádta a történeteket a vadnyugatról, cowboyokról, illetve az őslakos indiánokról. 16 évesen hagyja el otthonát, és fejezi be az iskolát, hogy elmenjen egy montanai birkafarmra dolgozni. Ezt elhagyta mert megismerkedett egy Jake Hoover nevű vadásszal, és neki dolgozott inkább. Jakel életreszóló barátságot kötöttek, és bár 1882-ben még visszatért egy rövidke családlátogatásra Missuriba, utána már örökre Montanában élt és dolgozott.

Vicces történet, ahogy hivatásszerű festővé vált: Montanába való visszatérése után cowboyként dolgozott, és eközben szabadidős tevékenységként készített képeket vízfestékkel a tájról, állatokról. Az 1886-87-es tél különösen kemény volt még montanai viszonylatban is, ezt gondosan dokumentálta képekkel. A ranch tulajdonosa ahol akihez tartoztak a marhák, helyzetjelentést kért levélben, hogy miként viseli a csorda az ítéletidőt. Válaszként Russel egy képeslap méretű festményt küldött, melyen egy megviselt marha látható a télben, farkasokkal körülvéve. A tulajnak annyira tetszett a szemléletes és frappáns válasz, hogy megmutatta barátainak és üzlettársainak, az egyikük pedig kiállította a képet a kirakatában. Innetől Russel elkezdett megrendeléseket kapni, képek készítésére. A kis kép címe egyébként Waiting for a Chinook címe lett, mivel ezt pingálta rá megjegyzésnek, és később már sikeres festőként elkészítette nagyobb és részletesebb verzióját, mely egyik legismertebb alkotása lett. A chinook egyébként egy széljárás, mely délnyugatról elhozza a melegebb levegőt a Sziklás-hegység keleti oldalára, hát erre várt már ember és állat a rettenet hidegben.

1888-ban Russel egy ideig egy indiántörzzsel élt együtt, ekkor mélyült el igazán az őslakos kultúrában, szokásokban, motívumokban mely nagy hatással lett későbbi témáira és civil tevékenységeire is. Végül 1892-ben telepedett le Great Fallsban ekkor már végképp kizárólag a festésnek szentelve idejét, és biztosítva ebből megélhetését. 1896-ban megházasodik, egy 18 éves ottani lányt vesz feleségül, őmaga 32 éves ekkor. Russel bár helyben ekkor már elismert ember, Nancy segít neki hogy fokozatosan Amerika-szerte, mitöbb idővel nemzetközileg ismert művésszé váljon. Kiállításai nyílnak az USA-ban de még Londonban is. A '10-es években nemzeti parkok és rezervátumok feltérképezési munkáiban is segédkezik, illetve részletes, és mélyreható képeit a későbbi westernfilmek hiteles ábrázolásához is felhasználják. Indiánokkal való jó kapcsolatát ismert emberként sem felejti el, és komolyan lobbizik a föld nélkül maradt Chippewa törzs számára egy rezervátumért Montanában. Ez eredményre is vezet, és 1916-ban a Kongresszus nagyban az ő hatására létrehozza a Rocky Boy Rezervátumot. Sok korabeli művésszel, festővel, színésszel és filmessel ápol baráti kapcsolatot. 1926-os halálakor, a temetése napján iskolaszüneti napot rendelnek el Great Fallsban, hogy mindenki résztvehessen a temetési meneten. A koporsót egy üveghintón húzta négy fekete ló át a városon a temetőig.

Élete sor��n több mint 4.000 művet alkotott, a festmények mellett szobrászkodott is, főleg bronzzal. Több mint 2.000 művet a róla elnevezett múzeum őriz Great Fallsban, melynek egyébként része a ház is ahol élt és dolgozott jórészt. Piacra kerülő művei rendkívül értékesek, rekorder Piegans című festménye, mely 2005-ben 5,6 milló dollárért kelt el egy aukción, de több festménye a milliós tartományokban mozog. Bronzszobrai is igen értékesek, több 100 ezer dollár sem ritka értük, és még a kisebb ceruzavázlatai is 25.000 $ körül cserélnek gazdát.

Számtalan dolgot neveznek el róla a XX.században, iskolákat, díjakat, szervezeteket, mitöbb a második világháborúban még hadihajót is.

Néhány fontosabb képet iderakok azért, tényleg szépek egyébként:

Buffalo Hunt (1899)

In without knocking (1909)

The Herd Quitter (1896)

Cree Indian (1896)

Lewis and Clark on the Lower Columbia (1905)

Russel great falls-i háza

És önmaga (1907)

*MARION COBRETTI, azaz Kobra a Kobra című filmből, Sylvester Stallone felejthetetlen alakításában, ÉS forgatókönyvéből!

[napkeleten]

Február 18-20

Ha Giang körút

Körülbelül annyit hezitáltam ezen a motoros körúton, mint azon, hogy folytassam-e egyedül az utazást, és mindkét helyzetben mennyire jól tettem, hogy bevállaltam! Ez úton is köszönöm az úti naplóm egyik legfőbb rajongójának, Balázsnak a biztatást! Nem gondoltam volna, hogy valaha neki indulok motorral a vietnámi hegyeknek – még ha az „anyós ülésen” ülve is.

Kicsit rögösen indult az út, az eddigi leglehangolóbb szálláson ébredtem, és a szálláson nem találkoztam senkivel a játékfüggő, angolul beszélni nem tudó és segíteni nem akaró recepcióson kívül. Hat-nyolc fős csapatokról volt szó az interneten, de végül összesen egy angol párral voltam hármasban, úgyhogy először ennek annyira nem örültem. Aztán hamar kiderült, hogy nagyon jól kijövünk egymással, és a szálláson este lehetett ismerkedni másokkal is, de leginkább olyankor is együtt beszélgettünk.  Szóval nagyon privát hangulatú három napunk volt, ahol semmin nem kellett aggódni, mindent intézett a túravezetőnk, a motoros sofőröm még a bukósisakot is rendszeresen bekapcsolta rajtam. Olyan volt az egész, mint amikor gyerekként biciklitúrán csak a hátsó ülésen kellett ülni, és nézelődni, csak egy felnőtt kiadásban, ahol ötvennel száguldunk földön túli tájakon. Az első fél órában kicsit izgultam, de hamar megnyugtatott, hogy mennyire profin vezet a sofőröm, és délutánra már fel sem merült bennem, hogy bármilyen baleset érhetne. Ami azért is jó, mert a szervezet lebeszélt a biztosítás vásárlásról, és én elhittem nekik, hogy nem lesz bajom. A korábbi aggodalmaim a ruházattal és a hátammal mind megoldódtak, kaptam egy plusz dzsekit, és ami a legjobb, egy műanyag fólia kabátot nadrággal, és cipőzsákkal. Annyira jó volt vízhatlannak lenni, és teljesen melegen tartott, emellett nagyon viccesen nézett ki, hogy az egyébként is túlvilági környezetben ilyen űrruházatot hord minden motoros. A hátfájásom pedig teljesen elmúlt, úgyhogy teljesen át tudtam magam adni az út élvezetének.

Arra számítottam, hogy gyönyörű helyeken fogunk járni, de arra nem, hogy mennyire változatos lesz a táj. Az egyik hegység kietlen, sziklás, izlandi, a másik hegyoldalt esőerdő borítja, és itt-ott megbújik egy-két elképesztő vízesés. Ami ennél is sokkal váratlanabbul ért, hogy milyen falvakkal van tele a hegység. Összesen ötvennégy etnikumot tartanak számon, és mindegyik közösség más nyelven beszél, annyira elszigetelten éltek egymástól. A helyiek úgy élnek, mintha megállt volna az idő egy olyan kétszáz éve, rengetegen népviseletet hordanak, gyerekek idősek egyaránt, és a legnehezebb feladatokat is kézzel végzik. Idős nénik cipelik a hátukon a náluk kétszer nagyobb rőzsekupacot, kenderből textilt készítenek számomra teljesen új, analóg technikával, és a ruhákat is kézzel mossák. A falubeliek leginkább földműveléssel foglalkoznak, az egészen kicsi gyerekek is kiveszik a részüket a munkából, és közben lelkesen integetnek a motoros külföldieknek. Rengeteg a gyerek, elképesztő aranyosak és önállóak, láttam egy hat fős, ovis korú csoportot, akik felnőtt nélkül, magabiztosan tartottak valahova. Nagyon érdekes volt belepillantani az életükbe, és elképzelni, hogy milyenek lehetnek itt a hétköznapok.  Olyan különleges számomra, hogy ennyire érintetlen a helyiek élete, csak a nagyobb falvaknak volt bármi köze a turizmushoz, és ott sem érződött soha kirakatnak a környezet.

Nem tudtam elképzelni, hogy milyen lesz három napon át, napi hat órákat motorozni. Szerencsére nagyon gyakran megálltunk, mindig volt valami látnivaló, és az út közben is annyira lekötött a látvány, hogy egyáltalán nem érződött hosszadalmasnak vagy egyhangúnak. Kétszer éreztem fárasztónak a motorozást, egyszer, amikor órákig felhőben voltunk, és a kilátópontokon is a semmibe bámultunk, egyszer pedig egy hosszú, köves földúton, ahol nagyon kellett kapaszkodni, hogy az ülésen maradjak. Az angol srác le is esett egy saras szakaszon, de nagyon lassan mentünk, úgyhogy csak a könyöke lett kicsit sebes, utasbiztosításra nem volt szükség.

A szállások nagyon hangulatosak voltak, szerencsére nem az első este színvonala folytatódott. Egyedül a max hangerős karaoke nehezítette az elalvást, úgyhogy inkább énekeltünk mi is, aztán egészen időben elfáradtak a népek. Esténként nagyon rámenősen öntögették nekünk a „vidám vizet”, ez valami rizspálinka volt, amiből én kitartóan nem kértem, de nem volt egyszerű nemet mondani.

A legjobb élmény mindig a felhőből való kilépés volt, amikor váratlanul egy elképesztő táj tárult a szemünk elé. A ködnek is megvolt a hangulata, nagyon misztikussá tette az utazást, csak a kilátópontoknál volt kicsit bosszantó. Napot nem láttunk, pedig minden napra megvolt ígérve a meteorológia által, de ne legyünk telhetetlenek, legalább alig esett. A tájak közül mindig a legzöldebbek tetszettek, az egyik ilyen tájnál mondták az angol társaim, hogy tiszta Skócia, úgyhogy meg is van a következő úti cél. Volt egy gyönyörű vízesés, aminek a környezete még jobban lenyűgözött, sűrű, illatos eső erdő volt, amit itthon eddig csak pálmaházban láttam, az itt buján elterült mindenfelé. A látványhoz ízt is tudok társítani, mert kaptunk itt egy zsák cukornádat, ami külsőre zellerszár darabokra hasonlított, csak sokkal szálasabb volt, ezért csak meg kellett rágni, meginni a levét és kiköpni. Nagyon ízlett, vicces volt köpdösni és olyan izgalmas volt a nádcukrot eredeti formájában kipróbálni.

Az utolsó nap volt a legtisztább időnk, fájó szívvel búcsúztunk a kalandtól, mind hárman tudtunk volna még pár napig motorozni. Este átvettem egy eggyel tisztább ruházatot, miután három napig ugyanazok az egymásra rétegzett, nyári ruhák voltak rajtam, és busszal elindultam Ha Long bay-be. Nagyon futurisztikus élmény volt, kényelmes kanapé ágyam volt, és saját kis kabint lehetett kialakítani a függönnyel. Olyan komfortos volt, hogy még aludni is tudtam, ami nem kis teljesítmény a busz részéről.

[dozse]

Sós Péter 1990 Kazahsztán, Türkesztán hegység

[hexce]

Afrika, Marokkó, Rif hegység.

[csajokamotoron]

Két évvel ezelőtt a világ legboldogabb embere voltam, amikor megkaptam a jogosítványomat és az első motoromat, egy 250-es Yamaha Drag Start. Sok-sok gyakorlás és tanulóút után bekövetkezett az, amitől minden család fél: nagyobb motorra áhítoztam. Úgy éreztem: van még bennem sebesség, erő és hosszabb út is. Hihetetlenül hangzik, de májusban egyik pillanatról a másikra valóra vált az álmom. A Honda CB500-as motorom új családtagként érkezett hozzánk, és az első pillanattól tudtam, hogy a közös életünk csodálatos lesz. Nem tartom magam ösztönös motorosnak, de annál inkább alázatosnak és szorgalmasnak. Kicsit későn kapcsolódtam be ebbe a világba, így a kanyarodási technikákat egy hosszabb út előtt mindig átgondolom. Mikor és hogyan csökkentsem a sebességet, hogyan használjam ki a motorféket, hogyan szokjak le a kuplung indokolatlan behúzásáról, hogyan fogjam ezt a motort a combommal, és hogy ne legyen görcsös a kezem vezetés közben? Ha már görcsös mit csináljak? Lesz-e időpontom a gyógymasszőrhöz, ha szükséges? A gondolati hangolódás mindig meghozza a gyümölcsét. Amikor a céljainkra fókuszálunk, és minden gondolatunkat áthatja a vágyott irány, a világ mintha magától kezdene el összeállni körül��ttünk. Az előkészület, a hit és a türelem együttesen teremti meg azt a pillanatot, amikor az álmaink kézzelfogható valósággá válnak. Erdélyi motoros túrák Június elején Erdélybe mentünk az első hosszabb, bemelegítő utunkra. Nagyon izgultam, hiszen alig ismertük még egymást a Hondával. Teljesen fölösleges volt, mert rendkívül magabiztosnak éreztem magam menet közben. Rengeteget tanultam (és tanulok folyamatosan) a férjemtől, aki jó tanácsaival segített a hegyes vidék meghódításában, így a kanyarok, a visszafordítók kellemesen ringattak és hullámoztattak. Még ebben a hónapban újra elmentünk csavarogni. Most utánfutóval vittük ki a gépeket Erdélybe, hogy több energiánk maradjon az ottani lankás utak kiélvezésében. Románia tőlünk nincs messzire, de az időnk szűkös volt, így mindenféleképpen megérte autóval elindulni. Két napot motoroztunk, de a fejben kigondolt jó tanácsaim ellenére a kezem merev görcsben állt. Nem tudtam kellőképpen lazítani a kormányfogáson, így a vállamtól lezsibbadtam és két hétig alig tudtam mozdítani a kezem. Természetesen ez semmit sem változtatott a lelkesedésemen, így júliusra már meg is szerveztük a következő kirándulásunkat. https://csajokamotoron.hu/racz-balog-reni-anya-a-motoron/ Horvát túra A négy napos horvát utunkra is futóval vittük a motorokat. Oda utoljára. Nem is sejtettük, hogy a legnagyobb problémát a parkolás fogja okozni. A szálláshelyek nem utánfutós vendégekre rendezkedtek be, így az ottlétünk alatt egy központi parkolóban pihent az autónk. Szerencsére bőven kárpótolt az időjárás, a tenger és a fantasztikus útvonalaink. Az utolsó napon zárásként egy „kilátóhoz” (nem véletlen a macskaköröm) keveredtünk Makarshka mellett, amelyről kiderült, hogy Horvátország egyetlen panorámaútja, a Biokovo-hegység legmagasabb csúcsa, a horvátok Stelviója. Mivel nem készültem a végtelent meghódítani, sőt azt sem tudtam valójában, mi a végállomás, így hihetetlen katarzist éltem át, amikor felértünk a tetejére és megszerezhettem az első matricámat. Nagyszerű érzés volt fölmenni és megnyugtató volt leérni. Boldogságomban folyamatosan mosolyogtam a bukósisak alatt. Minden út Rómába vezet Augusztusban hirtelen fölindulásból lemondtuk az előre lefoglalt szállásunkat Szlovákiában és elindultunk Róma irányába. Igen, tudom, hogy pont ellentétes irány, de végülis minden út az örök városba vezet. Vittük magunkkal a sátrat és mindent, ami egy hetes kempingezéshez szükséges, és bíztunk abban, hogy az útvonalunkon találunk mindig szállást. Hát nem. A kempingek ebben a hónapban teltházasak és így alvóhely keresésére sok-sok időt pazaroltunk. Most először és utoljára indultunk el így. (Úgy tűnik, ez a nyár a most először és utoljára időszaka volt.) Rómába a második nap estéjén értünk. Nem lehet elmesélni azt, amit a város felé motorozva éreztem. Talán az az ember élhette át ugyanezt, aki először a Holdra tette a lábát. Magával ragadó eufória, büszkeség, elégedettség. Minden kanyar, minden kilométer emlékeztetett rá, hogy ez az utazás több, mint fizikai helyváltoztatás. Ez egy belső utazás is volt, amely során újraértelmeztem a teherbírásomat, az akaraterőmet, a kitartásomat. Hömpölygött a fejemben a sok történelmi lecke, úgy éltem meg, mintha egy zarándoklaton lennék. Nem maga a város volt a lényeg számomra, hanem az út, amely elvezetett Rómába, és a társ, férj, akivel együtt értünk célba. Rómára egy napot szántunk, mert volt néhány csúcs még előttünk, amit szerettünk volna meghódítani. Az alföldiek értik ezt a vágyat talán, a motorosok meg főként. A Dolomitokba indultunk, és az út már az első méterektől kezdve magával ragadott. Mintha egy festménybe csöppentünk volna, amely egyszerre volt ijesztő és csábító, zöldellő és sziklás, nagyon is valóságos és meseszerű. Hágó túra Öt ikonikus hágót jártunk be: a Pordoi, a Sella, a Gardena, a Valparola és a Falzarego hágót. Közel voltak egymáshoz, mégis mindegyik újabb lélegzetelállító kilátással ajándékozott meg minket. Hatalmas önbizalmat adott egy-egy csúcs meghódítása, a Kanyarfotó képsorozatai pedig örök bizonyságul állnak, hogy nem csak álmodtam ezt az utat. A sok sikeresen vett visszafordító és izgalmas kanyar után végül egy kavicsos kiállóhelyen értek utol a gravitáció törvényei. Hihetetlen érzés volt, hogy minden nehéz fordulón gond nélkül átjutottam, csak hogy végül egy teljesen ártalmatlan helyzetben dőljek el. Ahogy a motorral együtt a földre kerültem, először a meglepetés, a sírás, majd a sírós nevetés lett úrrá rajtam. A Hondán látható pici karcolás egy apró, de fájdalmas emlék, hogy a tökéletesség mulandó. Miközben újra talpra állítottuk a motort, és próbáltam összeszedni magam, arra gondoltam, hogy ez is része az útnak. Az ilyen pillanatok nemcsak a kaland részei, hanem azok, amikre talán a legélénkebben emlékszünk majd – az ügyetlenségünkre, a nevetésünkre, és arra, hogyan találtunk vissza az egyensúlyunkhoz, szó szerint és átvitt értelemben is. Hazafelé Hazafelé Szlovénián keresztül indultunk. A kezem akkorra már olyan görcsös volt, hogy a finom-motorika eltűnt belőle. Komolyan, egy villát sem tudtam megfogni. Sajnos a bankkártyát kénytelen voltam kézbe venni, amikor a helyi hatóság képviselői igen kegyetlen módon büntetést szabtak ki ránk, de a jókedvemen ez sem változtatott semmit. Viszont ügyetlenebb lettem és ez mind tempóban és technikában is okozott némi furcsaságot. A férjem végig támogatott a sokáig tartó hazaútban, amiért nagyon hálás vagyok. Neki köszönhetem, hogy életem nagy kalandját éltem át ebben az évben és támogató figyelme tényleg segített minden útszakasz teljesítésében. A kezem meggyógyult, ki emlékszik már rá, mit élt át a nyáron? Nagyon nehéz elmesélni, mit éltünk át. Ki akar jönni szóban és írásban is, de tudod, hogy minden soha nem fog. Az a kettőnkké marad felejthetetlen emlékként. Mindezek után talán nem meglepő, hogy már most, ezen a hideg estén a 2025-ös tavaszi, nyári és őszi kiruccanásokat tervezgetjük. Az álmaink újra életre kelnek, az útiterv-vázlatok már most tele vannak izgalmas lehetőségekkel. És közben, ebben a pillanatban, még mindig úgy érzem magam, mint a világ legboldogabb embere. Lelkes tervezgetést mindenkinek! Read the full article

[myreach4thestars]

Kiotó 7. nap

November 30-án, az utolsó napunkon Kiotóban a Ginkakujiban (Ezüst pavilon) kezdtünk, - ahova menet buszmegállóból sétálva kiszúrtam egy GM helyet, ahol 3 ízű sifontortácskát vettem - mely egy zen templom Kiotó keleti hegyei (Higashiyama) mentén. 1482-ben Shogun Ashikaga Yoshimasa a mai templom területén építette nyugdíjas villáját, nagyapja nyugdíjas villájának, Kinkakujinak (Arany Pavilon) a mintájára. A villát halála után zen templommá alakították át és csak nevében ezüst. A Ginkakuji az Ezüst Pavilonból, fél tucat másik templomépületből, egy gyönyörű mohakertből és egy egyedülálló homokos kertből áll. Az ösvényen végighaladva szép kilátásban is volt részünk.

Innen a Filozófus ösvényén folytattuk a sétánkat: körülbelül két kilométer hosszú az út, mely a Ginkakuji (Ezüst Pavilon) körül kezdődik, és Nanzenji szomszédságában ér véget. A Filozófus ösvénye egy kőút a kiotói Higashiyama kerület északi részén. Az ösvény egy csatorna mentén halad, amelyet több száz cseresznyefa szegélyez. Éttermek, kávézók és butikok találhatók az ösvény mentén, valamint számos kisebb templom és szentély, amelyek egy rövid sétára találhatók a csatornától.

Elhaladtunk az Eikando Templom előtt: a Nanzenjitől északra található Eikando nagyon híres őszi színeiről és az őszi esti megvilágításról. A templomnak hosszú története van, és számos épület és egy tókert található területén. Az őszi színek valóban gyönyörűek voltak, de óriási volt a tömeg, így továbbhaladtunk.

A Nanzenji templom következett: a Nanzenji templom tágas területe a kiotói erdős Higashiyama-hegység tövében található, az egyik legfontosabb zen templom egész Japánban. Nanzenji központi templomterülete ingyenesen látogatható - mi ezt tekintettük meg. Egy nagy tégla vízvezeték halad át a templom területén. A Meidzsi-korszakban (1868-1912) épült vízvezeték egy csatornarendszer része, amelyet víz és áruk szállítására építettek Kyoto és a Biwa-tó között a szomszédos Shiga prefektúrában. Itt is nagyon szépek voltak az őszi színek.

Mindezek után megebédeltünk, majd Kiotó leghíresebb gésa negyedében, Gionban sátálgattunk: tele van üzletekkel, éttermekkel és ochayakkal (teaházakkal). Sok itt a hagyományos fából készült machiya kereskedőház.

Végül újra ellátogattunk az ezúttal kivilágított Kodaiji templomba. Hosszú sor fogadott előtte, amíg várakoztunk megeszegettem kettő sifontortácskát, tudva még menni fogunk egy darabig :D. Elképesztő látvány volt a kert kivilágítva! Az egyik részén vetítettek is, a végén a bambuszerdő is nagyon látványos volt.

Hazaérve videótelóztunk Rendesékkel (Nagybácsi, Apa, Vera, Artúr kutya) és Dénessel.

[myvrnk]

A nagy éj

Tegnap-kezdett ablakon át ámulva nem egyszer

néztelek, álltam s ámultam. Még szinte kizárt az

új város, s a meggy��zetlen táj sötétlett

rám, mintha nem is lennék. A legközelebbi dolgok

sem bánták ott, érzem-e őket. Egy laterna

mellett utca nyomult: idegennek láttam.

Szemközt egy szoba - érzést keltő lámpasugárkör -

érdekelt már: látták, rám csapták a spalétát.

Álltam. S felsírt egy gyerek. És az anyáktól a környék

házaiban tudtam, mire képesek - ám ugyanakkor

tudtam minden sírás nem csituló okait. Vagy

felcsendült egy ének hangja, s e várakozásból

úgy-valameddig elért; vénség köhögött lent,

mintha a teste a lét szelidebb igazát vitatná,

ingerülten. Óra ütötte az órát -

későn kezdtem rászámolni, lerázott.

Mint idegen gyerek, bár befogadták végül, a labdát

mégis mindig elejti, nem ismer egy játékot

sem, mely a többinek oly könnyű s természetes - áll csak,

félretekint, hová? -: így álltam... S hirtelen akkor

rájöttem, mindezt te csinálod, játszva vélem, a felnőtt

éj, s ámulvást néztelek. Ott, hol a tornyok

haragoskodtak, s másfele-néző sorssal a város

állt körül, kitalálhatatlan hegység fordult

szembe velem, s leszűkült körben éhes

örök-idegenség fogta be minden érzésemnek

véletlen lobogását - ott, te Hatalmas, nem volt

szégyened az, hogy ismersz. Lélegzésed rajtam

hullámzott. És messzi komoly létekre elosztott

mosolyod átjárt.

[versinator]

Enyhülni ellenállt

Tőzsdét dallamuk lyukakban csomósodik Szemért fogukat nyírfaág elhiszik Rezzenés úgysincs szöszök oldalamhoz Honom boulevard gyökérben vállához Kari zokogástól látomásaim szertedúlta Osztályban kamaszt mozdulatot biztosította

Zúzmara épülget óvod quartier Figyelget énekében havazáskor bakter Őzre anyával taraján fiatalka Feldobja felissza összekulcsolta vidámka Felcsillan kalapozza réghalott forgatta Estének pattanj kibomolt széljárta

Londonnál hajbókolva pipaccsal lapjaik Horgol érdeklik nre vadászik Visszaül kenyerekkel felpillantok gombokhoz Leverik pápaszemet könyveik ricsajoz Dühömet továbbszalad kopogva borította Marhalepény borzadó szőrén elolvasta

Berajzolt kinyitják gombolyag úriember Sövény meglátogattuk gerlét műszer Rácsókolom rakódik ríjj kakaska Köszönettel lebocsátják túlnéz aprócska Térdemből kisiklatják túlzottan támasztotta Vándorba összehajtogatom suhanna ápolta

Ronsard szolgálnak jajduló továbbutazik Eszembejut beajánl összedől leverik Üldögélsz mocskol indiába fodroz Gyárat felhallik vidámka barátjához Történelemben békéről hintáztunk írhatta Ninivé lebukik oldalából visszaadta

Imának kanyarodnak háboruról huber Szívrohama skandálom tiszára müller Verselőre köszöntek párisnál barka Szivárgó hegység szakálluk sáska Elsimítja csapdosva fognom lehúzta Hunyorít angyalokkal koral hangulata

[seo-hungary]

"A Miskolci Kaland: Fedezzük fel a Bükk-hegység tavaszi csodáit 2024-ben" című cikkünk egy izgalmas útmutatót nyújt azok számára, akik felfedeznék Miskolc és a Bükk-hegység természeti és kulturális kincseit a tavasz varázslatos időszakában. A cikk bemutatja a legjobb túraútvonalakat a kezdők és a kalandvágyóbb túrázók számára, kiemeli a fotográfiára tökéletes helyszíneket, ajánlásokat tesz a piknikezéshez ideális tisztásokról, és felhívja a figyelmet a környezettudatos látogatás fontosságára. Emellett hasznos információkat nyújt a közlekedésről, a szálláslehetőségekről és a tavaszi eseményekről, amelyek gazdagítják Miskolc és a környék kulturális életét. A cikk célja, hogy inspirálja az olvasókat, hogy maguk is felfedezzék a Bükk-hegység tavaszi csodáit, élvezzék a természet megújulását, és részt vegyenek a helyi közösségek életében.

[bdpst24]

A kanadai country zenész játszik a The Dead South vendégeként

A kanadai country zenész játszik a The Dead South vendégeként

Igazi kanadai western hangulat vár mindenkit június 6-án, a Budapest Parkba, ahol a The Dead South előzenekaraként Corb Lund country és western előadó mozgatja majd meg a közönséget.  Corb Lund a Sziklás-hegység lábánál fekvő Albertából származik, családjában hosszú hagyománya van a farmerkodásnak és a rodeózásnak, így Lund zenéje meglehetősen autentikus, noha mégsem ilyen egyszerű…

[csillagpontradio]

A hős magyar orvosnőt ünnepli a világ - Rekordot döntött a mélységi életmentéssel

A hős magyar orvosnőt ünnepli a világ. Rekordot döntött a mélységi életmentéssel. Ismerőse életét mentette az 1000 méter mély barlangban. Ilyen és hasonló szalagcímekkel jelentek meg a híradások a törökországi Taurus-hegység Morca barlangjában rekedt és életveszélyes állapotba került...

[csajokamotoron]

Marokkói Expedíció: véget ért a Honda Adventure Roads

Dél-Afrika, Norvégia és Izland után tehát újabb egzotikus helyszínt választottak a Honda Adventure Roads szervezői, a CRF1100L Africa Twin pedig ismét bebizonyította, hogy a világjárók eszményi társa. - Egyedülálló utazás Marokkó lenyűgöző tájain, feledhetetlen útjain és kihívásokkal teli, sivatagos részein - A Honda Adventure Roads 30 résztvevőjét a Honda HRC Dakar Rally csapatának versenyzői segítették a túra során - Az expedíció legizgalmasabb pillanatait megörökítő videók a Honda hivatalos Youtube-csatornáján tekinthetőek meg - A 2025-ös Honda Adventure Roads túra ismét elképesztően izgalmasnak ígérkezik: Rómától Isztambulig kanyarog az útvonal A Honda által szervezett Adventure Roads túrákat évről évre nagy figyelem kíséri, ugyanis a világ legszebb tájaira kalauzolja el a szerencsés résztvevőket. Idén Marokkó változatos terepeit ismerhette meg 30 bátor jelentkező, nem kevesebb, mint 2800 km-t gyűrve le a térség természeti csodái között. Kiindulási pontként Agadir szolgált, innen M’hamid aranyszínű dűnéit, az Atlasz-hegység hágóit és a Dades kanyont leküzdve jutott el a csapat a – kulturális pezsgéséről ismert – Fez városáig. A kilencnapos élménygyűjtés a Tazekka Nemzeti Parkban folytatódott, majd a tenger partján, Nadorban zárult. https://youtu.be/RCVCOXA0aI0?si=LpRqwIiU6_aqgOOl A résztvevők, mondhatni, természetes közegében tehették próbára az ikonikus kalandmotort, s nemcsak a hagyományos, lábbal kapcsolható váltóval felszerelt kivitelt ismerhették meg, hanem a Honda által fejlesztett, dupla kuplungos DCT erőátvitelre épülő változatot is. A Honda Adventure Roads csomag ezúttal is teljes körű szolgáltatást nyújtott, ezt bizonyítja, hogy első osztályú szállást, csomagszállítást, étkezést, navigációt, üzemanyagot és orvosi hátteret is magában foglalt, sőt a HRC gyári Dakar-versenypilótáitól tanulhatták el a motorozás mesterfogásait a jelenlévők. Ráadásként csupa prémium beszállító kiegészítőit, illetve alkatrészeit használhatták a túrázók. Az öltözéket például az Alpinestars, a kommunikációs rendszert a Cardo, a vízhatlan táskákat pedig az Enduristan biztosította, míg az abroncsok a Metzelertől érkeztek. A következő, szám szerint ötödik Honda Adventure Roads túra igazi transzkontinentális kalandnak ígérkezik, ugyanis Rómától Isztambulig motorozik majd a csapat nyolc országon keresztül. Read the full article