#harbowl | Explore Tumblr posts and blogs

sullivantate-blog · 12 years ago

Text

The Har-Blog Part II (& a Little Red Sox-Yankees Hatred)

“I’m just saying, if we’re talking about single moments in baseball playoff history, Aaron Boone is top three. Easy.”

“Bullshit. Aaron Boone’s homer was a huge moment, but only because of what it meant at that time. It was the worst thing that had ever happened to a franchise. Again. And it was exactly what everyone expected to happen.”

“Nobody expected that to happen. Nobody. That’s what made it so awesome.”

“Nobody except Red Sox fans. And baseball fans in general. Really anyone but Yankees fans. Everyone knew what was going to happen. They just didn’t know how.”

“Look, every baseball fan knows Gibson’s homer. That’s number one. But if we’re talking single moments in the playoffs, Aaron Boone is on that list.”

“Fuck that. And you. You’re a Yankees fan. Of course he’s on your ‘list.’”

“You’re not seeing my point. Bias has nothing to do with it. I have sources that back me up on this.”

“I don’t give a shit about your sources. The Red Sox had, like, five moments in 2004 that all top Aaron fucking Boone’s homer.”

“You’re a Red Sox fan.”

“Exactly.”

“…”

“We’re not going to make any progress on this.”

“Yeah. Whatever. Let’s smoke a cigarette.”

----------------------------------------------------------------------------

Well, the Super Bowl happened on Sunday. Just in case you forgot/missed it, it definitely happened. Despite Jim Harbaugh’s best efforts to cut the power in the Superdome—HE WAS BEHIND IT, I’M TELLING YOU—the game was played in entirety. The Ravens managed to hold on just long enough to withstand the furious comeback of Kaepernick & Co., and Ray Lewis gets to leave the NFL as a two-time Super Bowl Champion and murderer of two people. Good for him.

Two weeks before Super Sunday, I wrote about my reasons for jumping onto the Ravens’ bandwagon for the Super Bowl. These reasons didn’t have as much to do with the Ravens as they did my absolute hatred of the 49ers (although Django Ed Reed is an absolute boss. He had something to do with it too, I guess). As a Cowboys fan, I would have totally legitimate reasons for hating the 49ers if it was, um, 20 years ago. But, since the Cowboys are the Cowboys, it doesn’t make much sense anymore. In order for an elite rivalry to be intact, both teams have to be elite. Clearly, the Cowboys are not elite, and they haven’t even been close to it since the days of the Triplets (I died a little inside typing this sentence).

The primary fuel for my hatred of the San Francisco 49ers is a good friend of mine. To be fair, it’s not really his fault. It’s more just me being a competitive asshole. Again, to be fair, I’m pretty sure he would do the same thing if the Cowboys managed to forget they were the Cowboys and make it to the Super Bowl; this is because he has a tendency to be a competitive asshole, too. I know that if the 49ers had managed to pull off a win on Sunday—which they were this close to doing—I would have had to hear about it. Constantly. And—again, if I’m being fair—I would have totally deserved it for my general behavior as a sports fan.

Understanding all of this, I went all-in on the Ravens.

After the game was over, I immediately felt guilty. I know how much my buddy wanted this game. If I’m being honest—which, I guess, I will be—he deserved it, too. His teams have done nothing but let him down for his entire life. He deserved the pure joy and validation that comes from watching a team win the whole fucking thing. It’s not like the 49ers even just lost, either. They were getting blown out early. Spirits deflated. The power outage happened and they came roaring back. Hopes were revitalized. They got four chances inside the ten to take the lead with less than two minutes left. It didn’t happen. Spirits were crushed.

The Niners killed their fans’ hopes once, built them back up, then knocked ‘em down again.

That’s brutal stuff. I couldn’t (and can’t) help feeling bad for my friend, and I think I would have felt bad even if it hadn’t been so heartwrenching.

But I’m not sure. I am sure, though, that I stand by rooting for the Ravens.

That’s the thing about sports. When you really, truly give a shit about them, emotions run high. People become competitive assholes. More investment is given to teams than is reasonable or healthy. Caring about sports is like caring about religion; everyone's right, so everyone else is wrong. Tensions begin forming. Words are exchanged, and before you know it, rivalries start. You start rooting against teams out of bitterness. At the same time, though, sports fuel friendships. Sure, they make me hate just about all of my friends at certain moments, but that’s part of the fun.

So, to my friend who recently had his heart broken: I am truly sorry. I know how you’re feeling, and things will (presumably) get better. Still, though: fuck the Niners. See you in the NFC Championship next January.

#harbowl #red sox #yankees #ed reed #django

0 notes

korkep-blog · 12 years ago

Text

Superbowl - a sport és a fogyasztás ünnepe

E sorok olvasóinak többsége vasárnapról hétfőre virradó hajnalban valószínűleg békésen alva készült a reggel újra induló heti húsüzemre, és ez így is van rendjén. Aztán van a másik kategória, a hozzám hasonló félőrültek, akik álomország bebarangolása helyett literszám tankolták meg szervezetüket koffeinnel, energiaitalokkal.

A kitartóbbak talán aljzószerek nélkül sörrel, üdítővel, pattogatott kukoricával, chipsszel, sőt, a nagyon hagyománytisztelők csirkeszárnyakkal fegyverkeztek fel hogy megünnepeljék a világ elsőszámú fogyasztói társadalmát és annak legnagyobb ünnepét.

A Superbowl ugyanis egy ünnep. Az egybesült államok legnézettebb sporteseményének napján megáll az élet odaát, minden a sportra, valamint a showra összpontosul. Minden év februárjában az észak – amerikai profi football bajnokság (megj. a football szót fogom használni az amerikai foci helyett, ami egyrészt az amerikai angol megnevezése a sportnak, másrészt, hogy keveredés ne legyen, meg főleg rövidebb is), azaz az NFL két főcsoportjának bajnoka csap össze hogy eldőljön, ki, pontosabban kik a legények az amerikai gáton. Évi sárgyúrásukat 1967 óta tartják, előtte többféle szuverén bajnokság avatott saját bajnokot.

TV nélkül pedig nem is lenne az igazi. A Superbowl pont a televízió miatt vált mára a sport mellett egy elsőrangú showműsorrá. És nem csak a rengeteg sportelőzetesre, elemzésre, tippelgetésre gondolok. Minthogy ez a legnézettebb show az Amerikai Felbecsült Államokban, több mint 100 milliós nézettséget produkálva (minden idők 20 legnézettebb TV showjából 10 egy-egy superbowl közvetítés, az abszolút legnézettebb show a JÚESZÉJ történetében a 2011-es Superbowl a maga 111 milliós átlagával). Ennek a nagyjából 4 órának van a legnagyobb reklámértéke az évben, így ezek a reklámidők és reklámfelületek a legdrágábbak.

Nem mintha az amerikai futball ne lenne így is tele agysejtbombázó jótanáccsal, azaz hol és mit együnk, kinél bankoljunk, ki csinál fából vasparipát (igen, tudom…). Mindez a Superbowlon épp csak drágább. Félreértés ne essék, a football csapatok mezein nincs reklám. Van viszont mindenhol máshol. Így lesz az európában egyszerű mérkőzés – bevezetőből IBM meccsbevezető, sőt, azon belül a riportokat, a helyszíni kapcsolást, a riporter minden mosolyát más és más cég „szponzorálja” és ezt természetesen meg is említik.

Épp csak a reklámnak nincs támogatója: A Ford reklámot a Chrysler támogatta. Mert nekünk erre is telik… A mérkőzés ideje alatt is ez a helyzet, a pénzfeldobás (ahol csakúgy, mint az európai fociban az dől el, ki birtokolja majd először a labdát) Snickers pénzfeldobás. A mérkőzés előtti ceremóniát a Verizonnak, a negyedek közötti stódiókapcsolást a Taco Bellnek, a félidei műsort a Pepsinek köszönhetjük. És mintha nem lenne elég a közhasznú agymosásból, minden egyes alakalommal, amikor áll a játék (amikor a csapat a taktikai húzásokat dönti el): reklámszünet.

A 4 millió USD/fél perc reklámok egyike

A szerző személyes kedvence

És a Superbowl egyik legérdekesebb része pont ez. A bajnoki döntő reklámjai ugyanis potom 4 millió dolláros áron pörögnek fél perc erejéig. Az ilyen pénzért pedig rendesen felköti az ember a gatyót, és nem a Klapka – féle reklámfilozófiát veti be, hanem a rendelkezésére álló legjobb designereket, grafikusokat, sztárokat, ötleteket.

A Superbowl reklámfilm egy külön kategória. Általában valóban ötletesek, nemegy válogatás található az interneten, amely csak ezzel a típussal foglalkozik. Gyakran itt mutatják be az új filmek előzeteseit, sőt (a legnagyobb poén) a Superbowl filmelőzetesekhez már hetekkel előre (és tessék megkapaszkodni) előzeteseket sugároznak a televízióban (Eredet-feeling): Coming soon…Steven Spielberg legújabb alkotásának előzetese a Superbowlon…Coming soon.

De pont a TV és a sport ilyen kapcsolata teszi nyereségessé az egész üzletet. Az amerikai sportokban ugyanis minden csapat franchise alapon működik, tehát egy cég, amelynek meghatározott elemei állandóak, viszont nincs városhoz vagy stadionhoz kötve. A stadionokat csak bérlik, és mint bármelyik cég, kedvükre helyezhetik át a székhelyüket máshová. Így volt az elmúlt 30 évben az Raiders csapata először Oaklandben, majd Los Angelesben, majd újra Oaklanben, így folynak a latolgatások, melyik csapat költözik majd újra Los Angelesbe, sőt, Londonba.

A csapatok a mez- és egyéb termékek eladásából, reklámokból és leginkább a televíziós jogdíjakból tartják fenn magukat. Utóbbi nagyjából az átlagosan 7 millió dolláros évi bevétel majdnem felét teszi ki. A kilátások sem rosszak, hála a roskadásig telt stadionoknak és az állandó érdeklődésnek. Ez ugyanis az óperenciáson túl egy családi, baráti, egyszerűen mondva közösségi esemény. A mérkőzés előtt a stadion környékén lehet sütögetni, sörözgetni, találkozni. Odahaza főleg a csirkeszárnyak tartoznak már-már hagyományosan a football-nézés alap tartozékai közé. A sport tehát az ételgyártóknak, a szupermarketeknek, a gyorséttermeknek, a bároknak is nagy üzlet (a biológiában ugyebár ez a szimbiózis… meg itt is). Ezért kell a reklám. Ami a csatornának hozza a pénzt, az fizet az NFL – nek, (amely önmaga is egy tömörítő cégként működik) amely jó dealerként teríti szét a zöldhasúkat a csapatoknak.

A hőn áhított kupa

Mielőtt az olvasó azt hinné, hogy az egész csak reklám, hogy a sportnak semmi szerepe egy ilyen rendszerben, ez általános európai tévedés. A különböző szponzorok logói, például televízió eredményjelző grafikáján rövid időn belül megszokhatóak, a reklámszünetek kiválóak egyéb szükségletek elintézésére, és ami a leglényegesebb, az utóbbi években az NFL rájött, hogy Európában is egyre nagyobb piaca van.

Így az utóbbi 2-3 év olyan tendenciát mutatott, hogy egyre kevesebb a szünet, összefüggőbb a játék. A taktikai megbeszélések gyorsabbá váltak, és nem mindegyik alatt dobnak be reklámot. Mindenképp emészthetőbbé vált tehát a dolog, sőt, az európai nézőknek kedveskedve már európai idő szerint este 7-kor is tartanak mérkőzéseket. Néha pedig egy vagy két bajnoki meccset európában rendeznek meg (tavaly, idén és jövőre is London ad otthont az eseménynek, a jegyek nem egész 3 nap alatt keltek el).

A showt tovább fokozza a félidei műsor. A Superbowl félidei fellépőjének lenni megtiszteltetés, es lehetőség. Mindenképp beírja az ember az életrajzába. A 80-as évek közepétől általában az aktuális zenei trend egy-egy sztárja tölti ki a csapatok pihenőidejét, és az évek során külön kis koncertté fejlődött az esemény, az előadók gyakran meglepetésekkel készülnek, néha egyenesen sokkolják a közönséget.

Beyoncé és a Desteny’s Child

Az idén Beyoncé kapta a megtisztelő feladatot, aki egykori Desteny’s Child-os társait is magával hozta. A múltbéli fellépők között említést érdemel Madonna tavalyi performansza, amikor 53 családanyához „méltóan” vonaglott a pódiumon, majd ült az LMFAO-s Redfoo nyakába, vagy épp az elhíresült Janet Jackson-féle cicivillantós eset. Félidei fellépők voltak többek között még a Black Eyed Peas, a Rolling Stones, a ZZ Top, James Brown, Slash, a U2 vagy a New Kids on the Block. Nem kisebb presztízs a himnuszt elénekelni, ami idén Alicia Keysnek jutott ki. Itt nem olyan tipikus a sztárok szerepvállalása, annál tipikusabb viszont a személyreszabott előadásmód, tehát néha erősen oda kell figyelnie az embernek, hogy felfedezze a himnusz szövegét és eredeti dallamát.

Ez tehát a Superbowl és az amerikai foci egyik aspektusa, amit a televízión keresztül tapasztalhatunk. Ez a szempont szüli az errefelé oly gyakori sztereotípiát, miszerint a football csak reklám és show. Valójában pedig egy csodálatos, kemény, összetett és az előítéleteket meghazudtolóan egyáltalán nem agresszív vagy brutális sport, amelyben csakúgy, mint más sportágakban, nagy mérkőzésekre kerül sor. Hatalmas érzelmek törnek felszínre, öröm és bánat könnyei hullanak a fűre, legendák születnek, majd mennek el.

Az idei Superbowl mindebből bemutatót tartott. Sem a San Francisco 49ers, sem a Baltimore Ravens nem tartoztak a szezon nagy favoritjai közé, mégis kemény munkájuknak köszönhetően bejutottak a döntőbe. Ez volt az első olyan finálé (és az első olyan mérkőzés, sőt az első olyan sport) a Felpezsdült Államokban, amelyen testvérek mérték össze edzői tudásukat, mivel a Ravens csapatát John Harbaugh, a 49erst James Harbaugh vezeti (innen az újságok által haszált Harbowl elnevezés).

Ray Lewis a kupával

...és Ray Lewis harci díszben

Ez volt az a mérkőzés, amelyen a Baltimore legendás védő falembere, Ray Lewis utoljára hallatta állandó csatakiáltását: Minek az ideje ez? A játék ideje! (What time is it? It’s game time!). A könyörtelen védő a győztes trófeával térhetett haza a gyönyörű, New Orleans-i Superdome stadionból, csapata ugyanis 34:31-re megverte a San Franciscot az utolsó percig izgalmas meccsen. Az öreg harcos bajnoki örömkönnyei és a 49ers játékosainak csalódottsága egy nagyszerű és változatos évad végét jelentették.

Megkezdődött a hosszú szünet (offseason), amely csak a Draft, azaz az egyetemről kiöregedő játékosok kiválogatása (mint az uborkát) formájában kínál némi szórakozást a rajongóknak. Egyébként szeptemberig szieszta.

Végül pedig: Amerikai Egyesült Államok – csak hogy megmutassam, hogy tudom…

Mészáros András

Képek: Superbowl

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!

#Baltimore Ravens #Harbowl #NFL #Ray Lewis #San Francisco 49ers #Superbowl

0 notes