#hamuban | Explore Tumblr posts and blogs

pszeudoertelmisegi · 3 years ago

Text

Milbacher Róbert: A kulturális migránsokról

Élet és Irodalom: FEUILLETON - LXIV. évfolyam, 21. szám, 2020. május 22.

Aki elhagyja a falu népét, az elárulja őket. Aki beszél róluk, az is. Aki kiszakad közülük, az pedig elveszíti a nyelvét. Aztán újra tanul beszélni. De egy nyelv közben elveszett. Ezt az utat jártam be én is. (Borbély Szilárd: Egy elveszett nyelv)

Annak idején elkezdtem írni egy esszét Borbély Szilárd Nincstelenek című könyvéről, amely sokakhoz hasonlóan rám is elemi hatást gyakorolt pozitív és negatív értelemben egyaránt. Aztán főleg a szerző tragikus halála miatt félbehagytam, és közben arra is rájöttem, hogy valójában nem a könyvről szeretnék írni, hanem azoknak a (Borbély szavaival élve) köztünk élő „kulturális migránsoknak” vagy egyszerűbben: az első generációs értelmiségieknek a problémáiról, akikről Borbély Egy elveszett nyelv című esszéje beszél (ÉS, 2013/27., júl. 5.), és akikhez magam is tartozom.

A Nincstelenek recepciójának egyik sajátos és valójában indokolatlan jelensége kínálja a szöveg ilyetén kontextualizálhatóságának és egyben tétjének a mindenkori személyességgel összefonódó irányát. A kritikusok egy részét, illetve a könyvet bemutató szerkesztőt valamifajta sajátos, valójában szokatlan, mert első körben indokolatlannak tűnő „coming-out”-ra késztette Borbély könyve. Meghökkentő módon a kritikusok maguk is kényszert éreztek arra, hogy színt valljanak azzal kapcsolatban, hogy mennyire ismerős nekik is Borbély világa mind tárgyi, mind pedig intellektuális értelemben. Kicsit mintha a Nincstelenek apropót szolgáltatott volna arra, hogy az első generációs értelmiségiek végre megpróbáljanak beszélni sajátos helyzetükről. Merthogy mintha erről nem nagyon volna beszéd, legalábbis a rendszerváltás óta (tudomásom szerint a Fiatal Képzőművészek Stúdiója 2018-as Művésznek mentem, idegen lettem című kiállításán kívül) nem nagyon került volna elő problémaként az első generációsság kérdése. Mintha a népiesség XIX. századi identifikációs elbeszélésének különféle modern kori megújulásain kívül (népi-urbánus vita, fényes szelek nemzedéke) nem volna legitim és vállalható fogalmi apparátusa az ezzel kapcsolatos diskurzusnak. Másképpen mondva: aki nem akar a népi-urbánus dichotómiában megszólalni, inkább hallgat, hiszen ennek a diskurzusnak az átpolitizálódott nyelve kimerült és alkalmatlanná vált a kortárs első generációs értelmiségi/írói attitűdök reflektálására.

Borbély idézett, 2013-as esszéjében belső migránsnak mondja magát, ami annyit tesz, hogy társadalmi felemelkedése (tegyük hozzá: látványosan sikeres felemelkedése) egyben kulturális dimenzióváltással is járt. Ez azonban inkább kínnal, mint örömmel töltötte el a szerzőt, holott másutt arról beszélt, hogy minden erejével igyekezett kikapaszkodni onnan, ahová született. Vagyis sokkal inkább bűntudatot és szorongást keltett ez a kiemelkedés, mint az emancipáció felszabadultságát. Így összegzi esszéjében a kulturális migráns képzetkörét, amit az alábbiakban magam is szeretnék tovább árnyalni:

„Kulturális migráns, akinek el kell tüntetnie az árulkodó nyomokat, amelyek a múltja felé vezetnek. Az első generációs migránsok mindent megtesznek, hogy elfelejtsék a múltat, a közeget, a nyelvet, a helyet, amelyet elhagynak, és amelyet el kell felejteniük ahhoz, hogy sikeres migránsok lehessenek. A honvágy és a nosztalgia szálait is kíméletlenül el kell szakítaniuk, egyébként nem fog sikerülni a kísérlet.”

1. A kulturális migráns alapvetően és egész életében szorong, ez a létmódja, mert tudja, hogy bármikor lelepleződhet.

1.1. Valójában tisztában van vele, hogy imposztor, egy, az égi bálba tévedt, csetlő-botló Hamupipőke, akinek igazából a hamuban volna a természetes lakhelye, ahogyan a neve is mutatja, a füstszagban.

1.1.1. De közben tapasztalatból tudja azt is, hogy ahol büdös van, ott meleg is van.

1.2. A kulturális migráns így szorongásoldókat szed, vagy iszik, vagy mindkettőt egyszerre, mert valamit muszáj csinálnia, de soha nem fordul szakemberhez.

1.2.1. Pszichológushoz csak a bolondok járnak, ő pedig lássuk be, mégiscsak az egészséges nép gyermeke.

1.2.1.0. „Túlélünk mi mindent, Tibcsi.”

1.3. A kulturális migráns szorongásának legalapvetőbb oka, hogy tisztában van vele: semmi keresnivalója ott, ahová került, még akkor sem, ha minden idegszálával oda vágyott.

1.3.1. Két választása van: észrevétlenül asszimilálódni, vagy barbárként döngetni kaput, falat.

1.4. A kulturális migráns nyelvet cserélt, így másodjára is meg kellett tanulnia beszélni, ezért dadog.

1.4.1. A kulturális migráns barbár, akinek egyre kényelmetlenebb stigma a dadogása, mert megakadályozza, hogy beolvadjon.

1.4.1.1. Fél, hogy azok a diftongusok és zárt e-k, a fura tájszavak meg az önkéntelenül is a szájára toluló káromkodás úgyis leleplezik, akárhogyan is igyekezzék; azt mondja, hogy „hajma” a hagyma helyett, amitől megszégyenül; néha még nák-ozik is magában, nagyon oda kell figyelnie arra, mit mond: már a megszólalás előtt korrigálnia kell magát.

1.4.1.2. A kulturális migráns szorong, hogy rosszul használja a szavakat, résen kell lennie, nem engedheti meg magának, hogy hibázzon, mert lelepleződik.

1.4.1.2.1. A kulturális migráns mindig óvatos, mindig reflektált, sohasem engedheti el magát, mindig figyelnie kell, ebből következik állandó ironikus távolságtartása is, amit viszont mások keserű szarkazmusnak vagy egyenesen bántó cinizmusnak vélnek.

1.4.2. A kulturális migránsnak értelemszerűen rossz a helyesírása, a muszájt titokban és első reflexből szíve szerint mindig ly-nal írná.

1.4.2.1. „Muszály.”

1.5. A kulturális migráns kreatív, mert a kulturális bennszülöttel szemben mindent először vesz szemügyre, és így olyasmit is meglát, amit amaz nem, majd pedig ezt a maga szája íze szerint interpretálja, a bennszülött szemszögéből persze ez úgy néz ki, hogy be akarja törni a kaput, le akarja rombolni a falat, hogy sáros csizmával megtapossa és földúlja a kultúra szentélyét.

1.5.1. A kulturális migráns megbotránkoztat, mert a maga képére akarja formálni a világot, de azt is tudja, ha sikerülne a maga képére formálnia a világot, akkor nem volna hová kivándorolnia, a visszautat pedig már régen fölégette maga mögött: a senkiföldjére szorult.

1.6 A kulturális migráns határsértő.

2. A kulturális migráns ambiciózus, mert bizonyítania kell, hogy nem hiába vándorolt ki, hogy nem volt hiábavaló az a sok áldozat a taníttatására, hogy beteljesítse szülei reményét, nehogy az öntudat kígyói, szegény apja sanyarú nyugtalansága marják éjjel-nappal.

2.1. Így a kulturális migráns gőgös, mert muszáj győznie, mert ha nem győz, akkor értelemszerűen vesztes marad, nincs más alternatívája, nem ismer win-win helyzetet.

2.1.1. A kulturális migráns türelmetlen, mert minden kell neki, és lehetőleg most azonnal, éppen ezért lehet fenyegetően agresszív vagy önfelszámoló módon szerény, de ha szerény marad, akkor szorong, és nem vagy alig jön ki belőle hang.

2.2. A kulturális migránsnak győznie kell, és ha győz, teraszt építtet a város fölé, ami végül is a lába előtt hever, hogy aztán szotyolát köpködhessen a Dunába, meg csikket pöccinthessen a városra.

2.2.0. Hát ilyen értelemben.

2.2.1. De ha győz, akkor sem érezheti magát sem elismertnek, sem sikeresnek, mert tudja, hogy mindig is tájidegen marad, legföljebb még magányosabb lesz, és akkor szorong.

2.3. A kulturális migráns sohasem elégedett a maga munkájával, egyrészt mert nem tartja munkának, amit csinál, hiszen a munkáról úgy tudja, hogy az nem egyéb, mint ásás, kapálás, fúrás, bontás, fűrészelés stb.; másrészt, mert nem a sajátja az az érékrendszer, amelynek szempontjai szerint elégedett lehetne vele, mert mindig csak másokban moshatja meg az arcát.

2.3.0. Valójában úgy érzi, nem dolgozik, csak imitálja a munkát.

2.3.1. Ezért aztán nem hiszi el senkinek, ha dicsérik.

2.3.1.1. De azt sem tudja elfogadni, ha bírálják, mert ezek hogyan is érthetnék meg végtelenből támadó és végtelenre irányuló vágyait.

2.3.1.1.0. Romantikus volna?

2.4. A kulturális migráns persze így rendkívül produktív, hiszen újra meg újra bizonyítania kell; vagy lehet elképesztően terméketlen is, hiszen hiába is alkotna bármit, úgysem érné el a célját.

3. A kulturális migráns valójában és alapvetően bizonytalan, de hogy ezt elfedje, túlkompenzálja bizonytalanságát, mert semmiképpen sem lepleződhet le.

3.1. Ha érzékeny, akkor inkább hallgat, mert nem akar ellenszenvet kiváltani, sarokba húzódva, a fal felé fordulva várja, hogy elismerjék, vagyis antiszociálissá válik.

3.1.1. Ha öntudatos, inkább támad, és rázúdítja a környezetére a benne rejlő feszültségeket, és nem törődik a keletkező zűrzavarral, vagyis szociopatává lesz.

3.2. Akár így, akár úgy, de képtelen valódi emberi kapcsolatokat építeni, vagy legalábbis nem megy neki könnyen.

3.2.1. A kulturális migránsnak nincs kapcsolati tőkéje.

3.3. A kulturális migráns már messziről kiszimatolja a másik kulturális migránst, pontosabban tétovaságáról azonosítja be mások múltjáról, ami jól láthatóan rajta maradt.

3.3.1. Összebarátkozik vele félszavakból is, aztán panaszkodnak együtt, amíg végképp el nem szigetelődnek, de legalább ez is otthonos, ez a panasz meg elszigetelődés.

3.3.1.0. Aztán meg nem érti, miért lesz vége a barátságnak, amikor pedig szagról is meg félszavakból, vagy az is meglehet, hogy éppen ezekre a félszavakra kellett volna jobban odafigyelnie, vagy vigyáznia a másik felére legalább.

4. A kulturális migráns konzervatív, gyerekkorában rendszeresen ministrált, ahogyan az falun szokás, még bérmálkozott is.

4.0. Plusz templomi esküvő.

4.1. Templomba, mondjuk, már régóta nem jár, inkább csak birkózik az istennel.

4.1.1. Nem ateista, de nem is hívő, mások úgy mondanák: amolyan se hús, se hal.

4.1.1.0. Pedig nem langyos, csak bizonytalan.

4.2. A családot amúgy fontosnak tartja.

4.2.1. Mert mi mást is tarthatna fontosnak?

4.3. A kulturális migráns nem jobboldali, mert szolidáris a mindenkori nyomorultakkal, megalázottakkal és megszomorítottakkal, mert ő maga is közéjük tartozónak érzi magát.

4.3.0. Ma már kulturális migránsként úgy mondaná: társadalmilag érzékeny.

4.3.1. De a kulturális migráns nem is baloldali, mert tudja, hogy a nyomorultak, a megalázottak és megszomorítottak nem érzik közülük valónak többé, hiába is igyekezne, nem kérnek az emancipatorikus törekvéseiből; tudja, hogy különben sem nagyon akarnak fölszabadulni, legfeljebb is lakályossá akarják tenni a celláikat.

4.3.1.0. Nem igyekezik tehát.

4.4. A kulturális migráns nem antiszemita, nem is ismert zsidókat felnőtt koráig, így nem érti a zsidózás lényegét sem, azokból meg, akiket később megismert, nem következik az antiszemitizmus.

4.4.0. Korántsem.

4.4.1. A faluból, ahonnan migrált, minden zsidót elvittek, a zsidótemető meg tabu volt, nem sok maradt a Dávid-csillagos sírkövekből, azokat is sűrűn benőtte a gaz.

4.4.2. A kulturális migráns nem cigányozik, mert elég sok cigányt ismert élete során, köztük nőtt föl, együtt játszottak gyerekkorukban, most is ugyanabba a boltba járnak tejért meg kenyérért, bár ők inkább chipset vesznek, ha tehetik, meg olcsó piát.

4.4.2.0. Igazuk van.

4.4.2.1. Sokszor megverték cigány gyerekek, talán ő is megvert néhányat közülük a miheztartás végett; ma ezt úgy mondaná: verekedtek, mint a gyerekek általában.

4.4.3. (Azért ha őszinte akar lenni, egy cigány gyereket utál mindmáig, bár a nevére sem emlékszik, csak arra, hogy direkt megalázta mások előtt, úgy verte meg, hogy megalázza.)

4.4.3.1. De nem az összeset, mert annak nem volna túl sok értelme.

4.5. A kulturális migráns liberális, hiszen nincs egyebe, mint a többnyire kéretlen szabadsága.

4.5.0. Úgy is fogalmazhatna, hogy egyebe sincs, ugyanakkor nem autonómiaként, hanem kötelességként, nem örömként, hanem a választás kínjaként éli meg: nem használhatja csak úgy akármire, mert jól tudja, csak ráadásul kapta, ezért őrzi meg.

4.5.1. Nem véletlen érzi tehát úgy, hogy igazából nem szabad, vagyis nem valódi a szabadsága, csak áltatja magát, sőt, legszívesebben azt is visszaadná, ami van, ha bárki is igényt tartana rá.

4.5.1.1.0. Nem tart rá igényt senki.

4.5.1.1. A kulturális migráns az ifjúság szép kertjébe is vaskorláton nézett át.

4.5.1.1.0. Rázza a ketrecét: birkózik a szabadsággal is. (Ld. 4.1.).

5. A kulturális migráns műveletlen, vagy legalábbis soha nem tudja azt a műveltségi szintet elérni, amelyet annak a közegnek tulajdonít, ahová bebocsáttatást vár.

5.1. Azt hiszi, minden könyvet el kell olvasnia, mert különben lelepleződik, és mivel nem képes minden könyvet elolvasni, többek között a magával hozott szociális és kulturális hendikepje, illetve a dolog természete miatt (mennyiségi összetevő), ezért szorong.

5.1.2. Egyre csak gyűlnek a félig olvasott könyvek, amelyekről azt gondolja, egyszer majd bosszút állnak rajta, mert minden félig olvasott könyv temetetlen halott, betűzombi.

5.1.2.1. Azt hiszi, a könyvtárosok pontosan tudják, mit olvasott végig és mit hagyott félbe, mert úgy néznek rá, látják a szemében, ezért lettek könyvtárosok.

5.2. A kulturális migráns soha nem tanult meg egyetlen idegen nyelvet sem tisztességesen, hiába kezdett bele vagy ötbe, sőt talán hatba is, bár a latin nem számít, mert latinok márpedig nincsenek, ezt mindenki tudhatja.

5.2.1. Inkább nem szólal meg azokon az idegen nyelveken sem, amelyeken így vagy úgy, de megszólalhatna, nehogy nevetségessé váljon.

5.2.1.0. Így csak műveletlennek látszik, de legalább nem lepleződik le.

6. A kulturális migráns mindig vágyakozik, hol vissza a csendes kis falujába, ahonnan azonban rögtön menekülhetnékje támad, hol a „központba”, mondjuk a Nagykörúton belülre vagy a Margit-szigetre, ahol semmi keresnivalója sincs persze, és ahonnan rögtön menekülhetnékje támad.

6.1. A kulturális migráns sokkal otthonosabban érzi magát a falusi általános iskolás osztálytalálkozókon, mint az érettségi találkozókon.

6.1.1. Oda csak azért jár, hogy bizonyítsa, belőle is lett valaki, és elégtétellel tölti el, amikor az osztály legokosabb lánya, aki annak idején nem értette, hogy miféle létformát képez a leendő kulturális migráns, így aztán egyszer sem adódott alkalom arra, hogy megszólítsa a négy év alatt, dedikáltatta a kulturális migráns egyik könyvét.

6.1.1.0. Szeretettel.

6.1.2. Aztán addig tartott az elégtétel feletti örvendezése, amíg rájött, hogy valószínűleg hibásan írt le egy szót a dedikációban, mert mindig is rossz volt a helyesírása.

6.1.2.0. Lelepleződött.

7. A kulturális migráns gyerekei már nem kulturális migránsok.

7.1. Büszke rájuk, gyönyörködik bennük, figyeli, ahogyan vitáznak, vitatkozik velük, közben pedig irigykedik.

7.1.1. Irigyli a magabiztosságukat, a nyelvtudásukat, a magától értetődő műveltségüket, a kapcsolatteremtő képeségüket, a csillogó intellektusukat.

7.2. Nekik a diftongusok és tájszavak csak egy újabb nyelvi réteget jelentenek, nem szégyent: gazdagabbak tőle.

7.2.1. A kulturális migránst ez elégtétellel tölti el.

7.2.1.0. Valójában nem tölti el elégtétellel, mert nem is érti, mi az elégtétel, egyszerűen csak örül neki.

8. Ez az, amiről nem nagyon szoktunk beszélni tehát.

#Milbacher Róbert #kulturális migráns #elsőgenerációs értelmiségi #mood #életem

106 notes · View notes