#hülye amcsi filmek

[angelofghetto]

filmes bakik

A mozifilmeken és tévés sorikban gyakran mindent visz a dramaturgia, és olykor már nem marad figyelem a szakmaszerűségeknek, sőt néha a józan paraszti észnek sem.

A tinihorrorban jön a sorozatgyilkos/rém/zombi, kerülgeti a házat, a harminc kilós lány meg ahelyett hogy bezárkózna, csapdákat állítana és fegyvernek használható tárgyakat rejtene el a rönkház minden pontján, fog egy hosszabb puskát, mint a saját testmagassága (amibe két db olyan nagy piros töltény fér, és talán használni sem tudja), kijön a házból a teraszra, hogy na majd ő elintézi, háta mögött a kivilágított ajtónyílás, és ő a világ legjobb célpontja.

A léket kapott űrhajóból szép lassan szökik a levegő, hogy még lehessen dulakodni, monológokat elmondani, erősen kapaszkodni, és ellentartani a huzatnak.

A kórházas filmekben a beteg bemegy egy tyúkszemmel vagy bütyökkel, de aztán valamiért előbb-utóbb intubálni kell és/vagy kómába esik, csillapíthatatlan vérzése támad, mindenhol felnyitják, hogy megtalálják a baj okát. A dokik durva műhibákat követnek el, ide-oda rohangálnak műtőből műtőbe (mert egyik eset sürgősebb mint a másik), ráhagyva a komoly eseteket a kétségbeesett rezidensekre vagy medikusokra, miközben civilek vészhelyzetekben, szétlőtt irodákban vagy koszos, elhagyott gyárépületekben/raktárakban nyílt szív- és agyműtéteket rögtönöznek egy random asztalon (vagy akár az olajos, mocskos betonpadlón), zsebkésekkel, tűzőkapcsokkal, golyóstollakkal, és tüzesre hevített vasdarabokkal.

És amit egyszer egy sürgősségi nővér mondott nekem a Balesetin: "irreális, hogy a filmekben majdnem az összes újraélesztés sikeres" :(

Minden bezárt szobában, eltérített repülőn, süllyedő hajón minimum egy szülő nő van és/vagy cukorbeteg inzulin nélkül. Minden szigorúan ellenőrzött helyre bekerül egy pánikoló figura, aki hirtelen előránt egy pisztolyt, ami nála se lehetne.

A detonátorok hiába pittyegnek és villognak piros fénnyel, senki nem veszi észre azokat, vagy ha igen mindig 2-nél áll meg a számláló, és mindig egy piros és egy zöld drót van amit el lehet vágni, és a dilettáns bombakészítők is mindig színhelyesen használják azokat.

A jófiúknak minden lövése talál és halálos, míg a rosszak golyózápora épp annyit ér, mintha vaktölténnyel lövöldöznének (mert hogy a díszletben valóban vaktölténnyel, vagy olyan pukkanós-villanós izével lődöznek.)

A meglőtt/megkéselt főszereplő csak egészen kicsit vérzik, és öt perc múlva már falon mászik, maratont fut, közelharcban lenyomja a főgonoszt, és mindezt zokszó nélkül, hogy aztán megint eszébe jusson, hogy sebesült, mikor megjelenik a szépnő aki fertőtlenítős vattával törölgeti a bibijét (persze nagyon óvatosan, nehogy leszedje a művért), és akkor eltorzult arccal, fájdalmasan felszisszen.

A tűzharcok közepette a haldoklási jeleneteknél kicsit mindig leáll a lövöldözés, hogy a drámai búcsú zavartalan legyen. És igen, a világot nem egy összehangolt offenzív csapatmunka menti meg, hanem egy függelemsértő, kezelhetetlen, öntörvényű magányos hős, aki esetleg épp akkor teszi le hirtelen az alkoholt vagy a drogot, mindenféle elvonási tünetek nélkül, mert neki most feladata van, és az mindent visz.

És persze a gonosz úgy bukik le fegyverrel a kezében, hogy nem lő azonnal (esetleg lesből), hanem szembeáll a főhőssel, kivár, és töviről hegyire vallomást tesz, elmagyarázza a történteket logikai sorrendben, indítékokkal, a cinkosok és még ismeretlen áldozatok felsorolásával, ezzel időt és lehetőséget adva arra, hogy megérkezzen a kommandó, és letartóztassák, likvidálják, vagy a főhős odakúszhasson az elejtett fegyveréhez, és támadjon.

És olyan is van, mikor a nagyonokos kiscsaj elmegy a gyilkoshoz, és ingerült hangon közli vele: "tudom, hogy maga ölte meg, és el fogom mondani a rendőröknek". Még az sem zavarja, hogy eközben a rosszfiú akkurátusan leveszi a nyakkendőjét, és elkezdi a tenyerére tekerni, vagy komótosan konyhakést, pisztolyt vesz elő. Na ekkor jön a sikítozás, meg a futkosás tűsarkú cipőben.

Nyilván minden szakmának megvannak a kacagtató filmes kliséi, amiket az összes forgatókönyvíró szorgalmasan alkalmaz, és idegesítően életszerűtlen.

És most ez hogy jutott eszembe? Karira feltették a Virgin River hatodik évadát, amiben van egy újraélesztési jelenet. Jack mellkasi kompressziót alkalmaz a földön fekvő infarktusoson, Mel végzi a befújásokat szájon át, mire megérkezik Doki a defibrillátorral. Fogja a tappancsokat, tölt, és elkiáltja magát: Hátra! És a két fiatal felsőtestből hátrahajol, de a beteg gyakorlatilag stabilan Jack térdén-combján fekszik, ami sem a színészeknek, sem a rendezőnek, sem a szakértőknek (ha voltak olyanok a forgatáson), sem a portásnak vagy takarítónőnek nem tűnt fel. Namost ha valaki ért valamicskét a villanyszereléshez, vagy tanult elsősegélyt áramütés esetére, az nemigen tudja, hogy sírjon vagy nevessen ekkora baklövés láttán.

Jaj, és hát ne feledjük az egyik kedvenc bakisorozatomat a Frequency filmből (2000, James Cavizel, Dennis Quaid). Az apuka, az egykori tűzoltó és láncdohányos, mellesleg rádióamatőr, aki évtizedek előtt elhunyt, és a zsaru fia a főszereplők. A fiú egy szép napon megleli apja csöves adó-vevő készülékét, és bekapcsolja. Most tekintsünk el attól az anomáliától, hogy egy viharos-északifényes éj során hirtelen időkapu nyílik közöttük, és összeköttetést létesítenek egymással. A rádiós szabályzatot is hagyjuk figyelmen kívül, ami gyakorlatilag szigorú katonás rend szerint működik. Amin mindig kiakadok, az a dramaturgia győzelme a valóság felett, mikor a forgatókönyvíró úgy tekint az adó-vevőre, mint egy telefonra, ahol egymás szavába lehet vágni. Emberek! Azért hívják adó-vevőnek, mert vagy ad rajta valaki, vagy vesz, és ezt mindig át kell kapcsolni (vagy a készüléken, vagy a mikrofonon van erre szolgáló gomb). Azért mondják a szöveg végén, hogy "vétel", mert azzal jelzi aki eddig adás üzemmódban volt, hogy befejezte a mondatát, vételre kapcsol, és innentől képes fogadni a választ. A teljes kapcsolat végén pedig egyértelműen elköszönnek, visszajelzik az elköszönést, és annyi. Persze mit várunk az amcsiktól, akik még egy normál telefonbeszélgetés végén sem szoktak elköszönni, csak lerakják, a másik meg abban ragad, hogy - Halló, itt vagy még? Halló! HALÓÓÓÓÓÓ!

[angelofghetto]

karácsonyi lista

Mióta a kisgyerekek felnőttek a családban, az öregek pedig elmentek, valami eltűnt nálunk a karácsonyi varázsból. Már nem is rohangálunk ajándékokért, sztem az utóbbi 30 évben minden ötletet kilőttünk, és már mindenki dolgozik, szóval megveszi magának, ami kell. Megvannak az összeröfik szenteste, vagy másnap (attól függően, mikorra lehet összetrombitálni a szanaszét élő népet), és megvan a klasszik halászlé, borleves, töltött káposzta, Stefánia vagdalt párolt zöldségekkel és majonézes kukoricával, mézes linzer és szilvás csillag, a forralt bor, tojáslikőr (a fiúknak valami erősebb), és a családi társasozás is megvan, de valami más lett.

A magam részéről hülye szirupos amcsi mozikat nézek már hetekkel előre, pokrócba tekeredve, forró kakaóval. Próbálok attól hangulatba jönni, és kívül hagyni azt a sok szart, ami az utóbbi éveket megmérgezte.

Mikor kisgyerek voltam, minden évben leadták Az élet csodaszép című opuszt James Stewart főszereplésével, és a Feleki Kamill által szinkronizált Klerensz angyallal, aki megmutatja a főhősnek élete egy alternatív változatát, hogy jobban szeresse a jelenét. Aztán képbe jött a Reszkessetek betörők, az Igazából szerelem, és ezzel be is lehet lőni, hogy ki melyik generációhoz tartozik.

De az én listám sokkal hosszabb, és időnként hozzácsapódnak újabb filmek, és ezeket rituálészerűen nézem végig mindig, többször is, akár takarítás vagy sütögetés közben is, mindig ugyanott röhögök, és a szereplőkkel együtt mondom századszor is, hogy “tartsd meg az aprót te mocskos állat”, “jöhet az őz”, “milyen lelki toprongy telefonált már megint”, vagy “hogyan léphetek kétszer ugyanabba a szarba”.

Nekem ez a listám:

Az élet csodaszép

Reszkessetek betörők!

Igazából szerelem

Aludj csak, én álmodom

Fura farm

Halálos fegyver 1.

Vakáció New Yorkban

Segítség, karácsony!

Még drágább az életed

Nicsak, ki beszél most

Szerelem a végzeten

A szerelem hullámhosszán

Holiday

És a Te kedvenceid?