#fehér út

[newlifeprojects]

mennyivel jobb lenne munka helyett minden nap azt csinalni, amit ma csinaltam... hatkor keltem, fel nyolckor elindultam, nyomkovettunk a ket kutyaval meg masik neggyel delelott a vizmu-reten, aztan a kettovel felmentem gorbehalomra, es megmasztuk az erdot es a dombokat delutan negyig

és még volt egy kóbor virágzó ciklámen is <3

[riariahistoria]

1514. július 20.

Temesváron kivégzik Dózsa Györgyöt. olyan Trónok harca delux módon.

Makfalvi Dózsa György egy régi székely nemesi család leszármazottja volt, plusz végvári vitéz. hát mi egy ilyen ország vagyunk, az egy szem parasztfelkelésünket is egy nemes vezette (oszt csodálkozunk, hogy egy exfideszes nyikhaj szőke a jelen ellenzékünk minden reménye), aki aztán a szocialista haza nagyrabecsült alakja lett, annyira hogy nagybátyám sokáig szentül hitte hogy Leninnel harcolt Dózsa, azért kapta a rajuk a nevét (nem, végül nem lett történész a nagybácsi, érthető módon).

De vissza Dózsához, a sztorija, amiért a szocialista haza huszasán végezte dióhéjban a következő: mindenki túltolta.

a pápa, hogy kompenzálni akart a pápaválasztáson ellene elbukó magyar bíboros, Bakócz Tamás felé, nagyívű és akkoriban szépnek gondolt feladatot adva emberünknek, szervezzen egy európai keresztes haderőt a szokásos, ha nincsenek nyári fesztiválok menjünk és öljük egymást program keretében. az összegyűlt parasztok (és szabad kereskedők, termelők, sőt, kisnemesek is), akiket a toborzás után hazarendeltek volna aratni meg csinálni amit kell, ám nekik ez vhogy annyira nem jött be, mert már eléggé unták. Dózsa alvezére Lőrinc pap, aki nem hazaküldte a báránykákat hanem törökbarát árulóknak kiáltotta ki a királyt meg mindenkit aki a hadjáratot meg akarta vétózni. és persze Dózsa György is (ugye te is hallod a 3as metró bemondóját hogy Dózsa György út?), aki leszarta hogy a bulit lefújták és gondolta elindul és majd Szapolyai János seregével egyesülve mégis mennek a törököt aprítani a szokásos módon.

hát nem jött be, az országhatárt végül senki sem lépte át, de legalább gyors volt. pár csata, némi kastélygyújtogatás és ebből lett a proletármozgalom egyik nagy hőse, akit amúgy rettenetesen ítélt meg az ország sok-sok írástudója a kirobbant felkeléssel együtt (nem csoda, aki a krónikát rendeli az a maga verzióját akarja olvasni. és akkor van pofánk a XXI. század véleménybuborékára mutogatni hogy bezzeg régen). az igazság persze se nem fekete se nem fehér; nem szép felgyújtani vmit meg karóba húzni aki szembejön, de a társadalom amiben éltek azok az emberek nem sok változást ígért a világon senkinek sem ott a vödör alján, így a történéseket határozott társadalomkritikának kell felfogni. amiért aztán olyan törvényeket kaptak hogy a fal adta a másikat, az ország meg bekövesedett egy reformálhatatlan torz állapotba és a rossz vezetésnek hála pár évtized alatt megágyazott a török bulikának. de ez már egy másik történet.

most azért jóval másabb a helyzet, a huszasunk már fémpénz és annyit sem ér, hogy ha leesik lehajolj érte, mert azzal annyi kalóriát égetsz el, hogy azt visszapótolni legalább 200 forintba kerül, oszt máris 180 deficitben vagy és hol a nap vége. plusz van facebook ahol lehet a hasztalan höbörgéseket lájkolgatni, amivel minden feszkó levezethető (de a tiktok jobb mert azon susie5152rose kibaszott szép körmöket épít és kurva jól összehangolja azokat a Stanley bögréivel), bár amondó vagyok mindent is újjá lehet építeni, és a kiprivatizált kastélynál, amit a gecibe felgyújtottunk süthetünk akciós aldis szalonnát, egyszer egy heves nyárban ha letettük a dolgavégzett egyenes kaszát.

[borharisnya]

Autóba kellett ülnöm a hétvégén,  szeretek vezetni, de most csak mozdulni sem akartam. Fáradt vagyok, tompa, darabos, fakockákból van a testem és a mozdulatoknál az élek összeütődnek.

Így is vezetek, darabosan, tompán, de a pálya üres, sietni nem kell, a nap süt, mint a bolond, a felhők éles, fehér szavak az égen,  a gyerekek meg a hátsóülésen hülyeségeket beszélnek és kurvajól szórakoznak. A Legkisebb hívta el a szerelmét és a legjobb barátját előszülinapra, jó messze, ugrálni. A második lányom is itthon van, ő is eljött,  ül mellettem, olyan jó!, derű és erő és szépség.

Öreg vagyok a trambulinok között, túl látható, túl józan, túl jelen. Aztán a kíváncsi is vagyok, meg lazulok is, ugrálni jó, ugrálni finom.

Visszafelé elül a nap, az ég, mint az ereszen tükröződő a lila neonfény, olyan, és már szürkül!, most meg hamuba szórt lila por, és az út hátradől az autó előtt. Elválik a lila és a szürke, a Hondika befúrja a csúcsos kis orrát a kettő közé. És szól, mindenféle zene szól, Systemtől Hobón át Azariah-ig, és körbetáncol a zene az autóban, színes és szomorú csillagok, mint a vizipók buborékai, széjjelbújnak és kitöltenek minden rést. 

Aztán kocsikáztunk ma is, csak az erdőbe meg vissza, szedtünk gesztenyét, a kutya meg vaddisznószart, kurvajó volt, biztos neki is, vékony sárga olaj mindenen a nap, a levelek éleit pedig már megperzselte az ősz.

Vettem valamelyik nap tököt, megsütöttük vacsorára,  édes volt, pedig féltem, hogy nem lesz jó még, de olyan édes, hogy édes tőle a ház, mintha sárgára festettük volna hirtelen a falakat, olyan édes, hogy a kutya a disznószar meg a vacsorája után még tököt is kért.

¯⁠\⁠_⁠(⁠ツ⁠)⁠_⁠/⁠¯

Ez a hülye kutya mindent megeszik.

[enk1du]

az év legjobb napja minden évben a TDH mátrai szakasza. tavaly nem jöttek erre, úgyhogy ez volt az első a nagyi nélkül. anyu viszont elég ügyesen álldogál az út mellett, és kiabálja teli torokból, hogy GO, GO, GO, sőt, a kulacsért is hibátlanul szalad, és bár nyilván nem láttuk, hogy ki dobta, de akár Poels kulacsa is lehetne, úgyhogy legyen. megpróbáltam leírni, mennyire elképesztően király volt Cavot látni az utcán végén, ráadásul kétszer, és hogy hányszor jutott eszembe ma a sok-sok évvel fiatalabb énem, aki ott ült a tévé előtt, és tuti szemberöhögött volna bárkit, aki azt mondja, hogy ó, hát egyszer majd ott is elteker ám, ahol felnőttél, de feladtam. viszont a kedvenc rendőröm, aki a Giro időfutamon és a tavalyi pesti TDH szakaszon is legelöl haladt, ide is elkísérte a mezőnyt, és még mindig nagyon jófej. elkészült életem első közös képe Cavval (ő az a kicsi ember zöld trikóban és fehér bukóban), Mørkøvről meg a lassabb első körben sikerült egy egész tisztességes fotót lőnöm (ő az a nagy kék ember kék bukóban), úgyhogy idén is elég jó kis nap lett ebből.

[hicapacity]

1964. Örs vezér tere. Kukoricaföld a buszvégállomás helyén. A Bengáli villamos mögött van napjainkban az autóbusz végállomás. A villamos mögötti ház helyén áll manapság a Sugár... A kis megállóépületen a felirat: Fehér út - Kertváros volt.A Sugár és az Árkád ekkor még tudományos fantasztikum sem volt... 78-ban jártam életemben először Pesten. Nem alakult túl jól a tüzijáték. 🤣

[pitypangosgitar]

Meleg, napos tavasz délután volt. A langyos szellő lágyan lengedezett a közeli fák lombjai között, a lány gesztenye barna haját arcába fújva. Fakó bőrét kellemesen melegítették a nap első kedves sugarai. Talpát szinte égette az autó út betonja, mégis lassan lépkedett rajta. Fehér lenge ruhája délibábként ragyogott a fényben. Léptei az út melletti erdő felé vezették. Madarak csengő énekkel várták, hogy talpa a puha, hűvös fűre érjen. Felüdülést nyújtó kellemes érzés, a beton perzselő szúrása után. A lány lépett, a nap tűzött. Mintha csak egyenesen őt fogadná, az erdő szinte életre kelt. Oda tartozik, haza talált. A lány lépett, egyre mélyebbre az erő békés nyugalmába. Lépett, s örökre eltűnt a zöld tenger suttogásában. Nyugalmat talált, s eggyé vált a természet békés csendjével.

[homregeszet]

Ásatási élménybeszámoló blogger-stílusban

Október elején néhány múzeumi munkatárs azt a megtisztelő feladatot kapta Szolyák Péter igazgató úrtól, hogy a régészeti osztály kapacitásának leterheltsége miatt pár napot a bükkábrányi feltárás helyszínén segítségére legyen az ott dolgozó kollégáknak a mindennapi munkában. Békési Gábor és Szabó Attila október 3-7. között csatlakozott a bükkábrányi régészcsapathoz. Az ott szerzett élményeket dolgozza fel Szabó Attila beszámolója, amely „nyomokban tartalmaz” valóségelemeket is, de inkább hangulatokat, gondolatokat rögzít.

1. Csincse Öten ülünk a múzeumi terepjáróban. Három régész – és két alkalmi régészsegéd. A bükkábrányi ásatási helyszínhez vető út Vattán át a Csincse felé vezető út felől közelíthető meg. Csincse, Csincse… Hát persze! Vikár Béla!

A Kalevala fordítójaként is ismert Vikár Béla elsőként használta az 1877-ben megalkotott Edison-féle találmányt, a fonográfot néprajzi gyűjtés rögzítésére. Az új gépezetet Amerikában megkísérelték felhasználni az őslakosok körében végzett nyelvi gyűjtésre, erről az Ethnographia is tudósított 1891-ben, de folklórgyűjtésre hitelt érdemlően elsőként ő alkalmazta, 1896-ban éppen Csincsén (Csincsetanyán)!

A folyamatos falujárás, vonaton, lovas kocsin az 50 kg-os fonográffal – elképzelni is nehéz a százhúsz évvel ezelőtti gyűjtőmunkát. Mindehhez a munkához átlagosnál nagyobb teherbírásra volt elengedhetetlenül szüksége, no meg monotóniatűrésre, kellő testi-lelki energiára, illetve olyan hivatástudatra, amelynek mibenlétéről manapság azok tudnak érdemben beszélni, akik pl. régészetre adják a fejük…

A leletekhez vezető út - vízszintes és függőleges irányban egyaránt – a régész kitartását, szakmai alázatát teszi naponta próbára. Amolyan Bartók- és Kodály-féle emberek ők is, csupán a felszereltséget tekintve tettek szert némi komfortelőnyre: a szekeret terepjáróra cserélték, a fonográfot pedig drónra…

2. Látjátuk feleim szümtükhel… Anzelm testvér, akit elöljárója Boldváról Csincsére küldött missziós feladatot ellátni, álmatlanul töltötte az éjszakát: elméje és lelke megsínylette azt az ádáz vitát, amelyet a helyi kuruzslóval folytatott előző este. A „táltos” váltig hangoztatta, hogy a hosszú aszályt felváltó termékeny eső az ő vajákos cselekményének a gyümölcse. „Hogyan is nevezhetném szent rítusnak az esőcsinálás végett produkált artikulátlan üvöltözést és vonaglást, melyhez foghatót csak olyan ember kénytelen elszenvedni, kit tarantellapók csípett meg?” – morfondírozott magában Anzelm testvér. Régóta nyomasztotta az a gondolat, hogy az Úr végtelen nagy irgalmában megtűri az anyaszentegyházat érő folyamatos gyalázatot. Fülében csengtek a táltos szavai: Te csak fohászkodj Istenedhez, mormold a hókuszpókuszt, én esőt csinálok! Hókuszpókusz…? Jóllehet meglehetősen gazdag volt magyar szókincse, ezzel a kifejezéssel nem találkozott eddigelé. „Alighanem az eucharisztia szereztetési igéjét gúnyolta ki a kurafi táltos: Hoc est corpus meum! Igaza van Bernát testvérnek, a nép nyelvén kell az igét hirdetni…” – tűnődött Anzelm testvér, majd számba vette aznapi szent kötelezettségeit. Matutinum - letudva, laudes – félálomban abszolválva… Délelőtt temetés. Összesen négy. Egy hajadon, két asszony, egy özvegy…

„Milyen sekély sírokat ásnak ezek az asszonyok! Tudomásom szerint a sírásásra fogható férfiak most éppen az úzok ellen vonultak, így csak a fehér- meg az aprónép maradt otthon. A gyönyörű 23. zsoltárral fogom búcsúztatni őket: „Nam et si ambulavero in medio umbrae mortis non timebo mala quoniam tu mecum es…” Kár, hogy egy kukkot se értenek belőle… Aztán a Bernát testvértől tanult sermo super sepulchrum következik, amelyet Isten dicsőségére mától fogva nem latinul, hanem magyarul fogok elmondani a halott felett. Csak meg ne tudják a boldvai tudós atyák…”

3. Sic transit gloria mundi… Egyre szakszerűbben végzem a feltárási munkát, az eredetileg rám bízott félbevágott-pillepalackkal-gödörből-esővizet-kilöttyinteni feladatot summa cum laude teljesítettem, miáltal jogot formálhattam nagyobb szakmai presztízzsel bíró feladat ellátására: fejest ugrottam a mélyvízbe…

Ingujj feltűr, ásót a kézbe. Tíz perccel később: leguggol, kislapátot előkap. Újabb tíz perc: letérdel, behajol a sírba, spaklival végez finommotorikai mutatványt, és egyszer csak karc! Hoppácska! Bűvös szó fakad ajkaimról: melléklet! * Egy bronzkarika! Ez csakis lábujjgyűrű lehet! A sírban talált s-végű karikáknak se szeri se száma, de ezek hajdíszek, gyűrűk, egyéb felsőtesti viselmények! Az én síromban található karika viszont viselettörténeti szenzáció! Világraszóló áttörés a kora Árpád-kori életmódkutatásban! Lábujjgyűrű!

Felvillanyozó leletkülönlegesség a feltárt sírok hervasztó egyformaságában! Bódultan sütkérezem a hirtelen rám szakadó szakmai sikerben, és mint a régésztársadalom életébe üstökösként berobbanó titán már látom is az ásatásvezető (vagy az akadémia elnöke?) által vezetett régészdelegációt, amely lerója háláját a lábujjgyűrű bravúros feltárása nyomán óhatatlanul bekövetkező tudományos paradigmaváltás elindítója előtt – amikor is a mindig-mosolygó Antónia hirtelen megáll mellettem.

Szavai hét tőrként járják át lelkemet.

„Az ott egy hajkarika, amelyet a sírba bejutó rágcsáló odébb kotort.”

Csak ülök szárnyaszegetten, fél lábbal a sírban (szó szerint veendő!) és nézek ki a fejemből hosszú percekig. Sic transit gloria mundi – mondaná Anzelm testvér, ha itt ülne mellettem. Látjátok feleim, mik vogymuk? A siker csúcsáról a mélybe hulló senkik vogymuk.

4. A hiányzó darab „És képzeld, föladtam a küzdelmet – beletörődtem abba, hogy a hiányzó darabot sose találom már meg!” Akaratlanul is fültanúja voltam a bizalmas beszélgetésnek, mert az én sírom mellett álltak. A régésztechnikus zavartan paskolgatja a vállán zokogó kolléga hátát, az egyenpufimellény** pedig jellegzetes püff! püff! hangot bocsát ki. Feladta a küzdelmet? Istenem, tipikus régészsors! A hivatás teljes elköteleződést kíván, nincs a szakmája iránt lanyha érdeklődést tanúsító régész. Milyen emberfeletti kínokat kell kiállnia szegénynek, amikor éjt nappá téve kutatja, keresi a hiányzó darabkát, a csonka leletet egésszé – vagyis tökéletessé – tevő részletet! Ezért az egy darabért a régész kész tűzbe menni, képes leásni a Marianna-árok legmélyére, szent megszállottsággal, akár élete árán is! De mi van akkor, ha a kudarcélmény súlya alatt összeroskad? Ha nem tudja újrakezdeni? Vagy ne adj’ isten bedobja a törölközőt (pl. az ásatási gödörbe)? Hát, a régész is emberből van, nem róhatjuk fel neki, ha aláveti magát a sors akaratának… Most éppen egy ilyen szomorú esetnek vagyok tanúja.

Azon tűnődtem, ilyenkor illik-e részvétet nyilvánítani, amikor a vallomás folytatódott:

„És képzeld, azt mondja a fiam, a kisteszkóban még kapható a limitált széria, próbáljunk szerencsét! Mint az őrült, ki letépte láncát, nyargaltam a kisteszkóba, és megvettem mind a tíz kindertojást, és az egyikben OTT VOLT A HIÁNYZÓ KENGURU!!! Most már teljes az Ausztrália-gyűjteményem! Komplett a két Amerika, az Eurázsia, jövő héten dobják piacra a húsz állatot tartalmazó Afrika-sorozatot… A zsiráf állítólag nagyon ritka lesz!

Szabó Attila

*utóbb elmagyarázták, hogy a hajkarika nem tekinthető mellékletnek, mert a viselet része, tehát a csontvázhoz tartozik. **jellegzetes régészruhadarab.

[nubesetanimus]

Szuperül indult a bicikli túra, barátnőm mondta még vasárnap, hogy biciklizzek át hozzá ahol dolgozik. Mondom jó edzés lesz a Balatonra.

Szembe szélben tekertem át a töltésen Pörbölyre, ahol egy deka tábla nem írja, hogy hol van a nyomorult vasúti megállóhely. Tekeregtem össze-vissza elég forgalmas út van ott azért kellett a vonat, h kikerüljem ezt az utat át Bajára. Na meglett a vasútállomás, de nem tudtam, h kell odamenni, így q sín mellett toltam a biciklit, azért néz ki úgy a cipőm. Jogos a kérdés miért fehér cipőben indutlam útnak nos azért mert nem itt lakok és ebben jöttem le, nincs itt másik cipőm..

Szedegettem ezeket a szarokat a cipőmről, közben jött a vonat volt biciklis jegy minden kutyafasza, kalauz le se szart. Baján leszálltam, még nem vagyok gyakorlott biciklis útvonal tervezésben, úgyh arra mentem amerre vitt a térkép. Nagy nehezen áteveztem Baján, soha többet.

Bajáról Vaskútra szerencsére volt végig nagyon fasza bicikli út, csak AKI ODA ÜLTETTE AZ AKÁCOT a bicikli út mellé az menjen arra minden nap hátha nem kap DEFEKTET...

Szépen beértem Vaskútra megtaláltam barátnőmet. Beszélgettünk, neki is horgoltam kisbálnát

Aztán elindultam a másik irányba nem Baja felé hanem Dunafalva felé, lett volna még egy 20km, nagyon időben voltam úgyh leültem enni a bátmonostori játszótéren. Pont föllhívtam apukámat, hogy jön az utolsó szakasz.

Fölültem a biciklire és nézem, hogy ez nem megy lapos az eleje :( ó picsába DEFEKT

Hívtam megint apukámat, kérdezte, hogy leeht-e pumpálni, mondtam h nem. Aztán megbeszéltük, hogy elindul, jön akkor ő kommpal..

A bűnös ia meglett közben, én ezt akác tüskének néztem, de lehet rózsa is ki a fene tudja..

Így most várok.

[anapostategirl]

Nem fog jönni...

Nem lesz egy soha vissza nem térő alkalom, egy "most vagy soha" pillanat. Nem fog jönni az igazi fehér lovon, a tökéletes társ az életedbe. Nem toppan be csak úgy az életedbe az álommunkád, a nagy lehetőség.

Mindenért. Meg. Kell. Dolgozni.

Kemény küzdelmek és kudarcok árán, tanulni a hibáinkból. Felépíteni amire vágyunk tégláról téglára.

De ha nem megfelelőek gondolkodunk a helyzetről és benne magunkról könnyen feladhatjuk közben. Azt kezdjük gondolni, hogy amire igazán vágytunk, az nem is annyira nagy szám, mint ahogy azt mi elképzeltük. És innentől kezdve már egyenes az út lefelé. Elengedjük a dolgot és azt hisszük velünk van a baj, mert minket soha semmi nem tesz boldoggá, soha semmi nem elég.

De ne feledjük, mindig lesznek hullámvölgyek, mindennek meg lesz a negatív oldala is még akkor is, ha mi mindent megteszünk. A küzdelmünk - a filmekkel ellentétben - nem úgy működik, hogy az út végén vár a jutalom, ami minden boldogságot felülmúl. Az út végén csak a halál vár. A jutalmunk pedig maga az utazás.

[zoeeozzoeeoz]

Én tényleg tök türelmes vagyok vezetés közben. Igaz, mióta van fedélzeti kamerám, azóta mintha kevesebben akarnának kinyírni az utakon, de azért van ami nálam is kiveri a biztosítékot.

Ma reggel, a zuglói Szentmihályi út környékén elém került egy fehér Touran, és valahol Kőbányán, a Csősztorony körforgalmában váltak el útjaink. Na ezalatt az idő alatt, a hölgy, végig azon munkálkodott, hogy menet közben, nem csak a piros lámpáknál, ott mondjuk gyorsabban járt a keze, szóval menet közben felrakjon egy full sminket. Nem aprózta el! Alapozó, pirosító, ecsettel, egy újjal, szemöldök, tus, ceruza, különböző ecsetek, a rúzst nem láttam, azt valszeg miután elvált utunk, utána rakta fel. Nem szokásom szlalomozni, meg amúgy is haladtunk rendesen, meg mivel emiatt nagyobb követési távolságot tartottam, meg mindezek ellenére a nő is viszonylag egyenletesen vezetett, szóval elég sokáig élvezhettem a látványt. Nem tudom, h neki megszűnt e a világ szélvédőn túl, vagy mennyit érzékelt abból, hogy én néha grimaszoltam mögötte, minden esetre néha a tükrökben össze akadt a tekintetünk. Oké, elismerem, hogy van az a helyzet, mikor indulás előtt nincs idő sminkelni. Vagy a célnál a parkolóban, esetleg megérkezvén , "nagyon kell pipilnem"-et színlelve elrohanni a mozsdóba és ott sminkelni. Meg hogy van az a pozíció, amikor kötelező a smink, vagy eleve késve érkezünk, és nincs idő rá. De vajon mit csinált volna ez a kedves hölgy, ha mondjuk előtte hirtelen fékeznek, vagy benéz egy lámpát, lelép elé egy gyalogos, valamilyen hirtelen manővert kellett volna csinálni, esetleg egy kátyúnál kiszúrja a szemét. Vajon, volt e annyira rutinos, hogy szimetrikus lett a smink, vagy a "jólvanazúgy" kategória is megért ennyit? Ja! A nő vezetett, nem az anyósülésen sminkelt!

A másik ilyen , ami kibassza nálam a biztosítékot, amikor telefonál, teljesen mindegy hogy kezében a teló, vagy kihangosítón, vagy bárhogy, és annyira elveszi a figyelmét, hogy észre sem veszi, de közben lelassít 30-ra, inog a sávban, felező vonalra megy, sávot vált, index nuku, satuzik, átmegy piroson, 30-al!! És közben a technikának köszönhetően, mindent lehet hallani amit beszél, az autóján kívűl is!

Hát cukor borsók az ilyenek! De tényleg!

[kiforditom-szetszedem]

Hát ha elijeszteném, hogyan tudnék találkozni velük? Tegnap négy őzzel találkoztam. Kettő az út szélén állt, egy átsétált előttem, egy átsuhant.

Ma csak eggyel, kis Bambi volt, az út közepén szaglászta a hosszú fehér csíkot, el is neveztem hirtelen Tomikának.

Ha el nem felejtem, letöltöm a videókat, csak kissé hektukus napok ezek.

[rozsaszin-parfum]

próbálom kiüríteni a fejemet. megint egy olyan terjengős, ömlengős, gusztustalan szarság fog kijönni belőlem, mint talán egy éve, amikor a fehér cipőmhátrahagyásáról duruzsoltam. és ennek se lesz semmi értelme, csak KURVÁRA DÜHÖS VAGYOK. ÉS DÜHÖNGENI AKAROK, ÉS SIKÍTANI, ÉS ELBÚJNI A VILÁGBÓL, VAGY INKÁBB ROHANNI, ROHANNI, ROHANNI, AMÍG VÉRREL NEM TÖLTŐDIK FEL TELJESEN A TÜDŐM, ÉS TALÁN MEGHALOK KÖZBEN. számítani akarok. számítani akarok. számítani akarok, számítani akarok, számítani akarok. hogy foglalkkozzon velem valaki, akárki, de nem a szüleim, nem a testvérem, nem a barátaim? talán barátaim. igen, barátaim, akiket eddig is távol tartottam magamtól, és most sem engedem őket közel magamhoz. azért akarok egy barátot, vagy őszintén csak bárkit, aki meghallgat, mert mindig néma maradok, mert mindig hazudok arról, hogy minden jó, mert mindig hazudok arról, hogy ki vagyok, hogy mit csinálok, mert könnyebb azt hazudni, hogy jól vagyok és hogy ma is csináltam valami hasznosat, mint azt mondani, hogy sikerült elolvasnom egy leszbikusokról szóló mangát, és hogy utáltam magam, és arról fantáziáltam, hogy egy nap egy évtized múlva hogyan próbálom, természetesen sikertelenül megölni magam, ami után valaki megment. és nem nekem kell pszichológust keresnem. és valaki befogad és engedi, hogy egész nap olvassak, és filozofáljak, és alkossak. és a fantázia vége most épp az, hogy ezek az emberek megunják, hogy ingyen élek, és egy fél év után leülnek velem beszélni, hogy most akkor lassan ennek véget kell érnie, és vissza kell térnem az életembe, és visszamegyek a lakásba, és visszamegyek a munkahelyre, és egy hét után összeroppanok. inkább összeroppannék és meghalnék, mint hogy beletörődjek, hogy ez lesz az életem. arról álmodozok, hogy valaki megment, mert zuhanok, zuhanok, zuhanok, zuhanok, zuhanok, zuhanok, zuhanok, folyton, folyton, folyton zuhanok. és aztén mosolygok és azt hazudom, hogy minden szuper. hát nem. mindig arról álmodtam, hogy újrakezdem az életem, és most meg is történt, és a padlóra kerültem. ezt akartam? ez volt az az út? ez volt az a diploma? nem. nem tudom. nem tudom. egyszerűen nem tudom. mindig arról álmodoztam, hogy egy nap művész leszek, mert ha nem alkothatok, akkor elpusztulok. és aztán kitaláltam, hogy csak akkor tudok sikeres művész lenni, ha nem kell azzal foglalkoznom minden nap, mint rendes munka. hanem kell egy rendes állás, amit kedvelek, és csak utána tudok alkotni. de fáradt vagyok, és belefáradtam, hogy nem tudok dönteni, hogy szegény vagyok és a pénz miatt aggódok, hogy nincs rendes lakásom, hanem csak egy szobám a világ két legidegesítőbb ember házában, és este nem pihenhetek, és éjszaka forgolódok, és nem mehetek akkor a konyhába, amikor akarok, hogy nem mehetek akkor a fürdőszobába, amikor akarok, hogy mindig mindenhol fel kell vennem egy maszkot és soha nem lehetek önmagam. még pornót se nézhetek, mert a szomszéd épületből belátnak. le kell húznom a redőnyt.

és én mindig, mindig, mindig, mindig csak lehúztam a redőnyt. mindig. és már elegem van. és pihenni szeretnék, és nem csak alapokat építeni, hanem elkezdeni az életem. és a kurva életbe is már, de én nem akarok ebben a városban maradni, és mindaz, amit felépítek, azt itt is hagyom három év múlva, és akkor kezdhetem MEGINT. és nem akarok újra, és újra, és újra, és újrakezdeni. mert elegem van, hogy nem jutok egyről a kettőre. szeretnék végre saját magam lenni. szeretnék szeretve lenni. valakit megölelni, megcsókolni, időt tölteni, szeretni. szeretni akarok és szeretve lenni. meg akarok bízni valakiben. de folyton elzárkózok a kapcsolatoktól. akikkel az egyetemen együtt szoktam lenni, mindenkinek csak utógondolat vagyok. mindenki megtalálta azt, akivel kijön, és én megint csak egy utógondolat vagyok, akit tolerálunk, de nem hívunk, ha nem muszáj.

azt akarom, hogy valami óriási történjen velem. tragikus, vagy nem. csak valami. csak fognám magamat, és mindent itt hagynék. mindent. az egészet. de tudom, hogy nem lehet, mert amit a leginkább hátrahagynék szívem szerint, az én magam vagyok. a szorongásaim, a gátlásaim. a szokásaim. az, hogy mindenkit lenézek. hogy nem vagyok önmagam, mert alig tudom, hogy ki vagyok. mert meg akarok dugni egy csomó nőt. és megismerni önmagam.

mert nem élek. mert megint a szobámban roskadok, mert kimerít az élet, az alapvető funkciók, a társaság, a magány, a tanulás, a pihenés, a szórakozás. az egyetlen dolog, ami maradt, az a zene. és az álom, hogy egy nap rajzolni fogok. de még a rajzolásra sem tudom rávenni magam, mert mindig azt priorizálom, aminek másoknak akarom mutatni magam. igen, tetszik a programozás. igen, szoktam tanulni. igen, eszek rendesen. igen, barátkozok. és közben megöl, hogy nem tanulok, nem programozok, elzárkózok a barátkozástól, katasztrofálisan eszek. hogy megöl a bűntudat. hogy leülök tanulni, de nem megy, és akkor órákkal később úgy állok fel az asztaltól, hogy nem tanultam, nem tudom, hogy mit csináltam addig, de nem is pihentem, nem töltődtem fel. és akkor mennék aludni, és a lakótársak abban a pillanatban egy órára befészkelik magukat a konyhába, amit tisztán hallok és értek, és akkor egy óráig már megint KURVÁRA NEM ALSZOK. és hallom, ahogy a szobában járkálnak. hallom, ahogy barátokat hívnak át szinte minden nap. és elegem van. azt akarom, hogy valaki megmentsen. hogy egy random francia nő azt mondja, hogy életem végéig eltart, és még luxust is nyújt, a világ legfinomabb boraival, whiskyjével, ételeivel, és egész nap csak rajzolhatok, festhetek, írhatok, olvashatok, tanulhatok, zenélhetek. és megtanulnék 6 nyelven folyékonyan beszélni, és megtanulnék a zongorán játszani, és megtanulnék festeni, és minden hétvégén vagy összebújnánk, vagy valami társaságba mennénk és intellektuális beszélgetésben vennénk részt. mert ezek hiányoznak. egy társ. pénz. értelmes beszélgetések. filozófia. művészet. történelem. hogy ne érezzem magam a legokosabb embernek a szobában. szeretnék irodalmat olvasni. szeretnék irodalomról beszélni. szeretnék érezni. szeretném megosztani az érzelmeimet. szeretném, ha valaki ismerne. szeretnék szerelmes lenni. szeretnék kapcsolatokba ki-be járkálni. minden héten más ágyában ébredni. és közben önmagam lenni. és ez nem fog megtörténni, mert minden nap fáradt vagyok. mert minden nap marha kényelmes az a kifogás, hogy tanulnom kell, és nem érek rá, és pihenni akarok, és egyik sem történik. marha kényelmes azt mondani, hogy hét közben nem lehet, mert korán kelek, és szeretnék aludni. nem erről kéne szólnia a 20-as éveimnek? hogy alig alszok, mert az egész világot fel akarom falni? hogy nem aggódok mindent túl? hogy megismerkedek a világgal és közben felfedezem önmagam? inkább aludjak 3 órát, de legalább ma is valaki új karjaiban aludtam el.

senki sem vagyok. művésznek mondom magam, de nem alkotok. egyetemista vagyok, de elegem van ebből az életformából. "az élet egy olyan dolog, ami másokkal történik." nem élek. nem haltam meg. lassan sorvadok. és itt a végtelen düh, a félelem, a pánik, a magány, az elzárkózás, az unalom, a fáradtság, az életuntság.

ki akarok lépni az életemből és átlépni egy világba, ahol gátlások nélkül, spontán, kötetlenül lehetnék önmagam. belefulladok a kötelességeimbe. belefulladok a felelősségbe.

2024.09.21.

[kekturanaplo]

AK-23| Végre újra itt!

Szarvas -> Eperjes -> Gádoros előtti szántók: 30 km

Nem hazudok, idén volt olyan időszak, hogy kétségessé vált, vissza tudunk-e térni az AK-ra. Eü problémák okozták a zavart, a tavaszi utunkat el is töröltük, így sajna ebben az évben mégsem fejezzük be.

De szerencsére ez az őszi kaland többé-kevésbé összejött. Sokat agyaltunk, hozzuk-e a kutyákat (igen, már ketten vannak), de végül nem mertük, úgyhogy biztos kezekben otthon maradtak most.

Szombaton vettünk tőlük könnyes búcsút, majd elindultunk délnek. Ezt a napot különféle random látnivalók megtekintésével töltöttük, úgy mint Csongrád óvárosa, a Körös-torok (be is sétáltam bokáig a Tiszába, tök meleg volt), Szarvason a Mini Magyarországot, a Tessedik Sámuel Múzeumot látogattuk meg, ja és az orosházi kútmúzeumhoz is kitértünk (hát... ez jó nagy csalódás volt, azt hittem sokkal nagyobb területről van szó, plusz a kiállítás sincs nyitva szombat délután), a szegedi Fehér-tóra a Beretzk Péter kilátóról pillantottunk rá.

Aztán Szegedre értünk, bevásároltunk még ezt-azt, majd egy gyors vacsi után átvettük a kapunyitót abban a társasházban, amelynek beállóinak egyikében az autónkat tudtuk hagyni egy hétre. Mire nem jó a Reddit?

Egyszerű szálláson töltöttük az éjszakát, semmi extra. Összepakoltunk előre, amit csak tudtunk, majd egy ideig az utolsó "ágyban alvás" következett.

Hajnali 4 körül ébredtünk, letettük a kocsit, elsétáltunk a vasútállomásra. Fél 6-kor indult a vonat Orosházára... legalábbis a menetrend szerint, amúgy 10 perc késéssel, mert nem tudták beindítani az egyik mozdonyt. Tudjuk jól, hogy összeomlás szélén áll a MÁV, örülhetünk, hogy egyáltalán elindultunk és most 20 perc átszállási időnk volt. De basszus, akkor a jövőben inkább busszal utazzunk, az a tuti? Vagy minden terv mellé kell egy B és C terv is, hátha a tömegközlekedés keresztülhúzza a számításainkat?

Orosházán átszálltunk a szarvasi buszra, amin még jó 40 percet zötykölődtünk, mire megérkeztünk.

Már így reggel fél 8-kor sem volt hideg, mikor elstartoltunk. Csak erre a napra ígértek 30 fokot, azt csak átvészeljük. Kaptam egy sun hoodie-t idén, most legalább fel is tudtam avatni.

Nagyon tetszett egy épület, aminek az aljában egy cukrászda is volt, először azt hittük, ez a Mittrovszky-kastély, de a térkép egyáltalán nem mutatja, mi lehet. Mindenesetre sokkal szebb, mint a kastély!

A Bolza-kastély a farkasszoborral az előtérben nagyon kísértetiesnek hatott. Hátha majd a kastélytörvény keretében valaki ezt is megkaparinthatja...

Átsétáltunk a hídon, majd az Erzsébet-liget árnyas fái között jól megpakoltuk magunkat még vízzel is, hiszen a következő ~ 23 km kitett szántós részen halad, település érintése nélkül.

Rögtön Szappanoszug mellett, az út szélén almafák nőttek, isteni finom, savanykás almákkal, már akkor felüdülés volt.

Hát aztán innentől kőkemény szántók mellett haladtunk, halott napraforgók, levágott kukorica, kb. ezek váltakoztak. Sokszor megpihentünk, értékeltünk minden árnyékot. Szerencsére kicsit fújdogált a szél, az azért nem volt hátrány.

Legnagyobb meglepetésünkre, a Holt-Körös hídján átkelve egy kocsma-bolt várt az út szélén, az Aranyhal, le is huppantunk, kávé és kóla is lecsúszott, picit beszélgettünk a tulajjal is. Nem szoktunk semmi cukros üdítőt inni általában, én néha rákívánok a kólára, de inkább megbánom utána. Na de túrán szinte csak erre vágyom, ha betérünk valahova.

K vett egy ernyőt, mert a tavalyi otthon maradt, nem túlzok, kb. 5 percen belül eltörött. Még néhány napig cipelte ezután, hátha meg tudja javítani, de csütörtökön dühödten a porba vágta :D, és végül a kukába került azt hiszem, talán Zsombón.

Átkeltünk az M44-es gyorsforgalmin, aztán a szexi nevű Dögös-Kákafoki-csatorna mellett folytattuk egy darabig.

Az Eperjes előtti hosszú 8 km-es egyenes rettenetesen monoton volt. Még anno Becske sem tűnt annyira távolinak, mint elérni ezt a falut. Na jó, lehet, az idő azt már megszépítette. Itt és most jó darabig elérhetetlen célnak látszott ez a település.

A km hosszúságú öntözőrendszerekben gyönyörködtünk (többször is a napokban), és próbáltuk fejtegetni, hogy is működnek.

Eperjes határában fekszik a Király-tó, ami mellett elvileg vannak büfék is, de nem tértünk ki, célunk az első kékkút volt inkább, ahol arcot, kezet mostunk, friss vizet töltöttünk.

A pecsét a templom előtt van, éppen nagyban ügyködtünk, amikor lefékezett egy autó, kiszállt belőle a plébános, kezünkbe nyomott egy vallási kiadványt és felajánlotta, hogy megmutatja a templomot. A Szent László király templom nagyon modern kívül-belül, és igazán klassz festett üvegablakai vannak. Katolikus templom, és bár a plébános nem mondta, de azt olvastam, hogy ökumenikus, és a reformátusok, evangélikusok is tartanak itt istentiszteleteket. A bemutató végén megkérdezte, hogy elmondunk-e vele egy Miatyánkot, egyből szabadkozni kezdtünk, ööö háát, nem vagyunk gyakorló keresztények öö.. inkább nem...öö most jut eszünkbe, hogy rohannunk keeell... Aztán megszánt minket, megkérdezte, megáldhat-e... Persze! Nagyon aranyos volt egyébként, mondta, hogy hozzá tartozik a környéken 5 település is, úgyhogy van dolga bőven, ezért sem tudta például befejezni az OKT-t.

Még 4 km-t mentünk ezután aszfalton és veteményesek mellett, hogy Gádoros előtt találjunk egy alkalmas helyet aludni, amire a learatott szántó szélén került sor, takarva fákkal és bokrokkal.

Nem is volt olyan rossz éjszakám egyébként, K azt hiszem, nehezen aludt el, szokásosan.

[gaborgoestogeorgia]

Megérkeztem, Nodar nem vert meg ezért olyan hálás voltam, hogy azonnal adtam neki 5 GALI borravalót. Hát annyira megérdemelte, ahogy nem szólt egy szót sem a félórás úton, csak egyszer előzött - igaz akkor elég hosszan - záróvonalon és a ford ~fusion~ valami sem esett szét, amíg megérkeztünk a Grand Oper Hotelhez, ahol a zárt ajtót három kóborkutya őrizte.

Nodar a borravalótól meghatódva tovább parkolt a zebrán és várta, hogy bejutok-e ezért nem engedtem úrrá lenni magamon a pánikot az ugató kutyáktól, hanem határozottan odamentem, mire ők elmentek (és olyan büszke voltam magamra addig a 4 másodpercig, amíg kiderült, hogy azért mentek el ugatvay mert egy másik falka fenyegette a territóriumukat). az ajtóra feleknődve realizáltam, hogy zárva, de Nodar nem hagyott az út szélén ebben az értelemben sem: gond nélkül rátenyerelt a dudára így fél hatkor, ami nem udvarias dolog, de kétség kívül hatékony, mert a bent alvó recepciós srácot - így az üvegajtón át láthattam -, hogy úgy ébreszetette fel, mint egy áramütés. :)

Megvolt a check-in (prekasztnál akadtunk csak kicsit el, mire kiderült, hogy az a breakfast és a kontextus sem segített, mert a pincére mutogatott).

Lift helyett direkt a lépcsőt választottam, hogy megcsodáljam az enteriőrt, mert ez kérem nem a grand opera, hanem wess anderson Grand Budapest Hotele. Mármint a frissességét illeti. :) Imádom! Valahol a felújítás előtti 1986-os Máteszalkai központi hotel (A hotel) és egy kommunista pártközpont irodája között helyezném el. Ilyen:

Süppedős szőnyeg és szinte érzem a mezítlábas Munkás, vagy első titkárok piros-fehér Sophiane füstjét, ahogy beleivódott a fényezettfa elemekbe.

Ami kevésbé volt nosztalgikusa szívet melengető az itt láható:

Ennyi van a szobában. De lesz ez jobb!

Reggel 7 lett itt. alszom 2-3 órát (12-13-at) és folyt. köv.

[kittaroundtheworld]

Phu Quoc - a média optimalizált sziget, ami elgondolkodtat arról, hogy akkor most hova van eldugva a valóság, , hogy minden ingatlanfejlesztő elmebeteg-e

Mikor az ember öt hetes túrára megy akkor megfordul a fejében hogy az utolsó héten valami kellemes meleg tengerparti helyen pihenje ki az izgalmakat. Az előkészületek során olvasott információ hegyek szerint Phu Quoc szigete tökéletes célpont ezen szempontok szerint: változatos partszakaszok, hosszú homokos szakaszok keveredve sziklásabb, kalandosabb részekkel, hegyek mangrove erdőkkel borítva, relatíve nyugodt és kellemes hőmérsékletű tenger, bungalók parthoz közel… avagy lehet reggel futni, úszni, sportolni a parton, aztán motorozgatva felfedezni a szigetet, túrázni, bejárni a blogok által listázott 23 strandot, stb stb. 6 nap lehet nem is lesz elég….

Elég rutinrókalánynak gondolom magam a neten való infók begyűjtésében és megszűrésében, de Phu Quoc szigete sok új dologra megtanított: hogy a google térkép értékeléseiben szűrj a legrosszabbakra és a legújabbakra, mert bértollnokok áradoznak helyekről oldalakat, illetve az eltökélt turista akkor is megcsinálja a nyaralás értékét adó tökéletes fehér homokos tengerpartos képet ha mögötte hegynyi szemét emelkedik. Mindig van egy optimális szög…

Szerencsére mi pont egy jó partszakaszon landoltunk, ún Long Beach, kb 2,5 km hosszú partszakasz, szélesnek nem széles, vagy lehet az volz csak a sok bungalow elfoglalta azt a részt. Itt is vannak már magasabb szállodák, de semmi drámai, a strandról csak pálmafák és bungalók látszanak, a víz kellemes hőmérsékletű, és nincs most tömeg, de el tudom képzelni főszezonban. Felette van Duong Dong városa, ami szintén okés, van éjszakai piac, meg klasszik vietnámi utcakép. Szerencsére mi az alsó végén vagyunk a partszakasznak és szinte falusias a közeg, van már kedvenc gyümölcsárusunk, ma megtaláltuk a normális árú reggelis nénit és a finom vietnámist is. A szállásunk olyan oké de nem így képzeltem… bungalós ez pipa, van tengerparti része de egy bárja is így nem az van hogy minden bungalónak van egy kis fix babzsák része a parton hanem open bár és még minket is kerülgetnek hogy rendelj. Szerencsére pár száz méterrel találtunk egy jó kis pálmafás helyet a sport utáni nyújtáshoz, nyugizáshoz…

Miután kora reggel érkeztünk első nap főleg döglés volt a fent leírt helyszínen és csak másnaptól terveztünk nagyobb kalandokat. Mindenképpen akartunk kicsit túrázni is de úgy tűnik ez itt nem kulcs turista tevékenység így úgy kellett összevadászni az infokat, kiinduló pontokat, no meg eldönteni hogy mit kezdjünknilyen mondatokkal mint: le van zárva az út, katonai terület a nemzeti park, a beach bejárat nem itt van mert az privát terület, 500 méterrel fentebb mássz át a kerítésen…

Szóval első kalandos napunkra kiválasztottuk a leghivatalosabb túrát, ami még a túra appokban is szerepelt és odamotoroztunk a megjelölt útközepi kávézóhoz és követtük a narancssárga nyilat. Tien Son Dinh néven szerepel pl az Alltrailsben, akit érdekel. Miután kb délben csaptunk neki így nagyon értékeltük a magas fák adta árnyékot. A terep kb az volt amit vártunk: meredek de nem para út fel, néhány helyen létrák, de rendben tartva, szóval biztonságos. Sportértéke is volt, kb 200 méter szintemelkedés. A tetején remek nagy sziklák, kb 180 fokos panoráma és ami a legjobb árnyékos függőágyak. Kb rajtunk kívül még két párossal találkoztunk, így elmondhatjuk nem turistás. Ha jo panorámát akarsz lőni ne délben menjél mert kb szétsüti a nap, de mi leginkább a túra élmény miatt mentünk. Teljesen feldobva írtuk be a következő célpontot: Sao Bao Beach, a sziget legszebb, fehérhomokos, csodakék tengerpartja, selfie paradicsom. Már láttam lelki szemeim előtt, ahogy csobbanunk, lemosva a túra porát, majd vmi pálmafa árnyékában szieszta, mielőtt indulunk a következő képeslap strandra…. Az oda vezető út nem volt valami látványos, furán keveredik a kétszer kétsávos út a putriszerű házakkal és sokkal több szemetet látunk mint eddig bárhol az országban. Biztos csak a szél borogatta fel a kukát, van ilyen Révfülöpön is… megállunk a parkolóban, strandcucc elő, kicsit hippis a bejárat de annál jobb… első látásra már mondanám is, hogy deszép de amikor jobban elkezdem nézni a partot és a vizet hát nem kicsit elszomorodtam… egy gyönyörű öböl, fehér homok, pálmafák, és rengeteg szemét… elsétálunk a teljes parton, közben nem kevés turista napágyakon (de nem durván sok), páran a vízben. De az is koszos, a türkizkék víz minden hulláma hoz egy kupakot, egy műanyagszart, egy papucsot…. A part tele van elkorhadt selfie hintákkal, valamint rengeteg szeméttel. Dühös és szomorú vagyok. Mindenre, a turisztikai szektorra, a vietnámi hatóságokra, a turistákra és magamra. Hogy most kellene mindenkit felrázni, szemeteszsákot kezébe adni és összeszedni. Aztán lehet sziesztázni. Ha valaki ott állna és kezembe adná én szedném. De megszervezni én sem szervezem meg. Hanem kb mint amikor minden szomszéd tudja hogy az XY veri a feleségét de nem szól semmit mondván minden házasság nehéz… én is felháborodva és szomorúan távoztam a helyről dühös fotókat készítve, aztán kicsit beleásva magam hogy mi a szent szar folyik ezen a szigeten…

De itt még nem ért véget az aznapi aztakurva… na jó nézzük már meg a 8kilométerrel arrébb lévő strandot…. Hátha…. Újra a 4 sávos úton majd jelzi a gugli hogy jobbra le… de hát itt vmi giga kapu meg sugárút, meg Meridien felirat… aztán miután mások is befordultak befordultunk Phu Quoc következő abszurditásába…mint kiderült később több is van belőle… a luxus művárosba. Ami javarészt lakatlan. Designjában Pandorf és Prága belvárosa találkozott egy bedrogozott építész fejében, aki úgy gondolta ezen vietnámi sziget színes klasszicista mű utcafrontokat akar sokemeletes lakóparkokkal…. Ja és ember alig… a víz itt is türkiz talán kevésbé koszos de bem vonzó mert szemetes. Gyors check a bookingon, egy éjszaka itt egy apartmanban kb 3 heti szállásunk ára, de vagy a trolloknak vagy nem tudom kinek tetszik mert jó értékelést adnak… fél óra a pálma árnyékában és indulunk, menjünk inkább vissza a szállásra, nem akarok több ilyen strandot a déli részen… menjünk a másik úton hátha az szebb….

És ekkor a phu quoci ingatlanfejlesztési rémálom ránk mérte a végső csapást. 12 kilométer hosszú autóút, ami mentén végig óriás és többnyire félbehagyott (covid? Korrupcio?) betonmonstrumok… itt egy új city épül leszaggatott reklámok, szemét, nyomor, kivágott fák…. Ők a főbűnösök, végig nyomva a logó: https://meypearlphuquoc.com.vn/

Visszatérve nekiálltam guglizni hogy hello hol a balhé a neten erről, a szemétről még találtam pár cikket de arról, hogy mi ez a nyomorúságos, elmebeteg építkezés és ki hagyta ez jóvá, és miért van ez na arra nincs semmi… a magyar NER és origo elbújhat itt nemzetközi sajtó agymosásban. Csak a pompa és a fény ezekről…. Beteg világban élünk

Tegnap egy másik túrán véletlen összefutottunk egy másik utazó párral és ejtettünk pár szót erről: nekik valaki azt mesélte hogy a sztori indítópontja az 1978 óta zajló konflikt Kambodzsa és Vietnám között a sziget hovatartozásáról és vkinek Vietnámban az az ötlete támadt hogy ha tele lesz nemzetközi turistával a sziget akkor Kambodzsa majd nem mer mar itt ugrálni. Így építettek repteret meg autóutat es azt mondtak a befektetőknek azt csináltok amit akartok….

Folytatása következik