#fújó

[versinator]

Sejtnek fújó

Korzóra íge retekből pördülő Sugárkoszorút tiszteltetem dajkád feketélő Pénzpiacon rányitotta fiume koponyád Ötezer görbülsz megfojtom dajkád Bádenben hozzácsatolom dumálja tragédiáját Közérdek kukutyinba kopja gyarmatát

Tegnapod ledőlnél keringnek eltörpül Márványból siklott kotnyeles kikerül Mennyre selypítés orión kélsz Szfinxek tárlat pasim mégysz Füzeknek nyujtani feltálaltam dacát Attak nénike rácsordult kútját

Hasábot hörgések felfedezték setétlő Kezdjek tárcámmal célozni legelő Őbenne döngjön tünődésem kád Felszikrázó simítását turista játszanád Mohákon szóknál fellángol kalászát Küszöbödön penna zsúr kultusztárcát

Kiszöktem szakértők nyirkával ebül Gyolcs allegóriát vígasztalt közbül Rekordot szállása spriccel csapsz Basszusán gépmadárra kövérke belelépsz Keresnél hegedűnek fakóra pusztát Ejh vagyonmérleg árnyra malmát

Felengedik agarát kórházunkból szigetelő Parcellázásra nézését galambraj világnyelő Csodából ívsora mókát mostohád Szólongatták rendezője tárcámban ordítanád Gyorsvonatban lugasoknak közbelépne dát Ejhaj urnák mesékben évadját

Meglelték hunyorgatják kidönt fényesül Egyedüliség tőrei potykákat mitül Interpellációt nyissa akikből horgász Taposó útszél szigetvár késztetsz Megvakul vájni nőszagu farkát Szebbre pacsirtái kobozni tartományát

[onsieluenkeli]

Nézzétek

Az I. Világháború,  majd a II. Világháború alatt is voltak annyira leleményesek az Anyák hogy bizony összefogtak, és egyfajta kummunába verődve, egymást támogatva és segítve, sikeresen felelnevelték a gyerekeiket.

Az a típusú összefogás a mai napig létezik. Nyugaton a 30-as évektől elterjedt és népszerű. Hasonló ahhoz amikor az Egyetemisták közösen bérelnek lakást, és felosztják egymás között a terheiket. Így tudnak spórolni is, vigyázni egymásra, és több időt fordítani magukra. De úgy tudom a bevándorlók is hasonlóan élik az első pár évüket egy-egy új országban. - Ebben szerintem nincsen semmi kivetnivaló, vagy rossz.

A közösségekben vannak anyák akiknek célzottan átmeneti a lakótárs megoldás, amig kicsit nem jönnek helyre és egyenesbe anyagilag, és nem találnak egy komolyabb kapcsolatot, de akadnak akár olyan szülők is, akik egyszerűen így szeretnek élni, amíg a gyerekeik legalább nem lesznek nagyobbak.

Az a baj, hogy Magyarországon nehéz elhinni hogy k��pesek toleránsan, és türelemmel közösben élni anyák. Annyira túl van stresszelve az életük, és kicentizett, hogy mindenféle változás piszkosul nehezen menne nekik.

Lelkileg nagyon megosztottak az emberek, vannak akik egy idősebb babyszittertől is hidegrázás kapnak, akkor gondolhatjátok milyenek a folyton másokra fújó, sérülésekkel teli féltékenykedő nök... A saját anyám is anno inkább belement egy ritka sz@r kapcsolatba, amivel inkább veszített mint nyert, és manapság is mennyi hasonló történik... Mert nehéz nekik jól dönten, a sérült büszkeségükön kicsit engedni. Sokaknak lelkileg is rendbe kellene jönni ahhoz, hogy jól működjenek a segítségek feléjük, és a segítő ötletek.

Van olyan unokatesóm aki egyedülálló anyaként itthon nem bírná elviselni hogy közösben lakjon másokkal, pedig hatalmas szíve van. Ezt az ötletet elképzelhetetlennek tartja. Viszont nyaranta akár gyerekestűl megy külföldre dolgozni, és lazán elviseli hogy több családdal osztozik az albérleten. Mert olyanok vannak együtt, akik alkalmasak rá.

Az biztos hogy hosszútávon senkinek sem jó, ha folyamatosan negatívra vannak véve az Anyák, és hogy ők is egymást marják folyton.

.

[leszmeglondonmagyarfalu]

Aranyos gondolat volt

hogy az egyre sürgetőbb költözés és munkakeresés közepette, meg karácsonyi írós event leadási hartáridejéhez, meg hát úgy alapvetően az ünnepekhez közeledve nekem majd lesz időm olyasmire, mint blog írás. No, de sebaj, itt vagyok, hogy a gonosz és kizsákmányoló nagyvállalatokról panaszkodjak. 

Történt ugyanis, hogy október 28-án, egy szép, igazi brit-módra ködszitálós napon beadtam a jelentkezésemet a Costa Coffee-hoz, akik a városunk szélén lévő kávézójukba keretek baristát. Munkát egyébként az indeed.co.uk-n próbáltam találni magamnak, ez az ajánlat is ott jött szembe velem, és eléggé megörültem neki, mert baristáskodásban már volt vagy másfél év tapasztalatom, valami hasonló területen terveztem itt is elhelyezkedni kezdetben.

Frissítettem szépen az önéletrajzomat, írtam egy gyomorforgató motivációs levelet arról, hogy a kávéfőzés számomra nemcsak munka, hanem szenvedély is, és hogy a Costa micsoda nagyszerű cég (egy túrót, de ezt akkor még csak legfeljebb sejthettem), meg hasonlók, átnézettem Dével, és feltöltöttem a cég oldalára.

Másnap kaptam is a hívást (és a fülem mellett fújó szél ellenére értettem a telefonáló minden szavát, amiért külön büszke voltam magamra), hogy menjek be interjúra ASAP. Akár már aznap. Végül a hívás után két nappal feketeszoknya-fehérblúzban, a pánikroham szélén be is tipegtem az üzletbe.

A menedzser, Carlos (akiről napokig azt hittem, hogy Carol a neve, mert félrehallottam a telefonban, és ezen a néven kezdtem el keresni a dolgozókon, amikor bementem interjúra. Kínos :D ) brutális köhögőrohamok közepette leültetett egy asztalhoz, és brutális portugál-brit akcentussal kérdésről kérdésre felolvasott nekem egy háromoldalas kérdőívet.

Hát, a kérdéseket statisztikailag értettem. Mondjuk a 75%-ukat. És csak átlag kétszer kérdeztem vissza. De felvettek. Valahogy. Valamiért.

Majd’ egy hónapnyi huzavona után (mint megtudtam, meghalt a területi menedzser) aztán hajnal hatkor nekivágtam a városnak, hogy megkezdjem az első munkanapomat. Kaptam egy szett costás egyenruhát klassz kis kétrétegű costás maszkokkal együtt, meg egy headsetet, amit minden dolgozónak viselnie kell, mert a kávézóhoz tartozik egy drive-thru is, és a headsetben lehet hallani a leadott rendeléseket (már ha lehet), meg a sikító-sziszegő kávégép mellett csak abban van esély kommunikálni a kollégákkal (már ha megértem őket).

Az első 1-2 hétben azt hittem, hogy valami emberfeletti képességre van szükség hozzá, hogy fel lehessen fogni és időben rögzíteni lehessen a rendeléseket, mostanra már-már majdnem én is kifelesztettem ezeket a képességeket, de azért bőven érződik, hogy kissé hiányos a brit angolom.

Eleinte jó eséllyel minden dolgozó agyára mentem, mert nemhogy a leadott rendeléseket, de még őket is elég szelektíven sikerült csak megértenem (vagyis sehogy :D ). És akkor az még szóba sem került, hogy jópár napig a maximum, amit a rendelések gépbe való rögzítése címén produkálni tudtam, az a rám vigyázó kolléganőre való riadt pislogás volt, ha valakinek valami olyasmit sikerült rendelnie, amit nem szerepelt az alaptermékek között.

No, de túléltem a nehezét, azt hiszem, és hát ezek nem is a cég hibái, hanem jobbára az enyémek. Ami viszont például a cég hibája, hogy olyan nagy láncokkal ellentétben, mint például a Tesco, ők nem érzik úgy, hogy a hétvégi munkát extra fizetéssel illene honorálni. Vagy mondjuk az, hogy a heti 20 órás munkaszeződésemmel 25-30 órákat dolgoztam egész decemberben (azt mondjuk legalább ki is fizetik) - a hónapban, amikor, mint megtudtam, a dolgozóknak tilos szabadságok kivenniük. Nem mintha én amúgy tudtam volna, mert csak három hónapnyi munkaviszony után nyújthatok be kérvényt (nem viccelek) szabadságra menésre. Azt még nem tudom, hogy ezek milyen eséllyel kerülnek elbírálásra, de okot ad némi aggodalomra, hogy Carlos a minap elkezdte pedzegetni, hogy márciusban akkor kiad nekem néhány nap szabadságot - nem mintha kértem volna ilyesmit, mert amit lehet, azt félretennék a nyárra, ha netán kibírom addig, és nem mondok fel hirtelen felindulásból egy elcseszettebb nap után. Egyébként keresnék mást, csak a nagyjából egy hete bevezetett szuperlockdown alatt aligha lenne esélyem találni jobbat. Igazából már annak is örülnöm kéne, hogy ezt megtaláltam egy hónappal a kiköltözés után, de hát telhetetlen vagyok, na.

Egyébként a dolgozókkal való bánásmódnál is jobban zavar talán az a mérhetetlen pazarlás és környezetterhelés, amit nap mint nap van szerencsém tapasztalni. Persze, nem szép látvány, hogy naponta közel ötszáz papírpoharat és műanyag tetőt adunk ki, vagy hogy egy óra alatt megtelik egy szemeteszsák az előre csomagolt szendvicsek és tejek csomagolóanyagával, de van, ami talán még ennél is jobban bosszant. Személyes kedvencem, hogy a cég előszeretettel hirdeti magáról, milyen szuperkörnyezettudatosan kezeli a hulladékát és milyen felelősségteljesen hasznosítja újra például az elviteles poharait. Szegény lelkiismeretfurdalásos vásárlók meg hozzák vissza a poharaikat, hátha csökkenthetik az ökológiai lábnyomukat, ha már megvették azokat az agyontejezett, szirupos szarokat, amiket a Costa kávé néven árusít, ezek a poharak viszont idő- és energiahiány miatt szinte minden esetben a kommunális hulladék közt végzik. És akkor a lejárt szavatosságú, heti több kiló csomagolásostul kidobott szendvicsről és süteményről még nem is beszéltem… 

Szóval asszem, nem nekem való ez a dolog. :D

Már csak azért sem, mert gyakorló kávésznobként csikorog a fogam az időhiány miatt tisztítatlanul maradó filterektől, a tej nélkül szinte ihatatlan ízű kávéblendektől, és az esetenként akár fél liter tejjel készülő szupercsokis, vaníliás, mogyorós, duplakaramellás, megatejszínhabos kávékölteményektől az ajkamat harapdálom kínomban a csinos, bordó costás maszkom alatt.

De hát ez már, ugyebár, egyéni szoc. probléma.

[versinator]

Vérünktől gordonkázik

Formáld terjedt hálistennek ügyeket Mélabúval anyus vérünkké ötlet Géczy jókra bökkenő köpköd Tajtékként telekár mindenekfelett szülöd Porozza menve ringásukat súlyt Főzött óvd íródna véleményt

Fűszállal hurokba gyönyörbe locsold Mímel kétszerkettőt aranyfüst szálld Istvánnak megénekel akard jajduló Anyásan alkotmányt lélekig aléló Úrasszonya ifjúságon koporsófödelét szuronyt Tünődésem gesztusa napfénye lapályt

Vaskarika megindulok jókedvnek nőegylet Tengelyen önérzetes nyulacskák legyet Rajok szivarért vérezné közönyöd Fulladva lomhább rezge bőröd Tönkreteszik fűthetünk királlyal iszonyt Évadján bank szívetekbe királylányt

Fúródott er marsba formáld Hirdetési töppednek ártani kapcsold Újságírók karingben őszökön pejló Audienciára spekulánsa fújó pazarló Lesiklott rezgésével süveged alkotmányt Téltúl karnevált mitül viszonyt

Fájdító elhisszük verjem könnycseppet Szürkületbe epekő mosolygom kinőhet Törül csillagképen legyőztek fésülöd Fedélzet folyondárt aranyhal döfköd Útakat bújsz zugból drinápolyt Hisztériásan sértődve lányszemszínű kételyt

Bontom butor sejtettem fakózöld Utitárs gágog parittyaként üdvözöld Megfrissül közfeltűnést tagjaink rágcsáló Szentesi megsimítsd békám elhulló Régmúlt banka betéve látványt Megtett reformról tévhit szigonyt

[chills09]

Szeretnék

Szeretnék újra gyermek lenni, szeretnék gondtalanul kacagni, és nem megjátszani azt. Szeretnék babázni, szeretnék gurulni a fűben, úgy mintha semmi problémám se lenne. Bezárkóznèk az álmom világába és szivárványról szivárványra csúsznèk. Szeretném elengedni azt a rosszat ami fogságban tart. Kiűzni magamból a fájdalmat ami fojtogat. Legalább egy órára szeretnék gyermek lenni. Egy kis szünetet tartani a csendben, hallgatni a fújó szellőt, és a madarakat. Rajzolni és firkálni egy papírra és azt kèpzelni igazi művész vagyok. Szeretném.

[ndav1d42]

DDK-01 – 1. nap – Írott-kő - Szombathely (Olad) (23km/250m, 2020.05.29.) - 1./2

Úgy indult az a hét, hogy kedden betonoztunk apámmal. Ugyan letudtuk 4-5 óra alatt a kocsifeljárót, elég kapkodós volt a környéken kevergő viharok miatt az egész. Szerdán még csak kicsit éreztem azt a tíz talicskát meg a bekeverését, csütörtökön viszont már kurvára éreztem a leszakadó derekamat meg az izomlázat mindenhol. Na, mondom, fasza bemelegítés (amúgy tényleg az volt) a hétvégére tervezett 4~5 nap vadkempinges túrázáshoz a Dél-Dunántúli Kéktúrán (DDK).

De mire eljött a péntek, szerencsére alig maradt belőle valami. Kocsiba pattantunk anyámmal-apámmal, és 200km meg néhány múlva már Velemben kávéztunk. Bemelegítésként megnéztük fent a hegyen a Kéktúra emlékművet (‘77-89-ig ez volt a Kék itteni végpontja, csak a rendszerváltás után került át a kilátóhoz), a Szent Vid kápolnát. A Hármashatárnál parkoltunk, itt meg gyorsan összedobtam a szendvicseimet, elpakoltam mindent, aztán együtt felsétáltunk az Írott-kő csúcsig, végig a sok nyírfa mentén.

Fent senki se volt, csak az iszonyatosan fújó szél. Emberek nélkül legalább nyugodtan lehetett gyönyörködni a panorámában. Kilátás után jöhetett a történelmi pillanat, bekerült az első pecsét a füzetbe, és beállhattam a startvonalat jelentő, pöttyel jelölt kék jelzéses magassági ponthoz. Anyámékkal elbúcsúztunk egymástól, indulj el egy úton, én is egy másikon: ők visszasétáltak az OKT mentén, én pedig fél 4-kor megtettem az első lépéseket a DDK-n.

Már a csúcstól levezető szakasz első párszáz métere is csodálatos volt a fenyők között, a hegygerinc alá érve a szél is elmúlt. A rengeteg lejtő borzalmas volt, meg kellett szokni, hogy 10 kilóval a hátamon folyamatosan fékeznem kell magam. Ráadásul nem is bakancsban jöttem: újabb próbaként ezúttal úgy döntöttem, kipróbálom, milyen hosszútávon, nagy hátizsákkal futócipőben sétálni. Spoiler alert: az egyébként direkt hosszútávú futásra tervezett, amúgy roppant kényelmes cipő teljesen bevált! Kivéve a lejtőket, lejtőn szar kicsit.

[troger]

KONOK PÉTER:

A Horthy-féle Magyar Állam álldogál az utcasarkon.

Valakik vonulnak az utcán, valami felfordulás van, de a Magyar Állam zavartan félrenéz. Nem szereti a felfordulást. A Rendet szereti.

Tétlenkedik, oda-odapillant, de csak úgy a szeme sarkából; nem amolyan helyes, hercig felvonulás ez éppen, nem kedvére való. Sehol a nyalka huszárok, bár vannak csendőrök, rendőrök, katonák, még egy-egy páter is akad, de az egész valahogy nem igazán ünnepi.

Pedig ezek az ő csendőrei, rendőrei, katonái. A vagonokra is az van írva, hogy Magyar Államvasutak. De mégis, a Magyar Állam nem igazán elégedett, hiába van vasútja is, aminek marhavagonjaiba most ezeket az embereket felterelik. Sehol egy fehér ló (hej, azok voltak ám a szép idők! ahogy visított a Somogyi meg a Bacsó! ahogy üvöltöttek az elevenen megnyúzott zsidók meg kommunisták!), sehol egy csudás monstrancia; csak ezek a szürke, riadt alakok, siránkozás, ütlegek, ridegen ugató parancsszavak.

Nem szép.

A Magyar Állam igyekszik elterelni gondolatait a deportálás szóról is, ami valamiért folyton az eszébe jut. Ízlelgeti: de-por-tá-lás. Csúnya szó ez, nem magyarul van, nem is érti igazán. Mások, azok biztos jobban értik, talán a németek, azok biztos, nyilván ők tehetnek az egészről.

A Magyar Állam úgy általában nem szereti a másokat. (Azt a kis német bajszost, azt titkon csodálja azért, mert hát mégiscsak káplárból lett kancellár, nem semmi, ugye, de persze le is nézi kicsit, mert hát egy káplárból azért mégse legyen kancellár, ugye.) És akkor még nem is beszéltünk erről a MUSZ-ról, muszosok, muszosok – ismételgeti a Magyar Állam mogorván. Olyan oroszosan hangzik, mint a muszka, pedig van erre szebb szó is, munkaszolgálat, ezt már szereti, munka meg szolgálat, ehhez ért, ezt érti. Munkaalapú Állam, ezt építjük mi, gondolja büszkén. Szép dolog a munka, például az aknamentesítés, amúgy átgyalogolva az aknamezőn, szinte már hősies, olyanok is szolgálhatják így a Magyar Államot, akik amúgy még arra sem méltóak, hogy golyóktól szaggatott testtel megfagyjanak érte a lövészárokban, és utóbb érzelmektől remegő hangú politikusok szövegfordulataivá nemesedjenek. Ezek meg juszt sem örülnek, úgy kell géppisztollyal meg puskatussal noszogatni őket, „mozgó vesztőhelyet” emlegetnek, még olyan is akad, aki nem átall verseket írni erről a muszról, és a zsebébe rejti, hogy majd ha a holtteste előkerül, még ezzel is a Magyar Államot vádolja, a hálátlan. Pedig milyen nagy esélyt adtam neki a túlélésre, motyog maga elé a Magyar Állam, hát nem élt vele, mert ilyen élhetetlenek ezek, hát még ez is az én gondom legyen?

Zavartan vakargatja az orrát a Magyar Állam – 1867. november 25-e óta kicsit mindig félve pillantott a tükörbe – és el is határozza, hogy sürgősen dús, magyar bajuszt növeszt alá. Biztos, ami biztos. Egy ilyen kis német kefebajusz már nem takarna eléggé. Horthy Magyar Államának nagy, lendületes sasorra van, és ez aggasztja kissé. A kis német káplárnak, annak olyan kis fitos orra van, ahhoz valóban elég az a kis pamat bajusz.

Azután a Horthy-féle Magyar Állam tétován a zsebébe nyúl, és előveszi az Utókor Történészei által kiállított bizonyítványát. Elkomorodva nézi az osztályzatot: közepes fölé.

Nem igazán elégedett.

Megpróbálja a megnyálazott ujjával kitörölni, de ezzel csak kicsit elmaszatolja. Maszatolni, azt nagyon tud.

Hát, végső soron rosszabb is lehetett volna, sóhajt fel a Magyar Állam, még szerencse, hogy én nem is deportáltam, még szerencse, hogy nem is voltak valójában „mozgó vesztőhelyek”!

Kicsit megcsóválja a fejét, mint aki magának sem hisz igazán, azután kabátját fázósan összehúzva, gallérját felhajtva, kicsit görnyedten a Dunáról fújó szélbe hajolva elindul az ellenkező irányba.

[felejtesvagymi]

Mert ott vagy te.

Ott vagy mindenben.

Az utcán fújó szélben.

Ott vagy a mosolyomban.

Ott vagy az elcsukló hangomban.

A felkelő napban,és az éjjel érkező holdban.

A buszon,a padra firkált örökkében.

A kezem alatt forgó kormányban.

A párás üvegbe rajzolt szívben.

A részeg pillantomban meghúzott borosüveg alján.

Ott van a hangod a fejemben.

Ott van a könnyeim között az ölelésed ereje.

Az ajkamon a neved.

A szívemben te magad.

Élsz.

És uralkodsz.

Most, és mindig.

[artisteki]

Buborék fújó.

Én vagyok a buborék fújó a buborék a reményem és a bizalmam. Te a két kéz vagy ami játszás képpen ki pukasztja hisz van még egy egész üveg amit ki fújhatsz. Ha elfogy után tudod tölteni csak , hogy egyszer ki fogy belőle az az anyag ami miatt újra lehet még tölteni.Nos akkor vagy veszel egy újat és nem gondolsz rám vagy elkeseredsz hisz többet már nem okoz boldogságot a buborék fújó.

[kinemolel-lelketolel]

A szelet hallgatom

A lelkemben fújó szelet

Egy egész vihar van bennem

Amely az elfeledett érzéseimet kavarja fel 

19.08.26

[mercsuh]

ezt a mai napot nagyon éltem, és még ittam ma mort subite-t is! ♥️🍒

ráadásul míg a többiek egy-egy hátizsákkal jöttek, én egy utazó táskával, és nem értették, hogy miért, de aztán bármire volt szükségük napközben, nálam mindig volt minden, és azt mondták, hogy anyukájuk helyett is anyukájuk vagyok 😄 vizet, szendvicset, csomó nasit (pilótakekszet és citromos nápolyit) és gyümölcsöt (szedert és ribizlit) vittem, és imádták, kártyázás és napozás közben is azt eszegették. vittem még naptejet, plédet, másik bikinit, másik napszemüveget, 2 buborékfújót, plusz papucsot, ilyen fújós üveget (amivel a kaktuszaimat szoktam locsolni, de ideális napozáshoz magunkat is fújni vele, és a pár csepptől jobban barnulunk), power banket, sebtapaszt, tükröt, körömlakkot és zsebkendőt. és ebből mindet használtuk is. azzal is vádoltak, hogy ebben a táskában szó szerint minden van, simán előkapnék rohamosztagosokat is onnan, ha arra van szükség. 😄 de szeretem őket, és nekik bármit bármikor. ✨

[towardingheadlight]

Hajnal

van egy hangulata a nyáron hajnalban kelésnek. amikor kinézel az ablakodon, és már éppen elkezd zöldülni az ég, tűnnek el a csillagok, és ha kinyitod és kiszagolsz, érzed a szélszagot, a fújó szél illatát, autót még csak nagyritkán hallasz, madarat már annál inkább... nem az a fejfájós, hidegre ébredés, hanem a tudat, hogy azért indulsz ilyenkor, mert van miért, táska bepakolva, arcmosás, kávé-tea és már indulsz is, ajtón ki, lépcsőn le, szélbe ki, várnak a fák, kelnek az árnyékok, és talán még az első buszt (a bányajáratot) is eléred, na az ilyen reggeleket szeretem.

---

szerettem nagyon. alig is tudom már, milyen rég volt ilyen utoljára, amikor végre úgy szabadultam ki a szélbe, úgy mentem neki egy hajnalnak, mintha nem lenne holnap, amikor el tudtam felejteni a dolgokat, miért kell mindig valamit csinálni, valamit előre fixre tökéletesre ígérni, valamiért felelősséget vállalni amit nem érzek magaménak, sőt amikor mindezt még nem is kellett elfelejtenem, mert még nem is voltak, az annyira felszabadító volt, szerintem akkortájt éltem igazán utoljára. csak sajnos pont ezek miatt nem marad időm még csak gondolkozni sem azon, hogy milyen is volt ez évekkel ezelőtt, marad a szokásos, amikor kapaszkodom egy érzésbe régről, emlegetem, mondogatom, felvetegetem hogy de jó is lenne ha valaha megint úgy lenne, aztán megint évek telnek el, én meg ott maradok majd, ahová most is tartok láthatólag, hogy dolgozom reggeltől estig, este rágódom amin dolgozom, a hétvége meg azzal telik, hogy azon rágódom, hogy miért rágódom amin dolgozom, szóval nem tudom még, mikor fogok ebből kijönni, de azt hiszem, lassan tényleg muszáj lesz, nem lehet éveken át csak hétvégéken élni, ez csak kéthetedrészvétel, annak is a felét átalszom, másik felében átaludnám, hát hajnalban kelni sem bírok már, többször látom homályosan mint zöldülni az eget, a busz is mindig hamarabb ér mint én, és mára szinte csak ha néha-néha olvasok, olyankor jut eszembe, hogy milyenek is voltak azok az évek, amikor szárnyaim a szélbe kapaszkodtak...

[homregeszet]

Kedves Korona Naplóm: Sóhajtottam. Home Office!

#HOMeOffice

Igen, ismét elkezdődött a nap, a munkanap. Hajnalban, szokás szerint elindulok a buszmegállóhoz. Nemsokára jön is a jármű, rutinosan leülök a maradék, egy üres helyre. Amíg beérek a Búza térre, gondolataimban turkálok.

    Ma is ásatási felszínre megyek, mint ahogyan az elmúlt két hónapban minden nap. Ahogy haladunk a város felé, egyszer csak azt vettem észre, hogy a busz zörgő hangja elcsendesedik, majd elhalkul. Kinézve az ablakon látom, hogy lassan felemelkedtünk az M30-ról magasan a fák fölé, a felhők közé.

    Mielőtt magamhoz tértem volna a meglepetéstől, a busz kezdett is szépen, finoman leereszkedni a jócskán megkopott gumikerekeire, az ásatási felszínünk mellé, ahol már a csapat kezdet gyülekezni!

Miután kiszálltam a buszból, kedvesen köszöntjük egymás a kollégákkal, érthetetlen módon a könyökünket összeérintve.

Jobban körbe nézve látom, hogy az objektumok között medvefejű, raptorlábú bontók, valamint a zebrasörényű, kenguru farkú és erszényes technikusok elindultak dolgozni. Ekkor az óriási, fehérszínű selyemzászlókat - amikkel televolt az ásatási felszín - elkezdte erősen lobogtatni a feltámadó szél és a kibontatlan gödrökből felrepülő, megszámlálhatatlan, aprócska, rózsabogárzöld színű madár kezdett közöttük cikázni. Valami nem stimmel, de dolog van. Indultam én is az gödrök felé, hogy lerajzoljam őket, de ahogy léptem előre, egyre puhábbá kezdet válni a talaj a talpam alatt. Siettem, mert sok rajzolni való volt, de ahogy minél jobban igyekeztem, annál hamarabb nyelte el térdig a lábaimat a mostanra már iszapossá vált felszín. Próbáltam lépni, de nem bírtam és ráadásul az objektumok is elkezdtek távolodni tőlem. Az eddig erősen fújó szél, forgószéllé változott és mindent magával ragadott, zászlóstól, raptorostól, mindenestől. Kezdet forogni velem a világ, ezért gyorsan becsuktam a szemem.

   Amikor nehezen, de újra kinyitottam, döbbentem rá, hogy otthon fekszem az ágyamban! Ránéztem az órára, reggel 7.30! Semmi ásatás, raptorok, selyemzászlók!

Sóhajtottam. Home Office!

     Lassú felkelés stb. , majd reggeli ( amit a feleségem hagy számomra ) után előkészítem az aznapra szánt leleteket, hogy lerajzoljam őket. Az otthoni munkavégzés első napjai elteltével észrevettem, hogy finom vaspor és homok kezdi belepni az íróasztalomat és környékét, ezért már előre megmosom őket és utána kezdek hozzájuk. Mivel bármilyen állapotú lelet kerülhet ki a 22 éves papírzacskókból, ezért apróbb, nagyobb töredékek összeillesztésétől kezdve, meg kell oldani a rajzolhatóságot.  Megkeresni, hogy tartozik-e valamilyen leletegyütteshez, dokumentálni a helyzetet.

Ezután egy az egy arányban levéve a méreteket, előrajzot készíteni, majd kicsinyíteni, nagyítani, ha kell, hogy ráférjen a táblára, majd tollal áthúzni, mintákat megrajzolni. Én nem tollal dolgozom ki a tárgyrajzot, hanem festem (higított fekete tintával), festés után pengével eltávolítom  a felesleget, hogy  kiemeljem a lényeget, majd ezeket a műveletek többször megismétlem, amíg késznek nem érzem. Nos, ezután kezdem ezt az egészet előröl a lelet többi nézetrajzával ( felül, oldal, alul, él, kiterített ), ha kell és végül a metszetekkel fejezem be. Egy kész van, jöhet a többi.

    Digitális archiválás leletrajzoknak? Régi szándék fizikális megvalósulása történik most itthon.

Időben jött, mert a rengeteg leletrajz dobozokban kallódik. Mivel 3D rekonstrukciós animációkat is készítek, remek kiegészítése a napi, néha monoton munkának, mert teljesen más területen kell megoldani a feladatot.

    Napközben állítólag beszélgetek a gyerekekkel, közben a feleségem is hazajön a munkából. Néha a kérdésekor jövök rá, „ mikor akarsz vacsorázni ?”, hogy már délután 6 felé jár az idő, és még az asztalnál igazgatom a tárgyakat ( viszont, ha egy keménybetöltésű gödröt kellene bontani harminc fokban, valószínűleg más lenne a helyzet ).  Lehet haladni az itthoni munkával, csak eltolódott számomra a munkavégzés sávja. A hőn vágyott értékes hétvégék mentek a kukába, mert a különbség felhígult a hétköznapokkal szemben.

    Eljön az esti tv nézés, olvasás ideje, ami néha már hajnal 1 óráig is eltarthat. Majd a falfelé fordulva alvás. Felébredve, ismét kezdődik a nap, a munkanap. Hajnalban, szokás szerint elindulok a buszmegállóhoz. Nemsokára jön is a jármű, rutinosan leülök a maradék, egy üres helyre. Amíg beérek a Búza térre, gondolataimban turkálok.  Ma is ásatási felszínre megyek, mint ahogyan az elmúlt két hónapban minden nap. Ahogy haladunk a város felé … Nagy Sidney József

[kgyst]

“Ha valaki hasonlóságot vél felfedezni az öt év alatt sok ezer munkaórával felújított 031-es oldalszámú MiG-15UTI  2011-ben bekövetkezett  balesete és az 1973-ban történt katasztrófa között, az nem a véletlen műve. Maximális állásszögű nekifutás, minimális sebességű elemelkedés után az  oldalról fújó szél miatt azonnal bedőlt a gép, a következmény ismert, de ezúttal szerencsésen végződött, hiszen a pilóták komoly sérülés nélkül megúszták.“

[versinator]

Gyerekség fává

Bűvölték nácikámmal asszonytestnek butor Homorú szivadar szörnyei jöttödkor Rázná tövisbokornak lebágyad szirtjeid Viztorony rajzlapját harctérre töviseid Kámzsájú zsebbe sodorintom aranyruhás Loppal mondókáját rések ezüstbokás

Nejét elhervadni házalóról hajlított Beléfelejtsed célú kifejezést beoltott Csiklándja bali félsze vigaszos Félistenné elaggnak befogade limlomos Serények himeznek gabona fuvolás Kékselyem elseje prológusa bóbitás

Kaszinóba érted??!! hatni körülkomor Papiron! banknak záróra szalagcsokor Csillogású rettegés holdsütötte estéid Mindből vérit elnézek falaid Végett? csecsebecséit megborzadok bontás Keservébe ércszobor termeted megalkuvás

Áldani? gyűjtötte szárnyu lélegzett Penget megrontott vagyé megtett Ordítanád tehetne egyletünknek szamos Térddel roncsa esőket kormányos! Kesztyűim igyunk! fejlődést tetemrehívás Bemennék kisdiákom dérvert házomlás

Kenyérből megvetik káromlást csándor Emberszívből élvezd zsupsz! kor? Fonalkák körülállja csodasorban erdőid Kétségbeesés? megfontoltam röpülsz? aranyaid Jólétben rémesek diszíti szorítás Egén? burzsoávilág tegnapunkat csapás!

Emlékhez osztrák revolvert tovalépett Jelzőlámpás törmelékek lélekvándorlása izlett Káinbélyege damokleskardocska ifjuságodat viaszos Befútta fantáziámnak kamatláb jégrojtos Vik forralja er busás Nemzeni? fújó ajkakról locsolkodás

[bythevayviktoria]

Post 190

Budapesten átkelltem a folyón, fújó szél, gyönyörű fények, igazi Budapest látvány. Érzem magam boldognak és szabadnak egyszerre.  A Margit híd lábánál egy étterem kirakatában láttam meg azt a vacsorát ahova még én is hivatalos voltam valaha. Mintha egy Charles Dickens könyvben, Budapest szelleme mutatta volna meg hogy, lásd a választásaid és döntéseiden elindulva, az út folytatódik azoknak is akikkel valaha azt hitted mehetnétek együtt is. És lásd ennél az asztalnál ülhetnél, szép ruhában, kedvesen, mosolygósan, kipirosodva, és ülhetnél mellette. És nézd ez még a vacsora eleje, lásd hogy az a szék foglalt ott, és nincs több teríték az abroszon, és lásd azt is Viki hogy azok az esték amikre meghívnak szeptemberben, azok decemberben már nem érvényesek. A másodperc töredékéig álldogálok az alternatív jelenem kirakatában és átfut az agyamon hogy ha még egy fél másodpercig állok ott akkor észre is vehet.

De megyek tovább, én a Bécsi úton, egy hideg kis konyhában vacsorázom.