#félsziget

[katacha]

A trinity buoy wharf egy elég izgalmas projekt, a sok éve elhagyott félsziget tömegközlekedéshez közeli feléhez lakóingatlanokat húztak fel, a félsziget másik felén meghagyták az eredeti épületeket, művészeti központot, megfizethető stúdiókat, iskolát alakítottak ki.

Ennél izgalmasabb az up the O2 túra volt, biztosítással felsétáltam az O2 aréna tetejére. Azt hittem, via ferrata lesz, akasztgatni kell, de a mindent túlbiztosító angolok ennél hülyebiztosabbra mentek, akasztani nem kellett, egy extra vastag ördöglakatra hasonlító karabinert kellett végighúzni a drótkötélen. Az O2 teteje gumimatrachoz hasonló anyagból van, ezen kellett felsétálni, bizonyos részei 30 fokos meredekségűek. Pont az aréna tetején kapott el egy nagyobb eső, a lefelé menet picit viccesebb lett.

A heti Ottolenghi se maradhatott ki, egy deli étteremben ettem, a fodroskeles joghurtos saláta zseniális volt. Futottam a kanális parton, nyilván ekkor is esett.

Este a Yayoi Kusama kiállításra mentünk, utolsó hetek vannak a kiállításból, elég erős életútja van Kusamának. A hatvanas években alig akarta valaki megnézni az alkotásait, most meg 3 éve teltházas a kiállítása.

[bukovskikaroly]

Szülői vol.3. (filler*)

(ez egy ilyen Tarantínós bejegyzés folyam, melyben az időrend kurvára nem lineáris. lásd: Pulp Fiction, pl.)

A Kiss János altábornagy utca a Városmajorból két (2) útvonalon közelíthető meg leggyorsabban a Google Maps szerint. (Persze mehettem volna a Kamcsatka félsziget felöl is, ahol többnyire csak vulkánok és lazacok vannak.)

Mintegy két órával a jelzett kezdési időpont előtt indultam, mert terveim szerint emlékeket akartam idézni a Tik-Tak presszóban (Böszörményi u.), illetve kellő montivációt (khmm) szándékoztam gyűjteni a várt megpróbáltatások előtt.

A helyszinre érkezve (kezdésig 10 perc) a portás figura tájékoztatott, hogy itt nem lesz szülői máma. A bétóvenbe (Beethoven) lesz. Hát mégis van isten, gondoltam, ez nyilván a VI. kerületben van, úgyse érek oda.

Balra az első sarok, második épület, jobb oldalon. - tájékoztatott.

Baszdmeg, tájékoztattam a világot válaszul.

*Filler: Az olyan különálló, általában lezárt történetszálakkal végződő epizódokra használt kifejezés, melyek nem szükségesek az évad vagy a sorozat fővonalának megértéséhez.

[megtudommagyarazni]

Navigare necesse est

Szerettem hajózni. Rengeteget hajóztam, néha többet is, mint szerettem volna. 8 évet Skandináviában húztam le (ez már a kétezres évek eleje),

ugrálok itt összevissza az időben, majd szorulok ezért

ott pedig sokat kell tengeren menni. Az összes északi hajót, kompot megismertem, akkor olyan cégnél voltam, amely fő csapásiránya Franciao. volt, Bretagne, Normandia, néha Párizs, Lyon, Nantes.

Jókat lehetett kajálni, a nagy részüknél a cargo-jegyben benne volt az ingyenes kabin+étkezés. Volt, ahol külön kamionos étkezde volt, máshol a turistákkal együtt, csak 8-10 asztalra kitették a táblát: Reserved/Cargo. Többnyire svédasztalos rendszer, egy-két társaságnál a cargo-jegyre is fizetni kellett, de csak jelképes összeget, mittudomén 2 €, vagy a Stena Line-on Calais-Dover közt 2 £, ott például délelőtt full english breakfast volt, déltől steak, meg cottage pie.

A leghoszabb Kielből (D) Bergenbe (N) volt, majdnem 2 nap. Dögunalom, ettem, a kabinban tévéztem, ettem, tévéztem, aztán ettem. Még szauna sem volt, azt hiszem ColorLine volt. A legtöbbet Scandlines-al mentem, Travemünde-Malmö, este indult, reggel érkezett, vacsora-reggeli, meg a Superspeed ferry-vel, Hirtshals-Larvik közt. Náluk volt olyan svédasztal, mint egy ötcsillagos hotel éttermében, cargo-jeggyel ingyen. A legrövidebb Villa San Giovanni-Messina Szicíliába (tudod, Scylla és Charybdis közt), ott látni lehetett a túloldalt.

Na de ne maradjunk sztori, kaland nélkül ma sem.

A Fehmarn-félsziget (D) csücskéről, Puttgardenből ment a kis komp Rødbyhavnba (DK), a legdélibb dán szigetre. Scandlines, Schleswig-Holstein a hajó neve. Most látom, hogy azóta alagút lett. Rohadt viharos téli idő volt, a kikötő felé vezető úton volt még egy magas híd (Fehmarnsundbrücke), azt a polizei le is zárta a 10 t alatti rakományú kamionok előtt, nekik kiépített parkolók voltak. Nekem volt 23 tonnám, engedtek. Azért meleg volt, 15-tel sunnyogtam át, egyszer még így is megemelte a hármas tengely baloldalát egy szélroham tíz centire. A kb 40 nm-es oldalponyva fogta a szelet becsülettel. A kikötőben becsekkoltam, ahogy beálltam a megadott sávba, már jött is a hajó. Félóra múlva fent voltam az alsó cargo decken. Az egész út 40-50 perc volt, az időjárás, szél, tenger függvényében. Mozgott, dülöngélt a komp, ilyenkor a büfé is néptelen, minek együnk, ha mindjárt kijön?

Kikötés előtt pár perccel indultunk le az alsó deckre. Beülök, indítok. Az önindító azt mondta, hogy: krrrr, krrrr, nyehehe, nyehehe. Közben mindenki kiállt, jöttek a beszállók, a zsilip csukódik. Hé, még itt vagyok!

A komp indult vissza Puttgardenba. Nem húzom, mindent megpróbáltam, bekúsztam hanyatt a kocsi alá a fülkeemelő vassal, próbáltam szépen, majd csúnyán hatni a starterre, mindhiába. Közben még egyet fordultunk. A harmadik kanyarnál felhívott a kapitány a hídra, telefonáljak valakinek. Kinek, baszod?

A traktor ZH rendszámú volt, Ziar nad Hronom, leánykori nevén Garamszentkereszt, észak-Szlovákiában, ahová dedikálva voltam, az meg a svéd Jönköping, és már este volt. A kapitän a tettek hímes mezejére lépett, és felhívta egy ismerősét, aki a Lellandon volt földművelő, csupa végtelen szántóföldek, farmok, gazdaságok.

A következő kikötésnél ott is állt egy akkora Fendt traktor, mint két dieselmozdony. Rámtolatott, drótkötél, én már tudtam, hogy ebből semmi jó nem sül ki. A levegőm mind elment, hat tengelyen, 12 keréken tövig volt a légfék, 23 tonna motyó meg nyomta le. Ha meg is bír mozdítani a hajó acélpadlóján, mi lesz, ha kiérünk a betonra? Azért az első drótkötél elpattanásáig próbálkozott. Mikor a hetedik kikötésnél megláttam a Falck 600-as kamionmentő Scaniáját, már nem lehetett túl egészséges színem. A kétméteres, 140 kilós békés viking rámtolt, csatlakoztatta a levegőtöltőt, vonórudat vett elő, addig a hajó állt, se ki, se be senki. Mikor bekapcsolta a kék! lámpákat, és megmozdult a szerelvény, üdvrivalgásba törtek ki a nézők, matrózok, sofőrök.

Hét menet, bazmeg, hét, azon a viharos, háborgó északi-balti tengeren!!4

A Falck, miután a pótot letalpaltam a vám előtt, elhúzott 30-40 km-re egy műhelyhez. Ott aludtam, reggel nekiálltak, délután mehettem vissza a póthoz. Gyönyörű, enyhe, csendes napsütéses idő volt.

[extraordinarymreast]

Ez egy jó interjú, ha az orosz helyzetet akarod érteni.

Nincs flikk-flakk, nincs Gurjev féle felhájpolt spindiktatúrázás, csak cold hard facts.

És Jeffrey Sachs-et is helyre teszi. (Aki érthetetlen módon nem fogja be, pedig a jelenlegi helyzet min. 25%-ban az ő áldásos tevékenyégéhez köthető a 90-es évek elejéről.)

[ajtostolahazba]

sajnos végérvényesen megfertőződtem az utazás vírusával, így októberben befigyel egy 4 napos Plitvicei tavak+ Isztriai félsziget, mert nem tudok megülni a seggemen és mert nem dohányzom és megjutalmazom magam...És tavasszal meg Milánó, mert ma hajnalban azt álmodtam meg, hogy látni akarom... Fogalmam sincs mibű meg hogy, de lefoglaltam most, aztán majd kitalálom, behajtom a kintlévőségeket, amik vannak, mindegy is...mennem kell, ez a biztos.

Tanácsok, tippek? Mire figyeljek, mit nézzek meg mindenképp? (egyelőre az októberi útra fókuszálok..)

[kampeszino]

Rimbaud: Részeg hajó

Hogy jöttem lefelé egykedvü, vén vizeknek

folyásán, vontatóim már nem jöttek velem:

lármás rézbőrű raj közt céltáblául sziszegtek bepingált póznasorhoz nyilazva meztelen.

De, hogy mi sorsra jutnak, mindegy volt nékem ez, s hogy búzám belga búza, vagy hogy gyapotom angol - alighogy véget ért a parti furcsa hecc, vizek szabadja lettem, ki vígan elcsatangol.

És tél jött, szörnyü zaj közt s engem, kiben siket csend hallgatott tunyán, mint a gyerekagyakban, felvett az ár: s ha süllyed egy málló félsziget, nem szállhat a habokba dicsőbben és vadabban!

Kegyes volt a vihar: a tengerig vetődve tíz éjen át lebegtem vidám parafaként a mélyen, mely a romlás örök hömpölygetője, s nem néztem: vaksi lámpás vet-é utamra fényt?

Fenyő-ducos begyembe zöld víz lágy íze folyt, mint almák hűvös húsa csúszik a gyermektorkon, s hányások s bornyomok, sok kékes lomha folt letisztult rólam és levált a kormány s horgony.

Azóta egyre fürdök a roppant tengerek költészetében, melyre csillag csorog és béke s nyelem e zöld azúrt, hol fulladt emberek lebegnek olykor mélán s mintegy gyönyörben égve,

mert kékes színüket átfesti drága mámor s ringatja enyhe rengés a rézszín nap alatt, s nincs alkohol, csitítóbb, s dal, mely ily puhán forr, a rőt s rosszízű vágyak ettől megalszanak.

S villámtépett eget s tölcsért, mit a vihar hajt, s a mélységek hintáit s kanyargó áramát láttam s az alkonyt s hajnalt: ez izgatott galambrajt, s olyast is, mit az ember, ha sejt is, sohse lát.

Láttam süllyedt napot, vad titkokkal befolyva, míg olvadt messziségek violája ragyog, s hallottam, mintha antik tragédiát dalolna: messzire elhörgő zajt s mely reszket és gagyog.

S vakító hócsucsokról álmodtam zöldszin éjen, míg messze tengerszemhez rejtelmes útra kelt az óceánok csókja: izes áram a mélyben s mentem vele s a sárga s kék foszfor énekelt,

és át sok hónapon, mint ha dagály robog a sziklahátak ellen: holdkóros vízi csorda, rohantam, nem törődve, hogy szentszüzes fokok ragyogó lába zúz és orrom elsodorja.

S találtam tengeren túl s alúl a horizonton párduc-szem fényü és virágos szigetek kék és furcsa raját, hol ostorként kibomlón a pőre nép fölött szivárvány libegett.

Láttam maró mocsárt, hol mint egy szörnyü hálón a sás közé akadt Rém poklos teste reng, és vizeket rohadni örök szélcsendben állón s örvényt, mely tág kerékben az égaljig kereng.

Gleccsert, ezüst napot, gyöngyházhabot, parázs eget, sok reves roncsot, mik barna öblön úsznak, hol szörnykigyókat kínoz az élősdi marás s enyhülni bús szagú vén görbe fákra kúsznak.

S a gyermekeknek én beh szívesen mutatnék halat, minőt találtam, aranyból, s énekelt, s züllött utamra olykor rózsát sodort a tajték s olykor hizelkedőmül édes szél lengve kelt.

S olykor a minden tájak únottja, pólusok bús kószája: a tenger, míg ringatott panaszlón, beszórt árnyék-virággal, mely kénszájjal susog s térden e vak virág közt merengtem, mint egy asszony.

S ringtam, kóbor sziget, és szennyükkel bekentek szőkeszemű sirályok, csetepatés család, ringtam s némely tetem tört testemen pihent meg, majd elhagyott süllyedve, aludni még alább...

Imé, ez vagyok én! züllött hajó, hináros, kit elvitt a vihar élőtlen éterig, s zord flotta s békés bárka ki nem halássza már most részeg roncsom, mely a vizekkel megtelik.

Im bátran, párát fújva, mely rajtam ködként kékül, utam kaput az ég izzó falába fúrt, s zsákmányul téptem onnan, finom poéta-étkül ízes nap-cafatot s nyálas, nyulós azúrt!

Bitang deszkám belepte a villamos medúza, s nyaranta apró szörnyek tintás raja lapúlt reám, midőn a hőség tűzvesszejétől zúzva a reszkető bibor lég izzó tölcsérbe nyúlt.

Óh én, ki immár ötven mérföldnek távolából hallottam reszketőn a Poklot, mint üvölt, s kit újra s újra vár a kék és merev távol: megvetlek, Európa! únt gátú, ócska föld!

Im én! kit túl az égen várt csillagos sziget, hol már a mámoros menny örök kapúja nyitva, s hol végtelen mély éjben arany fénnyel piheg alvó madárseregként a boldog Jövők titka!

De mégis, sokat sírtam: testem hajnal gyötörte! S kegyetlen volt a hold és keserű a nap, már lázas derekam gyötrelmes görcstől görbe, bár megszakadna már s benyelné már a hab!

Óh, ha van Európában öböl még, melyre halkan vágy vonna: kicsi víz az, egy vak tócsa, hideg, hol bús fiúcska guggol az ámbrás alkonyatban s papírhajót ereszt el, mely lepkeként libeg...

Mert kit megfürdetett már minden vizeknek búja, nem szállhat révbe többé kalmárhajók után, s jelzászlók és tüzek hivalgó gőgjét únja, s hogy hidak vad szeme bámúljon rá bután...

TÓTH ÁRPÁD FORDÍTÁSA

[otthonzulles]

Boldog egy éves évfordulót mindenkinek.

*és az egy éves évforduló is a nyugat oda nem figyelése, ld. 2014, "kis zöld emberek", donbassz, luhanszk, krím félsziget...

Nekem megváltoztatta az életemet, persze sehol sincs egy valahol nyugatra menekült mariupoli, herszoni stb. stb. kisgyerekes család sorsához, de meg.

Emlékszem amikor reggel ránéztem a telefonomra és láttam, elkezdődött, rettenetes volt. Hetekig le se jöttem a hírcsatornákról.

Ma már örömmel nézem a kiterített wagner zsoldosok hulláit. Ezt tette velem a háború. És örüljek, hogy fekete bárányként de NATO tagok vagyunk, mert ahogy Eric Idle mondta I'm not a pacifist, I'm a coward.

Rád volt hatással a háború?

[sztupy]

2021 és 2022 között a wikipedia hol van IKEA térképén a Krìm félsziget Ukrajnából Oroszországra váltott

[paradoxasma]

2024 CdN day17

2024 09 28 – Avilés => Soto de Luiña

Még pirkadat előtt kiértem Avilésből, úgyhogy a napfelkelte már Bastián határában ért, nem sokkal az útvonal tengerparti- és szárazföldi variánsra történő szétválása után. Én a tengerparton haladó variánst választottam, és Bastiánból már látszott is az útszakasz első nagyobb városa, Salinas.    

Bastiánból egy erdei ösvény vezetett le a parthoz.

8 óra előtt értem le Salinas strandjára, ami ekkor még szinte teljesen kihalt volt. A tenger felett a látótávolságot jelentősen lecsökkentető vastag páraréteg ült.

A strand nyugati oldalán egy tagolt félsziget nyúlt a tengerbe egy kilátóval a végén.

Bár a korai időpont miatt még hűvös volt az idő, egy előttem halad�� turista mezítláb sétált a fövenyen.

A strand végén az út felvezetett a félszigetre is rányúló dombra, amit sűrűn befontak a különféle túraösvények.

A domb túloldalán terült el Arnao, egy kis bányásztelepülés, ahol 1915-ben fejeződött be a szénkitermelés, mivel a tengerszint alatti vájatokat elárasztotta a víz.

Mivel az itteni szénbányában alakították ki Asturia első függőleges aknáját, így annak felszín feletti épületeit (Castillete de la mina de Arnao) 2006-ban felvették az Asztúriai Kulturális Örökség Leltárába, és bányászati múzeumot nyitottak benne.

A múzeumhoz közel esett a strand is, ami most csak sirályokat látott vendégül.

A település túloldalán az út ismét egy dombra kapaszkodott fel, ahonnan visszatekintve a partvonal több tengerbe nyúló félszigetét is látni lehetett.

Az útvonal ezt követően Santa María del Mar felé vezetett tovább. A két település közötti domb tetejéről pompás kilátás nyílt a sziklás partszakaszra, illetve a település strandjára is.

Mivel ettől a ponttól kezdve az útvonal tengerparti variánsa a partvonal tagoltsága miatt jelentősen hosszabb volt, mint a parttól távolabb futó, így délnek fordulva Naveces felé indultam, hogy Santiago del Monte-ban áttérjek a rövidebb, szárazföldi variánsra. Onnan El Castillu felé mentem tovább, ahol a két variáns egyesült, és egy La Mandalenában tett kitérő után Muros de Nalón városába vezetett. Ezt követően egy erdei szakasz következett, ami nehéz munkagépek által is használt erdészeti utakon keresztül vezetett. Ezen a területen igencsak csapadékos lehetett az időjárás a megelőző napokban, legalábbis a keréknyomokban összegyűlt vízmennyiségből erre lehetett következtetni.

Az erdei út El Pito településhez vezetett, ahol egy helyi gazdag család (Selgas) a XIX. században egy reneszánsz stílusú kerttel körülölelt palotát (Palacio la Quinta de Selgas) építtetett magának.

El Pito után ismét erdei útszakasz következett, de ez szerencsére már kevésbé volt saras.

Délután 5 körül értem be Soto de Luiña albergue-jébe, ahol meglepetésemre nem találtam gondnokot, csak egy információs táblát, ami arról tájékoztatott, hogy az ágyak érkezési sorrendben szabadon elfoglalhatók, és a gondnok majd csak este hét után fog megérkezni, hogy beszedje a pénzt az éjjeli szállásért, illetve, hogy lepecsételje a credential-okat. Az albergue épülete kívülről picit viharvert volt, de ezt bőségesen kompenzálta a nagyméretű kert, ahol étkezési lehetőséget biztosító asztalok, továbbá ruhaszárításhoz használható szárítókötelek is voltak.

[cinegoremagazin]

[:hu]The Coffee Table ((La mesita del comedor)) (2022) (A dohányzóasztal)[:]

[:hu] Rendszeres olvasóink már tudják, hogy a spanyol horrorok rendszerint szerkesztőségünk kollektív szívének csücskei szoktak lenni. Nem hiába, hiszen a legritkább esetben okoznak csalódást, és rendszerint egyedi hangvételű, filmes szempontokból is kiváló darabokat kapunk a félsziget alkotóitól. Így van ez A dohányzóasztal, Caye Casas új filmjének esetében is. Continue reading [:hu]The Coffee…

[itspetraveler]

Garda tó, Verona, Olaszország

A Garda-tó (olaszul: Lago di Garda) Olaszország legnagyobb tava, amely az ország északi részén található, Lombardia, Veneto és Trentino régiók határán. A tó egy híres turisztikai célpont, amely a természeti szépségeiről, tiszta vizéről és változatos környezetéről ismert.

Október 23-án este indultunk el Milánóba. Kis késéssel meg is érkeztünk még aznap és az éjszakát egy vonatmegálló közeli szálláson töltöttük.

Másnap reggeli után vonatra szálltunk és elindultunk Sirmione-ba. Sirmione egy gyönyörű kisváros, amely a Garda-tó déli partján, egy hosszú, keskeny félszigeten helyezkedik el. Amikor megérkeztünk, még nem tudtuk elfoglalni a szállást, így az első feladatunk egy pizzázó keresése volt. Gyorsan sikerrel jártunk és a pizza mellé természetesen Aperol is "járt". :)

A szobánk a tóra nézett egy kis terasszal. Már otthon elterveztem, hogy esténként oda fogok kiülni, de sajnos nem volt már túl meleg és túl napos az idő, így hosszabb időt nem lehetett üldögélve eltölteni kint. Legalábbis nem úgy, ahogyan én azt elképzeltem.

Az ebéd és a szállás elfoglalása után Sirmione nevezetességeit néztük meg, ezek közül is elsőként a Castello Scaligero-t, ami a Scaligero család vára/erődítménye volt. Ma Sirmione jelképe is a vár. Nagyon jó állapotban maradt fenn, szép kilátást nyújt a tóra és a környező városokra, falvakra is - ha nincs köd.

A vár után a tóparton sétáltunk és csak élveztük a friss levegőt. Annyira tiszta volt, hogy már csak a levegőért és a tisztaságért érdemes volt elutazni. Amikor becsukod a szemed és elképzelsz egy nyugodt helyet, akkor pont ilyet lehet elképzelni, amilyet Sirmione-ban tapasztaltam a tóparton.

Elsétáltunk a félsziget csúcsáig, ahol egy archeológiai központ terül el. Kicsit olyan a hely, mint Pompei városa. Visszaérve a kisváros kisközpontjába még bolyongtunk picit a szűk utcácskákban. Nagyon kicsi tényleg a város, de rengeteg étterem, bár, árus támaszkodik a turistákra. Viszont ennek ellenére kifejezetten a történelmi városrészben nincs igazán élelmiszerbolt. Csak egyet találtunk, fura nyitvatartással és ha már betértünk vásároltunk egy pisztáciás likőrt, mint olasz-helyi italt.

Péntekre hajókirándulást terveztem. Két város volt a célpont: Garda és Malcesine. Garda városába azért volt érdemes áthajózni, mert itt sokkal szebb volt az idő, a levegő még tisztább volt és hosszan tudtunk sétálni a tó mellett. 15 fok körüli volt az időjárás, de voltak akik fürödtek a tóban. Mi inkább csak sétáltunk a tó mellett.

Malcesine-ben már több volt a látnivaló: két vár és a Garda tó körüli hegyek legmagasabb pontja, a 2218 méter magas Monte Baldo. Körbesétáltuk a várost, beültünk ebédelni a tópartjára, megnéztünk egy templomot és végül felvonóval felmentünk a hegy tetejére, ami így visszagondolva nem volt egy jó döntés, mert túl nagy volt a köd, és szinte alig lehetett látni valamit. Cserébe a hegy tetején már megérkeztünk a téli 0 fok körüli időbe. Felüdülés volt visszatérni a tengerszintre és élvezni az őszi, kellemes időt.

Szombaton Verona volt a célállomás. Busszal és vonattal jutottunk el Veronába Peschiera del Garda-i átszállással. Nagyon rövid az út, én hangolódásként közben Rómeó és Júlia zenéket hallgattam magyarul és franciául egyaránt. Rengetegen voltak Veronában, szinte hasonlított a város telítettsége egy római nyári városi naphoz, mintha minden olasz iskolából ide szerveztek volna osztálykirándulást.

Első utunk a város bazilikájához vezetett, a Szent Zénó Maggiore Bazilikához, ahol be is fizettünk egy "templomtúrára", ami azt jelentette, hogy a város négy nagy templomát kedvezményesen tudtuk megtekinteni. (Bár utólag kiderült, hogy a negyedik ingyenes lett volna, de végülis így is megérte.)

A templomok után besétáltunk a város egyik főterére, amelynek központjában egy a római Colosseum-hoz hasonló aréna áll az Arena di Verona nevet viselve. Az aréna ikonikus római kori amfiteátrum, ahol eredetileg gladiátorjátékok, állatviadalok és más szórakoztató események kerültek megrendezésre, míg ma világszerte híres szabadtéri operaelőadásairól.

Az arénát csak körbesétáltuk és haladtunk tovább Júlia házához. Előző este utánaolvastam, hogy a házban van egy postaláda, ahová Júliának "lehet levelet írni". Szimbolikusnak és romantikusnak gondoltam, ha én is írok neki levelet, így tehát reggel megírtam a szálláson, és miután megtekintettük a házat, és természetesen kimentünk a híres erkélyre, bedobtam a levelemet a ládába. Mondanom sem kell, hogy rengetegen álltak sorba az erkélynél és az erkély alatti Júlia szobornál is.

Rómeó házát sajnos nem tudtuk megnézni, mert zárva volt. Bár nem derült ki, hogy mindig zárva van, vagy csak nekünk nem nyitott ajtót, de mindenesetre elsétáltunk az utcájában.

A város felfedezése folyóparti sétával folytatódott. Több látnivaló is van a folyó közelében, mi a Ponte Pietra hídon keltünk át, és felmentünk a San Pietro kastélyhoz, ahonnan egy gyönyörű kilátás és naplemente fogadott minket.

A napot Júlia sírhelyével zártuk, ami köré egy egész múzeum került kialakításra. Km-ekben és látnivalókban nem volt hiány a nap során, de abszolút megérte és Verona egy romantikus utazónak szinte bakancslistás hely, amit így ki is tudok pipálni. :)

Vasárnapra már csak a hazaút maradt. Először Sirmione-ból Milánóba, majd onnan repülővel Budapestre. Rövid, de szép kis utazás volt így az őszi napokban. Szívesen visszamennék melegebb időben leginkább a hegyek és a friss levegő miatt.

[diogenesz2020portugal]

Ibériai félsziget csak 2,7%

This is the second part of the World Census. The first, more general part, is here.

Please, tag / comment your country and reblog for a bigger sample size! 🌍

[suti09]

Portugália

Portugália, az Ibériai-félsziget gyöngyszeme, egyre népszerűbb célpont a nyaralók körében. Gyönyörű strandjai, történelmi városai és vendégszerető lakosai minden látogatót elbűvölnek. Nézzük meg, milyen üdülőhelyeket érdemes felkeresni és mire számíthatunk az időjárás terén! Algarve, Portugália déli részén, a turisták egyik legkedveltebb üdülőhelye. Hosszú, homokos strandjai és kristálytiszta…

[kgyst]

Elég érdekes, hogy a Penopolészosz-félsziget tovább volt "római", mint az Appenini. (Nyilván mert az Bizánchoz is hozzátartozott).

This map shows the number of years each region was part of the Roman Empire.

via Roman Empire

[csajokamotoron]

A Metzeler gumiabroncsot választotta a BMW az új R 1300 GS számára

Az eredeti felszereltségű Tourance Next 2 abroncsokat elsősorban közúti használatra tervezték, míg az opcionális felszereltségű Karoo 4 abroncsok a terepezőknek szólnak. A Metzeler szállítja az eredeti gumiabroncsokat a nemrégiben a nagyközönségnek is bemutatott új BMW R 1300 GS-hez. A 120/70 R19-es első és 170/60 R17-es hátsó méretű Metzeler Tourance Next 2 abroncsokat az R 1300 GS valamennyi változatához, az alapmodell mellett a Trophy, a Triple Black és az Option 719 Tramuntana változatokhoz is eredeti felszerelésként választották, míg a Metzeler Karoo 4 abroncsok opcionális felszerelésként, kérésre kerülnek forgalomba. A Metzeler Tourance Next 2 és Karoo 4 gumiabroncsokkal felszerelt új BMW R 1300 GS-t már sikeresen tesztelték a Metzeler Tourance Next 2 és Karoo 4 abroncsokkal az októberben Malagában (ahol a Metzeler műszaki partnerként vett részt) tartott nemzetközi sajtóbemutatóra meghívott újságírók mind terepen, mind pedig terepen. Az Ibériai-félsziget déli részén tartott tesztelésen túl a bemutató a világ minden tájáról érkező BMW Motorrad kereskedők előtt zajlik, akik viszont a BMW új motorkerékpárja és a Metzeler gumiabroncsok kiváló kombinációját értékelhetik. A BMW döntése, hogy ismét a Metzeler abroncsokat használja eredeti felszerelésként az új R 1300 GS motorhoz, megerősíti a két márka közötti szilárd és hosszú távú kapcsolatot, és bizonyítja, hogy a gumiabroncsok kiválasztása mennyire fontos a motorkerékpár viselkedésének befolyásolásában. https://csajokamotoron.hu/az-uj-bmw-r-1300-gs-uj-ruhaja/ A kifejezetten az új BMW R 1300 GS-hez tervezett, B specifikációjú Tourance Next 2 eredeti felszerelésű gumiabroncsok új teljesítményszintet garantálnak a kaland kategóriában, és minden olyan motoros számára készültek, aki hosszú utakra vagy hétvégi kirándulásokra használja a motorkerékpárt, egyedül vagy utassal, és aki kényelemmel és kiszámítható viselkedéssel kombinált csúcsteljesítményt igényel. A Tourance Next 2 valójában könnyű kezelhetőséget és minden kanyarban az irányíthatóság érzését nyújtja, köszönhetően a 0°-os acélövvel ellátott radiálszerkezet által garantált semleges viselkedésnek, a nedves útfelületen, még alacsony hőmérsékleten is azonnali fékezési reakciónak, a gumiabroncs teljes élettartama alatt magas és hosszú élettartamú teljesítménynek, valamint a legmagasabb szintű kényelemnek és biztonságnak utassal vagy csomaggal, illetve anélkül. Lapozd végig a gelériát is! Azok számára, akik a BMW R 1300 GS-sel még tovább feszegetnék a kalandozás határait terepen, a Karoo 4 abroncsok opcionális felszerelésként kaphatók. Ezek a többcélú abroncsok még a legmélyebb sárban is példás terepjáró tapadást biztosítanak, miközben kiválóan ellenállnak a kopásnak, vágásoknak és szakadásoknak. Ezenfelül nagyszerű kezelhetőséggel büszkélkedhetnek az úton, terheléstől függetlenül, és nagyon jó vizes teljesítményt nyújtanak, köszönhetően annak is, hogy nagyon jól együttműködnek a vezetéstámogató rendszerekkel. Az új R 1300 GS mellett a Metzeler szállítja az abroncsokat az új F 900 GS és F 900 GS Adventure modellekhez is, opcionális felszerelésként Tourance Next 2 vagy Karoo 4 felszereléssel. A BMW további modelljei, amelyek már Metzeler abroncsokkal szereltek, az R 1250 GS (Karoo 3-mal), a G 310 GS (Tourance-val), az R 1250 RT (Roadtec Z8 M/C-vel), az R 1250 R és RS (Roadtec 01-gyel), az R 18 Roctane (ME 888 Marathon Ultra-val) és a K 1600 B, Grand America, GT és GTL (mind Roadtec 01-gyel). Read the full article

[paradoxasma]

2024 CdN day16

2024 09 27 – Peón => Avilés

A Peónt rejtő völgyből tovább vezető útvonal keresztülhaladt egy dombtetőn, ahonnan már be lehetett látni az egész falut.

Innen Gijon felé haladtam tovább, aminek határához gyorsan el is értem, ám a parthoz, és a történelmi belvároshoz még hosszú út vezetett a külső lakóövezeteken keresztül. Mivel engem főleg a római korból megmaradt romok érdekeltek, és 1-2 óránál többet nem tudtam a városra szánni, így idő hiányában sajnos a XX. század második felében épült kulturális negyedet (Laboral Ciudad de la Cultura) csak távolról láttam.

Tíz óra körül értem ki a strandra (Playa de San Lorenzo), ahonnan már látni lehetett a Santa Catalina félszigeten elterülő Cimadevilla városrészt, ahol a római kori romok- és a középkori óváros állt.

Ezen a félszigeten tornyosult közvetlenül a part mellett a San Pedro templom is, amit a város eredeti, XV. században épített, és a polgárháború alatt elpusztult temploma helyén húztak fel 1945-55 között.

Más, modern templomokhoz hasonlóan ez az épület is unalmasan steril, és ezt az összképet csak még tovább rontja a főkápolna falait elcsúfító mozaik.

A templommal szembeni tér alatt kapott helyet a város római kori fürdőit bemutató múzeum (Termas Romanas de Campo Valdés), ahol egy maketten is megjelenítették a feltáráskor talált romokat.

Noha a római korban épített közfürdő romjain a középkorban egy temető létesült, mégis sikerült feltárni a fürdő romjait, és meghatározni azok eredeti funkcióit és működési mechanizmusait. A fürdő központi fűtésének (hypocaustum) működési elvét külön makett szemléltette.

Ezen jó látszódott, hogy egy, a fürdő épületén kívüli fűtőházban (praefurnium) a tüzelő elégetésével felmelegített levegő hogyan keringett az izzasztókamra téglaoszlopokra helyezett padlója (suspensura) alatt, illetve a falba beépített üreges agyagtéglákon (tubulatio) keresztül. Ez a központi fűtéses rendszer a Római Birodalom egész területén elterjedt, így az aquincumi fürdőben is ilyen működött.

A kiállításon láthatóak volt az itteni fürdő izzasztókamrájának (sudatio) padlóját tartó oszlopok romjai.

Miután a mostani talajszint alatti múzeumból visszatértem a felszínre, tovább indultam Avilés felé. Átsétálva a félsziget túloldalára, elhaladtam a kikötővel szemben álló Revillagigedo palota előtt, ami ugyan a XVIII. században épült, de tartalmaz egy, a XV. században emelt négyzet alaprajzú tornyot is (a másik tornyot - ami az eredeti torony pontos másolata - a palotával egy időben építették).

A palotával szembeni kikötő ma már csak szabadidős célokat szolgál, úgyhogy a bent álló vitorlások között nem voltak halászhajók.

Gijon-ból kifelé gyalogolva elhaladtam az ipari zóna mellett, aminek legnagyobb részét az ArcelorMittal acélgyára tette ki.

Ennek az acélgyárnak a telephelye dominálta a látképet még akkor is, amikor megkerülve azt visszanéztem a város felé a Monte Areo tetejéről.

Már délután 5 felé járt, mire beértem Avilés-be, ahol szerencsére még volt szabad ágy a helyi albergue-ben.

Az épület belső udvarán bőven volt teregetési lehetőség, amit ki is használtak az előttem érkezők.

A hálóterem zsúfolásig tele volt rakva ágyakkal, de a város méretét és a turisták számát figyelembe véve ez teljesen indokolt volt.