#ezüstdénár

[homregeszet]

Anyának lenni, anyává válni a középkorban

A legtöbb országban az év egy bizonyos napján megemlékezünk azokról, akik életet adtak nekünk és felneveltek bennünket. Nálunk ez az ünnepnap május első vasárnapjára esik, a legtöbb országban azonban egy héttel később köszöntik az anyákat. Kivételek persze mindig akadnak – például Norvégiában február második vasárnapján, az Egyesült Királyságban a nagyböjt negyedik vasárnapján, míg az oroszoknál november utolsó vasárnapján ünnepelnek.

Magyarországon 1925-től köszöntjük az édesanyákat. Az ötlet – mint oly sok minden más is – eredetileg Amerikából származik, ahol 1910-től tartják meg hivatalosan is ezt az ünnepet. Korábban nem köszöntötték állam által megszabott, intézményes módon az anyákat. De akkor hogyan viszonyultak a középkorban a gyermekáldáshoz és az anyasághoz?

A keresztény világban a legnagyobb tiszteletet érdemlő édesanyának vitathatatlanul Szűz Máriát tekinthetjük. Nekünk, magyaroknak azért is különösen fontos a személye, mert Szent István királyunk 1038-ban az ő védelmébe ajánlotta országunkat. Mária tisztelete azóta is folyamatos, többek között számos templomot, kápolnát alapítottak az idők során, melyek az ő nevét viselik. Életének három állomását – a várandós anyát, a kisgyermek Jézust karján tartó nőt és a kereszthalált halt fiát gyászoló asszonyt is – rengeteg képzőművészeti alkotás megörökítette az évszázadok során. Ezek közül az egyik töredékes ábrázolás a diósgyőri Madonna nevet viseli. A 15. század végén készült relief alkotója vélhetően Giovanni Dalmata, megrendelőjének pedig Mátyás királyt vagy Beatrix királynét tarthatjuk. A középső, felmagasított fülkében Mária ül, karján a kisdeddel. Tőlük jobbra és balra egy-egy szent alakja látható.

1.    kép – Diósgyőri Madonna

A 15. század második felétől azonban kézzel foghatóbb módon is találkozhattak a mindennapokban az emberek Mária alakjával. Mátyás király pénzeinek egyik oldalán ugyanis a gyermekét a karján tartó szent látható, körülötte a „Patrona Hungariae” – Magyarok Nagyasszonya – felirat olvasható. Ez az éremkép mondhatni állandóvá vált, egészen a 19. század közepéig szerepelt pénzeinken.

2.    kép  Mátyás király ezüstdénárja a Miskolc-szentléleki pálos kolostorból. Saját felvétel

Bár Mária alakja általános tiszteletnek örvendett, a középkori anyáknak különösebb megbecsülés mégsem járhatott. A ránk maradt forrásokban meglehetősen elenyésző számban találunk gyermekgondozási és -nevelési tanácsokat; a szerzők a nőknek ��rt művekben inkább azt hangsúlyozták, hogyan legyen a lányokból erkölcsös, jó feleség.

Természetesen ahhoz, hogy valakiből édesanya váljon, előbb meg is kellett foganni. Több ezzel kapcsolatos, beváltnak vélt praktika is ránk maradt ebből az időszakból. Egy 12-15. században használt orvosi könyvből származik az alábbi, ma már igencsak bizarr recept: ha fiút szeretne a pár, akkor a férfi egy nőstény mezei nyúl méhét és hüvelyét szárítsa meg és igya meg, a nő pedig tegye ugyanezt egy hím nyúl nemzőszerveivel.[1] Természetesen nem csak az ilyen csodafőzetek, hanem a szentek ereklyéi is segíthettek a gyermekáldásban. Állítólag 1371-ben Nagy Lajos király felesége, Erzsébet királyné Zárában jártakor meglátogatta Szent Simon ereklyéjét. Titokban levágta a szent kisujját és azt ruhájába rejtette, hogy végre fiú trónörököst szülhessen, ám tette után nyomban rosszul lett. A templomot is csak akkor tudta elhagyni, amikor bűnét nyíltan megvallotta és az ereklyét visszaadta. A levágott kisujj pedig csodálatos módon a visszatétel során „visszanőtt” eredeti helyére, a szent bal kezére.[2] A királyné később harmadszor is várandós lett, ám ekkor is kislánya született, fiú gyermeket nem adott neki a sors.

A szülés során szinte kizárólag nők segítettek egymásnak. A vajúdó nő mellett a legfontosabb szereplő a bába volt. Az ő tudása tapasztalaton alapult és szájhagyomány útján terjedt. Keveredett ebben a tudomány, a vallás és a mágia. Általános nézet szerint a szülésre gyógynövényes italok fogyasztásával, illatos füvek és aromák (pl. pézsma, menta) szagolgatásával és korallnyaklánc viselésével készült a nő. Egy másik, bizarr javaslat szerint a vajúdás során vízben feloldva kell meginni a sólyom ürülékében található fehér anyagot. Voltak persze olyan, ma is használható gyakorlati tanácsok, melyek között említik azt, hogy a bába lássa el légzési tanácsokkal a nőt vagy az újszülöttet fehér kendőbe bugyolálva tegye a párnára – de semmi esetre se tegye barbár szokás szerint a gyermeket a földre, mert a hideg kő nem tesz jót a picinek![3]

Ereklyék segíthettek a szülés során is. Nálunk elsősorban Antiocheiai Szent Margit övét használták a szülési fájdalmak enyhítésére és a betegségek gyógyítására. Az ő közbenjárását azért tartották szerencsésnek, mert a legenda szerint, amikor a sárkány elnyelte Margitot, ő a kereszt jelével megnyitotta annak oldalát és épségben kilépett belőle. A nagy népszerűségnek örvendő ereklyét a pozsonyi apácák őrizték és adták kölcsön elsősorban a főúri családok számára. [4]

3.    kép – Antiocheiai Szt. Margit. Dominikánus breviárium, 1497

Bábák végezték el a gyermek sürgősségi keresztelését is abban az esetben, ha a szülés után a gyermek életjeleket mutatott, ám olyan gyenge volt, hogy kétséges volt az életben maradása. Fontos esetben különleges megoldásokat is bevetetettek a gyermek érdekében. 1506. július 1-jén született meg II. Ulászló és Candalei Anna kisfia, Lajos. Világra jöttét egy velencei bába, Armelina segítette. A trónörökös koraszülött lehetett, mert a források szerint bőr nélkül született. Életének megóvására egy, a gerincénél végighasított és kibelezett sertésbe tették és abban tartották, amíg a tetem hűlni nem kezdett. Ekkor frissre cserélték azt és a folyamatot addig ismételték, amíg a gyermek meg nem erősödött.[5] Ez a furcsa „inkubátor” jól működött, hiszen az aprócska gyermekből lett II. Lajos királyunk, aki 1526-ban Mohácsnál vesztette életét.

Férfi orvos, sebész vagy borbély csak a nehéz szülés esetén lépett közbe és a legtöbb esetben ő is csak akkor, amikor halott magzatot kellett eltávolítani vagy halott nőn kellett császármetszést végezni.

4.    kép – Császármetszés ábrázolása, Albucasis-kódex, 13. század

Aquinói Szt. Tamás nézetei alapján ugyanis az élő anyán elvégzett császármetszést nem lehetséges gyógymódnak, hanem gyilkosságnak tekintették. Ismerve a nem megfelelő higiéniás körülményeket és magas halálozási arányt, ebben azért volt némi igazság. A 14. században az alábbi módszer szerint végezték el a császármetszést: az anya hasának bal oldalán ejtettek bemetszést, hogy elkerüljék a májat. Műtét közben a terhes nő száját és hüvelyét pedig nyitva kellett hagyni, hogy a magzat lélegezni tudjon.[6] A fenti leírás alapján is sejthető, hogy boncolások híján a korabeli orvosok nem egészen a mai anatómiai ismeretekkel rendelkeztek. Az áttörés ezen a téren a 16. században következett be. A boncolásoknak is köszönhetően egyre jobban megismerték az emberi testet, melynek anatómiailag pontos ábrázolásait is elkészítették. A 16. század elején Leonardo da Vinci is készített meglehetősen jó rajzokat a magzat méhen belüli elhelyezkedéséről.

5.    kép – Leonardo da Vinci magzatot ábrázoló rajza, 1510-1512

1540-ben Cristoforo Baioni mantovai orvos végezte el az első, hivatalosan elismert császármetszést. Az új módszer viszonylag gyorsan terjedt, 1581-ben már orvosi könyvben is közölték.[7] Az operáció minden bizonnyal jó pár életet megmentett, azonban a szülés és az utána gyakran fellépő gyermekágyi láz a 19. századig nagy kockázatnak számított.

A szerencsétlen kimenetelű szülésekkel a régészeti feltárások során is találkozhatunk. Erről mesélhetnek nekünk a csecsemősírok és azok a kettős temetkezések, ahol a nőt magzattal vagy csecsemővel együtt temettek el.

A halálozások miatt gyakran előfordult, hogy egy férfi kétszer vagy többször is újra nősült és ennek eredményeként mostohaanya nevelte gyermekeit. Az új feleség korábbi állapota természetesen vegyes képet mutat. Érkezhettek gyermek nélküli hajadonok, gyermektelen özvegyek is a házasságba, de az is gyakran megesett, hogy az új feleség hozta az előző házasság(ai)ból a gyereke(ke)t. A vizsgált eperjesi, pozsonyi és soproni végrendeletek alapján az örökbefogadás is igen gyakori jelenségnek tűnik.[8]  Ez jelenthette azt, hogy a végrendelkező a házastárs előző házasságából származó gyermek(ek) felnevelését végezte. Előfordult az is, hogy az egyházi előírásoknak megfelelően a keresztszülők gondoskodtak az árván maradt gyermek(ek) eltartásáról. A végrendeletek alapján – a mai állapotokhoz hasonlóan – meglehetősen széles palettán mozgott a mostohaszülő-gyermek viszony. A mesékben is megörökített, gonosz mostoháktól a szeretetteljes kapcsolatokig minden élethelyzetre találunk bennük példát.

Köszönjük meg ezen a vasárnapon az édesanyánknak, hogy a világra hozott bennünket! Nem csak nekik, hanem a nagymamáknak, keresztanyának és az életünkben esetleg jelen lévő mostoha- vagy nevelőanyának is hálásak vagyunk azért, hogy felneveltek, támogatnak és szeretnek bennünket. Legyenek még sokáig jó egészségben mellettünk!

Miskolczi Melinda

Jegyzet:

[1] Draskóczy 2018. 330-331.

[2] Draskóczy 2018, 340.

[3] Draskóczy 2018, 335-336.

[4] Draskóczy 2018, 341.

[5] Draskóczy 2018, 343-344.

[6] Draskóczy 2018, 335.

[7] Draskóczy 2018, 337.

[8] Szende 1997. és 2004.

Felhasznált irodalom:

Draskóczy Eszter: A szüléskísérés elmélete és gyakorlata a középkorban: az itáliai traktátusok jelentősége. Munding Márta, Szovák Kornél, Takács László (szerk.) Techné: A szakképzés módszerei az ókorban és a középkorban. Piliscsaba: Avicenna Kutatási Nonprofit Kft., 2018, 299-344.

Szende Katalin: Családszerkezet és örökösödési szokások a késő középkori Sopronban és Pozsonyban. Levéltári Közlemények 68. (1997), 77-98.  https://library.hungaricana.hu/hu/view/LeveltariKozlemenyek_68/?pg=78&layout=s

Szende Katalin: Gyermekek, testvérek, házastársak. Családi viszonyok és örökösödési szokások Eperjesen a középkori végrendeletek tükrében. Történelmi Szemle 46. (2004), 113-140.

 Képek forrása:

1. A diósgyőri Madonna. http://mek.niif.hu/01900/01918/html/index706.html

2. Mátyás király ezüstdénárja a Miskolc-szentléleki pálos kolostorból. Saját felvétel

3. Antiocheiai Szent Margit ábrázolása. http://www.bl.uk/manuscripts/Viewer.aspx?ref=add_ms_18851_fs001r

4. Császármetszés az Albucasis Chirurgia című művében. https://www.eletestudomany.hu/szuleszeti_traktatusok_a_kozepkori_nyugat-europaban

5. Leonardo da Vinci magzatot ábrázoló rajza

https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Leonardo_da_Vinci_-_Studies_of_the_foetus_in_the_womb.jpg

[fovarosiblog]

Új leletek a Várnegyedben

A Nemzeti Hauszmann Program keretében tavaly kezdődött az egykori József főhercegi palota visszaépítése. A historizáló stílusú épület a Budavári Palotanegyed épületeihez hasonlóan megsérült a második világháborúban, de felújítás helyett ideológiai okokból 1968-ban felrobbantották és romjait a földdel tették egyenlővé. Az újjáépítés régészeti feltárással kezdődött, ahol munkatársaink egy lejáróra bukkantak, amely egy természetes sziklabarlangból kialakított pincébe vezetett. Ebből a helyiségből került felszínre egy igen gazdag és különleges leletanyag.

A ritkaságok közé tartozik egy majdnem egészben előkerült, csapott oldalú törökkori rézkancsó, melyből egykor kávét fogyasztottak, illetve egy hasonló darabhoz tartozó rézfedő. Nagy mennyiségben került elő a csőrében gyűrűt tartó hollóval díszített érem, ezek Mátyás király pénzreformjából származó ezüstdénárok. Az érem egyik oldalán kivehető a négyelt címer közepén ábrázolt holló, amely a csőrében gyűrűt tart. A másik oldalára Szűz Mária és a gyermek Jézus került, körülötte „Patrona Hungariae” felirattal.

A feltárt gazdag kerámiaanyagból említésre méltó egy egészben előkerült, kívül-belül mázas kerámiakorsó, melyből feltehetően vizezett bort ittak. Zöld színe a korban használt ólommázra utal, ez biztosította, hogy a folyadék ne szivárogjon át a cserépedény falán. A szakemberek egy törökkori üvegkarperec töredékét is a felszínre hoztak, amely az üveg sérülékenysége miatt szintén kiemelten jelentős felfedezésnek számít.

A régészek egy táblajátékhoz tartozó, állati csontból készített kelléket is azonosítottak, melyet kifúrtak és ólommal öntöttek ki – ezt feltehetően dobókockaként vagy figuraként használták. A használati tárgyak mellett készítési hulladékot is találtak a régészek. Napvilágra került egy szintén csontból készült lyukacsos lap is, amelyből évszázadokkal ezelőtt gombokat, vagy rózsafűzérhez használt gyöngyszemeket fúrtak ki.

A feltárást a Várkapitányság megbízásából a Budapesti Történeti Múzeum régészei végezték. A leletanyag legfontosabb elemeit az érdeklődők élőben is megcsodálhatják a Középpontban a középkor című kiállításon, amely december elején nyílik a Budavári Palotában található Budapesti Történeti Múzeum - Vármúzeumban.

Csapott oldalú törökkori rézkancsó

Tovább is van >>>

Állati csontból készített kellék, amelyet feltehetően dobókockaként vagy figuraként használtak

Kívül-belül mázas kerámiakorsó, melyből feltehetően vizezett bort ittak

Mátyás király pénzreformjából származó ezüstdénár. A négyelt címer közepén csőrében gyűrűt tartó holló látható

Szűz Mária és a gyermek Jézus, illetve a „Patrona Hungariae” felirat

Törökkori üvegkarperec töredék

(via Nemzeti Hauszmann Program facebook oldal)

József főherceg palotájának újonnan felépítendő másolata