#ember tragédiája

[takemetochurch13]

Nem adhatok mást, csak mi lényegem

[numerolock]

A long and difficult ride? Maybe you're just an uncultured swine is what you are, Marshal.

[aholdisanapnelkulnemanragyog]

A tett halála az okoskodás

[magyarposzting]

Az ember tragédiája (1861)

[palkerekfy]

Az ember tragédiája

Madách Imre világhírű színműve Az ember tragédiája ősbemutatójának évfordulója negyven éve a magyar dráma napja. Az 1895-ös kiadás címlapja A Tragédiát először közel 20 évvel Madách halála után, 1883. szeptember 21-én állították színpadra a Nemzeti Színházban, Paulay Ede rendezésében. Ennek emlékére kezdeményezte a Magyar ��rók Szövetsége 1984-ben, hogy ez legyen a magyar dráma…

[allofitisalie]

"LUCIFER  Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy,  S egy talpalatnyi föld elég nekem,  Hol a tagadás lábát megveti,  Világodat meg fogja dönteni."

– Madách Imre: Az ember tragédiája

[hiveswap]

It happened again with a different book

Girl with a blorbo from comics picking up classic hungarian literature: getting a lot of blorbo from comics vibes from this

[diogenesz2020portugal]

Karikó

Ágoston László

Pontosan emlékszem hol voltam és mit csináltam, amikor meghallottam, hogy Kertész Imre Nobel-díjat kapott. Sóletet ettem Debrecenben, egy szavalóverseny szünetében.

Karikó Katalin Nobel-díjának hírére is mindig emlékezni fogok: éppen videót vettem fel, és egy mikrofonállványt vittem az emeletre.

Nyilván nem a sólet és nem is a mikrofonállvány a fontos ebben - de a nagy, nagyon nagy dolgokra való ráeszmélés pillanata mindig nyomot hagy az emberben.

Arra is emlékszem, mit mondtak körülöttem, amikor Kertész nyert.

"Zsidó... Ha nem zsidó lenne, lószart nem kapott volna. Egyébként is miért nem Kosztolányi vagy Ady? Hülyeség ez a Nobel-díj is..."

Hiába, az utca embere 8 általánossal mindig jobban tudta és mindig jobban is fogja tudni, mint a Svéd Királyi Akadémia.

Most az első komment, amit láttam (nem viccelek, tényleg az első):

"Gyilkos"

Nem sokkal később:

"Sintér"

És itt be is zártam a kommenteket.

Azon gondolkodom, mikor tudtunk valaki sikerének legutóbb köpködés nélkül örülni. Mert ugye a Saul fia Oscar-díja is "zsidó", a fociválogatottnak ellenszurkol az ország fele, a külföldre száműzött művészek meg ha sikeresek, akkor is gyalázni kell őket, ha meg nem... na akkor pláne.

Karikó Katalin egy nemzeti kincs - lehetne, ha nem lett volna egyből "asszonyság".

Karikó Katalin így viszont az amerikai álom (és a magyar rémálom) megtestesítője: az ember, aki egy darab semmivel kellett, hogy elhagyja a hazáját, és hosszú szívós munkával, tudással és tehetséggel felért a világ csúcsára.

Aki senkit nem érdekelt, amíg haszna nem lehetett belőle. Választott új hazájában lett igazán példakép.

Magyarországon ha valaki példát akar venni róla, az a példa, hogy menni kell, ha valamit nemzetközi szinten akarsz elérni.

Emlékszem, amikor Dárdait kinevezték a magyar válogatott élére és Bognár György a "magyar futballszakma meggyalázásáról beszélt ", hogy egy tapasztalatlan "senkit" választottak a magyar "nagyságok" helyett.

Karikó Katalin nem lenne Nobel-díjas, ha 1985-ben nem gyűjti össze a bátorságát és nem hagy mindent hátra. Nem azért jutott fel a csúcsra, mert magyar, hanem annak ellenére.

A világ rengeteget vesztett volna, ha Magyarországon marad. Ez valahol talán az ő személyes tragédiája is, de egy népé minden bizonnyal.

Magyarország pedig tovább dobálja a szemétbe a gyémántjait, hogy a salakot emelje a magasba. És fúrja, nyúzza, zsidózza, köpködi, ha valaki a középszernél jobb akarna lenni.

Maradj puha. Maradj langyos. Maradj szürke. Hagyd meg a nagyszerűt a többinek.

[hobbygilda]

Szeptember 21. - A magyar dráma napja

Madách Imre. Az ember tragédiája ( 2002 ) Rendező: Szikora János

Pap Vera, Alföldi Róbert, Szarvas József (fotó: Katkó Tamás)

Ma Duna tv 21.00

[csacskamacskamocska]

Leírom az álmom meg a tanulságait

mert ez egy kibaszottul őszinte blog, ami nagyon igyekszik képmutatás mentes lenni, amibe beletartozik, hogy én sem tudom, én sem csinálok mindent jól, és én is csak mászkálok ebben a labirintusban, még akkor is, ha minderről egész jól tudok írni. Logannel álmodtam, már a második éjszakán, és ez felkavar, kicsit meg is visel, csapódok ide-oda a nem akarom és a megadás között, hogy basszameg, ha ez jutott, ilyen és ennyi, az sem véletlen. Több járna? Ki tudja milyen üzletet kötöttem valamikor, hiszen amúgy mindent megkaptam az életben valójában.

Az exemmel álmodtam. Soha azóta, amióta véget ért a kapcsolat. Uncsi leírni az álmot, nála voltam a lakásában, kicsit lenéző volt, kicsit kioktató, nem nagyon csak olyan bosszantóan, de amúgy adott enni valami fura ételt, mint a kétszersült, egy fagyis dobozból ettem. És a fura érzés, hogy lenéz engem (nemtom mire fel) addig tartott, amíg elindultam mosdót keresni és megláttam a lakása többi részét ami romos volt és végtelenül mocskos, mint az elhagyott házak. És csak néztem, hogy mi? MI? MI EZ ITT? És akkor ő mire fel játssza itt nekem a... nem is tudom mit, ... a beérkezett negyvenest... Logannel meg valami óvóhelyen voltunk. Valamit cinikuskodott, hogy piszok van a kezemen, ő érzi, valami ragacs. Mondtam neki, hogy jól van, érezd csak, leszarom, én látom, hogy tiszta. Azután a kezem csupa csillámló lila festék lett, mert valamin dolgoztam éppen és amikor valamit hülyéskedtünk, meglöktem a vállát, és láttam, hogy ott maradt az ujjam nyoma, kis csillámos lila foltok. Megijedtem és azon kezdtem el gondolkodni, hogy talán nem veszi észre. Talán úgy veszi le a pulóverét, hogy nem veszi észre és egyből berakja mosásba. De minek mosná ki a pulóverét egy hordás után? Ha meg észreveszi, nem is haragos lesz, csak dohog magában, de lehet, hogy szól is, irtó kínos meg rossz érzés, hogy magában dühöng rám. Szóval álmomban olyan intenzíven szorongtam, mint a picsa.

És ennek a kapcsolatnak a legnagyobb tragédiája, hogy olyan szintű szorongást épített bennem, ami folyamatosan felülírt mindent. Egyszer panaszkodtam erre, hogy ez így nem jó. A válasz az volt, hogy akkor ne csináljuk. Szóval két lehetőségem volt, vagy szorongva megtartom a kapcsolatot (az amúgy okos, vicces és vonzó faszival) vagy semmilyen kapcsolatban nem leszünk. Az, hogy ő bármit tegyen azért, hogy változtasson, az akkor meg sem fordult a fejében. Ha próbáltam változtatni, az elvárásként lett definiálva. Ha próbáltam elmondani, hogy bár én értem, hogy az ő rendszere szerint ezeknek a dolgoknak más értelme/jelentése van, de a nemzetközileg elfogadott értelmezése annak, ha mindig hazakísérsz valakit, vagy ha minden reblogodba beleírsz egy szmájlit egy nőnek, vagy nyíltan megvéded másoktól, vagy nem válaszolsz napokig vagy folyton hárítod a közös munkát/programot vagy szinte vigyázol, hogy ne érj hozzá valakihez – ezeknek egyértelmű jelentése van és nem én vagyok a hülye, ha először ezekre gondolok, és elég zavaros, ha valaki azt mondja, hogy ez nem az, ami, hanem neki más. Mekkora kibaszott nagy bizalom (vagy ostobaság) kell ahhoz, hogy elfogadja az ember, hogy neki mást jelent és nem arra gondolni, hogy hazudik? Néha arra gondolok, hogy ezt az egyetlen hazugságot azzal a csajjal kapcsolatban, ezt kéne egyszer kisimítani, és akkor eltűnnék, mint a Gyűrűk urában a szellemhadsereg... Teljesítettétek eskütöket, távozzatok... és a szellemsereg elködlik. Elködlenék én is a megnyugvásba.

És néha arra is gondolok, hogy ha ezt is elveszítem, mi marad akkor? Olyan kevés kötődésem van, olyan igényes is vagyok, meg gyáva is, konfliktuskerülő meg álmodozó, hol kemény, hol lágy, és közben folyton csinálok valamit, folyton építek, és olyan kevés ember illik ebbe bele. De közben, ahogy egyszer mondta is, bennünk nincs semmi közös. Ugyan az életünk összeszövődött valahogy, és már sosem tagadhatjuk le, végleg sosem felejthetjük el egymást, de nincs bennünk semmi közös... Akkor keresse csak azt, akivel van.

[nemzetikonyvtar]

Az ember tragédiája, melyet Madách Imre 1860-ban fejezett be, s melynek első nyomtatott kiadása 1862 januárjában látott napvilágot, máig a romantikus magyar irodalom kánonba foglalt olvasmánya. A nógrádi szerző drámai költeménye 19. századi drámairodalmunk három legjelentősebb alkotásának egyike (Katona József Bánk bánja és Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéje mellett).

[patronsaint-ofthedenial]

I am so good at talking about Az ember tragédiája for real I fucking GET IT

[allofitisalie]

"ÁDÁM  E gyáva népet meg nem átkozom,  Az nem hibás, annak természete,  Hogy a nyomor szolgává bélyegezze,  S a szolgaság, vérengző eszközévé  Sülyessze néhány dölyfös pártütőnek.  Csak egyedűl én voltam a bolond,  Hivén, hogy ilyen népnek kell szabadság."

– Madách Imre: Az ember tragédiája

[hiveswap]

i have a game idea! choose 4 classics from your country's literature and try to summarize them in the worst way you can think of. if you're interested, you can also put this in the askboxes of other people, i feel like we should hype up non-british/american classics more

Fuck it, hungarian classics badly explained

Pál utcai Fiúk (Paul Street boys) by Molnár Ferenc: Larping gets a child killed over an empty plot of land

Kőszívű Ember Fiai (The Baron's Sons) by Jókai Mór: Austrians are bad at names

Az Ember Tragédiája (Tragedy Of Man) by Madách Imre: You have to work for a better future. Also satan can time travel

Egri Csillagok (Eclipse of the Crescent Moon) by Gárdonyi Géza: the first and only time the city of Eger could get together and organise something that wasn't a flop i'm dead serious

[diogenesz2020portugal]

Orbán eddig a „romkocsmák félhomályában merengő bölcsészeket” emlegette, most már a „szélfútta akadémikusokról” beszél, hogy ne azok „és egyebek” mondják meg, mi a helyes, hanem a nép által megválasztott politikusok.

Eddig is jól jártunk azzal, s rengeteget profitált az ország abból, hogy a „szélfútta akadémikusok és egyebek” helyett mindenben, gazdaságban, oktatásban, egészségügyben, tudományban, kultúrában stb. „a nép által megválasztott politikusok” mondták meg, mi a helyes, így aztán pompásan élünk, robog a gazdaság, prosperál a hazai egészségügy és a világ élén ott a magyar oktatás. Nem is sorolom tovább!

De mégis, én ennél a lábszagú, populista szövegnél egy pillanatra megállnék. Ha nem „széllelbélelt” akadémikusokat akart mondani Magyarország nemzeti sámánja, vagyis nem üresfejű, komolytalan, léha, mitugrász alakokként kívánta szóba hozni a szakmájukat agytevékenységükkel abszolváló embereket, akkor a „szélfútta” jelző valami olyasfélét jelent, hogy ezek az innen-onnan szalajtottak épp olyanok, mint az utcai szemét, amit összevissza fúj a szél, dobál innen oda, onnan emide, egészen addig, amíg nem jönnek az utcaseprők meg a nagy kukásautó, s el nem szállítják az egész koszrakást valamelyik szeméttelepre.

Kétségtelenül szép és hízelgő metafora, amely sokat elárul nem csupán az összehasonlításban szereplő elemekről, hanem annak használójáról is.

Kérdezhetném Magyarország nemzeti táltosától, hogy nem akar-e inkább egy kényelmes díványon elnyúlva erről beszélni, valamiféle „szélfútta” szakember rendelésén, ám inkább csak jelzem, hogy valamiért az őrültek szeretik a szelet emlegetni, de azt nagyon! Az ember pszichéjét tán legjobban ismerő Shakespeare-nél például az őrület felé tartó Lear király üvölti vadul, hogy „Fújj, szél, szakadj meg, fújj, dühöngj! Vihar, / Felhő, omoljatok le, míg a tornyot / S a szélvitorlát elsüllyesztitek!”, vagyis saját csalódása és tragédiája okán a világ apokaliptikus pusztulását reméli. Vagy ott van a saját kegyetlensége, gonoszsága és álnoksága által őrületbe zuhant Macbeth, aki szintén egyfajta apokaliptikus vég után vágyódva így ordít: „…s óhajtom, / Hogy a világ ízzé-porrá szakadjon. / Szélvész, dühöngj!”

De miután Magyarország nemzeti táltosa keresztény ember, ezért felhívom a figyelmét az Efezusiaknak írott levélre, ahol Pál apostol a szelet a megtévesztő tanítással és az álnoksággal hozza összefüggésbe: „megtévesztő emberi tanítás és a tévedésbe ejtő álnokság minden szele ide-oda hány és tovasodor.” (4,14)

S ha itt tartunk, jó, ha tudatosítja magában a kereszténységére oly buzgón hivatkozó nemzeti táltos, hogy a szélnek nem ő maga, hanem az Isten parancsol (Zsolt 135,7). Így aztán ne csodálkozzék, ha a szél nem a „szélfútta akadémikusokat” söpri majd el az útjából, hanem valaki mást, s vele együtt más szemeteket.

(Gábor György - FB)