#ellenállás

[angelofghetto]

mikor a drámát nem a szavak zárják

Ez most nem egy újévi happy bejegyzés. Vagy az algoritmus szórakozik velem, amiért megnéztem a Gladiátor második részét, vagy valamiért most több sötét film készül. Belefutottam egy Hofit lehúzó riportba is, amiben olyanok szakértenek, akik jóformán könyvből tanulták a Kádár rendszert, mert utána születtek (talán majd arról is írok ide egyszer, mert megosztó a téma).

Vannak dolgok, amiket csak az érthet, aki részese volt valaminek, vagy egyszerűen csak akkor élt. Nagyfiam is szokott olyanokat mondogatni, hogy na ő tuti beszólt volna a tanárnak ha ezmegaz, de honnan is értené, hogy abban az időben a tanár nem zsákmányállat volt az iskolai táplálékláncban, hanem ragadozó. Persze nem T-Rex, hanem valami kisebb fajta húsevő, de akkor is élet-halál ura (legálisan verhette is a gyereket), megkérdőjelezhetetlen vélemény, az aláírása nélkül a továbbtanulási jelentkezés érvénytelen volt, még a szülőket is raportra hívhatta, akik állhattak a szőnyeg szélén a büdös kölkük miatt.

Jön itt egy mellékszál, ami kell ide a későbbiekhez. Egyszer Az ember tragédiája egyik előadásán ültem, már nemtom melyik színházban, arra viszont élénken emlékszem, hogy Gáti Oszkár volt Lucifer. Azért maradt meg, mert ő fejezte be a darabot. A versezet szerint az Úr hangja zengi el az utolsó mondatot: "Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!" Az emelt térben erre Gáti Lucifer kicsit odébb sétál, vág egy grimaszt, és megvakargatja a tarkóját, testbeszéddel kifejezve azt, hogy "nem addig van az, barátom, ez a meccs még nincs lejátszva!"

És akkor vissza. Szóval a NTFLX bekínált nekem egy II. Világháborús filmet a norvég ellenállásról. Eleinte az ízlésemnek elég unalmasnak és szadisztikusnak tűnt, már épp offolni akartam, de mégis beindult a cselekmény. Egy öreg manus tart előadást az ellenállás tevékenységéről, aki aktív résztvevője, szervezője, irányítója, végrehajtója volt a szabotázsoknak és egyebeknek. (Nehéz szpojlerezés mentesen fogalmazni.) Szóval az előadáson a történetmesélés után a békés jólétben született, környezettudatos és individualista fiatal hallgatóság mindenféléket kérdez, persze a mai kor mércéi szerint, és láthatóan nem értik, hogy egy háborúban mennyire más kérdések és válaszok születnek, hogy persze az ember megpróbálhat "kimaradni", de előbb-utóbb oldalt kell választani. Fekete vagy fehér, ő vagy én. Elképzelhetjük a fotelból a tévé előtt, hogy mi nem törnénk meg, semmi pénzért nem lennénk árulók, vagy épp hogy kényszerűségből hogyan halászgatnánk a zavarosban a család túléléséért. Szó szerint SENKI nem tudhatja, hogy éles helyzetben hogyan reagálna, amikor az élete, a teste vagy elméje épsége, a szerettei forognak veszélyben, amikor nem lehet kikerülni a választást rossz és még rosszabb között, amikor aktuálisan nem lehet győzni és nincs hova elfutni.

A mi családunkban is vannak háborús történetek, és vannak nagy hallgatások is, mert van ami annyira szörnyű és feldolgozhatatlan volt, hogy a lehető legmélyebbre kell elásni, hogy ne kísértsen. Mint a 16 éves unokanővér esete, aki soha nem tért vissza a málenykij robotból, a halott katona vértócsája a kertben, ahol többé semmilyen növény nem hajtott ki utána, és ezek csak az elmondható lájtos kis színesek. Becsüljük meg a mesélőket, mert már alig maradtak első kézből források, élő történelmi tanúk.

Ezt a filmet is testbeszéd zárja, amit mindenki pontosan ért. Elég borús, és a pörgős akciókhoz szokott moziőrültek túl lassúnak, esetleg unalmasnak találják, de ez egy gondolkodós film. Hagy lehetőséget és kis időket belepróbálni magunkat a helyzetekbe. Európai film, ami elkerül egy csomó amcsi klisét, és mivel nem ismerjük a színészeket annyira, nem tudjuk már a szereposztás alapján, ki lesz a jó meg a rossz fiú. A főszereplők srácok, tele adrenalinnal, tesztoszteronnal. Már nem gyerekek, de még nem is igazán férfiak, és a német megszállást dobja nekik a gép. Akik akkor bátrak voltak, vajon mit hordoznak mélyen magukban? Vajon számon kérhetők- e az akkori döntéseik mai normák alapján?

Ajánlom azoknak, aki ezt a műfajt szeretik.

[rosszulorzott]

Mostanában sokszor eszembe jut az orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij. Vajon hogyan viseli a börtönt, egyáltalán, túléli-e a rá rótt büntetést. Bár ő csak egy ember a nagy Oroszországban, valamiért mégis útban van Putyinnak, hiszen először megmérgezte, majd börtönbe küldte. Egy orosz börtönben pedig bármikor meghalhat az ember, és nyilván a Kreml ura is nyugodtabb lenne egy kicsit, ha elvinné a „tüdőgyulladás”. És amit nem csak a propaganda által megtévesztett, hanem az igazságot látó oroszok milliói is tétlenül néznek végig.

Néha ugyan szoktak hozzá hasonlítani, de ez természetesen nem áll meg, hiszen Navalnij sokkal-sokkal többet tett nálam a hazájáért. Ugyanakkor ki kell mondani, hogy tevékenysége eddig teljes kudarc. Nem tudta megakadályozni, hogy Putyinék szétlopják az országát, hogy a propagandagépezet megtévessze oroszok tömegeit (70-75 százalék támogatja az az ocsmány hódító háborút), és nem tudta megakadályozni, hogy a szeretett országa újabb évtizedekre távolodjon el a civilizált világtól úgy társadalmi, mind gazdasági értelemben.

A valóságot látó maradék 25 százalék orosz számára – és természetesen Navalnij számára sem lehet – vigasz, hogy „egyszer majd úgyis összeomlik” a rendszer. Aggasztó belegondolni abba, hogy a börtönben ostorozza-e magát – természetesen indokolatlanul – azért, hogy tehetett volna többet az országa teljes összeomlása ellen. Nyilvánvalóan nem tehetett.

De még kevésbé lennék annak a sok millió orosznak a helyében, akik legalább mostanra bevallották maguknak: bár felismerték a rendszer bűneit, nem tettek semmit IDŐBEN ellene. Az oroszok korábban néha tüntettek, többezres, több tízezres tüntetések is voltak, amelyek pont annyit értek, mint nálunk a több százas, több tízezres demonstrációk. Sztrájkok? Útlezárások? Dehogy. Vontak kordont a köztévé köré, amikor egy komolyabb megmozdulásukról semmit sem tudósított? Ugyan már!

Nem Navalnijnak most a legrosszabb az igazságot látó oroszok közül, még akkor sem, ha fizikailag ő szenved a legtöbbet. Inkább azoknak, akiknek rá kellett döbbenniük, SEMMIT NEM TETTEK AZ ELLEN, HOGY IDÁIG JUSSANAK. Túl sokáig áltatták magukat az „úgysem tehetünk semmit”, a „túl sok a hülye”, „csak engem hagyjanak békén”, „nem megyek tüntikézni, mert úgyis kevesen leszünk” gondolatokkal.

Természetesen vannak különbségek az orosz és a magyar viszonyok között. Például kisebb, jobban átlátható, bejárható ország vagyunk (felmérések szerint a hatalmas területű országban a propagandagépezet el tudta érni, hogy az oroszok kb. 70 százaléka nem is hallott Navalnijról), amely egyelőre még az EU tagja. Ennek ellenére megdöbbentő látni, hogy pár év fáziskéséssel, de milyen egyértelműen másolja az Orbán-rendszer a Putyin-rendszer módszereit. Meg kell vallanom, számomra is meglepő, hogy ezek az undorító politikai eszközök mennyire működnek, és nem csak az oroszoknál, de nálunk is. Nekünk persze még van egy előnyünk: ez a bizonyos fáziskésés. Ha van egy kis eszünk, van még egy kis időnk is, hogy megállítsuk ezt az őrült rendszert, mielőtt már valóban késő lesz.

Végül egy személyes vallomással is tartozom ezügyben. Sokszor töprengek, tehettem volna többet, tehetek-e többet, mást azért, hogy időben ismerjenek fel tömegek két dolgot: egyrészt itthon már nem beszélhetünk valódi választásokról, másrészt hogy ha SOKAN teszünk érte, igenis kivívhatóak a valódi választások feltételei. Navalnij kudarca akár felmentést is adhatna mindannyiunknak a lelkifurdalás alól, amit az eddigi sikertelenségünk miatt érzünk. Hiszen ő nálunk sokkal többet tett és az sem volt elég. De ez valójában nem ad felmentést, hiszen mi – éppen Navalnij és az oroszok példáján keresztül – évekkel előre látunk. Pontosan tudhatjuk, hova vezet a passzivitás és hova fut ki ez a rendszer.

Hadházy fb

sztem egyszerre igaz, amit mond, és az is, hogy a diktatúráért a diktátor felel, és nem a nép

a "nem látom", a "látom, de nem tudok cselekedni", a "látom és tudok cselekedni, de nem tudom megszervezni hathatós akcióvá" az mind ugyanannak az elnyomó rendszernek a hatása

...és azt egyikünk sem tudja, mert ha tudnánk, már mondanánk, hogy melyiket vagy mi mást jobb hangsúlyozni - mi az, aminek hatása van. mert az, hogy magunkban ezt tisztázzuk, az nem öncélú

a szakkönyvemből próbáltam kiolvasni ezt, de nem sikerült, nem volt benne, nem tért rá felismerhetően ki

[zenebohoc]

A(z) Az Igazgatótanács - Ellenállás megtekintése a YouTube Music alkalmazásban

[ozdeg]

[tuntetesinfo]

(ENG below) Budapest, 2025. Nyolcvan évvel a II. világháború után még mindig vannak, akik a sok t��zmillió ember haláláért felelős náci birodalmat dicsőítik. Titkos helyeken tartott nemzetközi náci-rock koncerteken éltetik a Harmadik Birodalmat. A nyilaskeresztes „legiohungaria” százfős tagsága titokban szervezve, egyenruhában felsorakozik egy fotó erejéig valahol, közterületen. Több ezer fős nemzetközi társaság pedig teljesen nyíltan, „emléktúrán” vonul végig a budai hegyeken, a náci „hősöket” éltetve. Közülük sokan birodalmi egyenruhában. Az importnácikkal megerősített hazai fasiszták éves seregszemléje évtizedek óta lezajlik minden év februárjában. Az apropót egy sikertelen katonai akció adja. Miután értelmetlen ellenállásukkal szétlövették a várost, 1945. február 11-én a körbezárt budai várból a német és magyar fasiszta csapatok kitöréssel próbáltak elmenekülni. Túlnyomó többségük ott veszett, mintegy húszezren haltak meg alig néhány óra alatt. Ezt hívják „becsületnapnak” - ilyen a nácik becsülete: tömeghalál és pusztulás. 1997 óta sokszor tudtak egyenruhás parádézást szervezni a mai nácik, de az erősödő antifasiszta ellenállás hatására ezt már nem tehetik. A hatósági tiltást kijátszva kezdtek el emléktúrát szervezni. A náci emléktúra – „kitörés-túra” – szervezői a magyar kormány legfelsőbb köreihez kapcsolódnak. A fő szervezők cégei állami megrendelések százmillióiból működtetik média(propaganda) cégüket, de a túra közvetlenül is kap állami támogatást. Az állami emlékezetpolitika szorosan kapcsolódik a náci történelemhamisításhoz. Ha ellenzed a nácik dicsőítését, ha nem akarsz az utcán masírozó náci keretlegényeket látni, akkor gyere és tüntess az újjáéledő fasizmus ellen! Semmi esélyt a fasizmusnak! Február 8. 15.00. Budapest, Széll Kálmán (Moszkva) tér.

Budapest, 2025 - Eighty years after the Second World War, there are still those who glorify the Nazi empire responsible for the deaths of tens of millions people. International Nazi rock concerts held in secret places celebrate the Third Reich.

The hundreds of members of the Arrow Cross "legiohungaria" organize secretly to line up in uniform for a photo somewhere in a public place. And an international group of several thousand people march publicly on a 'memorial hike' through the hills of Buda, cheering for the Nazi 'heroes', many of them in imperial uniforms.

The annual parade of local fascists reinforced by import-nazis has been held every February for decades. The occasion is a failed military operation. On 11 February 1945, after their futile resistance had blown the city to pieces, German and Hungarian fascist troops attempted to escape from the surrounded Buda Castle by breaking out. The vast majority perished there, about 20,000 of them were killed just within a few hours. They call that ‘the day of honour' - such is the Nazis' honour: mass death and destruction.

Since 1997, today’s Nazis have often been able to organise parades in uniform, but due to the growing anti-fascist resistance they cannot do it any longer. They started to organise a memorial hike to avoid the authorities' ban. The organisers of the Nazi memorial hike - the "breakout hike" - are linked to the highest circles of the Hungarian government. The companies of the main organisers run their media (propaganda) companies receiving millions of euros in state contracts, while the hike itself also receives direct state support. The state’s politics of memory is closely linked to Nazi historical negationism.

If you are against the glorification of the Nazis, if you don't want to see Nazi soldiers marching in the streets, then come and protest against the resurgence of fascism.

No chance for fascism!

8 February 15.00 Budapest, Széll Kálmán (Moszkva) Square.

[riariahistoria]

1944. március 19.

a Margaréta-terv alapján, hajnali 4 órakor német csapatok lépik át Magyarország határát és ellenállás nélkül jutnak el Budapestre. a magyar miniszterelnök, Kállay Miklós beadja a lemondását és másnap a török követségre menekül.

városi legenda, hogy az egyetlen aki fegyveresen ellenáll a németeknek az Bajcsy-Zsilinszky Endre (az azonnali letartóztatások szinte legelső alanya), de kétségkívül a fegyvert fogott a németekre nagyjából 5 darab magyar állampolgár között szerepel mint a leghíresebb. a többiek el vannak foglalva a vasárnapi húslevessel és nem politizálnak, meg ugye az ellenzék is milyen már.

a megszállás (ami a magyar vezetés évekig tartó ostoba és teljesen felesleges pávatáncának egyenes következménye) által nyeri el végül az ország a szélsőjobb kormányát, a vidéki zsidóság teljes felszámolódását, Budapest erőddé nyílvánítását és a teljes, totális erkölcsi megsemmisülését - ami a történelem előzményeit tekintve csoda hogy addig kihúztuk.

azt hiszem mindig jó érzéke volt a magyarságnak szövetségeseket, támogatókat, barátokat és eszméket választani...

[hochesg]

Kipcsok Népe Front nevű felszabadító szervezet

[kepeslajoska]

Boldizsár Judit

Sokat beszélünk a nyugdíjasok, vidéki, tanulatlan, szegény emberek felelősségéréről a fidesz hatalomban tartásáról, de szó sem esik arról, hogy a magasan képzett, magas jövedelmű haszonélvezők mennyi kárt okoznak.

Mert - míg az első csoportok tagjain nem kérhetők számon sem a gazdasági ismeretek, sem a külpolitikai ismeretek, sem a társadalmi berendezkedés értése, addig ez a réteg pontosan tudja, hogy ezek mit jelentenek - de saját boldogulásukat ezek elé helyezik.

Nem érdekli az oktatás nyomora, amíg magántanárral, esetleg külföldi oktatással meg tudj adni mindazt a gyerekének, amit a szegény réteg nem.

Nem érdekli az eü. összeomlása, mert ő magánorvoshoz jár. (Más kérdés, mi lesz vele, ha olyan műtétre lesz szüksége, amit magánban nem végeznek. De erre még nem gondol, fiatal és egészséges - gyúrni jár. A mentalitásáról azonban sokat árul el, hogy neki a luxusautójával joga van megállni a rokkant parkolóhelyen, mert az van a legközelebb a konditerem bejáratához.)

Ez a réteg pontosan tudja, hogy milyen gazdasági károkat okoz a kormány, de amíg ebből neki haszna van, nem érdekli.

Pontosan tudja, hogy az orbáni haszonélvezők által felépített lakása természetvédelmi területen van, környezeti károkat okoz, mások érdekeit sérti (stb). De őt nem érdekli, mert luxuslakóparknak nevezett ingatlanban él, hasonszőrűek között.

Pontosan tudja, mit tett a szállodaiparral Orbán bandája, de ő ott piheni ki a munkája fáradalmait, nem érdekli, hogy ezzel a további lenyúlásokat támogatja.

Pontosan tudja, látja, hogy az infláció nem a háború, hanem az ócska, elhibázott gazdaságpolitika következménye, de nem érdekli, mert ebből a gazdaságpolitikából húz hasznot.

Pontosan tudja, hogy az ország a szakadék felé rohan, de nem érdekli, mert abban bízik, hogy ő még időben ki tud szállni, elhúz külföldre.

Őket szeretném emlékeztetni arra, hogy volt itt valaha egy passzív rezisztenciának nevezett ellenállás. Amikor, aki csak megtehette, nem vállalt hivatalt, nem fizetett adót, nem segítette a gyűlölt, ellene dolgozó államot. Sokaknak nehéz volt, de megtették, mert a hazájuk érdeke ezt kívánta.

Ha a magasan képzett, nem fideszes, de a fideszből hasznot húzó, abból élő réteg elgondolkodna azon, mit tehetne a nemzetéért - sokkal hatásosabban léphetne, mint a zsákfalu 600 nyomorult lakója.

[berendmiklos]

Azt hiszem @remetekan már tűnődött ezen: Király Levente is azok közé tartozik, aki úgy lett színész, hogy egy barátját kísérte el a felvételire...

Beütöttem a google-ba és az Arcanumba is a "barátját kísérte el, felvették" szöveget egy pár verzióban, ezután kiderült, hogy

Bànhidi Lászlóval

Szabó Gyulával

Kulka Jánossal

is ez q csoda esett meg a színészek közül, bár Kulka egyes nyilatkozatában árnyalja ezt, és azt mondja, hogy brahiból felvételizett oda, ahová mások éveket készülnek magàntanárokkal.

De nem csak színészek járták így, Huszárik Zoltán is csak a "folyosón téblábolt" amikor csak úgy behívták, és mit tesz isten rögtön fel is vették.

Szóval még tudja mondani valaki, hogy mi ez a folyton visszatért motívum? Ciki elismerni hogy valaki színész akart lenni? Az akkori szülői ellenállás miatt kellett anno kitalálni valamit, aztán így maradt q legendárium. VAGY TÉNYLEG ÍGY TÖRTÉNT??? MINIMUM ÖTSZÖR???

Update: Garas Dezső

[nyuszimotor]

A napi szekunder szégyen

[algebraicvarietyshow]

nem posztoltam itt még tegnap óta

az izraeli terrorról és még most sem tudom összefoglalni rendesen a gondolataimat, annyira sok rétegében tragikus ez, ami történik. de a csönd se jó, és néhány főleg balról érkező választ elnézve mégis csak le kell írni azt a trivialitást, hogy ártatlan fesztiválozók legyilkolása nem ellenállás, és az izraeli kormány szélsőjobbra tolódása nem legitimál semmiféle terrorizmust. nyilván a hamasz ezt pont leszarja, de ami tegnap történt (és ami tegnap óta történik), az palesztin és izraeli, arab és zsidó embereknek (a közel-keleten és attól távol) csak még több fájdalmat és szenvedést fog okozni, és senkinek nem javít a helyzetén. lesznek még hosszú elemzések mindenfele arról, hogy mik a politikai következmények, és hogy mit jelent ez egyáltalán izrael jövőjére nézve (netanjahu biztos, hogy rövid távon megszabadul bizonyos politikai kihívásoktól, de azért közép- és hosszú távon jónéhány kérdésre felelnie kell majd neki is, hogy ilyen szintű hírszerzési kudarc hogyan következhetett be), de azért az első mégis az, hogy ez az emberek életének szintjén mekkora katasztrófa.

joshua malinát márciusban stoppard "leopoldstadt"-jában láttam remekül játszani, és az a darab is túlságosan megérintett, túl közel volt. malina most a twitterre/instára posztolt olyat, amit teljesen el tudok fogadni:

[korábban még: izrael/palesztina]

[eltiron2]

Ellenállás a földalattin

az a metronohm

az ellenállás némasági fogadalma

z ohmerta

[sztivan]

2023 volt az az év, amikor minden eddiginél nagyobb lett a távolság aközött, hogy mennyire jó itthon a családdal és hogy mennyire rossz a világ szinte mindenhol máshol

és semmit nem látok, amitől 2024-ben a világ vagy az ország jobb hely lehetne. simán ott a lehetőség, hogy ez Trump és Putyin éve legyen, ami itt Közép-Európában nem egy túl nyerő forgatókönyv, a nyomi populista előretörést nem nagyon látom, mi állíthatja meg, Magyarországon meg szépen konszolidálódott a NER, bármiféle ellenállás kifáradt, nem tudom, mitől lehetne ez bármiben is jobb. vagy akár csak nem rosszabb, mint most

azért érzek csak jókora adag normalitást magam körül, mert szerencsémre eközben a családom tökéletes, olyan emberek vesznek körbe, akikkel imádok együtt lenni. hogy még ennél is nagyobbak legyenek az érzések ellentétei, a saját testemet bezzeg most nem szeretem, már hónapok óta arról szól minden, hogy a gerincemet visszahozzam olyan állapotba, aminél nem kell minden mozdulatomat figyelni, mikor okozok valami újabb fájdalmat magamnak. haladok a rehabbal, de nagyon lassú és nagyon elegem van már belőle

szóval igen, fáradtan zárom 2023-at, és nagyon reménykedem benne, hogy 2024 a gerincemben jobb lesz, a családomban marad ugyanilyen csodálatos, a világban meg félve várom, mi fog történni

[csacskamacskamocska]

Elutasítva 2. rész

Tegnap majdnem megcsókoltam valakit. Úgy mentem fel a lakásba, hogy szinte kóvályogtam mert minden igyekezetem ellenére, hogy minél távolabb tartsam magam, egy pár perc alatt annyira rászívódtam érzelmileg arra a pasira, hogy jéééézusom. A hangja, az arca, a szája...

NEM, NEEEEM! Azért szörnyű ez egész és azért kell küzdenem a jelenléte ellen, mert ő nem akar engem. Képtelen hozzámérni vagy megölelni, nincs benne semmi vágy arra, hogy velem legyen, hogy közelebb legyünk egymáshoz érzelmileg és fizikailag. Nem kérdez semmit, sosem hív el sehova azért, hogy velem töltsön időt és beszélgessünk. Nem akar tudni rólam semmit. Ha mesélek meghallgat, de nem tud és nem is akar kapcsolódni. Úgy tűnik, csak élvezi akarja, hogy animálom a társasági életének egy részét. Én pedig ezt bántalmazásnak élem meg. Nagyon nehéz eldönteni, hogy bántalmazás-e. Nem ugyanazt a nyelvet beszéljük. Én próbálom megtanulni az övét, ő nem próbálja megtanulni az enyémet. Úgy gondolja, hogy értékeljem azt, hogy elfogadja, hogy nem beszélem jól az övét. Kb így élem meg a kapcsolatunkat. Annak idején a pszichológus világosított fel, hogy a bántalmazás mennyiféle tud lenni a fizikai agresszión kívül. Az érzelmi elhanyagolás (amikor az érzéseidet figyelmen kívül hagyják, a problémáidat bagatelizálják, amikor nincs jogod az érzéseidhez és nem veszik figyelembe őket.) A csenddel verés (amikor úgy utasítanak el, hogy kizárnak, nem szólnak hozzád, nem néznek rád, ha te próbálkozol, akkor csak érzelemmentes tényszerű, tulajdonképpen elutasító reakciót kapsz) A fizikai magárahagyás (gyereknél amikor konkrétan egyedül hagyják, miközben nem tud még gondoskodni magáról és azt érzi, hogy kiszolgáltatott és veszélyben van az élete. Felnőttnél a megterhelő munkákban magára hagyás és a fizikai/szexuális elutasítás vagy éheztetés) A megalázás A kritizálás (nem az amikor beszélgettek a problémákról, hanem a "te ilyen vagy, te olyan vagy") Az ellenállás is az elutasítás és a bántalmazás egyik formája. Amit mondasz, az nem úgy van. Nincs róla beszélgetés, csak nem úgy van, hülyeség vagy csak egyszerűen rosszul gondolod. Azzal nincs baj, ha valaki máshogy gondol valamit, de amikor megérzed, hogy csak azért állt ellen az adott dolognak, mert TE mondtad, az hirtelen leértékeli a kapcsolatot és benne téged. Nincs hitelem? Nem elfogadott és megbecsült az értékítéletem? Bántalmazás az is, ha az ötleteidet szisztematikusan tényszerű darabokra szedik és magyarázkodásra késztetnek. Fenyegetés. Akár azzal, hogy majd mi lesz, akár azzal, hogy majd mi nem lesz.

De most térjünk vissza a fizikai elutasításra. Engem rettenetesen megvisel. Mert másokkal szemben nem látom ezt. De mintha undorodna tőlem, olyan érzés. És ezt szar megélni. Kurva szar. És futni kéne, menekülni ez elől, mert nem tudom legyőzni az érzést. Valahogy el kéne érni, hogy ne legyen fontos. Sokszor eszembe jut Csernus, Feldmár, hogy én vagyok az, aki változtathat, aki továbbléphet egy másik férfihoz, aki teljesen szereti. Én vagyok a kulcs, nem ő, és hogy vele mi lesz, azzal nekem nem kell foglalkoznom, nem az én dolgom, nekem arra kell figyelnem, hogy a saját boldogságomat megtaláljam. És nem kell cserbenhagyásként megélnem, és szeretnem se kell őt, mert csak egy idegen, és nem tartozom semmivel, ahogy, ha egyszercsak neki lenne egy barátnője nekem semmilyen jogom nem lenne még ahhoz sem, hogy rosszul érezzem magam tőle, mert akkor nem vagyok jó barát és nem szeretek helyesen.

És én felépítem szépen a távolságtartást és a máshogygondolkodást, szépen, ésszel megmagyarázom, hogy mi a valóság és hogyan is vannak a dolgok, de akkor egy kedves mondat "azon a hangján" elég ahhoz, hogy elsöpörje az ellenállásom a saját érzelmeimmel szemben, és erre nincs magyarázat, semmi ésszerű megoldás.

Nem gondolom, hogy ez mindig így lesz. Csak nem tudom hogyan lehetne máshogyan.

[sronti]

Abból, ahogy Habonyék elbuknak más országokban választásokat, nem az a tanulság, hogy a magyarok egy jelentős része minden hülyeséget elhisz, ilyen mindenhol van, hanem a különbség a magyarországi és más kelet-európai országok között a hatalmi struktúrákban. Volt egy 2009-es írás a Tokfalvi blogon, ami eltűnt az internetről, ami nagyon szépen leírta, hogy mi lesz*:

Mivel nincsenek rendes demokratikus ellensúlyok a magyar politikában, egy erős "faction" szépen, módszeresen magába tudja olvasztani ezeket a szigetszerű, saját demokratikus legitimitással és anyagi függetlenséggel nem rendelkező intézményeket, az önkormányzatoktól a költségvetési szervekig, csak a kétharmad kell és minden borul, az egyetlen igazi ellenállás a kétharmad, amit viszont a választási törvény mókolásával mindig valahogy pont össze lehet hozni, de ahogy elfogynak a nem bandához tartozó intézmények, ez úgy lehet egyre átlátszóbb, például a vészhelyzetekkel.

A tanulság, hogy nem a kommunikáció a kulcs, hiszen gyakorlatilag természetes kísérletben látjuk annak határait. Az ellenállásnak az intézmények és anyagi források megszerzése és megtartása lenne a lényege. Ennek talán a városok közötti együttműködés és a state capture miatt külföldi és EU források megszerzése lenne a lehetősége. Ez viszont olyan mértékben fogja kiélezni a küzdelmet az ellenzék és a kormány között, ami kétségbe vonja a demokratikus váltógazdaság elméleti visszaállását. A folyamat elindulásának előfeltétele, hogy a jelenleginél sokkal érezhetőbbek legyenek az állami szolgáltatások hiányosságai és a hangos társadalmi rétegekben többen járjanak anyagilag rosszul, tehát az osztható pénzek csökkenésének folytatódnia kell.

*országomat egy tokfalvi archívért, nagyon jó lenne visszaolvasni, hogy mennyire csak visszanézve tűnik annyira pontosnak, amit írt.

[konyvekkozt]

évek óta állt az olvasásra váró könyvek között. sőt, egyszer el is kezdtem olvasni, a 86. oldalig jutottam

párszor a kezembe került, de nem mertem belevágni, mert azt gondoltam, nem való nekem ez, meg nincs is közöm hozzá és nem fogom érteni

lassan lefogy az olvasatlan könyvek kupaca, így sorra került

az elején nagy ellenállás volt bennem. aztán beleengedtem magam. sosem voltam intravénás szerhasználó, de értettem, milyen az, amikor belövöd magad, mikor készülsz rá, mikor sóvárogsz. és magával vitt a széteső szerkezet is. mindezek pedig olyan belső élményt adtak, hogy folyton olvasni vágytam

nehéz bkv-n olvasni ezt a könyvet, mert az emberek zizgése mellett sokszor nehéz a szöveg zizgésének hullámára ülni. viszont ez volt az a könyv, ami miatt elfelejtettem lelépni a mozgólépcsőről és majdnem orra estem, s amit olvasva elfelejtettem leszállni időben a villamosról, mert volt, hogy fél perc alatt megtaláltam a helyem a sorok közt. rég volt ilyen olvasmányélményem

ha összefüggő, világos vonalvezetésű regényt szeretnél olvasni, nem ajánlom ezt a könyvet. ha betekintést szeretnél a szer általi másállapotba, akkor izgalmas kaland lesz

ráadásul az eredeti szöveg után vannak meg nem jelent előszavak és kivágott fejezetek is. (a borító és a lapok tapintása pedig nagyon jó)