#első mondat

[sztivan]

na szóval írtam egy cikket nemrég arról, hogy már évtizedekkel ezelőtt is pont ugyanolyanok voltak a balatoni nyárról szóló írások, mint most

és amikor ehhez keresgéltem régi cikkeket

akkor rábukkantam egy olyanra 1994 nyaráról, hogy

már ez csodálatos volt, hogy ha drága a lángos, akkor ne vegyél,

aztán a cikk olyasmi horrorvíziókkal folytatódik, hogy

és amikor ezen már eléggé kiröhögcséltem magam, akkor megláttam a szerzőt

Dr. Dézsi Csaba Andrást

igen

(mondjuk aztán le is kellett írnom, hogy "ennek a jegyzetnek a harminc évvel későbbi szemlézése valószínűleg az első cikk lesz 2019 óta, amiben a győri polgármester és a futó kaland szópárokról nem mindenkinek pont ugyanaz fog eszébe jutni")

[ajtostolahazba]

Na Rákthread apáról újabb fejezet.

Most vagyunk itt, neki még folyik az infúzió, én várok. Másfél óra kőkemény meló volt összevakarni magam, miután a dokival beszéltem. A majfunkció szar. Nem tudni, hogy azért, mert hat a kezelés és pusztul a rák, vagy azért, mert terjed. Megkapja a kezelést, de (és itt veszjóslóanrám nézett) közeledünk a lehetőségek végéhez. Amikor feljöttünk a kezelőhelyiségbe, ahol kb.30-an kapnak egyszerre kemót folyamatosan, a nővérke mondja, hogy a kezeléskérő lemaradt, szaladjak már le érte. Szerintem nem véletlenül maradt le... az orvosunk egy fiatal, de nagyon lelkiismeretes doki, szerettem volna beszélni vele. Mondtam, hogy esetleg nem lehetne-e, hogy ha be kell fejezni, akkor azt úgy mondjuk meg, hogy az ne úgy hangozzon, mint egy halálos ítélet... azt mondta, tök korrektül, hogy ezt se így(és a szívére tette a kezét), sem etikailag nem teheti meg. Kíméletes lesz, de hazudni nem fog. (Mondjuk ezt én se kértem volna.) Tudja, hogy ez mennyire fájdalmas, de amíg hite van a betegnek, addig remény is van. Ha a beteg feladja, akkor egy kemó se segítene." A maga apuk��ja élni akar, és higgye el, ha eljön az idő, ő készen fog állni. Maga nem lesz késze erre soha, de ő igen."

Szóval mostmár kicsit nyugodtabb vagyok, de szegény pszichológusom kurvára meg fog dolgozni a pénzéért...

Ez asszem az alkudozás fázisa. A tagadás és a düh megvolt. Nem vagyok jól. Egész hazaúton ezen agyaltam. És fura, mert mindamellett, hogy ez egy kurvanagy gyomros volt, valahogy mégis segített. Mert most először nem az onkológus ült velem szemben, hanem az ember. Aki nap mint nap ezt látja, emberek és családjuk heroikus küzdelmét, ami túl sokszor nem lesz happy end, de valahogy az első sokkon túl mégis...az a mondat, hogy " ő készen fog állni", az megnyugtatott. Hogy velem mi lesz? Ami mindenkivel, aki gyászol. De ez nem is számít. Ha ő készen lesz, tényleg, és megbékélve fog elmenni, ha eljön az idő, az nekem elég. 9. hónapja toljuk ezt. Hol elveszetten, hol reménnyel telve... alkudozom... még kérek időt!

[drakvuf]

A Kísértés 17: Légy velem és érezd

Tüzesen süt le a nyári nap sugára. Az ég tetejéről Noel farkára.

A férfi Natalival töltötte az éjszakát, de a lány beszámolója alapján nem történt semmi.

Dusán újra Edával aludt. A lány szerint alkohol nélkül a fiú sokkal érzelgősebb és merészebb volt. A fiú a többieknek azt mondja, hogy még egyszer nem fog ott aludni a lány.

Barbi megjegyzi, hogy a barátnője, már ezt sem fogja értékelni. Dusán vetítőgép üzemmódba kapcsol és arról kezd magyarázni, hogy Brigi sokkal durvább dolgokat csinált már. Nyilván nem. Cynthia aztán elkezdi a jegygyűrűvel hergelni. Korábban mondták nekünk a csajok, hogy ez egy belsős poén már köztük. Most is csak nevetgélnek miközben Dusán full komolyan magyarázza a faszságait.

Ezután a srác megkérdezi mi a mai program? Cynthia még mindig vicces kedvében van és rávágja, hogy ülnek és esznek. Ez volt az a mondat, amivel agyvérzést okozott annak idején Gergőnek.

A vidám perceknek Anna és Lóri vitája vet véget. A lány azt mondta, hogy csak olyanok mennek ma randira, akiket szeret és erre az öreg egyből harapott, mert szerinte mindenkit szeretnie kellene. Essen ki az autód kereke - zárja a vitát a szépségkirálynő.

Noel és Natali gyónni mennek. A fiú azt mondja nem a bűneit, hanem azt gyónta meg, hogy az első napokon visszafogta magát. A lány szerint büdös van. Natali a villa utáni terveiről kérdezi a faszit. Megpróbálja rendezni a kapcsolatát Dorinával.

A nő kineveti, aztán megeteti magát Noellel.

Hirtelen: CICA

Ati és Niki randija testfestésre szól. A fiú rácsodálkozik a lány kockás hasára aztán kipingálják egymást.

Niki ráfesti a srác lábára, hogy bárcsak, de nem árulja el a fiúnak, mire gondol. Nekünk igen: bárcsak más körülmények között találkoztak volna.

Angi megjegyzi Dusánnak, mennyivel nyugodtabbnak tűnik miután Edával aludt.

A srác azt hazudja, hogy nem voltak bűnös gondolatai a nő mellett, de a nő kineveti.

Eda eközben azt meséli, hogy tegnap a srác csak simogatta a takaró alatt, de érezte, hogy be volt gerjedve.

Végül egymással is beszélnek. Dusán közli a lánnyal, hogy ma egyedül alszik. Eda a kamerának elmagyarázza, hogy a srác csökkent szellemi képességekkel rendelkezik, ezért beszél mindig hülyeségeket.

Visszatér Ati és Niki a randiról. A többiek is a bárcsak feliratról érdeklődnek, de a lány nekik se árulja el. Lóri megkéri őket, hogy maradjanak így a nap végéig, mert javítják a morált.

Kézenfogva érkezik Noel és Natali. A fiú elmondja nekünk, hogy a nő szereti a kihívásokat, de ő nem az sajnos, mert könnyűvérű, ezért nem lesz köztük semmi.

Este levelet kapnak a villalakók, amit Lóri olvas fel. A szokásos kellemetlen öreg faszi stílusában bekamuzza, hogy minden lánynak le kell vetkőznie. Kínos nevetés. Gyűlölöm ezt az ember.

Egy játékot rejt a levél. Kérdéseket kapnak, amikre mindig egy villalakó nevét kell válaszként írniuk.

Ki a legrámenősebb? Anna

Ki a legkétszínűbb? Anna A lány nagyon rosszul viseli, hogy a legtöbben őt választják és mindenkivel vitába száll, aki rá szavaz.

Ki a legmegbízhatatlanabb? Anna Cynthia szerint a játék átment egy Anna-bálba.

Ki a legéretlenebb? Anna

A szépségkirálynő annyira ideges lesz, hogy ordibálni kezd a többiekkel. Nati nyugodtan mosolyog a háttérben. Pár napja még ő lett volna mindenki célkeresztjében.

Angi is kóstolgatni kezdi Annát. A lány mindent megtenne a fiúk figyelméért és a szépségkirálynő most könnyű célpont.

Lóri a végén még hergeli Annát azzal, hogy reméli ebből a sok visszajelzésből tanul valamit. A lány azt mondja csak attól fogadja meg a feedbacket, aki normális vele. Aztán tovább veszekszik a többiekkel. Ledagadtozza Angit, aki cserébe aberráltnak nevezi. Aztán azt mondja a pick me a szépségkirálynőnek, hogy 14 emberből 10 utálja.

Erre Anna meglöki Angit. Erőszak Amikor végre abbahagyják, Natali próbálja nyugtatni kicsit a lányt. A kamerának azt mondja, hogy megsajnálta, mert túlzás volt, ahogy mindenki nekiesett a lánynak.

Szerinte egy idő után már csak azért is mást kellett volna a táblájukra írkálni a játékosoknak, hogy ne bántsák meg ennyire.

Barbinak közben sikerül végre megnyugtatnia Annát, aki már csak sír. Azt mondja a kamerának, hogy szerinte a lány nagyon sok problémával érkezett a villába, de reméli ez az este egy kis önreflexióra készteti.

Lóri is végül megöleli a lányt, de azért odasúgja neki, hogy gondolkodjon el azon amit csinált. A kamerának még azt is mondja, hogy szerinte szeretethiánya van.

Másnap reggeli mellett beszélgetnek a tegnapi játékról. Az egybegyűltek szerint jó volt. Lóri szerint kijöttek legalább azok a sérelmek, amiknek ki kellett.

Megpróbál kedvesebb lenni Annával, de hogy ne vonzódjon hozzá a lány, baszhatatlanná próbál válni az új arcszőrzetével. Noel eközben az új szobatársa, Natali engedélyét kéri, hogy Tina nála aludhasson. A nő fogad vele, hogy ha két nap alatt meglesz neki a lány, akkor a kamera előtt szerelmet vall neki, de ha nem, akkor a férfi fog neki... Úgy érzem az egyikőjük nagyobb kockázatot vállal.

Dorina szerint még mindig fal van közte és Zotya között. Azért természetesen volt pákpákpák az előző részben, de hiába, mert még mindig nincs túl Noelen.

Azt mondja a cuki kis karkötőjén, amit a nyomozótól kapott a Z-t mindig N-nek látja.

Inge és Jérémy kisétálnak a partra a randijukon. A lány nagyon jól érzi magát a sráccal. A francia fiú azt mondja nem akar nagyon nyomulni, de azért szeretné, ha a nő úgy érezné többet kap tőle, mint Lóritól.

Ők voltak már randin korábban és Jérémy meg is jegyzi, hogy mennyivel másabb a mostani alkalom, mert nem beszél a csávójáról. Inge azt mondja ez azért van, mert m��r megismerte a villalakókat és könnyebben meg tud nyílni nekik. Jérémy reménykedik, hogy az is benne van, hogy Lóri egy faszparaszt a másik villában.

Toncsi és Márk is testfestésre mennek. A lánynak rossz kedve van a tegnapi sírdogálása miatt, de reméli, hogy ez a program elfelejteti minden baját.

Ha prostituált lennék és fizetnének azért, hogy felszedjem ezt a nőt, még akkor is geci ideges lennék, ha összebaszná a hajamat festékkel.

Máté egy kellemes seggmasszázzsal kedveskedik Briginek. A lány megjegyzi neki milyen borzalmas a fiú, mert mindig bűnös gondolatai lesznek mellette.

Aztán odabújik a személyi edzőhöz, de hozzáteszi, hogy Dusánnak ez nem fog tetszeni és fél, hogy meg fogja torolni.

Visszatér Toncsi és Márk a festészetről. Mindenki a csodájára jár a műalkotásoknak.

Inge és Jérémy is hazaérkezik. A nő boldogan mesél a randijáról a francia sráccal. Hoztak képeket is a találkáról.

Norbi kicsit nyafog a kamerának, mert azt hitte halad valamerre a lánnyal, de most mintha Jérémy utolérte volna.

A lány villa is megkapja a kérdezgetős játékot.

Ki a legnagyobb fekete bárány (fiú)?

A legtöbben Rolandot írják, mert nem halad senkivel, sőt mintha elengedte volna a játékot. Ő lett a villa új baszhatatlanja, Alex után. Ki a legunalmasabb lány? Toncsi A lány nem lepődik meg ezen, mert a többiek sokkal kaphatóbbak a mókára, mint ő. Ki a legkétszínűbb lány? Mindenki szabadkozik, de a többség Dorinát választja. Ez nem esik jól a lánynak, mert szerinte ő kurva őszinte mindenkivel.

Ki a legbutább lány? Szinte mindenki Brigit írja, de próbálják úgy tompítani a dolgot, hogy csak a naívsága miatt választották őt. Mivel mint egy jó asszony, mindent megbocsát Dusánnak.

Ezzel vége is a játéknak. Brigi szomorúan a szobájába vonul.

Természetesen Mátéra most is számíthat. A fiú önt egy kis lelket belé, cserébe a lány megengedi neki, hogy a kanapéján aludjon. A személyi edző másnap nagyon boldogan újságolja nekünk mennyivel jobb volt Briginél aludni, mint a fiúkák között. Hamar híre is megy a dolognak. Lombardot viszont nem tántorítja el a fejlemény, azt mondja továbbra is hajtani fog a lányra.

Brigi aggódni kezd, hogy mit fog szólni Dusán a fejleményekhez. Beszélget kicsit Ingével, aki sasszemeivel észrevette, hogy nagyon közelednek Mátéval egymáshoz.

Brigi bevallja neki, hogy sokáig úgy gondolta, hogy a személyi edző csak a játék kedvéért nyomult rá, de most már biztos benne, hogy őszinte az érdeklődése. Inge egyetért vele.

Megszólal a gong. Kasza Tibi bejelenti, hogy a kísértők királyt és királynőt kell válasszanak, akiknek egy napig teljesíteniük kell minden kívánságát. Elvonulnak szavazni a csábítók, de az eredményt csak jövő héten tudjuk meg.

A múltkori és a mostani rész után annyit szeretnék még hozzátenni, hogy nagyon megkedveltem Natali karakterét. Akármennyire is játssza magát, ha kell nagyon empatikus tud lenni a többi lánnyal. Mindezt úgy, hogy csak pár napja van itt.

[csacskamacskamocska]

Mások vagyunk

Hasonló a hasonlóval vs. az ellentétek vonzzák egymást. Amikor szeretnél valakit „elcsábítani” mert tetszik, mert vonzódsz, mert belehabarodtál és látsz benne valami különlegeset amiért megéri tenni is érte, akkor szeretnéd látni és láttatni, hogy hasonlóak vagytok. Arra koncentrál az ember, hogy mik a közös dolgok. Közös érdeklődés, hasonló ízlés, ételben, zenében, öltözködésben, művészetben, hobbiban, sportban, játékban, közeli és távoli célokban. Ha nagyon akarod, megtalálod! Arról nem is beszélve (én ezt éltem meg), hogy ha színes személyiség vagy, elfogadó és érdeklődő, akkor biztosan találsz közös pontokat, mert AZ IS érdekel, kedveled, szoktad, láttad már, kipróbálnád. Nem úgy idomul az ember ilyenkor, mint az alárendelődők, de azért szeretne megfelelni, szeretné, ha a másik is észrevenné az átfedéseket. "Gyere, gyere, jó lesz nekünk együtt!" – az ember próbálja ezt sugallni. És kezd valami közös dolog kialakulni. Elkezdtem érezni, hogy ha engem érdekelt valami, ő is vett, ha neki volt valami, kikérdeztem a tapasztalatairól és én is vettem, ha csináltam valamit jött és kipróbálta. Tény, hogy amiket én csináltam, érdekelt, azt kipróbálta és leszarozta, sok év alatt sem lett olyan élményem, hogy rám nevetett volna, hogy hű, ez marhajó volt, de jó, hogy csináltuk. Max megköszönte a lehetőséget, a szervezést. Én meg marhára igyekeztem, hogy valami már csak jó lesz. Aztán egy nap, az első és egyetlen kettesben töltött estén a sírásig kínzott a szövegével, hogy önző vagyok, és ez se jó meg az se jó, ilyen vagyok, olyan vagyok és végül elmondta, hogy csak annyi a közös bennünk, hogy mindketten egyedül élünk, de amúgy mi semmiben nem hasonlítunk.

Ott maradt a lelkemben a mondat. Sok évnyi közös projekt és közösen megélt program és millió hektónyi szeretettel, szerelemmel és támogatásba ölt energiával a hátam mögött ott ültem és nem akartam elhinni, hogy mi semmiben sem hasonlítunk. Hogy nem sikerült látnia a közös dolgokat. Nem sikerült láttatnom vele, hogy mi jók lennénk együtt.

Nem akkor jutottam el a dacig, hanem sokkal később. Még kellett vagy két év. És akkor le is írtam neki. Mi semmiben sem hasonlítunk egymásra. Menj, és nyalj annak, aki imponál neked. Menj nyugodtan és teperj ott, ahol szeretnél jófejnek látszani elhazudva a valódi énedet a valódi érdeklődéseidet, a valódi életedet, ahol kevés lesz a műveltséged, a tájékozottságod, a lendületed, az érdeklődésed, az energiád. Mi nem hasonlítunk, és ha hasonlítanánk is le fogom tagadni.

Olyan és annyi könyvet olvastam, aminek a mélységét soha nem is értenéd. Olyan és annyi kiállításon jártam, annyiféle koncerten, annyiféle vallási, művészeti közösségben, a munkám során a feladataim, a kihívások, a problémák, az emberek sokasága, a képzések sokfélesége, el sem tudom mondani milyen sokféle, színes dologgal foglalkoztam eddigi életemben. És egy szerelem miatt elkezdtem ezeket értéktelennek, kevésnek, nevetségesnek látni. Magammal együtt. Magányosnak, problémásnak, szorongónak láttam magam, mert odaültem egy magányos, problémás, szorongó és negatív ember mellé és együttérzően (és szerelmesen) átöleltem. És elücsörögtem mellette 10-15 évet.

De mi nem hasonlítunk, és az utóbbi hetekben visszakaptam a színeimet. Ömlik rám a kedvesség, a támogatás, az elismerés. Jónak, hasznosnak, érdekesnek érzem magam. Mindezt ajándékba kaptam az élettől. Közvetlenül semmit nem tettem azokért az emberekért. Csak mást tükröztek vissza belőlem és felragyogott minden. Tudom, hogy van árnyék, nem vagyok sem mindentudó, sem tökéletes. Én ezt tudom. Dolgozom a hibáimon, bár ennek a munkának sosem lesz vége, de igyekszem.

És nem sajnálom, hogy nem hasonlítunk

[tibberg]

Szülői értekezlet az új iskolában. Első mondat egy kérdés, mivel nem értem rögtön, nyilván svájciul van. Azt a nyelvet mondjuk úgy, hogy lassan értem, mert a mondottak 50-70%-át atfordítom németre és utána értelmezem. Tanár vár 3mp-et majd folytatta svájciul. Ekkorra sikerült dekodolni, hogy azt kérdezte, értjük-e, jo-e ha svájciul beszél, vagy váltson hochdeutschra

[diogenesz2020portugal]

"Mélységes mély a múltnak kútja."

Ezzel a mondattal kezdődik Thomas Mann József és testvérei című regénye.

Csodálatos mondat. A történelmi hűség kedvéért azt meg kell jegyezni, hogy ebben a “csodálatosságban” benne van a magyar nyelv szépsége, színes kifejezőképessége, és a fordító lenyűgöző kreativitása is, mert az eredetiben egyébként így hangzik: “Tief ist der Brunnen der Vergangenheit.” A mélység szó fokozásával azért mégiscsak kifejezőbb és szebb lett a mondat. Puritán, egyszerű szavak, mégis micsoda hatalmas térbe enged bepillantást, hiszen hol van a múltunk kezdete? Hol van a létezésünk legmélye és eredete? Hogyan láthatunk el addig? Hogyan tudhatunk arról, ami ott van, hogyan tapogathatjuk le, és hogyan ismerhetjük meg?

A pszichológusom egyszer megkérdezte, emlékszem-e a pillanatra, amikor megszülettem. Megdöbbentő kérdés volt. Őszintén szólva komolytalannak tartottam a kérdést: tuti nincs ember, aki emlékezne erre. Aztán eszembe jutott egy bő 30 éve lezajlott beszélgetés köztem és az anyám közt. (Soha nem hívtuk őt Anyának, Anyunak, nekünk mindig Mama volt.) Épp nálam nyaralt olyan felhőtlen boldogságban, ami ritkán adatik meg az embernek. Az együttlét minden pillanatát élveztük, talán soha nem nevettünk annyit, mint azokban a napokban. Épp a 70-es trolira vártunk, amikor váratlanul feltette a kérdést a megállóban: - Kisfiam, neked mikor lesz gyereked? Teljesen egyértelmű volt számomra, hogy akkor már tudta, hogy meleg vagyok, és talán azért is kérdezte meg, hogy végre ledobhassam a vállamról a titkolózás nyomasztó terhét. Mindig nagyon közel álltunk egymáshoz, de ez a 'titok' egyre mélyebb árkokat ásott közénk, és ezt egyikőnk sem bírta már elviselni. Mama szerette volna, ha végre mindenről beszélhetünk, mint évekkel korábban (és mint ezután egészen a haláláig). Mama több mint 12 órán keresztül vajúdott velem. Nehéz szülés volt, nehezebb, mint az ikerbátyáimmal, akik ketten együtt nem voltak olyan nehezek, mint én egyedül. Azt hiszem, engem jobban féltettek, mint a bátyáimat. Mama azt mondta, hogy én sebezhetőbbnek tűntem, mint ők. (Lehet, hogy szörnyű ilyet leírni, de én majd' 18 éven keresztül azt éreztem, hogy nem jó, hogy van két testvérem. A köztünk lévő 4 év korkülönbség túl sok volt ahhoz, hogy partner lehessek, és túl kevés ahhoz, hogy kistestvérként tekintsenek rám. Ott álltam egyedül a senkiföldjén, és csak egyre mélyebbre süllyedtem az önsajnálatban. A sors furcsa fintora, hogy míg az egyik bátyámmal egyre messzebbre, addig a másikkal egyre közelebb kerültünk egymáshoz az ezt követő években. Ezekbe a zivataros évekbe csak a szüleim szeretete hozott szivárványt.) Néha kezdem azt hinni, hogy az emlékezet határai szinte bármeddig kitolódhatnak. Mintha már emlékeznék az első szavakra, simogatásokra. Mintha felrémlene bennem néhány nyári délután. Mintha még mindig érezném apám és anyám első érintését.

Meddig kell és lehet elmenni, hogy találkozzunk igazi önmagunkkal? Meg lehet-e tenni ezt egyedül?

Ahogyan József Attila írja:

"Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz, hogy bennetek lakik, az bizonyos"

[fovarosiblog]

Sorozatok

Tessék, akkor itt az én listám a kedvenc filmsorozataimról az elmúlt 46 évből.

1899 (NETFLIX)

Mindössze 8 epizód. Egy hajóútnak indul, amit egy németektől az angolok által átvett hajóval hajtanak végre. Tipikus századfordulós szitu, mennek Amerikába egy jobb élet reményében. Aztán egyre furább dolgok derülnek ki az utasokról, aztán egyre megmagyarázhatatlanabb dolgok vezetnek újabb és újabb csavarokhoz. Minden rész nagyon izgalmas. A Dark alkotóitól.

DARK (NETFLIX)

Iszonyat profin megírt, nagyon izgalmas, de nem túl félelmetes sorozat. Egy német kisvárosban indul a sztori: egyik napról a másikra eltűnik egy gyerek. Azt már csak mi, nézők tudjuk meg a sorozat elején, hogy nem halt meg, hanem visszament az időben. Egy atomerőmű, egy barlang, pár eltitkolt múltbeli esemény teszi izgalmassá a folytatást. Ja, és a főcím mellett a zene is eszméletlen jó. Egy hátránya van: nagyon sok szereplővel játszik a sorozat, nehéz követni a sok szereplőt a több idősíkon. Én konkrétan leírtam a családokat, a családtagok neveit, hogy tudjam követni az eseményeket. Az első két évadot mindenképpen nézd meg. A harmadik évad nekem már sok volt, azt már nem néztem végig.

THE GOOD PLACE (NETFLIX)

Nagyon szórakoztató, jó humorú sorozat az emberi esendőségről, jóról és rosszról. Amikor a szőke hölgy végül rájön, hogy hol van, hát az a mondat azóta is mém - nem akarom itt és most lelőni a poént.

CHERNOBYL (HBO)

Már ma klasszikus darab a 2019-es sorozat. Iszonyat jó sorozat, mert nem dokumentumfilm. Bár törekedtek erősen a történelmi hűségre, a figurák szinte kivétel nélkül valós történelmi szereplők. De nem ezt tették meg lényegivé, hanem azt helyezték fókuszba, hogy ez a katasztrófa hogyan történhetett meg. Hogy mi az, ha az állam nem működik, ha felelőtlen emberek kerülnek felelős pozícióba. (Ne feledjük, 2017 és 2021 között az amerikai elnököt Trumpnak hívták.) Innen jön a klasszikus mém is: a sugárzásmérővel mért 3.6-os értékre mondott not good, not tragic.

THE LAST OF US (HBO)

Valamiért mindig az jut eszembe erről a címről, hogy lasszófasz, pedig az nem is jelent semmit. Általában véve totál hidegen hagynak a számítógépes játékokból készült filmek, mivel sosem vonzottak annyira a számítógépes játékok. Ez viszont üdítő kivételnek bizonyult. Az, hogy folyton újabb és újabb helyszínek felé mennek tovább, ahol újabb és újabb akadályokba ütköznek, eléggé mutatja, hogy itt egy ilyen adaptációról van szó, de itt végre sikerült egy jól kitalált sztorit végigvinni. Jók a karakterek, mindig van min izgulni, és az epizód végén nagyon akarod tudni, hogy innen mi lesz tovább. Ja, és ha egyszer véget ér a sztrájk az amcsiknál, akkor majd valszeg lesz egy újabb évad is belőle.

LOST IN SPACE (NETFLIX)

Elsősorban tinédzser korú gyerekeknek szánták ezt a "netfilxes e.t."-t, de jó lett, felnőtteknek is izgalmas. Mindig van benne valami izgalmas újdonság, és közben szájbarágás nélkül tanít arra, hogy állj ki a másikért, hogy együtt erősebbek vagytok, és még sok minden jóra. Amúgy ezt német nyelvtanuláshoz is be akarom majd vetni: németül, német felirattal újra végignézni az egészet.

STRANGER THINGS (NETFLIX)

Nekem a 80-as évek nosztalgia is beszippantós volt a walkman-es, utcán bicajozós világgal, az akkori zenékkel, bár a vasfüggöny túloldalán nyilván nagyon másképp volt ez, mint a trabantos oldalon. De a sztori is jó, a gyerekszínészek is jók, van benne felődés, nem csak ugyanannak az elpuffogtatása újra és újra - amiért például a Gotham-et hamar otthagytam.

BIG LITTLE LIES (HBO)

A sztori egy tökéletes világ leírásaként indul: kőgazdag családok egy tengerparti sáv mentén, mindenkinek szép a háza, új az autója, és az övé a világ legcsodásabb gyereke. Aztán kiderül, hogy ezek az emberek nagyon is esendők, az ő kis hibáikkal együtt. Aztán kiderül, hogy kis hibák helyett... de nem akarom lelőni a sztorit, nézd meg, nagyon izgi, thriller jellegű sorozat, részről részre egyre durvuló helyzettel.

PHILOMENA CUNK SZERINT A VILÁG (NETFLIX)

Rég láttam már ennyire röhögős sorozatot. Nálam ennek a kategóriának a Monty Python lesz az örök istencsászára, de ez a sorozat is rohadt jó poénokat dobál be játszi könnyedséggel. Habkönnyű szórakozás, de végre egy sorozat, aminél rendszeresen fel tudtam hangosan röhögni, hogy ÚÚÚRISTEN ÁÁÁÁ....

És most jössz te: adj hozzá még egy ajánlót!

[nitta86]

Diktatúrára nevelt nemzedékek

Szerintem azért is tartunk ott ahol, mert a rendszerváltás után is alig valaki értette a demokráciát, vagy akarta tudta átadni a fiatalabbaknak, így a rendszerváltás után született, vagy akkor iskoláskorú gyerekeket is még a diktatúrában való létezésre készítették fel. Otthon is, az óvodában, iskolában, sokszor még az egyetemen is.

‘86-os születésű vagyok, szóval még viszonylag a rendszerváltás környékén kezdtem az első osztályt. Az olvasókönyvünk még ugyanaz volt, mint a 80-as években, csak a kisdobosokról szóló részeket cserélték le random tájleíró költeményekre. (Nem sikerült tökéletesen a gyomlálás, a húgom szolfézskönyve pl. még tele volt mozgalmi dalokkal.) Pár év után viszont új tankönyvek jöttek, amik viszont tele voltak Horthy-nosztalgiával, még a gyerekek öltözéke a rajzokon is a 20-as, 30-as évekre hajazott. Ettől nem lett jobb semmi és kerültünk közelebb ahhoz, hogy milyen lehet egy szabad világban, demokráciában élni.

Áltsuli felsőben már volt ottalvós nyári tábor, na az is teljesen olyan volt, mint az úttörőtáborok, csak már másmilyen zászlót húztunk fel és más dalokat énekeltünk a tábortűz körül. Az évnyitó, évzáró évtizedek óta ugyanolyan. 

Az iskolai ünnepségek mindig is igazán abszurdak voltak, pl. minden október 23. mikor valaki elszavalta az Egy mondat a zsarnokságról című verset, mi meg egyenünneplőben, tornasorban szabályosan felsorakozva hallgattuk az iskolaudvaron.

Soha semmibe nem volt beleszólásunk. Persze papíron volt diákönkormányzat csak értelme semmi. A dolgokat mindig csak elszenvedtük, még a felsőoktatásban is, ahol a HÖK soha senkit nem védett meg a 95%-ot megbuktató tanároktól, csak bulikat szervezett meg a saját későbbi politikai karrierjüket egyengettek.

Nem tudtuk mi az az autonómia, nem tanultunk meg kiállni magunkért vagy másokért, az egész társadalom az igazodást várta el tőlünk.

A szerencsés kevesek megtanulhatták otthon, hogy milyen az ha van beleszólásuk a saját életükbe, de ez ritka volt. Gyakoribb volt, hogy huszonévesen tanultuk, hogy mit jelentene a demokrácia, egymástól, az internetről, a külföldi lapokból, de többnyire ez is az olvasott kevesek kiváltsága volt.

Autonómiát a pszichoterápián tanultam, de ez eléggé egyéni és nem társadalmi megoldás.

A legtöbb ember feje felett, még a velem egykorú harmincasok esetében is, úgy repült el az a pár év amikor szabad választások voltak, hogy észre se vette mije volt és mit veszített el.

[nyeznajka]

Vicces (avagy szomorú?) történet, ahol ismét kibukott a rég tudott dolog, miszerint nyeznajka vagyok.

Van a Tilos rádión egy nem túl rég kezdődött műsor, az Amiről nem lehet beszélni, ez a címe, filozófusok beszélgetnek. Elkezdtem szépen az első adástól hallgatni. Gondolom az a céljuk, hogy közérthető módon beszéljenek filozófiai alaptémákról. Namost ez vagy nem sikerül, vagy még inkább én vagyok túl buta ahhoz, hogy megértsem a témát. A sokadik adásban történt a vicces (vagy szomorú?) eset. A téma a relativizmus, amit nem sikerült persze teljesen megértenem, hogy micsoda is pontosan, de azt levettem (vagy félreértettem?), hogy a műsorvezetők az ellenkező állásponton vannak, nagyon nem értenek egyet a relativizmussal. Aztán az adás vége felé volt egy még számomra is érthető pár mondat, ahol egy ügy kapcsán leírtak egy relativista álláspontot, aminek annyire megörültem, mert érteni véltem amit mondtak, de persze pont hogy az jött le nekem, hogy ez a bizonyos relativista álláspont bizony az, amit én is gondolok. Vagyis hogy hát sajnos a rossz gondolkodásmódot követem, amit ők éppen kipellengérezni szándékoztak. Aztán persze nem sikerült rájönnöm, hogy ez miért is hibás álláspont.

Sziasztok, nyeznajka vagyok :)

Ez volt a konkrét adás amúgy:

[angelofghetto]

világkorszakok

Nem vagyok valami nagy filozofikus guru, csak érdekelnek más kultúrák, vallások, gondolkodásmódok. Van a hindu tanítás a Kali-jugáról, a megromlott, értéktorzult, lezüllött, istentelen korról, aminek vége az emberiség pusztulása, és utána jön az aranykor, a kör újraindul, hogy százezer éveken át fokozatosan romolva, alacsonyabb erkölcsiségű korokon át ismétlődjön minden.

Fájdalmasan ismerek rá napjainkra a leírásból, csak igazából az évszámokkal kapcsolatban vagyok kissé zavarban. Ezzel együtt nagyon úgy érzem, hogy rossz korba születtem, vagy ha mégsem, akkor nagyon magányosnak érzem magam, amiért ennyire kényelmetlen számomra az önzés, kapzsiság, hataloméhség, hazugság, erőszak világa.

Volt valami könyv, amit nagyon régen olvastam (talán még kamaszként), amiben az volt, hogy vannak, akik nem születnek le rendesen, hanem egy kis vékony szállal még kötődnek a nagy egyetemes lélekfelhőhöz (én így képzelem a születések közti állapotot, amiben a lelkek némileg összeolvadnak egy nagy közös gomolyba), és ezeknek az embereknek a kézzel fogható valóság sosem tud elég jó lenni, mert zsigerileg érzik a nagy tökéletességet egy kis részükkel, tehát ahhoz képest minden csak hitvány fantomkép. Ez nem kritizálás vagy lenézés formájában jelentkezik, inkább valami szomorú, betölthetetlen hiányérzetként.

Más oldalról furán érzem a világ pulzusát, akár évtizedekre előre megérzek dolgokat, bizonyos embereknek előre látom az életét, de nem merek ennek hangot adni, nehogy önbeteljesítő jóslat legyen belőle. Első benyomásként gyakran belelátok egy pillanatra emberek lelkébe, ilyenkor arra a pillanatra felfénylik egy-egy mondat, ami esszenciaként jellemzi az illetőt, és amit idővel felülírok a "tapasztalásaimmal", de legvégül mindig visszajutok az eredeti mondat igazságához. Volt már, aki azt mondta, vonakodik velem beszélgetni, mert olyan érzése van, mintha egyenesen belelátnék az agyába, és ez nagyon félelmetes.

Az ilyesmi hatalmas áldás, egyben átok. A jövőt látni nagyon hasonló ahhoz az érzéshez, mint mikor egy illatról, apró zajról bevillan egy nagyon régi gyerekkori emlék lenyomata. Biztosan rá lehetne erre tudatosodni, és kezdeni vele valamit, de nem török prófétai babérokra :)

De megint elkalandozok. Lényeg, hogy nagyon rosszul érzem magam ebben az anyagias, erőszakos, értékposványos világban. A pénz-hatalom-hírnév ördögi hármasa sok embert aljasít le a rovar szintre, bár bocsánatot kell kérnem a rovaroktól, mert nekik is megvan a maguk haszna (beporzás, hulladék eltakarítás, vagy csak hogy táplálékul szolgáljanak bonyolultabb élőlényeknek). Az én isteni hármasom, ami szerintem a világot és az egyént is előbbre viszi, az alkotó értelem, az őszinte szeretet és az intuíciók.

Az alkotó értelmet azt hiszem, nem kell magyarázni. Talán a szeretetet sem, bár ez nem az az arcra fagyott mosollyal előadott szenteskedő birkaság, inkább az, hogy a rossz dolgokban is meglátjuk azt a kis szépet, ami van, a gonosz emberekben meglátjuk azt a mély beteg rész, amitől szenved, és meg tudjuk sajnálni őt, hogy kisiklott miatta az élete, és hogy az erőszakos embereknél meg tudjuk találni azt a kis rést a lelkén, amiből kiindulva pozitív töltéssel tudjuk megszelídíteni. (Azt hiszem, ez a legnehezebb a mai világban, mert szinte szeletelni lehet a negatív feszültséget, a gyűlöletet, a dominanciaharcot.) Az intuíciók alatt azt értem, hogy nyitottak vagyunk, és érezzük a világot, ezáltal zsigerileg megértjük, és a döntéseinket, cselekedeteinket ahhoz tudjuk harmonizálni. Szerintem ez a képesség mindenkiben megvan többé-kevésbé, csak nem figyelünk rá, mert túl nagy a zaj kívül-belül.

Ha még mindig olvasol, gratulálok, de akkor is szeretlek, ha már abbahagytad.Talán Te is egy ilyen érzékeny lélek vagy, talán kinevetsz. Ha az előbbi, akkor jó, hogy mégsem vagyunk egyedül, ha az utóbbi, az nem az én problémám <3

[hicapacity]

"Apám függősége és halála adta a belépőjegyet önmagam megismeréséhez, a legnagyobb örökséghez, amit ember kaphat. Hálával gondolok rá."

Ez az idézet Békési Tímea addiktológiai konzultáns és munkatársai (Kassai Szilvia és Mucsi Georgina) által végzett kutatásból származik, ami a függőséggel küzdő szülők elgyászolásáról szólt.

A kutatásból kiderül, hogy az ilyen szülők gyermekei nem csak a szülőjüket gyászolják, aki ideje korán elment a függőség következményei miatt - hanem az elveszett gyermekkorukat is. Ami igazán soha sem volt. Elvették tőlük.

Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a fent idézett mondat mögött nagyon komoly önismereti munka áll. Hogy az élet egy tragikus eseményétől, ami először sokkol minket, ami felnyit egy csomó olyan sebet, amiről legszívesebben nem vennénk tudomást - eljussunk ide. A szégyentől és haragtól a háláig. Nem mindenkinek sikerül.

Hogy valaki képes hálával gondolni egy olyan szülő emlékére is, aki kudarcot vallott, mint szülő - ez sokak számára érthetetlen és felháborító lehet. Mert azt gondolják, hogy ezzel "felmentetést adnak" arra, amit a szülő tett. Pedig ez távol áll az igazságtól.

Amikor valami rossz dolog történik velünk, az első reakció: ez nem igazság. Miért éppen én? És akkor, abban a pillanatban, az ég világon semmi hálára méltót nem látunk benne. Gyűlöljük érte az egész világot. De mégis, néha ezek az önmagukban tragikus események vezetnek rá minket arra, hogy van valami dolgunk saját magunkkal. Hogy nem is tudjuk, kik vagyunk igazán.

Nem teszik jóvá a rossz eseményt, nem mentik fel, amit a szülő tett. Viszont elindít(hat)nak egy (terápiás) folyamatot, ami végül gyarapodásra szolgál - és másokéra. A traumatikus múlt erőforrássá válik. Ezt nevezik a szakirodalomban poszt-traumás gyarapodásnak (post-traumatic growth).

"Bizonyos értelemben a múltam az egyik legnagyobb kincsem, amelynek tükrében más, hasonlóan szenvedő társaimnak is segítségére lehetek a megfelelő platformokon," mondta el a kutatás egy másik résztvevője. "Ez ad erőt, ez motivál. Így születik a Borzalomból valami értékes."

Ezzel a poszttal egyben boldog születésnapot kívánok Békési Tímeának, az oldalát így találjátok: Békési Tímea szakmai oldal

[csacskamacskamocska]

Egy jó ismerkedős szöveg

kéne, ezen gondolkodtam éjjel. Hogy valójában, részben a tumblis kicsúfolásokból okulva, milyen is egy jó bemutatkozás. Sok hely nincs rá, csak pár mondat. Első változat: Én, én, én!!!!.... Én ilyen vagyok, olyan vagyok, mikkel foglalkoztam, mi érdekel, mit szeretnék még az élettől. Gondolva, hogy a LOVAG jön, érdeklődve nézi a fotómat (amit a barátnőm csinál hamarosan, hogy se túl kihívó, se túl apácás ne legyen, le kell cserélnem a mostanit) szóval lovag jön, hűdehelyes ez a nő, na nézzük, 165 magas (befér a lóba a kocsiba még fekve is) nem túl kövér, nem is deszka és asztamindenit mennyi minden érdekli a keresztesháborún kívül is, hát mivel én is egy ilyen érdeklődő, okos, nyitott lovag vagyok, aki a bádogjára is vigyáz, hát nosza! Beszélgessünk! (tegyük föl, hogy a lovag tud beszélgetni. Arról is kéne írnom, hogy az milyen, aki tud és milyen az, aki azt hiszi, hogy tud, pedig nem) De nem ez történik, hanem jön a 150 kilós segédjegyzőhelyettesalbérlő egértenyésztő lónepper és azt mondja, hogy ismerkedjünk! Jólnevelten reménykedem, hogy hamar rájön, hogy nincs közös jövőnk, de nem jön rá, mert nincs agya. Viszont kitartóan, bár unalmasan tud udvarolni. jajdeszép vagy. Hát mondom, hogy jajdeszépvagy!!!! Második változat: Inkább azt írni mit várok. Pfuj, pfuj, rengeteg elvárás, és mi van cserébe? – mondanák a kritikusok. Az elvárásokkal amúgy azoknak van bajuk, akik nem ugorják meg a lécet. Ha szembetalálkoztam egy olyan szöveggel, hogy bocs, de én csak a nádszál karcsú atomfizikusnőkre indulok be, akik nem idősebbek 25 évesnél, én csak továbblapoztam. Nem vagyok az, haladjunk. Nem váltott ki belőlem semmilyen indulatot. Hát valaki bármiféle elvárásai miért érdekelnének engem, amíg ő maga nem érdekel engem? Keresi a boldogságot, ahogy én is meg mások is. Legyen szerencséje! Az elvárásokkal inkább az a bajom, hogy rém unalmasak és a másik oldalról nehezen megfoghatóak. Légy okos! – mindenki, de tényleg mindenki okosnak tartja magát. Legyen jó humorod – akinek az alpári pinás-segges humorán ötvenen röhögnek, az is viccesnek gondolja magát. Legyél érzelmileg felnőtt – erről is csak utólag tudjuk, hogy nem voltunk azok. Ezek nélkül nem tudok élni. Konkrétan fizikai fájdalmat okoz, ha a másik emberben ezek nincsenek meg. Nem akarok olyanokkal kapcsolatot tartani, akik ezeket nem hozzák kellően magas szinten. Amúgy itt szokott elbukni az ismerkedés. Te butább vagy nálam, te nem érted a viccet és nem tudsz lazulni, te meg nyafogósabb vagy mint én. :( Búcsú. Mint látható, semmi anyagi elvárás nincs. Ami nem igaz. Az ember alapból feltételez és elvár az övével minimum egyszintű egzisztenciát. Hogy a másiknak van egy rendezett élete, egy jövőképe az öngondoskodásról. Harmadik változat: Ez a szerencsejátékos változat, amikor az ember valami roppant kreatív szöveggel áll elő, bízva benne, hogy az ideális partner és kizárólag az ideális partner harap a dologra. Elárulom hogy a kreatív emberek más kreatív emberek kreatív szövegeire nem vevők. Mert a társkereső jobban hasonlít egy áruházi katalógusra, mint egy magazinra. Ki venne meg egy barkácsgépet amihez az a szöveg van, hogy éjszaka nem használható, mert pihennie kell, nyáron vigyük ki a szabadba és tegyük a fűre, időnként pedig engedjük, hogy más barkácsgépekkel találkozzon. stb, stb. Negyedik változat: Elvont szépirodalmi idézet. Szerelemről, halálról, lélekről, szeretetről. Ez szerintem jó. Garantáltan csak érzelgős debileket vonz. Akinek olyan kell, ennél jobb nincs! Ötödik változat: Úgy se. Itt úgyse találom meg, nem hiszek benne, és hasonló rinyálós, nemvállalós, buta szöveg. Tökéletes mágnes az anyáskodóknak ÉS a narcisztikusoknak, pszichopatáknak. A gondoskodók rátapadnak a reményvesztettre, az agresszorok pedig megérzik a vérszagot. A passzív agresszió szagát. Szóval kéne egy jó szöveg, kicsit én, kicsit te, kis kreatív, némi érzelem, némi bölcs belátás.

Egyszer régen írtam egy jó szöveget. Kb az volt, hogy olyat keresek, aki legalább azokat meg tudja csinálni, amit én. És felsoroltam, hogy miket csinálok. Többen is azt mondták, hogy nagyon jó, nagyon találó, nyilván kamuprofil, én biztos férfi vagyok. :/

Most akkor tudni kéne, hogy milyen vagyok, mit szeretnék és hogyan lépjek tovább. Nem csinálná meg valaki helyettem? Én meg a beszélgetős résznél beszállnék.

[tobbpenztazembereknek]

Az első, 1908

Ma már burleszkbe illő jelenetként írják le, ám akkoriban nem kevés riadalmat kelthetett Budapest első bankrablása, melyet a 22 éves Piaskovszky József és a 23 éves Antosievits Gyula követett el egy-egy Browning típusú fegyverrel. A korabeli sajtó adta nekik a magyar nevet, valójában két orosz gyári munkásról volt szó, akik még csak nem is beszéltek magyarul; külön jegyzetbe gyűjtötték össze, mit üvöltsenek pontosan, amikor majd betörnek a bankba. Az egyik ilyen mondat az újpesti (Árpád utcai) bank fiókvezetőjének, Devellák Károlynak szegezett „Ön vagy most azonnal kifizet nekünk negyvenezer koronát, vagy halál fia” volt, ám mivel ennyi pénz nem állt rendelkezésre, a pénztárból, a bankfiókból és a bezsákolt ezüst aprópénzekből szedték össze a kétségbeesett alkalmazottak, sőt még segítettek is a pénzzel teli zsákok kicipelésében és felrakodásában a bérkocsira.

@eperszagucigany

[streetwombat]

Ma ismét fontos dolgok: 1988 és a Fast Car. Tracy akkor már két éve megírta, közben készült el az album anyaga is. Ő történeteket írt, dalokat, amik az emberek életéről szólnak: itt egy párról, akik valahogy próbálnak az életben elboldogulni. De az élet nem mindig jön ki úgy, ahogy reméljük… Sok dalnak kanyarok vannak a történetében, itt egy törpetacskó volt az első hallgató és küldte a pozitív visszajelzést a dalra, az első fellépés pedig a Nelson Mandela 70th Birthday Tribute -n volt, ahol nem más, mint Stevie Wonder lépett volna fel, de nem találta a szintijéhez a MIDI-s floppy-t! (hasonlók most is előfordulnak, csak USB-vel). Kitört a pánik, hogy akkor most ki lépjen fel addig, és Tracy jött (korábban aznap délután már fellépett, de a Fast Car nem ment le akkor) két dallal (a másik a „Across the Lines”-volt). Kiállt, csak egy gitár, egy mikrofon. A többi már történelem. Grammy ’89, ahol a záró dal ez volt.

Nem minden dal születik azzal, hogy pontos a célja az írása során, és itt sem ez volt. Tracy-t édesanyja egyedül nevelte fel, és az ő élete, kapcsolata volt valahol az alap. Az emberek magukra ismerte a történetben (és leveleket írtak erről, mert ’88). Mert ez az élet története maga, van, akinek az életében nem akkor jön el ez a pont, amikor előszőr hallja, van, akinek tegnap, van, akinek majd holnap. Lehet van, akinek soha, de az lehet nem is munkásosztályból származik.

Mindenki dúdolta, bár Franciaországban sokáig még a rádiókban sem ment ez a száma, talán mert ott a „Car” nem annyira szerves része a kultúrának, mint mondjuk az USA-ban, viszont a forradalom, az igen, így a „Talkin’Bout A Revolution” viszont nagy siker volt ott.

Luke Combs (33, elég megasztár Country énekes) adja most elő. Gyönyörű az egész. Ez volt az első dal, ami az apjával kapcsolatos (amikor együtt utaztak az autóban), majd ezen a dalon tanult meg gitározni. És előadja, erősen követve az eredetit, de attól még nagyon country. Tracy nagyon átgondolja ki dolgozhatja ezt fel. Nem ritka, hogy férfi előadóknál a „And I work in a market as a checkout girl” rész változhat, de ő így adja elő.

Lehet egy újabb generáció ismeri meg a dalt, és gondolja át az életet. Egy fekete énekes dala a Country sikerlistákon egy szakállas nagydarab fehér énekestől, változik a világ, már nem ’88 van.

Vannak a dalban erős döntések, nekem ez a mondat jut sokszer eszembe: „I said, somebody's got to take care of him, So I quit school, and that's what I did.”

[mtahooligans]

írt a telexre egy választási rendszerekről szóló cikket Csóka Endre és Tóka Gábor. a cikknek az utolsó bekezdésében van pár mondat, amivel egyet tudok érteni ("Ilyenkor egy összességében arányosabb választási rendszerre van szükség, azért is, mert máskülönben nem fogják elfogadni a feltételeket.") Amúgy elég borzalmas.

Az az állítás, hogy valamilyen preferenciális (több X-es vagy sorrendes/instant run-off) >>jobb<< jelölteket, képviselőket lehet találni. A mit jelent a jobb kevésbé van kifejtve. Pedig nagyon egyszerű végiggondolni: az ilyen rendszereknek az a következménye, hogy ha van egy darab lineáris rendező elv a jelöltek között, akkor az ezen rendezés szerinti középutas (legalább közepesen erős) jelöltek lesznek előnyben. Tipikusan a rendező elv a bal-jobb felosztás szokott lenni, de szerencsére mi ebben is speciálisak vagyunk, és a magyar ellenzék rendező elve, hogy milyen messze vagy Gyurcsány Ferenctől. Nem olyan nagy azért a különbség, de az antiGYF-skála kb így nézett ki az 21/22-es összefogásban: DK-MSZP-P/LMP-Momo-Jobbik.

Legyen itt néhány példa, hogy milyen következménye lenne/lett volna a Tókáék által javasolt rendszereknek. Sehol nem veszem figyelembe, hogy lehetnek annyira jó jelöltek, akik párthovatartozástól függetlenül népszerűek tudnak lenni, mert ez mindhárom rendszerben (egyX, többX, instant run-off) változást hoz.

szóval 2021 magyar ellenzéki előválasztás, Budapest. a teljes ellenzék kutyák, MH nélkül valahol 50%-nál, P 5-7?, LMP 3-4? de Momo inkább 15. Azaz arányosan a 18 budapesti jelöltből járna 2 a P-nek, LMP-nek 1, de minden bizonnyal 0-t nyernének, mert nem tudják kiejteni a Momo jelöltjét.

Spanyolország most: a szocdemeken és a néppárton kívül nem nyerne senki semmit kivéve ha egyes tartományokban nemzetiségi alapon összeállnak. Németország kb az utolsó 2021-es választásig ugyanez.

és akkor ahol a leginkább ilyesmi rendszer van: Franciaország (csak egyéni körzet, két forduló, ha elsőben nincs senki 50% fölött, másodikba első kettő meg aki még 12,5% fölött). ez volt a biztosíték arra, hogy a széljobbnak és a szélbalnak ne nagyon legyenek képviselőik, meg ha az elnökválasztás második fordulójába bekerül az éppen aktuális LePen, akkor ne legyen esélye. aztán ennek látjuk a következményét: 22-ben már jópár olyan körzet volt, ahol a második fordulóba a szálbal és a széljobb jutott, illetve volt olyan körzet, ahol az egyenest bezárták körbe és a szélX (vagy egy elegendő része) már inkább nem középre, hanem szélY-ra szavazott. az EP választáson békazabálóéknál a szélbal+széljobb pártkora leadott voksok többségben lesznek. valószínűleg nem igazán függetlenül a normál parlamenti választási rendszerüktől.

és hát nagyon sok nyugati országban erről szól a 21. század, hogy hát a centrum annyira nem vonzó, úgyhogy nagyon furcsa pártokat emelnének hatalomba emberek. azt, hogy kevésbé legyenek furák, meg hogy kevesebben akarják őket, leginkább úgy lehet elérni, ha odaengedik őket legalább a parlamentbe. (pl most Wilders a kormányalakításért elég sok mindent elengedett volna. furi lesz, hogy ha most hogy nem jött össze, visszamegy mindenben a régi álláspontjához. persze ki tudja.)

szóval én se szeretem a DK-t, de azért nem írok olyat, hogy ha egy választási rendszer nekik nem jó, akkor az jobb jelölteket ad. maradjunk talán annyiban, hogy az arányos rendszer (amin különböző szempontokból lehet kicsit torzítani) szolgálja azt, hogy minden vélemény reprezentálva legyen a törvényhozásban.

[thisisnotadiehardmovie]

Van egy ilyen bakancslistás félelmem, hogy egyszer összekapjuk magunkat, elköltözünk Hawaii-ra és minden magyar vonatkozású rendezvényen a Tvrtko-val kell majd smúzolni. Itt vagyok a világ másik felén, megyek be a túraszervező irodába és az első mondat, amit meghallok: ....és majd mindet jól megkúrjuk, baszdmeg!

Csodás napoknak nézünk elébe!