#dolgozom

[zoeeozzoeeoz]

Hétfő reggeli, első Vevőm:

Vevő: morcosan, sértődött hangsúllyal: Jó reggelt! Kb 2 hete készült el a rendelésem, ha minden igaz. Azért jöttem.

Én: Név alapján kikeresem, oda adom.

Vevő: Vártam a hívását, hogy készen van. Miért nem hívott?

Én: Elnézést kérek, de mi nem szoktunk senkit hívogatni. A rendelés leadásánál mindig megmondjuk mikorra lesz kész, és onnantól a Vevő dönti el, hogy mikor jön érte.

Vevő: Megadtam a telefonszámomat is, és megbeszéltük, hogy hív.

Én: Biztos nem. Nézze, itt a megrendelőn sincs felírva a száma. És nem szoktam senkit sem hívogatni. De mutatom a többi megrendelőt is, senkinek nincs felírva a száma, uh nem csak az Önét nem írtam fel.

Vevő: De!!! Miért nem hívott??!!

Én: Miért növeljem a telefonszámlát felesleges hívogatásokkal, mikor a rendelés leadásánál megmondom hogy mikor lehet érte jönni? Meg hogy hívtam volna, ha nincs meg a száma?

Vevő: Nekem azt mondta, majd hív!

Én: Tuti nem, hisz a száma sincs meg. Szerintem valakivel össze téveszt.

Vevő: Totál idegesen: Mit javasol, hogyan oldjuk meg a problémámat??!!!

Én: Tudom javasolni, hogy esetleg írja be a telefonjába a dátumot, esetleg emlékeztetővel is.

Vevő: Szinte már ordibálva: Utálom a telefont! Miért nem hívott???!!!

Én: Elmondtam, hogy miért nem hívtam. Kérem ne ordibáljon velem!

Vevő: Oldjuk meg a problémámat!

Én: Rendben. Akkor mondja meg a telefonszámát, és most azonnal itt, maga előtt, fel fogom hívni Önt, hogy készen van a megrendelése.

Vevő: Lefagy........

Én: Esetleg tudom javasolni még, hogy vegyen fel egy személyi asszisztenst, aki majd intézi ezeket az ügyeit. Ha már ennyire utálja a telefonját.

Vevő: Felkapja a rendelését, amit már szerencsére előre kifizetett, és rám csapja az ajtót.

Érdekesen indul ez a hét........

[nehazuddhogyszeretsz2]

" A barátaim kérdezték, hogy hol vagy, és miért nem hoztalak ? "

[drakvuf]

Helyzetfüggő. Általában nem, de ha a nő én vagyok a férfi meg 😍Apró Anna😍 milliomos üzletasszony, akkor abszolút bunkóság a részéről elzavarnia engem dolgozni.

[kertikavics]

Most komolyan a kedvenc online manga oldalam nem működik? Egy lassú pénteken?!

Hát már az internet is dolgozni küld?!

[zoeeozzoeeoz]

Volt egy kisebb gond, az egyik gépemmel, amit nem tudtam megjavítani, és ezért kerestem a szerelő srácot, de hiába hívtam, nem vette fel, nem is hívott vissza. Egy hét után elkezdtem keresni másik szerelőt. Találtam is egy szimpatikus hirdetést, felhívtam. Egy nő vette fel.

Én: Jó napot kívánok, XY vagyok a Zs cégtől, és a szerelővel szeretnék beszélni.

Nő: Miben segíthetek?

Én: A szerelővel szeretnék beszélni.

Nő: Mondja már mi a baja!!!

Én: Elnézést kérek, nem akartam felidegesíteni, Ön a szerelő?

Nő: Nem. Én a felesége vagyok.

Én: És beszélhetnék akkor a férjével?

Nő: NEM! Mondja el nekem , mi a gondja a gépének, azt majd én elmondom a férjemnek ha ráérek, és majd vissza hívja Önt, ha úgy itéli meg, hogy érdemes.

Én: öööööööööööö..............ez most komoly?

Nő: MONDJA MÁR AZ ISTEN SZERELMÉRE! NEM ÉREK RÁ ÓRÁKIG ITT SZARAKODNI MAGÁVAL!

Én: bip-bip-bip-bip

Miután leraktam a telefont, még egy darabig próbáltam helyén kezelni a dolgokat, de nem sikerült. Nem kicsit felbaszott idegileg a dolog. Aztán miután lenyugodtam, kinevettem saját magam, de közben morgolódtam, hogy "Karcsiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii hol a fenébeeeeeeeeee vaaaaaaaaaaaaaaaaagy????" Karcsi a szerelőm. Kérdésem eljuthatott Karcsihoz, mert miután elkezdtem ismét másik szerelő után nézni, Karcsi végre előkerült.

Karcsi: Bocsánat, hogy nem jelentkeztem, de történtek dolgok, majd mesélek. Mi a gond?

Én: Megmentőm! Szóval ez lenne.

Karcsi: Oké, holnap bent leszel reggel fél 7-kor?

Én: Simán! Gyere.

Karcsi jött, szerelt,mesélt, és ugyan olyan gyorsan és csendben el is tünt ismét, ahogy jött.

Már el is felejtettem az egészet, eltelt vagy 2 hét! mikor ismeretlen számról hívnak. Ezeket nem szoktam felvenni, de most még is.

Pasi: Helló! A feleségem mondta hogy keresett.

Én: Tuti nem. Ki maga?

Pasi: Szerelő vagyok. Miről lenne szó?

Én: Jaaaaa, igeeeen. Kb 2 hete kerestem önt, egy gépem szerelése miatt, de azóta...

Pasi: Nem hagyja végig mondani, belevág a szavamba: A lényeget mondja Kedves, nem érek rá litániákat hallgatni!

Én: ...............már megoldódott . Thx hogy vissza hívott.

Pasi: Asszonyom! Elmondja végre, hogy mi a gond a gépével?

Én: Ez és ez volt a gond vele, de mint mondtam az előbb, már megoldódott.

Pasi: Oké, nem megyek ki Önhöz, mert messze van,(címet még nem is mondtam) be kéne hozni a gépet, és majd el is kéne vinni, ha megcsináltam.

Én: Ember!!!! Ez egy ipari gép! Biztos nem fogok teherautót, meg rakodó embert bérelni a maga kedvéért! Az ilyen gépeket helyben szokták/kell szerelni.

Pasi: Akkor nem lesz megszerelve!

Én: Már megszerelték! Az előbb, többször is mondtam, hogy már megoldódott a dolog.

Pasi: AKKOR MEG MI A @@@@@@@@@@@@@ ÉRT HIVOGAT ENGEM, ÉS TART FEL A MUNKÁBAN???????@@@@@@@@@@@

Én: Őn hívott vissza. Mint mondtam, a legelején, már megoldódott!

Pasi: @@@@@@@@@@@@@@@@

Én: bip-bip-bip-bip

Nem kommentálom, nem írom le a véleményem, már lehiggadtam.

[udv-wilson]

Ferike

-- így hívja néni a nemrég meghalt férjét, az egykori egyetemi tanárt, valahol egy I. kerületi örökpanorámás társasház harmadik emeletén.

A negyediken van a munkahely, ahol dolgozom, alattunk a budai polgárság krémje, ahol 8-tól 5-ig ezen polgárság része lehetek munkaidőben.

A néni törékeny, alacsony, izléséses szőkére festett hajjal, papírvékony, de éppencsak ráncos bőrrel. Nyolcvan éves, egykori történelemtanárnő. Minden ízében kellemes, idős nő.

Először csak köszöntünk egymásnak, aztán amikor reggelente szinte egyidőben érkezünk a gondozónőjével, aki a bevásárlását intézi, sokszor összefutottunk, és ezek a találkozások egyre szélesebb mosolyt szültek az arcunkra.

A köszönésekből hogy-tetszik-lenni? vált, majd jaj-de-örülök-hogy látom! lett.

Kapcsolatunk fordulópontja talán akkor jött el, amikor egy óriási pálmát kellett a terasza egyik részéről a másikra elvinni. Akkor egy kollégámmal segítettem. A kollégám lelépett, én ott maradtam, mert nem nézhettem, hogy a kiszóródott vir��gföld a patyolattiszta lakásban maradjon, és összesöpörtem.

A néni azóta szinte minden héten jár föl hozzánk, hol egy csavart kell meghúzni nála, hol a hűtő magasan levő konnektorját kell kihúzni a leolvasztáshoz.

A héten kétszer is volt fönt a néni az irodában, ilyenkor mindig nagyon szabadkozik, hogy már megint zavar, de hát, ugye, egyedül él, Ferike, az egykori egyetemi tanár férj, aki ezeket a dolgokat intézte, nincs már -- mondja kényszeredetten, de nem panaszként, csak magyarázatként.

Az első esetben nem működött a vonalas telefon.

Amikor beérkezem a lakásba, mindig megfutjuk a köreinket a cipővel és azzal, hogy megkérdem, bemehetek-e, illetve elmaradhatatlan a helykínálás is. A cipő mindig marad, és mindig bemehetek a lakás különféle helyeire és helyet sem foglalok.

A telefon süket volt. Tárcsahang (mondhatni, nyomógombhang) volt, de vonal nem volt, így kerítettünk gyorsan egy másik telefont, de az is hasonló hibát mutatott, tehát vélhetően nem a telefonnal van a baj. Újraindítottam a routert, lett vonal és boldogság is. De hát, ha már ott vagyok - kérdi - nem hívnám-e fel a Vízműveket, mert azért szeretett volna telefonálni, mert a vízóraállást be akarja jelenteni, és hát ezt is Ferike, az egykori egyetemi tanár intézte, de ő már, ugye, nincsen és ő még - mondja a néni - főzni sem tud szégyen ide, szégyen oda, ugyanis mindig Ferike főzött, közben meccset nézett, ő gondoskodott mindenről, csak hát, ugye, már Ferike nincs és el van veszve sok dologban, mondja.

Felhívtam a Vízműveket, kiderült, nem most van diktálási időszak, elmagyaráztam mit, hogyan kell, váltottunk néhány kellemes és udvarias, de egyre inkább mélyebb mondatot, és mentünk a dolgainkra.

A második alkalommal a héten a tévével volt baj: nem volt adás.

Lementem a nénihez, megfutottuk a köreinket, cipő, helykínálás, egyebek.

A néni odahordott minden, a lakásban fellelhető távirányítót. Ezeket szépen kiválogattuk, melyik tartozik ide, melyik nem, nézem a készüléket, bekapcsolom, van adás. Kikapcsolom-bekapcsolom, van adás. Megint, megint és újra. Nyugtázzuk, hogy valószínűleg csak összekeveredett valami valahol, és nem akarom észrevenni, hogy minden jól működött, csak összezavarodott a néni. Telik az idő.

Tudja - mondja az asszony - Ferike intézte ezt, csak ő most már nincs, ő az egyetemen volt tanár -- teszi hozzá. Képzelje - folytatja - a szekrényében most találtunk egy nagy táskát, tele filmekkel, de azok Ferike szobjában vannak, nem is nagyon megyek oda be, de hát az unokák, ha jönnek, ott alszanak, ott néznek tévét, és ha már itt vagyok, megkérhet-e, hogy azt is nézzem meg?

Bemegyünk a kisszobába (Bemehetek? Temészetesen.), ott egy tévé és egy videomagnó. Mutatja a néni, hogy látom-e, hogy mennyi filmet találtak abban a táskában, ami Ferike szekrényében volt, aki az egyetemen volt tanár -- és mutat a polcnyi vhs kazettákra. Nem is tudta, hogy vannak ezek, és az unokák most megnézetik vele mindegyiket, ki fogják kérdezni -- hallgatom a nénit.

Teszek-veszek, dugom össze a kábeleket, kapcsolom a tévét, bejön az M1, helyben vagyunk, van adás.

Kipróbáljuk a videómagnót is? - kérdezte a néni. Hát hogyne, és kicserélem a kábeleket. - Mutassam meg, hogy kell kezelni, vagy tetszik tudni? - Hát, ha nem nagy teher... Mutatom, mondom, többször, és újra és megintcsak. Ezt meg kell nyomni, ezzel állítjuk le, ezzel indítjuk el, satöbb.

Beteszünk egy kiválasztott kazettát, ami ott volt a videó mellett, amit alighanem az egyik ottalvó unoka nézett.

Nyolcvanas évek legvégén- kilencvenes évek legelején vagyunk abban a pár pillanatban. A helyszín egy házasságkötő terem. A névtelen operatőrünk követi a az ifjú párt és a kedves egybegyűlteket.

A néni némán áll mellettem, csak mutogat, az egyik ember ő lehet negyvenévesen, két fejjel magasabban, a másik Ferike, az egyetemi tanár, jovális, szemüveges, középkorú, jó kiállású ember aki az egyetemen tanított, de ő, ugye, már nincs.

A néni megnémult, dől a könnye.

Ömlik, záporozik ebből a kicsi, törékeny, egykori történelemtanárnőből a könny, itt a polgári milliőben valahol az első kerület örökpanorámás, budai hegyekre néző társasház harmadik emeletén.

Gyorsan kikapcsolom a videót, rendezgetem még az elemeket, a néni zokog, rázkódik a sírástól, próbálom egy barátságosan, de nem tolakodóan az együttérzésemet kifejezni azzal, hogy távolról a vállára teszem a kezemet.

Elmegyek, elköszönök.

Zárnám az ajtót kívülről, de a könnytenger között kiszól a néni:

arra kérem, nagyon szeresse a feleségét!

Az ajtó becsukódik, magára maradt a néni Ferikével, az emlékekel és ezzel a feloldhatatlan, megérthetetlen idő múlásával.

[agoston-a-nuklearis-baromfi]

Szombat délután a könyvfesztiválon leszek, és szívesen írok és rajzolok valamit azoknak az Ágoston képregényfüzetébe, akik erre igényt tartanak.

És azt is megmutathatom, hogy milyen rajzokon dolgozom mostanában.

Ott tali!

[haelhetekevvelakifejezessel]

Hány év a gyász? Meg átlapolhatnak-e, vagy egymás után kell őket számolni? Mi az illő? Duplán számít-e egyszerre kettő, vagy szimultán kell őket számolni? Ér-e több kreditet a fiatal, mint a vénebb? (És ki és kinél és hány évente és mennyinél?) Mikor kell elkezdeni meg mikor illik befejezni? Meg ugye mi a faszról is van szó ilyenkor, hogy gyász? Úgymond mi a bánat is?

Hogy tagadás, alkudozás meg elfogadás. Meg harag és a többi lehetetlen baromság, amiket szigorúan lineáris grafikonon az orrod alá tolnak, és tessék, egy bevásárlóközponti útjelző rajta: "ön itt áll most". Holnap majd eggyel arrébb. Majd a sportrészlegnél talán.

Hát: biztos, hogy arrébb, csak már most is téved, ahogy szokott ezeknél a sarlatánoknál lenni. Az a kép jut eszembe, amit az akárhanyadik marsjáró robot készített a távoli Földről, és valami véletlenül épeszű ember rátűzött egy kis táblát: "ön itt áll most". Hát szerintem ez az úgynevezett gyász.

Volt a H. Kati (vagy van, csak már nincs), akivel jó viszonyban voltunk, amíg el nem küldött a kurva anyámba (valószínűleg mindenkinek így volt egyszerűbb), az apám jóbarátja volt, ő mondta egyszer vigasztalólag: nekem tizenöt éve halt meg anyám, de ma is beszélek hozzá. A Kati vagy száz éves, de legalábbis most hetvenöt, amennyiben együtt voltak egyetemisták az apámmal. Nekem hét éve halt meg az első (születési sorban utolsó) öcsém, és már nem beszélek hozzá nagyon. Apámhoz se, pedig ő csak most lesz három. De tegnap este is vele álmodtam: hozott valami ételt, figyelmességből, mert tudta, hogy itthon dolgozom és nincs időm enni, lerakta az íróasztalomra, de rögtön visszajött és a felét mégis elvitte. Biztos anyámnak elfelejtett hozni -- röhögtem magamban, és ennyiben is maradtam vele. Ezért hívogatott mindig az öreglány, ti. az anyám, ha kettesben találkoztunk az apámmal. Apám pedig "..Elvégre akkor jön-megy, amikor akar, tizenhárom éve halott. Holnap éjjel majd, talán. Úgy tűnik, mostanában szeret velem lenni egy kis időre." -- olvastam az egyik nap egy versben. Az enyém még nincs három éve, mégis ugyanezt csinálja. Mikor illik ezt elkezdeni? Vagy mikor illendő befejezni?

Elvégre is soha, vagy pediglen azonnal, amennyiben a hullák az égből mindent látnak. Időnként elképzelem, hogy zombikkal van teli a mennyország.

Tesóm, a másik (az, tényleg másik) jót röhögne. Vele nem kell ilyen olcsóságokon szórakozni, remekül diskurálunk. "Baszd meg, Kata, mondtam, hogy nem fekhetsz le a barátaimmal!" De nem is a barátod, csak a szomszéd, aki megvette a lakásodat. "Azzal meg pláne!" De csak beázott a vécéd, amikor már megdöglöttél, és azt is nekem kellett megoldani. "Leszarom bazmeg!" A konyhaszekrényed is leesett, azt is nekem kellett, meg az egész hagyatékit is, meg a muttert is, meg Isti sem áll velem szóba már, meg Anitához sem mehet a fehér, mert lepisálta a kanapéját. Egyszer. "Leszarom." Jó, de... "Leszarom." Akkor én is!

Aztán egy ideig nem áll szóba velem, de amikor írom, hová mentünk síelni meg ilyenek, akkor azért örül.

Én meg csak azt nem tudom azóta eldönteni, hogy ha akkor nem hal meg, akkor nem nekem ázik be a vécé és...

nem nekem kellett volna az egészet, most meg az egyik szemem nem tud igazán sírni, a másik meg nem tud igazán nevetni. Talán egy közepes agyvérzés segítene, múltkor is a Marika csak a fél szájával már meg minden -- gondoltam az autóba visszaülve. Aztán elmentünk egy vidéki ház felé a következő síelést megtervezni az apám gyűrűjével az ujjamon, tesómmal a fejemben. Anyámra, érdekes, a következő két napban egyáltalán nem gondoltam.

[otthonzulles]

a holnap reggeled az a ma reggeled haver 😂

give me money pls

[oldmacykerenew]

Most komolyan…

KEZZEL keszult tyukocskak, van amelyik mas fonallal keszul, picit kisebb lesz, van amelyik nyomottabb, van amelyik mas feju… dobozban kuldom oket, az is osszenyomja a belso tolteleket es “vissza kell razni” :D

Most en is csalodott vagyok, mert eddig senki sem kotott bele ezekbe a dolgokba es tetszettek a horgolt cuccaim. 🥺

Ezeket tegnap adtam at… ezeken is latszik, hogy van amelyik nagyobb, van amelyik kisebb, ilyen a feje, meg olyan…

Nem gyartosoron csinalom oket, barmilyen hihetetlen is. 😀 es mivel anyagban ugyanannyi megy el ra, ugyanazzal a mintaval dolgozom, ami “kisebbre” sikerul a fonal vekonysaga miatt, a kisebb sem lesz olcsobb.

Nyugodtan irjon, aki csalodott a csomagjaban, en is tanulok ebbol… valoszinu ki kell emelni, hogy “Nem gyartosoron” keszulnek..

Ui.: MIERT???

[zoeeozzoeeoz]

Vevő: Egy sima vonalas füzetet kérnék.

Én: Simát, vagy vonalasat?

Vevő: Csak egy sima vonalasat.

Én: .......

Vevő: .....????? Betűzzem, vagy mi? Egy sima vonalas füzetet kérnék.

Én: Értem én hogy egy füzetet szeretne, de simát, vagy vonalasat?

Vevő: Mosolyogva: egy vonalasat.

Én: Milyen méretben? A/5, A/4, spirált, vagy normált, dekórós elejűt, vagy natúrt?

Vevő: Mondom, egy egyszerű, sima ,vonalas füzetet kérek.

Én: pillázva.............

Vevő: ........? Azt a kicsi kéket kérem ott a háta mögött, a 2.sorban, balról a 2. stóc.

Én: Leveszem, oda adom, fizet csá!

Azt már meg sem jegyeztem, hogy nem a kicsit volt az általa megjelölt helyen, hanem a nagy A/4-es, de ezen már nem mertem fennakadni. :(

Azért egy Papír-Írószerben kevés, és nem egyértelmű infó az h "sima vonalas füzetet kérek". :(

[diogenesz2020portugal]

Kivételes dolog, ha az ember halála előtt néhány perccel találkozik egy angyallal.

A hajléktalanszállón, ahol dolgozom, összeesett egy asszony. Nem volt már fiatal, de teljesen egészségesnek látszott. Halkszavú, mindenkivel kedves nő volt. Annyira csendes, hogy szinte észrevétlenül mozgott közöttünk az elmúlt hónapokban. Nem akart senkit sem zavarni. A szociális munkás kollégák gyakran beszélgettek vele, és úgy tűnt, találtak megoldást a helyzetére.

Azonnal mentőt hívtunk hozzá, közben a feje az ölemben pihent, a kollégám pedig a kezét fogta, és biztatóan mosolygott rá.

- Tu és um anjo - mondta a néni alig hallhatóan. - Ajudas-me? Tenho medo.

- Não tenhas medo, não estás sozinha - válaszolta a kollégám szeretetteljes mosollyal.*

Alig két-három perc telt el így, aminek egy mély sóhajtás vetett véget. Az újraélesztést nemsokára már a mentősök folytatták, sajnos sikertelenül.

Vannak pillanatok, amik örökre beleégnek az ember agyába-lelkébe. Tudom, hogy irracionálisan hangzik, de ott valóban egy angyal fogta egy távozóban lévő ember kezét. Egy angyal mosolygott rá olyan szeretettel, amire nincsenek szavak. A legszebb mosoly volt, amit életemben láttam.

A néni nem volt egyedül.

*- Te egy angyal vagy - mondta a néni alig hallhatóan. - Segítesz nekem? Félek.

- Nem kell félned. Nem vagy egyedül - válaszolta a kollégám szeretetteljes mosollyal.

[kgyst]

Teljesen elképesztő helyen dolgozom

Foggal-körömmel ragaszkodnak hozzá, hogy szoftverfejlesztőként bejárjak a világ faszára.

A falak remegnek, mert mellettünk van kb. az ország legnagyobb vasúti pályája, állandóan jönnek a vonatok

A kertészek folyamatosan berregtetik a berregőket az ablak alatt, az asztalomtól 5 méterre

Az alatt az egy év alatt, amióta itt vagyok, a kb. 200 négyzetméteres épületünk folyamatos felújítás alatt áll. Vésnek, bontanak, dübeleznek, mindegy, csak hangos legyen.

Fölöttünk van a ferihegyi 13R siklópálya is, de az nem zavar.

[gregpostok]

[rblc]

Teri néni

Ismét tropára ment a hátam. Ma itthonról dolgozom, fekve, pihentetve.

Délutánra egész jó volt, úgyhogy diclofenakkall felpumpálva leszaladtam Kumisszal sétálni, ahol belefutottam a tűző napon kerítésbe kapaszkodó nénibe.

Köszönte, nem kellett neki segíteni, egyszerűen csak túlvásárolta magát és nem bírt hazamenni. Csak egy picit pihenne. De azért ha ráérek és visszamegyek később, lehet, hogy megvár.

Hazahoztam a kutyát. Vittem a néninek egy pohár vizet. Pihent egy kicsit majd elindultunk.

92 éves. Elmondta, mi minden volt rossz ebben az életben. Leginkább Budapest ostroma. De a kajáért sorban állás, a bombázások voltak a legborzalmasabbak. Nem is érti, miért élt ennyi ideig.

Megkérdeztem, hogy azért a 92 évbe nem fért-e bele valami jó is. Megállt, elgondolkodott, és azt mondta, hogy rengeteget utazott. Amerikába nem jutott el, hogy lássa azt a nagy szakadékot (sic!), pedig szerette volna nagyon, de a hetvenes években személyesen látta a piramisokat Egyiptomban. Az valami csoda!

Nincs senkije. A szomszédja fogja eltemetni. Van telefonja, amin fel tudná hívni a szomszédot, ha baj van, de amikor beírja, hogy 0630, mindig valami félremegy, úgyhogy a szomszédot se hívja.

A háza az a régi ház ott, ahol a fehér kocsi áll. Bár annyira nem lehet régi, mert 1931-es, pont mint ő. Az összes többit lebontották a környéken és lakópark épült a helyén. De az övék egy hűvös kis oázis kerttel. Tudom, hol volt régen építőanyag-kereskedés, kik hogy ültették azokat a fákat, amiket az utcában látok. És azt is, hogy a szomszéd utcában van két egymás melletti ház, aminek ha leül a kerítésére pihenni, azonnal kikopognak, hogy menjen onnan. A szemközti házban van egy nagy ugatós kutya. Amikor meghalt a gazdája a kórházban, a kutya egész nap ugatott. Honnan tudta vajon?

A házban egyre több fiatal van, akik átalakítják a lakásokat amerikai konyhássá, ami nem való egy magyar lakásba. És a kert sem érdekli őket, ami odalent van a közös udvaron.

Le akart még ma menni kertészkedni, de lehet, hogy már nem fér bele az idejébe, hiszen még fel kell menni az emeletre. De nyugi, ha megkapaszkodik a korlátba, akkor simán felhúzza magát is és a banyatankot is (direkt lecseréltette a kerekeit nagy kerékre, hogy lehessen vele lépcsőzni). És valóban simán felhúzta magát. (Most attól tekintsünk el, hogy a kocsit én vittem fel később, őt meg a két hóna alatt megtámasztva emeltem fel a lépcsőfokokon.)

Egy dologra kért még meg csak, amit ő nem tud megcsinálni és a legtöbb gondot okozza: ha esetleg elfordítanám a kulcsot a zárban.

A konyhában leült a sámlira. Most ott pihen egy kicsit, hagyjam. A szomszéd majd később biztos átmegy. Meg a ház cicája, aki többnyire nála eszik. Ki is van neki készítve a kaja meg a víz.

Ne pakoljak ki a táskából, mert ő szeretné majd. Fölösleges telszámot hagynom, mert úgysem tud felhívni.

Nagyon hálás, remélem, nem tartott fel semmilyen munkában és be tudom fejezni időben, amit kell. Ja és Teri néninek hívják. És fog figyelni, hogy lát-e még.

Én meg hazajöttem, és úgy érzem, kicsit mintha valami belement volna a szemembe. Majd arra fogom, hogy megy ki a diclofenac.

[rosszulorzott]

lakok egyedül, dolgozom otthon, és még csak magamban se beszéljek?