#diszkrét
Explore tagged Tumblr posts
Text
Diszkrétebben (álom)
Álmomban összejöttem egy pasival. Fogalmam sincs, hogy ki ő, csak keze volt meg motorja. Valójában valami vezetőféle volt, valami irányító valami minisztériumban (egy másik világban mert amúgy voltak az álmomban zombik is). Nem emlékszem, hogy hogyan történt, csak egyszercsak valahogy összetartoztunk. Nem markolászta a mellemet és nem volt csók se, arra is gondoltam álmomban, hogy majd szép lassan, nincs hova rohanni még csak ismerkedünk. És valahogy nem is volt látványos az egész. Álmomban nagyon kellett igyekezni, hogy a határidő lejárta előtt odaérjünk valahova és felpattant a motorjára és meg mögé, de nem ám úgy, szétrakott lábbal rácsavarodva, hanem olyan kis elegánsan féloldalasan, összezárt lábakkal (egy száguldó motoron baszdmeg) és csak akkor mertem simogatni meg puszilgatni a nyakát miközben rohantunk árkon bokron át. Száguldottunk a Rózsadombon lefelé, nagyokat röpült a motor a lejtőkön, a Muroknál rákanyarodtunk a Margitkörútra, aztán a valahol a gyógyászati segédeszköz boltnál volt egy kirakat ahol megálltunk, az volt a minisztérium kirakata és már várt ott két fontos ember. Bólintottak, hogy megérkeztünk, így az egyesület megkapta a pénzt. 100 ezer forintot. Már el is van intézve. És akkor a pasi mondta nekem, hogy legyek diszkrétebb. Úgy örültem annak a kis szabadságnak kettesben, hogy senki sem látta és ölelhettem. Oké, nem szabad. Később, ahogy ültünk a vonaton (nem hagyományos volnat volt, hanem mindtha kifejezetten arra találták volna ki, hogy sok embert összezsúfolva, ülve szállítsanak) a térdünkön a levetett télikabátunk, a kabát alatt fogta a kezem. Aztán megint nyár volt és szaladtam a buszmegállóba, jött két barátnőm is meg a pasi is, a megálló egy olyan utcában volt, ahol az egyik oldalon erdő van és a megálló erdő felöli részén volt egy kis liget, ott állt egy busz. Külső lépcsők vették körül, cirkalmas korlátok és virágágyások. Gyerekek voltak rajta, énekeltek meg tanultak, és mind zombi volt. A zombitanárnő elindult felénk... És akkor menekültünk. Nem igazán értettem, mert mi négyen simán leüthettük volna a tanárnőt, de mi rohantunk elfelé, és iszonyatosan féltettük az életünket.
Az a motorozás, az nagyon jó volt pedig utálok motorozni. de álmomban nem féltem. Emlékszem rá, hogy milyen jó volt hozzásímulni, és érezni, hogy az "enyém". Az összetartozást folyton éreztem, de az érintés örömét csak ott a motoron. De azt sem volt szabad. :/
Amúgy, az álom minden egyes pontját tudom, hogy a valóság melyik tegnap esti szegletéből alakult ki. Nincs benne semmi megfejtenivaló. Inkább csak az érdekes, hogy az agyam hogy legózott össze belőle egy másik történetet. Elképesztően valóságszerű volt, még ébredés után is a hatása alatt voltam. Percekig azt hittem, hogy tényleg van valakim.
12 notes
·
View notes
Text
youtube
A burzsoázia diszkrét bája / 1972
#luis bunuel#a burzsoázia diszkrét bája#1972#spanyol#film#movie#slow motion#kedvenc filmek#favourite movies#Youtube
0 notes
Text
youtube
A burzsoázia diszkrét bája / 1972
1 note
·
View note
Text
A vénasszonyok azok vénasszonyok
Felöltöttem a legszebb diszkrét sminkemet, egy normális felsőt hosszú szoknyával, megfésülködtem, szóval talpig úrinőnek öltöztem és becsattogtam a Mirabelloi önkormányzatba. De előtte összeírtam a kérdéseimet. Lefordítottam olaszra, a szöveget szépen lemásoltam egy papírra (3 A/5 oldal lett :D) fogtam a dokumentumokat és elindultam a harcba. Mosolyogva fogadtak majd amikor elolvasták a papírt, az egyik nő megkérdezte, hogy beszélek-e olaszul. A papírra oda volt írva, hogy nem beszélek olaszul. Az is oda volt írva, hogy szeretnék egy e-mail címet, ahova elküldhetem a kérdéseimet (adó, szemétszállítás, hulladékkezelés, stb) mert azt le tudom fordítani. Erre elkezdett olaszul hadarni, hogy ha nem beszélek olaszul, akkor milyen nyelven akarom, hogy válaszoljon? Angolul se beszéltek (én se nagyon, de amikor muszáj, megértetem magam), úgyhogy az egyik nagyon dühösen otthagyott. A fordítóprogramot a másik se ismerte, még a nevét se, de annak végül legalább azt el tudtam magyarázni, hogy adjon egy e-mail címet. Megmondom őszintén, rohadt szarul éreztem magam utána. Eddig mindenki kedves volt, készséges, tényleg azt hittem, hogy pont egy ilyen picsányi hivatalban, amikor az az első kérdésem, hogy mennyi helyi adót kell fizetni, itt pláne segítőkészek lesznek. De nem. Én amúgy magasról leszarom, hogy ők mik lesznek, majd 10 év alatt megszoknak, nekem nem kell, hogy szeressenek. Én úgyis mosolygok mindenkire, majd megtörnek. :)
A házban kicsit véstünk, most főleg B. Én meg rohangáltam le-föl. Van egy listám a házzal kapcsolatban. Most azokon megyek végig amikor ott vagyok. Hol megy az ez meg az? Megnézem. Lefotózom. Hol van az akármi. Megnézem, lefotózom. Stb, stb. Mindenről fotókat csinálok, mert az egész felújítástervezést Magyarországon fogom csinálni és nem tudok átszaladgálni Mirabelloba megnézni ezeket. A homlokzat nem attól a csőtől ázik, amit gondoltunk. Ez a víz rész annyira bonyolulttá vált és annyit beszélgettünk róla, hogy már erőm sincs leírni. Olasz megoldást ajánlottam, hagyjuk a picsába. Verjük le a vakolatot, vakoljuk újra, majd 5-10 év múlva meglátjuk mi lett. Szóval odázzuk el a problémát. Plusz, hátha a bejövő vízcső áthelyezése majd megoldja a dolgot. Holnap maradunk pihenni a szálláson, mert elfáradtam, lehangol az eső is (egy hete esik), a többiek is, hogy az összes kétségüket rámzúdítják, mintha nem lenne elég a saját összes kétségem. Nyugtatgatom meg bíztatom őket. Elintézem. Kitalálom. Meglesz. Meg tudom csinálni. Azt is. Majd megnézem. Megkérdezem. utánajárok. Igen, beköttetem. stb, stb. Az a szerencsém, hogy engem meg a tumblisok bíztatnak, mert különben szarrá törnék a problémázásuktól. Hétfőn még egy utolsó vésés (egy vízvezeték folytatását meg kell keresnünk) azrán egy utolsó szemle, videó, aztán kedden hazaindulunk. Akartunk még menni Torinoba, de esőben nem jó semmise, Torino meg itt lesz tavasszal is meg tovább. :)
Szeretem ezt a házat. Amikor senki nincs a közelemben, szoktam neki beszélni. Muszáj bolondnak lenni. Attól ízesebb az élet.
Fotó egy nagyon szép vízszintesen menő esővízelvezető cső belsejéről, ami TALÁN el van törve? Ha el van törve, áztathatja-e ez a házat? (Olaszországban az esővizet többnyire bevezetik a csatornákba, nem úgy mint nálunk, hogy csak dől ki a földre. Ez a cső a homlokzat előtt folyik bele egy kicsike derítőbe és onnan folyik tovább. A derítőből fotóztam be a csőbe)
57 notes
·
View notes
Text
" a pártelnök-kormányfő akár negyvenet is leválthat 2022-eshez képest a Fidesz–KDNP 106 egyéni országgyűlési képviselőjelöltjéből (akik közül 86-an meg is nyerték a választókerületüket)." " egy forrásunk szerint Orbán Viktor elejét venné az újabb botrányoknak, és azt várná el a kormánypárt környezetének saját nemükhöz vonzódó tagjaitól, hogy „valamilyen diszkrét formában közöljék szexuális orientációjukat, hogy a későbbiekben emiatt már ne legyenek támadhatók”."
64 notes
·
View notes
Text
diszkrét sztochasztikus folyamat
Szerintem a matematika, de különösen a valószínűségszámítás tulajdonképpen filozófia. Kurvára senkit sem érdekel, legfeljebb az érettségiig, vagy rosszabb esetben a kollokviumig. ( Már ha annyira hülye voltál, hogy olyan szakot választottál mint mondjuk én. De fiatal voltam, kellet a pénz az elégséges érdemjegy. Mindegy.)
Nos, a valszám-nál, már az első előadáson megismerkedtem a végtelennel való számolással. Baszdmeg. És hol volt még a 4. szemeszter vége, geci.)
És baszdmeg, ilyenekkel (valszám) már a 17. században foglalkoztak! De kurvára ráért valaki.
Kedvencem egy Markov nevű arc, aki megállapította, hogy adott jelenbeli állapot mellett, a rendszer jövőbeni állapota nem függ a múltbeliektől.
Amúgy ha történetesen biztosítód van, vagy kaszinód, akkor tudd, hogy a valszám miatt vagy gazdag. (és miniszter)
26 notes
·
View notes
Text
Megvan a diszkrét bája a kornak,
amikor a Száva család felköltözik a tiktokra, mesélik a 90-es éveket a saját szemszögükből, Lacika mint teológus brillíroz és Jákob Zolival ölelgetik egymást.
9 notes
·
View notes
Text
jó ez a választás előtti időszak
frappáns és diszkrét üzenet, ahogy összekapcsolja a politikust a lámpaoszloppal
13 notes
·
View notes
Text
Vicces, hogy
emberek, akiket tudatosan törölsz a követőid közül - mondjuk instagramon -, hetekkel később ismét követni akarnak. Valahogy nem értem a szándékot, nem áll össze a fejemben, hiszen ennél direktebb "diszkrét" jelzést ritkán lehet kapni. Vagy ez csak egy válaszreakció akar lenni arra vonatkozóan, hogy "Észrevettem, nem értek egyet"?
@isemykal
#hungary#magyar#magyarul#idézet#vicc#vicces#érdekes#insta#törlés#töröl#követés#követő#direkt#jelzés#szándék#hungarian#élet#gondolatok#gondolat#nem értem#segítsetek#magyarázat#keresés
16 notes
·
View notes
Text
Amikor az OSZK-ba megyek, szakirodalom mellett időként magamat szórakoztató irodalmat is nézek. Most például kikértem az Elite magazin 1995 szeptemberi számát a hírlapolvasóban. Ez a címlapja:
Adódik a kérdés, hogy mégis mi indokolta azt, hogy ép eszemet zaciba adva, valamint arcomat és könyvolvasói adataimat adva halál komolyan leadjam a kikérést. Viszont aki olvasta már Dezső András Nagyfőnökjét, és esetleg emlékszik a jobb alsó sarokban lévő ajánló szövegre (”Egy budai yuppie lakása”), az tudja már, mi fog következni. Igen a tartalomjegyzék!! (bocsi)
Dezső ugyanis leírja könyvében, hogy amikor Portik kibérelte Gyárfás budai villáját 1995-ben, akkor beengedte az Elite magazin firkászait az egyébként fegyveresekkel őrzött felpimpelt kecójába. Következzék tehát Ifigenia (sic!) a Gellérthegyen:
Felhívnám a figyelmet a diszkrét papírfecnire, ami ékes bizonyítéka annak, hogy messze nem én vagyok az első érdeklődő ezen lapszám ezen oldalai iránt.
És nincs tovább. Ez a pár oldal a tartalom - immár tumblis közkincs formájában.
66 notes
·
View notes
Text
Akár negyven képviselőjét lecserélheti a Fidesz, Orbán coming outokról is beszélt
OV elejét venné az újabb botrányoknak, és azt várná el
a kormánypárt környezetének saját nemükhöz vonzódó tagjaitól,
hogy „valamilyen diszkrét formában közöljék szexuális orientációjukat, hogy a későbbiekben emiatt már ne legyenek támadhatók”
5 notes
·
View notes
Text
Mű
XII. kerületi diszkrét fotóstúdió többféle Duna-háttérrel és a szükséges kellékekkel (gumicsizma, homokzsák, lapát) várja szezonális műtermi fotózásra a leendő kedves politikus és celeb ügyfeleit.
2 notes
·
View notes
Text
Heilig-Kreuz-Kirche Berlin-Kreuzberg vagymi. A bejárat felett diszkrét pride zászlóval.
3 notes
·
View notes
Text
Mi a közös Gerő Ernőben és Nagy "szeretemorbánviktort" Feróban?
mindketten Kossuth díjasok.
1948. február 13án alapították meg a Kossuth díjat. az apropó az 1848as szabadságharc centenáriuma volt, meg az hogy nem nagyon maradt olyan rangos kitüntetés (a vitézi rend cikike lett, na) amit arcvesztés nélkül oda lehet adni a szocialista haza kiválóságainak. induláskor a tudomány, a művészet, illetve a kommunista/szocialista termelőmunkában kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeket, csoportokat jutalmazták, de az 1963-as átfazonírozás után már csak a kimagasló művészeti, illetve kulturális tevékenységért adományozzák a Kossuth-díjat (itt újra gondolj Nagyferóra. nem röhög!). a tarvágásban remeklő sztahanovista munkáshősök kimentek a divatból (vissza kellene hozni, so much fideszes életérzés. a Kossuth díjat kapja a Schuschmusch Bt. akik Balatonakarattyán a teljes nádast letarolták, illetve a Megóggyuk Okosba Kft akik a teljes Városligetet egy hét alatt famentesítették, gratulálunk!).
1990-ig a Minisztertanács adta, azt követően a Köztársasági elnök (most a popsitörlővel ablakot pucoló fideszes trampli). több fokozata van, volt hogy három évente volt adományozás, de 1990től mint az elején, évente osztják (sokan várnak rá, tudtad hogy a Kisjeszy még nem kapott? hát milyen faszom gyurcsányista elnyomás van itt kéremszépen?). 2013tól az átlagkereset hatszorosa a pénz ami jár mellé (mennyi sok árstopos cukrot lehet rajta venni...jó, azt mondjuk pont nem, mert egy hónapja megint nincs a Lidlben, de mindegy).
a díj maga, mint a tavalyi Capa kiállítás során kiderült nekem, nem egy diszkrét kis plecsni oklevéllel hanem egy vibrátorra/jedikardra felaplikált kalaplengető bronzKossuth egy drágább bortartóban. egy világ omlott össze bennem.
a legelső Kossuth díj átadásra 1948. március 14én került sor, rengeteg külföldi vendéggel akik a béketábor erős bástyái voltak velünk együtt. és még Vorosilov marshall is megtisztelte a hazát. Nagyferó milyen nagyon szerethette volna őt is. és Kodállyal is tök jókat témázhatott volna.
45 notes
·
View notes
Text
@hofstatterbela val ezt a rádióállomást fogjuk adoptálni a riviérán nyitandó koktélbárunkba. Szolid tánczenék éjjel-nappal, diszkrét orrpúderezés a mellékhelyiségben nem ellenjavallt
10 notes
·
View notes