#deprsszió

[csacskamacskamocska]

Depresszió

A közhelyeken kívül nagyon nehéz megfogni ezt, mert egyszerre jelent kilátástalanságot, elveszettséget, tompaságot és bezáródást, a kommunikáció lenullázását, az érdeklődések elvesztését, reménytelenséget, és önutálatot, értéktelenség érzetet és persze magányt. Az egyik féle depressziós sír és láthatóan kétségbeesett, de nem tudunk segíteni, a másik teszi a dolgát és eszünkbe se jut, hogy segítségre szorul. Van aki mosolyog, miközben belül az öngyilkosság foglalkoztatja és van akiből kiárad a parttalan szenvedés a saját belső világától (ami amúgy olyankor valóban olyan, amiben senki nem szeretne élni!), és tudjuk, hogy bajban van, de hiába nyújtjuk a kezünket, nem tud megkapaszkodni, mert elsodorja újra meg újra a deprsszió sugalta csalódottság és reménytelenség. Kétszer voltam nagyon mélyen. Kiszolgáltatva mások jóindulatának és szeretetének – ami nem érkezett meg. Senki sem volt hozzászokva, hogy segítségre szorulhatok. Én, a bástya! Az egyikből kimásztam szépen lassan. „apró lépésekkel a konyha felé” – ez egy szállóige a családunkban, ezt tanácsolja a betegének egy pszichiáter, aki aztán így tényleg eljut a konyháig, csak a lépésekre figyelve, aztán végül mindenhova. Ezt szoktam mondani minden ijesztően nagy projektnél is. Türelem, apró lépésekkel a konyha felé! A másik leküzdhetetlennek tűnő problémát az élet oldotta meg. Hogy a probléma valós volt, az abból derül ki, hogy nem kerestem másikat helyette. Ahogy elrendeződött, utána tempósan újraépítettem az életem és elég jól vagyok benne. (valójában nagyszerűen!) Réges régen volt egy elméletem a depresszióról, amit aztán nagyon sokára valahol olvastam is. Hogy a depresszió védekezés, időnyerés. Egy megoldhatatlan probléma miatti elakadás (Adott esetben nem csak annak látszik, hanem többnyire az is), amikor a psziché időt akar nyerni. Nem kell több input, nem kell semmi inger, mert át kell struktúrálni mindent, de nagyon nehéz, mivel bezárkózva csak a már meglevő információkkal tud dolgozni amikkel viszont eddig sem jutott megoldásra. Ez a zakatolás megy és úgy tűnik, örökké fog tartani. Ebben a helyzetben segítséget kérni nagyon nehéz. Segítséget nyújtani is, mert mit tudunk adni? Figyelmet, kis gondoskodást, türelmet, meg mondogathatjuk, hogy szeretlek vagy kedves vagy nekem, vagy számítasz, számíthatsz rám. Egy pillanatig ezek jóérzést okoznak, de nem tudnak gyökeret verni. A depressziós nincs abban a reményteli állapotban, hogy bárki szeretete vagy elfogadása erőt adjon neki. Ami segít, az a valaki, aki kimondja azt a mondatot, amibe kapaszkodva aztán saját maga lépésről lépésre rendberakja a belső világát. Hiába mondod, hogy szereted, ha ő ezt nem tartja hihetőnek, ha ő éppen nem szereti azt ami belül van, amivel azonosítja önmagát. A kivezető úton nincs csoda, nehéz meg kemény, és ijesztőek az apró visszaesések és aztán ijesztő az, hogy az ember valaha olyan mélyen volt és, hogy oda vissza lehet kerülni. Már ismerjük az oda vezető utat. Azt gondolnánk, hogy ha valaki egy egész életen át hazudik, aztán a hazugság okafogyottá válik, az felszabadulás hoz. De valójában depressziót. Amikor a korábbi életünk meghal, mindegy mi miatt, az depressziót okoz.

A depressziósok értik egymást, de nem tudnak egymásnak segíteni. Aki nem depressziós, az pedig... hát... annak nehéz érteni. Gyakran még fel se ismerjük.

[your-blood-is-my-drug]

Érzelemmentes

Próbálom elhitetni magammal,hogy jól vagyok, hogy a fejemben lévő gondolatok nem mások, mint az unatkozásom puszta eredménye. Szeretném azt hinni, hogy az önmagam bántása, és a halál vággyal kevert ötletek, csupán annyit érnek, mint a boldogságom, és, pislákoló égő ként,majd eltűnnek, hiába kapcsolják fel a villanyt újra és újra. Félek, mert egyedül kell megvívnom egy olyan háborút saját magammal, amiről a körülöttem levő emberek nem tudhatnak, mert a legkevésbé vágyom arra, hogy beleavatkozzanak. Félek, mert gyerekkorom óta arra tanítanak, hogy nem szabad beszélnem az érzéseimről senkinek, hiszen ezek csak az én tulajdonomban állnak. Félek, mert megtanították, hogy rettegnem kell attól az egésztől ami a fejemben zajlik. A gondolataim és az érzéseim tiltott terület, még számomra is. Sosem hagyom magam teljesen elmerülni a gondolataimban, mert félek a következményitől. "Erre még csak ne is gondolj, nemhogy megmerd csinálni!" Számomra azzal egyenlő, hogyha megcsinálom, én leszek a rossz, hibás leszek, sőt azért is mert gondolok rá. Mindezek után,hogyan éljek, olyan életet ahol nem arra összpontosítom minden energiám,hogy ne gondolkozzak sokat, hogyan nyomjam el az érzéseim, aztán hitessem el először mindenki mással, hogy jól vagyok(mert persze nagyon fontos mit gondolnak rólunk mások)aztán magammal?

[next-time-imma-stay-asleep]

rettegek attól, hogy egyszer elfelejtelek

[gun-lover-girl]

hirtelen feltörő gyászolás a lelkemben

Tudod ,,drága” édesanyám...abba bele sem gondolsz hogy esetleg nem tudtam feldolgozni a nagyapám halálát? nem, igaz? mert egy idióta vagy. nem tudok veled mit kezdeni, ha nem érted meg, hogy nem olyan vagyok mint te. t aztán annyira benne volt a gyászolás hangulatában... kurvára nem. én megértettem. elfogadtam. te mi a faszért nem tudod elfogadni felnőtt létemre, hogy másképp érintett a halál, mint téged???.... tudod. én nem zoktam kimutatni az érzéseimet, hiszen hónapok alatt nem tűnt fel hogy deprssziós vagyok. mert magamban tartom. Arra talán nem gondolsz, hogy belül égetnek az érzelmek? Hát kurvára nem. eleem van hogy mindig a mostohaanyámat hozod fel, hogy mehetek oda ha nem tetszik valami. meg hogy odaküldesz pénteken. minimum 2éve szajkózod ezt, és kurvára nem ijedek meg, mert tudom hogy nem küldesz oda, mert csak a pofád ilyen rohadtul nagy. nem tűnt fel hogy már nem tudsz ilyenekkel fenyegetni?? ha kell akkor az utcán aludnék. legalább nem kellene a hülye fejedet néznem. te játszod a fejedet... idióta nyomorék. nem unod még? mert én kurvára... Én játszom az eszemet mi? Bent üvöltözöl meg elszidsz mindennek, nevelőapum előtt meg vigyorgsz és stb. már azért is veszekedsz velem, mert nem vagyok éhes. egész nap nem ettem, és? Ha nem vagyok éhes mindek egyek? úgyis kövér vagyok. te is megmondtad. minek kell erőltetni. tudok szólni, vagy csinálni magamnak kaját ha éhes vagyok.  nem tudod felfogni a kibaszott kurva idióta agyaddal igaz?

[nemzetinet]

A gendervonaton nincsen fék: a fiúk tüllszoknyában, a lányok tűzoltósisakban is járhatnak az anglikán iskolákban

A Justin Welby canterbury érsek által jegyzett dokumentum leszögezi, hogy az egyházi általános iskolákban nem lehet helye a “homo-bi-és transzfób zaklatásoknak”, mert ezek jelentős mértékben növelhetik a diákok között a deprsszió és az öngyilkosság veszélyét. Idáig nem is lenne semmi gond, nyilván a keresztény, és világi oktatási intézményekben is küzdeni kell a gyerekek megalázásának minden módja ellen. (Mondjuk arra kíváncsi vagyok, mikor fognak útmutatást kiadni a kövér, sovány, szemüveges, szeplős, vagy éppen egyszerűen csak társaiknál szegényebb családokból származó diákok kigúnyolása és bántalmazása ellen -. ezeknek ugyanis nap, mint nap világszerte nagyságrendekkel több áldozata van, mint a homofóbiának.)

A Anglikán Egyház azonban kezét a kor ütőerére téve ráébredt, hogy ilyen elnagyolt általános kinyilatkoztatások a 21. században nem elegendőek. Így aztán egy mozdulattal hatosba kapcsolnak a progresszió sztrádáján, és leszögezik, hogy “mindenféle megjegyzés és elítélés” nélkül kell viszonyulni ahhoz, ha

egy fiú tüllszoknyában, hercegnői tiarában és magas sarkú cipőben, egy lány pedig tűzoltósisakban, szerszámövvel, vagy szuperhős köpenyben jár. 

Welby érsek hamsítatlan píszí újbeszél nyelven megfogalmazott nyilatkozatában hangsúlyozza, hogy ez az útmutató segít majd az iskoláknak, hogy közvetítsék “a szeretet és öröm keresztényi üzenetét”, illetve, hogy “ünnepelhessük emberségünket mindenféle kivétel és kirekesztés nélkül”

Nos, nem irigylem azokat az egyházi iskolában tanító tanárokat, akiknek

most a hat-nyolc éves kisfiúkon díszelgő tüllszoknyát és magas sarkú cipőt kellene összefésülése a Szentírással.

A keresztény üzenet közvetítésében várhatóan lesznek komoly adáshibák, ám az ünneplés már garantált: a Haladás Fényes Százada beteljesítette minden gyermek sok száz éves álmát: 

az egész éves farsangot. 

A gendervonaton nincsen fék: a fiúk tüllszoknyában, a lányok tűzoltósisakban is járhatnak az anglikán iskolákban a Nemzeti.net-en jelent meg,

[ilyenazeleteskesz]

Egy önbizalom hiányos, testképzavaros lánytól kérdezed, hogy mi a baj? Komolyan? Gondold már végig kérlek mielőtt megkérdezed...vagy csak nézz rám és mindent érteni fogsz.

[your-blood-is-my-drug]

Célok

Az emberek mindig azzal jönnek,hogy célok nélkül nem fogom vinni semmire. De hogyan legyenek céljaim, ha egy éve ilyenkor azt terveztem, hogy ma már nem leszek itt, és ma azt tervezem, hogy jövőre már nem élek?

[libateperto]

ez sem “klasszik” deprsszió. csak antidepresszánst írt fel a tünetegyüttesedre a doki. és ha hiányzik a szexualitásod akkor menj el szexuálterapeutához. ha nem akkor el lehet így pötyögni. (csak hogy meg minek)

én eddig is elég szarul voltam

de most hogy itt azt írják, a klímakatasztrófában úgyis megdöglünk, nem lenne jobb ha még ma felakasztanám magam?

[xl3aml3ix-blog]

Nem követelem meg, hogy az egész világ boruljon gyászba, ha én tudathasadt, depressziós, undok és béka vagyok, de ilyenkor azért a minimumra kéne csökkenteni az örömködést, házasulást, kamatyolást. Illendőségből és tapintatból.

[your-blood-is-my-drug]

Jegyezd meg! Mindig az szenved a legjobban aki nem mutatja ki!

[your-blood-is-my-drug]

Paradoxon

Halott vagyok, de meg kell halnom ahoz, hogy eltűnjek