#de azért szar

[drakvuf]

Al Jazeerán éppen az olasz választások a téma és megkérdezték a szakértőt, hogy lehet-e ebből olyan szitu, mint Magyarországon.

Sírok.

[ciganyolga]

saját magam hozzátáplálása

Azért jó, ha a hozzátáplálás ügyében is a control-freak maximalista hozzáállást választja az ember (szentírásból lista hűtőre kirakás, pipálás, hogy mi volt már meg), mert így egy éves koráig nem csak a ded találkozik minden új kajával, hanem én magam is.

Például te mikor ettél utoljára endíviát? És csillagtököt? Na ugye.

Töredelmesen bevallom, hogy a paszternákra rá is kellett keresnem, hogy mi a fasz, aztán meg arra, hogy jó, de a fehérrépa, a petrezseyemgyökér meg ez a paszternák nem ugyanaz? Meg azt is meg kellett nézem, melyik a NYÁRITÖK. Meg hogy az endívia is mi. (Egyébként csináltam végül valamelyik fehérrépát, enélkül azért lehet élni, elég szar.)

Ez a téma annyira szét lett tudományoskodva az utóbbi ötven évben, hogy amikor anyád jön azzal, hogy adj neki KIFLICSÜCSKÖT (ez a mániájuk), akkor csak kussolsz inkább.

Aztán öreganyád is beszáll, hogy amikor húslevest főzöl, akkor adj neki a zöldségből, ekkor aztán végképp lapítasz a paszternákos listáddal, különben is, ki akarná kiábrándítani a dédit azzal, hogy bevallja, hogy nem főz minden vasárnap húslevest. :(

[sztivan]

az egyébként simán benne van, hogy a skótokat megveri a válogatott, aztán köszönhetően pár másik csoport bénázásának, egyre inkább úgy néz ki, hogy 3 pont elég lehet továbbmenni a csoportharmadikok közül

majd meglátjuk, annyi biztos, hogy nagyon kíváncsi leszek, a mostani "mindenki szar, minek fizetünk ezeknek ennyit" hangulatból hogyan csapnánk át órák alatt abba, hogy a futball eredményei nemzetkarekterológiai jelentőségűek és azért érhettünk el hatalmas sikereket, mert a Nemzet egy emberként állt ki a Csapat mögé

ezen még egy gyönyörűt csavarna az, ha a legjobb csoportharmadikok elég bonyolult mátrixából épp az jönne ki, hogy Románia vagy Szlovákia ellen kéne játszani a nyolcba jutásért, hát még ha azt is sikerülne megnyerni, de akkor minden boldogságom mellett nem mernék kommenteket olvasni egy hétig

[ajtostolahazba]

Apunak elkezdték az új kezelést. Nagyon jól viseli, jól van, nagyon jó étvágya van, mellékhatás alig, szóval megnyugtatóak a hírek. Én szegedi vagyok, a szüleim innen 130km-re élnek, a kezelés Debrecenben van, szóval ez nekem oda-vissza egy majd'600km-es kanyar. A tesóm vitte eddig, aki leszázalékolt nyugdíjas a 10 éve lezajlott saját rákja miatt, de egészséges, és dolgozik is, májustól októberig egy mezőgazdasági cégnél már 7 éve. Tehát nem volt gond, hogy apu hogyan jut el a kezelésekre. Eddig. Most én is tudtam beszélni a dokival, minden szuper, megnyugtatott minket. Viszont a tesóm benyögte, hogy májustól ő nem tudja vinni, mert dolgozik. (10km-re lakik anyuéktól, én 130-ra...) Mondom neki, hogy én se, mert nem tudok 3 hetente kivenni 2 nap szabit, nagyon sok a 600 km, amit vezetnem kell úgy, hogy másnap jönnöm kell dolgozni Ez egy logisztikai probléma, van ismerős, aki vállal személyszállítást, ismeri is aput, vinné-hozná, keressük meg, beszéljünk vele. Kifizetjük, apu eljut a kezelésre, senkinek nem kell megszakadni, mindenki tud dolgozni, hétvégente én tudok menni rájuk nézni, win-win. Na ezen jól összevesztünk, mert a tesóm szerint én ki akarom a problémát vetni a nyakamból, hogy rögtön azon gondolkodom, hogy hogyan ne kelljen áldozatot hozni... 4x annyit keres, mint én, az alkalmankénti 25K, amit kérne a faszi( benzinnel együtt) nem vágná földhöz (illetve 12500 ugye, mert felesbe fizetnénk), de ő moralizál. Szeretem a tesómat, de egészen más világban élünk, nekem nincs nap, hogy ne hívnám fel aput, hogy mizu, ő letudja a gondoskodást azzal, hogy elviszi a kezelésre. Nagyon megvisel ez a helyzet, mert épp elég, hogy lelki toprongy vagyok amiatt, hogy megérintett a szele annak, hogy elveszíthetem, és most harcoljak a tesómmal is. Szóval hazafelé, este, miközben 140-el rongyoltam, hogy reggel tudjak jönni dolgozni, el is döntöttem, hogy leszarom, mit mond. Én megbeszélem a faszival, megbeszélem apámékkal, hogy ez lesz, ő meg oda teszi, ahova akarja, így is- úgy is szar leszek, de nem fogok tönkremenni fizikailag, idegileg meg anyagilag azért, hogy az ő lelke nyugodt legyen. Amíg vártuk, hogy a 2,5 órás infúzió lemenjen, mondtam neki azt is, hogy beszélni kéne a szüleinkkel, hogy mi legyen, ha rosszabbra fordul a helyzet. Na ezen is... Hogy hogy menjen oda és kérdezze, hogy hol van a pénz...Mondom bazmeg nem erről kellene beszélni. Hanem hogy mit akarnak. Hogy milyen temetést, hol vannak a papírok, anyakönyvi kivonatok, banki papírok...mit kell tudnunk, hogy ne majd akkor bolonduljunk meg, amikor amúgy is ki leszünk készülve. És apu meg anyu értelmes emberek, most még tudnánk röhögni azon, hogy apu kiköti, hogy az ő temetésén egy csuhás se ajvékoljon... 1000%, hogy már kész forgatókönyvük van, mindenre, miért nem lehet ezt addig átbeszélni, amíg ép ésszel vannak tudatuknál, hiszen jár nekik az, hogy úgy menjenek el majd, ahogyan ők szeretnének, ezzel tartozunk nekik. De ezt is nekem kell majd lezongorázni, mert ő ezt olyan tabuként kezeli, hogy képtelen logikusan átgondolni dolgokat, viszont a véleménye az megvan és olyan ellentmondást nem tűrően tudja közölni, hogy lehetetlen nem vitatkozni minden szaron. Szóval nem ez az életem legjobb időszaka, de próbálok talpon maradni, erőt meríteni a mindennapokból, hogy ott legyek, amikor kell, de nem fogok már mindenkinek tudni megfelelni, és ez szétforgácsol teljesen. Mindeközben munkám van, családom, unokám, felelősségem...és helyt kell állni mindenhol. Szóval ez van. Sose lesz könnyebb, pedig azt gondoltam, hogy ennyi idősen már egyszerűbb lesz az élet, de nem az. Jóvan, kiderpegtem magam, minden megy tovább, csak megálltam kicsit sajnálni magam. :))

[pajjorimre]

Loan-to-value

Még Mo-n volt egy fölénk rakott, súlyosan fogyatékos faszkalap. Marketing-bolhacirkusz szakon végzett a faszomtuggya hol, valami sima modorú, első látásra sarlatán, semmihez se értő faszi volt, de budapesti, igazi marketinges, 2 órát tudott beszélni a semmiről, másról meg nem. A főnököm meg keletmagyarországi nagypályás áfacsaló (de amúgy ostoba mint a sár), aki kitalálta hogy a marketingünk szar és azért nem tudunk növekedni (a termék volt szar meg cukrászok építettek be, mindegy). Na felvette ezt a jónást, aki mondott összesen egy mondatot magas lóról a mi negatív végzettségű főnökünknek, az hasra esett tőle, szentté avatta ezt a faszt, az meg szépen elkezdett kitúrni mindenkit és a maga emberivel feltölteni a helyeket (képzelheted a minden műszaki irányból kb nullkilométeres marketinges csávókat ablakot eladni). de ilyen Vodafone meg ilyen helyekről hozta oda a manusokat, mondom mekkora hülyék vagytok ti bazmeg, mit gondoltok mi lesz itt, na mindegy. Kigründolt a Lajos utcában magának egy irodát, hogy ő majd ott bevonzza a budaikat. Addigra mondjuk én már a 8kerületi rkaptól kaptam az idézést, mert feljelentett a főnököm hogy ki mertem venni a fizetésem a kasszából amit nem adott oda mikor felmondtam, de mikor mondtam neki hogy lemásoltam a feketekassza teljes, 3 éves nyilvántartását, akkor ezt abbahagyta, küldött egy pappírt sk aláírva hogy jogosan vettem fel a lét és el voltunk boronálva. Na ez a fasz meg örült hogy eljöttek az ő napjai, az összes budapesti irodában az ő emberei ültek, dőlni fog a lé, a bizniszt kicsavarja a főni kezéből és befutott. Azám, csak a budaörsiben nem, ahol az egyik szerelőtől (akik amúgy szabolcsiak voltak mind), a teljes heti bevételt (h-p melóztak, a lóvét meg vitték hvégén haza a főninek és abból kapták a fizetést) elvitte a bár-bár-cserkó. A többiek kishíján megölték és mivel a bemutatóterem padlásán aludtak, hát oda hívták ki a szomszédok a rendőrséget az ordibálásra. Ott meg ezek kissé italosan a veszekedés hevében a feketekassza nyilvántartásával bizonygatták a rendőröknek hogy pedig bizony ennyit termeltek a héten és ennyit kellene hazavinni holnap reggel, nézzék meg ni, mindig így van, itt a múlt heti, stb. A következő hét végéig a cég is megszűnt létezni, nemhogy ez a hülye milliárdos lett volna a süket dumájából.

[csacskamacskamocska]

A legtöbb megcsalás

Ez most csak ilyen kis színes szar lesz, nem kell mindig a mély önmarcangolás :D Olvasom egy statisztikában, hogy a legtöbb megcsalás, kikacsintás januárban történik. Magyarázatként azt adják, hogy az év végi és karácsonyi hajtás, feszkók miatt januárban többen érzik úgy, hogy nekik is jár egy kis szabadság. Nem lehet, hogy az ünnep, a szilveszter többeket szembesít azzal, hogy feszültséggel teljes, boldogtalan kapcsolatban élnek, magányosan? Az ünnepekről alkotott vágyképeink elég gyötrőek lehetnek. ÉS pénteken kora este követik el a legtöbb megcsalást. Szóval a január péntek esték a legveszélyesebbek és a leggyümölcsözőbbek, ha kalandot keres valaki. :D Szóval, a pasim januári összes péntekjére beírom a naptárába, hogy SZEEEEX, ORÁL, BASZÁS, AMIT CSAK AKARSZ NAP. :D :D

Azt nem tudom, mit csinálok, ha a többi nap is ilyen. Akkor azt írom be, hogy (LÉK)horgászat, alvás, fejmasszázs, videójáték, BÉKÉNHAGYÁS :DDD

Alapjában véve azért olyan kapcsolatot szeretnék, amiben a megcsalás egyszerűen nem opció. De én már öreg vagyok, én már várhatom ezt, hogy hátralevő életemben elég legyek és nekem ő elég legyen.

[bitesu-bitesu-bitesu]

Postás faszi elkezdett ríni nekem hogy szar a melója amit teljesen atereztem mert én is melóztam ilyet aztán valahogy eljutottunk a Witcherig és mondta hogy a medve armort nyomjam mert az mennyire jó, nálam meg most pont abba van beoltoztetve a Geralt mert ugye valójában minden játék öltöztetős játék nekem es amugyis azért tanultam meg kaszabolni bármilyen játékban hogy lehessen a szép ruhácskákat megkaparintani de mondta a csávó hogy nézzek YouTube tutorialt hogy hogy kell megszervalni és hát apukám elarulom hogy én magamtól megtaláltam azt a gyászt mert nekem kell a szép ruhácska ( ˘͈ ᵕ ˘͈♡)

[stickalittle]

Anyámat el akarom vinni rehabra.

Foglaltam is időpontot az orvoshoz egy hónappal ezelőtt. Nov. 4-re kaptam időpontot. Kis aggodalomra adott okot, hogy nov. 4 az szombat. De megnyugtattam magam, hogy biztosan már annyi a beteg, hogy szombaton is rendelnek, és tulajdonképpen nem is akartam az a nehézfejű kuncsaft lenni, aki értetlenkedik, úgyhogy beletörődtem, hogy ha szombat, akkor szombat. Persze azért abban a hónapban négyszer is megnéztem az időpontról szóló visszaigazoló e-mailt, hogy egészen biztosan nem én néztem el a dolgot. De nem. Ott szerepelt, hogy november 4. Úgyhogy szombaton bepakoltam anyámat a kocsiba, és bevittem a rendelőbe. Persze parkolót még szombaton sem találni, úgyhogy a rendelő előtt kipakoltam anyámat, hogy ne kelljen annyit mennie bottal, én meg majd keresek parkolót távolabb. Már éppen indultam volna, amikor kijött a portás, és nevetgélve közölte, hogy márpedig itt rajta kívül nincs senki. Ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy fel kellett volna vállalnom a nehézfejű kuncsaft szerepet, mert most már innentől a szerencsétlen hülye fasz szerepet tolom. Megkérdeztem a portást, hogy akkor ilyenkor mi van. Ő nem tudja, de talán érdeklődjek az ötszáz méterre lévő kórházban. Arra gondoltam, hogy ott aztán végül is mi a faszt tudnának mondani arról, hogy a betegirányító adott nekem egy szar időpontot, én meg itt kóválygok anyámmal, mint postás a levéllel, aki egy másik faluban keresi a Kossuth utcát. De persze, ha már itt vagyok, végül is mit veszíthetek, ha ott is téblábolok kicsit? Úgyhogy anyámat visszapakoltam a kocsiba, és irány a kórház. Parkolót is találtam a közelben, kb. akkora üres helyet két autó között, ahová egy nyuszimotor fér csak be. Mondom, nekem ez elég, én ide beteszem az autót akkor is, ha az előttem parkoló rám hívja a halálfalókat. Valamit biztosan rám hívott, mert kiszálltunk a kocsiból, és elkezdett esni az eső. Mindegy, ez pont jól illett a kedvemhez, úgyhogy esőben mentünk a kórházba. Portás. Ez is nevetve mondja, hogy nincs rendelés. Úgy látszik, itt valamilyen ellátmányba kapják a portások a füvet. Mondom az orvos nevét, akihez az időpontot kaptuk. A portás közli, hogy hát pont ő az ügyeletes az intenzíven. Meg van-e vele beszélve a dolog? Akkorát bólintottam, hogy leesett a fejem. Hát persze, hogy meg van vele beszélve. Azt sem tudtam, ki az. Akkor menjünk fel az első emeletre, ott van az intenzív. Mentünk. Az intenzív előtere tökre kihalt volt. Mondjuk, mégis, mi lenne egy kórház intenzívjének előterében, sajtpult? Sajtpult nem volt, de volt egy kaputelefonszerűség. Na, ezt megnyomkodtam, mire előkerült egy nővér, akinek mondom, hogy itt kérem én jelenleg át vagyok baszva időpontilag, és ha már így esett, akkor beszélnék a főorvosúrral. Oké, szól neki. Jött az orvos, ki is kerestem a telefonomon a levelet, amit mutatok neki, hogy bizony ez a helyzet, és a történetben én vagyok a kisebbik hülye. Nézi az orvos, aztán közösen, teljes egyetértésben megállapítottuk, hogy az időpont rossz. De mindegy, ha már itt vagyunk, akkor a folyosón megnézi anyámat. Megnéztük anyámat. Olyan volt, mint előtte. Szóval oké, akkor nem kell már bejönnie, mert látta, de én jöjjek be 7-én szerdán, és akkor beviszi a gépbe, felveszik rehabra. Hát, kurvára örültem, mégiscsak a tenyerén hordoznak a halálfalók, sikerült elintéznem a dolgot, majd hetedikén szerdán én bejövök, hozom anyám papírjait, és mindent elintézek. Anyámat be a kocsiba, és haza. Ott jutott eszembe, hogy baszd meg, szerda nem 7-e, hanem 8-a. Úgyhogy nem csodálkozom semmin.

[drakvuf]

vettem egy kiló barackot

de most, hogy olvastam és láttam a Call me by your name-et vicces lesz megenni.

[zoeeozzoeeoz]

Segítsetek plz túra cipőt venni. Illetve választani, venni majd én megveszem :)

Nem kell nagyon komoly, lényeg, hogy tartsa a lábamat, ne törje fel (minden új cipő feltöri) a lábamat, ne érezzek minden egyes kavicsot/követ, jó legyen földes terepen, de sziklás, füves/gazos terepen is. Ne csússzon előre benne a lábam, ergo ne nyomja az ujjaimat. Fogja a lábamat, de ne legyen túl szoros, vagyis az a jó, ha egyszerűen/gyorsan állítható. Nem feltétel hogy magas szárú legyen, sőt! Inkább ne legyen magas szárú. Mivel hobbi szinten fogom használni, ezért nem szeretnék nagyon sokat kiadni rá, de azért ne is 1x használatos szar legyen. Nem tudom mennyit költenék rá, fontos az ár/érték arány, mit, mennyiért lehet venni, aztán valszeg valahol középen lesz a megoldás. Fontos a lábam, és fontos, hogy sokat tudjak benne menni, uh ne legyen merev, és legyen extrán kényelmes, és ha lehet, könnyű legyen. 38-as a lábam, uh viszonylag kicsi a tapadási felületem :D

Köszi, ha segítetek :)

[sronti]

Bike computer projekt, telefon geekek help

Miután ráfeszültem, hogy kéne egy ilyen, körbenéztem a piacon és minden drága és szar, kitaláltam, hogy csinálok inkább egyet telefonból. A szűk keresztmetszet: akkumulátor (fú, hiba volt elkezdeni ezt, utálom kiírni hosszan, de az aksi se jobb, a battery se működik) idő. Olyan telefon kéne, ami ezeket a specifikus dolgokat tudja:

-Olcsó, használtan max 40-50k huf/80-100GBP, ahol leginkább a ramon és processzoron spóroltak.

- nagy teljesítményű akkumulátor (megint itt van ez a szó)

-viszonylag tiszta és viszonylag új android (bár rootolás is lehet lesz ebben, de jobb lenne elkerülni)

-jó kijelző/akkumulátor (!!!) teljesítmény arány, mert a kijelző fogja a legtöbbet fogyasztani always on-ban csak GPS és talán bluetooth lesz rajta, meg a cycle computer app, szóval hiába nagy az aksi, ha a kijelző is nagy.

-először azt gondoltam, hogy kamera nem annyira fontos, de aztán lehet, hogy a videó részét használom majd, szóval azért működjön valamennyire.

Ez az a kivételes eset, ahol meggyőzhető lennék egy régi szifonra, ha nem lassulna be és nem menne tropára az aksi (acceptance phase) addigra, amíg eléri a kívánt alacsony árat.

Minden megoldás érdekel, ha van ötleted, ne tartsd magadban. Köszi

[pajjorimre]

Elég szar

teljesítménykényszeres kollégával dolgozni, aki kitalál questeket akkor is, ha az amúgy nem feladat. Ennél csak az szarabb, ha rákérdezéskor ezeket úgy próbálja meg elsütni, mintha ez kettőtök szent kötelessége, de legalábbis szakmai/morális minimum lenne, holott kizárólag a komplexusai takargatására szolgál és elég kellemetlen lenne azért ugrálni naphosszat, hogy ő elégedett legyen. Vannak súrlódások, mondhatni.

[csacskamacskamocska]

A gyász

Elveszíteni egy barátságot, azt mondja a pszichológia, ugyanakkora, sőt, talán jobban megterhelő, mint egy párkapcsolati szakítás. Talán azért, mert ezek a veszteségek ritkán lezártak. A barátok csak szétfejlődnek, új kapcsolatokat alakítanak ki, új hobbijuk lesz, vagy más életszakaszba kerülnek. Eltávolodnak, kimaradoznak, végül eltűnnek az életünkből. Akkor is, ha mi még ragaszkodnánk, mert bennünk semmi sem változott.

Hazugok vagyunk. A párkapcsolatok nem engedik meg a hazugságot, hamar lebukik az ember és a napi együttlétben hamar kiütéseket kap az irritációtól, ha már nem szereti, nem bírja a másikat, ha már az is zavarja hogy a másik levegőt vesz. Egy nap mindenki tudja, hogy vége. A barátságok nagyobb terhet bírnak nagyobb toleranciát, több ki nem mondott dolgot. Mert leválogathatjuk, hogy ezt vagy azt szeretem benned, amarról meg ne beszéljünk abban a kis időben amikor kontaktálunk. Nem akkor mondjuk el a problémákat amikor nem bírjuk tovább, hanem akkor, amikor alkalmasnak tűnik. Nagyon őszintének hisszük magunkat, de valójában picit hazugok vagyunk, hogy megőrizzük a másik barátságát. A párkapcsolatban muszáj teljesen őszintének lenni, mert egy kapcsolatnak nem lehet „köd fala, vára”. Tudod, hogy holnap is bennehagyja a vajazókést a vajban, ha nem szólsz.

Ne beszéljünk a kevert dolgokról. Mindig is igyekeztem szétválogatni, de nem mindig sikerült. Talán sosem.

Szóval a gyász fázisai, bármilyen dolog végén: Tagadás (nem, nincs még vége, majd folytatjuk valamikor, ennyi évet nem lehet a kukába dobni, annyi jó dolog volt, stb) Düh (azért de kibaszott geci, mennyi mindent tettem érte, most meg le se szar, kurva anyját, nem is érdemelte meg a figyelmemet, anyja picsáját, kinek képzeli magát, és amúgy is hogy néz már ki?) Alkudozás (nem lettem kidobva, tulajdonképpen én akartam így, ha jobban belegondolok. Nekem volt igazam. De talán, ha ezt vagy azt máshogy mondom, máshogy csinálom, akkor máshogy lett volna.) Depresszió (nem lesz ilyen többet. Tudom, hogy sokféle lehet még, de ilyen már nem lesz. Talán nem is vagyok alkalmas. Vagy nem is jár nekem. Sokat beletettem és teljesen értelmetlenül, mert ez a vége mindig. Fájdalom.) Elfogadás (az életünk tényleg megy tovább, és bár valóban nem lesz ugyanolyan, de lesz más. Más barát, más kapcsolat. Lehet, hogy még nincs, de a világ tele van barátságra és kapcsolatra vágyó emberekkel. Jó volt megtapasztalni, megtanulni azt ami volt. Már csak emlék.) Ezek nem egymás után következek, hanem folyamatosan vannak jelen, váltják egymás óráról órára, inkább csak a mennyisége, súlya lesz jelentősebb egy-egy résznek egy fázisban.

Azt mondják, annyi idő a gyász, hónapokban számolva, amennyi idő a kapcsolat volt években. Én nagyon remélem, hogy nem, mert az durva lenne. Talán a düh részbe tartozik, amikor szeretnéd, ha a veszteség a másiknak is fájna, de a lelked mélyén tudod, hogy ha fájna, nem szakítottad volna meg a kapcsolatot. Meg, dehogy akarsz olyan kicsinyes geci lenni, aki rosszat, fájdalmat kíván valakinek. Dehogy! Semmivel sem lenne jobb. De valami nyöszörög az ember lelke mélyén, hogy ne lépjenek át rajta. Hullámzik az egész, de végre lehet szelíden beszélni magamban, hozzád. Kérlek, ne beszél velem így! Kérlek, tudnál valahogy kedvesebben? Van rám időd? Van kedved? Lehetne, hogy most te...?

Na mindegy, csak egy sztori, de tényleg azt gondoltam, hogy bírni fogom életem végéig. Mindig hullámozva, mindig változva, alakulva, alakítva. Ennyi idősen már se kötni se elveszíteni nem nagyon szoktak barátságokat. Érettebbnek kéne lennünk. De nem. És az ugyanez lesz életem végéig, az végül halálra rémisztett.

[kepeslajoska]

Vásárhelyi Mária (Facebook)

Az @Ádám Zoltán kontra Corvinus ügy nemcsak azt mutatja meg feketén-fehéren, hogy milyen szakmai és erkölcsi zülléshez vezet a felsőoktatási intézmények fideszes megszállása, hogy hogyan nullázák le az egyetemek integritását és az oktatás színvonalát, hogy mindezek eredményeként, hogyan kontraszelektálódik az alapítványi formába kényszerített intézmények vezetése, hanem járulékos tanulságként azt is, hogy milyen világ vár erre az országra, ha a nerencek leszármazottaiból, a kis piócákból verbuválódik az új hazai gazdasági "elit".

Micsoda pitiáner, szánalmas, ostoba, hólyag lehet az a huszonéves fiatal, aki az anyját küldi be az egyetemre, hogy intézze el a nem teljesített félév igazolását és a külön letett vizsgát?! Aki először egy féléven keresztül nem tesz eleget a vizsgához szükséges minimális követelményeknek, majd szülei gazdasági és politikai befolyását próbálja felhasználni, arra, hogy mentesüljön a következményektől. Egy szar, pitiáner vizsga miatt árulja el és alázza meg önmagát, a társait, az oktatóit és magát az egyetem lényegét. Mert neki jár! Jár a különleges elbánás, a szabályok alóli mentesítés, a külön vizsgáztatás, a tanárok csicskáztatása és a teljesítmény nélkül megszerzett diploma. Hogy miért jár? Kizárólag azért, mert a szüleik nagyon gazdagok és nagyon befolyásosak.

Ugyanazért, amiért a 32 éves Matolcsy Ádámnak a Porsche-gyűjtemény és a luxus apartman a 5th. Avenue-n, három medencével, vagy a Mészáros leszármazottaknak Tiborcz Istvánnak és Orbán Ráhelnek az, hogy 33 évesen az ország leggazdagabbjai legyenek. Szuper nulla teljesítménnyel! Szépen lassan kitermelődik itt az új burzsoázia ezekből a fidesz kádergyerekekből, akik megöröklik a hatalmas vagyonokat és az ezekkel járó befolyást. Ők lesznek az új uralkodó osztály, hiszen lassan az ország teljes vagyona a kezükbe kerül. Olyan emberekébe, akik soha életükben semmit nem tettek le az asztalra, fogalmuk sincs, hogy mi az a Munka, mi az a szaktudás, együttműködés, lépésről-lépésre küszködés és előrehaladás.

Hogy hogyan válik valaki érett felnőtté a munka világában, hogyan jut egyről a kettőre a saját teljesítménye alapján. Nem tudják mennyi nehézségen, küzdelmen, kudarcon, alkalmazkodáson és apró sikeren keresztül vezet el az út addig, hogy egy normális ember megteremtse a biztonságos életfeltételeit. Ha egyáltalán... Ezek a növendék piócák úgy nőttek fel, hogy nekik minden jár. Mint az "Aladároknak"(bővebben ld. Márai) a Horthy rendszerben. Jár a vagyon, az érdemek nélkül szerzett társadalmi kiváltságok, a luxus nyaralások, a százmilliós órák és milliárdos yachtok. Én nem irigylem tőlük, de azt tudnunk kell, hogy "ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a »jobboldaliság« címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő mint »keresztény magyar ember«, előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert »keresztény magyar úriember«, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem »keresztény magyar« vagy »úriember«, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában.

Mert ez volt a jobboldaliság igazi értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen; talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva... (és a) szíve mélyén örökké visszasírja a »jobboldali, keresztény, nemzeti« világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül. […]

Ez a fajta soha nem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet.”

[stickalittle]

- Szeretsz az új lakásban lakni?

Ilyenkor nem tudom, mit feleljek. Nem tudom, milyen szeretni egy lakásban lakni.

1. Az első ház, ahová születtem a nagyszüleim udvarában volt egy külön álló szoba-konyha. Nincs túl sok emlékem róla. Sőt, semmi emlékem nincs róla. Egyetlen momentum jut eszembe, az út, amin nagymamám visz az építkezésre a szüleimhez, amikor a saját házukat építették. Erre is csak azért emlékszem, mert elfáradtam az úton, és a nagymamám nem akart felvenni, hogy vigyen.

2. Szüleim háza a második, amiben laktam. Innen már vannak emlékeim kisgyerekkoromból is. A konyha-főzőfülke, ahol lavórban mosakodtunk, mert a fürdőszoba még nem volt kész, aztán a testvéremmel közös szobánk, az akvárium a folyosón... (Erre tisztán emlékszem, mert akkor kezdett el foglalkoztatni, hogy létezik az agyam, mégsem emlékszem semmire, és az akvárium minden részletét megjegyeztem, hogy tudok-e rá emlékezni később.) Ebben a házban töltöttem a tinédzserkoromat, így vannak jó és rossz emlékeim abból az időből. Szerettem ott lakni? Rámondhatom, hogy igen, bár természetesen nem volt választási lehetőségem, így az ott lakás egy alapadottság volt. Ragaszkodtam az ottlakáshoz? Nem. Az első adandó alkalommal el is költöztem onnan egy örökölt sorházba.

3. Fiatal felnőtt éveimet ebben a sorházban töltöttem. Nem volt semmi különös. Se kiemelkedően boldog éveim nem voltak, se katasztrófálisan rosszak nem voltak. Semmi különös emlékem nincs róla, talán csak azok a helyek, ahol dugtam. Szerettem ott lakni? Hát, teljesen közömbös volt.

4. Aztán lett egy hosszabb kapcsolatom, így néha nála laktam, néha otthon. A barátnőm lakásához sem fűznek komolyabb emlékek. Unalmas, budapesti panellakás. Szerettem ott lakni? Hát, nem igazán. A panelt nem nekem találták ki.

5. Később szakítottunk, majd új kapcsolat jött, akit el is vettem feleségül. Hozzáköltöztem. Küzdöttünk a penészes fallal és az egerekkel. Nyilván nem szerettem ott lakni, amikor nekem volt még egy sorházam, aminél semmi ilyesmi problémák nem voltak, csak ahová valamiért ő nem akart költözni.

6. Eladtam a sorházat, hogy az árán elkezdhessünk építeni egy közös házat. Szerkezetkészen vásároltuk, csak be kellett fejezni. 4 szoba volt benne, két fürdőszoba, hatalmas amerikai konyhás nappali. Akkora volt, hogy gördeszkázni lehetett a nappaliban. Plusz kandalló, kurva nagy terasz, három autós garázs és 1000 négyzetméteres udvar. Mivel szerkezetkészen vettük, így adottsága volt a nagy tér, és bár felesleges volt, nem lehetett vele mit kezdeni, de jó áron jutottunk hozzá, mert nem kellett senkinek, mivel talán csak a jóistennek nem volt rajta jelzáloga. Nekem sem kis utánajárás volt mindet leszedetni. A kilátás pedig... az egész Zsámbéki-medencét be lehetett látni. Ennek ellenére nem szerettem ott lakni. Túl nagy volt, és az embert a rabjává tette egy ekkora ház. Ekkor vettem a citromfámat. A citromfa ebben a házban sokszor próbált meghalni, néha egyáltalán nem volt rajta egyetlen levél sem, de valahogy mégis mindig túlélte a dolgot.

7. Úgy alakult, hogy elváltunk. A házat meghirdettük, de nem jelentkezett rá vevő. Külön-külön albérletbe költöztünk. Én a I. ker. Vízivárosba, egy 100 négyzetméteres albérletbe. A mérete ellenére nem volt drága, 160 ezret fizettem érte még egy fél éve is. Azért volt olcsóbb, mint a hasonló lakások az I. kerületben, mivel eléggé lepukkant állapotban volt. Az egyik szobát egyáltalán nem lehetett használni, leszakadóban volt róla a tapéta is. Én meg nem reklamáltam a tulajnál, egyedül éltem, elég volt nekem egy szoba is, és nem akartam, hogy az árát felbassza az égig. Kis vállvonogatással mondhatom, hogy szerettem ott lakni, mert közel volt mindenhez. De határozottan erre sem mondanám, hogy szerettem ott lakni, mert tulajdonképpen nem hiányzik. Zajos volt, szar ablakokkal, poros volt mindig minden. Ez jut eszembe róla, de szinte soha nem gondolok azokra az időkre, amikor ott laktam. Mintha valami álomkép lett volna. Jó hely volt, de semmi különös. Apró erkélye volt, a citromfának pont elég. De ő sem szeretett ott lakni, ezt láttam a beteges-sárgás levelein.

8. Közben mégis sikerült eladnunk a vidéki házat, persze szarér-húgyért, és még azt a pénzt is ketté osztottuk a volt feleségemmel, így OTP barátom segítségével vehettem egy saját lakást Pesten a XIII. kerületben. Felújítottam, mindent a saját kényelmem és elképzelésem szerint. 7. emelet, de ezt már tetőtérnek hívják, hatalmas terasza van, aminek egy részét beépítettem elhúzható üvegfallal. Ez egész nyáron nyitva van, télen majd ide költöznek a terasz többi részéről a növények. Ezt a teraszt szereti a citromfa. Ilyen egészséges zöldnek még soha nem láttam a leveleit. A lakótér loft lakás szerűen egybe van nyitva, plusz fürdőszoba pezsgőfürdős káddal meg gőzkabinnal. Sokat dolgoztam rajta, és dolgozom rajta még most is. Egyszer majd rámondhatom, hogy kész lett. Szeretek-e itt lakni? Jobban, mint az albérletben, és kényelmes, meg ellazít a közeg, de négy hónapja lakom itt, még nincs meg igazán hozzá a kötődésem. Úgyhogy amikor megkérdezik, azt válaszolom, hogy szeretek itt lakni, és remélem, egyszer majd úgy is érzem.

És tudom, hogy nem itt lesz a vége. Lesz még egy házam valahol Olaszországban. Akkor, amikor már nem kell anyámról gondoskodnom, és nem köt ide semmi. Lesz egy házam Olaszországban, egy kis kerttel, ahová a citromfámat kiültethetem a szabadba. Ott fogok meghalni.

[eltiron2]

Teljesen elfelejtettem, hogy kell csajozni

Pedig régen elég expert voltam a dologban. Hetekkel ezelőtt megadta nekem egy lány az elérhetőségeit (ő sem valami expert a dologban, mert rendszeresen találkozunk (kb 30 méterre dolgozik tőlem), mégis a kollégámon keresztül küldött egy cetlit, tisztára mintha középiskolások lennénk). Most írtam neki egy sms-t (méghogy felhívjam? introvert alert), hogy jelöljön be fb-n, babysteps. 

Szerencsére vannak vállalkozó szellemű hölgyek is. Egyik bérletes csaj (szőke, mosolygós, 30 vége felé jár és határozottan kellemes külsejű/stílusú) amikor sokadszor jött be a hátsó kapun, ahol én dolgozom (pesig a főkapu közelebb lenne neki), akkor megelégelte a teszetoszaságomat, és nyitott egy “Megkérdezhetem a neved? Én Melinda vagyok” felütéssel és kezet nyújtott. 

Annyira belém verte a parát a metoo, meg az a tény, hogy 3 éve egyedül vagyok, nameg az, hogy 50 éves lettem - hogy már a legnyíltabb közeledésekre sem merek reagálni, mert az jár a fejemben, hogy “biztos csak jófej akar lenni, én meg félreértem”. 

Remélem, hogy azért valahol/valamikor átszakad ez a gát, és visszatérhetek régi önmagamhoz, de most még mindig az awkward szakaszban vagyok. Elég szar ennyi idősen újratanulni az életet.