#csipkerózsikák | Explore Tumblr posts and blogs

konyvreflexiok · 6 years ago

Photo

Stephen King - Owen King - Csipkerózsikák

King ezúttal a másik fiával közösen alkotott, de én elsősorban a könyv műfaja miatt lettem izgatott: a Talizmánhoz és a Sárkány szeméhez hasonló mágikus realizmussal tarkított, horrorral fűszerezett fantasyt vártam... … és azt is kaptam! Mivel Kingék nagyon értenek a cselekményszövéshez, a sztori végig hozza azt a jellegzetes kingi hangulatot, amikor az alapvetően abszurd események realitására is különös figyelmet fordítanak a szerzők. A történet maga pedig épp elég extrát nyújt ahhoz, hogy ne jusson az egész az Under the Dome sorsára, aminél King nagyon erőlködött, de se egy valamirevaló karaktert, se egy emlékezetes szituációt nem sikerült összehoznia. Főleg az elején nagyon aggódtam, hogy nehogy egy lagymatag délutáni sorozat szintjét karcolgassuk itt (mint az említett Under the Dome tette, ami egyébként sorozatban még annál is gyengébb volt), de szerencsére nem így lett.

A könyvben megjelenő szereplők egytől egyig decensen megformáltak (a decens itt King szintjén értendő) - van, aki még jobban is - a cselekmény meg pont annyira ragad magával, hogy időnként tényleg boldog nosztalgiával emlékeztem egyéb King-művekre, figyelve, ahogyan a szerzők kíméletlen következetességgel végigvezetik az alapötlet minden egyes következményét. Ezt az aprólékosságot és kvázi-realitást mindig is nagyon szerettem, és ebben a tekintetben a fantasy-elemek ellenére sem a Talizmánra vagy a Sárkány szemére hasonlít, hanem inkább a “sima” kisvárosban játszódó műveire. Imádtam a “gubózás” folyamatának leírását és tudományos elemzését (ebből is kapunk bőven), és nagyon bejöttek azok az infómorzsák is, amiket arról kapunk folyamatosan, hogy a világ, és azon belül a hírcsatornák hogyan dolgozzák fel ezeket a feldolgozhatatlan eseményeket. Ezeken a pontokon a könyv társadalmi látleletként is szolgál, különös figyelmet fordítva a nők helyzetére (ebben King amúgyis nagy ász volt eddig is, lásd a Két Rose-t és a Dolorest példának).

A végére maradt egy kis hiányérzet: az eddig megemlített műveihez képest itt a konklúzió… nem adta. Kingre eddig nem volt jellemző az, hogy feltáratlanul, kidolgozatlanul hagyott volna mély koncepciókat, úgyhogy nem tudom igazán mire vélni, hogy pont a lényeg hiányzik. Amit az előző bekezdésben írtam, hogy kíméletlen következetességgel vezetik végig az összes következményt, az a végére sajnos elmúlik. Sokkal jobb lenne ez a könyv, hogyha a szerzők megtartották volna ezt a hozzáállást az utolsó oldalig.

A negatívumok sorában meg kell még azt is említenem, hogy a könyvből hiányzik az az igazi, megfoghatatlan varázs, ami mondjuk a Minden sötét, csillag sehol kisregényeiben és a 11/22/63-ban vévigvonult. Szándékosan a 2010-es évekből említettem ezeket, és nem például a Borzalmak városát hoztam fel, hiszen King bőven tett le az asztalra a saját bibliográfiáján belül is kiváló műveket a közelmúltban is. Ezt is oda lehet bőven sorolni a jobb művei közé, szó se róla, de nekem valami végig ott motoszkál a háttérben, én még vártam volna valami konkrétabbat, valami élőbbet a lezárástól.

7/10

Megjegyzések a fordításról

Szándékosan hagytam a pontszám utánra ezt a szekciót - ez már nem tartozik a kritikához szervesen, szóval akit nem érdekel, az csukja be az oldalt, de muszáj kicsit részletesebben belemennem abba, hogy a fordítás bőven hagy kívánnivalót maga után. Sajnos egyre gyakrabban kell ezt a szekciót hozzácsapnom a kritikáimhoz, amikor magyarra fordított könyveket olvasok...

Nick Cutter Mélység című könyvének magyar fordítása az iskolapéldája annak a jelenségnek, amikor a fordító minden egyes mondatnál meghagyja az angol szórendet, tükörfordítja a kifejezéseket, és bizony, pár kapitális hiba is bejátszik. Ezek közül néhányat külön elemeztem is (lásd a fenti linknél a “megjegyzések a fordításról” szekciót), és itt nem is ez a könyv a téma, úgyhogy erről csak annyit, hogy az a szöveg effektíve olvashatatlan volt számomra. A Csipkerózsikák nem volt az, de végigkísért az érzés, hogy valami nem stimmel. A Mélységbez képest sokkal jobb a helyzet: csak minden ötödik mondat (becsült átlagértékek következnek!) tartalmaz nyomokban anglicizmust. Csak minden harmincadik mondatban van tükörfordított kifejezés. Csak minden negyedik oldal után tűnik fel, hogy ilyen mondatszerkezeteket senki nem használ magyarul élőbeszédben. Illetve sajnos lehet, hogy mégis, sőt, egyre többen, egyre természetesebben beszélnek így... de ez külön poszt témája lehetne.

A Csipkerózsikák fordítása nem kimondottan rossz, csak süt belőle az időhiány (vagy rosszabb esetben a nemtörődömség és a lustaság, de ilyeneket nem feltételezek). Az a mondat, hogy "Az ébresztő hívások nem a specialitásom, de nem bánom, ha bekerül a tevékenységi körömbe." például a nyersfordítás fázisában egész jó. Csakhogy a végső formába öntés elmaradt, így ez a mondat az angol és a magyar nyelv közötti kietlen senkiföldjén megrekedve szomorkodik itt nekünk. Az a kétségbeejtő, hogy ezt mi a végső, kiadott verzióban olvassuk. "A telefonos ébresztés nem a szakterületem..." kezdődne helyesen, magyarul ugyanez a mondat, és ezzel két durva egyeztetési hibát is elkerülünk, a "specialitásról" nem is beszélve. Ami egyébként van, hogy indokolt lehet magyar mondatban, de itt szerintem nem az. Vagy nézzük ezt a részletet: "A képernyőn többszínű háromszögek, csillagok és tüzes gömbök zuhogtak lefelé..." Ez egészen magyarnak tűnik első pillantásra, és mivel szinte mindenhonnan hasonló mondatok ömlenek, már sokaknak fel sem tűnik, hogy magyarul ilyen esetben nem használunk többesszámot: "A képernyőn sok különböző színű háromszög, csillag és lángoló gömb zuhogott lefelé..." Ugye, mennyivel jobb? 2 percbe telt ezt a két mondatot kikeresnem, és percenként egy ilyet tutira találnék, de már nem érdemes. Senki ne értsen félre: ilyenkor én nem a fordítót szidom, meg nem fotelból osztom az észt, hiszen ha kapnék egy hónapot hétszáz oldalnyi szöveg lefordítására, akkor bevallom, hogy azonmód és kapásból elsírnám magam. Sőt, azt sem mondom, hogy a fenti mondatoknak csak az általam megadott verziói lehetnek a “jó” verziók, hiszen nem vagyok fordító, meg egyébként is lehet velem vitatkozni. Viszont naiv laikusként sokadszorra csalódtam az Európa Kiadóban, amennyiben volt egy olyan kósza elképzelésem, hogy van náluk lektor, szerkesztő, korrektor vagy csak szimplán... valaki, aki kiadás előtt elolvassa a szövegeket. Felületes átnézéssel is minimum a felét el lehetne kapni az ilyen magyartalan mondatoknak.

Utolsó példamondat: a könyvben az egyik szereplő fontolgatja az öngyilkosságot, illetve rádöbben, hogy nincs nála toll és papír a búcsúlevélhez:

“Ezen már nem tudott segíteni, de az okaira búcsúlevél nélkül sem lesz nehéz rájönni.”

Na, ezt is még magyarról magyarra kell fordítani. Merthogy valami olyasmi lenne a helyzetre illő fordítás, hogy “A toll és a papír ügyében már nem tehetett semmit, de az indokára búcsúlevél híján sem lesz nehéz rájönni” - Ismét egy egy az egyben tükörfordított kifejezés és a többesszámmal kapcsolatos problémák zavartak be.

Szomorú, hogy bár a Mélység egészen zagyva és néhol teljesen érthetetlen szintjét ugyan sikerült meghaladni, de a fordító a legtöbb esetben így is a legkisebb ellenállás irányába haladt - a kiadó pedig rá se hederített a végső szöveg minőségére…

#európa kiadó #stephen king #owen king #könyvkritika #fantasy #csipkerózsikák #gubózás

0 notes

konyvreflexiok · 5 years ago

Photo

Stephen King - The Outsider

SPOILEREK!

A fülszöveg alapján ez a könyv végre ismét egy klasszikus alapokra építkező King-regénynek ígérkezett, amennyiben egy fantasztikus, természetfeletti elemekre épülő alapkoncepciót vezet végig következetesen, vaslogikával, egy való életbeli nyomozási folyamat minden részletét figyelembe véve. S mint ilyen - megkockáztatom -, ez a koncepció egy zseniális remekmű alapja. A könyv azonban sajnos nem lett zseniális.

Pedig az első kb. 150 oldalt fülig érő szájjal olvastam: ott van ez a megmagyarázhatatlan bilokáció, aztán egy ember jelenik meg, akit nem vett fel a kamera, szóval csupa felvillanyozóan fura esemény, és végig érződik, hogy van megoldás, és az ki is fog derülni. Eddig jó - aztán megjelenik Holly Gibney, és nekem ez szubjektíven és objektíven is narratív törést okozott.

Szubjektíve azért, mert én a Hodges-trilógiát a Mr. Mercedes után - legalábbis egy időre - feladtam. Mondjuk úgy, hogy egy korrekt kis detektívregény, egy jó kis könyv, de nem egy jó kis King-könyv - és a kettő között nagy különbség van. Látatlanban a Hodges-trilógia másik két könyvével kapcsolatban is azt érzem, hogy a tipikusan kingi hangulat és elemek hiányoznának belőle. Előbb-utóbb csak rájuk fanyalodok és jönnek az értékelések, de most nem éreztem azt az átütő erőt, meg a késztetést, hogy azonnal továbbolvassak sem a tárgyalt bűnügy részletei, sem a történetvezetés, sem a stílus miatt - ráadásul nem igazán vagyok oda Hodges-ért és az őt körülvevő kompániáért sem. Tehát mikor megjelent Holly, és elkezdtek záporozni a korábbi Hodges-kalandokra az utalások, akkor ez nekem annyiban narratív törést okozott, hogy egy kicsit vissaszivárogni éreztem azt a kissé lagymatagabb stílust, amit a Mr. Mercedes anno képviselt.

Objektíven pedig egyrészt azért zavart, mert maga a megoldás, amit Holly szolgáltatott, valahogy az eddigi kingi teremtményekhez képest olyan… snassznak tűnt. Azzal nincs gond, ahogy a hétköznapi racionalitásba ezt a megoldást belehelyezték a szereplők (sőt, ez a mozzanat, és Holly magyarázós jelenete a könyv sikerültebb részei között ünnepelendők), viszont és másrészt - a könyv utolsó harmada inkább a “leszámolással” foglalkozik, és valahogy az istennek nem sikerül érdekessé tennie azokat a jeleneteket Kingnek. Egy szinte minden szempontból érdektelen finálét kapunk, és ebbe sajnos a végső konfrontáció középszerűsége is beletartozik - ez fáj a legjobban.

Emellett sajnos a Doctor Sleepben, a Revivalban és a Csipkerózsikákban tapasztalt “tompulás” itt is megjelent - nincs meg az a nyers éle a dolognak, valahogy nem tűnik annyira gonosznak illetve annyira kreatívan kitaláltnak a teremtmény, mint sok más King-műben. Bár egy-két bekezdésnyi spekulációt szentelnek a szereplők annak, hogy mik lehetnek az implikációi ennek az ügynek a jövőre (akár a múltra…?) nézve (hány meg hány ember lehetett a világtörténelemben egy ideig mégsem az az ember, aki...), de valahogy nincs meg a súlya ennek, nincs eléggé kiemelve, pedig erre építve valami sokkal-sokkal hátborzongatóbb konklúziót is tudott volna szolgáltatni a történet - ez is elmaradt, pedig óriási lehetőségek lettek volna ebben. Nem King 70-es évekbeli brutális stílusát kérem számon, félreértés ne essék - írt ő a 2000-es és 2010-es években is olyat, ami ütött, aminél szépen kidolgozta, hogy mitől lesz az adott szituáció vagy teremtmény vagy főgonosz igazán félelmetes… ez itt nagyon nem jött össze, pedig az alapanyag megvolt.

A konklúzió ismeretében utólag visszapillantva az első 150 oldal sem olyan jó ám - mivel úgy tűnik, mintha valami mélyen, megrázóan rettenetes dolog felé építkeznénk… és ahhoz képest csalódás, hogy végül ez kerekedik ki a végén.

Összegezve: Ugyanezt már a Csipkerózsikák értékelésénél is kifejtettem, de nem, nem gondolom, hogy King elveszítette a mojóját, hiszen a 2010-es Full Dark, No Stars, a 2011-es 11/22/63 és a 2015-ös Bazaar of Bad Dreams megmutatta, hogy ilyesmiről szó sincs. Csak sajnos be-becsúsznak ezek a sokkal sablonosabb, 6/10-es munkái (a molyok kedvéért: háromcsillagos), és ez engem szubjektíve jobban megérint talán a kelleténél, hiszen még mindig a kedvenc írómról van szó - egy ilyen életmű után méltatlannak érzem az ilyesféle langyosvizet. Az Outsiderről szólván pedig meglátjuk, hátha a sorozat jobban sikerül, ha hajlandó lesz az implikációkat is kidomborítani, valamint vizuálisan és hangulatilag igazán félelmetes teremtményt kapunk, akkor erre bőven van esély!

(A fordításról ehelyütt nem tudok értekezni, mert a könyvet angolul olvastam.)

6/10

#stephen king #outsider #hbo #könyv #könyvkritika #horror #sorozat #bestseller #kívülálló

2 notes · View notes