#csak egy kicsit

[kutyaharapas]

mi lenne akkor ha tenyleg elmegyek pszichihez es csak kikuldenek hogy he haver semmi bajod egadta vilagon semmi problema nincs veled ok. akkor mi a faszt csinaljak

[havaria]

Július utolsó szombatján belenéztem a tükörbe, és a nyakam nem stimmelt valahogy. A bal oldalon vastagabb volt mint a másikon. Nem fájt semmit se. Hétfőn leballagtam a házidokihoz valami magyarázatért, aki átküldött az fülorrgége nénihez, aki azt mondta, hogy reggel hétkor legyek a Kék Golyóban.

Kedden reggel a fej-nyak daganat osztályon a doki hosszas küzdelem utan szert tett egy kis darabra torkomból. Mivel egy gyógyszert is csak öklendezés árán tudok bevenni, ezért tőlem elég nehéz ilyet szerezni. Neki is csak hosszas lidokain szprézés, majd lidokain injekció beadasa után sikerült. Igen, beleszúrt a számon át a torkomba. Úgy, hogy közben saját kezűleg húztam ki a nyelvem a számból, mert neki már nem volt több keze.

Aznap még átküldtek citológiara is, ami egy ultrahangos mókázással kezdődött, de aztán itt is nyakonszúrtak ahogy kell.

Ekkor még azt hittük cista, mert a citológia leletből erre lehetett következtetni.

Kaptam egy MR beutalót is. Sose voltam ilyenben. Nagy gép, motoros ágy, kedves népek. Azért megszúrtak ők is. Kanülön kapom a kontrasztanyagot.

Az MR-ben volt az első beszarás. A nyakamat fotózták és ehhez a fejemet egy ketreccel zárták kör��l, smi valahogy része a gépnek. A cuccból ki lehet látni, de azért centikkel van az arcod előtt. Ezután ezzel a kalitkával együtt betolnak a csőbe, ami az MR gép. Egy bő húsz percre. Az utolsó percekben már nagyon a pánik szélén álltam, de itt még nem csúsztam bele. Fuck you, claustrophobie!

Pont két hét telt el, mire meglett a szövettan. A doki nem sokat köntörfalazott. Amint ültem, csak annyit mondott, hogy rosszindulatú. Aután ültünk ott egy percet csendben. Aztan még elmondott par dolgot. Azt, hogy HPV alapú. Szóval ennek is a szex az oka. :) Meg azt, hogy jók az esélyek, de ez akkor olyan kötelező mondatnak tűnt.

Dóri kint várt a folyosón. Vele a dokitól imént tanult módon közöltem a hìrt, aztán kultúráltan nyugtatgattuk egymást kicsit.

Másnap jött a hír, hogy az onko-team sugarterápiát javasol.

Ezután négy hétig meglehetős hedonizmussal ünnepeltük az új helyzetet. Lenyomtunk egy balatoni hétvégét a barátainkkal, egy bringatúrát a Toronyszobába, Szobra, és egy hetet az olaszoknál, amiből két nap Velencében volt szállásunk. Jókat ettünk, jókat ittunk, jókat beszélgettünk. Dórival nagyon jól tudunk már utazni. :)

Ebben a négy hétben azért még volt egy labor,egy CT, meg egy megbeszélés a radiológus dokival. A CT nem olyan mint az MR. Sokkal rövidebb, nincs az a hülye ketrec, de itt is van kontrasztanyag. A szurkálasra elég gyorsan közömbös lesz az ember.

A radiológus dokinal kiderült, hogy azért ide kelleni fog a kemó is. Fasza. Ja, és elküldött még egy előkészítő CT-re is, ahol egy maszkot is kapni fogok, ami kell a sugárkezeléshez.

Ezen a ponton kezdődtek a szar dolgok. Nem a rákkal. A pánikkal.

A fej nyak daganatok sugárkezelését úgy csinálják, hogy a munkadarab áll, szerszám mozog, azaz te rögzítve vagy a munkaasztalra és a gép körülötted mozog mint egy ipari robot az autógyárban. Időnkent a munkaasztalt a folyamat közben bedugják egy CT-be is. Veled együtt, igen. A fejedet úgy rögzítik, hogy kapsz egy maszkot, igazából egy sisakot, ami a tarkód felé nyitott, a fejedet, arcodat nyakadat viszont teljesen körülöleli. Ez a sisak úgy készül hogy egy hőre lágyuló sűrű műanyag, rácsot ráformáznak az arcodra és a nyakadra. Egy millimétert sem tudsz benne mozogni, miutan megszilardul. A kezelés során a sisakot, benne a fejeddel 5 ponton bajonettel rögzítik az asztalra. Egy kezelés 15 percig tart. Hello claustrophobia!

Én már a sisak készítésekor, az azt követő CT közben ledobtam az ékszíjjat. Akkor még sikerült annyira rendbe raknom magamat, hogy be tudtuk fejezni a műveletet, de tudtam, hogy ebből baj lesz.

A kezelés szeptember 23-an, hétfőn kezdődött. Ezt a posztot kedden írom, miközben folyik le a kemo. Három órát tart, van idő pötyögni a telefonon.

A terv az, hogy 35 sugarkezelést kapok és három kemót. Hét hétig tart a műsor. Minden hétköznap sugárkezelés. Ez ma kezdődik, mert tegnap még nem volt kész a sugarkezelési terv. Bocsi. A három kemó öt-öt napig tart. Első nap folyadadék, második-harmadik méreg, negyedik-ötödik megint folyadék. Délutan négyre jósolja a nővér a rosszullétet. A hányás elleni gyogyit négykor és késő este kell bevenni.

Ha lement a kemó, megyek az első sugárra. Az előbb vettem be életem második xanax-át. Az elsőt tegnap, de hát ugye a terv...

Drukkoljatok, hogy ne legyen pánik a gép alatt!

Nagyon kell pisilni az infúziótól. Már kétszer voltam kint, én meg az állványom, de ez nagyon durván tölti a hólyagot.

[demoni-tekintet]

Csak szeretnék egy kicsit jobban lenni lelkileg

[riariahistoria]

Egy gyűrű mind fölött

1954. július 29én jelent meg J. R. R. Tolkien Gyűrűk ura trilógiájának első kötete.

mint a kommunizmust, a fasizmust, a II. Világháborút, a plasztikai sebészetet, a légiháborút, a tankokat, úgy a Gyűrűk urát is az I. Világháborúnak köszönhetjük.

egy angol átlagsrác miután elvette szerelmét és szüneteltette egyetemi tanulmányait bevonult a hadseregbe. pont ahogy tették a barátai, meg igazából minden jólnevelt angol, német meg francia fiú abban az időben (hogy aztán megteljenek a temetők). a lanchashire-i lövészezred hadnagyaként került 1916 nyarán a Somme folyó mellé ahol gyors ütemben a barátai javát elvesztette, ő pedig a lövészárok poklában ha nem a holttestekből lakmározó patkányokat nézte akkor a lövéseket, esetleg a halálsikolyokat hallgatta, illetve ha olyan kedve volt számolta a tetveket meg a keléseket magán és másokon. választhatott, vagy megőrül mint olyan sokan vagy elmenekül a képzelet világába, oda, ahol a kisfiú kora meséi játszódnak, egybegyúrja azt legendákkal, mítoszokkal és beleszövi a borzalmakat amiket látnia kellett és amikre nem létezett és létezik terápia, hogy túllegyél rajta. ott a rettenetben felépítette fejben a (kicsit ugyan elitista) más világot ami azóta minden generációhoz megtalálja az útját és a fantasy irodalom hivatkozási alapja.

John Ronald Reuel Tolkien jól döntött. és ezt a képzeletterápiát végül az első műve, a gyerekeknek szánt A hobbit után megkapta a világ ajándékba (rengeteg ráfordított idővel és munkával, de hát egy angol nyelvész csak nem fog kiadni egy maga által alkotott univerzumot úgy, hogy nem kreált hozzá 29283 képzeletbeli nyelvet logikus nyelvtannal).

magyarul először 1981ben jelent meg. az első 11 fejezetet R��z Ádám fordította, de a betegsége miatt nem tudta folytatni, így a későbbi köztársasági elnök, Göncz Árpád vette át a feladatot Tandori Dezsővel, aki a verseket fordította.

[hiveswap]

Went to see the structure

It comes to me on my ????th day of just laying down trying not to think of it, that maybe being so sick with anxiety all the time that i can't go to the restroom without going into a spiral about it is giving me some sort of brain damage

[turistakrem]

Japán nulladik nap

Első nap akart lenni, de másként alakult

A dolog ott kapott gellert, hogy nem ellenőriztem le a második beszállókártyát Budapesten, amikor megkaptam, ami Sanghajból vitt volna Tokióba hajnalban. Ugyanis nem a hajnali gépre szólt (2 órán belüli kényelmes átszállással), hanem egy délutáni járatra (most mindent kelet-kínai időzónában írok). Szóval lett Sanghajban 9 szabad órám. De ne vágjunk a dolgok közepébe, mutatom, merre mentünk: nemcsak az ukrán, de a lengyel légteret is elkerülték az óvatos kínaiak, nehogy miután felszálltak, háború törjön ki. Gondolom ők, is követik a magyar belpolitikát.

Szóval Budapest -> Berlin -> Balti tenger kanyarral, Szentpétervárnál léptünk be az orosz légtérbe. Egy ideig megfordult a fejemben, hogy az északi sark fölött közelítjük meg Kínát, de ez most kimaradt az életemből.

A China Eastern társaság egy fokkal jobb, mint a fapados, de ami a lényeg, hogy pont a feléért visz el Tokióba, mint a sorban utána következő versenyző. A catering nem volt túlzottan átgondolva: kétszer ugyanazt a szettet hozták ki annyi különbséggel, hogy a népszerűbb kaják az első körben elfogytak. Szóval ha felszállás után nem fűlött a fogad a csőtésztához marhahússal, akkor a második alkalommal már csak azt választhattad :) Ami fájdalmasabb volt, hogy éjjel 2 és 3 között hozták az ételt (5.40-es leszálláshoz), szóval esélyed se lett volna kicsit javítanod a jetlagen.

Aztán jött a fekete leves, amikor Sanghajban át akartam szállni a szerintem gépemre. A földi kiszolgálók rámutattak a tévedésemre és tényleg csak bámultam másodpercekig a beszállókártyát. Tanulság: azt a pár másodperc bámulást Budapesten kellett volna belefektetnem az időmbe. Ja, a China Eastern nem hisz a digitális huncutságokban. Csak IRL lehet becsekkolni, és papíron adják oda a beszállókártyát, mint a középkorban.

Azért legyünk igazságosak, 9 plusz óra Sanghajban nem a török börtön. A kevés pozitívum a magyar-kínai barátságban, hogy egy ideje nem kell vízum Kínába lépni, szóval kaptam magam és uzsgyi be a városba. Amikor először olvastam a Maglevről, azóta vágytam rá, hogy felüljek rá. A CE most gondoskodott egy álmom beteljesüléséről, végülis köszi.

10 perc alatt bent voltam a belvárosban (45 km) és onnan még néhány sima metrómegálló a Bund. Pont a hajnali belvárosba érkeztem meg, az utcán ilyenkor csak az utcaseprők és a csoportos mozgáskultúra szerelmesei vannak kint. Kicsapnak egy JBL-t egy padra és mehet az aerobik, a tajcsi és a társastánc. Közös jellemző, hogy 60 év felettiek csinálják, a társadalom többi része vlsz tud aludni.

Megreggeliztem egy Costában (sajnálom reggel még nem vagyok nyitott a világ konyháinak felfedezésére) és bejártam a belvárost és még a nagyobb turitahömpöly előtt kijutottam a Bundra. Közben belógtam (na jó, beengedtek) a gyarmati Jugendstyl legpompásabb épületébe a Békéről elnevezett szállóba (ez kivételesen nem Hugyecz-épület).

Aztán irány a Bund, amihez egy magasított gátra kell felmászni, ami végig van futtatva igazi növényekkel. Nem hittem el, meg kellett tapogatnom.

Volt Mao-szobor a gát előtt és a szocialista forradalom múzeuma a gátba építve, de alapvetően mindenki a folyó nagy kanyarulatában elhelyezkedő üzleti negyedet fotózza. Ködös volt az idő, milliószor láttam már ezt a látványt sokkal jobb gépekkel fényképezve, de a hatás tényleg lehengerlő így is. Egy órát sétálgattam fel-alá a sétányon, nagyon meleg volt (a sapkám persze feladott csomagokban volt), de egy pillanatra sem sajnáltam ezt az extra időt.

(Lefotóztam a sörnyitót is, mielőtt még valaki, de ahogy mondtam, ennél sokkal jobb képek vannak fent az interneteken.)

Aztán kerestem valami hagyományos éttermet (délben már pardont nem ismerő kulináris kísérletező vagyok) és beestem nyitásra a “Nagyi étterme” vagy valami ilyesmi nevű helyre. Elsőként rendeltem és csalhatatlan érzékkel rendeltem ki az étterem specialitását a sertés-hasaalját száznapos tojással és titkos szósszal, mivel az általam belátható asztalok mindegyikén ezt rendelték. Amúgy 10 felszolgáló állt és nézte, amint 9-en eszünk jó étvággyal. Ezt a munkát Londonban ketten, Budapesten egyedül vagy senki se végzi el. Közben a szakácsok valami vicces dolgot énekeltek, mert a felszolgálólányok rosszalló arccal cseszték le őket, de persze tetszett nekik.

A katolikus katedrálisba sajnos nem jutottam be, mert nagyon korlátozott időpontokban van nyitva, de elég nagy komplexumnak néz ki, iskolával, kiszolgáló épületekkel a legbelvárosban.

Amúgy Sanghajban a legvonzóbb dolog az volt, hogy a London-szintű plázák és 30 emeletes irodaépületek között meghagyták a dél-olasz utcákat inasba rakó sikátorokat: nézed a high-tech utcát magad előtt, fordulsz 90 fokot és ott száradnak a ruhák a légkábelek erdeje pedig a legautentikusabb délkelet-ázsiai feelinget hozza.

Metró-Maglev vissza a reptérre és egy órás késéssel irány Tokió. Folyt köv.

[stickalittle]

Szóval kész lettem a programmal, ma adtam át.

Az egész azzal kezdődött, hogy amikor még fejlesztő voltam egy cégnél, eladtunk egy "készlet" programot. Még DOS alatt futott, Clipperben íródott. És a mai napig használták egy építőipari cégnél DOS emulátorban. Ezer éve kiléptem a cégtől, de évről évre maszekban engem hívtak, hogy csináljak nekik évzárást a programból, és nyissam meg nekik a következő évet. Ilyenkor kicsit kellett toszogatni dBase-ben az adatbázisokat, tisztítani belőlük, ilyesmi. Aztán szólt a főkönyvelő, hogy ő most őszintén megmondja, kellene nekik ez a program Windows alá is, és bevallja, hogy pont ilyet hiába keresett a neten, nem talált. Ugyanis ez nem egy egyszerű raktárnyilvántartás, hanem főkönyvi szemléletű készletnyilvántartás, amiben anyagokat, egyéb anyagokat (munkaruhákat, szerszámokat, stb.) lehet nyilvántartani, és a raktári mozgást könyveli főkönyvi tartozik-követel számlapárokra, meg a dolgozón, munkahelyen, munkaszámon nyilvántartja, hogy egy-egy munkahelyen mennyi homokot, téglát, faszom tudja mit építettek be, meg a melóson mennyi harapófogó van, stb. Na, elég az hozzá, hogy ilyet nem talált a főkönyvelő, és megbízott, hogy ugyan már, írjam már meg nekik Windows alá ezt a programot. Mondtam neki egy félszemmel látható összeget, és azt mondta rá, hogy oké. (Ha tudtam volna, hogy mennyit fogok vele szopni, két szemmel látható összeget mondtam volna, na, de már mindegy.) Kész lett.

Mivel az eredeti program Clipperben íródott, ami DBF állományokat kezelt, gondoltam, hogy nem teszem én ezt át adatbáziskezelőbe, használjuk tovább az állományokat, leprogramozom én ezt így, hát mi a szar ez nekem? Na, fogtam a C++-t, és komplettem leprogramoztam a dBase adatbáziskezelő minden funkcióját egy osztályba. Rekord felvétele, módosítása, törlése, Pack, Zap, lock, unlock, indexállomány kezelés, szóval programoztam egy komplett adatbáziskezelőt.

Szoptam vele rendesen, de gyors lett, az biztos, mint a picsa. Egy alsókategóriás gépen ötezer rekordból álló index újraépítésnél rányomok a gombra, hogy kezdje, és abban a pillanatban pittyen, hogy kész. Gyakorlatilag egy másodperc alatt, amire a Clipperben vártam fél percet. Aztán programoztam hozzá saját EDIT-ablakkezelő osztályt, ami paramétertől függően kezeli, hogy milyen adat adható meg benne, dátum, idő, betű, szám (x tizedessel) és milyen hosszban fogadjon el karaktereket.

Aztán programoztam hozzá egy állománykezelő osztályt, így nem kell minden törzsállománynak megírni a saját ablakkezelőjét, hanem ez a felparaméterezés után mindent megcsinál az állománnyal kapcsolatban, bekéri az adatokat, módosítja, törli, bármelyik mező szerint rendezi, keres az állományban, nyomtat belőle, és az állományok együttműködve más állományokkal (ha nyitva van az ablakuk), adatokat adhatnak át egymásnak.

Aztán programoztam egy saját nyomtatás osztályt, ami mindent elvégez, ami nyomtatás, nyomtatandó kezdő-végző lap megadása, intervallumok közötti nyomtatás, kiválaszthatod, hogy nyomtatóra, képernyőre, fájlba nyomtasson, az állomány melyik mezői kerüljenek nyomtatásra, legyen-e összegsor, stb, szóval tud mindent, ami állománynyomtatás.

De baszki, ezt így megírni munka mellett, hogy csak néha hétvégén meg meló után tudtam csinálni egy évembe telt. Sok volt. Szopás volt. Kész lett. És mivel C-C++ az egész, a komplett adatbáziskezelővel együtt egy EXE-be fordítva 296 KB. Na, egy kibaszott évem ráment. És gyakorlatilag ez most azt jelenti, hogy az osztályok megvannak, és minden paraméterezhető, most már bármilyen nyilvántartó programot meg tudnék írni kb. egy hét alatt, ha kell. Most pukkantok egy pezsgőt. Nem nyomaszt ez többé, tudok mást csinálni helyette. Baszki, hát ez kibaszott jó!

[viking84chef]

A Falusi katona első levele a bevonulás után

Besírtam rajta😂😂😂😂

Kedves anya és apa!

Jól vagyok, remélem, ti is.

Mondjátok el Zsolt bátyámnak, meg Elemér bátyámnak, hogy a Magyar Határőrség mérföldekkel jobb, mint az öreg Márton bácsinak dolgozni. Mondjátok meg nekik, hogy csatlakozzanak, amilyen gyorsan csak tudnak, mielőtt minden hely betelik.

Kicsit ideges voltam eleinte, mert ágyban kellett maradni egészen reggel 6-ig, de már túl vagyok rajta és tetszik, hogy tovább alhatok, mint szoktam.

Mondjátok meg Zsoltnak és Elemérnek, hogy amit reggeli előtt tenni kell, az nem több, mint rendbe rakni az ágyat, meg kifényesíteni pár dolgot. Nem kell moslékot adni a disznóknak, takarmányt behordani, darát keverni, fát hasogatni, tüzet rakni. Gyakorlatilag semmit se kell csinálni.

Borotválkozni azt kell, de az se túl rossz, mert van melegvíz.

A reggeli bőviben van olyanoknak, mint gyümölcslé, gabonapehely, tojás, szalonna, stb., de elég gyenge a normális kaját tekintve, mint pl. krumpli, sonka, sültoldalas, rántott hús, sült padlizsán, sütemény. De mondjátok meg Zsoltnak és Elemérnek, hogy le lehet ülni két városi fiú közé, mivel azok csak kávén élnek. Az ő kajájukkal, meg a sajátunkkal aztán már ki lehet bírni délig, mert akkor újra enni adnak.

Nem csoda, hogy ezek a városi fiúk nem sokat bírnak gyalogolni. Naponta kimegyünk "erőltetett menetre", ami az őrmesterünk szerint hosszú gyaloglás, hogy megkeményítsen bennünket. Ha úgy gondolja, ám legyen, nem az én dolgom, hogy mást mondjak, de ezek az "erőltetett menetek" kb. olyan hosszúak, mint a postaládánk a tanyánktól. Aztán persze a városi fiúknak feltöri a bakancs a lábát, és mind teherautón megyünk vissza a laktanyába.

A vidék szép errefelé, de félelmetesen lapos. Az őrmester egyébként olyan, mint a tanár az iskolában, állandóan kötözködik. A százados olyan, mint az iskolaigazgató. Az őrnagyok és ezredesek csak mászkálnak erre-arra és ráncolják a homlokukat. Egyáltalán nem zavarnak senkit.

A következőtől biztosan halálra röhögi magát Zsolt és Elemér bátyám:

Elkezdtem kapni a kitüntetéseket a lövészeteken, fogalmam sincs, hogy miért. A célpont közepe majdnem akkora mint egy mókus feje, és nem mozog. Ráadásul vissza sem lő, mint nálunk a Fodor fiúk. Csak kényelmesen feküdni kell, és eltalálni a fekete kört. Még csak nem is nekünk kell betölteni a töltényeket: kapjuk dobozszám.

Aztán itt van ez közelharc gyakorlatnak nevezett dolog. Birkózni kell a városi fiúkkal. Nagyon vigyáznom kell velük, mert igen könnyen törnek. Ez egyáltalán nem olyan, mint amikor otthon az öreg bikával birkózunk. Úgy néz ki, hogy én vagyok a legjobb, kivéve Pál Csabit, aki Eger-ből jött. Őt csak egyszer vertem meg. Ugyanakkor vonult be mint én, de én csak 64 kiló és 152 cm magas vagyok, ő meg 136 kiló és 190 cm.

Bárhogy is, mondjátok el Zsoltnak és Elemérnek, hogy siessenek és jöjjenek, mielőtt más fickók megneszelik ezt a jó helyet!

Szerető lányotok, Klára.😂😂😂😂

[sztivan]

Kicsit csalódott voltam a Budapest Maraton elején, mert az ígérettel ellentétben napsütés volt, azt meg én csak versenyzésen kívül szeretem. Azzal a tervvel indultam neki, hogy nyugis első 5 km után szép fokozatosan gyorsulva egy pár perccel két órán kívüli első félmaraton lehet, aztán erőnlét függvényében meglátom. Nos, 30 km-ig ment tök jól, akkor még három órán belül tartottam, de ott éreztem, hogy a napsütés kiszívott belőlem elég sokat. Nem baj, B terv ott volt bekészítve, gyors fejszámolással tudtam, hogy ha nem sétálok bele, akkor egy tisztességes 4:10-4:15 közti idő kijön belőle. Mentálisan volt nehéz ez, a lábaim megvoltak hozzá, fejben kellett egyben tartanom magam, de sikerült, 4:12:03 volt a vége. Most gondolkozhatnék azon, mi lett volna, ha nem süt a nap, de nem érdemes, az után, milyen sérülésből jöttem 13 hónap alatt vissza, boldog voltam, hogy újra itt vagyok. És egyébként is, ha majd vissza kell gondolnom arra, milyen menet közben leváltani a B tervre és tök jól kivitelezni azt, ez a nap fog eszembe jutni

[ciganyolga]

légy oly kedves, köszöntem

Régen nagyon utáltam a babakocsis agresszor asszonyokat. "Mit jön itt arrogánsan csak azért mert szült?"

Amióta én is egy batár babakocsihoz vagyok kötve egy egyre súlyosbodó gyerekkel benne, azóta viszont megfigyeltem az agresszor-anyuka ellenjelenségét, sőt, talán egyik kiváltó okát.

Ez pedig a semmilyen kerekes szarral (banyatank SE) rendelkező, erejük teljében lévő emberek szenvedélyes vonzalma a rámpákhoz. Az egyetlen szintet mozgólépcső, neadjisten lépcső helyett amúgy is ezer év alatt jövő liftek imádatát. A villamoson kerekes székes/babakocsis helyen kényelmesen terpeszkedve telefonozást mint az embertípus legkedvesebb hobbiját. (A villamosról leszállva azonnal, az ajtóban persze tanácstalanul megtorpanva balfaszkodnak.) A Nyugatiban a ferdén menő metrós liftről nem is akarok beszélni - "Aztakurva, de érdekes lift, Géza, menjünk inkább ezzel"-ezők miatt fél órát várakozást, mire beférsz.

(Kicsit olyan ez, mint mikor a házibuliban az egy szem nyomorult vegán haverodnak csinálsz külön egy kis lábosban kaját, de természetesen a többi, máskülönben rántotthúshoz pörköltet evő barátod most mind inkább tofus brokkolis curryt enne, ha nem gond, úgy megkívánta. A köbméter pörkölt rádrohad, a szegény vegán meg senyvedhet a saját maga által hozott chips-szel.)

Az ember először még türelmes, meg nem akar itt arrogánsan elzavarni senkit sehonnan, csak mert szült ugye, de hát nálam már elérkezett a pont, amikor persze, hogy elütök mindenkit a babakocsival a picsába. <3

[mirabellomonferrato]

Megvan a víz, ezzel pedig az első "hűbazmeg!" is.

De legelőször elmesélem, hogy a pincében találtam egy nagy doboz régi újságot. Rögtön a tetején az első egy 1980-as újság a Superman film Olaszországi bemutatójáról.

Ma már így nézett ki a kert. Amúgy a vízaknát kerestük, közben kiszedtük a gazt. A vízakna nem lett meg.

Felmértem a házat, megcsináltam a méretezett alaprajzhoz az összes adatot, közben persze belém ivódott minden centi, minden repedés, folt, kiszögelés, behorpadás, az egész ház. De a vízóra helye nem lett meg. Vízóra helye úgy néz ki, hogy jön egy cső, majd kb 20 cm hiány, majd folytatódik a cső. Legalább az egyik csőrészen van egy elzáró a másik meg le van dugózva. Szóval egy ilyen nem létező 20 centis szakaszt kerestünk. Nem találtuk. Kitaláltunk persze rengeteg egyéb dolgot, mérlegeltük a feladatokat, kerestük a megoldásokat. Kb három mondatonként hangzott el, a "persze nem ez a legfontosabb". De, nagyon fontos. Nekem minden kérdés és minden válasz nagyon fontos. Mert éjjel felébredek, hogy hogy az istenbe oldjuk meg azt, hogy... és nekem akkor kell egy válasz. ha van válasz, fel se ébredek.

Jó hogy vettem falnedvesség mérőt. Az emeleten, ahol lepotyogott két helyen a vakolat, tégláig lekapargáltam a falat. Száraz. uh, megnyugtató. A homlokzaton a vakolat száraz, ja, már elvált a faltól, de alatta a tégla... attól kiakadt a mérő. :( Minden kétes ponton végignéztem. Van egy überbrutál kedvenc szerszámom. Mindenre azt használom, szerintem univerzális darab. A lakásfelújítás Algopirinje. Az enyém jobb, de valami ilyen:

Két napon keresztül ezzel mindent megoldottam az öreg zárcserétől az aknabontásig. :D

Szóval végeztünk a felméréssel, lefotóztam minden részt, megbeszéltük mit hogyan csinálunk, mocskosak lettünk a végtelenségig meg piszok fáradtak, de én B-t már legalább 10 éve nem láttam ilyen aktívnak és vidámnak és bár ismerjük egymást kamaszkorunktól kezdve, most így vén fejjel elkezdett engem becenéven hívni. Ahogy apám is nevezett. Megható volt. Furcsa, de kedves. Nagyon-nagyon kevesen hívnak ezen a néven. Szintet léptünk.

Imádom ezt a házat. És még a várost, a környéket nem is ismerem. A templomharang napközben csendes. Vasárnap délben rondán harangozik, de amúgy kussol. Jóban leszünk. :D

Szóval befejeztünk mindent, persze mindent 80x nyitottunk, zártunk, még visszamentünk, még eszünkbe jutott valami, még megnéztük... az elég stresszes B halálos higgadtsággal kezelte a dolgot, persze most nézzük meg, nem rohanunk, inkább nézzük meg, semmi se gond. De tényleg mindennel készen voltunk, csak a víz nem volt meg. Összecsomagoltunk, összesöpörtem, kicuccoltunk. Ránézek a telómra, az ingatlanos elküldte a választ, hogy hol van a vízóra helye! B: ő addig innen el nem megy, amíg nem látta, úgyhogy nézzük meg! Vissza a kecóba, hát ott biztosan nincs. Kocogtatom, kalapálom, kicsit kong. Na, nekiálltunk bontani a szuperszerszámommal, meg egy közepes kalapáccsal, meg egy rozsdás ácskapoccsal, amit a pincében találtunk. Annyira röhögtem, de annyira, de bontottuk. Nem hiszitek el! Megtaláltuk! Valami fasz betömte a lyukat, majd bevakolta az egészet. Amúgy sosem kerestem volna ott. Pedig mondták, a két szoba között...

És sajnos nem csak a vízóra helye lett meg, hanem az is, hogy innen vizesedik az egész homlokzat. Úgyhogy lementünk a pincébe, megvizsgáltuk ott is a lemenő vezetéket. ha az az, amit gondolok, akkor az egy vicc. :( Elég sírnivaló vicc, de vicc. :( Kicuccoltunk újra. Aztán ültünk a lépcsőn a ház kapujában és arról beszélgettünk, hogy hogy a fenében fogjuk kibontani a korrodált csövet, mert ezer százalék, hogy ott a baj gyökere. De pláne, hogy szerzek egy olasz-magyar-angol vízszerelőt Magyarországról Olaszországba. Váááá, kihívás!!! :D Mondtam, hogy rengeteg pénzért milyen jó sok megoldandó problémát vettem magamnak! És röhögtünk, aztán hazajöttünk a szállásra, megfürödtem, közben megsült a pizza amit akciósan vettem és akciósan vett mindenféléket raktam még rá, és elkezdtem írni a blogot, és fáradt vagyok és boldog, és csak azt érzem, hogy EZ AZ ÉLET amit szeretek.

Mennyi szépséges rozsda! :D B valami miatt egyre több dologra mondja, hogy ő azt meg akarja csinálni, bevállalja, csináljuk meg. Lehet, hogy jó hatással van rá egy másfajta kihívás az unalmas verkli helyett. Amúgy egy csomó Olasz felújítós videót néz meg követ felújítós blogokat. Csak azoknak van pénze. :D Én meg mit tehetek? Bizakodom! Nekem abból van sok. :) Holnap meg indulunk haza.

[nitta86]

Amikor kicsik voltunk a húgommal, a szüleinknek volt egy olyan elképzelése, hogy értelmiségévé fognak minket nevelni ezért tilos volt TV-t néznünk, mert olyat csak a buta emberek néznek szerintük. Egyik mellékhatás nyilván az volt hogy ez megnehezítette a kortársainkhoz kapcsolódást, mert ők néztek TV-t. Igazából egész mázlink volt, mert nekem elmesélték a barátnőim, hogy mi volt az aktuális menő sorozatban és akkor már én is tudtam, húgom meg annak az ürügyén hogy átmegy játszani szintén a barátnőivel közösen próbált felzárkózni mások TV-je előtt.

Szóval nem igazán jött be a TV mentesség, de ott volt még az a probléma, hogy akkor mégis mit csináljunk egész nap. Persze a szülői válasz az volt hogy első a tanulás utána a házimunka és a sport és ha marad időnk akkor olvashatunk regényeket.

Utóbbival nem is lett volna gond, kicsiként is könyvmoly voltam, de az értelmiségivé nevelésünkből kifelejtették azt a részt, hogy mégis milyen tartalmakat fogyasszunk ha nem a TV-t. Kiolvastuk a gyerekkönyveket amik voltak otthon, aztán beiratkoztunk a gyerekkönyvtárba. Ezzel kezdődtek a gondok, mert kb. bármit akartunk kikölcsönözni Anyu hisztériás rohamot kapott hogy olyat ne olvassanak a lányai, az erőszakos, abban a cowboyok és indiánok ölik egymást, esetleg abban a pöttyös könyvben halvány utalás van a szexre, menten elkobozza tőlünk. Szóval nagyon sok visszajelzést kaptunk arra mit nem olvashatunk és nullát arra mit igen. Ráadásul mivel sokat voltunk otthon egyedül már alsósként is, akkor mindent kiolvastunk kb. amit otthon találtunk a könyvespolcon és azoknak egy része tényleg túl korai volt.

Egyébként én ezzel az egész értelmiségivé neveléssel nem feltétlenül értek egyet felnőttként se, szerintem borzasztó elitizmus, de ha valaki mégis megpróbálja akkor nem árt ha tud útmutatást nyújtani a gyerekeinek, hogy mégis milyen könyveket filmeket, zenéket tart értékesnek. Na most anyám csak és kizárólag kétbites mondanivalójú ifjúsági könyveket és romantikus regényeket olvas, filmben meg nem néz mást mint kosztümös romantikus filmeket. Szóval ő nem igazán tudott nekünk ebben segíteni. Apám jóval műveltebb, de ő ilyen részletekbe menően nem törődött a nevelésünkkel, ő inkább azt tartotta a feladatának, hogy terrorizálja az egész családot és ezt apai tekintélynek nevezte. Ő egyébként olvasott szépirodalmat, de nem beszélt velünk róla sokat. Volt, hogy miután valamit kiolvasott én is elkezdtem és jobban tetszettek, mint anyám romantikus izéi, de ilyenkor is az volt köztünk a max kommunikáció, hogy annyit mondott, hogy talán kicsit korai nekem de olvassam nyugodtan, mert jó könyv.

A TV tilalom egyébként fel lett oldva kamaszkorunkban, vicces módon orvosi javaslatra, mert a pszichiáterem mondta anyunak, mikor 13 voltam, hogy jobb lenne ha nézhetnénk kamaszoknak való műsorokat, mert segítene beilleszkednem és valószínűleg a húgomra is jó hatással lenne. Szóval ebből az időből már vannak televíziós emlékeim mert hirtelen lett Buffy, Sabrina a tini boszorkány meg Xena és Star Trek. Filmekből még ekkoriban is kb. csak gyerekfilmet nézhettünk. Az a fura, hogy pár évvel később viszont már nagy művészfilm rajongó voltam, ami előtt az egész családom értetlenül állt, anyám különösen kétségbeesett, hogy végül még bölcsész lesz belőlem, nem rendes reálértelmiségi. Senki se ajánlott filmeket nekem, egyszerűen mikor nem voltak itthon tudtam művészfilmeket is nézni a királyi TV-n, amin akkoriban nem csak propaganda ment. Szóval fura módon mégis sikerült a céljuk, csak nem tudtak mit kezdeni az eredménnyel.

[drakvuf]

Házasság első látásra II/1: Hasonmásverseny

Sajnos a tavalyi évadot nem néztem, mert kicsit kiégtem a hogyvoltok írásában, de idén kifejezetten szükségem volt még rá, hogy valami kicsit lekössön ezekben a nehéz időkben.

A műsor koncepciója nagyon egyszerű. Kiválogatnak 12 reménytelen szinglit és összeházasítják őket olyan emberekkel, akikkel még soha életükben nem találkoztak. Mi baj lehet?

A párokat három szakértő állítja össze tudományos módszerekkel. Tehát vibe alapján.

Első szakértőnk Melinda, akiről először is azt kell tudni, hogy bármikor felhívhatna. Szerinte akkor működik egy kapcsolat, ha mindkét fél dolgozik magán. Ebbe nem is lehet belekötni.

Második pszichológusunk, a mezőkovácsházi Vincent Cavanagh hasonmásverseny döntőse, Viktor. A Fidesz kompatibilis pszichológus szerint azért van ma annyi szingli, mert nem tiszteljük a hagyományokat és ebből egyenesen származik a magányosság.

Utolsó "szakértőnk" András, aki magára íróként és párkapcsolati coachként hivatkozik. Tehát egy kókler. Ő is elmondja az ars poeticáját, de mivel coach, ezért nem érdemel figyelmet.

Vincent meg is jegyzi, hogy kurva kíváncsi lesz mit tud hozzátenni a válogatáshoz úgy, hogy semmihez se ért.

Az első férfi akit kiválasztanak, Miki a vállalkozó és a mezőhegyesi Zámbó Krisztián hasonmásverseny 13. helyezettje.

Azt mondja tisztában van azzal, hogy a sok edzés miatt jól néz ki és tudja milyen hatással van ezzel a nőkre. Szerinte sokan felszínesnek gondolják megnyerő külseje miatt, de természetesen egy érző lélek van a macsó álarc mögött.

Egy éve szingli és mivel sokat csalódott, már nem hisz úgy a szerelemben, mint régen. Mindenesetre bízik benne, hogy megtalálja a műsorban az igazit.

Kiválasztják neki a megfelelő párt Ramóna személyében. Ő is vállalkozó és van egy 8 éves lánya, Norina. Vincent megkérdezi mikor volt utoljára gyenge nő. Rami azt mondja, hogy ő szívesen lenne bármikor, ha találna egy faszit, aki nem papucs.

Felmerül a kérdés a szakik között, hogy hogy fogja kezelni a gyereket Miki, de Vincent szerint nem lesz gond.

Rami elmeséli otthon, hogy hozzámegy egy random faszihoz, ami nem vált ki valami nagy lelkesedést a családból.

Ez meglepi a nőt, mert szerinte támogatniuk kellene ebben a racionális döntésben. Azzal érvel Rami, hogy neki nem sikerült rendes férfit találnia, de most szakértők döntenek helyette.

Pálinkával próbálja oldani az otthoni feszkót, majd miután beittak, szaladnak esküvői ruhát próbálni. Anyu le akarja beszélni a Ramit az egészről, de már aláírta a nő a szerződést.

Miután sikerül kiválasztani a rucit folytatják az ivást.

Miki is közli a jó hírt a családdal és a barátaival. Ők jobban fogadják, mert csak kinevetik.

Melinda, az unokatestvére szerint a leendő feleségnek fel kell kötnie a gatyát, mert nem lesz egyszerű dolga a wishes Zámbó Krisztiánnal.

Ezután a férfi is rohan ruhát próbálni. Miközben bazári majomnak öltöztetik elárulja nekünk, hogy ha szép nőt lát, egyből csapni kezdi neki a szelet.

Éppen ezért öltözködés közben ráhajt a butikos nőre. Miki barátja, Brunó szerint elég tré ez a viselkedés, házasság után pedig elfogadhatatlan lesz.

Mindeközben szakértőink összeállítják a második párt.

Elsőként Szabit, a vállalkozót és a kaszaperi Jeremy Fragrance hasonmásverseny utolsó előtti helyezettjét húzzák elő a kalapból. A férfi nagyon sokat foglalkozik a külsejével és a biznisszel. Állítása szerint bármit el tud adni, ami a kezébe kerül. Főleg parfümöket. Mindene megvan, kivéve a szerelmet. 26 évig volt házas és 3 gyereke van. Saját bevallása szerint kontrollmániás és arra vágyik, hogy önmagáért szeressék.

Ezek az információk alapján kiválasztják neki Juditot, a sminkest. A nő azt mondja magáról, hogy hirtelen haragú és sokszor meggondolatlan. Elismeri, hogy nem egyszerű személyiség. Van egy 15 éves gyereke.

Nagy trauma volt az életében, amikor a volt férje megcsalta és ezért a leendő gyereküket elvetette. Nehezen bízik ezután másokban.

Vincent nagyon kíváncsi rá, hogy hogy fogja kezelni Jeremy Fregrensz Judit impulzusait. Melinda szerint azért működhet ez a kapcsolat, mert mindketten sikeresek, de még nem élvezték ki az életet.

Judit közli is a jó hírt az anyjával, aki nem meglepő módon nem lelkesedik azért, hogy egy random faszihoz hozzámegy a lánya. Azt mondja ő bármire képes a gyerekéért és le fogja vágni Jeremy faszát, ha megbántja. Hamár Szabi szóbakerült, ő is bejelenti az anyukájának a nagy hírt.

Ő nagyon lelkesen fogadja a hírt. Bár azt mondja mindent megtenne a fia boldogságáért az esküvőre baszik elmenni.

Folytatódik a készülődés az esküvőre. Jeremy Fregrensz Londonból hozatott öltönyt, de ettől függetlenül neki is meg kell jelennie a szponzor butikjában.

Ruhapróba közben elmondja, hogy olyan nő kell neki, aki megköti a nyakkendőjét, mert sajnos ő nem tudja. Szerinte el fog ájulni tőle a menyasszonya, olyan jól néz ki.

Judit ruhapróba közben többször megjegyzi, hogy le kéne fogynia, de Klárika, a barátnője szerint, aki szereti, így is szeretni fogja.

Úgy érzi, kicsit megszaladt a dekoltázs, de majd eltakarja a hajával. Mindeközben Ramiéknál nagy a pánik. Megkérdezi a családot nem lehet-e visszacsinálni ezt az egészet, de emlékeztetik rá, hogy már aláírta a szerződést.

Anyu sír, pedig még nem is látta milyen faszit ástak elő a lányának. Rami elárulja nekünk, hogy nem így képzelte az álomesküvőjét. Nagy lagzit szeretett volna, meg lovashintót, de a csíra TV2 nem adott ekkora keretet a nagy napra. Anyu továbbra is sír. Apu azt mondja büszke a lányára, pedig nem érdemli meg.

Miki alkoholba fojtja az izgalmát. Kiderül, hogy az anyukája nem teszi tiszteletét az esküvőn. Nem akar szerepelni.

A haverjai viszont annál inkább. A kopaszodás a legnagyobb átok, ami egy férfit sújthat.

Judit is már az esküvőre készül. Akasztják a hóhért. Sminkelik a sminkest.

A kollégája arról faggatja, hogy milyen külsejű férfit szeretne nyerni a lottón, de a nő azt hazudja, hogy csak a lelke a fontos. Azért nekünk elárulja, hogy ha nem jön be neki a leendő férje, akkor nemhogy nászéjszaka, de még esküvő se lesz.

Optimistán indulnak az esküvőre, Klári tanácsára nem vesz fel bugyit. Elárulja nekünk, hogy azért pakolja ki az árut, mert ez most egy extrém helyzet és gyorsan kell megfognia a vőlegényt.

Túl kicsi a csöcsöm. Na nem baj, veszek nagyobbat! - mondja Judit, miközben szembesít azzal a kellemetlen ténnyel, hogy végezetül én is csak egy férfi vagyok. Jeremyt Lóri, a feltűnően fiatal barátja készíti a nagy eseményre.

A gyerek meglepődik, hogy az öregember most is csak a külsejével foglalkozik. Szabi azért elárulja, hogy bízik benne, hogy rátalál az igazi, mert akkor végre nem csak önmagába lesz szerelmes.

Barátai kifaggatják, hogy képzeli el leendő párját külsőre. - Nő legyen. - Szereted a nagy melleket? Szereti, meg a nagy feneket is, de bölcsen megjegyzi, hogy egy rövidhajú nő is tud nagyon szexelni.

Eljön a nagy nap és Szabi elsőként érkezik az esküvő helyszínére. Judit családja pozitívan fogadja a férfit. Egy nő azért megjegyzi, hogy kicsit megszaladt a botox. Elindul egy kis kérdezz-felelek. Jeremy biztosítja az egybegyűlteket, hogy tiszták a szándékai.

Megérkezik Judit, aki messziről jól felméri faszikámat. Egyből megjegyzi, hogy a haját le kell majd vágni. Elkezdődik a ceremónia és amikor felteszik neki a nagy kérdést Szabi egy határozott igent mond. Judit viszont habozik.

Kis gondolkodás után viszont ő is igent mond. Nekünk elárulja, hogy azért hezitált, mert Jeremy nem hozta a családját és attól tart, hogy csak a szereplésért van itt. Mindenesetre ad neki egy esélyt.

Miután kimondták az igent egy gyors fényképezkedés jön. Judit megkérdezi a férfit, hogy hol a családja. Szabi elárulja, hogy az anyukája Debrecenben van és azért nem jött, mert nem akart szerepelni. Elcsattan egy csókszi. Judit bevallja nekünk, hogy kicsit gyors neki a tempó és nem lesz ma még itt semmi akció.

Kapcsolunk Rami és Miki esküvőjére. Itt is jól felméri egymást a két család, mielőtt megérkeznek a fiatalok.

Wishes Zámbó Krisztián a helyszínre tartva bevallja, hogy a nagy izgalomba összefosta a kocsit. Egy kis whyskycskével próbálja oldani a feszkót.

Leendő felesége is hasonló problémákkal küzd. Ő nem csak azért aggódik, hogy esetleg nem fog neki tetszeni a faszi, hanem azért is, hogy a lánya mit fog szólni hozzá. Kiváló kérdés. Kapcsoljuk is az esküvő helyszínét, ahol Norina éppen kifejti a véleményét a vőlegényről.

Rami anyósa viszont teljesen rágerjedt Mikire. Megkérdezi tőle van-e már gyereke. Nincs. A férfi visszakérdez, hogy a lányának van-e. Van. Ez látványosan nem tetszik a wishes Zámbó Krisztiánnak. Rami családja morgolódik. Miki családja együttérez a férfivel.

A leendő anyós megjegyzi neki, hogy még visszaléphet...

[csacskamacskamocska]

Van egy nagy üvegem

egy kávésüveg, tele tízforintosokkal. Anyukám gyűjtötte vagyis dobálta bele az aprót a pénztárcájából, hogy ne húzza a táskáját. Meg, nem az a fillérekért kotorászós fajta volt, inkább az, aki kicsapja az ezreseket. Rátarti, kicsit teátrális. Mindegy milyen volt, már teljesen mindegy. Most csak egy 45 kilós demens nénike, aki mindent udvariasan megköszön. Ez maradt meg végül, ez a jólneveltség. Bár nem tudom hol szedte fel, nem odahaza. A nagyszüleim nem voltak jólneveltek vagy különösebben udvariasak. De anyámat neveltették, gimnáziumba járt, főiskolára is akart menni. Nem lehet tudni hogyan lett volna jobb, mert amit akart megcsinált így is. Tőle örököltem. Már nincs gond vele. Alig beszél, azt is valahogy gyermekien. És már nem is tör össze amikor meglátogatom. Könnyebb is így, gyakrabban is megyek. Örül nekem. Azt hiszem, azt gondolja vagy úgy érzi, hogy az anyukája vagyok. Megetetem, rendberakom a körmét, a haját, mesét olvasok neki. Közben utolsó morzsáig megeszi amit viszek, aztán visszagömbölyödik az ágyába. Elégedett. Szóval van nekem ez az üveg tízforintos. Ebből szoktam a munkahelyemen kávét meg csokit venni éjjel az automatából. És, ki lehet engem nevetni, minden alkalommal megköszönöm az anyukámnak. Mintha direkt nekem gyűjtötte volna, mintha a kávét vagy csokit éppen ő adná nekem. Megköszönöm, és hálával gondolok rá. A napokban rájöttem, hogy el fog fogyni, már csak negyedig van pénzzel az üveg. Nagyon megijedtem. Ha elfogy, többet nem kapok tőle semmit. Akkor elvesztem azt a gondolatot, hogy az anyámtól kapok valamit. Másoknak, akiknek él az anyukája, jut egy ölelés, egy simogatás, egy ebéd, egy telefonhívás. Nekem sok éve semmi. Ott álltam a kávéautomata előtt, és tudtam, hogy hülye vagyok, hogy minden szenvedés forrása a saját fejemben van, hogy képzelgés, felesleges érzelgősség, az egész játékot én találtam ki. Az eszemmel tudtam, de mégsem tudtam elengedni az érzést, hogy amíg van pénz az üvegben, addig anyu, az aki még megismert, még gondolt rám, velem van. Az��ta nem az üvegből veszem ki a pénzt a kávéra, hanem a saját tárcámból. Aztán majd néha, ha nagyon szükségét érzem, majd veszek az üvegből. Amikor igazán mélyen rám tör a magány. Amikor félek annyira egyedül érezni magam, hogy még az a csoki vagy kávé se jusson, amit megköszönhetek valakinek.

[egy-lany-blogja]

"A mai nap egy Nehéz Nap volt” - mondta Micimackó.

Szünet következett.

„Akarsz beszélni róla? - kérdezte Malacka.

„Nem.” – felelte Micimackó egy kicsit később. „Nem, nem hiszem, hogy akarok.”

„Rendben van.” – mondta Malacka, és odament és leült a barátja mellé.

„Mit csinálsz?” – kérdezte Micimackó.

„Valójában semmit. – mondta Malacka. „Csak tudom, hogy milyenek a Nehéz Napok. Elég gyakran én sem szeretnék beszélni róla a Nehéz Napjaimon.”

„De az ég szerelmére!” – folytatta Malacka, „A Nehéz Napok sokkal könnyebbek, ha tudod, hogy van valaki, aki ott van neked. És én mindig itt leszek neked, Micimackó.”

És ahogy Micimackó ott ült, a fejében feldolgozva az ő Nehéz Napját, miközben a szilárd, megbízható Malacka csendben ült mellette, lóbálva a kis lábait.. arra gondolt, hogy a legjobb barátjának még soha nem volt ennyire igaza.”

[ultramegatroutman]

Nem mondanám, hogy olyan jólöltözött vagyok, mint a velszi herceg, nadeazért.

Így áldogálok a spár bejáratánál egy oszlopnak dőlve, kezemben pár banán, meg egy suliszendvics, amit a Hajléktalanimrének vettünk, csak mint kiderült, már annyi cuccot kapott, hogy nem tudta hova rakni (még konzervkukoricája is volt, amit mindenáron rám akart tukmálni, merthogy micsináljon ő azzal???), úgyhogy a feleségem visszament egy szatyorért, de kicsit elhúzódott a dolog, mert nagy volt a sor, szóval így álldogálok ott, beszélgetek az Imrével (holnapután megy ki Ausztriába dolgozni, csak még holnap kimegy Monostorra orvoshoz. Perszepersze.), aki éppen nem látszott mert az oszlop szélvédett oldalán próbált meggyújtani egy királydekket. Így jönnek az emberek kifelé, köztük három nazarénus ifjúhölgy is, és az egyik a kezembe nyom egy zsemlét, hogy fogadjam el. Elfogadtam nyilván, de már majdnem mondtam, hogy nem erőltetted agyon magad ezzel az ötvenforintos akciós császárzsemlével (nem is a magos ráadásul), dehát épp a teljes hajléktalan-kommunitit képviseltem véletlenségből, úgyhogy inkább csak megköszöntem szépen.

Különösebb tanulság nincs, hacsak az nem, hogy a kapucnis mackófelső szakadttérgyű* farmerral elmegy a kormánygépen, vagy adott esetben protokolláris eseményen is, de bevásárlóközpontparkolókban csak bizonyos következményekkel.

¯\_(ツ)_/¯

*nem vásárolok ilyesmit nyilván, csak úgy keletkeznek, mert hajlamos vagyok túlhordani a dolgaimat