#beteg vagyok

[nubesetanimus]

Második napja fekszek itthon, illetve volt hogy direkt pakolásztam mert fekve nem kaptam levegőt, ma már kapok levegőt most köhögök, ami konkrétan fáj.

Tegnap levánszorogtam a boltba egy koszos trikóba, amit akkor vettem észre, h nem jött ki valami folt mikor beléptem a liftbe, mondom én vissza nem megyek kicserélni.

Főztem egy húslevest, ami nagyon jól esett, nem teljesen érzek minden ízt, de sztem jól sikerült, tegnapi nap kínszenvedés volt, este még 11 után csináltam gofrit ugye azt is állva mert így legalább kaptam levegőt. Aludni úgy sikerült h 3 nagypárna a fejem alatt félig ülve mert így kaptam levegőt.

Ilyenkor amúgy szar, hogy egyedül van az ember..

[the-death-is-my-desire]

Amikor az egyik közeli kollégád is elkezd aggódni érted.

Azt hiszem kezdem felismerni, hogy baj van.

[setesuta]

azt meg egyébként hogy kéne elmondanom neki, hogy ha beszél erről és tudom, hogy rosszul van és megviseli és azt is tudom, hogy nem tudok segíteni visszaesek a depressziómba?

ennyire még sosem féltettem senkit

rettegek hogy nem magát választja

hogy nem tudja magát választani

[remelemmostmaraholdonlaksz]

Győrben meg pont Elefánt lesz ma

If yes, tell me what it is in the tags!

[darazscsipes-saskarmolas]

i'm addicted to neocitrán. also it exploded in my mikró

[kiforditom-szetszedem]

Ma nagyon büszke apa voltam

A lányom egy éve nyújt, tornázik, képezi magát, nyáron ebbe már gyakorlatok is belekerültek, ősszel megdolgozott azért, hogy meghívják a helyi tornaklubba, órák után, heti 3x. Így, szervezett körülmények között két és fél hónapja csinálja, amiből négy hetet beteg volt.

Ma elmentünk az első tornaversenyére, izgult, mondtam neki, hogy élvezze ki ezt az izgulást, mert verseny után nem lesz már ott. Mosolygott, érti a hülye humoromat.

Egy busznyi gyerekkel mentünk Ózdról Miskolcra, aranyat csak Ózdra hoztak haza.

De nem ez a lényeg. Öt éve a gerenda volt a rémálma, tériszony, elkalandozás, nemtörődömség, akkor abba is hagytuk az egész gimnasztikát. De most! Felszáll a gerendára, semmi szögletesség, egyik mozdulat folyik át a másikba, eltűnik előtte minden egyéb dolog, ott van a jelenben, lépked, tartja az egyensúlyát, ugrik, még sosem láttam így.

Megtalálta a középpontját.

Más igénye nem is volt. Ki akarta próbálni önmagát. Az, hogy ő is hozzáadott a csapat pontszámához annyit, hogy korosztályukban ezzel a legjobbak legyenek, az csak a hab a tortán.

Én meg, aki egy óra állástól roncs vagyok, mert esik össze a hátam, álltam egész nap s néztem, s semmi bajom.

Erre a napra mindkettőnknek szüksége volt.

[ajtostolahazba]

Ma hirtelen felindulásból lefoglaltam egy advent utolsó hétvégéjére szóló Hallstadt-Salzburg utat. Amióta apa beteg, nem merek tervezni, de halálosan ki vagyok merülve és úgy érzem tartozom magamnak azzal, hogy csak 2 napra, de kiszakítsam magam a valóságból.

Mondjátok, hogy nem csináltam hülyeséget...!

[konyvekkozt]

egy kollégámtól kaptam kölcsön ezt a könyvet, miután egy kezeletlen pszichiátriai beteg ügyfelemmel kapcsolatos dilemmáimról beszélgettünk. a gesztus kedves, de a diagnózis más (úgy ajánlotta, hogy arról a betegségről szól)

az az igazság, hogy fel vagyok háborodva, de mégis van bennem némi bizonytalanság, megengedhetem-e magamnak ezt az erős érzést

a könyv szerzője arról az időről beszél, mikor úgy érzi, azonnal segítséget kell kérnie, másnap a háziorvostól beutalót kér pszichiátriára és ott meg is jelenik. ez alapvetően nagy önismeretről tanúskodik, bár mindenki merne és tudna ilyen helyzetben segítséget kérni! a történet gerince a pszichiátrián töltött idő, a végén talán egy hét a kikerülés után és a születésnapja

ez így tök jó, nagy potenciál van abban, hogy valaki őszintén meséljen az állapotáról, megéléseiről, kiváló eszköze lehet az érzékenyítésnek, akár a sorstársak megszólításának is. de már ez is elcsúszik nekem kicsit, mert a könyv végén van egy teszt, amit kitöltve x pontszám felett írhatunk egy e-mail címre, mert a szerző megtalálta a tuti szakorvost. nekem ez már határátlépés, de persze lehet, hogy valakinek segítség

a felháborodásom oka, hogy a könyv központi vonulata, mennyire szerelmes volt a szerző a pszichiáterébe és ő milyen módokon táplálta a szakember ezeket az érzéseket. na, ezzel nem tudok mit kezdeni! mert ha ez tényleg megtörtént, ha a pszichiáter tényleg kocsikázni, ebédelni vitte a betegét, az nemcsak erős visszaélés és határátlépés, de egy egész kórházi osztály diszfunkciója és felelőssége. ha ezek a dolgok egyáltalán nem vagy nem így történtek meg, akkor a szerzővel van komoly gond - márcsak azért is, mert elvileg ez nem egy fikciós regény

az is mérhetetlenül zavar, hogy szinte semmit nem tudtam meg a borderline működésről. a könyv utolsó negyedében kap diagnózist a szerző, ahhoz sem "útmutatót", sem gyógyszert, sem terápiát nem ad vagy kínál a szakember. és ezeket a lehetőségeket ő sem keresi. innentől pedig nem tudom értelmezni a "megbélyegzett" szót a címben, sokkal inkább tűnik "diagnosztizált, de távolító" hozzáállásnak. lehet, hogy én értettem félre, de a nagy felismerések és "útmutatások" helyett egy nő főként szerelmi életén alapuló pszichiátriai élményeit követhetjük

annyira nem tudtam mit kezdeni ezzel a szerelemmel, hogy utánaolvastam a könyvnek és a szerzőnek, meghallgattam vele egy podcastot (Kadarkai Lélekben), de nem találtam semmi információt. viszont a youtube felajánlotta a Probléma podcastot Steiner Kristóffal, ahonnan ezerszer többet tudtam meg a borderline személyiségzavarról, mint ebből a könyvből

őszintén érdekel, mi a véleménye erről a könyvről annak, aki olvasta!

(legszívesebben félbehagytam volna a könyvet, de erre az elhatározásra akkor jutottam, mikor oda-vissza kellett utaznom a 9-es busz teljes vonalán)

[greenteaforbreakfast]

Mert ahogy a barátokkal beszélgetek, nagyon úgy tűnik, hogy otthon a fél ország kivan. És épp mi is, de mi legalább nem hányunk.

[oldmacykerenew]

Szerintem beteg leszek, de remelem tevedek es csak faradt vagyok :D Azert felvettem a baratnomtol kapott pulcsitakarot, hogy melegedjek (a dragasag Norvegiara szanta nekem😍♥️)

[rosszulorzott]

valaki uk-ből segít hozzájutni a vágyaim netovábbjához? nem tudom megoldani, hogy ide rendeljem, szóval megrendelnéd a webshopban, aztán küldenéd nekem, paypalon vagy revoluton keresztül mindent térítek. kicsi kényelmetlenség, örök hála, esetleg egy fotó, amin viselem ;)

aki betegeli nekem a célcsoportomat, annak is kösz, én képtelen vagyok megjegyezni, ki hol él éppen

[csakcsiga]

1,5. Interjú

Ma felhívtak arról a helyről ahol 2 hete voltam, hogy akkor be tudnék-e menni csütörtökön még egyszer, mert amikor én voltam a HR igazgató, és a szállítási igazgató is beteg volt és kb csak a "helyetesekkel" beszéltem.

Közbe lett volna egy interjúm a Siemensnèl is, de onnan meg tegnap, hogy mégse jó nekik a szerda lehetne inkább csütörtök.

Mivel az 1. helyen nagyon bejött a meló és közel is lenne akár bringával is (mellesleg a fizu igényemre se húzták a szájukat első körben) a másodikhoz meg sokkal többet kéne utaznom, így úgy döntöttem az elsőre mondok okèt a Siemensnek meg írtam, hogy ez a csütörtök mégse jó de jövőhèten bármelyik nap megfelel.

Kíváncsi leszek.

Első körben arra, hogy vajon lesz-e lehetőségem tovább jutni az első helyen, vagyok-e annyira jó/megnyerő. Másrészt meg arra, hogy a fentebb leírt kavarásom okán mennyire esek a két szék közül a pad alá!(Klasszikus lenne tőlem).

Továbbra is gyűlölök már itt dolgozni, konkrétan zsigerből érzem ahogy emészt ez a hely. A vezetőknek hála az összes toxikus munkahely tüneteit produkálja már ez a cég. Egyetlen dolog éltet, hogy péntektől 1,5 hét szabi.

[meridaabator]

Van az a Pintér Béla darab, a Titkaink

amiben az antihős a végén talán - ezt nem tudjuk - úgy dönt, hogy levágja a húsdarabot a francba, minek is az neki, minden bajának okozója.

Nem ennyire tragikus a helyzet, de ha felkínálnának egy lehetőséget, hogy hogyan NE legyek szerelmes G-ba és megoldható lenne ez mesterségesen, akkor szívesen kipróbálnám.

Ma beteg vagyok, itthon, dögrováson.

Van egy jegyem egy előadásra.

Nem kiderült, hogy G-t is érdekli ez az előadás?

Ha oda tudnék menni, akkor talán ott lenne Ő, és talán láthatnám ŐT (nem véletlenül karikírozom, csak már szenvedtem eleget, hadd karikírozzam ezeket az Ő-ket)

[csacskamacskamocska]

Egyszer egy állatmentő pasi mondta, hogy amikor a kutyát az öledbe veszed, akkor átadja neked az élete súlyát. A hajszoltság érzés, amiben élek, leginkább abból áll, hogy sehol nincs menedék. Nincsenek azok a felelősségmentes pillanatok, amikor átadom valakinek az életem súlyát. Intézem a dolgaimat, elrendezek mindent egyedül, felszerelem-megcsinálom, megtervezem, beszerzem, kifizetem, megszervezem, nincs ezzel semmi baj. Mondhatom azt is, nem kell alkalmazkodnom senkihez. Lehetek kócos-pizsamás-szőröslábú, ha akarok, és akkor se szólna rám senki, ha otthagynám a morzsát a konyhapulton vagy kézzel ennék bele a tálba. Kibaszott kurvanagy szabadság. De az egyedüllétben soha nincs benne az a pillanat, hogy most egy kicsit más figyel a világra körülöttem, és rám is, az én biztonságomra vagy kényelmemre, boldogságomra. Mindig feszült figyelem van és mindig ugrásra kész az ember. Akkor is, ha kimerült vagy beteg. Ez nem tudatos dolog. Én is, más is tud laza lenni, elnylúni otthon a kanapén. Bezárkózunk, bebiztosítjuk a zavartalanságot, és majdnem olyan... de nem, nem „olyan”. Semmi sem olyan, mint amikor belül rábízod magad valaki másra. Igen, pont mint gyerekkorodban. És lehet mondani, hogy ez infantilis vágy, de a bizalom, a bizalmi viszony pihentető. Ez is olyan amit csak úgy lehet igazán érteni, ha megéli az ember. Valaki tud téged, számontart, az életed fontos neki, nem fárasztja az, ami téged frusztrál, és persze nem bánt, mert szeret. Amúgy meg csak a hajszoltság érzés van. A férfiak... azon gondolkodtam, hogya férfiaknak nehezebb ez az egész. Mert a nők megtehetik, hogy odabújnak, rácsimpaszkodnak, az ölébe ülnek a pasinak, (kicsi vagyok, fáradt vagyok, tutujgass, védj meg, szeress, simogass), de a pasiknak erre a teljes önátadásra sokkal kevesebb lehetőségük van. Örülj, hogy adnak enni (esetleg), hogy emlékeznek helyetted dátumokra, hogy elfeledkezhetsz erről arról, hogy esetleg betartják, hogy nem szólnak hozzád amikor arra van szükséged, de amúgy... mikor? Miben? Légy már férfi! Egyszer jártam egy pasival, aki azt szerette, ha elalváskor símogatják a hátát. Mert gyerekkorában úgy altatta az anyja. Én csak pislogtam, hogy mi a fasz? Az anyja? Altatás? Szexi fiatal nőként hogy jövök én ebbe a képbe? Egy felnőtt férfit fogok álombasimogatni? Felfogni se tudtam az igényt, hogy ő most nem férfi, hanem „csak úgy lenni” szeretne és megpihenni. A lényeg, hogy a pasiknak sokkal nehezebb megtalálni az önfeledt önátadási pontokat. Szerintem. A többségük csak hajszolódik és próbál FÉRFI maradni. Megszokják, hogy úgy tesznek, mint akinek nincs is szüksége erre a fajta pihenésre. Aztán infarktust kapnak és meghalnak. Persze, a szex. Igen, az egy erős önmegadás, kitárulkozás, de az elején azért tele van szorongással az ember. Vágy, teljesítmény, kommunikáció, ütközések, frusztráció. Persze, a filmekben úgy van, hogy szerelmesen ágybabújnak, mindketten pontosan ismerik a másik testét, reakcióit, vágyait, gátlásait, és csodálatosat kefélnek és persze egyszerre élveznek el egy egetvető orgazmust és közös csodát megélve. Aztán amikor az élet meg nem ilyen, akkor az ember befeszül, mert biztos vele van baj, esetleg minden partnerrel. Meg szerelemben biztos csodás lenne minden, ha nem csodás, nem elég nagy a szerelem. Upsz, elkalandoztam. Szóval szinglinek lenni, bármennyire is nem érzi az ember magányosnak magát, akkor is stressz. A társas kapcsolatok, beszélgetések, programok oldják ezt, és feltöltik az embert. De ott is helyt kell állni. „Megjelenni” és résen lenni, dominálni és elkerülni, hogy ledomináljanak, stb, stb, az összes önsorsrontó faszság ott van velünk együtt. A megpihenés valaki karjaiban, az más. Ha hosszasan nem adatik meg, az megváltoztatja az embert. Valahogy kilúgozódik belőlünk valami. Mintha már nem is tudnánk hogyan kell együtt lenni és átadni magunkat a pillanatnak, meg valaki másnak. Na mindegy, az van ami van. Megyek, megfésülködöm és felveszek valami itthoni ruhát a pizsama helyett :D

[baszkis-blog]

Azt hittem csak egyedül vagyok ilyen beteg

De úgy néz ki te is ugyan ilyen beteg vagy mint én

[ajtostolahazba]

Na Rákthread apáról újabb fejezet.

Most vagyunk itt, neki még folyik az infúzió, én várok. Másfél óra kőkemény meló volt összevakarni magam, miután a dokival beszéltem. A majfunkció szar. Nem tudni, hogy azért, mert hat a kezelés és pusztul a rák, vagy azért, mert terjed. Megkapja a kezelést, de (és itt veszjóslóanrám nézett) közeledünk a lehetőségek végéhez. Amikor feljöttünk a kezelőhelyiségbe, ahol kb.30-an kapnak egyszerre kemót folyamatosan, a nővérke mondja, hogy a kezeléskérő lemaradt, szaladjak már le érte. Szerintem nem véletlenül maradt le... az orvosunk egy fiatal, de nagyon lelkiismeretes doki, szerettem volna beszélni vele. Mondtam, hogy esetleg nem lehetne-e, hogy ha be kell fejezni, akkor azt úgy mondjuk meg, hogy az ne úgy hangozzon, mint egy halálos ítélet... azt mondta, tök korrektül, hogy ezt se így(és a szívére tette a kezét), sem etikailag nem teheti meg. Kíméletes lesz, de hazudni nem fog. (Mondjuk ezt én se kértem volna.) Tudja, hogy ez mennyire fájdalmas, de amíg hite van a betegnek, addig remény is van. Ha a beteg feladja, akkor egy kemó se segítene." A maga apukája élni akar, és higgye el, ha eljön az idő, ő készen fog állni. Maga nem lesz késze erre soha, de ő igen."

Szóval mostmár kicsit nyugodtabb vagyok, de szegény pszichológusom kurvára meg fog dolgozni a pénzéért...

Ez asszem az alkudozás fázisa. A tagadás és a düh megvolt. Nem vagyok jól. Egész hazaúton ezen agyaltam. És fura, mert mindamellett, hogy ez egy kurvanagy gyomros volt, valahogy mégis segített. Mert most először nem az onkológus ült velem szemben, hanem az ember. Aki nap mint nap ezt látja, emberek és családjuk heroikus küzdelmét, ami túl sokszor nem lesz happy end, de valahogy az első sokkon túl mégis...az a mondat, hogy " ő készen fog állni", az megnyugtatott. Hogy velem mi lesz? Ami mindenkivel, aki gyászol. De ez nem is számít. Ha ő készen lesz, tényleg, és megbékélve fog elmenni, ha eljön az idő, az nekem elég. 9. hónapja toljuk ezt. Hol elveszetten, hol reménnyel telve... alkudozom... még kérek időt!