#beporzóskhete

[homregeszet]

Beporzók hava - Méhészet, beporzás és szimbolikus ábrázolásaik az ókori Közel-Keleten

Az ember és a méhek kapcsolatának története az emberiség igen korai időszakáig nyomon követhető a régészetben. Nem csupán az édes és tápláló méz keltette fel őseink figyelmét, de hamar felismerték a méhviasz sokoldalú felhasználhatóságát is. A vadméhek kifosztását idővel felváltotta a méhek háziasítása és ezzel összefüggésben megkezdődött az első kaptárak kialakítása. (Bővebben lásd korábbi bejegyzésünket Fábián Sára tollából: A méhek hagyatéka)

Az úgynevezett európai méh (Apis Mellifera) fellelhető a Közel-Keleten, Közép-Irántól a Zagrosz és Taurus hegységen át Anatólia és Levante térségén keresztül egészen Egyiptomig (azonban Irakban és az Arab-sivatagban már nem).

A méhészethez kapcsolódó első írott forrásaink is az ókori Keletről ismertek, elsőként Egyiptomból.

A hettiták a legkorábbi írott források említései szerint is méhtartó népesség voltak, az apró rovar mítoszaikban is megjelenik.  Tudjuk azt is, hogy a Hettita Óbirodalom (Kr.e. 1650–1430) idején törvényeik nagyon súlyos büntetést szabtak ki azokra, akik méhkast loptak.

1.       kép:  Méhészethez kapcsolódó törvényeket tartalmazó Hettita sztélé

Az ókori Egyiptomban a méz széleskörű felhasználásnak örvendett. Édesítés mellett használták a gyógyászatban, kenőcskészítésre, tartósításra, de túlvilágra szánt áldozatként is. Több templomi vagy sírábrázolás örökít meg méhészjeleneteket. A legkorábbi ilyen jelenet az 5. dinasztia (Kr.e. 3. évezred) idejére tehető, mely a Niuszerré Abu Gurobban található naptemplomában, az évszakok termében látható, de Egyiptom későbbi történetében is gyakran találkozhatunk a méhészet munkafolyamatait bemutató domborművekkel. A méhészethez kapcsolódó ábrázolásokon túl, a 6. dinasztia (Kr. e. 2345- 2181-ig) idejéből, Niankhniszu szakkarai sírjából ismert egy papiruszbozót jeleneten, amelyben a madarak és a pillangó mellett felreppen egy kis méh is. A ptolemaioszi korban (Kr. e. 305–30) számos templom épült, köztük az edfui Hórusz templom és a denderai Hathor templom. Mindkettőben megjelennek olyan áldozati jelenetek, amelyeken az uralkodó mézet kínál az isteneknek. Edfuban öt ilyen relief is található.

A számos profán és szakrális jelenet mellett a méh a hieroglifák sorában is feltűnik, egyaránt használták maga az állat és a méz írásjeleként. Mindemellett azonban e hieroglifa szorosan kapcsolódott az uralkodó személyéhez: az 1. dinasztia (Kr.e. 3100–2900) időszakától egészen a római korig a királyság egyik szimbóluma volt. A királyi titulatúra egyik eleme a nsw-bty (ejtsd: niszut biti) név: Felső- és Alsó-Egyiptom királya vagy szó szerinti fordításban Nád és Méh Ura, mely Egyiptom egyesítésére utal. Alsó-Egyiptom neve ugyanis a Méh Országa, míg Felső-Egyiptomé a Nád Országa. A méh tehát Alsó-Egyiptom vagy a Vörös-föld heraldikai szimbóluma.

2.       kép:  Niszut Biti: I. Széthi Abüdoszban álló templomában látható ez a hieroglifa csoport az uralkodó kartusa felett. A Felső- és Alsó-Egyiptom királya nevet alkotják.

Az apró rovarhoz kapcsolódó képzetek sora is színes. A hiedelem szerint Ré könnyei méhekké válnak, piramiszövegek szerint Nut istennő megjelenhet méh alakjában, Neith istennő Saisban található templomát pedig „a méhek háza” névvel illették. De előszeretettel viseltek méh formájú amuletteket is.

3.       kép: Karneol méh amulett, 8-12. dinasztia.

Írásos források is bővelkednek a méhészethez és mézhasználathoz kapcsolódó említésekkel, szövegrészekkel. Az 5. dinasztia idejéről ismerünk egy Nikaré nevű hivatalnokot, akinek címei között már szerepel a méhészek elöljáróra is. Irodalmi szövegek közül az egyik legismertebb, a Középbirodalom idején íródott Szinuhe története, melyben említésre kerül az olívaolajban és mézben bővelkedő Kánaán. Így kitekintőt kaptunk nem csak Egyiptom, de a környező térség méhészetének kérdésére is. Ez azért is fontos, mert Szíria és Palesztina területéről egészen a hellenisztikus korig nem ismerünk a méhészethez kapcsolódó szövegeket.

Héberül a debaš, Akkád nyelven a dišpu egyaránt jelenthet mézet és egyéb édes szirupot (pl. datolyaszirupot).  Ennek fényében felmerül a kérdés, hogy a „tejjel-mézzel folyó Kánaánban” valóban méz folyt-e? A legfrissebb régészeti eredmények alapján jó esély van rá. Ezt erősíti a 2005-ben és 2007-ben feltárt mintegy 30 kaptár, az izraeli Tel Reḥov (arabul Tell eṣ-Ṣarem) Kr.e. 9-10. században lakott vaskori településén, mely a Bét Seán völgy észak-keleti részében található, termékeny földek és vízforrások közelében fekszik. A kaptárakat az 5. réteg városi negyedében fedezték fel (Area C). A 80 cm hosszú, 40 cm átmérőjű, 4 cm vastagságú, 56 liter ��rtartalmú, könnyen kezelhető, fogantyús szerkezeteket agyaggal kevert szalmákból készítették. Középütt volt a méhek számára egy 2-4 cm-es lyuk, amelyen keresztül közlekedhettek, és amely távolt tartotta a nem kívánatos állatokat is.

A leletegyüttes lehetőséget biztosított a különböző természettudományos kutatások számára is: vizsgálták a méhek és méhsejtek maradványait, a méhviaszt, az elszenesedett gabonaszemeket, azonosították a pollenszemeket. A C14-es vizsgálat alapján arra jutottak a kutatók, hogy a méhészet a Kr. e. 10. század utolsó évtizedeiben és a 9. sz. első évtizedeiben működött az északi királyságban, Izraelben. A produktív mézelő méhek pedig Anatóliából (Sam’al, Carchemish, Que, Gurgum?), a mai Törökország területéről kerültek Izraelbe (Anatolian honey bee) a főníciai tengerpart vagy a szíriai Orontész-völgy kereskedelme révén.

4.       kép: A keleti vonal kaptárai, háttérben egy vörös padló réteggel. Fotó: A. Mazar

A kaptárakkal együtt előkerült egy ép agyagoltár is. E mellett számos egyéb kultikus kellék is napvilágra került a feltárások során: még egy majdnem teljesen helyreállítható, ám szándékosan összetört oltár, további oltártöredékek, meztelen női szobrocskák/díszítő elemek, egy „Hippo”-típusú tárolóedény valamint egy házi kegyhely. Ezek az ősi Rehov kulturális életének fontos aspektusát világítják meg, bemutatva a város és lakóinak különleges jellegét az ókori Izrael történelmének ebben az időszakában. Ez a modell szentély egy súlyos agyagdoboz, mintegy 38 cm széles és 28 cm magas, lapos talppal és domború tetővel. Nyitott ajtós homlokzata felett kötélszerű rátét látható, amely talán kígyót ábrázol. Ezen felül a doboz tetején egy applikációs jelenetet látunk, amely egy állat és két emberi fejből áll. Az állat lába és mancsai aránytalanul nagyok a testéhez képest. Bár ezt a lényt nehéz azonosítani, nyitott szája és lógó nyelve azt sugallja, valószínűleg oroszlánról van szó, amely ábrázolás gyakori a korszak és régió művészetében. Az emberalakok fejét az állat karmaival magához ragadja, szájuk kisség megnyúlt, tátott, mintha arcuk szenvedést tükrözne. Nemük nehezen megállapítható, de inkább férfiak. E jelenetnek eddig nem ismert párhuzama, talán valamilyen helyi mitológiához, szertartáshoz kapcsolódhatott. A szentély, valamint az agyagoltárok erős kánaáni hagyományokat jeleznek a helyi lakosság körében a 10. és a 9. században. Bár egyre elterjedtebbé válik a Jahve imádat, a korábbi hagyományok még aktívan élnek.

5.       kép: A lelőhelyről előkerült kultusztárgyak

A mezopotámiai méhészetre kevés bizonyíték áll rendelkezésre. Bár fennmaradt szövegek tömkelege ismerteti részletesen az élet minden elképzelhető aspektusát, köztük a mezőgazdaságot vagy lakomákat is, a méhészkedéshez kapcsolódóan nagy a csend. Egy figyelemre méltó probléma veszi körül a mezopotámiai „méz” szót. Mint korábban már említettem, az Akkád dišpu (Sumer làl) egyaránt jelölhet datolyaszirupot (arab dibs) és mézet, így nehéz a sorok közt olvasnunk. A méh nem szerepel kiemelkedő módon a mezopotámiai szövegekben, és ábrázolása sem jellemző a régió művészetére. A „méh” kifejezés akkád szavainak többsége csak lexikális szövegekben jelenik meg és nem ismert méhészethez kapcsolódó szókincs. A méhészethez kapcsoló első ékírásos nyilvántartás Shamash-resh-ușur, a Szíriai Eufrátesz regionális kormányzójának sztéléjéből származik, ugyancsak a vaskorból, a Kr. e. 8. század közepéről, aki azt állította, hogy elsőként hozott le méheket a hegyekből (feltehetően Zagrosz vagy Taurusz egy gazdag méhészeti hagyományokkal rendelkező területéről).

„Shamash-resh-ușur vagyok,

Suhu és Mari földjének kormányzója…

A méheket, amelyek gyűjtik a mézet,

és amiket egyetlen ősöm sem látott még

vagy hozott el Suhu földjére,

én hoztam le Habna embereinek hegyéről,

és telepítettem le a Gabbar építette város gyümölcsösében.

Gyűjtenek mézet és viaszt,

és én tudom, hogyan olvad a méz és a viasz,

és a kertészek is tudják.”

Mezopotámiában a méhészet hiányának magyarázata egyszerű: az iraki síkság nagy része egyszerűen túl meleg és túl rövid virágzási idővel rendelkezik a méhészet fenntartásához.

6.       kép: Shamash-resh-ușur sztéléje

Azonban egy érdekes ábrázolásmód és akörül keveredett tudományos vita e térségben is megfigyelhető. A 19. század közepén, a nimrudi dombormű felfedezését követően egy érdekes stilizált fa ábrázolásra lettek figyelmesek a kutatók. Az asszír palotadomborműveken és pecséthengereken ismert egy képtípus, amelyen egy jó démon, egy úgynevezett apkallu úgy tűnik mintha beporozna egy stilizált fát (pálmafa egy variánsát). Az elmélettel elsőként Edward Taylor, korának leghíresebb antropológusa állt elő 1890-ben. Véleménye szerint a démon kezében a pálma hím virága látható, amellyel a növény beporzását végzi. A lény másik kezében tartott vödör, pedig a további virágokat tartalmazhatja. Elméletét arra alapozta, hogy már Hérodotosz is megírta, hogy a babiloni térségben nagy számban nő a telepített pálmafa, melyek az egyébként lapos táj felé magasodnak. E fák ellátják a helyieket gyümölccsel, kenyérrel és mézzel (datolya sziruppal). Az elmélet egy ideig tartotta magát, hiszen a datolyapálmát mesterségesen kell beporozni. Azonban az 1920-as évek hajnalán George Rawlinson szembe szállt az elmélettel, hiszen véleménye szerint a jelenethez kapcsolódó további ábrázolások nem erősítik meg azt. Más képeken ugyan is a korábban virágként értelmezett „tölcsért” a lény, az uralkodó felé fordítja, megint más ábrázolásokon a város, palota vagy templom bejárata felé néznek.  Ilyen esetekben pedig „ez a [megtermékenyítés] elmélet minden erejét elveszíti���. Úgy vélte a lények kezében ábrázolt tárgyak inkább valamilyen rituális eszközök lehetnek. Tovább cáfolta az elméletet, hogy nem csak a pálma típusba sorolt fa ábrázolások esetében jelennek meg az apkalluk, hanem más fatípusok, pl. gránátalma mellett is. Ezt hosszas tudományos elemzések követték, melyek kielemezték a lehetséges ábrázolásmódokat: milyen fa, milyen alakokkal, merre néző eszközökkel, milyen kombinációkban jelenhet meg? Mára a rendelkezésre álló szövegek száma is jelentősen megnőtt, amelyek segíthetik az ábrázolások megértését.  Így a beporzás elmélet megdőlt, mára inkább az tűnik valószínűnek, hogy az ábrázolt lény, egy úgynevezett “megtisztító” nevű, tobozra vagy pálmavirágra hasonlító eszközzel vesz energiát, gyűjti be a tisztaság eszenciáját, amelyet aztán az uralkodó vagy város felé tovább ad. A beporzásnak tehát nincs egyértelmű ábrázolása. A fa ábrázolása és az azt körülvevő szimbolikus eseménysor ikonográfiájának pontos értelmezése azonban még ma sem teljesen bizonyos.

7.       kép: Asszír relief- két sasfejű apkallu a „szent fával”, Nimrud ÉNY-i palota 1. terem Kr.e. 865-860

Láthatjuk hát, hogy az ókori Közel-Keleten a méhészet mekkora jelentőséggel bírt, az így előállított termékek értéke mennyire magas volt, különösen azokon a területeken, ahol importra szorultak belőle. Az anyagi értéken, mindennapi funkciókon túl szimbolikus jelentések, mitologikus, elvont tartalmak, hiedelmek, rítusok, plusz jelentések kapcsolódtak a méhekhez és méhészethez.

És jól látható az is, mennyi nehézséggel kell szembenéznie a régésznek, ha értelmezni próbálja a múltat, sokszor még az írással, ábrázolásokkal gazdagon ellátott területek esetén is. Egy-egy feltárás, egy új szöveges forrás a kirakós egy új darabját jelentheti, ami közelebb visz hozzá, hogy tisztábban lássuk a múltat.

Kertész Gabriella Nikoletta

Felhasznált irodalom:

Eroğlu, Özgür – Yuksel, Serdar: Historical Development and Current Status of Beekeeping in Turkey and the World ATLAS JOURNAL 2020 (27): 345-354

https://www.researchgate.net/publication/341495322_Historical_Development_and_Current_Status_of_Beekeeping_in_Turkey_and_the_World (Utolsó elérés 2021.03.24.)

Giovino, Mariana: The Assyrian Sacred Tree: A History of Interpretations (Orbis Biblicus Et Orientalis) 2007.

Head, Ronan James : A Brief Survey of Ancient Near Eastern Beekeeping in: FARMS Review 20/1 (2008): 57–66.

https://scholarsarchive.byu.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=1747&context=msr  (Utolsó elérés 2021.03.24.)

Kalla Gábor:  A lakoma szerepe az ókori Mezopotámiában in Ókor 2005. 53-62. http://www.ookor.hu/archive/cikk/2005_3_kalla.pdf  (Utolsó elérés 2021.03.24.)

Mazar, Amihai  – Panitz-Cohen, Nava:  It Is the Land of Honey: Beekeeping at Tel Rehov in Near Eastern Archaeology (ISSN 1094-2076), Volume 70, Number 4, December 2007

https://www.researchgate.net/publication/291853946_It_is_the_land_of_honey_Beekeeping_at_Tel_Rehov  (Utolsó elérés 2021.03.24.)

Felhasznált képek forrása:

1.       kép: Eroğlu, Özgür – Yuksel, Serdar: Historical Development and Current Status of Beekeeping in Turkey and the World ATLAS JOURNAL 2020 (27): 345-354

 2.       kép: https://maatkara.extra.hu/florafauna/meh.htm

 3.       kép: https://www.metmuseum.org/art/collection/search/555582?rpp=20&pg=1&rndkey=20140104&ao=on&ft=*&when=8000-2000+B.C.&what=Carnelian&pos=9

 4.       kép: Mazar, Amihai  - Panitz-Cohen, Nava:  It Is the Land of Honey: Beekeeping at Tel Rehov in Near Eastern Archaeology (ISSN 1094-2076), Volume 70, Number 4, December 2007

 5.       kép: https://bibliakultura.blog.hu/2018/08/20/meheszkedes_az_okori_izraelben

 6.       kép: Eroğlu, Özgür – Yuksel, Serdar: Historical Development and Current Status of Beekeeping in Turkey and the World ATLAS JOURNAL 2020 (27): 345-354

 7.       kép: British Museum