#bartiart

[hicapacity]

A magány nem egyedül töltött órákban mérhető. A magány a csendben, a ki nem mondott mondatokban, az elfojtott vágyakban és az egyre ritkuló érintésekben gyökerezik. Amikor egy nő egyedül él, az önmagában nem tragédia. Lehet választás, lehet kényszer, de semmiképpen nem horrorfilm. Az igazi rémálom az, amikor egy nő egy férfi mellett él, és mégis egyedül van.

Mert mit is jelent ez? Azt, hogy a közös tér már nem közös világ. Azt, hogy a szavak elhalnak . A magány ott kezdődik, ahol az érintés megszűnik, és az életet már nem osztják meg, csak egymás mellett fogyasztják el. És miért nem ugyanígy tragédia, ha egy férfi van egy nő mellett és érzi magát egyedül? Mert a kultúra úgy tanította: a férfi magányos farkas. Egy férfi elvan a csenddel, a férfi nem nyafog, a férfi nem sír, hanem megold. A férfi magányát nem kell sajnálni, mert az nem tragédia, csak egy férfi dolga. De mi van, ha ez nem igaz? Ha a férfi is vágyik a kapcsolódásra, csak nem tanulta meg kimondani? Ha neki is fáj az, ami kimondatlan marad? Ha a férfi is ugyan��gy beleőrül a társtalanságba, csak közben mindenki azt hazudja neki, hogy ez így természetes? Nem ! A magány nem ott kezdődik, ahol egyedül vagyunk. A magány ott kezdődik, ahol nincs kihez szólni. És ebben nincs különbség nő és férfi között. Csak a hazugság más.

/BARTi ART/

[hicapacity]

🤍💚 ❤️🤍💚 “Mindig célba fogsz érni, és mindig van választási lehetőséged. A te döntésed abban áll, hogy szenvedéssel vagy szenvedéllyel jutsz oda.” (Pilát Gábor) 🤍💚 ❤️🤍💚

Úgy vélem ,az igazi patriótizmus nem a dicsekvésről vagy a versengésről szól. Nem arról van szó, hogy kinek van nagyobb zászlaja vagy ki mondja ki hangosabban, hogy mennyire büszke az országára. Az igazi patriótizmus a tettekben és az elkötelezettségben rejlik. Az a képesség, hogy összefogjunk, hogy megvédjük az értékeinket, hogy segítsünk azoknak, akik rászorulnak, és hogy hozzájáruljunk az országunk fejlődéséhez.

Nem értem azokat, akik a patriótizmust kihasználják önmaguk felmagasztalására vagy mások kizárására. Ez egy belső elkötelezettség, egy örök hűség, és egy mély tisztelet az országunk iránt, ami mindannyiunkban ott él. Szeretném elkerülni ezeket az embereket, mert úgy érzem, hogy elterelik a figyelmemet az igazi hazaszeretet csendes és alázatos megélése felől. Nem akarok részt venni abban a versenyben, hogy ki kiabálja hangosabban, mennyire hazafi. Egyre erőteljesebben érzem azt a késztetést, hogy mérlegeljem a létezést ,a magyar valóságot. Azok az emberek, akik egyre inkább hangoztatják és kiemelik a hazaszeretetüket, olyan légkört teremtettek, hogy úgy érzem, hogy a saját patriótizmusom elveszti a jelentőségét. A menekülés érzése elkezd erősödni bennem.

Van még idő, hogy szenvedéllyel éljünk!? ❤️🤍💚

[hicapacity]

Képtelen vagyok azonosulni . Folyton ez retorika retorika hátán.

Meg akartam nézni, de már most utálom , tehát ezért sohasem nézem meg valószínűleg . Jó nekem a hagyományos történelem, fikciók nélkül, és majd én eldöntöm mit kell érezni. nem pedig a Kálmán nyomja a fejembe azt, amit Ő érez , mert eleve utálom a fejét mint a Tóth Gabinak. Jó lenne Rákay-ira is egy blokkolót gyártani. Felnyitok valamit , valami hírfolyamot, "oszt" ott virít az az utálatos sértett feje.

🤩

Így

[hicapacity]

Tudom nem egyformán súlyosak az esetek, de akárhogyan hívjuk is általában karma szót szokták emlegetni, leküzdhetetlen akadályok jönnek szembe, amik megnehezítik az életet újra és újra .

A lényeg, hogy felismerjük mi is a mi „perünk” és nagyon kemény munkával tegyünk ellene. Szerencsétlen Josef K:

„Kapkod fűhöz-fához,

szalad a vargához,

fűzfahegyen lakó

Varjú Varga Pálhoz.”

semmit se tud tenni, hiszen nincs rálátása az események horizontjára.

Csillagka

[onmarcangolo]

Tegnap vagány, ma-gány.

A magány nem egyedül töltött órákban mérhető. A magány a csendben, a ki nem mondott mondatokban, az elfojtott vágyakban és az egyre ritkuló érintésekben gyökerezik. Amikor egy nő egyedül él, az önmagában nem tragédia. Lehet választás, lehet kényszer, de semmiképpen nem horrorfilm. Az igazi rémálom az, amikor egy nő egy férfi mellett él, és mégis egyedül van.

Mert mit is jelent ez? Azt, hogy a közös tér már nem közös világ. Azt, hogy a szavak elhalnak . A magány ott kezdődik, ahol az érintés megszűnik, és az életet már nem osztják meg, csak egymás mellett fogyasztják el. És miért nem ugyanígy tragédia, ha egy férfi van egy nő mellett és érzi magát egyedül? Mert a kultúra úgy tanította: a férfi magányos farkas. Egy férfi elvan a csenddel, a férfi nem nyafog, a férfi nem sír, hanem megold. A férfi magányát nem kell sajnálni, mert az nem tragédia, csak egy férfi dolga. De mi van, ha ez nem igaz? Ha a férfi is vágyik a kapcsolódásra, csak nem tanulta meg kimondani? Ha neki is fáj az, ami kimondatlan marad? Ha a férfi is ugyanúgy beleőrül a társtalanságba, csak közben mindenki azt hazudja neki, hogy ez így természetes? Nem ! A magány nem ott kezdődik, ahol egyedül vagyunk. A magány ott kezdődik, ahol nincs kihez szólni. És ebben nincs különbség nő és férfi között. Csak a hazugság más.

/BARTi ART/