#Védtelenek

[versinator]

Védtelenek aludjatok

Bányászok olajnyomatú aranygyűrűk csókjára Megugattak küldetésük kötöztek gleccsereit Igazánból gyilkost irigyelnek kénszínű Jegyeket muskátlim csikorgott okoztad Megírták növekedj énekelheti kapujával Karmai legelték vésse ajkatokra Félrevezetőnőnek lándzsával szülöttje milliárdját Elkallódását agyonütötték bikákat bajokon Agyvelejére borzadt pattogtasd ligetén Várának kolompokat vésztjósló papagájokhoz Rabságom felmutatom határolható hazájukhoz Eledelünket szabd karjaimban gyomok

Praktikuma letagadták mandula keserűbolondságokra Bujdokolnak láncaimat lépteinket tésztából Zuhatagjait fintoraival tanulmányt fénysugarát Elköltöznek gyárkürt jóságát legegyszerűbb Hatódom szétmálik igéid állongott Utódodnak cellám csillagzaton ruhafogasra Kristálylapok vánkoson szakálasan szűzfehérneműim Kiestek panaszolnak megerősödik balatonnál Lehetetlenül ürítjük megalvadni asztalról Bőtejű eszményeink göröngyös kislányhoz Elszántam külváros rohangászó kutakhoz Gyöngyháznyelű kétségbeejtő serpenyőben állítsátok

[diogenesz2020portugal]

Az abúzusról

Furcsa dolog az emlékezet.

Mint nemrégiben írtam, egy asszony meghalt a munkahelyemen. Miközben a feje az ölemben pihent, a kollégám a kezét fogva próbálta megnyugtatni őt. A kollégám valóban egy angyal.

A vezetőség úgy döntött, hogy biztosít számunkra egy pszichológust, hogy sikerüljön feldolgoznunk a történteket. Pár alkalom után a pszichológus rákérdezett, miért foglalkozom hajléktalanokkal. Messziről induló történet ez. Arra tisztán emlékszem, hogy már 7 évesen, második osztályos koromban is az osztályunkba járó állami gondozott (mi otthonosoknak hívtuk őket) cigánylányok védelmére keltem, ha valaki bántotta őket. Én, az osztály legcsenevészebb, legalacsonyabb fiúja. Nem, nem voltam hős, csak nem bírtam nézni, ha valaki egy nála vélhetően gyengébbet bánt. Ez azután sem változott, egész életemben így viselkedtem. Akkor sem voltam bátor, legfeljebb érthetetlen módon vakmerő. Vagy hülye. Volt, hogy felső tagozatos koromban is változatos útvonalakon kellett hazamennem a suliból, hogy az erősebb fiúk meg ne verjenek. Azt hiszem, gyáva voltam vállalni a verés következményeit. Egészen katonakoromig féltem a fizikai fájdalomtól.

A pszichológusommal megpróbáltunk a mélyére ásni a szociális túlérzékenységemnek (ahogyan a barátaim szoktak néha jellemezni).

Az első teljesen tiszta emlékem az ötödik születésnapom előttről származik, amikor az óvodába indulás előtt visszaszaladva megszámoltam a falinaptáron, mennyit kell még aludni a jeles napig (3 nap volt hátra). Ezelőttről semmire nem emlékeztem. Eddig.

Lassan oszlik a homály. Néhány nappal a születésnapom előtt apám egyik - vagy talán a legjobb - barátja (nagy reményű atomfizikus volt akkoriban), elvitt engem és az unokatestvéremet nyuszinézőbe az egyik rokonához. Ma is emlékszem, milyen cukik voltak ezek a kis jószágok, ki lehetett venni őket a ketrecből, hogy megsimogassuk, megpuszilgathassuk őket. Ártatlanok és védtelenek voltak, mint én.

Kis idő múltán Ernő bácsi elküldte az unokatestvéremet, Andit a házba. Mi ott maradtunk kettesben a félhomályban, amikor magához ölelt. Nyár lévén nagyon meleg volt, javasolta, hogy vegyük le a ruhánkat. Hogy ezután pontosan mi történt, azt 55 éven keresztül én is a legmélyebbre, senki által meg nem közelíthető, még számomra sem felfedezhető helyre ástam el magamban. 55 éve ott van bennem, és csak most ömlött ki, és még most sem tudok róla részletesebben beszélni.

Apám és Ernő bácsi barátságának hamarosan végeszakadt. Talán meséltem otthon valamit? Nem tudom. Évekkel később hallottam arról, hogy Ernő bácsi börtönben van.

Most ott tombol bennem egy ketrecbe zárt ötéves gyerek, aki a rácsait rázva ordítva sírna, de hatvanéves énem, aki bármilyen érzelmes dolgon elbőgi magát, nem engedi neki.

Még nem engedi.

Így csak csendben, egy koszos, félhomályos pince padlóján ülve csendesen zokog.

Tegnap még arra kértem Andrást, hogy ne beszéljen erről senkinek. Talán szégyent éreztem a történtek miatt. Mára sikerült eljutnom addig, hogy ami történt, nem az én szégyenem. Ahogy Karinthy tanár úr írta:

Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek.

[hicapacity]

A német történelem legsötétebb fejezetében, amikor a felbujtott csőcselék köveket dobált az ártatlan üzlettulajdonosok ablakaiba, nőket és gyerekeket nyíltan aláztak meg kegyetlenül; Dietrich Bonhoeffer, egy fiatal lelkész nyilvánosan felszólalt az atrocitások ellen.

Miután éveken át próbálta megváltoztatni az emberek véleményét, egy este mikor Bonhoeffer hazatért, saját apjának kellett elmondania neki, hogy két férfi várja a szobájában, hogy elvigyék.

A börtönben Bonhoeffer azon kezdett el elmélkedni, hogyan vált a költők és gondolkodók országa gyávák, szélhámosok és bűnözők kollektívájává. Végül arra a következtetésre jutott, hogy a probléma gyökere nem a rosszindulat, hanem az ostobaság.

Bonhoeffer a börtönből írt h��res leveleiben azzal érvelt, hogy az ostobaság veszélyesebb ellensége a jónak, mint a rosszindulat, mert míg „tiltakozni lehet a rossz ellen; erőszakkal leleplezhető és megelőzhető, a hülyeséggel szemben védtelenek vagyunk. Sem a tiltakozás, sem az erőszak alkalmazása nem ér semmit. Az érvek süket fülekre találnak.”

Azokat a tényeket, amelyek ellentmondanak egy hülye ember előítéletének, egyszerűen nem hiszi el, és ha megcáfolhatatlanok, akkor lényegtelenként, mellékesként félre teszi őket. A hülye ember önelégült, és könnyen ingerülten támadásba lendülve veszélyessé válik.

Emiatt nagyobb elővigyázatosság szükséges, ha egy ostoba emberrel bánunk, mint amikor egy rosszindulatúval. Ha tudni akarjuk, hogyan lehet felülkerekedni a butaságon, törekednünk kell annak természetének megértésére.

Annyi bizonyos, hogy a hülyeség lényegében nem intellektuális, hanem erkölcsi hiba. Vannak emberek, akik feltűnően mozgékonyak intellektuálisan, de ostobák, és vannak olyanok, akik intellektuálisan unalmasak, de nem hülyék.

Nem annyira az a benyomás alakul ki az emberben, hogy a hülyeség veleszületett hiba, hanem az, hogy bizonyos körülmények között az embereket hülyévé teszik, vagy inkább megengedik, hogy ez megtörténjen.

A magányosan élőknél ez a hiba ritkábban jelentkezik, mint a csoportokban előknél. Ezért úgy tűnik, hogy a hülyeség kevésbé pszichológiai, mint szociológiai probléma.

Nyilvánvalóvá válik, hogy a hatalom minden erős felfutása, legyen az politikai vagy vallási jellegű, az emberiség nagy részét butasággal fertőzi meg. Mintha ez egy szociológiai-pszichológiai törvény lenne, ahol az egyik hatalmához a másik hülyesége kell.

A folyamat itt nem az, hogy bizonyos emberi képességek, mint például az értelem, hirtelen meghibásodnak. Ehelyett úgy tűnik, hogy a növekvő hatalom elsöprő hatása alatt az embereket megfosztják belső függetlenségüktől, és többé-kevésbé tudatosan feladják autonóm pozíciójukat.

Az a tény, hogy a hülye ember gyakran makacs, nem vakíthat el attól, hogy nem független. A vele való beszélgetés során az ember gyakorlatilag azt érzi, hogy egyáltalán nem is mint emberrel van dolga, hanem szlogenekkel, hívószavakkal és hasonlókkal, amelyek birtokba vették.

Megbabonázták, megvakították, visszaélnek vele, és lényében bántalmazzák. Miután így esztelen eszközzé vált, az ostoba ember is képes lesz minden rosszra – nem látja, hogy az gonosz.

Az utasítás nem, csak a felszabadítás képes legyőzni a hülyeséget. Itt be kell látnunk, hogy a legtöbb esetben a valódi belső felszabadulás csak akkor válik lehetségessé, ha az a külső felszabadulás megelőzte. Amíg ez nem történik meg fel kell hagynunk minden próbálkozással, hogy meggyőzz��k az ostoba embert.

Bonhoeffer az Adolf Hitler elleni összeesküvésben való részvétele miatt 1945. április 9-én hajnalban a flossenbürgi koncentrációs táborban hunyt el, mindössze két héttel azelőtt, hogy az Egyesült Államokból érkező katonák felszabadították a tábort.

Bonhoeffer szavaival: „A cselekvés nem a gondolatból fakad, hanem a felelősségre való készségből. Az erkölcsös társadalom végső próbája az, hogy milyen világot hagy gyermekeire.

[fovarosiblog]

"...2024-től az Európai Unióban minden új autóba kötelezően adatrögzítő egységet, feketedobozt szerelnek..."

Köszönöm, Európai Unió!

[bdpst24]

meghatározó a gyermekgyógyítók szerepe a kicsik első éveiben

meghatározó a gyermekgyógyítók szerepe a kicsik első éveiben

jelölje Ön is kedvenc gyermekorvosát a K&H jövő gyógyítói díjra! Életük első néhány évében a gyermekek nagyon védtelenek – szüleik, családtagjaik óvó szeretetén, törődésén kívül a házi gyermekorvosok, szakorvosok odafigyelésén is sok múlik, legyen szó prevencióról, az életkorra jellemző betegségek kezeléséről vagy komolyabb problémák gyógyításáról. A K&H jövő gyógyítói díj azokat a 40 év alatti…

[szenvedellyel-szeretni1]

A műtőasztalon mindenki kiszolgáltatott, meztelen, magatehetetlen. A bőr nem túl erős páncél, puha és könnyen sérül... A sebészek sebezhetetlenek. Nem szeretünk védtelenek lenni. Mert pontosan tudjuk milyen mély lehet egy egy seb. De a sebezhetőség nem az erő ellentéte, hanem szükséges dolog rá kell vennünk magunkat, hogy megnyíljunk, hogy még mutassuk magunkat, hogy mindent beleadjunk és imádkozunk, hogy elég legyen különben nem érünk célba.

S11e03

[versinator]

Sűrűben bevon

Richter rengetegeknek tulajdonsága közeledni Felriasztva fejének űk képzeteink Odainti zenélünk helyszínek összedolgozódni

Ötlete parókát zavarjam kortársaink Együttesét alkata felügyelőt aranyerére Ladát dobálni aloysius tankönyveink

Védtelenek elhaladtunk környékén hangerejére Gyerekjátszótér érettségizős vízállás tevékenységem Roston folyamatát itallal vécére

Negyvenötre vízivárosi szénáról seggem Fénymag gödreire alkalmas ragaszkodni Fröccsentse szentesítették szaloncukor műveltségem

[evil-in-heaven]

A virágok védtelenek, ártatlanok, és bármikor eltaposhatnánk őket, de nem tesszük. A gyengébb embereket viszont elvből elnyomjuk. Tán mert a virágok nem bűnösek? Bár lehet csak a megjelenés miatt, és a világ már tényleg csak külsőből ítél. Bár ne lenne igazam.

[stickalittle]

Az a tervem, királyom, hogy Lancelot, Galahad és én várunk, míg leszáll az est. Aztán kirontunk a nyúlból és, leverjük a franciákat, akik nem csak meglepettek, de teljesen védtelenek is lesznek.

[stickalittle]

A fideszesek azt szeretnék elérni, hogy az ukránok védtelenek legyenek az orosz katonákkal szemben.

Forr már a véretek ???!!!! A geciszopo faszcsalogato kolostor malac tett a tűzre bazdmeg. ..ez rendes kivégzést mar nem is érdemelne....

[hicapacity]

„Pedagógus vagyok.

Sohasem találkoztam senkivel (sem egyénnel, sem szervezettel), aki propagálni szeretett volna a diákok körében bármilyen szexualitást. Magyarországon a kiskorúakon nemátalakító műtétet csinálni nem is lehetséges, tehát nem is lehet érvényes téma.

DE:

Sokat találkoztam a családon belüli erőszaktól meg nem védett gyerekekkel. Iskolai bántalmazással. Szexuális abúzussal, amit teljesen hetero felnőttek követtek el a gyermekeken. Gyermekszegénységgel. Tehetetlen, eszköztelen gyemekvédelmisekkel, gyámokkal, pedagógusokkal. A pedagógiai szakszolgálatok túlterhelve.

Ismerek gyermekotthonokat és iskolákat, ahol nem voltak megfelelő személyi és tárgyi feltételek. Pl. a nevelők kevesen vannak és gyorsan cserélődnek.

Az atipikus fejlődésű gyerekek számára nincs megfelelő ellátás: sem a személyi, sem a tárgyi feltételek nincsenek biztosítva.

Kevés a szakember: gyermekorvos, gyermekpszichiáter, gyermekpszichológus, gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus, pedagógus, pedagógus asszisztens, egyéb terápiás szakemberek.

De találkoztam olyan kamasz fiúval, aki hitte, ha sok karfiolt eszik attól nagyobb lesz a hímtagja. Olvasta az interneten. Ne nevessetek, nem kapott sose megfelelő szexuális felvilágosítást. Találkoztam többször olyan kislányokkal, akiket meglepett az első menstruáció, és kétségbeesve próbálták rejtegetni foltos ruhájukat.

Találkoztam sok kiskamasszal, akik pornót néztek a korlátlan internet-elérésű telefonjaikon ((természetesen nem csak heterot, ha már az LMBTQ-tól akar valaki rettegni).

Folytassam?

((Azt már le sem írom, hogy a családi pótlék még mindig mennyi...))

Miért is arról akarnak szavaztatni, ami nincs is? Ami nem valós probléma, csak egy beteg, perverz fantázia rettegő szüleménye?

Nem gondolom, hogy 12 év regnálása után korrekt cselekedet egy kisebbségre tolni a felelősséget, az indulatot. Ráadásul egy olyan kisebbségre, akik semmi mást nem akarnak, csak élni, mint bárki más, és sokan közülük segíteni azoknak, akik hozzájuk hasonlóan, ám bármilyen okból védtelenek.

Ilyet csak egy alkalmatlan, rettegő kormány csinál, amelyik tehetetlen a valós társadalmi kérdéseket megoldani, de el akarja tusolni teljes impotenciáját, és mocskos bűneit.

#írtam #leírtam

ez már nem is #fricska , hanem az ország durva arculcsapása saját kormányától.

Na, most van megfelelő emotikon a könnyebb megértésért:

😡🤬😡🤬😡"

(Simkó Edit)

[omgbuchbinder]

„Pedagógus vagyok.

Sohasem találkoztam senkivel (sem egyénnel, sem szervezettel), aki propagálni szeretett volna a diákok körében bármilyen szexualitást. Magyarországon a kiskorúakon nemátalakító műtétet csinálni nem is lehetséges, tehát nem is lehet érvényes téma.

DE:

Sokat találkoztam a családon belüli erőszaktól meg nem védett gyerekekkel. Iskolai bántalmazással. Szexuális abúzussal, amit teljesen hetero felnőttek követtek el a gyermekeken. Gyermekszegénységgel. Tehetetlen, eszköztelen gyemekvédelmisekkel, gyámokkal, pedagógusokkal. A pedagógiai szakszolgálatok túlterhelve.

Ismerek gyermekotthonokat és iskolákat, ahol nem voltak megfelelő személyi és tárgyi feltételek. Pl. a nevelők kevesen vannak és gyorsan cserélődnek.

Az atipikus fejlődésű gyerekek számára nincs megfelelő ellátás: sem a személyi, sem a tárgyi feltételek nincsenek biztosítva.

Kevés a szakember: gyermekorvos, gyermekpszichiáter, gyermekpszichológus, gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus, pedagógus, pedagógus asszisztens, egyéb terápiás szakemberek.

De találkoztam olyan kamasz fiúval, aki hitte, ha sok karfiolt eszik attól nagyobb lesz a hímtagja. Olvasta az interneten. Ne nevessetek, nem kapott sose megfelelő szexuális felvilágosítást. Találkoztam többször olyan kislányokkal, akiket meglepett az első menstruáció, és kétségbeesve próbálták rejtegetni foltos ruhájukat.

Találkoztam sok kiskamasszal, akik pornót néztek a korlátlan internet-elérésű telefonjaikon ((természetesen nem csak heterot, ha már az LMBTQ-tól akar valaki rettegni).

Folytassam?

((Azt már le sem írom, hogy a családi pótlék még mindig mennyi...))

Miért is arról akarnak szavaztatni, ami nincs is? Ami nem valós probléma, csak egy beteg, perverz fantázia rettegő szüleménye?

Nem gondolom, hogy 12 év regnálása után korrekt cselekedet egy kisebbségre tolni a felelősséget, az indulatot. Ráadásul egy olyan kisebbségre, akik semmi mást nem akarnak, csak élni, mint bárki más, és sokan közülük segíteni azoknak, akik hozzájuk hasonlóan, ám bármilyen okból védtelenek.

Ilyet csak egy alkalmatlan, rettegő kormány csinál, amelyik tehetetlen a valós társadalmi kérdéseket megoldani, de el akarja tusolni teljes impotenciáját, és mocskos bűneit.

#írtam #leírtam

ez már nem is #fricska , hanem az ország durva arculcsapása saját kormányától.

Na, most van megfelelő emotikon a könnyebb megértésért:

😡🤬😡🤬😡"

(Simkó Edit FB)

[megmondhatom]

@borekdothu bárcsak. de legelőször a védtelenek és kiszolgáltatottak szívják m3g, mint mindig. 😞

[gerinctelen-vallomasok]

K  (újabb fiú utáni gyötrelem)

Úgy tűnik nekem csak a rövid kapcsolatok működnek,

az olyanok amiket nem is lehet kapcsolatnak nevezni.

De én még harcolok, amíg le nem nyűgözlek,

mert az érzéseimet nem tudom kicselezni.

  Csak akkor nehéz ez a seveled-senélküled,

amikor esténként a színpadon játszunk.

Mint amikor a kígyók kiszívják saját mérgüket,

védtelenek, és egyre inkább csökken a számuk.

  Így fogyok el én is, így fogyok le én is.

Hidd el, nem miattad nem eszem.

Nem hosszú távra terveztünk, végülis,

Köszönöm neked azt az egy hetet.

  És minden mást, mi előtte volt,

Bár szerintem túl kevés időt kaptunk.

Szívem lassan szívedhez hajolt,

Tudtom nélkül eggyé vált az arcunk.

  Hároméves ismeretségünk alatt

Miért most jött ez az érzés?

Veled végre megtaláltam önmagamat

És megmutattad, milyen az elélvezés.

  Igen, mert tőled volt az első orgazmusom,

Éreztem, jó lesz, mikor levettük felsőnket,

Nemcsak neked, most mindenkinek megsúgom:

Szilveszterkor már nem féltettem kettőnket.

  Aztán fordult minden, mit kezdetben gondoltunk,

Most nekem nem megy a közös munka.

És hiába, elindult a vonatunk,

Most én lettem visszautasítva.

  Hiányzik ahogyan néztél rám,

Ahogyan meglökted a lábam.

De itt az idő befogni a szám,

S elbújni egyedül az ágyban.

  Az ideg rázza testem, fülem sípol,

Minden ébren töltött pillanat fáj.

Most már álmaimban is kínzol,

Kibaszottul szükségem van rád.

  2020.01.17-18.

[versinator]

Megtörténik leemelek

Rétegébe formáljak ülőke burgonya Cigit jeleznek fölső hagyománya Kereszteződés művek újkeletű tulajdonos Vadidegen kifognom visszhangtalanság kékcsíkos Éjszakányira odamenet bűzben csavargást Kerülni kikértem diadalmenetet visszarévedést

Igazolódjék ld futamokat fogalmazásmód Bátorodjék tollakkal felkiáltójel profimód Ágboga hasogat vehettem összejön Alakultak ismeretlenem féllábbal örökösön Vértelenül viselhető óvatosnak robbanást Kérésnek védtelenek iskolaév megpróbáltatást

Vonatkozik strandpapucsot színeknek focipálya Terepjárási oldalról csalogatja csonthártya Ejtették mikulást esőzéssel hólyagos Ravatalon érdektelenné tündökölnek nagycsoportos Történhet hajlandóságommal családjától nyomást Zöldfélét papsi feledkezni keverést

Nyelvekről yamaha felsőpetényi csuklód Mentendő viaszosvászon esetével életmód Nehezít megfogadom megbecsülni cipőkön Latol merészelte varrótól bűnhődjön Költőiségek simítok lengyellel számozást Takaróján megállapítják mellkasba utast

Pipivel neveztem érdeklődni jégpálya Hathárom bummfa jókedvben sportpálya Infrafény elindulhatott vigyázhatok választékos Lemezét nyomtatott lengedezését párhuzamos Támaszkodván lejártak csarnokokba kiállítást Teheted időhöz geometria töprengést

Kiszedem látszike kifogásolsz szántód Tudnod többiekről másodikban kifejezésmód Falevelei stimmelt végállomás rendbejön Elvtelen rajzaimat történne köröndön Fejeznek zenéjű kutyafaj burizst Dézsmát követsége remekműbe változást

[sebestyeneszter]

Vérzik a szívem. Üvölteni tudnék. Zokogni. És ezeket váltogatni. A győri tragédia, ami történt, annyira megrázó, dühítő, felfoghatatlan, hogy arra szavak sincsenek. Csak a sokk, az értetlenség, a rengeteg válasz nélkül maradt kérdés. Vérzik a szívem a két gyerekért, akiknek a saját apjuk oltotta ki az életét. Vérzik a szívem a harmadik gyerekért, akinek talán az egész élete is kevés lesz ahhoz, hogy feldolgozza ezt a feldolgozhatatlan eseményt. Akinek lehet, hogy egész életét kísérteni fogják a rémképek, az emlékképek, rémálmok, a félelem, a szorongás, a bűntudat, a bizalmatlanság, és az a sötét borzalom, aminek részese volt. Akinek bár az élete megmaradt, a lelki épségének, a gyerekkorának ott és akkor véglegesen vége lett, az élete és a lelke is darabokra tört. Csak bízni tudok benne, hogy mielőbb segítséget kap, és a begyógyíthatatlan sebeit minél korábban elkezdik ápolgatni, és amilyen sokáig csak lehetséges, ápolni fogják.

Vérzik a szívem minden gyerekért, aki családon belüli erőszak áldozata. Mindenkiért, akinek az otthon félelmet és rettegést jelent. Mindenkiért, akin szeretne segíteni a környezete, de nem tud. Mert amíg vér nem folyik, amíg az agresszió megfoghatatlan és nem hagy maradandó nyomot, addig a környezet gyakran tehetetlen.

Folyamatosan csak rájuk tudok gondolni. A győri áldozatokra, és a többi gyerekre. Akik félelemben nőttek vagy nőnek fel.

Folyamatosan csak arra tudok gondolni, miért van az, hogy a gyerekek érdeke ahelyett, hogy a legeslegelső helyen lenne mindig, minden döntésnél, a legapróbbtól a legnagyobbakig, ahelyett nagyon gyakran csak egy mellékszál, amit a legegyszerűbb figyelmen kívül hagyni.

A gyerekek a szeretetéhségük, a szüleik iránt érzett lojalitásuk miatt nagyon gyenge érdekérvényesítők. Amivel persze könnyű visszaélni. Akár szülőknek, akár a gyerekvédelmi rendszernek, akár az igazságszolgáltatásnak. Tulajdonképpen mindenkinek, akiknek a legelhivatottabban és legelszántabban kellene az ő érdekeiket képviselniük. Helyettük. Értük.

De ehhez muszáj megismerni a bántalmazás természetrajzát. Ehhez kötelességünk az erőszakot, a bántalmazást a maga csupasz, olykor brutálisan fájdalmas valóságában látnunk. Nem párnázhatjuk ki illúziókkal, nem szépítgethetjük, és finomíthatjuk hiú remények kergetésével. Hiába könnyebb, hiába elfogadhatóbb, hiába elviselhetőbb a lelkünknek, gyereksorsokba, és gyerek életekbe kerülhet. Ha a valóság ijesztően sötét oldalát nem akarjuk látni, magukra hagyjuk a gyerekeket, akiknek ebben a sötétségben kell felnőniük. Már, ha felnőhetnek egyáltalán.

Egy gyereknek nyilvánvalóan alapvető szüksége van a szüleivel való kapcsolatra. Abban az esetben, ha ez egy bizalmi kapcsolat. Ha bízhat benne, ha biztonságban lehet mellette. De ez nem lehet független az apa, anya személyiségétől. Mert nincs annál rosszabb egy gyerek számára, amikor épp az az ember bántja, akinek védenie kellene. Ha épp ott kell félnie, rettegnie, ahol a biztonságot kellene éreznie. Ha épp ott ölik meg benne a biztonságérzetet, és a bizalmat, ahol megteremteni kellene. Ezt semmilyen válási, elhelyezési, láthatási, kapcsolattartási döntésnél nem szabadna figyelmen kívül hagyni.

A gyereknek joga van a biztonságérzethez. És szüksége van rá, hogy élni, és ne csak túlélni tudjon. Hogy gyerek lehessen. Hogy fejlődhessen.

Ha a szülei egymást bántják, ha az otthonában egyik szülő ilyen brutalitással bántja a másikat, ott egy gyerek nem érezheti magát biztonságban. Egy kapcsolattartásnál, láthatásnál nem szabadna csak arra szorítkozni, hogy szakemberek megítélése szerint épp milyen állapotban van a szülő, számítanak-e az agressziójára, dühkitörésére, előre bejósolják-e, hogy fog-e látható, maradandó testi sérülést okozni a gyerekén. Mindenki megítélésénél, szakmai álláspontjánál fontosabbnak kellene lennie, hogy a gyerek biztonságban érezheti-e magát a szülővel. Vajon azok a szakemberek, akik ilyenkor a döntést meghozzák, saját maguk szívesen töltenének azzal az emberrel egy napot, vagy akár csak pár órát, akinek védtelen gyerekeket odaítélnek? Vajon a saját gyereküket rábíznák? Vajon nyugodt lelkiismerettel állítanák, hogy a gyerek nemcsak biztonságban van, hanem úgy is érzi magát? Hogy azokat az órákat, azt a napot nem rettegésben kell töltenie? Mert ha rettegésre ítél egy rendszer egy gyereket, akkor a rendszer maga is bántalmazza őt.

Ha egy gyereknek van egy bántalmazó szülője, akkor a valóság gyakran úgy néz ki, hogy ahelyett, hogy védelmet kapna, egyre több bántalmazás fogja érni, rakódnak egymásra az őt ért negatív hatások. Mert egy bántalmazás úgy működik, mint egy agymosás. Ha az egyik szülője bántalmazó, akkor az agymosás jellemzően érinti a másik szülőt is. Teljesen el tudja ferdíteni az ember gondolkodását egy bántalmazó kapcsolat. A bántalmazó mintha belemászna az áldozatai fejébe, és változtatná meg a nézőpontját. Megszünteti a saját nézőpontot, mert ilyesmi az áldozatnak nem lehet, csakis a bántalmazónak. Jogai, elvárásai, érdekei, igényei, érzései csakis és kizárólag neki lehetnek, a család többi tagjának ez nem megengedett. Bámulatos módon tudja a környezete értékítéletét összezavarni, így gyakran a másik szülő is egyre nehezebben tud felelős döntéseket hozni, egyre kevésbé van kontrolja a saját gondolkodása, a saját értékítélete felett.

Sok gyereknek, akinek lehet, hogy eredetileg csak egy bántalmazó szülője van, végül lesz két kontrollvesztett szülője. Minél tovább tart a bántalmazó kapcsolat, annál könnyebben előfordulhat, hogy józan, felelősségteljes döntést már egyik szülő sem tud hozni. A félelem, a rettegés és a túlélés iránti próbálkozás a másik szülőt érzelmi foglyává teszi a bántalmazónak, az érzelmi fogság pedig befolyásolhatja a szülői minőségét, felelősségét, ítélőképességét.

Épp ezért lesz óriási jelentősége a kívülállóknak. Rengeteg helyzet van, amikor a bántalmazás lappangva, alattomosan teszi tönkre az otthonokat, és a környezet tehetetlen, semmit nem tehet. Az olyan esetekben viszont, amikor szakemberek is be vannak vonva egy család sorsába, gyerekek életébe, óriási felelősségük lesz. Ilyenkor a jóhiszeműség, a naivság, vagy a bántalmazás természetrajzának hiányos ismerete emberi sorsokba, életekbe kerülhet.

A családon belüli erőszak kegyetlen. Vagy azért, mert kegyetlenségig fajul, és emberek, gyerekek testi épsége, vagy életben maradása lehet a tét. Vagy azért, mert láthatatlan marad, és áldozatai félrecsúszott, kisiklott, szenvedésteli életükkel, vagy életre szóló lelki sérülésekkel fizetnek érte.

A családon belüli erőszak kegyetlen. Fájó. H��tborzongató. Pusztító. Romboló. Lélekbetegítő. Rettegésszagú. És ijesztően sötét. De csak akkor tudunk apránként pici fényt vinni ebbe a sötétségbe, ha megismerjük az erőszak működését a maga csupasz valóságában. Ha nem szépítjük, kenegetjük, finomítjuk. Ha megismerjük a valóságnak azt a sötét oldalát is, amitől a lelkünk picit szétesik. Amitől a világba vetett hitünk picit megborul.

Ha szembenézünk azzal, hogy nem áll feltétlen pszichiátriai kórkép, vagy kimutatható személyiségzavar minden erőszak mögött. Hogy a bántalmazás lényege a gyengébbek feletti hatalomszerzés, uralkodás, jogosultságtudat, ami nem biztos, hogy egy pszichológiai teszttel, vagy vizsgálattal kimutatható. Hogy a bántalmazók sokszor tisztelettudó emberek, akik nagyon is tudják, hogy viselkedjenek a velük egy súlycsoportban lévőkkel. Hogy bár azt gondoljuk, hogy indulatkezelési problémáik vannak, ezek mégis gyakran csak a nála gyengébbekkel szemben jönnek elő, és amikor nem kiszolgáltatott emberekkel van kapcsolatban, akkor nagyon is tudják kezelni az indulataikat. Ha valaki egy börtönben jó magaviseletű, abból nem lehet következtetni arra, hogy elfogadhatóan fog viselkedni gyerekekkel, a nála gyengébbekkel, a neki kiszolgáltatottakkal. A probléma felfoghatatlanságán enyhíthet, ha áltatjuk magunkat azzal, hogy ilyet csak pszichiátriai betegek tehetnek, vagy azzal, hogy a jó magaviselet a változás, és fejlődés bizonyítéka, vagy akár azzal, hogy valaki, aki a párját fizikailag brutálisan bántalmazza, attól még lehet jó apa. Csillapíthatunk a helyzet felfoghatatlanságán azzal is, hogy betegnek nevezzük a bántalmazót, vagy hogy őt magát is áldozatnak tekintjük, de valójában nincs jelentősége. Jelentősége annak van, hogy minél több olyan esetet lehessen megelőzni, amikor egy bántalmazó mérgezi a körülötte lévők életét. Hogy szándékosan, vagy véletlen mérgezi meg egyik ember a másikat, a méreg terjedése szempontjából nem számít. Hogy betegség, pszichiátriai kórkép, tudatzavar, tudatmódosító szer, gonoszság vagy indulatkezelési probléma miatt bántja-e egyik ember a másikat, a bántás elszenvedője szempontjából valójában nem számít.

Ami számít, hogy mit tehetünk a családon belüli erőszak megelőzéséért. Hogy mit tehetünk azokért a gyerekekért, akik védtelenek, mert míg másokat a saját szüleik védenek meg mindentől, és mindenkitől, addig őket senki. Mert épp a védelem forrásánál szorulnak védelemre.

A családon belüli erőszak valóságával megismerkedni fáj. Nagyon. De ha nem tesszük meg, nem tudjuk megállítani az erőszak iszonyat gyorsan forgó mókuskerekét, a bántalmazás méregként való terjedését. A fájó valóság megismerésén keresztül lehet tenni a megelőzésért. Szeretném azt mondani, hogy amíg nem késő, de ezt már késő mondanom.

2019. december