#Szimatolta | Explore Tumblr posts and blogs

lam-pa · 8 years ago

Text

23.

- Rendeződjetek kettes sorba!

- Egymás kezét is megfogjuk, tanárnéni?

- Nem szükséges.

- Picsába, pedig rem��ltem, hogy esélyem lesz megfogni Galcsik kezét.

Ovis kissrácnak érezhettem magam, vissza a múltba, ahogy Rita vezénylő karjainak intése összeterelt minket takaros párokba. Tomi folyamat nyomkodta a telefonját, már előre láttam, hogy izgalmas buszút vár ránk. Újabban belebuzult a közösségibe, valami Istenadta módon szaporodott az Instagram követőinek száma, s egyúttal azt gondolta, immáron mindenki kíváncsi arra, hogy mikor eszik, iszik vagy veri ki éppen.

- Tedd már el azt a szart!

- Most miért?

- Hallod, mindjárt ideküldetem Liszkayt és ülhetsz vele.

A szerkezet engedelmesen elsüllyesztődött a hátsó zsebben, haverom mogorva pofázmánya viszont biztosított arról, hogy ezt még visszakapom. Készültem arra, hogy elterelem figyelmét valamivel, mondjuk Rihanna seggének pontos elemzésével - csak és kizárólag, mert tudtam, hogy Tomen titkon a máját is eladná azért, hogy egyáltalán láthassa szíve hölgyét, említésére a sérelmek eltörlődtek. Azonban Kováts izgatott buktafeje beférkőzött kettőnk közé, mielőtt békítő haditervembe belefoghattam volna.

- Srácok, találjátok ki, mi van nálam?

- Anyád tangája?

- A pontos receptje, hogyan okozz másoknak két másodperc alatt agyvérzést?

- Kozsó aláírása?

- Nem, nem és nem.

- Jack Daniels van nála.

- Kösz, elbasztad a meglepit, Radócz.

- Kurva nagy meglepi.

- Minek hoztál magaddal piát? Színházba megyünk, nem egy parkba csövezni.

Mátét totál hidegen hagyta, hogy elvileg egész éves kultúra-adagját igyekszik sárba tiporni, mintegy betegesen protestálva bármiféle lehetséges IQ-növekedés ellen. Családban futhatott ez a közömbösség a művelődés iránt, ismerve Máté szüleit, akiknek fő érdeklődési körébe mindössze a Balázs Show ismétlései és a sörök különböző márkái tartoztak. Éppenséggel hallottam a sztorit, hogy először el sem akarták engedni viszonylag nívósabb iskolánkba fiatalabbik csemetéjüket. Hogy azért mert derogált nekik, hogy gyerekük már nyolcadikos korában megütötte a család átlag intelligenciáját, vagy szimplán nem volt ínyükre a vallás, passzolom. Máté életében először állt a sarkára, mikor beiratkozott a Babitsba. Az egyetlen probléma, hogy a família kereteit így is átszabta másfél év alatt, az ereje és bátorsága pedig eddig tartott. Ősei bőszen noszogatták a középszerűség irányába, s bár szavamat ne feledjék, egész jól kijöttem Kovátsékkal, tagadhatatlan szürkeegér-szindrómában szenvedtek az utolsó hajszálukig.

Nem feszegettem a témát, inkább csak tűrtem a piásgyerek monológját, hogy mennyit kellett könyörögnie a bátyjának, hogy az üveget megkaparinthassa. Hülyéje már éppen rángatta elő a Nestea-flakonba átügyeskedett muníciót, mikor Ricsek hátulról tarkónvágta, mielőtt lelepleződik.

Az út szokásos monotonsága kivételesen nem vette el az erőnket. Óvatos komótossággal szopogattuk az italt, akárhányszor egy tanár felállt terepszemlét tartani teletömtük szánkat paprikás chips-el, elnyomva az erős aromákat. Radócz rajongott a jeles színdarabért, ezért ő inkább a tisztaságot választotta, habár kendőzetlen vágyódással pislogott a mellette ülő Ádám felé, aki tisztességes kortyokban küldte le a nedűt.

- Baszott alkoholista generációba tartoztunk.

- Ez tény. Hallod, te segg, ne szlapáld már meg mindet! Kell a szünetre is.

- Veszek majd valami töményet egy kisboltban. Csak tereljétek a figyelmet.

- Az jó lesz, ha kilököm Liszkayt egy biciklis elé?

- Hé! Én is itt vagyok.

- Ja, te is itt vagy… Bocsi. Akkor az jó, ha mondjuk, betöröm az orrát?

Ezek közül egyik sem következett be, mivel egy benzinkúton egy csapat lány kikövetelte a pisiszünetet. Radócz elővette komoly képét, félrehívta a két tanerőt, hogy részletesen kikérdezze véleményüket jövendőbeli karrierterveiről, legmegnyerőbb bólogatásait elővéve a hiteles alakításért. Máté volt a kettesszámú fedező, ha az egyik nevelő virgoncul ki akart volna szabadulni a csapdából. Én eközben Ricsekkel megfűztem egy idősebb tagot a piavétellel.

- Á, emlékszem, mikor én voltam fiatal. Mi is hasonló szamárságokba keveredtünk! Igazán…

- Ez remek. Megvenné végre?

A pasas sértetten elfordult, de kikérte a nagyüveges Jagert, Ádám pedig szegényebb lett pár fémpénzzel. Vállát vonogatva közölte, hogy ennyit megért feláldozni az ügy érdekében, majd sídzsekijének belsejébe rejtette a kincset. Rita gyanakvón pislogott az angyali mosollyal fedélzetre igyekvő osztálytársam felé, de ha ki is szimatolta a turpisságot, sem lépett közbe. Talán úgy ítélte, hogy ez a remek alkalom a jópofizásra, hogy pár piros pontot szerezzen az ideiglenes… fúj, neveltgyereknél. Hányhatok?

A hátralévő zötykölődés a főváros felé meglehetősen eseménytelenült telt el. A mámor elmúlt, inkább csak a fáradt és laposakat pislogó holdkóros fázisba esve támolyogtunk, ejtve fél órával ezelőtti jódlizós-kedvünket.

A puccos színház úgy kellette magát, akár egy díszes páva. Vörös bársonyfüggönyök, fényesre suvickolt padló, és csak imádkozhattam, hogy az összekevert pia a gyomrunkban ne adja be az unalmast és határozzon úgy, hogy megtöri a tükörsima egyenletességet. A segítőtanár, bizonyos Terecskey, szidta a mai életmódot, amit a fiatalok követnek, ordított rólunk, hogy két perc és bealszunk. Tomen majd’ kiesett a száján a nagy ásítozások közepette.

- Haver, két perc és kóma. Inni kéne.

- Hallod, bírd ki a második felvonás előtti szünetig.

Benyomultunk a puccos embertömegen át a szűk, pirosszőnyeges folyosókra. Padlótól plafonig plüssbe vont giccsparádé bökdöste odavalótlanságunkat, Kováts szakadtra hordott tornacipője olyan volt, mintha valaki odaszart volna egy Cillit Bang reklámban lévő fürdőszoba közepére.

Maga a terem halvánnyival enyhítette kínjaink, a székek kényelme pedig biztosra nyerte pártol��som. Tomen és Radócz közé kerültem. Hála a magasságosnak, hogy Ritukától jó pár méterre, vaníliapancsos kölnije így nem perzselte ki a szőrt az orromból. Az általános hangzavar felkígyózott egy kivehetetlen masszaként az alsóbb szintekről. Gyanítottam, hogy az egészből hangyapöcsnyit sem fogunk látni, majdhogynem az utolsó sorból nyújtogatva nyakunkat. Két osztálytárs hevesen panaszkodott, én meg felkészültem egy kiadós hunyásra. Aztán megragadta figyelmem, hogy Ricsek irgalmatlanul sugdolódzik valamit kocsmáros barátunk fülébe. Oldalba vertem Tamást, állammal a trécselők felé intve.

- Készülnek.

- Mire?

- Kettőt és könnyebbet. De tudni akarom.

- Hé, Ricsek, mit…

- Kussolj már, te agyatlan. Ha a tanárok meghallják, elbasszuk. Csak finoman. Na, jó, írok nekik inkább, életképtelen vagy.

Pár perc pötyögés, galacsinná összemorzsolt buszjegyek hajigálása után Kováts válaszolt üzenetemre, ujjainak gyakorlott mozgása biztosított, hogy a gyerek egy másodpercet sem töltene telefonja nélkül. Hacsak nem top secret-akcióról van szó.

- Te, ezek ki akarnak lógni.

- Kik?

- Az összes srác. Még Liszkay is.

- Dik, mer’?

- Inni, te demens.

- Mik ezek az oltások?

- Rögtönzök.

- Ha ki akartok lógni, akkor kurva ügyesnek kell lennünk.

Valakinek fel kellett áldoznia magát, Radócz jól látta a helyzetet. Bátortalanul pislogtunk egymásra. Liszkay volt a legkézenfekvőbb dolog, de egyszerűen nem volt gyomrom ebből is kihagyni csórit, miután folyamat lepattintottuk. Le kellett nyelni a keserű pirulát. Sóhajtottam.

- Oké, megteszem. De az adósaim vagytok.

- Fiúk!

Niki fordult hátra ültében, félmosollyal, zsarolás félelmével felhintve a talajt lábunk alatt.

- Mi van?

- Megoldom. Megteszem, hogy elvonom a figyelmüket. De!

- Na baszdmeg, az az idióta de…

- Mind jöttök nekem egyel. Mind.

Egymásra néztünk.

- Hogy megfogjunk még ezt bánni.

Ték it ízi, meg a minden szólt. Brains ordított a telefonomból, zsivajának orgazmikus függönyén túlra nem jutott el telefonom csipogása, hogy valaki keres. A cigiket kettesével partiztuk, Drajum Black volt, Ricsek pénztárcájának végeláthatatlan tartalmának köszönhetően. Senkinek nem fűlött a foga kétezret költeni cigire, csak Ádámnak.

Kalamajkánk elsőéves, szerelmetes nosztalgia volt, egészen ott éreztük mindenkit, még azt is, Aki hiányzott. Nem is baj, az az anno fíling volt, amit a legtöbb negyvenes, halántéknál őszülő fószer keres a két likőröspohár között felocsúdva. Mi korábban kezdtük a siratást, de azért szerettük összes pillanatát.

A tető szépséges látványt nyújtott, láttuk az egyik hidat, a faszomtudja melyiket. Ugyan kinek van ereje megjegyezni az összes telibevert átkelőt?

- Te tömeghulladék, ez alapműveltség.

- Én egyet sem tudok.

- Én se.

- Mert debilek vagytok egytől egyig.

- Ne forgasd rám a szemed öcsém, mert mindjárt felnyomok egyet a seggedbe. Mármint hidat.

- Lol, ne buzuljatok már. Még nem vagyok elég részeg, hogy később elfelejtsem.

- Szerintem nagyobb szám lenne, hogy Ricsek kitépi a helyéről a hidat.

- De baszki. Felnyomja a…

- KUSS MÁR, A SEGGEMBE NEM MEGY SEMMI.

- Anyád nem ezt mondta tegnap.

- Jujj, gecó!

Egérvisítás, meg Radócz felpattanása, és íves repülése, ahogy pofára esik Mátéban, aki random planket nyomott a színház tetején. Tomen akkorát horkantott, hogy ott aztán minden folyt, röhögésmámorral hűtve le a haragot. Zoli is rájöhetett, hogy esélytelen a beton-Ricsek elleni verekedés, szóval csak egy gyenge rúgást engedett meg az izomsrác vállába, meg hogy ellopta Jagert. Ádám persze kettéhugyozta magát, szart se érzett a beérkező támadásból, s félrészeg státuszában ezt kurva humorosnak találta.

- Straight to the bar, dont stop at all!

- It’s all about passion, yeah!

- Birodalmi ez a zene.

- Csapathatok oroszt?

- Csak ha nem valami érzelmes.

- Jaj, mert én arról vagyok híres.

A muzsika annyira bejött összességében, hogy egyszerre kezdtünk el rapperesen, lehető leggázabbul csápolni. Ment a törölközős-mozgás, meg a vállkörzéses formáció, amit világosban tuti nem engedünk meg. Senki nem vágta a szöveget, de halandzsáztunk.

Ha lehetne, újraélném azt az egészet, újra és újra. Fejfa büszke lett volna erre a bulira, amit két levegővétel között sűrítettünk be, szokásos 10/D leszaromsággal, az utánozhatatlan flegmasággal, amit csak a fiatalok tudnak úgy valósággal odatenni. Mert mi voltunk azok az agyament kamaszok, akik marhára elhiszik, hogy ez az élet főpontja: haverokkal való betintázás, annak ellenére, hogy kicsaphatnak a suliból. És lehet, hogy van valóságalapja, máskülönben nem élne az összes valamirevaló emberi lény emlékezetében egy hasonló. Ha komolyan egyet sem találsz, akkor állj a sarokba, mert mulasztottad az Élményt.

Ha nyolcvanéves koromban öreg, összeaszott tataként az unokám ott hisztizne, hogy meséljek valamit, tuti, hogy nem egy ötös matekfeleltről karattyolok, meg arról, hogy csak a zöldön mentem át. Hanem elmondom neki, hogy olyan haverjaim voltak, akikért a Holdig-és-vissza mennék.

Az efféle mámoráradat, ami megédesíti a nyelvek hegyét, fölhozta a nyarakat. A mézes whiskey, a meglepi kettő, olyan volt, mintha egyenest az aranyszín édességet csepegtetnék a számba. A meleg évszak megvetésem netovábbját élvezte, de lényegesebben könnyebben, kevesebbért adta az élményeket: sehol a jégeralsó meg a pirosra csípett orcák, csak pólóban rohangálás és nyolcvanféle allergia álarca mögé bújtatott büntetés - ami úgy sem számít, mert faszaság van. Szép nyarakat és nyárutókat érünk meg életünk lépteinek nyomán. A csipkézett felhőkön órákat merengünk, és meredünk fölfelé, egy kicsit emelkedettebb szívvel gondolnva egy fönti Erőre. Olyan verőfényes napsütésben még az elveszettek is nevethetnek, és egészen kivehető, ahogy integetnek máshonnét.

Mi jobb, mint nyáron magyarnak lenni? Más hányásába lépni, a Balatonba gázolni, hallgatni a tücsköket a fűzfák tövében bujkálva, végtelen csillagösvényeket fürkészni? A Matrózból kitámolyogva gajdolni valami cigányzenét, aztán másnap letagadni. Vagy összedobott százasokkal venni a Marblit, mert az összes zsebpénzt elszórtuk már rég. Gyereknek lenni, olyan igazinak. Életérdemes. Tudjátok, mikor az a szél van. Tudod, ha magyar gyerek vagy. Akkor madárként még társat is választhatsz, ha egy kis csúszással is - mert még is ki tudna tavaszi határidővel találni valakit, mikor már ősz van?

- Fenomenális…

- Micsoda?

- Az, hogy mekkora faszságokon kattogok, ha bevagyok.

- Milyen a nőd?

- Még nem az.

- Jó, de milyen?

- Hát, asszem király.

- Ki kell verni őt a fejéből! Most velünk van.

- Azzal nem lenne gáz, csak ahogy csókol, abba belehalsz.

- Öööö, nem próbáltuk még ki.

- Mertem remélni.

- Amúgy Zoli, te nem benn akartál maradni nézni ezt a retket?

- De, csak aztán…

- Rájöttél, hogy le kéne lépni, mert egy kalap fos?

- Aprópó…

- Igen?

- Srácok, bejelenteni valóm van.

Radócz pillantása elárulta, hogy dobpergéses hirdetmény lesz ez, az a bizonyos csillagos-csíkos zászlós. Először fel akartam kiáltani, hogy „Haver, ne kúrd el, péeles, hadd legyünk még egy kicsit boldogok”, de lakattal szúrtam át beszélőkém, mert legkevésbé volt az én tisztem ezt eldönteni. Lehet, hogy mosolyogtam, lehet, hogy nem, már állapotban tengődtem, mentálisan tuti bíztatóba rendeztem mimikámat. Tamás kikukkantott kapucnijának takarásából. Neki még nem esett le.

- Hát… nem tudom, hogy fogadjátok, de… Jövőre Amerikába költözöm.

Ciripcirip.

- Izé, most mi van?

- Hátttt, én valójában tudtam.

- Megeshet, hogy én is.

- Mimi a fasz? Melyikőtök…?

- HÉ! Egyszer már megvádoltál, az elég volt.

- Tamás?

- Mosom kezeim, bro.

- Rita volt. Leült dumálni a szülőket és, hogy is mondják mai szavakkal… kipofázta.

Általános káoszban szidtuk a vöröskét, Radócz elcsúszott szopránnal pocskondiázta faterom szeretőjének mamikáját, reményvesztetten kérdeztem az egeket, hogy mi a faszért pont ez a nő, a többiek meg hol sajnálkoztak, lapogatták Zoli hátát, vagy mérgükben hörpögték a műanyagflakonok megmaradt tartalmát. Máté nem ecsetelte, miféle párbeszéd is zajlott le pontosan, nyilván eddig terjedt kontextuális információtára.

A zene szünetelt és valaki hívott.

- Benji… Valami Sátánfattya keres.

Instant headshot.

- Ööö, szia.

- Hol a fészkes fenében vagytok?

Eltakarva a mikrofont tátogtam oda a srácoknak, hogy gáz van, Rituka van a vonalban. Megfeszülve gyűrködtem normális tónusba baritonomat, még füstölgő cigimet is kivakartam a számból.

- Hát, Radócz sír.

- MIVAN? Az anyád…

- Kussoljámá’.

- Mi? Miért sír?

- Mert elmegy tőlünk, most vallotta be nekünk. Ez nagyon rosszul érinti, és… és nagyon… ja, sír. Azt nagyon. Mármint sír.

- Benjámin, te ittál?

- Dehhhhogy is. Csak meghatódtam egy kicsit, tudod.

Sóhajtás, drámai zihálás.

- Ha kiderül, hogy ez az egész egy hazugság, borzasztó nagy bajban lesztek, remélem világos.

- Akár a nap fölöttünk.

Kár, hogy kurvára éjszaka volt.

- Te kajak tegezed Ritát?

Aznap este írtam egy keveset. Zavaros volt, angolul, lány perspektívájából. Értelmetlennek tűnt, csak bugyogott ujjamból a sok szószerkezet és a világért sem bogarászhattam ki részeg státuszomban - amit egyébként gyanúsan jól lepleztem.

Elküldtem pötyögvényemet Bereznay-nak, aki váratlan sebességgel emelte kalapját, hogy ez a legjobbam.

Telómért nyúltam, kikerestem a nevet.

„Készülj, mert ha megyek, szétcsapjuk az egész Mennyországot. pacsi”

#történet

0 notes