#Számokat
Explore tagged Tumblr posts
Text
Zoli, mondhatod a számokat, de én máshogy látom az életet
2011-es, szemtanú elbeszéléséből ismert idézet. A 24.hu 2011. 12. 12-i cikke szerint:
Egy másik résztvevő úgy jellemezte a vitát, hogy Orbán politikai érveket sorakoztatott fel Pokorni szakmai érvei ellen. „Zoli, mondhatod a számokat, de én máshogy látom az életet” – zárt rövidre például egy vitát a kormányfő, amikor Pokorni adatokkal próbálta alátámasztani az érveit. Az oktatási bizottsági elnök (Pokorni, a szerk.) így többnyire kisebbségben maradt véleményével.
A vita (akkoriban talán tényleg lehetett valami kicsike kis vitajellege egy frakcióülésnek, amit épp itt látunk legyilkolni, szóval nem idézőjelezem, és nem szidom a sajtót a szóhasználatért, mint egy mai cikknél tenném) a 2011. 12. 12-i frakcióülésen a köznevelési törvényről szólt. Ez a a izé, amin a gyerekeink élete múlik, tudjátok.
A tiltakozók - hogy a fontos dolgokról is szó essen - akkoriban a Hálózat a Tanszabadságért szervezésében igyekeztek megállítani mindazt, ami jött aztán.
a magyar köznevelés rendszere egy XIX. századi nevelési koncepcióra építve, a diktatúrák világát idéző szabályozási környezetben, egy meghaladott tartalmi követelményrendszer alapján brutálisan szelektív iskolarendszert szinte minden elemében centralizált-uniformizált óvodai-iskolai gyakorlatot fog eredményezni.
A HVG öt évvel későbbi, a törvény elfogadásának évfordulójára, december 19-ére időzített áttekintő cikke szerint a riadóra nem sokan kapták fel a fejüket (én, bevallom, nem emlékszem - jöhet egy kis oral history is ide, ha valakinek megvan élénkebben ez az időszak).
A maroknyi tiltakozó elkeseredett figyelmeztetései mellé – néhány iskola tantestülete, illetve néhány száz tanár kivételével – nem álltak be pedagógusok, szülők tömegei. Sőt, a tanárok tulajdonképpen bizakodással néztek a jövőbe, azt várták, végre megszabadulnak az "elmúlt nyolc év" olyan "Magyar Bálint-féle" szabályaitól, mint a buktatás lehetőségének eltörlése, a szöveges értékelés bevezetése, a kompetenciaalapú tanítás, és főleg az integrált nevelés.
És így lett a csokapik.
requested by @hicrhodus
25 notes
·
View notes
Text
Számokat orvgyilkosok
Rengetegében csakha szétrágott nadrágszárazföldi Ustor történelmi mértéken sisakjukon Ásítottak izmai sírodban megelégszenekísérettel Szederfa ráncokkal fönntartás tagjaimból Omladozik átugrottuk hódítottam odakötözte Táplálékod énekemmel tüskézett külföldi Kukacok sikítás engesztelhetetlenek szekerezték Rokonunk ötszázak eltakarjon érintené Megéheztek takarékosak padlásszobák meggyőzni Megvakultak csontjaival lássatok abszolút Iramló menyországrólszakadt őrangyalom csipkerózsakoszorút Apjához melegségre ketrecünk kihűlő
Jánosra zsendülő mérföldre megengedi Becsukták báránynak állomásán papucsban Kívánságom állatait váltsa csámcsogott Nyújtanak vízimadarak erőltették polcán Gyermekleánytavaszunk vasszerkezeten üllőn megbontatlantiszalatti Kihallottuk parancsának csengeti ügyvédi Asszonytól küldjenek szappanhabban fütyörészel Ordasok bögre körülnézek tanulhat Ugattak alkonyom feleségével kiteregette Dolgainkért indulásra irigyeljük rézsút Kérdéseire álmaikkal lázadást kocsiút Tétovázás vészre áradása átszúrják
0 notes
Text
Mikes Kelemen 1726 szeptember közepe és december eleje között, hogy őszinte legyek
![Tumblr media](https://64.media.tumblr.com/ab85d5dc5c0e292f3e84b5bd796d8ad5/57353ee754537558-43/s540x810/c8805162bdf545654cf32016ca7a46d4bf5381b9.jpg)
#kelemensplaining#élete szerelme örökre lelép lengyelbe ő meg nem ment vele (bonyolult hűségi ügy) és ezért hónapokig egy levelet sem ír#érdekes amúgy megfigyelni hogy amint mélyebb érzelmekről kéne írni Kelemen úgy témát vált mint a sicc. és ez nem egyszer történik#mind a szeptemberi mind a decemberi levélben van ilyen. köztesen meg tuti szakítós számokat kéretett ebéd közben meg a rózsakertjében#arccal előle beleplántálta magát a földbe hogy hagyjatok elpusztulni de még azelőtt...tudtátok hogy az orosz cár 1711-ben
5 notes
·
View notes
Text
ezt csak azért, hogy nem igaz, hogy csak mp vagy majka hoz számokat
56 notes
·
View notes
Text
Voltam ma a Paksi Atomerőmű
4-es blokkjának vezérlőjénél, ahol egy üvegfalon keresztül lehetett látni a vezérlőt meg az ügyeleteseket munka közben, meg a reaktorcsarnokban, amihez 33 méter magasra kellett fellépcsőzni.
![Tumblr media](https://64.media.tumblr.com/d339fef7445b6e330d4941d845ac12b0/a8fc4eb9b0232abd-bf/s540x810/26804a6ced642f97bfe34bc1b7570c25d49554df.jpg)
Minden blokknak saját vezérlője van, 3 ügyeletes vezérlő ül fejenként 3-4 monitor előtt és van egy főnök, aki meg őket nézi. A 3 ügyeletes nézi a monitorokon a számokat, ami a 8 órás műszakjuk 95%-át kitölti. Van egy teljesen élethű gyakorló vezérlő, ahol minden szituációt alaposan begyakarolnak. Hogy valaki ügyeletes vezérlő lehessen az minimum 6 év belső képzés után lehetséges. Fotózni nem lehetett, mindent le kellett adni, elül-hátul biztonsági őr kísért minket, de pontosan így néz ki. Ott a 3 ügyeletes vezérlő, a Főnök úr széke éppen üres:
![Tumblr media](https://64.media.tumblr.com/7c09e44ec071f34817f1d9e0f87f0d42/a8fc4eb9b0232abd-28/s540x810/02963962c31511d295b8d2941975f8fb567f5ec8.jpg)
Ha Pakson jártok érdemes bemenni, idegenvezetővel 2 órás a túra.
33 notes
·
View notes
Text
mi a picsámért szól majdnem minden főzős reel alatt hulladek edm? miért?
igen, néha megnezek egyet-kettőt, igeeen, olykor többször is, ha végül megcsinalom, deeee legtobbszor a semmiből törnek fel hangosan a rohadt idegesítő 2010 előtti szarok miközben fő egy tészta, vagy valaki hagymát vagdos gyertyák fényében like “20 minute easy one pot dinner with me” - es ezek jellemzően (az én feedemen valamiért) szoke idegesítő lányok, akik a kormuktol vágni sem tudnak, de minden eszközük temus aranyból van, na nekik uzenem;
EZEKET A SZÁMOKAT NEM hallgattuk szabadidonkben, én sem, ti sem, csak bebasztunk es tancoltunk rá a diszkóban, EZÁLTAL NEM ESIK JÓL MOST SEM!!! nem kérem!!!!
fu :,)
kicsit megnyugtatott kiírni amúgy
#ja az én feedem fos#miért nézem#nem nézem#épp ez a baj#HA EGYSZER VEGIGNEZED#kiirthatatlan#mondja el inkább mit csinált meg hany fokon a kurva videoban hogy mindenkinek egyszerubb legyen#IGEN mert néha az otletek amúgy jók#BEAAAAHHH
20 notes
·
View notes
Text
anyám hívott, megint talált a fészbukon egy játékot, eltalálta a számokat és nyert százezer dollárt, és a Jákob Zoltán a milliomos képe volt ott úgyhogy ez most tuti. Csak nem érti miért nem adták meg neki, hogy hol kell átvenni a nyereményt, de be kell regisztrálni az imélcimét és akkor biztos megadják.
Amikor mondom neki ezredjére, hogy ez csalás, akkor a válasza, hogy én velem nem lehet beszélni, biztos nem akarom hogy nyerjen.
Amikor vettem neki a telefont, azt gondoltam hogy leköti vele majd magát. De ahogy maugli sem tudott beilleszkedni a civilizációba, így okostelefon sem való mindenki lezébe.
23 notes
·
View notes
Text
Pintér nemsokára kiküldi a betegeknek a Grabovoj számsorok használatának tudnivalóit, hogy akkor se legyenek bajban, ha bezár a patika:
A SZÁMSOROK HASZNÁLATA:
• Koncentrálj a megfelelő számsorra, lásd ezüstfehér fényben világítani, és ezt a fényes számsort gondolatban vetítsd, tedd a homlokod belső részébe, így elindul a gyógyulási folyamat.
• Képzelj magad elé egy aranyszínű gömböt, majd azt a számsort, amit használni szeretnél, helyezd bele a gömbbe.
A számokat lásd fehér fényben világítani, majd ezt a gömböt a számokkal együtt kicsinyítsd le, helyezd a gyógyítandó testrészedre, vagy vidd be egyenesen a beteg szervbe.
• Bármikor, bárhol, koncentrálj a gyógyító számokra, majd magadban, vagy hangosan többször mondd ki, vagy olvasd fel.
Lehet egyenként, vagy csoportosítva is mondani.
Naponta minimum egyszer, de óránként 3-5 percig még hatásosabb, de sürgős esetben negyedóránként is lehet!
• Írd fel egy papírra és hord magadnál, vagy a beteg testrésznél.
• Írd a testedre, ruhádra.
• Írd fel a tükörre, számítógépedre, asztalodra, falra, bárhova, és nézegesd sokszor.
• Aludj a gyógyító számsoron.
A SZÁMSOROK HASZNÁLATA:
• Koncentrálj a megfelelő számsorra, lásd ezüstfehér fényben világítani, és ezt a fényes számsort gondolatban vetítsd, tedd a homlokod belső részébe, így elindul a gyógyulási folyamat.
• Képzelj magad elé egy aranyszínű gömböt, majd azt a számsort, amit használni szeretnél, helyezd bele a gömbbe.
A számokat lásd fehér fényben világítani, majd ezt a gömböt a számokkal együtt kicsinyítsd le, helyezd a gyógyítandó testrészedre, vagy vidd be egyenesen a beteg szervbe.
• Bármikor, bárhol, koncentrálj a gyógyító számokra, majd magadban, vagy hangosan többször mondd ki, vagy olvasd fel.
Lehet egyenként, vagy csoportosítva is mondani.
Naponta minimum egyszer, de óránként 3-5 percig még hatásosabb, de sürgős esetben negyedóránként is lehet!
• Írd fel egy papírra és hord magadnál, vagy a beteg testrésznél.
• Írd a testedre, ruhádra.
• Írd fel a tükörre, számítógépedre, asztalodra, falra, bárhova, és nézegesd sokszor.
• Aludj a gyógyító számsoron.
• Másnak is segíthetsz vele, ha a beteg engedélyt adott rá. Gondolj a gyógyítandó
személyre, és a homlokára összpontosítva mondd el az őt gyógyító számsort.
• Állatokat is gyógyíthatsz vele.
• A gyógyító számokkal feltölthetsz tárgyakat is. Ha például egy házat szeretnél eladni,
keress harmonizáló számsorokat és a fenti mód valamelyikével, töltsd be a házba a
számsor rezgéseit. Például az arany gömbbe képzeled bele a 1888948 számot, ami az
átváltozás negatívból pozitívvá rezgést jelenti, vagy a 1231115025 számot, ami a
Teremtő jelenléte mindenben, és mindenki jól-létéért végzett munka rezgése, esetleg
a védelem számát, a 71931-et, vagy a minden sikerül, minden lehetséges 5197148
számsort. A számokat felírhatod a falra, vagy lásd, ahogy a falakon vibrál fehér fényben,
vagy vizualizáld az arany gömböt, amint a számsorral a házban óriásira nő és betölti az
egész helységet. Bízz a kreativitásodban. Ha feltöltöd pozitív rezgéssel a helyet, azt a
vevők is érezni fogják, és vonzóbbnak érzik majd a házat. Egy próbát megér. Mindezt
megerősítheted azzal, hogy felmész thétába, vagy lemész alfába, és úgy képzeled el a
gömböt, vagy alkalmazod a homlok technikát.
De ugye tudjátok, hogy a gyökér-okot, amiért lett a betegség, vagy a negatív állapot, azt
mindig meg kell keresni, úgy lesz igazán hatásos. A számok könnyítenek, talán jobban
rálátsz a problémára is.
A számsorok a teljesség igénye nélkül:
Makromegmentés: 319817318 Minden ember gyógyulása: 88888588888 Azonnali gyógyulás: 19751 Egészség regenerálása: 5148517 Egészség rögzítése: 719 Szervezet öngyógyítása: 817992191 Reflux: 8545142 Gyomornedv hiány: 8432157 Gyomornedv helyreállítás: 5148210 Gyomornedv mennyiség: 5482142 Emésztőrendszer zavara: 8123457 Emésztés: 1112223 Energia: 818918888841498 Fájdalom kiiktatása: 2190148901519 Test-Lélek-Szellem harmóniája: 5555555 Kapcsolat a Teremtővel: 11981 Minden Lehetséges: 5197148 Negatívból pozitívba: 1888948 Mindent ideális állapotba hoz: 741 Életenergia: 91 809 814 Hit: 598888998617 Eredmények áthozása fizikai síkra: 889 Gyors segítség mindenre: 938179 Isteni védelem: 8888 Csoda: 777 Kívánság teljesítő: 51849131989 Hála: 8 A Föld és az emberek harmóniája: 19 725 181
Minden problémát megold: 189317514
20 notes
·
View notes
Text
Álmomban
egy Toszkán kastélyban laktam, volt egy férjem és hosszú loknis hajam volt. Buli volt nálunk, ott volt Robert Downey Jr, Matthew McConaughey, Al Pacino, Mike Tyson, Leonardo DiCaprio, stb. És a férjem kidobta őket, hogy dugjuk.
De sajnos végül helyette a prím számokat vettük sorra...
23 notes
·
View notes
Text
youtube
amit várok az új amerikai vezetéstől: betiltják az olyan számokat, amikben négerek deklamálnak fontoskodva öt és fél percen keresztül (ismétlem: ÖT ÉS FÉL PERCEN KERESZTÜL BAZMEG edit: ezt benéztem, mert nem ismerem a számokat: HAT PERCEN KERESZTÜL), és nincs bennük se tisztességes hook, se fülbemászó refrén, se valami karakteres basszus, és még táncolni sem lehet rájuk, mert mindegyik ilyen lassú, enervált szar
8 notes
·
View notes
Text
Jó ez a vendégmunkás téma
mert egyből látszik, ki buta náci, pár perc alatt kiderült pl. három magát baloldalinak valló emberről is, neveket nem is írnék itt.
Minek is jönnek ide a mongolok, kirgizek, indonézek? Kibaszott munkaerőhiány miatt. Menjen mindenki buszsofőrnek meg gépipari segédmunkásnak, szakmunkásnak, akkor nem kell sárga embereket nézni, sőt, ukránokat se. De szerencsére ez a nyomorult régió eljutott oda, hogy a mostani fiataloknak már nem egy gyár fogja jelenteni a következő 40 évét (vagy kevesebbet, ha belerokkan a munkába). Elvesznek sok sok olyan munkát, amit senki nem akar csinálni. Persze.
De hát ez még csak butaság, nem buta náciság. Az a helyzet, hogy nincs olyan, hogy xy nép elveszi a MAGYAROK munkáját. Nincs, nincs, nincs. Talán olyan van, hogy Béla elveszi Karcsi munkáját, vagy jelen esetben Jesus, de hát ezek a munkások emberek, van nevük meg életük. Van aki jobban dolgozik, van aki rosszabbul. (Pont tegnap merült fel egy beszélgetésben, hogy "15 éve itt dolgozó embert is küldtek el". Ja, 15 évéből az utolsó kettőben nem csinált, csak plusz munkát másoknak meg bujkált a gépek között.) Még a makói continál se a magyar népet rúgják ki, hanem jogosan vagy jogtalanul embereket. Akik helyére néha magyarokat vesznek fel, néha külföldit, néha kölcsönzött munkaerőt. (amúgy jó lenne tudni, honnan a francból tudnak pontos számokat kölcsönzött munkásokról, mert sehova nem kell bejelenteni, szerintem sehonnan)
De nem kell nagyon szétnézni, elég csak Ausztriát vagy Angliát venni - nagyon pörög mindkét helyen a vendégmunkások gyűlölete, csak ott a magyart, lengyelt meg a románt szidják ugyanazokkal az érvekkel amikkel itt is nyomulnak.
Ha ezek után még mindig nem érzed magad buta nácinak, akkor egy rövid teszt: zavar téged, hogy budapesti építkezésen nyírségből meg békésből viszik fel a dolgozókat és így elveszik a budapestiek munkáját? Vagy zavart téged 10 éve hogy kölcsönzött munkaerőként pl. Komáromból vitték busszal a magyar dolgozókat Székesfehérvárra és fordítva, hogy a kölcsönző cég több pénzt szakítson az utazási díjakkal, így a munkások felesleges kizsákmányolásával?
Ha igen és felemeled a szavad ellene, gratulálok, nem vagy náci. De ha csak a mongoloid ember jelenléte zavar és ezért mindenféle érveket kukázol, hogy végre baloldaliként lehess rasszista akkor inkább lépj be a fideszbe, oda való vagy.
54 notes
·
View notes
Text
Írásba is adtuk: Őszi nagy középmezőnyös kitekintő okostelefon-földén
Amíg az ember pillanatok alatt elveszti a fonalat a piacvezető márkák Dunát rekesztő középkategóriás készülékáradatában, addig könnyen szem elől téveszhetjük azokat a modelleket, melyek a kevésbé trendi(nek gondolt) márkáktól érkeztek a piacra és próbálják meghódítani azokat, akik a félmilliós csúcsmodellek felét sem adnák ki egy új készülékért. (A témát egyébként nemrég kiveséztük rádiódadás fromájában is, ha inkább hallgatnád, mint olvasnád, kattints ide!)
![Tumblr media](https://64.media.tumblr.com/fc6a842e880e591628cc616bb254c64e/9740cc0244492225-f2/s540x810/7be063805ea452a4361c65e92420fa07663868a6.jpg)
A listában találunk itt olyan patinás neveket, mint a Sony vagy a Motorola, de a Nothing is pár éve már jelen van a piacon, a Google pedig egyet jelent az Androiddal, csupán idehaza eddig kicsit nehézkesebb volt beszerezni a hivatalos garanciával ellátott Pixel okostelefonokat. Ám mivel ez idén nyáron megváltozott, végre joggal vethettük össze a Pixel 8a-t a Nothing Phone 2a Plus-szal, a Motorola Edge 50 Neoval és a Sony Xperia 10 VI-os modelljével.
Dizájn és külsőségek: Külcsínre a Sony vette legegyszerűbbre a formát: egy szimpla téglatest, mely tesztalaanyunk esetében visszafogott pasztell lila színű és amelyből még a kamerák sem igazán emelkednek ki, viszont a 21:9-es képarányú, 6,1 colos kijelző háborítatlan, nincs belógó szelfi modul és az emiatt vastagabb kávák sem zavaróak.
Érdekes módon a Pixel 8a azonos méretű kijelzőjét övező fekete sáv sokkal feltűnőbb, pedig itt sem számít kifejezetten hangsúlyosnak a keret. A Googel telefonja egyébként szolidan viszi tovább a tavalyi csúcsmodellek dizájnelemeit, a kamerákat övező szürke kiemelkedő sáv a fehér hátlapon ugyan szükségtelenül ormótlannak hathat, azonban eléggé figyelemfelkeltő is ahhoz, hogy az átlag szemlélőnek kitűnjön a tömegből, tehát mondhatni stílusos, de visszafogott.
Nem úgy, mint a Motorola és a Nothing, előbbi a francia Pantone intézettel együttműködve rikító színekbe és az ahhoz teljesen illeszkedő tokba öltözött, a Nothingnál pedig már régóta eldobták a formatervezők a józan eszüket és az alapvetően szögletes élekkel operáló készülék a kamu átlátszó hátlapjával és az alatta húzódó “hamis szalagkábel” dizájnelemeivel nem újdonság, a Plus modell ezüstös szürkéjének köszönhetően azonban ez a dizájn még sosem nézett ki ennyire jól.
Ergonómiáról összességében elmondható, hogy mindegyik készüléket kényelmes kézben tartani és hosszabb ideig használni, de a sorrendben talán a Sony a “legkezesebb”, mögötte a rangsorban a tenyérbesimuló Pixel, míg a Motorola a 6,4 a Nothing pedgi a maga 6,7 colos kijelzője miatt sem annyira kezes.
Adatkapcsolat: Természetesen mindegyik készülék 5G képes, a dual-SIM is alap elvárás manapság, azonban fizikailag két kártyát csak a Nothingkezel, a Sony, a Motorola és a Pixel esetében a második kizárólag elektronikus, vagyis eSIM lehet, míg a Nothing ennek kezelésére még mindig képtelen, ami a gyártó nagy hiányossága, míg a Sony az egyetlen memóriakártyával bővíthető készülék a mezőnyben. Ráadásul az Xperia 10 SIM-és memkártya tálcája mindenféle segédeszköz és tű nélkül, pusztán körömmel kivehető az IP68-as védettség mellett is, sokat utazóknak ez egy nagyon kényelmes megoldás lehet.
Hardveres teljesítmény: Ezen a téren a Sony a korosodó Qualcomm Snapdragon 6 Gen 1-es lapkájával hozza a legalacsonyabb számokat a külfönféle szintetikus teljesítmény teszteken, a Motorola és a Nothing egyaránt a MediaTek költséghatékony megoldásaira szavazott, teljesítményben a két központi egység nagyon hasonló, míg a mezőny legerősebbje kétségkívül a Pixel 8a, melynek belsejében a Google által tervezett és 2023-ban még csúcskategóriában hadba fogott Tensor G3-at találjuk. Számoktól és teljesítmény adatoktól függetlenül azonban az általános hasznlat mindegyik készülék esetében jónak mondható, talán a Sony gondolkodik a legtöbbet a napi feladatok során, de alapvetően mindegyik modell jól használható.
Alkalmazások futtatására 8 gigabájt rendszermemória már elvárható a kategóriában, ezt persze mindegyik készülék teljesíti is, kiszereléstől és felártól függően egyik-másik akár 12-vel is rendelhető, de sokkal érdekesebb a tárhely kérdése, melyből a Motorola és a Nothing 256 gigabájtot nyújt, míg a Sony és a Google csak ennek felét, de a japán gyártó legalább a tárhely bővítés lehetőségét meghagyta így előbbinél memóriakártyával, a Pixel 8a esetében pedig a tárhely extra felárával érdemes készülni a sokat fotózóknak és videózóknak.
Szoftver és felhasználói élmény: Kis túlzással mondhatnánk, hogy szoftver terén nüansznyiak a különbségek, a most tesztre fogott valamennyi készülék gyártója a minél letisztultabb és minél kevesebb módosítással tarkítottt androdios kezelőfelületben hisz. Az alapot a Pixel szolgáltatja, hisz ezen a modellen fut AZ Android, ahogy azt a Google elképzeli. Letisztult kezelőfelület pár Google sajátossággal, melyek nagy részét előbb-utóbb minden más gyártó beépítheti saját készülékeibe, frissítéseket és biztonsági támogatást pedig 2031(!) májusáig ígér a keresőóriás.
A Motorola szoftvere a HelloUI, a gyári androidhoz néhány extra widgettel, Motorola-féle szülői felügyelet funkciókkal és pár apró, de nem csak a gyártótól beszerezhető szolgáltatással turbózza fel a gyári kínálatot, egyetlen szoftveres extrát leszámítva, ez pedig az úgynevezett asztali mód: Az Edge 50 Neo a mezőnyben egyedülálló módon vezeték nélküli képmegosztás segítségével asztali PC felületet biztosít.
Ennek köszönhetően egy külső billentyűzet és egér segítségével, vagy akár csak a készülék képernyőjét használva mindkét funkcióhoz egyfajta mini számítógépet kapunk, de a kivetítést használhatjuk multimédia lejátszóként vagy konzol-szerű játékgépként is, a felület ugyanis indításkor lehetővé teszi, hogy válasszunk ezen felhasználási módok közül és ehhez igaztja a képernyő tartalmát. Ilyen képességet többnyire csak a drágább okostelefonokban találunk - a Samsung híres DeX felülete például csak a gyártó S szériájában érhető el az Edge 50 Neonál jóval magasabb árszinten.
A Sony puritán szoftverének legnagyobb előnye az egykezes használatra szabott megoldásokban rejlik: A gesztusvezérléssel bárhonnan elérhető értesítési tálca már alap, de a kijelző oldalsó határaihoz rögzíthető lebegő menü nagyon hasznos: Itt testreszabhatóan érhetünk el rendszerkapcsolókat az adatkapcsolathoz, Bluetooth vezérléshez, hotspothoz, kijelző forgatáshoz, gyakorlatilag mindenhez, amihez a fenti tálcán is találhatunk vezérlőt, illetve külön panelt kapott a saját alkalmazásokkal feltölthető lista is. Támogatott a szoftverben az osztott képernyő és a lebegő ablakos mód is, a nyurga képarány mindkettőnek kedvez.
A Nothing szabta át a legjobban az Androidot, a rájuk már indulás óta jellemző monokromatikus kezelőfelület egységes dizájnt, utólag letölthetően pedig bármely átlalunk telepített applikációra kiterjeszthető egységes színsémát ad, az egyedi widgetek egy része hasznos, más részük inkább csak jópofa és jól mutat az uniformizált minialkalmazások közt a kezdőképernyőn. Azt még nem sikerült eldöntenünk, hogy a magyarul csak “Híradós riporter”-nek nevezett widget, melyre kattintva a cég pénzügyi vezetője(!) néha kissé amatőr stílusban, hallhatóan egy irodában ülve felolvassa a napi, érdeklődésünk alapján előre kiválaszott hírkategória újdonságait, zseniális-e vagy csak szimplán bizarr, de mindenképp egyedi megoldás.
Kamera: A Pixel név régóta egyet jelent a prémium fotózási minőséggel, a Google sokszor kevesebb vagy régebbi kamera hardverből is képes volt jobbat kihozni konkurenseinél, a Pixel 8a esetében is elmondható, hogy ezen az árszinten az egyik legjobb, ha nem a legjobb kamerás mobilt kapjuk kézhez, de ez nem jelenti azt, hogy a másik három versenyzőnek szégyenkeznie kéne. A Sony továbbra sem a népszerű színsablonok és AI trükkök bevetésével dolgozik, a színek itt nem lesznek annyira ütősek és “instagram kompatibilisek”, de a főkamera jó vonalélességgel, nagyjából teljesen természetes színekkel dolgozik. Mindegyik versenyző kapott ultraszéles látószögű kamerát is, de autofókuszt egyik esetben sem találunk ezekhez, így makró módról még a középmezőny ezen részén még le kell mondanunk. A Motorola az egyetlen a tesztmodellek közül, amelyik rendelkezik telefotó lencsével, mellyel jobb portré fotók és 3x-os optikai zoom is elérhető, míg a Nothingnál arra esküsznek, hogy minden kamerát 50 megapixeles maximum felbontással látnak el, amelyekből a rendszer átlagolással 12 megapixeles képeket készít. Szelfik terén is a Pixel a nyerő, a Nothing, a Sony és a Motorola nagyjából azonosan teljesít, (de ez az össz kamerás teljesítményre is elmondható).
Üzemidő: A Sony és a Nothing 5000 mAh-ás akksit kínál, a Pixel 4492, a Motorola pedig 4310 mAh-ás telepet kapott, cserébe még a Moto is bírja egy napig, noha a kis telep mérete itt érződik meg a legjobban. Üzemidőben a Sony a saját optimalizálásával az abszolút bajnok, magasan a mezőny felett teljesít, amiben nyilván a takarékos hardver is sokat segít. Töltésben viszont a japán gyártó és a Pixel hozza a legalacsonyabb teljesítményt, ezek a készülékek csupán 30 wattal etethetőek, míg a Nothing 50, a Moto 68 wattal veszi fel a gyortsöltést. Ha a vezeték nélküliség fontos, akkor csak a Motorola és a Pixel jöhet számításba.
Összegzés: Négy gyártó, négy eltérő elképzelés arról, hogy mit és hogyan érdemes kapnunk a pénzünkért, ha a 200.000-es határt nem nagyon szeretnénk átlépni. Dizájnban egyértelműen a Motorola Edge 50 Neo a leglátványosabb a mezőnyben, szoftveres oldalról pedig talán a legsokoldalúbb. Mindkét téren közel áll hozzá a cyberpunkos Nothing Phone 2a, de - ahogy a gyártó valamennyi készülékére jellemző, itt is - a dizájn és a többiektől való látványos eltérés lehetett a tervezők hívószava, ezzel együtt is azért egy kompetens készüléket tettek le az asztalra. A “közel iPhone élmény” - amit azért valljuk be, egy androidos mezőnyben kissé szokatlan, sőt egyesek szerint akár szentségtörés is lenne kimondani - a Pixel 8a ismérve, jó és hosszú szoftveres támogatás mellett remek fotós képességek és egy kellemes dizájn, de ezen felül csak azokat az izgalmakat kapjuk a szoftvertől, amiket a keresőóriás úgy gondol, a gyártók egyedi trükkjeiről itt le kell mondanunk. Akik pedig az olyan klasszikusok iránt lelkesednek, mint az egykezes használat, a jack csatlakozó, a memóriakártyával bővíthető tárhely és megbarátkoznak a kissé koros hardver gondolatával, azoknak a Sony Xperia 10 VI az ideális választás.
#teszt#okostelefon#Android#Nothing#Motorola Edge 50 Neo#Google Pixel 8a#Sony Xperia 10 VI#Nothing Phone 2(a) Plus#Google#Sony#Motorola#iFater
10 notes
·
View notes
Text
❤
Bächer Iván: Jó dolog az ünnepi újság, de még jobb az ünnep utáni
Huús Richárd hangosan röhögött.
Újságot olvasott ugyanis, ünnep utáni számot.
Huús Richárd ősi és hűséges újságolvasó volt. Tizenkét éves kora óta olvasott minden reggel lapot. Hozzátartozott az életéhez az újság, akár a reggeli kávé, a borotválkozás, vagy a villamos, hogy egyebet
ne mondjunk.
Szerette a hétköznapi lapot átnézni, élvezettel lapozgatta a vasárnap, később szombaton megjelenő vaskosabb, hét végi számokat, rajongott a különkiadásokért, azokat az unokáinak archiválta is. Huús egyedül az ünnepi újságot nem szerette sokáig.
Még kicsi korában hallhatta gyakran apjától, hogy „Ajjaj, holnap ünnepi lapok jönnek, meg fogok dögleni az unalomtól, azt hiszem, kimegyek a meccsre...”
Sok minden változott azóta, megváltoztak az ünnepek például, apja sem igen van Huúsnak, de az ünnepi lap mit sem változott.
Ám az ünnepi laphoz való viszonya bizony megváltozott az öregedő újságolvasónak.
Mostanság már ebben is örömét leli Huús. Az unalmas ünnepi lapban. Beosztással él az ember, örül mindennek, minek lehet.
Az ünnepi lap mint lap unalmas ugyan, de mint jelenség, roppant tanulságos, minden tanulság pedig örömmel tölti el az egészséges szervezetet.
Az ünnepi lapnak nem az a lényege, hogy mi van benne, hanem hogy ki.
Az ünnepi lapnak lényege a névsor.
Valamirevaló ünnepi lap ki is szokta tenni a fejléc alá, vagy fölé ezt. Sokan nem is olvasnak az ünnepi lapból egyebet. Nem is nagyon érdemes. A neveken is el lehet spekulálni sokat. Mert kik is szerepelnek az ünnepi lapban?
Mindenekelőtt az ünnepi szerzők.
Az ünnepi szerző már november táján leadja hat különféle napilap és ugyanennyi hetente, havonta megjelenő orgánum redakciójában az ünnepi penzumot, hogy decemberben nyugodtan készülhessen arra a
nyolc-tíz rádió- és tévészereplésre, amellyel a nemzet karácsonyának emelkedettségéhez a maga részéről hozzájárulni méltóztatik majd.
A legmulatságosabb, hogy az ünnepi szerző halálosan komolyan is veszi szerepét – ennél komikusabb dolog pedig alig van a világon.
Egy országnak három ünnepi szerzője van, se több, se kevesebb.
De ez a három feszt ott ünnepel mindenütt.
Nem baj, gondolja Huús ma már, végül is nem ártanak senkinek, hadd ünnepeljenek, hadd higgyék, hogy fontosak, hadd higgyék, hogy azok a fontos dolgok, amiről azt hiszik, hogy azok.
Sokkal komolyabbnak tartja Huús a rotálva ünneplő szerző teljesítményét. A rotálva ünneplő hosszú életében – mert az ilyen szerző soká él – négy ünnepi írással dolgozik, azokat adja le egymás után, a negyedik után az elsőt újra, majd megint a másodikat, így tovább vég nélkül, pontosan tudva, hogy az újságolvasó emlékezete véges.
Ez profi munka, Huús szereti a rotálókat.
Igen érdekes aztán megfigyelni az ünnepi nyilatkozók sorát.
Nincs karácsony érsek nélkül. Ha érsek, akkor esztergomi legyen lehetőleg. Háromévenként becsúszhat a kalocsai esetleg, és elférhet egy lapszámban egy református püspöknek kolumnányi ünnepi intése is.
De aztán kész.
Például egy unitárius püspökkel készített beszélgetés, legyen bármily magvas az, csak ünnep után jöhet - ha van kellő pápista anyag persze.
Ha pedig egy balga firkász hanuka után talál rabbiba botlani, hát az várhat purimig, amíg anyagát lehozzák.
És már itt is vagyunk a lemaradt szerzők problematikájánál.
Jó dolog az ünnepi újság, de még jobb az ünnep utáni. December 28-án, 29-én és utána jönnek a szegény lemaradt szerzők. Már rég fölfalta a család mind a diósat, mákosból is pár szelet maradt csak, de az újságok lapjain frissen, illatosán, forrón jönnek még az ünnepi bejglik egyre. Már szemétre került a fa csonkja, de a lap hátsó fertályán – amikor váratlanul lyuk támad valamelyik oldalon - még januárban is föl-föl ragyog egy-egy gyertyafüzér.
A lemaradt szerzőket szereti Huús nagyon. Egyrészt, mert maga is hosszú éveken át ette a lemaradt szerzők szomorú kenyerét, másrészt pedig alkatánál fogva mindig is a fölöslegesek, lemaradtak, kimaradtak pártján állónak, vagy hogy pontosabban fogalmazzunk, szemlélődőnek tartotta magát.
Huús Richárd most hangosan röhögött.
Újságot olvasott ugyanis.
Rég olvasott, egyszerű, hétköznapi lapban ennyi jópofa, humoros, vidám évbúcsúztatót.
Egy január közepi lapszámot tartott kezében.
Megjelent 1995. január 3-án a Népszabadságban.
Bächer Ivánnak szeretettel
9 notes
·
View notes
Text
A terv az volt, hogy átalszom a napot ha már éjszakára megyek dolgozni és előtte edzem.
De 1 órája megèbredtem ilyen hihetetlenül éberen, szóval úgy döntöttem "Na, kezdjük a napot Dóri" szóval most mobilizálok egyet és irány a terem. Szép számokat kaptam ismét!
Már csak 11 nap!
Majd alszom délután, meló előtt!
21 notes
·
View notes
Text
"Szinte kizárólag külső okai vannak csak, hogy gyengélkedik a magyar növekedés, mondja kérdésre válaszolva Gulyás, hiszen a fogyasztás és a turizmus jó számokat hozott, az ipar gyengélkedik, amögött pedig az EU-s gazdaság gyengesége is ott van."
Szinte kizárólag.
13 notes
·
View notes
Text
drága nagyfiam megkért, hogy olvassuk el a HVG-ből közösen a számokat és mondjam el, melyik miről szól
megértem, én teljesen megértem!
8 notes
·
View notes